Egy feleség naplója - 16. fejezet

foto: pixabay

 Ruby

– Mi volt ez az előbb? – mutatott az iroda felé Aurora.

Ruby felhúzta az orrát, majd jelezte, hogy menjenek át a nappaliba. Ott kényelembe helyezték magukat, és bűnbánóan nézett a barátnőjére.

– Nem tudtam ellenállni neki – ismerte be töredelmesen.

– Oké – emelte a kezét maga elé Aurora. – Nem fogok arról áradozni milyen szerencsés vagy, mert Felix leharapná a fejem, de azért pfúj, nagyon irigy vagyok. Ez a pasi olyan, mintha megfestették volna. Képtelenség, hogy létezzen.

Ruby a kezét a szája elé tartva, jóízűen felkacagott.

– Pedig nagyon is húsvér. Seperc alatt levett a lábamról, pedig tudom, hogy csak átmeneti boldogságot kaphatok tőle, de most az egyszer nem érdekel. Vele akarok lenni. Később majd ráérek nyalogatni a sebeimet.

Aurora mosolyogva bólogatott.

– Jól döntöttél. Viszont azt nem tudhatod, hogy mi lesz a vége. Ne temesd előre ezt a kapcsolatot. Láttam, hogyan néz rád.

– Ne, inkább ne mondj ilyeneket! – állította le Ruby gyorsan. – Nem szeretném áltatni magam. Inkább mesélj rólatok! Úgy tűnik, jól sikerült a randitok.

– Felix aranyos – mondta, és rögtön halványan elpirult. – Szórakoztató, kedves, és úgy látszik, nagyon odáig van értem.

– Igen, ez nekem is feltűnt. Nagyon örülök nektek – szorította meg Ruby a barátnője kezét.

– Remélem, nem fogok csalódni – sóhajtotta Aurora. – Ezúttal tényleg nagyon szeretném, ha összejönne. Tetszik nekem.

– Szurkolok nektek.

– Köszi, de ne gondold, hogy ennyivel megúsztad – csillant fel Aurora tekintete. – Tudni akarok a piszkos részletekről is.

Ruby elnevette magát.

– Lefeküdtünk, de többet nem árulhatok el, köt a titoktartási szerződés.

– A francba – fintorgott Aurora. – Beleestél, igaz?

– A lehető legmélyebben – bólintott Ruby. – Úgyhogy készülj, a te válladon fogok sírni, ha vége.

– Mondtam, hogy ne temesd előre! Inkább koncentrálj a sikereidre! A cikked pedig szuper lett, és az a fotó… Mindenki odáig lesz érte.

Ezután szakmai dolgokról beszélgettek, majd Aurorának indulnia kellett, de előtte még váltani akart néhány szót Felix-szel, úgyhogy Ruby bekopogtatott a férfiakhoz. Felix kísérte ki Aurorát, Adrian pedig nyomban odalépett hozzá, és a derekát átkarolva, gyengéden nézett le rá.

– Minden rendben?

– Igen. Remélem, tényleg összejön nekik. Aurora nagyon beleélte magát.

– Ne félj, nem hagyom, hogy Felix összetörje a szívét.

Ajkuk lágy csókban forrt össze. Ruby legszívesebben az egész napot Adriannel töltötte volna, de a férfinak dolgoznia kellett, és Felix is visszajött hozzájuk. Úgyhogy Ruby elvonult a könyvtár magányába, és ismét nekiveselkedett a kutatásnak.

Green. Többször hallotta ezt a nevet Adrian irodájában. Biztos volt benne, hogy Simon Greenről van szó, akinek a nevét mindenki ismerte az üzleti világban. A pasasnak nemcsak szerteágazó befektetései vannak, de jó néhány botránya is. Green már megöregedett, az utóbbi két-három évben kevesebbet lehetett hallani róla, de azért benne maradt a köztudatban.

Rubynak nem kellett sokat keresgélnie, máris talált néhány különös információt Greenről. Az öreg sorra veszítette el a cégeit, ingatlanait, és érdekes módon, mindegyik olyan vállalathoz vándorolt, amelyik Adrian Butler nevéhez kötődik. Ruby nyomban gyanút fogott, és lázasan keresgélt tovább, de ennél mélyebbre nem tudott ásni.

Két lehetséges opciót vázolt fel magában. Az egyik, hogy Adrian csupán élt a lehetőséggel, és felvásárolta vagy valamilyen módon megszerezte Green cégeit, a másik pedig, hogy direkt Greenre utazik, és tönkre akarja tenni. A kérdés már csak az volt, hogy miért tenne ilyesmit.

Az ebéd miatt abba kellett hagynia a kutatást. Ismét hármasban ültek asztalhoz, majd Felix távozott, mert dolga volt, ahogy Adriannek is, mert állandóan csörgött a telefonja. Jóformán két szót sem tudtak váltani egymással. Mivel a férfi ismét eltűnt az irodájában, Ruby is munkához látott. Ezúttal a Carlos által elküldött feladatokat csinálta meg.

– Átjössz egy kicsit az irodámba? – Adrian az ajtókeretnek támaszkodva állt, arcára fáradt mosoly telepedett.

Ruby a laptop sarkában lévő órára pillantott. Majdnem hat órát mutatott.

– Persze, megyek – bólintott, majd leállította a gépet, és együtt indultak el. – Valami baj van?

– Nem, nincs semmi baj. – Adrian megfogta a kezét, a szájához emelte, és finom puszit lehelt rá.

A kedves gesztus ellenére Ruby érezte Adrian feszültségét. Mire beléptek az iroda ajtaján, már kisebb gyomorideggel várta, hogy a férfi közölje, mit akar. Elképzelése sem volt, mire számíthat. Adrian az asztala mögé lépett, kihúzta a felső fiókot, és kivett belőle egy papírt.

– Nem szívesen kérek ilyet, de aláírnád ezt? – nyújtotta felé, közben kerülte a tekintetét.

Ruby megdermedt. Nem kellett lenéznie ahhoz, hogy tudja mi az. Valahol számított rá, de mégis hatalmas csalódottságot érzett. Adrian úgy kezeli őt, mint az összes többi nőt, akiket ismeretlenül szedett fel. Képtelen volt palástolni, mennyire fájdalmasan érinti Adrian bizalmatlansága.

Kezébe vett egy tollat, és a lap aljára biggyesztette a nevét.

– El sem olvasod? – kérdezte Adrian meglepetten.

– Nincs szükségem rá. Enélkül is megőriztem volna a titkainkat – felelte hűvösen, majd megfordult, és kiment az irodából.

Adrian

Adrian mérgesen gyűrte össze az asztalon fekvő papírlapot. Megbántotta Rubyt. Bosszantotta, amiért hagyta magát meggyőzni, holott tudta, hogy ez lesz a vége. Jobban bele kellett volna gondolnia Ruby helyzetébe. Ez rettenetesen megalázó lehetett számára, ráadásul egyértelmű jele annak, mennyire nem bízik benne. A pillantását sem tudta kitörölni a fejéből. Ruby megvetette azért, amiért ezt csinálja. Valahogy tényleg szánalmas. Nem kellene már ennyire félnie. Főleg Rubytől nem.

Utánament, és bekopogott hozzá, de nem kapott választ.

– Ruby, kérlek, beszéljünk – fogta könyörgőre a dolgot, mert ez most tényleg az ő sara, helyre kellett hoznia.

Mivel továbbra sem érkezett válasz, Adrian engedély nélkül nyitott be a szobába. Ruby az ágyon ült felhúzott lábakkal, láthatóan feldúlt állapotban. Adrian közelebb sétált hozzá.

– Ne haragudj, ha megbántottalak, de azt mondtad, tudod mit vállaltál – kezdett el beszélni. – Ebből indultam ki, és pont attól félve, hogy így reagálnál, halogattam a dolgot… – Próbálta keresni vele a szemkontaktust, de Ruby dacosan az ablak felé fordította a fejét, ezért Adrian folytatta. – Őszinte voltam veled. Elmondtam, milyen feltételekkel lépek kapcsolatba nőkkel. Veled sok mindenben kivételt tettem, de meg kell értened, hogy muszáj a későbbiekre is gondolnom. Újságíró vagy, Ruby. Nem engedhetem meg, hogy olyan dolgokat tegyél közzé rólam, amiket nem szeretnék viszontlátni.

Ruby hirtelen kapta rá a tekintetét.

– Te tényleg azt hiszed, hogy világgá kürtölném azt, ami köztünk történt? Szerinted olyan ember vagyok, aki képes ilyesmire?

Adrian kezdett kétségbeesni attól a haragtól, amit Ruby szemeiben látott.

– Még csak egy hete ismerlek… – nyögött ki egy gyengécske kifogást.

– Valóban? – kérdezte Ruby leplezetlen megvetéssel a hangjában. – Egy hét alatt közelebb kerültem hozzád, mint ahhoz a férfihoz, akivel már három éve randizgatok – mondta emelt hangon, és felállt. – Egész végig őszinte voltam hozzád. Az utolsó gondolatomat is ismered, talán még azokat is, amelyeket soha nem mondtam ki, és mégsem bízol bennem? – Ruby az ajtóhoz sétált, és kinyitotta. – Itt nem a hülye szabályaidról van szó, Adrian, hanem a bizalomról. Te nem bízol bennem, így nincs miről beszélnünk. Légy szíves, hagyj magamra!

Adrianbe belefagyott a szó. Nem tudta volna mivel megcáfolni Ruby kegyetlenül őszinte szavait, így hát megfordult, és kiment az ajtón. A szobájában ledobta a ruháját, és edző felszerelésbe bújt. Muszáj volt valahol kiadnia magából a dühöt, mely majd’ szétfeszítette belülről. A szívére kellett volna hallgatnia. Ruby soha nem osztaná meg senkivel a legintimebb pillanataikat. Hogyan is gondolhatott ilyenre?

Késő éjszakáig gyötörte a testét, hogy aztán kimerülve essen az ágyba. Másnap nem hitte, hogy Ruby megjelenik a reggelinél, de kellemesen csalódott, mert leült hozzá. Igaz, a hangja olyan kimért volt, hogy Adriannek jó ideig gyűjtenie kellett a bátorságot, hogy meg merjen szólalni.

– Megbeszélhetnénk újra? – kérdezte csendesen.

– Szerintem nincs miről beszélnünk – felelte Ruby ridegen. – Mától újságíróként vagyok itt, ahogy a legelejétől is kellett volna. Hibáztam, sajnálom.

Adrian megrökönyödve nézett rá.

– Te is tudod, hogy ez nem igaz.

– Ha esetleg ez nem felel meg neked, akkor szólj, és távozok.

Ez ismét szíven ütötte Adriant. Ezt egyáltalán nem így tervezte. Pont amiatt kerülte a nőket, hogy ne okozzon nekik fájdalmat, és persze saját magának se. Erre mégis megtette. Rubyt bántotta, pedig nem akarta.

– Nem akarom, hogy elmenj – felelte.

Ruby nem válaszolt, Adrian pedig kényelmetlenül feszengett az asztal túloldalán. Nem volt gyakorlata ilyesmiben. Ötlete sem volt, mivel engesztelhetné ki Rubyt. Hízelgéssel nála semmire sem menne. Nehéz szívvel állt fel az asztaltól, és inkább elbújt az irodájában, ahogy mindig is szokta.

Később Felix is megérkezett, és Adrian igyekezett úgy tenni, mintha az égvilágon semmi baja sem lenne. Néha ilyen-olyan indokkal kiment, hogy megnézze, Ruby mit csinál, de egyszer sem futott össze vele.

– Erről elfelejtettél szólni – dobta le Felix az asztaléra a DC magazin legfrissebb számát, amit valószínűleg megint Rosa asztaláról emelt el.

Adrian meglepetten pillantott a címlapra, melyen az ő fotója virított. Nem erről volt szó. Ruby azt ígérte, hogy a cikkhez csatolja, és csupán kis méretben. Erre teljes oldalon ott díszelgett a meztelen háta.

– Nem tudtam, hogy címlap lesz belőle – motyogta, és kezébe vette az újságot.

– Engem nem zavar, csak meglepődtem – vonta meg Felix a vállát. – Engedted, hogy lefotózzon. Ne mondd nekem, hogy nem zúgtál bele!

– Hagyj már ezzel! – horkantott fel Adrian ingerülten.

– Oké, te tudod. Egyébként a cikk jó lett. Innentől megint odáig lesz érted mindenki.

– Nem érdekel.

– Hú, de morcos valaki! – jegyezte meg Felix.

Adrian visszadobta Felix elé az újságot.

– Mi lenne, ha inkább azt intéznéd, amiről beszéltünk. Meg kell szereznünk azt a gyárat.

– Az nem lesz egyszerű. Olvastad, mit írtak rólad? – vonta fel Felix a szemöldökét. – Nem Ruby cikkére gondolok. A földvásárlási akciód világossá tette Green számára, hogy rá utazol, habár már sejthette. Ha meg akarod szerezni a gyárat, akkor más nevében kell ajánlatot tenned, különben nem fogja eladni. Neked biztosan nem.

– Pedig el fogja adni – jelentette ki Adrian magabiztosan.

Felix sóhajtott egy nagyot.

– Megint mi jár a fejedben?

Adrian elmosolyodott.

– Rákényszerítjük, hogy el kelljen adnia – mondta, majd elmesélte Felixnek a legújabb tervét.

Ezután a barátja telefonálgatni kezdett, ő pedig harmadjára is kiment, és végre összefutott Rubyval.

– Szabad tudnom, hová indulsz? – kérdezte meglepődve, mivel Rubyn egy világos rózsaszín kiskosztüm volt, és épp a szandálját csatolta fel a lábára.

– Marcusszal találkozom – felelte egyszerűen, és rá se nézve a kijárat felé indult.

Adrian úgy érezte magát, mint akit leforráztak.

– Nem lenne szabad találkoznod vele – szólt Ruby után.

– Szerencsére ezt én döntöm el – vetette oda neki Ruby, és keze már a kilincsen pihent.

– Marcus megcsal téged – mondta ki Adrian, át sem gondolva a dolgot.

Ruby megállt, és lassan visszafordult felé. Tekintete tele volt kérdésekkel és kétségekkel.

– Lenyomoztattam – adott rövid magyarázatot Adrian.

Ruby szemébe könnyek gyűltek, és hevesen megrázta a fejét.

– Ehhez nem volt jogod! – sziszegte, majd megfordult, és bevágta maga mögött az ajtót.

Adrian tehetetlenül nézte az ablakon keresztül, ahogy a Mercedes elhajt Rubyval. Dühös volt magára, amiért egyik hülyeséget csinálta a másik után. Tényleg nem szólhat bele Ruby életébe, és főleg nem irányíthatja. Önző módon a saját malmára akarta hajtani a vizet, holott ha lejár a megállapodásuk, nem fogja marasztalni Rubyt. Hagynia kellene, hogy belátása szerint rendezze az életét.

Megint úgy kellett folytatnia a munkát, mintha semmi sem történt volna, mert nem akart fejmosást még Felixtől is. Nehezen tudott koncentrálni a feladataira, és ezúttal alig várta, hogy végezzenek mára.

Miután elrendeztek mindent, amit aznapra terveztek, Adrian kivételesen kikísérte Felixet a háza elé. Örömmel konstatálta, hogy a Mercedes már az udvaron áll, és Victor épp a szélvédőt mosta le rajta.

– Hová kellett vinned miss Gatest? – kérdezte meg tőle Adrian.

– Csak céltalanul furikáztunk, aztán rövid időre kiszállt egy kávézónál.

– Egyedül volt?

– Igen – bólintott Victor.

– Köszönöm – veregette vállon Adrian, majd visszament a házba.

Ezek szerint Ruby mégsem találkozott Marcussal. Megkönnyebbült a hírtől, bár még mindig nem tudta, mivel engesztelhetné ki őt. Az egész házat bejárta, végül a kertben talált rá. Ruby már egyszerű farmert és pólót viselt, és Jimmyvel beszélgetett. Amikor észrevette őt, elköszönt Jimmytől, majd elindult felé. Adrian dübörgő szívvel várta a teraszon állva, de Ruby rá se nézett, hanem egyszerűen elsétált mellette, és bement a házba.

Ő is bement, de Ruby ismét eltűnt valamerre. A vacsora már rég kész volt, azért Adrian hazaküldte Evát. Egy darabig tanácstalanul sétálgatott a házban, végül úgy döntött, ezt nem csinálhatják tovább, meg kell beszélniük a dolgot. Sejtette, hogy Rubyt a könyvtárban fogja találni. Belépett hozzá, és kulcsra zárta az ajtót maga mögött. Ruby az asztalnál ült, ijedt szemmel nézett fel rá.

– Mit akarsz, Adrian?

– Beszélni. Most meg fogsz hallgatni – jelentette ki, és közelebb sétált hozzá.

– Arról nincs mit beszélnünk – tiltakozott Ruby.

– De igenis van. Engedd, hogy megmagyarázzam!

– Mégis mit, Adrian? – sóhajtotta Ruby fáradtan. – Azt, hogy nem bízol bennem? Vagy azt, hogy nyomozgatsz utánam?

– Bízok benned. Ha nem így lenne, akkor nem avattalak volna be a titkaimba. Nem szívesen ismerem be, de össze vagyok zavarodva. Egyszerre próbálok megfelelni neked és a szabályaimnak. Ne gondold, hogy könnyű egyik napról a másikra megváltozni.

Ruby felállt, és karba tett kézzel az ablak felé fordult. Adrian ezt annak vette, hogy folytathatja.

– Nem utánad nyomoztam, csak… Kedvellek, Ruby. Én csupán tudni akartam, Marcus egyáltalán megérdemel-e téged… – Adian tudta, hogy ez eléggé átlátszó indok, de a teljes igazságot még magának sem ismerte volna be.

– Akkor sem volt jogod ezt tenni! – fordult vissza hozzá Ruby. – Épp előtte írattad alá velem a papírt, amellyel egyértelművé tetted, hogy nem érek többet azoknál, akiket a képernyőről szedsz össze. Mégis bele akarsz szólni az életembe, ellenben nekem hallgatnom kell? – tárta szét a karját. – Ez az én életem, Adrian! Ha el akarom rontani, akkor azt hadd döntsem el én! Ne próbálj jogot formálni arra, ami nem a tiéd!

Úgy tűnt, Ruby befejezte a vele való társalgást, mert az asztalt megkerülve, el akart menni mellette, de Adrian elkapta, és a hasánál fogva húzat vissza magához.

– Nézd meg ezt a képet, Ruby! – emelte fel Adrian a magazint az asztalról, és Ruby elé tartotta. – Látod azokat a halvány karmolásokat a vállamon? Azokat te csináltad… És én imádtam… Ahogy most is imádom minden porcikádat – suttogta a fülébe, és finoman belecsókolt a nyakába. Ruby megremegett a karjai között. – Nem bírom ki, hogy levegőnek nézz. Szükségem van a közelségedre. – Finom puszikat hintett Ruby kecses nyakára, majd maga felé fordította. – Bocsáss meg nekem, kérlek!

Ruby szeme úgy ragyogott, akár egy kristály. Ajkai elnyíltak, és máris szaporán kapkodta a levegőt. Adrian lassan hajolt hozzá közelebb, lehetőséget adva neki, hogy elhúzódjon, ha akar, ám Ruby nem tette. Behunyta a szemét, és a karjaiba simulva viszonozta a csókját. A finom érintéseket egykettőre vad szenvedély váltotta. Szinte tépték egymás ruháját, és ezúttal Adrian is elvesztette minden önuralmát. Ruby végre újra az övé volt. Csak egy napra veszítette el, és abba majdnem belepusztult. Nem akart gondolni arra, mi lesz, ha letelik az egy hónap…

17. fejezet