Rebecca Reed világa: fanfiction

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fanfiction. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 5., kedd

Csókolj szabadon! - 1. fejezet

A könyv a 911 Lone Star Texas sorozat alapján íródott. A sorozatban a két szerepő, TK és Carlos egy párt alkotnak. A könyvben sok valós és kitalált esemény fog szerepelni.

A telefonnal a fülemen álltam a nappali közepén. Jessica le sem vette a szemét rólam. Mikor meglátta, hogy arcomra széles vigyor ül ki, ő is elmosolyodott.

– Megkaptad, igaz? – ugrott a nyakamba, mihelyst befejeztem a hívást.

– Igen, bébi, megkaptam! – Örömömben megpörgettem a levegőben.

– Erre innunk kell! Tegyél le! – kacagott Jess.

Letettem, de mielőtt elengedtem volna, nem úszhatta meg, hogy ne csókoljam meg hosszan.

– El sem hiszem – sóhajtottam egy nagyot.

Jess a bárszekrényhez ment, és levett két pezsgőspoharat a polcról.

– Tudtam, hogy a tiéd lesz. Tőled senki sem tudna jobban eljátszani egy meleg pasit – kacagott.

A szemem forgatva mentem a hűtőhöz, és kivettem a pezsgőt.

– Ezt most miért mondod?

Jess odasomfordált hozzám, és az alsó ajkát beharapva, huncut tekintettel nézett fel rám.

– Mert te vagy a legédesebb mosolyú pasi, akivel valaha találkoztam.

Persze, hogy azonnal levett a lábamról. Imádtam, mikor hízeleg, de azért muszáj volt vitába szállnom vele.

– Nem a mosoly teszi meleggé a pasikat – kezdtem el kilazítania dugót az üvegben.

– De te olyan cuki vagy – kedveskedett tovább Jess.

– A kisbabák cukik, és egyes állatok is azok. Én férfi vagyok, ha eddig nem vetted volna észre, és a férfiakra nem szokták azt mondani, hogy cuki – oktattam.

A dugót szerencsésen eltávolítottam, és mindkettőnknek töltöttem a gyöngyöző italból.

– Ronen, édesem! Számomra te akkor is cuki vagy – csücsörítette felém a száját Jess, így kapott tőlem egy cuppanós puszit. – És most igyunk a szerepedre! – emelte meg a poharát.

Jess bármit mondhatott most, mert rettenetesen boldog voltam. Egy igencsak ígéretesnek mondható sorozatban kaptam meg az egyik főszerepet. Az pedig, hogy egy nyíltan meleg tűzoltót kell eljátszanom, cseppet sem zavart, sokkal inkább kihívásként tekintettem a feladatra. Egyébként sem állt olyan távol tőlem ez az egész, de ezt igen kevesen tudták rólam. Mondhatni, szinte senki. Még Jess sem.

– Mikor kezdtek? – kérdezte a barátnőm, miután megízleltük az édes italt.

– Három hét múlva. – Kézen fogtam, és bevezettem a nappaliba, ahol leültünk a kanapéra. – Sokáig leszek távol – csúsztattam a kezem Jess tarkójára.

– Texas nem a világ vége. Amikor tudlak, meglátogatlak majd – pislogott rám szerelmesen.

Jessica kilenc évvel idősebb nálam, de sosem éreztem a köztünk lévő a korkülönbséget. Jess kislányosan bájos külsővel rendelkezett, és gyakran bolondabb volt, mint én magam. Állandóan viccelődött, és úgy pörgött, hogy néha alig tudtam lépést tartani vele.

– El is várom, de gondolom, majd én is haza tudok ugrani néha – feleltem, és vettem egy mély levegőt. – Még mindig nem tudom elhinni.

– Örülj már, édes! – csusszant az ölembe Jess, és átkarolta a nyakam.

– Örülök, csak olyan nehéz elhinni. Tudod, kikkel fogok együtt dolgozni? – Eltartottam magamtól a poharat, hogy rá ne borítsam a tartalmát.

– Ha elmondod… – cirógatta Jess a fülem melletti bőrfelületet.

– Liv Tyler, Rob Lowe…

– Liv? Ez komoly? – sikított fel Jess.

– Hé, kiborul a pezsgőm, ha így ficánkolsz, és mellé még meg is süketülök – nevettem.

– Bocs, de most rettenetesen irigy vagyok rád, Ronen Rubinstein! – bökte meg a mellkasom. – Tutira gyakran meg foglak látogatni.

Kisepertem arcából a sötétbarna tincseit. Jess gyönyörű volt, főleg mikor így ragyogott a szeme. Megcsókoltam, ő pedig dorombolva bújt hozzám. A csókból buja szeretkezés lett. Szebben nem is ünnepelhettük volna meg ezt a jó hírt.

– Be kellene engedni őket – sóhajtottam, mikor meghallottam a kaparászást a terasz felől.

– A te kutyáid – tekerte magára Jess a plédet. – Én megyek zuhanyozni – öltötte rám a nyelvét, és eltűnt a fürdőben.

Felkaptam a bokszeremet, és kinyitottam az ajtót. Fresh és Spot villámsebességgel rontottak be, és miután észrevették, hogy még nincs kaja a táljukban, engem kezdtek el körbeugrálni.

– Nyugi, mindjárt kapjátok – simogattam meg a két nyughatatlan állat fejét.

Előkerestem a kamrából a kutyatápot, és teletöltöttem a táljukat. Nyomban nekiestek.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt egy menhelyről hoztam mindkettőt. Korábban bántalmazták őket, és megesett rajtuk a szívem. Rendkívüli módon meg tudták hálálni a szeretetünket. Olyanok voltak már, mint a családtagok. El sem tudtam volna képzelni az életem nélkülük, pedig most őket is hosszú időre magukra kell hagynom, de Jess vigyázni fog rájuk, ebben biztos voltam.

Fresh volt az első, aki felugrott mellém a kanapéra. Magamhoz húztam, és megpaskoltam a hátát.

– Tévézzünk? – kérdeztem tőle.

Egy arcon nyalás volt a válasza. Grimaszolva köszöntem meg neki, aztán bekapcsoltam a tévét. Spot a másik oldalamra telepedett, és szokásához híven, az ölembe fektette a fejét. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni őket. Mindkettőnek világos szőre volt, barna foltokkal a pofájukon, és olyan okosan tudtak rám nézni, hogy néha azt gondoltam, tényleg értik, amit mondok nekik.

Jess egész sokáig volt a fürdőben, aztán én váltottam. A zuhany alatt is végig magam elé vigyorogtam. Olyan nehéz volt elhinni, hogy megkaptam a szerepet. Egyelőre még nem tudtam, hány évadot terveztek a sorozatból, de ez a munka jó időre leköt majd. Jessica szintén a szakmában dolgozott, így fel voltunk készülve az ilyesmire. Néha neki kellett elutaznia, máskor nekem. Biztos voltam benne, hogy iszonyatosan hiányozni fogunk egymásnak. A két év alatt, mióta együtt jártunk, már egészen összeszoktunk.

***

Nem gondoltam volna, de a három hét egy szempillantás alatt elrepült. Rengeteg dolgot kellett elintéznem az utazás előtt. A menedzserem leszervezett egy csomó interjút, ahol részben már megismerkedhettem a sorozat többi szereplőjével is, na és persze a rendezőkkel. A legtöbbjüket nem ismertem, de nagyon barátságosan fogadtak. Valószínűleg ők is hasonlóképpen izgulhattak, mint én. Liv magabiztosan mozgott a kamerák előtt, ahogy Rob szintén. Mindketten régi motorosnak számítottak a szakmában. Reméltem, hogy egyszer én is eljutok a szintjükre.

Egyedül a sorozatbeli partneremmel nem találkoztam. Állítólag nem tudott ideutazni Manhattanből, de Austinban ott lesz az első sajtótájékoztatókon. Annyira lekötött mindez, és az utazás előtti tennivalók, hogy időm sem maradt utána nézni, valójában ki is ő. Egyedül a nevét jegyeztem meg, mert az elég gyakran elhangzott az interjúk során: Rafael L. Silva. Bíztam benne, hogy jól kijövünk majd egymással, hiszen mégis csak egy párt fogunk alkotni. Méghozzá egy meleg párt, ami nem kicsit furcsa, hiszen ez lesz az első ilyen szerepem.

Időközben Jess is kapott munkát, így a kutyáinkat ideiglenesen el kellett vinnem a szüleimhez. Az utolsó nap már tényleg csak a kapkodásról szólt. A bőröndjeim a nappaliban sorakoztak, és fogalmam sem volt, beraktam–e mindent. Jess egész nap melózott, úgyhogy ez a része is rám maradt, pedig utáltam pakolni.

– Hahó, megjöttem! – kiabált Jessica az előszobából.

– Végre! Segítened kell! – zártam szoros ölelésbe, és egy gyors puszival üdvözöltem.

– Fogadni mernék, hogy nem nézted a listát – lépett el tőlem.

– Milyen listát?

Jess felemelt egy papírlapot az étkezőasztalról, és meglóbálta előttem.

– Ismerlek már, Ronen. Direkt írtam neked egy listát arról, hogy miket kell elraknod.

– Basszus! – kaptam ki a kezéből, és gyorsan átfutottam. – Bocs, de a kapkodásban nem vettem észre. Hiányzik a sárga ingem és a stresszlabdám is. Hol vannak? – néztem fel a papírról.

– Az ingedet még éjszaka kivasaltam, a vendégszobában lóg, ahogy a kék öltönyöd is, mert gondolom, azt sem raktad el. A labdát pedig az éjjeliszekrényedre tettem – sorolta Jess a konyha felé menet.

Tényleg nem tudom, mi lett volna velem nélküle. Mindig mindenre odafigyelt, mert jól tudta, milyen szétszórt vagyok, és csak kapkodok. Előkerestem az említett holmikat és begyömöszöltem őket az egyik bőröndbe, aztán bementem a konyhába. Jess már a vacsorát melegítette.

– Ugye nincs benne tojás? – túrtam át a zöldséges tésztát.

– Még egy ilyen kérdés, és leszúrlak! – bökött Jess a villájával felém.

Idegességemben tettem fel hülye kérdéseket. A barátnőm mindig is tiszteletben tartotta a vegán étrendemet, és még véletlenül sem etetett volna meg velem olyat, amit nem szeretnék.

– Jó, csak feszült vagyok. Még bele sem néztem a forgatókönyvbe, és holnap délután vesszük fel az első jeleneteket – morgolódtam.

– Majd a repülőn lesz időd rá, és délelőtt a szállodában is – vonta meg a vállát Jess. – Mindig gyorsan tanultál. Most sem fog problémát okozni.

Igaza volt. Gyakran egyszeri átolvasás után megragadt bennem a szöveg nagy része. Most mégis izgultam, mert Rob Lowe profi volt ebben, és nem akartam alul maradni mellette. Ő fogja játszani az apámat, és egyben a parancsnokom is lesz. Hihetetlen izgalmasnak ígérkezett ez az egész.

Másnap hajnali ötkor csörgött az ébresztőm. Sosem szerettem korán kelni, de most fürgén pattantam ki az ágyból. Legalább háromszor szóltam Jessnek, mire ő is hajlandó volt kimászni. Szegényke kócosan, kómásan támolygott a konyhába, hogy kávét készítsen, amíg én kicipelem a csomagokat a kocsiba.

– Oké, nem ártana neked is felöltöznöd, bár ebben a hálóingben is nagyon szexi vagy – vettem el a csészét Jesstől, aki még mindig álmosan pislogott rám.

– Ha így viszlek ki a reptérre, garantált, hogy címlapra kerülünk – fojtott el egy ásítást.

– Nem rossz ötlet, de inkább vegyél fel valamit, mert eléggé hűvös van kint. – Egy hajtásra legurítottam a keserű italt, és összerázkódtam.

– Tíz perc – totyogott Jess vissza a hálóba.

A tíz percből majdnem húsz lett, mire elkészült, de türelmet erőltettem magamra, mert nem akartam vitával elválni tőle. Még így is időben kiértünk a reptérre, és nem kellett kapkodva búcsúzkodnunk egymástól.

– Hívj, ha megérkeztél! – karolta át Jess a nyakam.

– Mindenképpen. Vigyázz magadra, és néha látogasd meg a srácokat.

– A kutyáid jól meglesznek a szüleiddel, de ígérem, minden héten beugrok hozzájuk. Az ott nem a rendeződ? – nézett el Jess mögöttem.

Hátrafordultam.

– De igen. Biztosan többen is leszünk a gépen a csapatból. Indulnom kell! – fordultam újra vissza hozzá, és az ajkaira hajoltam. – Légy jó kislány! Szeretlek!

Nem húztuk el a csókot, mert túl sokan voltak körülöttünk.

– Én is szeretlek, Ron! Majd hívj! – szorította meg Jess a kezem, és elengedett.

Mindig megviselt az elválás, de csak addig, amíg bele nem lendültem a munkába. Utána csakis arra koncentráltam. Amint elfoglaltam a helyemet a gépen, rögtön kezembe vettem a forgatókönyvet.

– Helló! Látom, egy csapatban leszünk – vigyorgott rám a mellettem ülő szőke srác. – Tim vagyok, rendezőasszisztens.

– Ó, üdv, Tim! – fogadtam a kézfogását. – Ronen Rubinstein, az egyik tűzoltó.

– Tudom. Te leszel TK, a meleg srác – bólogatott Tim buzgón.

Most tényleg így fognak emlegetni? A meleg srác?

– Nos, igen – hagytam annyiban a dolgot, és visszatértem az olvasáshoz.

A történet szerint eljegyezni készülök életem párját, aki szépen pofára ejt majd. Valamikor drogfüggő voltam, és az eset után beszedek néhány tablettát, amitől majdnem feldobom a talpam. Hányásos jelenet. Nagyszerű.

– Nem lesz fura eljátszanod? – kérdezte Tim.

– Mit? – néztem rá felvont szemöldökkel.

– Hogy szerelmes vagy egy másik pasiba.

A srác valószínűleg kezdő lehetett a szakmában.

– Ez is épp olyan munka, mint a többi – dörmögtem.

– Oké, de csókolóznod kell majd vele, meg minden. Én tutira nem lennék képes lesmárolni egy másik pasit – fintorgott.

Szívesen orrba vágtam volna, de legfőképpen azért, mert nem hagyott olvasni.

– Ezért vagy te az asszisztens, én pedig a színész – oltottam le, és ezzel le is rendeztük a dolgot.

Szóval, a történet szerint New Yorkból a texas–i Austinba költözünk, mert Strand kapitányt, azaz apámat nevezik ki az ottani 126–os egység parancsnokának. A korábbi egység tagjai meghaltak egy robbantásban, így új csapatot kell létrehoznunk. Az első jelenetem Rafaellel az egyik mentési akció után lesz, de akkor még csak szépen kell néznünk egymásra, és később táncolni is fogunk. Az ismerkedési szakasz. Sima ügy lesz.

– Amúgy nem kell aggódnod. Silva érteni fogja a dolgát, majd biztosan segít neked – szólalt meg ismét Tim.

Ez a fiú azt hiszi, kezdő vagyok?

– Ezt, hogy érted? – fordultam ismét felé.

– Mivel ő tényleg meleg, tutira jól fog menni neki – vonta meg a vállát.

Hogy mi? Rafael meleg? Egy valódi meleg partnert kaptam magam mellé?

Nyeltem egy nagyot.

– Igen. Bizonyára sokat segít majd.

A francba! Erre a legkevésbé sem számítottam. Nem voltam felkészülve arra, hogy csak nekem kell majd szerepet játszanom. Rafael profin hozza majd a karakterét, úgyhogy nekem is össze kell kapnom magam. Hirtelen úgy éreztem, mindenki más jobb pozícióból indul, mint én.

2023. november 13., hétfő

A nagy szívrablás - 1. fejezet

Zayn

Elcsesztem. Nem is kicsit. Hogy lehetek ilyen hülye? Nem kellett volna hagynom, hogy a haverjaim rábeszéljenek erre a marhaságra. Pedig milyen jó volt! Életemben nem röhögtem annyit, mint tegnap este, amikor elbasztuk a drogért kapott pénzt, és amivel most nem tudok elszámolni.

Egy nagy asztal előtt ültem. Mellettem jobbról és balról egy-egy kigyúrt állat, a főnökre vártunk. Vajon mit fognak velem csinálni? Annyira nem volt sok pénz, hogy kinyírjanak miatta. Vagyis őszintén reméltem, hogy nem terveznek semmi ilyesmit. Lehetséges, hogy jó ideig ingyen kell majd dolgoznom nekik, vagy rám sóznak valami húzósabb melót. Talán kapok mellé egy-két pofont is. Kibírom.

Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a buli. Egy hotelben voltunk, ott kellett leadni az utolsó adagot. Louis és Liam lent vártak, mert utána el akartunk ugrani valahová lazítani. Már előtte, a kocsiban elszívtunk egy-két spanglit, és eléggé fel voltunk dobva. A pénzt számoltuk a kocsiban, és nem emlékszem, melyikünk kezdett el beszélni arról, milyen király lenne egy ilyen helyen elszórni. Jakuzzi, pezsgő, kaviár, buli, szex. Nevettünk, és egymás szavába vágva álmodoztunk, hogy mi mindent csinálnánk. Aztán elhallgattunk, és a pénzt bűvöltük.

Fél óra múlva már az egyik lakosztályban őrjöngtünk, odacsődítettünk még vagy tizenöt embert. Dőlt a pia, ordított a zene, fürödtünk, táncoltunk, az ágyon ugráltunk, olvasztott csokoládét nyaltunk le egymásról és szexeltünk. Kibaszott sokat szexeltünk. Próbáltam felidézni, kikkel feküdhettem le, de nem igazán sikerült. Louis vigyorgó arca rémlett, ahogy a fotelben ült, kezében a pezsgősüveggel, és előtte két fiú térdelt. Liam csokoládétól maszatos teste is megvolt, ahogy a helyiség közepén áll, és hárman is tisztogatják a nyelvükkel. Életem legjobb partija volt. Már amennyire emlékszem belőle.

Hallottam, ahogy mögöttem nyílik az ajtó. A gyomrom golflabdányira zsugorodott, és én magam is próbáltam ugyanolyan kicsire összehúzódni. Már a léptek hangja is rendesen rám hozta a frászt. Egy magas, jó kondiban lévő, ötvenes fickó sétált el mellettem, majd leült velem szemben. Világosbarna haja erősen őszült, de ettől függetlenül fiatalosnak tűnt, és jóképűnek mondtam volna. Ujjait összekulcsolta az asztalon, és komoly tekintettel méregetett.

– Gondolom, nem kell ecsetelnem, miért vagy itt – dörögte a mély hangján.

Nyeltem egy hatalmasat.

– Nem, uram – ráztam a fejem szemlesütve.

Sosem találkoztam még a nagyfőnökkel. Azt sem tudtam, ki ő. Engem mindig csak valami kis gyökér hívott fel, ha meló akadt.

– Legalább jól szórakoztatok a pénzemen? – dőlt hátra. – A szemembe nézz, ha hozzád beszélek!

A hangja halálra rémisztett, úgyhogy azonnal rákaptam a tekintetem. Mégis mit feleljek erre?

– Rossz ötlet volt, sajnálom – nyögtem. – Ígérem, jóváteszem – tettem hozzá gyorsan, bár fogalmam sem volt, hogyan lehetne ezt jóvá tenni, hiszen egy árva vasam se maradt.

A pasas csak nézett, én pedig kezdtem izzadni. Nagyon idegesítő volt a csend, és azok a szürke szemek, melyekből semmit sem tudtam kiolvasni. Egy étterem hátsó helyiségében ültünk. Mindig itt adták át a cuccot, így feltételeztem, hogy az övé lehet. Mi van, ha feldarabolnak és eltüntetnek a konyhán?

Ne legyél már hülye, Zayn!

– A szállodában elég nagy kárt tettetek, de teszek rá, hogyan törleszted. Engem csak a saját pénzem érdekel. Nos – tárta szét a karját –, mit tudsz nekem felajánlani cserébe?

Az agyam dupla sebességre kapcsolt, és csak úgy pörögtek a gondolataim. Mit ajánlhatnék fel neki? Semmim sincs. Se házam, se pénzem, a kocsim is egy roncs. A fickó nem nézett ki melegnek, úgyhogy még a testemet sem kínálhattam neki, habár az lett volna az utolsó, amit megteszek. De ha az életem múlna rajta, nem sokáig töprengenék.

– Nem tudom, uram. Esetleg ledolgozhatnám – motyogtam.

A pasas felnevetett, majd az embereire nézett.

– Ez a fiú nem vesz minket komolyan.

Mindkettő azonnal mozdult. Az egyik mögém állt, és lefogott, a másik pedig bevert két akkorát, hogy ha az első nem tart, tuti lefordulok a székről.

– Nos, akkor mit is ajánlasz fel nekem? – kérdezte újra a pasas.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a kép előttem, mert csillagokat láttam. Az alkarommal letöröltem az orromból csordogáló vért, amitől a fehér pulcsim ujja vörösre színeződött.

– Mondja meg, mit kér – krákogtam, mert az ínyem is felrepedhetett, és vért éreztem a számban.

– Szép az a gyűrű – jegyezte meg váratlanul.

Ijedten ejtettem újra az ölembe a kezem, amivel az előbb még az arcom tapogattam.

– Mutasd! – parancsolt rám.

Nem mozdultam. Nem fogom neki adni a gyűrűmet. Az minden vagyonom. Értékes családi örökség, ami már generációk óta apáról fiúra szállt, és soha, senki sem vált meg tőle, bármilyen nagy szarba került. Hát, én sem szándékoztam ilyet tenni.

– Ez csak egy gyűrű, semmit nem ér – rejtettem a combom alá a kezem. – Szeretnék törleszteni. Adjon munkát, akár komolyabbat is. Megcsinálom – próbáltam egyezkedni.

A pasas intett a fejével, és a két melák újra lefogott, majd erőnek erejével az asztalra nyomták a bal kezem, amelyen a gyűrűt viseltem. Az egyik még egy kést is előkapott. A nagyfőnök elmosolyodott, majd előrehajolt, hogy jobban megvizsgálhassa a családi ereklyémet.

– Arany és smaragd – állapította meg azonnal. – Értékes.

Én is tudtam, hogy az. Még sohasem értékeltettem fel, de tutira jóval többet ért, mint amennyivel lógtam neki.

– Csak bóvli – húztam volna vissza a kezem, de a balomon álló melák szorosan az asztalon tartotta.

– Azzal kiválthatod a tartozásod – bökött a fejével a pasas az ujjamra. – Adod vagy elvegyük? – kérdezte szigorú tekintettel.

Hogy dögölnél meg!

– Nem adom! Találjunk ki valami mást! Kérem! – tettem hozzá, mert a hangom így is túl indulatosra sikeredett.

– Ray – nézett fel a másik melákra, akinél a kés volt.

A fickó a hajamba markolt, hátrafeszítette a fejemet, a másik még szorosabban tartotta a kezem. A kés a kézfejemhez közelített. Mit csinálnak? Le akarják vágni az ujjamat?

Csak azt ne!

A szemeim tágra nyíltak, pánikolva kapkodtam a levegőt. Végül a kés a torkomnál kötött ki. Meg sem mertem moccanni. A másik megragadta a kezem, és esküszöm, a fél ujjam megnyúzta, olyan durván húzta le a gyűrűt, majd a főnöke kezébe adta. Elengedtek, aztán az egyik csak úgy hobbiból még bevert egy jókorát, amitől a székkel együtt hanyatt vágódtam.

– Akkor ezt elrendeztük – hallottam a pasas hangját. – Dobjátok ki!

Időm sem maradt feltápászkodni. A két karomat megragadták, és úgy, ahogy voltam, háttal kivonszoltak, majd kidobtak a hátsó ajtón. A poros földre estem, így szerencsére nem sérültem meg még jobban. Ülő helyzetbe tornáztam magam, és egy hangosat káromkodtam.

– Basszátok meg!

Felálltam. Még azzal sem foglalkoztam, hogy leporoljam a ruhámat. Azonnal hívtam Louis-t.

– Gyere értem az étteremhez! – parancsoltam rá, miután felvette.

– Baj van? – kérdezte.

– Ahogy vesszük. Siess! – Azzal ki is nyomtam.

Ő nem tudta, hogy elrángattak ide. A buli csak tegnap volt, és igazából még ki sem józanodtunk, így nem agyaltunk azon, hogyan úszhatnám meg a dolgot. A fene gondolta, hogy ilyen gyorsan lebukok. Arrébb andalogtam. Nem akartam még az utcára kimenni, hogy ne bámuljanak az emberek.

Hallottam, ahogy nyílik a hátsó ajtó. A két kigyúrt fazon jelent meg, rágyújtottak. Engem nem láthattak, mert a sötét sarokban ácsorogtam.

– Idióta fasz! – mondta az egyik. – Csoda, hogy Styles nem nyírta ki.

Styles? Így hívják a főnököt?

– Csak egy hülye kölyök. Szerencséje, hogy volt az a gyűrű – felelte a másik.

Újra csendben cigiztek tovább.

– Menni kell még valahová? – szólalt meg újra az egyik.

– Nem hiszem. Szerintem, innen már hazavisszük – vonta meg a vállát a másik.

Halkan oldalazva elindultam az utca irányába. Kimentem a zárt udvarról az utcára, és megálltam egy kapualjban. Öt percet sem kellett várni, Louis zöld Fordja állt meg szinte pont előttem. Azonnal bepattantam mellé.

– Jesszusom! Mi történt? – kérdezte, amint meglátta az arcomat.

– Még ne indulj! – emeltem fel a kezem, és a kaput figyeltem.

– Mi van már? Mire várunk? – nyugtalankodott Lou.

Feszülten várakoztam, és akkor megjelent a fekete limuzin.

– Kövesd, de ne feltűnően! – adtam utasításba.

Lou elindult, és közben idegesen rám kapta a tekintetét.

– Zayn! Mondd már, hogy mi a fasz van!

– Az, hogy az a szarházi lenyúlta a gyűrűmet, amiért elvertük a pénzét! – feleltem indulatosan. – Vissza kell szereznem!

– Hogy jöttek rá ilyen hamar? Nem úgy volt, hogy csak a hétvégén kell elszámolnod? Ezért vertek meg? Miért követjük őket? – záporoztak Louis kérdései.

Idegesen túrtam a hajamba, de közben nem vettem le a szemem a fekete limuzinról, amely egy autóval előttünk haladt.

– Én sem tudom, honnan jöttek rá, de nem ez a lényeg. Valahogy vissza kell szereznem a gyűrűt. Megnézzük, hol lakik, aztán majd kitaláljuk. – Elővettem egy zsebkendőt a kesztyűtartóból, mert megint elindult az orrom vére.

– Baszki, Zayn! Ugye nem akarsz betörni hozzá? Azt sem tudjuk, ki ez a fazon – mutatott maga elé a barátom.

Elkanyarodtunk egy széles, fákkal sűrűn szegélyezett útra.

– Lassíts, mert szerintem valahol itt lakik! – Kifelé bámultam az ablakon, és a gyönyörű palotákat néztem az út mellett.

Louis egészen lelassított. Már nem volt köztünk egy jármű sem, így tényleg le kellett maradnunk, hogy ne legyünk feltűnőek. A fekete limuzin féklámpája is kigyulladt, egy magas kőkerítésnél befordult, aztán eltűnt.

– A túloldalon parkolj le – suttogtam, mintha bárki is meghallana bennünket.

Louis megállt, és mindketten a már bezáródott kovácsoltvas kaput bámultuk.

– Ez a ház egy erődítmény – közölte Lou azt, amit én is láttam. – Most komolyan, Zayn. Mit forgatsz a fejedben?

Ránéztem. Louis haja a szokásosnál is kócosabbnak látszott. Talán én ébresztettem fel, mert csak egy melegítőalsó és póló volt rajta.

– Nem tudom, mit akar vele csinálni, de még most nála van. Ez biztos. Ma este kell visszaszereznem – közöltem határozottan.

– Te jó ég! Ne már! Tényleg be akarsz törni? De hogyan?

A telefonomért nyúltam, és felhívtam Liamet. Megadtam neki a címet, és kértem, jöjjön ide.

– Még csak nyolc óra van. Talán később elmegy itthonról – találgattam, mert tényleg nem volt ötletem, de abban reménykedtem, a barátaim segíteni fognak.

– Szóval – vett egy mély levegőt Louis –, a lenyúlt pénzért cserébe elvette a gyűrűdet, és te azt most vissza akarod lopni tőle. – Bólintottam, ezért folytatta. – Néztél már tükörbe, Zayn? Szétverte a képed! Örülnöd kellene, hogy ennyivel megúsztad! – csapott a kormányra mérgesen.

Ezzel most felhúzott.

– Baszd meg, Louis! Ti is benne voltatok, és pontosan tudod mennyit jelent nekem az a gyűrű! Úgyhogy most szépen segíteni fogtok visszaszerezni! – kiabáltam elfojtott hangon, nehogy felhívjuk magunkra valaki figyelmét.

Louis a száját rágcsálva nézett rám, majd tekintetét végigvezette a környéken.

– Átállok oda – bökött a fejével a kapu melletti fás, bokros részre, majd lassan átgurult.

Így takarásba kerültünk, és még szemből sem volt ház, ahonnan láthattak volna bennünket. Csendben várakoztunk. Louis valószínűleg nem akart tovább vitatkozni, mert tudta, hogy igazam van, én pedig azon agyaltam, hogyan kellene bejutnunk a házba.

Liam megcsörgetett, mert ő sem vett észre minket, így elnavigáltam. Amikor begurult mellénk, rögtön ideges lettem, mert láttam, hogy nincs egyedül. Ketten pattantak be mögénk.

– Őt meg mi a francért hoztad? – kértem számon azonnal.

– Bocs, nálam volt, és azt sem tudtam, miért hívtatok – vonta meg Liam a vállát.

– Helló, Brandon vagyok – nyújtotta felém a kezét a szőke srác.

Louis-val egymásra néztünk, de ő is csak megvonta a vállát. Rémlett, hogy Liam a buliban szedte össze ezt a srácot.

– Attól még, hogy Liam megdugott, nem vagyunk haverok! Na tűnés! – zavartam volna el, de a srác nem mozdult.

– Ami azt illeti, ti is megdugtatok – mondta, majd a karját duzzogva összefonta maga előtt.

A homlokom ráncolva próbáltam felidézni, történt-e ilyen, de nem rémlett. Louis is teljesen megfordult, és úgy vizsgálgatta a srác arcát, majd elvigyorodott, aztán még rá is kacsintott.

– Én emlékszem. Jó voltál, kölyök – paskolta meg a srác combját.

– Most komolyan? – kértem számon döbbenten Lou-t.

– Inkább mondjátok már meg, mi a fenéért vagyunk itt! – szólt közbe Liam.

– Elmondom, de nem is ismerjük őt – mutattam megint Brandonra.

– Ajj már! – csattant fel a fiú. – Valamire készültök, és én benne akarok lenni a buliban! Bízhattok bennem! Imádom az izgalmakat – eresztett meg felém egy széles mosolyt.

– Akkor is, ha lehet, sittre vágnak miatta, és még nagyobb átjáróházat csinálnak a seggedből? – ijesztettem volna rá, de a fiú ugyanúgy vigyorgott.

– Nem úgy néztek ki, mint akik sittre akarnak kerülni, úgyhogy veletek tartok.

Frusztráltan fújtam ki a levegőt, Liam pedig már újra türelmetlenkedni kezdett, így Louis gyorsan elmesélte neki, mi a helyzet.

Nem maradt idő arra, hogy ő is elmondjon mindenféle hülyének, mert a fák fölött egy autó reflektorának a fénye tűnt fel. Valaki elindult a háztól. Át se gondoltam a dolgot, azonnal kipattantam.

Hát, ekkor még nem tudtam, hogy mibe is vágtunk bele.