Egy feleség naplója - 17. fejezet

foto: pixabay

 Ruby

Ruby ezúttal is képtelen volt ellenállni Adrian vonzerejének, ám nem bocsátott meg neki teljesen. Szerette ezt a férfit, a hibáival együtt, és amennyire haragudott rá, annyira jól is esett neki, hogy nem szégyellt bocsánatot kérni tőle. És már nem először. Még Marcus miatt se tudott igazán haragudni, mert egyértelmű volt, hogy Adrian féltékenységből nyomozott utána. Ám a tényeken semmit sem változtatott, nem lett volna szabad ezt tennie.

Azt viszont fájlalta, hogy Marcus ilyet tett vele. Ruby egy percig sem kételkedett abban, hogy Adrian igazat állított vele kapcsolatban. Így minden értelmet nyert számára. Ezért volt a sok túlóra, a ritka találkozások és a távolságtartás. Marcus más nőkkel múlatta az időt, őt pedig csak kirakatnak szánta. Valószínűleg azért vetette a szemére, hogy nem elég ambiciózus. Villogni szeretett volna vele, hiszen a magas pozícióhoz menő barátnő is dukál…

– Miért kértél bocsánatot? – kérdezte Ruby, amikor már összebújva tévéztek a nappaliban.

– Mert hiányzott a feleségem – felelte Adiran egyszerűen.

– Ne vicceld el, komolyan kérdeztem – feddte meg Ruby, holott ez a válasz megdobogtatta a szívét.

Adrian megpuszilta a halántékát.

– Nem viccelek. Tényleg hiányoztál, és rettenetesen zavart, hogy megbántottalak.

Ruby a férfi ölébe fordult, és mélyen a szemébe nézett.

– Bárhogyan is alakulnak a dolgok, ami itt történt, az kettőnk között marad. Még Aurorának sem fogok részleteket mesélni. Lehet, nehéz, de bízz bennem, Adrian.

– Bízok, Ruby – simogatta meg Adrian az arcát. – Megpróbállak ezentúl nem bántani semmivel. Változnom kell, tudom jól.

Lágy csókkal pecsételték meg ígéretüket, bár Ruby tudta, hogy legalább egyszer még igenis bántani fogják egymást, de erre most nem akart gondolni. Visszaült a helyére, és tévénézés közben az agya egyfolytában zakatolt. Adrian titkán törte a fejét. Aznap olvasott egy cikket az egyik gazdasági lapban, ami alapján világossá vált számára, hogy Adrian szándékosan akarja tönkretenni Simon Greent.

A cikk szerint Green jelentős összeget ruházott be egy területbe, ahol az egyik üzemét kiszolgáló, alapanyag ellátó részleget akart létrehozni, ám Adrian megvásárolta körülötte az összes földterületet, és nem járult hozzá az útépítéshez, ami immáron a saját földjein húzódott volna. Green túl későn kapott észbe, és nem kapta meg az engedélyeket, így nemcsak értéktelenné vált a területe, de a befektetők is kihátráltak mellőle. Állítólag több milliót veszített, de Ruby nem tudta eldönteni, hogy egy ilyen kaliberű embernek, ez valójában mekkora veszteségnek számít.

De legalább már volt egy kiindulópontja, ami valódi nyom is lehet.

A másnap délelőttjét kutatásra szánta. Érzékei azt súgták, jó nyomon jár, mégsem sikerült ráakadnia semmire. Rengeteget töprengett, vajon hol rontja el. Aztán úgy logikázott, hogy amit keres, annak nem az utóbbi négy-öt évben kellett történnie, hanem sokkal régebben. Viszont Adrianről akkor még nem cikkeztek az újságok, ezért róla hiába is keresgél bármit. Valami olyat kell találnia, ahol nem említik ugyan Adriant, de köze lehet hozzá. Ez szinte lehetetlennek bizonyult, de Ruby nem adta fel.

Az egész napját erre szánta, bár Adrian nagyon sokszor megzavarta. Talán még mindig bűntudata lehetett, mert a megszokottnál is sokkal figyelmesebb volt vele. Ruby pedig sütkérezett ebben a kitüntetett figyelemben, és gyakran gondolt arra, hogy a cikkével ellentétben, a világ legjobb dolga lehet Adrian Butler feleségének lenni.

– Ruby, jössz velem? – Éjjel arra ébredt, hogy Adrian a fülébe súg, és az arcát puszilgatja.

Álmosan fordult felé.

– Hová?

– A kaszinóba.

– Ilyenkor? Mennyi az idő? – ásított Ruby egy nagyot.

– Hajlani kettő. El kell intéznem valamit, és gondoltam, velem jöhetnél, ha van kedved – cirógatta meg Adrian az arcát.

Ruby szeme rögtön felcsillant, és felült.

– Naná, hogy van kedvem, de mit vegyek fel?

Adrian halkan felnevetett az izgalmán.

– Valami csinosat, mert még lesznek vendégek, és gondolom, szeretnél játszani. Egy óra múlva indulunk, addig van időd elkészülni. Lent megvárlak – adott neki még egy puszit, és magára hagyta.

Ruby sosem járt még kaszinóban, ezért hosszasan töprengett a szekrény előtt, de leginkább azért, mert nem nagyon volt miből választania. Végül egy több színben csillogó, flitteres ruha mellett döntött, hozzá pedig zöld blézert vett fel, mert az volt az egyetlen nem hétköznapinak számító ruhája. Kosztümban mégsem mehetett...

Amikor lement a lépcsőn, Adrian őszinte csodálattal nézett rajta végig.

– Nem vagyok benne biztos, hogy magadra merlek hagyni. Elképesztően jól nézel ki – dicsérte meg, majd a füléhez emelte a telefonját. – A kaszinóban vagy még? – kérdezte, és az illető hangjából Ruby arra következtetett, hogy Felix-szel beszél. – Jó, akkor várj meg, mindjárt ott leszünk. Rubynak szüksége lesz egy kísérőre.

– Te nem leszel ott velem? – vette kezébe Ruby a táskáját, és kimentek a kocsihoz.

– A teremben nem, de a kamerákon látni foglak. Amíg te játszol, addig elintézem az ügyeimet, de Felix melletted lesz – magyarázta Adrian.

Ruby izgatott volt. Nem csak a kaszinó miatt, hanem mert Adriannel mozdult ki az éjszaka folyamán. Most az élete ezen részébe is betekintést nyerhet.

A hátsó bejáratnál parkoltak, ahol Felix, és egy másik férfi fogadta őket. Bementek az irodákhoz, ahol Adrian megállt egy ajtó előtt, és Ruby felé fordult.

– Akkor most rábízlak Felixre. Érezd jól magad! – biztatta, majd egy puha csókkal búcsúzott tőle, és bement az ajtón.

Ruby várakozóan fordult Felix felé, aki mutatta neki az utat.

– Szereted a szerencsejátékokat? – nyitotta ki előtte Felix a terembe vezető dupla ajtót.

– Nem tudom, nem próbáltam még egyiket sem. Hacsak a gyerekkori rulett társasjáték nem számít annak – felelte Ruby, és máris körbejáratta a tekintetét a nyüzsgő termen.

– Nem igazán – nevetett fel Felix. – Akkor most lesz lehetőséged rá. Gyere, először adok zsetont, hogy legyen mivel játszanod.

Egy ablakhoz kísérte Rubyt, ahol egész halom érmét kaptak, melyet Felix egy kis zsákocskába tett bele.

– Nos, mi legyen az első? – fordult körbe a férfi.

– Nem tudom, igazából egyikhez sem értek.

– Akkor gyere, először nézd meg a játékgépeket. Ahhoz semmilyen tudás nem szükséges.

A teremben a késői órák ellenére, még elég sokan voltak. Legalább ugyanannyi nő, mint férfi, habár később Ruby megtudta Felixtől, hogy sokan közülük alkalmazottak. Azért vannak itt, hogy a férfiakat szórakoztassák.

– Úgy érted, hogy… – kérdezte Ruby.

– Nem, de persze az is előfordul.

– Adrian is közülük szokott választani?

Felix megrázta a fejét.

– Nem hiszem, hogy tőlem kellene ilyeneket kérdezned. Ismered már Adriant. Nála sosem lehet tudni, mit akar elmondani és mit nem. Szóval jobb, ha inkább hallgatok – tette a szájára a mutatóujját.

– Elég lesz egy igen vagy egy nem is. Ígérem, nem kérdezek többet – győzködte Ruby.

– Nem. Alkalmazottakkal nem. De akkor legyen ennyi elég, rendben? Inkább dobáld azokat a zsetonokat a gépbe, mert sosem fog elfogyni – intett Felix a játékgép felé.

Ruby természetesen semmilyen komolyabb összeget nem nyert, de jól szórakozott.

– Jöhet a rulett? Azt legalább már kicsit ismered – terelgette Felix egy asztal felé. Ott kihúzott neki egy széket, Ruby pedig leült, Felix pedig megállt mögötte.

Óvatos tétekkel játszott, és időnként nyert is, aminek rettenetesen örült.

– Bátrabban, Ruby! Nyugodtan kockáztasson – noszogatta Felix.

Ruby egészen lázba jött. Nagyobb téteket tett fel, de többet veszített, mint nyert, így állandóan bosszankodott magában, de lehet, időnként hangosan is, mert a mellette ülő férfi leszólította:

– Ne adja fel! Bármikor fordulhat a szerencse.

– Nem fogom, de úgy látszik, ebben nem vagyok túl jó – sóhajtott Ruby. majd egy újabb tétet rakott fel.

Felix a háta mögött beszélgetett valakivel, Ruby pedig izgatottan várta, melyik szám lesz a nyerő. A kilencest pörgették ki. Nyert! El sem akarta hinni. Boldogan söpörte be a zsetonokat, amelyeket elé toltak.

– Látja! Nemcsak szép, de szerencsés is! – bókolt neki a férfi.

Ruby boldogan mosolygott a mellette ülő, jóképű férfira.

– Talán most kellene megállnom.

– Vagy épp most indult el a nyerő szériája – kacsintott rá a férfi.

– Meglátjuk. – Ruby újra megtette a tétet.

A férfi áthajolt hozzá, és a fülébe súgott.

– Ha végzett, esetleg meghívhatom egy italra?

Ruby már nyitotta a száját, de Adrian megelőzte.

– Sajnos a hölgy nem ér rá. Hogy meg a játék, szívem? – kérdezte, majd lehajolt hozzá, és ott, mindenki előtt szájon csókolta.

Ruby nagyokat pislogott meglepetésében. A férfi feléjük biccentett, felállt, és távozott, Adrian pedig leült a helyére.

– Nem zavar, hogy felismernek? – kérdezte Ruby suttogva.

Adrian elhúzta a száját.

– Nem hagyhattam, hogy udvaroljanak neked.

– De nem is tudhattad, miről beszélünk.

– Azt nem, de láttam, hogy a nyálát csorgatja rád. Melyik számot teszed meg? – fordult a tábla felé.

– Hm, szerintem a hetest.

– Az nemrég volt.

– Nem baj. Hátha újra kipörgetik. Amúgy is a te pénzed játszom el – mosolyodott el Ruby kacéran.

A kereket megpörgették. Már a hangja is izgalomba hozta Rubyt, és feszülten nézte, hol fog megállni a golyó. Ide-oda pattogott, majd megállt a hetes számon.

– Nyertem! – Felugrott örömében, és Adrian nyakába borult.

Amikor újra bezsebelte a sok zsetont, akkor tűnt fel neki, milyen sokan állnak az asztaluknál, és mindenki őket bámulja..

– Azt hiszem, ideje távoznunk – súgta Adrian, és megfogta a kezét.

Felix összeszedte a nyereményét, Adrian pedig kivezette őt a teremből.

– Felismertek – mondta Ruby, miután kettesben maradtak.

– Igen, észrevettem, de már mindegy. Mehetünk?

Kimentek a kocsihoz. Miután beültek, Ruby meglepetten nézett az órára. Észre sem vette, hogy másfél órát játszott.

– Hogy érezted magad? – kérdezte Adrian.

– Jól, de nem szabad ilyen helyekre járnom. Túl könnyen magával tud ragadni.

– Igen. A szerencsejáték könnyen beszippanthatja az embert.

– Te is játszottál?

– Igen – bólintott Adrian. – De már nagyon régen, csak én kártyáztam.

– Nem néztem volna ki belőled – tűnődött Ruby.

– Muszáj volt. Pénz kellett az induláshoz. Kártyán nyertem az első milliómat – árulta el neki Adrian.

Ruby döbbenten nézett rá.

– Ez komoly? Ilyen nagy tétben játszottál?

– Igen. Kockáztattam, és bejött.

– De miért? Miért kockáztat valaki ekkorát?

– Nem a pénzemet kockáztattam, hanem az életemet – vont vállat Adrian. – Ugyanis egy vasam sem volt, csak elhitettem, hogy van.

– Most csak viccelsz, igaz? – kérdezte Ruby döbbenten.

– Nem. Tényleg így volt – bólintott Adrian a nyomatékosítás kedvéért. – Volt egy tervem, ahhoz pedig pénz kellett. Nagyon sok pénz. Ez bizonyult a legegyszerűbb  pénzszerzési módnak.

– És, ha nem jött volna be?

– Akkor már valószínűleg nem élnék. Vagy a fene tudja, mit csináltak volna velem – felelte erre Adrian.

Ez annyira meglepte Rubyt, hogy egy ideig szóhoz sem jutott. Szóval Adrian így indult? Nyert egy nagy összeget, aztán pedig okosan forgatta? Sosem képzelt volna róla ilyesmit.

– Azért örülök, hogy bejött – mondta Ruby az egy idő után.

– Hidd el, én is! – válaszolta Adrian nevetve.

Adrian

Adrian keveset aludt, de ugyanúgy kezdte a napját, mint máskor. Annyi különbséggel, hogy reggel két kávéval többet ivott. Ruby még aludt, nem akarta felébreszteni. Evának is szólt, hogy ne menjen az emeletre takarítani addig, amíg Ruby fel nem ébred.

Adrian kiment a kertbe, és behozta a szokásos virágcsokrot, amit Jimmy mindig odakészít, majd letette a titkárnője asztalára. Ez is egy megszokás volt nála. Rosa jól dolgozott, megbízhatott benne, és diszkréten kezelte a dolgait. Hálából apró figyelmességekkel köszönte meg neki. Ilyen volt a friss virág az asztalán, vagy időnként egy-egy doboz bonbon.

Erről eszébe jutott, hogy Rubyt is meglephetné. Felhívta Felixet.

– Útközben beugranál egy virágboltba? – kérdezte a barátjától.

– Mi kell? – sóhajtotta Felix.

Hallani lehetett a hangján, hogy ő sem pihente ki magát rendesen.

– Hozz egy nagy csokrot. Valami szépet és színeset.

– Rubynak?

– Igen, Rubynak.

– Születésnapja van, vagy mi?

– Fogalmam sincs, mikor van a születésnapja – felelte Adrian.

– Aha. Jó, majd érkezem.

Ez az „aha” eléggé sokatmondó volt Felix részéről, de Adrian nem törődött vele. Majd úgyis hallgathatja eleget, ha megérkezik.

Kivételesen nem volt kedve elkezdeni dolgozni. Helyette átment a könyvtárba, amely lassan kezdett teljesen Ruby birodalmává válni. Odasétált az asztalához, ujjaival végigsimított Ruby jegyzetfüzetén, a ceruzáim és csokoládés dobozon, amit még ő vitt be neki. Egy pillanatra hozzáért az egérhez is, és a laptop kijelzője felvillant. Adrian nem akart kíváncsiskodni, de tekintetét végigfuttatta a megjelenő mappákon, és a szeme megakadt az egyiken. Egy feleség naplója volt a címe.

Ruby naplója.

Jó ideig szemezett vele. Nagyon érdekelte, mi állhat benne. Először elfordult, majd győzött a kíváncsisága. Leült, és kihúzta az alsó fiókot. Előhalászott egy kis adathordozót, és fél pillanat alatt átmásolta rá a mappát, majd zsebre dugta.

Ezután úgy érezte magát, mintha valami bűnt követett volna el, és kezét a zsebén tartva, kisietett a könyvtárból. Az irodája asztalán már ott állt a hatalmas csokor virág.

– Szép. Köszönöm, Felix!

– Remélem, vigasztaló ajándéknak szántad – szúrt oda neki Felix.

Adrian érdeklődve fordult felé.

– Miért kellene vigasztalnom?

– Ezért – tartotta Felix felé a telefonját.

Adrian átvette, és elfojtott magában egy káromkodást. A közösségi média és a hírportálok tele voltak a képeikkel. Tegnap lefotózták őket a kaszinóban, bár erre számítani lehetett, viszont amit a képek alá fűztek hozzászólásokat, azokra nem.

Az emberek nyomdafestéket nem tűrő módon gyalázták Rubyt. Többek között azzal vádolták, hogy a cikkével behízelegte magát az ágyába. Akadtak olyanok is, akik szép párnak nevezték őket, de ez elenyészett a rosszindulatú megjegyzések mellett.

– Holnap az újságok is tele lesznek veletek – mondta Felix.

– Az én hibám. Nem kellett volna odamennem hozzá. – Adrian feszülten foglalt helyet az asztala mögött.

– Már késő ezen rágódni. Azt hiszem, ezzel véget vetettél a munkájának. Ezek után nem fogják hitelesnek tartani.

Adrian ettől még idegesebb lett. Eszébe sem jutott ilyesmi. Ha ez valóban így lesz, akkor el fogja veszíteni Rubyt.

– Most mit csináljak? – nézett kétségbeesetten a barátjára.

– Nem tudom. Talán fel kellene őt vállalnod – javasolta Felix óvatosan, közben leült vele szemben a fotelba.

– Hogy mi? Azt nem tehetem – rázta a fejét Adrian.

Felix szánakozva pillantott rá, és megrázta a fejét.

– És ugyan mitől nem? Nézz rá erre a képre, Adrian. A vak is láthatja, hogy fülig szerelmesek vagytok.

– A nyeremény miatt volt ilyen boldog – dünnyögte Adrian.

– Te hülye vagy! Ruby attól volt boldog, hogy ott voltál vele. Szerelmes, és te is az vagy, akármennyire is próbálod tagadni – jelentette ki Felix határozottan.

Adrian most az egyszer tényleg megijedt. Nem csak az érzéseitől, hanem attól, hogy a helyzet valami olyanra kényszeríti, amire még nincs kész.

– És mi van, ha elmúlik a szerelem? – emelte fel a fejét ismét. – Mi van, ha ez csak egy fellángolás? Nem akarok még több bajt okozni neki.

– Ez marhaság! – legyintett Felix. – Én sem tudom, mi lesz majd Aurorával, de vállalom a kockázatot, mert megéri. Még akkor is, ha nem fog örökké tartani.

Adrian úgy érezte, csapdába került. Félt, hogy rossz döntést hoz. Ha elengedi Rubyt, talán bánni fogja, de lehet, azt is, ha itt tartja. Túl hosszú ideje élt már a saját maga emelt falak között. És habár Ruby ezek egy részét elég gyorsan lebontotta, ő még nem érezte magát késznek arra, hogy kimerészkedjen a fényre.

– Nekem ez nem megy ilyen gyorsan, Felix – ismerte be keserűen.

– Az meglehet, de Rubynak nem lesz ideje kivárni, hogy dönteni tudj. Vagy ha tudsz jobb megoldást, akkor hallgatlak – intett Felix gálánsan.

Adrian fejében pörögtek a gondolatok. Ha Ruby nem írhat tovább róla, akkor el fog menni. Ez pedig nem akarta. Nyilvánosan megcáfolhatná az egészet, de azzal ismét Rubyt bántaná, meg amúgy sem szokott nyilatkozni, és most sem volt ínyére a dolog. A képek amúgy is magukért beszélnek. Rubyt alázná meg vele, ha letagadná, hogy kapcsolat alakult közöttük.

Adrian valahogy időt akart nyerni.

– Megyek, felébresztem, és beszélek vele – állt fel sóhajtva, és kezébe vette a csokrot. – Itt hagyom a telefonomat, addig intézkedj helyettem.

– Sok sikert! – biccentett felé Felix.

Adrian halkan lépett be a szobába, de Ruby már ébren volt. Az ágyban ült, és a telefonját nézegette.

– Jó reggelt! Azt hittem, még alszol – lépett oda hozzá Adrian.

– Aurora hívására ébredtem. Mi ez a virág? – kérdezte Ruby csodálkozva.

Adrian leült az ágy szélére, és Ruby felé nyújtotta a csokrot.

– Neked hoztam – árulta el egy halvány mosoly kíséretében, és finom puszit lehelt Ruby puha ajkaira.

– Ez gyönyörű! Köszönöm szépen! – Ruby belesimult Adrian ölelésébe, és a mellkasára hajtotta a fejét.

– A képek miatt hívott Aurora, igaz? – kérdezte Adrian.

Ruby felemelte a fejét.

– Ezek szerint te is láttad őket.

– Igen, és nagyon sajnálom.

Ruby kimászott az ágyból, és kezébe vette a komódon lévő vázát.

– Nem te tehetsz róla. Ilyenek az emberek – mondta, majd átsétált a fürdőbe, hogy vizet engedjen a vázába.

– Mi lesz így a munkáddal? – kiabált utána Adrian.

Ruby kilépett a fürdőből.

– Még nem tudom. Carlos egyelőre nem hívott.

Adrian kissé megnyugodott. Azt hitte, Ruby sokkal jobban ki lesz borulva, de egész higgadtan kezelte a helyzetet, vagy csak még nem fogta fel, milyen következménye lehet a tegnapi kiruccanásuknak. Mindenesetre jobbnak látta, ha nem bolygatja tovább a dolgot.

– Jól van. Gyere le, és egyél, mert már mindjárt dél. Nekem elég sok dolgom van, Felix vár rám lent. Ha bármit megtudsz, szólj, és megbeszéljük.

– Rendben. Ezt a gyönyörű csokrot is leviszem az étkezőbe. Még egyszer köszönöm, Adrian. – Ruby szeme sugárzott a boldogságtól, amitől Adriannak összeszorult a szíve.

Visszament dolgozni, de nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy a meggondolatlan cselekedeteinek következményei lesznek. Úgy érezte, hatalmasat hibázott. Nem volt képes kordában tartani az érzelmeit, és ennek most meg fogja fizetni az árát.

18. fejezet