Életre szóló két éjszaka - 6. fejezet

 foto: pixabay

A repülőgépen ülve, Jason elmosolyodott. A Szépség valamikor most kaphatta meg a virágot, amit küldött neki. Mivel nem tudta a nevét, magában csak Szépségnek nevezte őt. Mert az volt. Annak a nőnek mindene gyönyörű volt.

Ha már túl lenne a váláson, biztosan nem engedte volna el csak így. Szerette volna megismerni ezt a különös nőt. Nem tudta megvetni, amiért egy nős férfival bújt ágyba. A második éjszakájuk után rájött, hogy hozzá hasonlóan, valószínűleg ő sem szokott ilyesmit művelni. Ahhoz az elején túl félénk és bizonytalan volt.

Hálát érzett, mert mellette újra olyan férfinak érezhette magát, aki képes gyönyört adni egy nőnek, és ezt a feleségének is megadná, ha az akarná. De Ivy nem akarja. A felesége a saját testét szereti, nem az övét.

Jason szíve újra megtelt szomorúsággal. Bárcsak minden megváltozna, mire hazaér. Bárcsak Ivy tárt karokkal fogadná, és az ágyába vinné úgy, ahogy ez az ismeretlen nő tette. Még mindig szerette volna megmenteni a házasságát, pedig tudta, hogy vége. Már nyolc hónapja vége volt, és csak az időt húzta.

Vegyes érzésekkel közeledett az otthonuk felé. Ilyen fantasztikus élmények után a legkevésbé sem vágyott a hétköznapokra, de nem volt választási lehetősége. Addig nem, amíg ki nem mondja azokat a szavakat a feleségének, melyeket már rég ki kellett volna mondania.

A családjukban és a baráti társaságukban mindenki azt hitte, hogy minden rendben velük. Mennyire meg fognak majd lepődni. A tökéletesnek vélt házasság mégsem olyan tökéletes. Ha tudnák, mennyire nem az…

Ivy már a ház előtt várta. Ahogy Jason ránézett, már csupán szánalmat érzett iránta. A feleségének fogalma sincs, mit dobott el magától.

– De örülök, hogy hazaértél végre! – ölelte magához a nő.

– Szia, Ivy! – viszonozta Jason az ölelést az egyik karjával, és egy futó puszit adott az arcára.

Ivy kitárta előtte az ajtót.

– Milyen volt az utad?

– Nyugis – felelte Jason szűkszavúan.

– Sikerült megkötni az üzletet?

– Úgy tűnik igen, de még visszatérünk rá két hét múlva.

Ivy bólintott, és tányérokat vett elő a szekrényből.

– Rendeltem neked ebédet. Gondoltam, biztosan éhes leszel.

– Köszönöm – bólintott Jason, és leült az asztalhoz.

– Fáradt vagy?

– Csak egy kicsit. Nem sokat aludtam az éjszaka.

– Biztosan szokatlan volt, hogy nem a saját ágyadban aludtál – nézett rá a neje gyengéden.

– Való igaz – sóhajtott Jason. Ha tudná, mennyire nem...

– Ma éjszaka már kipihenheted magad. Át akartam hívni a szüleimet vacsorára, de sejtettem, talán fáradt leszel, így letettem róla. Szóval nyugodtan lazíthatsz – csacsogta a nő, és letette elé az ételt.

– Kösz, ez rendes tőled. Reggel korán akarok bemenni, mert nagyon sok munkánk lesz a következő két hétben.

Ivy rosszallóan a fejét csóválta.

– Így is mindig te vagy az első az irodában.

– Akkor most még magamat is megelőzöm – tréfálkozott Json, pedig egyáltalán nem volt humoros kedvében.

Figyelte, ahogyan Ivy a zöldségeket túrja a tányérján. Még abból is kiválogatta azokat, amelyek szerinte kevésbé egészségesek.

Jason most először kezdett el azon gondolkodni, hogy mi lesz azután, ha elengedi őt. Vajon Ivynek lesz másik párkapcsolata? Talál magának olyan férfit, aki elviseli az elviselhetetlent? Vagy talán más oldalán képes lenne megváltozni? Egyiket sem tudta elképzelni. A felesége valószínűleg egyedül fog maradni, ha semmit sem változtat a jelenlegi életszemléletén.

– Ha van kedved, megnézhetnénk együtt egy filmet – javasolta Ivy.

Jason rábólintott, hisz nem tervezett semmit, csupán pihenni akart. Felment átöltözni, és mire végzett, Ivy már kiválasztott egy filmet. Olyat, amit ő szeret.

Jason ráhagyta ezt is, mint mindent mást az utóbbi időben. Már annyira nyomasztotta ez az egész, hogy úgy döntött, nem vár tovább. A jövő héten intézkedni kezd. Megfogadja az ügyvédje tanácsát, és bármennyire is nem tisztességes, elkülönít pénzeket. Ivy nem érdemli meg, hogy nagylelkű legyen vele. Eltaszította magától és megalázta. Csak megjátssza a gondos feleséget, de közben nem az. Amit ő csinál, azt bármelyik barátjával megtehetné. Sőt, azok társaságát jobban élvezné, mint most az Ivyét.

A filmnézés tökéletes program volt délutánra, mert nem kellett beszélgetniük. Habár Jason a képernyőt bámulta, gondolatban egészen máshol járt. Újra azzal a nővel volt. Felidézte az összes együtt töltött percet, és ismételten csak megnyugtatta magát, hogy nem benne van a hiba.

Miért is nem kérdezte meg a nevét? Vagy, hogy hol lakik, mivel foglalkozik, miért volt egyedül, mit szeret csinálni, mi a kedvenc itala, milyen zenét szeret… Mindent, és mindent tudni akart róla. Azonban semmit sem tudott, és már nem esélye sem volt arra, hogy megkapja a választ a kérdéseire.

Korán lefeküdt, és Ivy is vele tartott. Nem bújt hozzá, és még csak azt sem kérdezte meg, esetleg igényelné-e, hogy… Persze nem igényelte volna, de bántotta, hogy Ivynek eszébe sem jut. A felesége olvasott, ő pedig hátat fordítva neki elaludt, és gyönyörűeket álmodott.

Reggel tényleg korán bement az irodájába, ahol a portás vidáman üdvözölte.

– Szép reggelt, Mr. Grant! Ma a szokásosnál is korábban érkezett.

– Jó reggelt, Alfred! Sok munka vár ma – lépkedett derűsen a táskájával a kezében a lépcső felé.

Legalább ezt az egy helyet szerette. A cége nem volt olyan nagy, mint a konkurenseké, és kevesebb alkalmazottal dolgoztak, de jó ütemben haladtak előre.

Egy háromemeletes épületben rendezkedtek be. A legfelsőn volt az irodája. Jason általában a lépcsőn ment fel, hogy mozogjon, de volt lift is az épületben, ám azt csak ritkán használta. Az emeleten, a lépcsővel szemben helyezkedett el a titkárnője asztala, mellette közvetlenül a saját irodája, aztán Peteré, aki a barátja és helyettese, végül pedig az ügyvédé.

Jason ledobta az asztalára a táskáját, bekapcsolta a számítógépet, majd levette a zakóját, és máris nekilátott a telefonjáról feltölteni a fotókat, hogy átküldje a tervezőknek. Mellé jegyzeteket is készített, milyen elvárásaik vannak a megrendelőknek.

Alig múlt hét óra, mikor Peter kopogott be hozzá.

– Tudtam, hogy már itt leszel.

Jason érdeklődve emelte fel a fejét.

– Te meg, hogy nézel ki? Nem kellene megborotválkoznod? – nézett végig Peter bozontos vörös szakállán.

– Kellyvel fogadtunk, és veszítettem. Úgyhogy egy hónapig nem vághatom le – ült le Peter vele szemben, az egyik bőrfotelbe.

Peter haja és szakálla is vörös, ráadásul göndör, így elég bohókásan festett. Legalább öt évet öregített rajta, pedig még negyven sem volt.

– Felőlem. Ha a barátnődnek így tetszik, engem nem zavar – vonta meg Jason a vállát. – Mi újság van? Történt valami, amíg nem voltam?

– Csak három napot nem voltál. Mi történt volna? Végeztük a dolgunkat, mint mindig. De inkább mesélj te. Sikerült nyélbe ütni a dolgot?

– Igen, megállapodtunk. Mi készíthetjük az átalakítás terveit és a kivitelezést, de attól lehetséges, hogy sokkal több is lesz. Már átküldtem a tervezőknek a képeket az igényekkel együtt.

– Ez remek! Akkor bőven lesz munkánk – dörzsölte össze a tenyerét, Peter. – Apropó, erről jut eszembe. Mutatok neked valamit! – Felpattant, és átsietett az irodájába. Kisvártatva újra megjelent, és egy papírköteget tett elé. – Tudom, hogy nem akarsz felvenni senkit, de ezt a jelentkezőt érdemes lenne megnézned.

Jason kezébe vette a papírokat, és egyenként átnézte a rajzokat.

– Tehetséges. Egészen élethűen rajzol, de tudod, hogy nincs szükségünk újabb alkalmazottra.

– Akkor olvasd el az ajánlását. – biztatta a barátja.

Jason megkereste az utolsó papírlapot, majd csodálkozva nézett fel.

– Ki az, aki kilép az A&D-től?

– Hát, ő.

– Mégis miért?

– Az önéletrajzában magánéleti okokat írt, ami persze bármi lehet, de szerintem megérne egy próbát. Te is láthatod milyen ügyes, és csupa jókat írnak róla.

– Nem tudom, Peter – tette le Jason elgondolkozva a papírokat a kezéből.

– Azt mondtad, sok munkánk lesz. Akkor meg miért is ne? Vedd fel csak próbaidőre, és ha nem leszel megelégedve vele, következmények nélkül kirúghatod. És azt se feledd, hogy Rita pár hónap múlva szül. A helyére úgyis kell valaki.

Ebben igaza volt a barátjának. Az egyik tervezőjük gyermeket várt, habár még csak a harmadik hónapban jár, de a helyére kell majd más.

– Jól van, akkor hívd fel, és akár holnap kezdhet is. Most épp lesz alkalma bizonyítani, mert bútorterveket is kértek tőlünk – árulta el Jason azt, amit valójában meglepetésnek szánt.

Peter szeme nagyra nyílt.

– Tényleg? Nemcsak az átalakítást akarják velünk csináltatni, hanem a berendezést is?

Jason elmosolyodott.

– Igen, és ha összejön, akkor nagyon nagyot lépünk előre. Ez egy hatalmas szállodalánc, Peter. Bele kell húznunk!

– Oké, akkor vágjunk bele! – csapta össze Peter a tenyerét.

Ezután tényleg beindult az élet az irodában. Mindenki nekilátott tervezgetni. Jason és a csapata az átalakítást tervezték, a másik részleg pedig a bútorzaton ötletelt.

Jason szerette, amikor így pörögnek az események, és mindenki ennyire lelkes. Jó, és összeszokott csapat voltak, gördülékenyen haladt a munka. Egészen késő este végzett, de legalább az átalakítás vázlatával elkészültek.

Otthon ugyanaz fogadta, mint általában. Kedves feleség, finom vacsora, unalmas beszélgetés és egymásnak hátat fordítva alvás. Gyűlölte az életét.

Reggel már a megszokott időben ment be, félórával a kezdés előtt. Alfred ugyanúgy kedvesen üdvözölte. Jason felsietett a lépcsőn, és egyből nekilátott a munkának. Karen, a titkárnője nyolckor vitte be neki a kávéját, és leegyeztették a teendőket. Peter is pontosan érkezett.

– Itt van az új ember. Nem akarod üdvözölni? – kérdezte, amint belépett.

– Egyelőre nem – rázta a fejét Jason –, majd talán később. Látod, milyen sok dolgom van.

– Akkor milyen munkát adjak neki? – nézett rá Peter várakozóan.

Jason elgondolkozott, végül úgy döntött, bedobhatják az illetőt a mélyvízbe.

– Mondd meg neki, hogy a megadott feltételek alapján készítsen pár rajzot. Az elsőt, ami eszébe jut, majd küldje fel, és megnézem.

– Jól van, ahogy akarod – biccentett Peter, majd szája sejtelmes mosolyra húzódott. – Egyébként tetszeni fog.

Jason túl elfoglalt volt ahhoz, hogy ennek a megjegyzésnek jelentőséget tulajdonítson.

– Azt majd meglátjuk – motyogta, és már kezébe is vette a következő tervrajzot.

– Oké, akkor intézem, aztán folytatom én is. Szerintem péntekre kész leszünk.

– Úgy legyen! – helyeselt Jason már teljesen elmerülve a munkában.

A megbízás szerint egyelőre csak annak a szállodának az átalakítását kellett megtervezniük, ahol tárgyaltak. Később pedig, ha a megrendelők elégedettek lesznek, mindegyiket megkapják, ami több éves munkát jelenthet a számukra. Jason ezért is akarta ennyire jól csinálni. Most nem hibázhattak.

Peter csak valamikor ebéd után jelent meg újra.

– A szabadtéri résszel nagyjából megvagyok. Megnézed? – nyújtotta át neki a terveit.

Peter ügyes tervező. Ő lent dolgozott a másodikon, a többi tervezővel, az irodáját csak ügyintézésekre tartották fent neki.

– Tetszik. Ez az árnyékolós megoldás különösen jó. Ha megy lefelé a nap, nem vakítja el a vendégeket. Remek lett – dicsérte meg Jason. – A többiek, hogy állnak?

– A konyharész feladja a leckét nekik, mert nem nagyon van hely a bővítésre, de még agyalnak rajta. Viszont itt vannak az új ember rajzai. Azt ígérted, megnézed őket – dobta le az asztalára a kék mappát.

– Ja, igen. – Jason érdeklődve nyitotta ki.

Három rajz volt a mappában. Egy fotelé, egy széké és egy asztalé. Mindegyik nagyszerűen sikerült. A kék és az ezüst dominált a huzatokon, ahogy azt a megrendelő kérte, és a formavilága tökéletesen illeszkedett a szállodához.

– Hű, ez nem semmi így elsőre! – ismerte el, és letette a kezéből a rajzokat. – Na, jó. Küldd fel hozzám, hadd ismerjem meg. Most már kíváncsivá tettél. Tényleg nagyon tehetségesnek tűnik.

– Egy perc, és jön. Addig ne mozdulj! – emelte felé a mutatóujját Peter, és elviharzott.

Jason újra kezébe vette a rajzokat. Az illető elsőre eltalálta, mit kértek tőlük a megrendelők. Lehet, nem is lesz szükségük újabb tervekre, hanem ezek alapján álmodják majd meg az összes többi bútorzatot.

Kopogtattak.

– Jöjjön! – szólt ki, és érdeklődve emelte fel a fejét.

Kinyílt az ajtó, és Jason hirtelen elfelejtett levegőt venni, majd a fejét rázva elnevette magát.

7. fejezet