Életre szóló két éjszaka - 7. fejezet

 foto: pixabay

– Ne feledd, hogy bármikor hívhatsz! – Mary két puszival búcsúzott Annától a reptéren.

– Úgy lesz, viszlát, Mary! – köszönt el Anna, majd fogott egy taxit, és hazavitette magát.

Amint belépett a lakásába, ismét Chris járt a fejében. A férfi azóta egyszer sem hívta, és Anna tudta, hogy ez így van jól, mégis csalódottságot érzett, amiért Chris nem küzdött eléggé értük.

Egy konzerv tonhalsalátátval a kezében ült le a gépe elé, hogy megnézze az e-mailjeit.  Az állásokkal kapcsolatban egyetlen egy visszajelzés sem érkezett, viszont Chris levelet küldött, amin Anna igencsak meglepődött. Kíváncsian nyitotta meg.

Kedves Anna,

Mivel nem igazán állsz szóba velem, ezért inkább írok, remélve, hogy ezt elolvasod. Sajnálom, amiért úgy kiakadtam, de te is tudod, mennyire nehezen viselem a vereséget. Ismételten arra kérlek, ne haragudj rám azért, amit tettem. Nem gondoltam át a következményeit. Nem akarlak elveszíteni téged!

Clara és köztem már nincs semmi. Beláttuk, hogy óriási hiba volt. Ha van még esélyem, kérlek, hívj fel, vagy válaszolj!

Én még mindig nagyon szeretlek!

Chris

Anna fájó szívvel olvasta a sorokat, de eszében sem volt meggondolni magát. Chris mégis csak küzd érte, bár eddig nem éppen a legjobb módszerekkel tette. Elsírta magát. Siratta a közös múltjukat, mert csak most tudatosult benne igazán, hogy tényleg vége mindennek. Chris nincs többé az életében. 

Válasz nélkül zárta be az üzenetet.

Reggel telefoncsörgésre ébredt. Álmosan nyúlt a készülékért, azonban pár perc múlva már nagyon is ébren volt. Attól a kisebb cégtől hívták, akikhez a legjobban vágyott. Felvették! Igaz, csak próbaidőre, de másnap reggel már kezdhet is.

A hír egészen feldobta Annát. Boldogan vetette bele magát a takarításba, aztán elment vásárolni, és még egy új ruhával is megajándékozta magát. Egész nap tett-vett, ami miatt kellemesen elfáradt, mégis alig tudott aludni az izgatottságtól. Másnap viszont újra energiával feltöltődve száguldott az új munkahelye felé.

Az irodaház nem volt túl nagy, se nem olyan előkelő, mint a korábbi munkahelye, de mindez nem vette el Anna lelkesedését. Amikor belépett, a portás barátságosan üdvözölte, és megkérte, hogy várjon néhány percet, aztán felhívott valakit telefonon.

Kisvártatva egy vörös hajú és szakállú férfi jelent meg, aki Peter Turnerként mutatkozott be. Anna előző nap vele beszélt az állással kapcsolatban. A férfi körbevezette őt a cégnél. Peter enyhén szórakozottnak tűnt, ami mulattatta Annát, éppen ezért szimpatikusnak találta őt, az irodai légkör pedig nagyon családiasnak hatott. Úgy gondolta, jól fogja érezni magát itt.

– Ez lesz az asztalod, ő pedig a közvetlen munkatársad, Rita – mutatott Peter egy szőke lányra. – Rita, ő itt Anna Castillo, a próbaidős dizánjerünk.

– Isten hozott nálunk! – rázott kezet vele a lány.

– Rendezkedj be nyugodtan, Rita segít mindenben, ha kérdésed lenne, hamarosan visszajövök – hadarta Peter, és elviharzott a lépcső irányába.

– Hallom, az A&D-től jöttél. Sokáig vágytam rá, hogy náluk dolgozhassak – csacsogta Rita.

– És már nem? – kérdezett vissza Anna, és letette a táskáját az asztalra.

– Már nem. Szeretek itt dolgozni. A kollégák kedvesek, a főnök rendes, jól érzem magam közöttük – mosolygott a lány. – Láttam a rajzaidat, nagyon ügyes vagy. Ha nem túl bizalmas kérdés, elárulnád miért hagytad ott az A&D-t?

– Volt egy kis magánéleti zűröm. Sajnos az exem is ott dolgozik, és nem akartam többé látni, úgyhogy ez bizonyult a legésszerűbb megoldásnak – árulta el Anna. Nem akarta titkolni, másrészt nem szerette volna, ha azt gondolják, szakmai dolog áll a háttérben.

– Ó, így már érthető. Habár felmondhatott volna ő is – kuncogott Rita.

Anna elhúzta a száját.

– Én is így gondoltam, de nem volt benne annyi tartás.

Peter jelent meg újra az asztaluknál.

– Bocs, eléggé bolondokháza van ma. Mr. Grant, azaz Jason, aki egyébként a főnököd – pillantott Annára a férfi – most nem ér rá üdvözölni téged, de arra kér, csatlakozz az új projektünkhöz. Egy szálloda berendezését kell újratervezni. A gépen megtalálod az instrukciókat. Néhány vázlatot kér, és ha elkészültél, küldd fel hozzá.

– Rendben. Menni fog – nyúlt Anna azonnal a gép kapcsolója után.

– Majd szólj, ha kész, Rita megadja, melyik számon érsz el. Fent leszek a másodikon – bökött Peter az ujjával a mennyezet felé.

Rita megmutatta Annának, mit, hol talál a gépen, és melyik programot kell használnia a tervezéshez.

– Kézzel rajzolok – mosolygott Anna.

– Tényleg, el is felejtettem, de azért gondolom, a programot is tudod kezelni.

– Persze, de ha a főnöknek is jó, akkor most is szabadkézzel rajzolnék – emelte ki a táskájából a ceruzakészletét.

Rita megrázta a fejét.

– Szerintem nem lesz kifogása ellene. Akkor hajrá, és szólj, ha valamiben segítsek.

Anna megnyitotta a mappát, amit átküldtek neki, és azonnal lefagyott, ugyanis annak a szállodának a fotói voltak benne, ahol a hétvégén járt. Ez meg, hogy lehet? Körbefordította a fejét, de mindenki a saját munkájával volt elfoglalva. Újra átlapozta a képeket, és kétségtelenné vált, hogy ez tényleg ugyanaz az szálloda. Érdekes egybeesésnek tartotta a dolgot.

Ezután elolvasta az instrukciókat, majd rögtön nekilátott a vázlatoknak. Nem volt nehéz dolga, hiszen a helyszínt nem csak a képek alapján ismerte. Pontosan tudta, milyen bútorok illenének oda, vagyis az saját elképzelése szerint, aztán majd kiderül, hogy a főnöke is így gondolja-e.

Nagy lendülettel vetette bele magát a rajzolásba, és csak néha-néha nézett fel, hogy szokja az új arcokat, akik az irodában mászkáltak.

– Látom, jól haladsz, de azért ebédelj is valamit – zökkentette ki az elmélyült munkájából a kolléganője.

– Hol szoktatok ebédelni?

Rita az ujjaival mutogatva sorolta a lehetőségeket.

– Három opció van. Az egyik, hogy azt eszed, amit magaddal hoztál. Van egy kis konyhánk, ahol meg tudod melegíteni az ételt. A másik, rögtön itt mellettünk van egy vendéglő, ami egész jó és változatos. A harmadik pedig a túloldalt, egy gyorsétterem. Nos, melyik legyen? – nézett rá Rita várakozóan.

– A vendéglő – vágta rá Anna gondolkodás nélkül.

– Helyes. Én is azt választottam volna. Menjünk! – vette kézbe Rita a táskáját.

A helyet egy idősebb házaspár üzemeltette, Annának tetszett a családias hangulat, ami körbelengte a kis vendéglőt.

– Barátságos – jegyezte meg, miután leültek.

– Igen, az. Szinte mindig ide jövök át, mert sok egészséges ételt készítenek, nekem pedig most erre van szükségem – simogatta meg Rita a hasát.

– Nem mertem rákérdezni, de gratulálok. Mikorra várod? – érdeklődött Anna.

– Még majdnem öt hosszú hónap vár rám, de láthatod, hogy máris mennyire gömbölyödök. Néha arra gyanakszom nem is egy gyerkőc van bent, hanem legalább három – kuncogott.

Menüt kértek, ami zöldséglevesből, sült halból és rizsből állt, salátával.

– Na, hogy ízlik? – kérdezte, Rita, miután Anna megkóstolta a levest.

– Finom. Olyan, mintha anyukám főzte volna.

– Pontosan. Én is ezért szeretem ezt a helyet – helyeselt Rita.

Ezután Rita mesélt az új projektről, és Anna rögtön megértette, miért az a szálloda van a képeken. Ez egy nagy szállodalánc, igazából bármelyik másikkal is kezdhettek volna. Ez tényleg csak véletlen.

Miután visszamentek, Annának már csak az utolsó simításokat kellett elvégeznie a vázlatokon, majd felhívta Petert. A férfi lejött, aztán eltűnt a rajzaival az emeleten, Anna pedig izgatottan várakozott. Negyedóra sem telt el, Peter a lépcsőnél intett, Anna pedig követte őt a harmadikra.

– Mindegyik tetszett neki, nem kell izgulni – nyugtatta Peter, miután megálltak a főnök ajtaja előtt. – A szomszédos irodában leszek.

Anna próbált határozottan bekopogni, de a keze mégis megremegett. Egy mély férfihang szólt ki, hogy mehet, és Anna lenyomta a kilincset. Azonban, amikor belépett, a lába rögtön földbe gyökerezett. Az asztal mögött az a férfi ült, akivel a szállodában…

Anna érezte, hogy elsápad, majd ahogy az ismerős szempárba nézett, újra vér szökött az arcába. A férfi ugyanolyan meglepetten bámult rá, majd megrázta a fejét, és elnevette magát.

– Ha nem úgy néznél rám, mint aki szellemet lát, azt gondolnám, ez nem véletlen. – Felállt, és intett. – Gyere beljebb.

Anna kábultan csukta be maga mögött az ajtót, és egyre csak az zakatolt a fejében, hogyan lehetséges mindez.

– Ez mégis, hogyan? – tárta szét a karját.

A férfi közelebb sétált hozzá.

– Úgy látszik, mindig egymásba futunk. Azt hiszem, ideje lenne bemutatkoznunk egymásnak. Jason Grant – nyújtotta felé a kezét.

– Anna Castillo. – Anna keze elveszett a meleg tenyérben. – Dolgozni voltál ott. Hát persze! – világosodott meg hirtelen.

Jason bólintott, és a kanapé felé intett.

– Te pedig, ha jól sejtem, pihenni érkeztél – mondta, majd megköszörülte a torkát –, ami igen aktívra sikeredett.

Anna arca ismét égni kezdett. Leült, és zavartan végigsimított a szoknyáján.

– Ez annyira kínos. Nem tudom, mit gondolhatsz rólam ezek után…

– Ugyanazt, amit te rólam – emelte fel Jason a kezét, amelyen a gyűrűt viselte, aztán ő is visszaült az asztala mögé.

Anna ismét megrázta a fejét.

– Még most sem értem, hogyan történhetett meg ez. Ilyen véletlenek nincsenek. De nem gondolok semmi rosszat rólad – tette hozzá gyorsan. – Bármi okod lehetett rá.

– Ahogy neked is – somolygott Jason.

Anna az alsó ajkát beharapva nézett a férfi szemébe, és próbálta felfogni, mibe keveredett.

– Akkor most mi legyen? Rögtön az első napomon mondjak fel? – sóhajtotta, hisz Jason a főnöke, és ő akaratán kívül pont a főnökével feküdt le.

– Már miért kellene felmondanod? – szaladt magasba a férfi szemöldöke.

– Mert ez mindkettőnk számára kellemetlen.

Jason elgondolkozva dőlt hátra a székében.

– Valóban elég érdekes a szituáció, de szerintem mindketten kezelni tudjuk kialakult a helyzetet. Ami ott történt, az maradjon is ott. Innentől kezdve pedig csak a munkára koncentrálunk.

Anna néhány másodpercig töprengett ezen. Ennyire egyszerű lenne? Úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna? Nehéz egy ilyen férfit kiverni a fejéből, de szüksége van a munkára, úgyhogy meg kell próbálnia.

– Rendben – mosolyodott el végül –, de mielőtt a munkára térnénk, szeretném megköszönni a virágot. Gyönyörű volt, jólesett a gesztus.

– Örülök, hogy örömet szerezettem – felelte Jason lágyan. – Viszont akkor már jobb, ha mindent tisztázunk, hogy ne maradjanak bennünk kérdések.

– Mire gondolsz? – kérdezte Anna izzadó tenyérrel.

– Nem szeretném, ha rosszakat gondolnál rólam, és bizonyára érdekel, hogy miért…

Anna meglepődött. Nem gondolta, hogy a férfi be akarja avatni ilyesmibe, ám való igaz, hogy rettenetesen kíváncsi volt.

– Nem fontos… – mondta mégis, de ennek ellenére Jason folytatta.

– Valóban dolgozni voltam ott, nem terveztem semmi ilyesmit. Mondhatnám azt is, hogy soha nem csináltam még ilyet.

– Akkor most miért? – csúszott ki Anna száján.

Jason halkan felnevetett.

– Ezt épp te kérdezed?

– Elcsábítottalak – válaszolta meg Anna a saját kérdését.

– Nem volt nehéz dolgod. – Jason mosolya most is olyan igéző volt, hogy Anna szíve majd' kiugrott a helyéből.

A férfi várakozóan nézett rá. Annának kellett néhány hosszú másodperc, mire leesett neki, mire vár. Az ő történetére kíváncsi. Anna nagyvonalakban felvázolta a Chrisszel való szakítását, nem tért ki semmilyen apró részletre, viszont azt sem hagyta ki a meséjéből, végül milyen céllal ment el az útra.

– Örülök, hogy épp én lettem a kiválasztott, és annak is, hogy itt vagy. Rossz érzés volt úgy eljönni, hogy semmit sem tudok rólad – ismerte be Jason.

Ezzel Anna is egyetértett.

– Nos, akkor megvannak a válaszok? – kérdezte.

– Azt hiszem, igen – felelte a férfi. Hangja furcsán fátyolosan csengett, és mélyen Anna szemébe nézett. – Azért azt még el szeretném mondani, hogy csodálatos voltál.

Anna gyomra megremegett.

– Ne csináld ezt, kérlek, mert máris kifordulok innen, és soha többé nem jövök vissza – nyögött fel kétségbeesetten, és a nyomatékosítás kedvéért fel is állt.

Jason ismét elnevette magát.

– Oké, mindent tisztáztunk, akkor jöhet a munka?

– Persze. – Anna visszahuppant a fenekére.

– Miért jöttél el az A&D-től?

– Mert a barátom ott dolgozott, ahogy a barátnőm is – válaszolta. Erre a részletre nem tért ki az előbbi beszámolójában, pedig nem akarta titkolni, hisz nem az ő bűne, ami történt.

– Már tudom, miért sikerültek ilyen jól a rajzaid – emelte fel Jason a mappát. – Ismered a helyet, de ettől függetlenül tényleg nagyon ügyes vagy. Szeretném, ha az általad megálmodott vonalon indulnánk el, és csatoljuk hozzá a többi tervező ötletét is. Aztán majd meglátjuk, melyik tetszik a megrendelőknek.

– Jól van. Akkor mondd, pontosan milyen bútorokat tervezzek.

– Egyelőre csak az ülőbútorokat kérték, és ha elfogadják, aztán jöhet a többi. Viszont ennél tovább is léphetünk, mert a csillárokat, falikarokat és egyéb kiegészítőket is megemlítették. Egy komplett, egységes arculatot szeretnének mindegyik szállodájukba, természetesen az épületek adottságaihoz igazodva – sorolta Jason a rájuk váró feladatokat.

– Ez hatalmas projekt – bólintott Anna sugárzó arccal.

– Így van, és remélem, te is a részese leszel, Anna – nézett rá a férfi barátságosan.

– Azon leszek – mosolygott, és felállt. – Van még valami?

– Nem, nincs. Jó munkát, és itt mindig megtalálsz, ha szükséged lenne rám… khm, ha szükséged lenne valamire – helyesbített Jason, de Anna biztos volt benne, hogy ezt szándékosan csinálta.

Anna feje zsongott, miközben a lépcsőn lefelé sétált. Jason Grant lett a főnöke. Az a férfi, akivel két fantasztikus éjszakát töltött. Még most is nehezen akarta elhinni, hogy léteznek ilyen véletlenek.

– Minden oké? Nagyon sokáig voltál fent nála – pislogott fel rá Rita aggódva.

– Alaposan kikérdezett, aztán a munkáról beszélgettünk. Tetszenek neki a terveim, és azt kérte, induljunk el az általam megálmodott vonalon – hadart Anna, és leült a helyére.

– Na és milyen? Helyes, igaz? – vonogatta Rita a szemöldökét.

– Persze, hogy helyes, de a nős és a főnökünk. Amúgy rendesnek tűnik.

– Nem csak annak tűnik, tényleg nagyon rendes – felelte Rita, és bizalmasan közelebb hajolt Annához. – Itt minden nő odáig van érte, de Jason rá se néz senkire. Hűséges a feleségéhez. Ha látnád, az a nő olyan, mint egy fotómodell.

– Tényleg? – bukott is Annából a csalódott sóhaj.

Rita bőszen bólogatott.

– Szőke, magas és olyan vékony, hogy szinte elfújja a szél. Nagyon jól mutatnak együtt, és valójában nem csoda, hogy Jason rá sem néz senkire. Gondolom, otthon mindent megkap, amire egy ilyen férfinak szüksége lehet.

Anna ebben erősen kételkedett, különben nem történt volna meg az közöttük. Viszont az máris kiderült, hogy Jason nem vetített. Tényleg nem szokása félrelépni, vagy nagyon diszkréten csinálhatja.

Nem gondolkozott ezen tovább, mert már rendkívül izgatta a fantáziáját a tervezés. Remek ötletei voltak, és azt sem tudta, melyikkel kezdje. Belevetette magát a munkába, és megállás nélkül rajzolt. Legközelebb arra eszmélt, hogy Rita megböki.

– Nézd, lejött! – intett a fejével a lépcső felé, ahol Jason jelent meg.

Anna szíve nagyot dobbant. A férfi jól nézett ki a lazán felhajtott ujjú ingében, sötét nadrágjában, és Anna már azt is tudta, mit takarnak azok a ruhadarabok. Jason egy másik tervezővel beszélgetett, majd egyenesen feléjük tartott. Anna máris szaporábban kezdte el venni a levegőt.

– Minden rendben, hölgyeim? – Jason elsősorban Ritához intézte a kérdését.

– Anna remek munkatárs lesz – mosolygott a nő szélesen a főnökére.

– Ennek örülök – biccentett a férfi, majd Annához fordult. – Megnézhetem, min dolgozol most?

– Persze, de még közel sincs kész. Ezek csak vázlatok – felelte Anna zavartan.

Jason megkerülte az asztalt, megállt mellette, és fölé hajolva nézte át a félkész rajzokat. Anna orrát megcsapta a férfi kellemes illata. Kezét az asztal alá kellett csúsztatni, hogy Jason ne szúrja ki, mennyire remeg.

– Jónak tűnnek – emelkedett fel Jason, és kezét a szék támláján pihentetve, újra Ritához szólt. – A színeket majd variáljátok át, és akár a mintákat is, hogy minél több változatban legyen.

– Rendben – bólintott a lány.

– Akkor további jó munkát – mosolygott Jason rájuk, és miközben elvette a kezét a székről, finoman megérintette Anna vállát.

Anna lélegzete elakadt egy pillanatra, és csak akkor fújta ki a levegőt, amikor Jason már újra a lépcsőnél járt.

– Ez furcsa volt – jegyezte meg Rita.

Anna felé fordította a fejét.

– Micsoda?

– Nem szokott csak így idejönni. Általában mindig mi visszük fel hozzá a terveket.

– Talán csak udvarias akart lenni.

– Lehet, viszont én mára végeztem. Tíz perc, és amúgy is lejár a munkaidő. Te nem jössz? – Rita elkezdte összerendezni a cuccait.

– Még ezt az egyet szeretném befejezni.

– Nehogy már rögtön az első napodon túlórázz! – forgatta Rita a szemét.

– Szó sincs róla, csak nem szeretem félbehagyni. Maximum húsz perc, és kész vagyok – mentegetőzött Anna. – Jó pihenést neked, holnap találkozunk!

Rita intett, és mindenki más is szedelőzködött, Anna pedig gyorsan visszafordult a rajzához, amit már csak ki kellett színezni.

– Viszlát, Anna! – hallotta Peter hangját, aki szintén távozott.

Anna integetett neki, majd meglepődve látta, hogy rajta kívül más senki sincs a földszinten. Összeszedte a rajzeszközeit, majd elment megmosni a kezét. Amikor a mosdóból kijött, Jason lépkedett lefelé a lépcsőn.

– Te még itt vagy? – kérdezte a férfi.

– Csak befejeztem valamit, de már indulok – ment tovább Anna az asztala felé, és hallotta, hogy a férfi követi.

– Kocsival vagy? – érdeklődött Jason.

– Miért, ha nem, akkor hazaviszel? – viccelődött Anna, és a vállára kapta a táskáját.

– Baj lenne? – vonta fel a férfi a szemöldökét.

Anna meghökkenve nézett fel rá.

– Csak vicceltem. Kocsival vagyok.

Jason udvariasan maga elé engedte.

– Oké, de nem válaszoltál a kérdésemre.

Anna kilépett az épületből az utcára.

– Nem lenne túl jó ötlet, ha a főnököm vinne haza.

– Még mindig nem arra válaszoltál – erősködött tovább a férfi.

– Mit akarsz ezzel, Jason? – állt meg Anna előtte.

– Már megkaptam, amit akartam – mosolyodott el Jason, és elindult a parkoló felé.

Anna semmit sem értett. Gyorsan utána sietett.

– Akkor beavatnál engem is?

– Persze. Hol parkolsz?

– Az a fehér Honda az enyém, de miért?

Elsétáltak a kocsiig, ott Jason ravasz mosollyal nézett le Annára.

– Amikor megkérdeztem, zavarba jöttél, majd magyarázkodtál, végül pedig visszakérdeztél ahelyett, hogy egyenes választ adtál volna. Ez azt jelenti, hogy félsz a közelemben lenni, mert bizonytalan vagy abban, kontrollálni tudod-e a vágyaidat.

Anna álla leesett, és először csak tátogni tudott. Ez a férfi teljesen átlát rajta.

– Jesszusom! Miért csinálod ezt? – takarta el az arcát a tenyerével egy pillanatra.

– Mondd azt, hogy te nem szeretnéd tudni, én mit érzek.

– Mindig ennyire szókimondó vagy? – ingatta Anna a fejét.

– Igyekszem az lenni. Nos? – türelmetlenkedett Jason.

Anna megadóan maga elé emelte mindkét kezét.

– Oké, nyertél. Persze, hogy szeretném tudni.

Jason elvigyorodott.

– Örülök, hogy a csapatom tagja lettél. Viszlát holnap! – kacsintott, és válasz nélkül otthagyta őt.

– Ez nem volt fair – szólt utána Anna nevetve.

– Te nem kérdeztél – kiabált vissza Jason szórakozottan, majd bepattant egy fekete dzsipbe.

Anna még mindig ott állt, és mosolyogva nézett utána. Hihetetlen ez a pasi! Amint beült a kocsijába, első dolga volt felhívni Maryt.

8. fejezet