Best of Neon Nails

 

megrendelem

– Tudom, mit csinálok, úgyhogy nem kérek a kioktatásból! – csattantam fel. – És a kibaszott rózsaszörpből sem! – tettem hozzá, mert már a gondolatára is felfordult a gyomrom. Ki iszik ilyen szarokat? 

(Nathan)

– Pontosan látom, hol és mennyit költöttél. Még bőven van a számládon. Szóval, mire kell a pénz? – akadékoskodott.
– Azt hittem, hogy Marshall a célpont, nem én. A faszért kell megfigyelnetek? Legközelebb nem kártyával fizetek – morgolódtam.
– Nem válaszoltál – figyelmeztetett Cesar. – Mire kell a pénz?
– Arany péniszgyűrűre – vágtam rá, mire Isabel megugrott, és halkan felkuncogott.
Végre valaki értékelte a humoromat, nem úgy, mint Cesar.
(Nathan és Cesar)

– Mi a franc? – kérdeztem, mert az asszony haja a korábbi őszhöz képest most vörösen lángolt.
– Nálad ez a dicséret? – Sarkon fordult, én pedig követtem be, a házba.
– Csak meglepődtem. Amúgy nem rossz – szépítettem a dolgon.
– A lópikulát – legyintett Isabel. – Gondoltam, újítok kicsit, de most úgy nézek ki, mint egy kiöregedett sarki kurva.
Hihetetlen az öreglány.
– Valamivel fiatalosabb, csak kissé szokatlan – mondtam, és próbáltam visszatartani a mosolyomat.
– Hetven helyett hatvankilencnek nézek ki? – kérdezte, és közben úgy tett vett a házban, mintha ott sem lennék. – Inkább azt mondd, miért jöttél. Beszélni akarsz Cesarral?

(Nathan és Isabel)

– Jól aludtál? – érdeklődtem, és megálltam a közelében.
– Nem igazán – felelte, és rögtön rákaptam a tekintetem.
– Miért? Nem kényelmes az ágy? Kicserélhetjük – hadartam kapkodva.
– Nyugi, az ágy tökéletes. Más volt az oka – nevetett, és mivel bambán nézhettem rá, ezért folytatta. – Folyton járt valaki a fejemben.
– Ki? Vagyis... Ó! – hebegtem összevissza zavaromban.
Jobbnak láttam, ha inkább leülök a seggemre, és meg sem mukkanok, mert máris teljesen hülyét csináltam magamból.
– Az érdekel kire gondoltam? – folytatta Nathan. – Rád – válaszolta meg rögtön a saját kérdését.
Úgy látszott, ezentúl szokásommá válik az elpirulás. Ez már nem célozgatás volt, hanem konkrétum. Rám gondolt. Ahogy én is rá, de soha nem vallottam volna be neki.
– Miért? – tettem fel a világ legbugyutább kérdését.
Rám sandított, és belekortyolt a kávéjába.
– Bizonyára szoktál tükörbe nézni.
Én is ezt tettem, és még majdnem egy cigit is kértem tőle, annyira izgatott lettem. Mit lehet erre reagálni?
– A főnököd vagyok – jegyeztem meg óvatosan.
Nathan persze kuncogni kezdett.
– És? Feljelentesz munkahelyi zaklatásért?
(Nathan és Ruben)

Nathan felemelte a kezem, és hüvelykujjával végigsimított a lakozott körmeimen.
– Miért fested őket? – kérdezte.
Ezen picit eltűnődtem.
– Nem tetszik? – pillantottam én is az ezúttal neonsárgára dekorált körmeimre.
– De igen. Neked nagyon jól áll, csak érdekelne, hogy miért – simogatta tovább őket.
– Ez egyfajta önkifejezés nálam. Nem járok fesztiválokra, nem parádézok táblákkal a kezemben, követelve a jogainkat. Én ezzel fejezem ki, hogy más vagyok.
– Te ezzel együtt vagy tökéletes – fojtott el Nath egy nagy ásítást.
(Nathan és Ruben)

– Szóval, Nathan! – sóhajtott egyet Salvo. – Vállalod-e a mindennapi hisztit, ha nem érsz haza időben, hajlandó vagy-e a hamburgert salátára cserélni, és mindezek tudatában, akarod-e az előtted álló férfit férjedül fogadni?
– Ki foglak herélni! – sziszegtem Salvónak.
– Igen, akarom – mondta ki Nathan jó hangosan, és megszorította a kezem.
A bosszúságom ellenére is rögtön elérzékenyültem, a könnyeim visszanyelve néztem a ragyogó azúr szemekbe. Nathan igent mondott nekem.
– Ruben Marshall – fordult most hozzám Salvo. – Kijelented-e, hogy az itt jelenlévő Nathan Hellerrel házasságot kötsz, és elfogadod őt az önteltségével, a nagyszájúságával és a méretes... khm... fegyverével együtt?
– Hogy te mekkora barom vagy! – szaladt ki a számon, és rögtön újra Nathanre kaptam a tekintetem. – Igen. Igen. Persze, hogy igen – vágtam rá gyorsan.
(Nath és Ruben házasságkötése)

Nem vártam semmi reakciót tőlük, úgyhogy bementem a házba, és a földszinti fürdőben lezuhanyoztam. Csak a nadrágomat vettem vissza, így félmeztelenül léptem ki az ajtón, és a lépcső felé fordultam, hogy felmenjek az emeletre egy pólóért. Ruben is éppen odatartott. Amikor meglátott, halkan felnyikkant, és ahogy szokta, kívánatosan beharapta az alsó ajkát.
– Jesszusom, Ruben! Ne csináld ezt! – forgattam a szemem, és elindultam felfelé.
– Akkor te se – morogta mögöttem.
Elmosolyodtam, de nem néztem hátra. Határozottan folytattam az utam a szobám felé. Amikor odaértem, kinyitottam az ajtót, majd mielőtt Ruben elment volna mellettem, megragadtam a karját, és berántottam magammal. Becsaptam az ajtót, és nekidőltem. Ruben tágra nyílt szemmel nézett rám.
– Vagy beszélünk, vagy szeretkezünk. Választhatsz – közöltem vele.
– Nath – nyögött fel megrökönyödve, és a tekintetét végigfuttatta a meztelen felsőtestemen, majd nyelt egy nagyot.
– Ezt úgy veszem, hogy az utóbbit választottad – léptem egyet felé, és az ajkaim rögtön az övére tapadtak.
(Nath és Ruben békülés)

– Ajj, Nath! – rántottam magamhoz, és szorosan átöleltem. – Ígérd meg, hogy nem lesz több hazugság, sem titok és semmi, amivel bánthatnál.

– Ezt megígérhetem neked – suttogta a nyakamba, majd felemelte a fejét. – Te pedig azt ígérd meg, hogy ha kimentünk innen, azonnal visszaveszed a gyűrűdet.

Elmosolyodtam.

– Csak akkor, ha Nathan Reinhartként is megkéred a kezemet.

– Hellerként sem kértem meg – kacagott fel a szexi, mély hangján. – Ha az emlékeim nem csalnak, te állítottál kész tények elé.

– Akkor ezt vegyem visszautasításnak? – zártam el a csapot, és lesepertem a vizet az arcomról.

– Ha most térdelnék le eléd, abból nem biztos, hogy az lenne... – szemtelenkedett.

– Hm, ezen el kell, gondolkozzak. Talán mégis megpróbálhatnád – kacsintottam rá.

– Csábító, de a lasagne is – dobta Nathan a fejemre a törölközőt, és meglógott előlem.

– Hát jó, Reinhart! Nem felejtem el, hogy a kaját választottad helyettem – kacagtam végre felszabadultan.

Nathan maga köré tekerte a törölközőt.

– Szerintem, neked tetszik a nevem.

– Csak próbálom megszokni – feleltem, és átmentem a saját szobámba felöltözni.

Amikor kész lettem, a kezembe vettem a gyűrűt, és a folyosón Nathan kezébe nyomtam.

– Most komolyan? – nézett rám.

– A legkomolyabban – bólintottam.

Nathan elvigyorodott, majd letérdelt elém.

– Ruben Marshall! Férjül jössz hozzám újra?

– Csak ennyi? – tártam szét a karom.

– Basszus – morgott Nath, majd vett egy mély levegőt. – Ruben Marshall. Hajlandó vagy megbocsátani az összes bűnömet, és összekötöd velem újra az életed?

– Ez már kicsivel jobb volt. A válaszom: Igen, Nathan Reinhart. Hozzád megyek! – emeltem fel magamhoz, és megcsókoltam.

Nathan az ujjamra húzta a gyűrűt, és ismét megölelt.

– Szeretlek, Ruben!

– Én is szeretlek téged, te bolond!

(Nath és Ruben)

– Anyukád olyan igazi olasz kajákat szokott főzni? – kérdezte Danny tőlem.

– Gyakran, de mivel már régóta itt élünk, eléggé változatosan főz. A mexikói csirkéje például isteni. Egyszer gyertek el hozzánk vacsorára – ajánlottam fel, magam sem tudom, milyen indíttatásból. Sosem szoktam meghívni a haverjaimat a házunkba.

– Komolyan? – derült fel Ruben arca. – Nagyon szívesen. Szeretném megismerni a családodat.

– Akkor is ezt mondd, ha majd ott leszel – böktem felé a villámmal. Már előre láttam, mennyire meg fognak lepődni.

– Én is örömmel csatlakozom, viszont akkor legyen valami tipikusan olasz. Szeretem a tésztákat, és még soha nem jártam Olaszországban – magyarázta Danny két falat között.

Órákig el tudtam volna nézni, ahogy eszik. Még nem láttam olyan ételt a kezében, ami neki ne ízlett volna, vagy legalábbis mindig úgy evett mindent, mintha isten tudja, milyen finom lenne.

– Nem gond, anyám úgyis összedob minimum öt fogást, ha megtudja, hogy jöttök.

– Máris imádom. Mennyi idősek is a húgaid? – viccelődött Danny.

– Lisa leszedné a fejed, ha bármelyikükre ránéznél – lökte oldalba Ruben.

– Ki kell, hogy ábrándítsalak. Túl fiatalok hozzád, a nővéremnek meg pasija van – lohasztottam le a lelkesedését.

– Kár, pedig biztos ők is olyan jól néznek ki, mint…

Mindhárman lefagytunk. Danny azért, mert rájött, mit mondott, Ruben azért, mert tudta, hogy Danny mit akart mondani, én meg azért, mert nem akartam elhinni, amit hallottam.

– Basszus! – nyögte Danny, és folytatta az evést, mintha mi sem történt volna.

– Végül is – vontam meg a vállam. – Én szabad vagyok, ha annyira akarsz valakit a családból.

Ruben erre olyan hangosan kezdett el kacagni, hogy a körülöttünk lévők mind felénk fordították a fejüket. Danny a szemét forgatva vágta hozzám a szerencsesütijét, amit a kaja mellé kaptunk.

(Salvo, Ruben, Danny)

Az étterem előtt vártam meg Salvót. Figyeltem, ahogy leparkol, majd egy műanyag mappával a kezében kiszáll az autóból. Kellemes bizsergés futott végig rajtam, amit sehová sem tudtam tenni. A mozi óta ezt éreztem, bármikor megláttam őt, szóval eléggé nyugtalanított a dolog. Nem messze tőlem négy lány trécselt egymással, de amint észrevették Salvót, elhallgattak, és éhes tekintettel mérték végig. Majdnem, hogy büszkeséget éreztem, talán még ki is húztam magam, mert Salvo ügyet se vetett a lányokra, hanem egyenesen a szemembe nézve, vidáman mosolyogva közelített felém.

– Közlöm, hogy az első randin nem fekszem le senkivel – nyomta a mellkasomnak a mappát, én meg elröhögtem magam.

– Ez nem randi.

Kinyitotta előttem az ajtót, és előzékenyen maga elé engedett.

– Ne okozz csalódást! – súgta menet közben a fülembe.

Esküszöm vártam, hogy majd a fenekemre csap, de szerencsére nem tette.

(Salvo és Danny)

– Nézz végig rajtuk, Vincenzo! – mutatott ránk Louisa. – Két helyes fiú, és egyik se szeretett bele a mi Salvónkba.

– Jesszusom, anya! – horkantott fel Salvo, és a poharával a kezében hátradőlt a székében.

– Még semmi sem lehetetlen – vigyorgott Ruben az enyhén zavarban lévő barátjára.

Tudtam, hogy csak viccel. Többször beszélgettünk már erről kettesben. Rubennek is bejött Salvo, de a barátságukat fontosabbnak tartotta, amúgy meg a céljaik se egyeztek. Ruben állandó társra vágyott, míg Salvo az egyéjszakás kalandokat részesítette előnyben.

– Nekem barátnőm van – csúszott ki a számon, és egyből rájöttem, hogy ez magyarázkodásnak hatott. Louisa csak tréfálkozott velünk, én meg azonnal elkezdtem bizonygatni a heteróságom. Éreztem, ahogy az arcomba szökik a vér.

– Ugyan már! – legyintett Louisa. – Egyik lány se lehet szebb az én Salvómnál.

– Te jó ég! – takarta el Salvo az arcát a szabad kezével. – Anya, ezt most hagyd abba!

(Salvo családja)

Láttam, hogy valami különös dolog zajlik le benne, de elég nehéz volt hinni a megérzéseimnek. Danny viselkedése olyan, mintha…

Nem gondolkoztam tovább. Előrehajoltam, és a szám rátapasztottam az övére, felkészülve arra, hogy talán lekever egyet, vagy egyszerűen csak ellök magától. Nem csókoltam meg, csak összeérintettem az ajkainkat, ám Danny alig érezhetően visszacsókolt, én pedig beleszédültem ebbe az apró mozdulatba.

Az egész annyira óvatos, felfedező és gyönyörű volt, ahogyan lassan elnyíltak az ajkai, és engedte, hogy elmélyítsem a csókunkat, amit még most sem akartam elhinni. Danny íze emlékeztetett a nyárra, talán az elfogyasztott alkohol enyhén gyümölcsös aromája miatt, de bármilyen lenne, akkor is ugyanilyen elvarázsolt állapotban szédelegnék előtte.

Ösztönösen csúsztattam a kezem a derekára, és vontam magamhoz közelebb, ám amikor mindketten megéreztük egymás izgalmi állapotát, Danny szemei éppolyan nagyra nyíltak, mint az enyémek. Felizgatta a csókunk? Ő azonnal hátrált egy lépést, és rémülten bámultunk egymásra.

– Ugye most nem az jön, hogy elrohansz? – bukott ki belőlem a kétségbeesett kérdés.

Danny megrázta a fejét.

– Azt hiszem, hogy… Bezárhatom az ajtót? – mutatott a szoba felé.

(Salvo és Danny)

– Akkor tisztázzuk, mi is van, oké? – Nehezen szakadtam el tőle, mert az a szép formájú, cseresznyepiros száj csábított a folytatásra.

Danny megköszörülte a torkát, majd ivott egy korty vizet.

– Rájöttem, mekkora hülye vagyok – kezdte, nekem meg ettől egyből lesüllyedt a gyomrom, mert az első gondolatom az volt, hogy ki fog hátrálni, azt pedig nem viselném el.

– Miért? – A hangom rekedten csengett, és nekem is innom kellett.

– Mert nem kérdeztelek meg, hogy te egyáltalán akarod-e ezt az egészet. Mármint a velem járó problémákat – mutatott saját magára.

Megkönnyebbülten mosolyodtam el. Olyan édes ez a fiú.

– Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük ezeket a problémákat, mert egyelőre csak annyit tudok, hogy valamilyen rejtélyes okból kifolyólag rám izgultál, aminek persze kibaszottul örülök – feleltem őszintén, és a mosolyom vigyorrá változott.

Danny azonnal a tenyerébe temette az arcát.

– Jesszusom! Pedig megszokhattam már, hogy ilyen vagy – nevetett fel, és újra rám nézett. – Oké, ez igaz, úgysem tudnám tagadni. De a taxiban…

– Semmi baj nincs azzal, ha egyelőre nem akarod felvállalni – vágtam közbe gyorsan, mielőtt magyarázkodásba kezdett volna.

– Jó, de tudd, hogy nem miattad. Ruben mindent elmesélt már, ismered a helyzetemet – sóhajtotta.

(Salvo és Danny)

Vidáman bolondozott velem, csiklandozott és harapdált, közben mocskos dolgokat suttogott a fülembe.

– Jesszusom, annyira szeretlek! – csúszott ki a számon, miközben a könnyeimet törölgettem a nevetéstől.

Mindketten megdermedtünk. Még nem éreztem, hogy eljött volna az ideje ennek a vallomásnak. Féltem, mit fog szólni hozzá, mert talán már az is sok, hogy ekkora terhet akasztottam a nyakába a titkolózásunkkal, és most még a szerelmi vallomásom súlyát is cipelnie kell. Igaz, ő erős. Sokkal erősebb bármelyikünknél, de attól még…

Salvo a fejem fölött, az alkarjával támaszkodott az ágyon. Tekintetem rémülten ide-oda járt rajta, és vártam, hogy mondjon valamit, de nem szólalt meg, ami miatt kezdtem pánikba esni.

– Ez… Ez ne zavarjon, mert nincs… – dadogtam zavartan, ám Salvo csókja belém fojtotta a szót.

Ajkai lágyan simogattak, szinte már becézgetően kényeztettek, és őszintén reméltem, ez nem a sajnálat kifejezése részéről, mert akkor elsüllyednék szégyenemben. Nem akartam, hogy szánjon, amiért beleszerettem.

– Tudod, bébi – szólalt meg, amikor elvált az ajkaimtól, és megsimogatta a hajam –, ennek kibaszottul örülök, mert én is hasonlóan érzek.

Elfelejtettem levegőt venni, annyira meglepődtem. Salvo szeret? Tényleg erre célzott?

– Komolyan? Nem csak azért mondod, hogy… – értetlenkedtem, de közbevágott.

– Ugye csak viccelsz? Miért mondanám, ha nem lenne igaz? – ráncolta a homlokát.

– Nem tudom – vontam meg a vállam sután, mert még mindig rajtam feküdt. – Csak nehéz elhinni.

– Akkor barátkozz meg a gondolattal, mert imádlak, Tündérke! – nevetett fel, és mielőtt legördült volna rólam, még adott egy puszit a számra.

– Tündérke? Lefokoztál? – háborogtam vigyorogva.

– Szerintem a mesékben a hercegnő és a tündér egyenrangú. Szó sincs lefokozásról. Ez a vallomás tündéri volt, amit csináltál, az meg király. Úgyhogy marad a királyi elnevezés is, Hercegnő.

(Salvo és Danny)

Még mindig az ajtóban álltam, Danny pedig alig három lépésnyire tőlem, ahonnan már tökéletesen beláthatta az egész kis lakást. Hányingerrel és gyomorgörccsel küszködve léptem felé párat, majd én is szemrevételeztem a szanaszét heverő ruháinkat. Ekkor, mintha csak előre megírt jelenet lenne, Sunny kócos feje bukkant fel a hálószobából. Egy kispárnát tartott maga elé, mögötte semmit sem viselt.

– Helló! – intett felénk, és lazán besétált a fürdőbe.

Danny kőszoborrá vált, én meg legszívesebben egybeolvadtam volna a szőnyeggel, de hát, ezt akartam. Hogy meglássa. Hogy rajtakapjon. Hogy csalódjon. Hogy összetörjön a szíve. Gyűlöljön meg, pofozzon fel, mondjon el mindennek, ám Danny nem tette. Ehelyett csak csalódottan rám nézett. Gyönyörű szeme tele volt könnyekkel, megrázta a fejét, és egyszerűen elsétált mellettem. Az ajtót viszont olyan erővel vágta be, hogy arra tutira felébredt az egész lépcsőház.

A falnak döntöttem a hátam, és próbáltam leállítani a rám törő remegést. Megcsináltam. Vége. Ez a bájos, kedves fiú soha többé nem fog úgy mosolyogni rám, mint azelőtt. Soha többé nem bújik a karomba, és suttogja a nyakamba, mennyire szereti az illatomat.

(Salvo és Danny)

A könyveket ide kattintva a tudod megvásárolni.