A nagy szívrablás - 25. fejezet

 Louis

Egyszerűen nem bírtam elnyomni magamban a dühömet és a csalódottságomat, pedig a barátaim mindent megtettek azért, hogy lenyugtassanak. Képtelen voltam nem haragudni Harryre, amiért ezt tette velem. Persze, legbelül éreztem, hogy nem teljes egészében ő a hibás, és nem okolhatom mindenért, de nem tudtam mit kezdeni a bennem tomboló érzésekkel. Most olyan volt, mintha újra elvesztettem volna a családomat. Legalább annyira fájt, mint akkor. Szinte minden emlék odaveszett, ami belőlük megmaradt. Az a néhány apróság pedig, amit Harry kimentett, még mindig ott lapult a garázsban. Üresen teltek a napjaim is, semmi mást nem csináltam, csak emésztettem magam minden miatt.

Hiányzott Harry, és még az akciónk sikere sem tudott feldobni. Naphosszat az erdőben sétálgattam, vagy csak feküdtem az ágyamban, ahol a legszebb éjszakáimat töltöttem vele. Sehogy sem tudtam megérteni, miért tette ezt velem. El kellett volna mondania már az első nap, mert nem lehetett semmi sem fontosabb ennél. Vakon bíztam benne, mégis elárult. Semmibe vette az érzéseimet. Hányszor, de hányszor kívántam azt, hogy bárcsak ne szeretném ennyire, akkor talán most sokkal könnyebb lenne.

Zayn szinte minden nap eljött hozzám. Tőle tudtam, hogy Harryt is nagyon megviselte ez az egész, de valahogy nem sajnáltam miatta. Magának köszönhette. Nem kellett volna figyelmen kívül hagynia engem.

Ismét az erdőben bóklásztam, amikor a barátom megcsörgetett, hogy hamarosan leugrik hozzám, és megkérdezte, hozzon-e valamit. Semmire sem vágytam. Vagyis csak egy valakire, de annak a valakinek még nem voltam képes a szemébe nézni.

Elindultam visszafelé, és amikor a falhoz értem, elmosolyodtam. Örökké szép emlékek fognak ide kötni. Mennyi vidámságot, küzdelmet, reményt és szerelmes pillantást látott ez a romhalmaz. Most pedig a bánatomnak lehetett szemtanúja.

Miután visszaértem, éppen csak, hogy főztem egy kávét, Zayn kocsija gurult be a ház elé, így neki is készítettem egyet. A tornácon ültünk le beszélgetni.

– Meg kéne borotválkoznod. Lassan úgy nézel ki, mint egy ősember – jegyezte meg.

Igaza volt, teljesen elhanyagoltam magam az utóbbi egy hétben, mióta a magányba temetkeztem.

– Majd holnap – simítottam végig a már majdnem szakállnak nevezhető borostámon. – Mi újság van? Hogy álltok a kereséssel?

– Liam ma talált egy helyet, ami egész jónak tűnik. Egy kisebb étterem. Idősek a tulajdonosok, ezért inkább ki akarják adni bérbe. Li holnap ül le velük tárgyalni – mesélte Zayn, és közben a kávéját kortyolgatta.

– Te is láttad a helyet?

– Persze, elmentem vele. Eléggé kulturált, és forgalmas helyen van. Ráfér egy pici fiatalítás, de amúgy nem sok meló lenne vele. Ha kivesszük, ugye, jössz melózni? Nem ülhetsz itt örökké – nézett rám rosszallóan.

– Mindenképpen, mert szükségem van valami melóra – bólintottam.

A kúton már felmondtam, de egyelőre még nem volt erőm új munka után nézni, és amúgy is inkább velük dolgoznék, mint másnak.

Zayn megint csak a fejét ingatta.

– Tényleg nem akarsz a pénzhez nyúlni? Tiszta hülye vagy, Louis! Az a te részed. Élvezd, mert Harry úgysem veszi vissza tőled.

Már a név említésére is belehasított a szívembe a fájdalom.

– Akkor osszátok szét egymás között. Nem kell Harry pénze – vetettem oda flegmán.

– Az nem az övé, hanem a szemétláda apjáé. Hihetetlen csökönyös tudsz lenni!

– Közvetve az övé is, hiszen úgyis ő örökölte volna.

– Most komolyan rendes melósként akarsz nálunk dolgozni? Térj már észhez, Louis! – hordott le. – Már azt sem értem, miért nem állsz szóba vele, hiszen megbeszélhetnétek, de amit most művelsz, annak végképp semmi értelme.

– Ne vitatkozzunk ezen, jó? – sóhajtottam fáradtan, annyiszor hallottam már ezt tőle.

– Nem vitatkozunk, csak beszélgetünk. Mindketten szenvedtek, de te még ráteszel egy lapáttal azzal, hogy ki sem mozdulsz innen. Ami történt, megtörtént. Harry nem tudhatta, hogy mit okoz ezzel neked – győzködött tovább.

– Attól még lehetett volna őszinte velem.

– Senki sem mondta, hogy nincs igazad, de ez akkor sem állapot. Nem kell Harry, nem kell a pénz, inkább itt duzzogsz. Szerinted, ezzel jobb lesz? Ezért csináltuk végig?

– Nem – ráztam a fejem. – A gyűrűd miattad csináltuk, és az megvan. A többi nem érdekel. Apropó, visszaadtad neki az ékszereit?

Még tegnapelőtt odaadtam neki Harry dobozát, amely tartalmát számtalanszor átnéztem már, és mindannyiszor bőgtem, mint egy hülyegyerek. Ezért is szabadultam meg tőle, hogy ne fájdítsam tovább a szívem.

– Igen, odaadtam Niallnek – vált csendesebbé Zayn hangja.

A vállára fektettem a karomat.

– Mikor indul?

– A hétvégén.

– Nem tudtad rávenni a maradásra?

Zayn az ujjai közé csippentette az orrnyergét. Láttam rajta, milyen nehéz ez neki.

– Mindenképpen haza kell mennie, és egyelőre nem tudja, visszajön-e. Azt mondta, szeret, de át kell gondolnia.

– Mit kell azon átgondolni, ha szeret? – értetlenkedtem.

– Ezt épp te kérdezed? – nevetett fel Zayn keserűen.

– Mindig ide lyukadunk ki?

– Hát nem érted, Lou? Neked itt van Harry, és kurvára nem teszel semmit, én meg hiába csinálok bármit, Niall mégis el fog menni.

Igaza volt, de ez akkor sem olyan egyszerű. Szerettem volna túllépni ezen az egészen, de mégsem ment.

– Már csak három napotok maradt – emlékeztettem tök feleslegesen.

– Igen, és azt szeretném vele tölteni. Ma este is eljön. Érdekel, mi van Harryvel?

Persze, hogy érdekelt, de az istennek se vallottam volna be.

– Nem akarom tudni, mi van vele. Élje az életét, majd én is azt teszem.

– Mikor lesz az a majd? – csóválta a fejét a barátom.

– Ha kiveszitek a helyet, ott leszek segíteni az átalakításban – feleltem.

– Brandon is jönni akar, de Liam lebaszta, hogy ne hanyagolja a sulit. Tudtad, hogy az a kis hülye kitűnő tanuló? Nem tudom, hogy csinálja – nevetett fel Zayn.

– Vele kapcsolatban már semmi sem lep meg. Kész rejtély az a gyerek. Tényleg, az apjától semmi hír?

– Semmi. Nialltől tudom, hogy az öreg Styles továbbra is a kínai bandát gyanúsítja, és állítólag behajtott már rajtuk némi pénzt. Niall tegnap kicsit ideges volt, mert állítólag Harryt is be akarja vonni valami akcióba – mesélte el Zayn mégis csak a híreket.

– Mondtam, hogy nem akarok róla tudni semmit! – csaptam mérgesen az asztalra.

– Oké, de gondoltam, ez mégis csak érdekelne. Veszélyes lehet…

– Ha Harry belemegy, az az ő dolga – morogtam, de közben már legbelül majd' szétvetett az ideg. Nem akartam, hogy Harrynek baja essen.

– Na jól van, megyek – állt fel Zayn. – Te pedig szedd rendbe magad, mert lassan megijedek tőled – veregetett hátba.

Biztosan megsértettem őt, de majd megbékél.

– Tartsd itt a szerelmed! – kiáltottam utána.

– Azon leszek – intett, és beszállt a kocsijába.

Bárcsak nekem is ilyen könnyen menne. Szerettem volna magamhoz ölelni az én smaragdszemű gyönyörűségemet, aki annyi fájdalmat okozott nekem. Kedvetlenül mentem be a házba. Kinyitottam a hűtőt, hogy valami vacsoraféleség után nézzek, de az már szinte teljesen kiürült. Nem voltam vásárolni, mióta itt ragadtam, friss pékárut mindig a fiúk hoztak, de most még az sem volt itthon. Előkerestem egy tonhalsaláta konzervet, és jobb híján beértem azzal vacsorára. Utána ledöglöttem a kanapéra, és a tévét bámultam.

Reggel ugyanott ébredtem. A tévé még mindig ment, a nap pedig élesen sütött be az ablakon. Szinte csukott szemmel támolyogtam be a konyhába, és elkészítettem a kávémat. Morogva vettem tudomásul, hogy abból is az utolsó adag van, így kénytelen leszek bemenni a városba. Úgyis vennem kellett cigit is, mert anélkül főleg nem bírtam volna ki egy napot sem. A fürdőszoba tükörből egy nyúzott képű, ápolatlan alak nézett vissza rám. Kezdtem belátni, hogy ez tényleg nem mehet így tovább.

Beálltam a zuhany alá, és jó alaposan lesikáltam magam, utána pedig megborotválkoztam. Máris sokkal jobban tetszett a kép, ami a tükörből nézett vissza rám. Kerestem egy tiszta farmert és pólót, ami nem volt egyszerű, mert még mosni is lusta voltam, úgyhogy gyorsan felnyaláboltam egy adag ruhát, és begyűrtem a mosógépbe. Magamhoz vettem a kocsikulcsot, és elmentem vásárolni.

Csak a legszükségesebb dolgokat szereztem be, mert spórolnom kellett. Mindenki idiótának gondolt volna, ha tudnák, hogy mennyi pénz lapul a fáskamra padlója alatt, én meg itt számolgattam az aprót. Majdnem tizenegy milliót hoztunk el, ami annyira rengeteg pénz, hogy egyikünk sem mert hozzányúlni. A fiúk is éppen csak annyit vettek ki belőle, hogy beindíthassák a saját vállalkozást, és a mindennapokra fussa. Brandon pedig egyáltalán semmit. Ő azt mondta, anélkül jól megvan, és majd ha kell neki, akkor szólni fog. Teljes mértékben megbízott bennünk.

Muszáj voltam elmenni a garázshoz is, hogy magamhoz vegyek egy adag ruhát, mert szinte csak a melegítőim voltak a házban, és nem ártott volna, ha van nálam egy-két normális ruha is. Fájó szívvel néztem végig a dobozokon. Bármennyire haragudtam Harryre, azért mégis csak hálás voltam neki, amiért legalább ennyit megmentett nekem.

A napom elment ezzel, és kivételesen még főztem is. Este Liam felhívott, hogy kivették a helyet, és hétfőn akár már kezdhetnénk is, ha van kedvem hozzá. Az alkalmazottakat megtartotta, úgyhogy sima ügy lesz az újbóli nyitás. Abban maradtunk, hogy miután elrendezték a papírokat, mindannyian ott találkozunk, és megbeszéljük a részleteket. Örültem, mert így legalább lesz mivel lekötnöm magam.

Másnap elhatároztam, hogy kitakarítom az egész házat, mert már nagyon ráfért. A nagynéném egyelőre nem jelzett, hogy el akarna jönni, ezért a lakhatás miatt nyugodt voltam, de a hidegebb hónapokra mindenképpen keresnem kell valamit, ugyanis a faház nincs téliesítve. Mindössze csak egy kandalló volt benne lent, de az alkalmatlan lett volna arra, hogy kifűtse az egész házat.

Egészen késő délután végeztem mindennel, és miután lezuhanyoztam, kiültem elszívni egy cigit. Már a motorzúgásból tudtam, hogy Zayn közelít felém, és akkor elő is bukkant fekete kocsijának az orra a fák közül. Amikor kiszállt, a tekintetéből meg tudtam állapítani, hogy valami gond van.

– Most pedig itt maradsz és végighallgatsz! – parancsolt rám azonnal, és még a mutatóujját is felemelte nyomatékosításként.

– Oké – bólintottam. Nem mertem ellenkezni, annyira elszánt volt a tekintete.

– Baj van Harryval – kezdte, és belőlem egyből kiszaladt egy nagy sóhaj, de csendben maradtam. – Niall tegnap este mesélte, hogy Desmond teljesen kikelt magából, mert valami nem úgy sült el, ahogyan azt ő tervezte. Harry is ott volt, így vele kezdett el ordibálni. A fejéhez vágta, hogy ha aznap este nem a rendőrségen töltik az éjszakát, akkor nem rabolták volna ki, és mindez a Harry hibája.

– A rendőrségen töltötték az éjszakát? – kérdeztem vissza, mert erről én mindeddig semmit sem tudtam.

– Ja, igen, ezt sem mondtuk el neked. Szóval, Harry úgy csalta el otthonról az apját, hogy részegen betört egy kirakatot a zsaruk orra előtt. Bevitték az őrsre, és az apja odament, hogy kihozza – hadarta Zayn.

Döbbentem hallgattam a történetet. Az én édes Harrym mit meg nem tett azért, hogy nekünk sikerüljön a rablás. Most először éreztem azt, hogy egy icipicit meglágyult a szívem irányába.

Zayn folytatta.

– Tehát, tegnap este Desmond üvöltözött, és Harry visszaszólt neki, hogy leszarja a pénzét, meg őt magát is, mert ő sem foglalkozott vele sosem. Az öreg még jobban kiakadt, és megütötte Harryt.

– Hogy mi? – kiáltottam fel éles hangon.

– Nem ez a lényeg, Louis! Hanem az, hogy holnap Harry el fog utazni Niall-lel – mondta, és úgy nézett rám, mint aki azt szeretné tudni, felfogtam-e, amit hallottam.

Hát hogyne fogtam volna fel, hiszen olyan fájdalom hasított belém, hogy majdnem feljajdultam tőle.

– Mennyi időre? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Nem fog visszajönni, Louis, úgyhogy csinálj valamit, mert nem engedheted el! – parancsolt rám Zayn.

Forogni kezdett velem a világ, és meg kellett kapaszkodnom, annyira szédültem. Ha Harry elmegy, abba én belehalok. Igaz, hogy most büntettem, és talán saját magamat is, de képtelen lettem volna nélküle élni. Még mindig ugyanúgy szerettem, és ez az érzés talán csak erősödött a hiánya miatt.

– De mit tehetnék? Nem mehetek oda hozzájuk – motyogtam, mert hirtelen semmi értelmes nem jutott eszembe.

– Nem is kell – nyúlt a kezem után Zayn. – Niall elcsalja a lakásomra, és te ott fogod várni őt.

– Mi? Hogyan? De nektek ez lenne az utolsó éjszakátok – ráztam a fejem hevesen.

– Majd itt töltjük – mosolyodott el a barátom. – Úgyis itt kezdődött minden, és itt is fog véget érni – sóhajtott egy nagyot.

Felálltam, és magamhoz öleltem.

– Nem adhatod fel! Vissza fog jönni hozzád – biztattam.

– Inkább öltözz, mert nemsokára találkozhatsz a szerelmeddel – veregette meg a hátam.

Nem kellett kétszer mondania. Magamra kaptam egy fehér farmert fekete pólóval, és máris újra ott álltam a tornácon.

– Tessék! – adta a kezembe a lakása kulcsát. – Békülj ki vele, és ne engedd, hogy elmenjen.

– Köszönöm – szorítottam még egyszer magamhoz, és könnyes szemmel ültem be a kocsimba.

Ideje volt, hogy visszaszerezzem magamnak a szerelmemet.

26. fejezet

A nagy szívrablás - 24. fejezet

 

Harry

Apám a testőrök után ordítozott, na nem mintha onnan meghallották volna.

– Maradj itt, én bemegyek hozzá – mondtam Niallnek, aki már olyan sápadt volt, hogy azt hittem, mindjárt elájul. – Igyál egy kávét – tettem hozzá, és berohantam apám irodájába.

Sosem láttam még őt ennyire idegesnek. Az irodában rótta a köröket, és szinte a haját tépte. A telefonja a földön feküdt, ripityára törve, a széf pedig tárva nyitva. Egyből kiszúrtam a kis gyufásdobozt a földön, de ezek szerint ő még nem vette észre.

– Mi a baj? – kérdeztem.

Apám megtorpant, és úgy nézett rám, mint aki most lát életében először.

– Az a baj, fiam – mutatott a széf felé. – Kiraboltak minket – lódult meg újra, és tovább járkált.

Közelebb sétáltam, és próbáltam minél döbbentebb arcot vágni.

– Elvittek mindent? – tettem fel a világ leghülyébb kérdését. – De hogy?

– Ezt én is szeretném tudni – fordult szembe velem. A szemében gyanakvás csillant. – Ha megtudom, ki volt, az nagyon megkeserüli!

A hangja ijesztően fenyegetően csengett. Mielőtt megszólalhattam volna, Ray és a kopasz rontott be, így apám rögvest hozzájuk fordult.

– Elvitték a pénzt a széfből. Azonnal derítsétek ki, hogy kik voltak! – parancsolt rájuk.

Mindkét fickó szeme hatalmasra nyílt.

– Mikor történt? – kérdezte Ray.

– Honnan tudjam? – csattant fel apám. – Talán tegnap este, vagy azelőtt. Nem néztem be a széfbe három napja. Az a dolgotok, hogy kiderítsétek!

– Megnézzük a felvételeket – fordult ki az irodából a két melák, apám pedig utánuk ment, így én is.

Menet közben megakadt a tekintetem Niallen, aki a lépcsőnél toporzékolt. Intettem a fejemmel, hogy inkább menjen fel a szobába. Ahogy bementünk a helyiségbe, ahol a monitorok voltak, apám újra ordítozni kezdett, hogy kerítsék elő a fickót, aki éjszaka őrködött. A kopasz előkapta a telefonját, Ray pedig visszatekerte a felvételeket. A körmömet rágva ácsorogtam a háttérben, mert kurvára izgultam a fiúkért. Féltem, hogy mit fogunk majd látni, és az is idegesített, amit apám szemében láttam, az irodában.

Jó sok időbe telt, mire megtalálták az első képkockákat, amelyen Louis és Zayn alakja tűnt fel. Addigra a gyomrom már golflabdányira zsugorodott.

– Tegnap este csinálták – közölte Ray a nyilvánvalót.

Egészen közel hajolva bűvölték a monitort apámmal, így én alig láttam valamit, ezért muszáj voltam közelebb húzódni. A felvételen annyit lehetett látni, hogy két feketeruhás alak kilép a könyvtár ajtaján, majd fél perc múlva eltűnnek az irodában. Már a mozgásuk alapján is tudtam, melyik az én szerelmem. Annyira imádtam. Nem fogom kibírni nélküle.

Ezután Ray átváltott az irodai felvételre. Büszke mosollyal nyugtáztam a látottakat, mert a két fiú szó szerint úgy csinált mindent, ahogy azt meghagytam nekik. Profikat megszégyenítő gyorsasággal rámolták ki a széfet, méghozzá úgy, hogy az égvilágon semmit sem lehetett látni belőlük. Egyszer sem néztek fel a kamerába, és semmivel sem ügyetlenkedtek.

– Kik ezek? – tanakodott apám hangosan.

– Nem tudom, de profinak tűnnek – felelte Ray, mintha csak az én gondolataimban olvasott volna. Ettől még büszkébb lettem rájuk, és némileg magamra is, hiszen én terveztem meg az akciót.

Ray kijelentése elterelte a gyanút rólam, hiszen mi közöm lenne nekem egy profi rablóbandához? Reméltem, hogy apám máris kiverte a fejéből a gondolatot, hogy esetleg én is benne voltam.

– Nézzük vissza újra – intett. Minden mozdulatából áradt a feszültség.

Addigra már a kopasz is odahajolt, és velük együtt figyelte a képkockákat. Én távolabb húzódtam, mert már mindent láttam, amit látni akartam.

– Az elejtett valamit – szólalt meg a kopasz, és a monitorra mutatott.

Áldottam a sasszemét ennek a baromnak.

Átrohantak vissza az irodába, természetesen én is velük tartottam. Ray szúrta ki a gyufásdobozt, és odaadta apámnak. A faterom feje olyan vörössé vált, mint amilyen Niall barátomé szokott lenni, mikor Zaynről beszélünk.

– A rohadt kurva anyjukat! – káromkodta el magát, amit még soha nem hallottam tőle eddig.

– Mit találtatok? – játszottam a hülyét.

Apám felém tartotta a dobozt, amin ott virított a szórakozóhely kínai betűs logója.

– Ők voltak? – csodálkoztam.

Válasz nélkül maradtam, mert apám láthatóan a fejét törte, és megint fel-alá járkált a helyiségben.

– Alacsonyak, fürgék és profik. Szerintem ők csinálták – mondta Ray.

A három jelzővel egyetértettem, legalábbis az én szerelmem tényleg az volt. Főleg profi… Az ágyban mindenképpen.

– De miért? – torpant meg apám. – Kifizettem volna őket.

Itt muszáj volt újra megszólalnom, nehogy kétségei legyenek.

– Azt mondtad nekik, hogy készpénzben fizetsz. Sejthették, hogy nem a bankban tartod a pénzed.

A szürke szemek engem bámultak. Utáltam, amikor így néz rám, de végre eltűnt a gyanakvás a tekintetéből, helyette jött a kétségbeesett felismerés.

– Lehet, találtak másik vevőt, és ezzel két legyet ütöttek egy csapásra – tanakodott Ray hangosan. – Gondolj csak bele, Desmond! Így rohadt sok lóvéval hagyják el az államot, és könnyedén beindítják a bizniszt az új helyen.

Meglepett, hogy Ray tegezi az apámat, de amit mondott, az elégedettséggel töltött el.

– Azok a rohadékok azt hitték, nem jövünk rá – szitkozódott apám. – Nézzétek meg újra az összes felvételt, az embereinket pedig indítsátok útnak! Derítsenek ki valamit, mindegy mennyibe kerül! – adta ki az utasítást. – Még azelőtt le kell számolnunk a csürhével, mielőtt elhagynák az államot. Ne bánjatok kesztyűs kézzel velük!

Apám mindig is félelmetes volt, de most különösen. Bele sem gondoltam, hogy ezzel kirobbantok egy esetleges bandaháborút, de tettem rá. Egyik banda sem jobb a másiknál. Harcoljanak csak, addig a fiúk biztonságosan elindíthatják a saját legális bizniszüket. Bárcsak én is ott lehettem volna velük.

Egy nagy sóhajjal hagytam el az irodát, és csupán annyira mentem fel Niall-hez, hogy elmondjam neki a fejleményeket. Szerencsétlen annyira ideges volt, hogy kínjában rendet rakott a szobában, ami igazán nagy szó nála. Utána ő is lejött velem, és végighallgatta, ahogy apám leordítja az éjszakai őr fejét, aztán kirúgta a fazont. Sajnos a bejárónőnk is kapott egy alapos fejmosást a nyitva hagyott ablak miatt, de őt apán nem zavarta el. Szerintem azért, mert valamikor régen dugtak. Rémlettek jelenetek a gyerekkoromból, de nem különösebben érdekelt a dolog.

Ez az esemény duplán jól jött. Egyrészt apámban fel sem merült, hogy mások tehették, másrészt megúsztam a további basztatást a tegnapi rendőrségi ügyem miatt. Egy idő után mindenki elhagyta a házat, úgyhogy kettesben maradtunk Niall-lel, és a még mindig szipogó Ritával. Egy kicsit vigasztaltam az asszonyt, aztán felmentünk az emeletre, mert az én lelkemnek is pátyolgatásra volt szüksége.

– Nem üzentek? – kérdeztem egyből, miután becsukódott az ajtó mögöttünk.

Niall a fejét ingatta.

– Mondtam, hogy elmegyek hozzájuk, ha akarod.

– Nem, most nem lenne tanácsos, és amúgy is igazad volt. Időt kell adnom Lou-nak. Viszont, hívd fel Brandont, és mondd meg neki, hogy úgy néz ki, bevált a terv a kínaiakkal. Azóta biztosan izgulnak, hogy mi lehet itt – mondtam, és eldőltem az ágyon.

– Rákérdezzek Louis-ra is?

– Nem. Ha üzenni akar, akkor úgyis megteszi – sóhajtottam, mert tudtam, hogy semmit sem fog üzenni nekem.

Niall megcsörgette Brandont. Nem beszéltek hosszan.

– Még a faházban vannak. Elrejtették a pénzt, és este mindenki visszamegy a lakásába, kivéve Louist. Ő ott marad – tájékoztatott Niall.

Már megint a sírás fojtogatott, de próbáltam visszatartani.

– És mit mondott még?

– Hát, Zayn belekiabált, hogy szeret – mosolyodott el –, és örültek a hírnek.

Elmosolyodtam.

– Nagyon szeretnéd látni?

– Igen, de kibírom. Nem akarok kockáztatni – ült le mellém Niall.

– Az apám most elfoglalt. Este menj el Zayn lakására. Rád úgysem gyanakodna, ha pedig netalán mégis rákérdezne hová tűntél, megmondom, hogy egy csajnál vagy – ajánlottam. Tudtam, mennyire kevés idejük maradt egymásra. Persze, egy icipici hátsó szándék is volt ebben, mert Niall biztosan hozna valami hírt Louis-ról.

– Biztos? Nem lesz gond belőle? – derült fel a barátom arca.

– Persze, hogy nem. Már így is túlbiztosítottuk ezt az egészet. Menj csak, és érezzétek jól magatokat – ütögettem meg a combját. – Apropó! Mi van a bosszúval? Nem meséltél róla.

– Nem is fogok – öltötte rám a nyelvét.

– Elverlek! – fenyegettem meg nevetve.

– Az a baj, hogy tudom, tényleg megtennéd – kuncogott. – Oké, megvolt, ha annyira érdekel.

– Mi az, hogy megvolt? Azért ettől több részletet kérek! – követeltem.

Niall fújtatott egyet.

– Szóval, a második éjszaka én őt…, de nem bosszúból, mert hát kurvára be voltam tojva, hogy egyáltalán jól csinálom-e – mesélte megint fülig vörösödve.

– És milyen volt? – faggatóztam.

Niall hangosan felkacagott.

– Kurva jó volt az a két perc, ameddig tartott.

Végre én is vele együtt nevettem, és hozzávágtam a párnát.

– Elsültél, gyorstüzelő.

– Nem vagyok gyorstüzelő – kiáltott fel éles hangon –, csak nagyon új volt a dolog.

– De az vagy, és mától így foglak hívni: Gyorstüzelő. Szerintem, jó név.

Na, erre Niall jó alaposan eltángált a párnával, én meg csak nevettem. Kimondottan jólesett most ez a kis hülyéskedés, hiszen rettenetes órákat tudhattam magam mögött, és még közel sem volt vége.

Niall újra felhívta Brandont, és Zaynt kérte a telefonhoz. Megbeszélték, hogy hétkor találkoznak a lakásán. Piszok irigy voltam rájuk, és csak remélni tudtam, hogy előbb-utóbb mi is rendezni tudjuk Lou-val a dolgainkat.

Vacsora után bevonultam a saját szobámba, Niall pedig készülődött. Apám azóta sem jött haza, és fogalmam sem volt, mit csinálhatnak. Valószínűleg nyomoznak a kínaiak után. Infókat próbál szerezni, és csak utána csap le rájuk. Én is ezt csináltam volna a helyében. Gondolom, az különösen rosszul érintette, hogy a szemüveges fazon elfogadta az árajánlatát, ezzel is hülyének nézve őt. Nem irigyeltem az ürgét, amit kapni fog ezért.

Niall nem jött haza éjszaka, pedig egész sokáig ébren voltam. Sejtettem, hogy így lesz, de azért mégis csak vártam, hátha hoz valami biztató hírt Louis-ról. Valamikor hajnalban érkezhetett meg, mert reggel hétkor az ablakból láttam, hogy a kocsim a helyén áll. Tűkön ülve vártam nyolcig, és akkor már nem bírtam tovább, bekopogtattam hozzá. Meglepetésemre Niall rendesen fel volt öltözve, és csak egy kicsit látszott álmosnak.

– Azt ne mondd, hogy végigaludtad az éjszakát! Nagyon kipihentnek tűnsz – rontottam be hozzá.

– Pedig képzeld, aludtunk is – csukta be az ajtót, és leült a fotelbe.

– Örülök, hogy ott van az az IS szócska – vigyorogtam, és helyet foglaltam az ágyán.

Niall arca komoly volt, ami egy kicsit sem tetszett.

– Figyelj, Harry! El kell mondanom valamit – kezdte, és nekem azonnal lehervadt a mosoly az arcomról.

– Louis-ról van szó, igaz? – kérdeztem félve.

Niall bólintott.

– Nem fogsz örülni neki – figyelmeztetett.

Nem voltam biztos benne, hogy így már hallani akarom, de ahhoz túlságosan fúrta az oldalam a kíváncsiság.

– Ne kímélj! – sóhajtottam, és erősen megkapaszkodtam az ágy szélében.

– Szóval, Zayn elmondta, hogy Louis miért akadt ki ennyire – kezdte Niall. – Valószínűsítem, hogy Louis nem beszélt neked erről, de a szülei és a húga meghaltak autóbalesetben, és ő tizenhét évesen egyedül maradt. A nagyszülei papíron ugyan magukhoz vették, hogy ne kerüljön intézetbe, de ő ott maradt a szülői házban.

Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy rettenetesen ideges legyek. Louis tényleg nem beszélt nekem ezekről a dolgokról, pedig kérdeztem. Talán túl korainak tartotta, hogy teljesen kiöntse nekem a szívét.

– A házon hitel volt, amit Louis nem tudott egyedül fizetni, és kilakoltatták – mondta Niall, velem pedig azonnal megfordult a világ.

– A rohadt életbe! – káromkodtam, mert már világossá vált minden. Ezért esett ilyen rosszul Louis-nak, és ezért nem volt képes meghallgatni engem. Újra átélte a borzalmakat, amiket tinédzser korában.

– Ez még nem minden – folytatta a barátom. – Louis kimentett minden emléket, a bútorokat, a szülei személyes tárgyait, a húga játékait, és átvitte abba a lakásba, ahonnan te kiköltöztetted. Ennyi maradt neki a családjából…

– A franca, Niall! – temettem az arcom a tenyerembe, és elsírtam magam, annyira mardosta a lelkem a bűntudat.

Honnan tudhattam volna? Tönkretettem mindent. Megfosztottam Louis-t az összes emlékétől, és óriási fájdalmat okoztam neki. Ezt soha nem fogja nekem megbocsátani.

– A rablás éjszakáján hazament, és betörte az ajtót. A lakást már teljesen kirámolták. Elvitték a bútorokat is, így teljesen kiakadt, és ugye a plüss figura miatt tudta, hogy neked közöd volt hozzá – beszélt tovább Niall. – Zayn próbálta győzködni, hogy te nem tehetsz róla, de Louis senkire sem hallgat. Velük is csak kiabál, és azt hajtogatja, hogy a pénz sem kell neki.

– Kérlek, hagyd abba! – könyörögtem, mert már nem bírtam tovább hallgatni.

Leborultam az ágyára, és a párnába temettem az arcom, úgy zokogtam. Niall lefeküdt mellém, és a hátam simogatva vigasztalni próbált.

– Sajnálom, Harry, de ne vádold nagyon magad. Hibáztál, viszont te ezt nem tudhattad. Zayn szerint is időt kell adni Louis-nak, mert szeret téged, és ha lenyugszik, akkor ő is beszél vele újra.

Én már ezeket a szavakat alig hallottam, mert csak az járt a fejemben hogy örökre elveszítettem Louis-t.

25. fejezet

A nagy szívrablás - 23. fejezet

 

Harry

Éjfél is elmúlt, mire apám letehette értem az óvadékot, és végre távozhattunk. Még számíthatok valamennyi pénzbüntetésre, de ennyivel meg fogom úszni a dolgot. Niall-lel egy szót sem tudtunk váltani egymással, amíg bent voltunk, de akkor sem, mikor apám szó szerint kilökdösött az épületből.

– Ülj be! – parancsolt rám.

Szívesebben mentem volna a barátommal, a saját kocsimmal, de most nem mertem ellenkezni. Beültem hátra, apám pedig rögtön elkezdett ordítozni velem.

– Ez mi az isten volt, Harry? Az éjszaka közepén részegen randalírozol? Mégis mi ütött beléd?

– Sajnálom – motyogtam, és kifelé bámultam az ablakon.

– Sajnálod? Csak ennyi? – rázta a fejét hitetlenkedve. – Ez volt az első és az utolsó, hogy kihúztalak a bajból. Döntened kell, Harry! Vagy beállsz mellém, és komolyan veszed a dolgokat, vagy mehetsz, amerre látsz. Én leveszem rólad a kezem!

Annyira sok mindent tudtam volna a fejéhez vágni, de most nem tehettem. Még, hogy leveszi rólam a kezét! Soha nem törődött velem. Egyszer sem érdekelte, mi van velem, most meg hirtelen maga mellé akar venni. Hát, azt lesheti! Amúgy is alig vártam, hogy elköltözhessek tőle, és azt sem bántam volna, ha soha életben nem hallok felőle.

Igazából leszartam, mit akar. Engem csak az érdekelt, Louis-éknak sikerült-e a rablás. Minden adott volt ahhoz, hogy végrehajtsák, úgyhogy miért is ne sikerülhetett volna. Mégis féltettem a fiúkat. Ha bármi balul sülne el, semmi sem érdekelne, kihúznám őket a bajból. Még akár úgy is, ha az lenne az ára, hogy apám mellett maradjak.

Amint behajtottunk a ház elő, feszültem bámultam ki az ablakon. Sehol nem láttam az őrt, ami biztató jelnek számított. Kiszálltam. Apám bement a házba, a két testőr elhajtott, én pedig kint megvártam Niallt, aki miután leparkolt, máris sietősen lépkedett felém.

– Sikerült nekik – súgta, és nekem óriási kő hullott le a szívemről.

– Fent beszélünk – intettem neki a fejemmel, és bementünk a házba.

Bent minden olyan volt, mint általában. Semmi nyoma nem volt annak, hogy valaki járt a házban. Felmentünk, bezárkóztunk Niall szobájába, és ő azonnal nekem esett.

– A szívbajt hoztad rám, Harry! Nem tudtál volna valami jobbat kitalálni?

– Nem – vigyorodtam el. – Bevált, és ez a lényeg.

– Ja, csakhogy én majdnem összeszartam magam, amikor láttam, hogy letepernek a rendőrök. Arról nem is beszélve, hogy alig mertem felhívni apádat. – Idegesen járkált fel-alá.

– Nyugodj már meg! Túl vagyunk rajta. Inkább azt mondd meg, mit üzentek Louis-ék.

– Csak annyit, hogy OK, úgyhogy gondolom, minden rendben volt – felelte, és leült az ágya szélére. – Szerinted, mikor jön rá a faterod?

– Holnap, úgyhogy készülj! Tutira felfordítják majd az egész házat – mondtam, és közben már azon agyaltam, mikor biztonságos elindulnom a faházhoz, mert mindenképpen beszélnem kellett Lou-val.

– Legszívesebben már most eltűnnék innen. Nem akarom látni apád arcát, amikor rájön, hogy meglopták – morgott Niall.

– Hamarosan lelépünk innen – veregettem meg a vállát. – Most viszont aludj. Nekem még van egy kis dolgom.

– Micsoda?

– El kell mondanom Louis-nak a kilakoltatást. Félek, hogy holnap hazamenne, és akkor kiderülne. Úgyhogy meg kell előznöm a bajt – sóhajtottam.

Niall felpattant az ágyról.

– Most akarsz elmenni? Még a pia sem ment ki belőled! Mi lesz, ha elkapnak a rendőrök? Ráadásul, ha apád észreveszi, még jobban ki fog akadni rád!

– Nem indulok azonnal. A fater pedig aludni fog, észre sem veszi majd. Addigra pedig teljesen kijózanodok, ne aggódj!

– Ne vigyelek el? – szólt még utánam, mielőtt távoztam volna.

– Nem kell. Pihenj csak. Reggelre itt leszek – hagytam magára, és átmentem a saját szobámba.

Felkapcsoltam a villanyt, majd ledobtam magamról a koszos ruháimat. Lezuhanyoztam, és közben a rám váró kellemetlen beszélgetésen gondolkoztam. Louis biztosan nem fogadja jól, de megérteni majd, miért tettem és miért nem beszélhettem neki róla. Most amúgy is biztosan nagyon boldog, hiszen sikerült a rablás, és mostantól fogva milliomosok.

Ezzel a gondolattal léptem ki a fürdőből, és akkor megláttam egy kis dobozt a párnámon. A homlokom ráncolva lépkedtem oda, és kíváncsian nyitottam ki.

– Istenem, Lou! – mondtam hangosan, és mosolyogva kiemeltem a kis dupla szív medált. Az egyik közepét kék, a másikét pedig zöld kő díszítette. Csodaszép volt. Louis-tól kaptam. Még ahhoz is volt bátorsága, hogy feljöjjön ide, és meglepjen engem. Elmondhatatlanul szerettem őt.

Eldőltem az ágyon, és a kis medált nézegettem. Nem volt kérdés, hogy viselni fogom. Máris kioldottam a láncomat, felhúztam rá, majd visszacsatoltam a nyakamba, és újra elfeküdtem a párnán. A kis oroszlánért nyúltam, hogy érezhessem Louis illatát, és ekkor megdermedtem. Úgy pattantam fel, mintha áram rázott volna meg. Az oroszlán nem volt sehol… és Louis itt járt.

Te jó ég!

Azonnal magamra kapkodtam a ruháimat, és amilyen halkan csak lehetett, leosontam a lépcsőn. Még az akció ideje alatt sem voltam ennyire ideges. Vajon mit gondolhat most? Már tudja, hogy elhallgattam előle dolgokat. Mennyire húzhatta fel magát?

Nagyon sietni akartam, de muszáj voltam betartani a sebességhatárokat, pedig a város annyira kihalt volt, hogy pár perc alatt átszáguldhattam volna rajta.

Mire az erdei lehajtóhoz értem, már sebesre rágcsáltam a számat. Biztos voltam benne, hogy Louis most rettenetesen haragszik rám. Ennek nem így kellett volna kitudódnia, és már átkoztam magam, amiért nem mondtam el neki hamarabb. Most az egyszer rosszul döntöttem, de hát nem tudhattam, hogy így fog alakulni.

A házban égett a villany. Nem lepett meg, hogy nem alszanak még. Amikor beléptem, minden tekintet rám szegeződött, kivéve Louis-ét, és már ebből meg tudtam állapítani, hogy kurva nagy a baj.

– Menjünk fel – intett a fejével Zayn a többieknek, és magunkra hagytak minket.

Az ajtó előtt toporogtam. Louis is felállt, és anélkül, hogy rám nézett volna, bement a szobába. Utánamentem, és egy olyan haragos szempár meredt rám, ami rendesen rám hozta a frászt.

– Miben hazudtál még? – mutatta felém a plüss figurát.

A hangja hűvös volt, végigfutott a hátamon a hideg.

– Semmiben sem hazudtam neked, Lou, csak nem mondtam el valamit.

– Tényleg? És ezt higgyem is el? – nevetett fel gúnyosan. – Tudod te, milyen érzés volt meglátni ezt az ágyadban? – emelte meg a hangját, és felém tartotta a kis oroszlánt. – Vagy hazamenni arra, hogy üres a lakásom? Amíg te itt szórakoztál, nekem oda lett az életem! – kiabálta most már hangosan.

Így, ezeket a szavakat hallva döbbentem rá, mekkorát hibáztam. Ezek szerint Louis hazament a rablás után, és most már tudta, hogy kipakoltuk a lakását.

– Sajnálom! Hallgass meg, kérlek! Apám azt a feladatot bízta rám… – nem tudtam folytatni, mert közbevágott.

– Kurvára nem érdekel mi volt a feladatod, Harry! El kellett volna mondanod! Én megbíztam benned!

– Féltettelek, azért nem mondtam el – nyögtem, és közelebb léptem hozzá, de ő hátrált, ezért megálltam. – Hadd magyarázzam meg!

Tekintete megakadt a medálon. Egy pillanatra azt hittem, hogy kitépi a nyakamból, olyan dühösen nézett, de nem tett ilyet.

– Nem tartozol magyarázattal, és semmi egyébbel sem – rázta a fejét, majd lehajolt, és felvette a földről a hátizsákot. – Nesze, vidd apád pénzét is, mert nekem már semmi sem kell tőled! – Azzal fogta, hogy hozzám vágta. A táska a mellkasomnak ütődött, és leesett földre.

– Ez nem fair, Lou! Meg sem hallgatsz!

– Volt időd beszélni, mégsem tetted, és most takarodj! – sziszegte, és a kijárat felé mutatott.

A szavai mellbe vágtak. Könnyek gyülekeztek a szememben. Nagyot hibáztam, de mégis iszonyatosan rosszulesett, amiért nem hagyta, hogy megmagyarázzam neki.

– Nem hallottad? Takarodj! – ordított rám újra, mire összerezzentem.

A zsebembe nyúltam, kivettem belőle a garázs kulcsát, valamint a papírfecnit, amire a címet írtam fel.

– Itt megtalálod a személyes holmidat – ejtettem a földre mindkettőt, és kifordultam a szobából.

Sírva vezettem hazáig. Egyszerre voltam dühös magamra és Louis-ra is. Mindketten csalódtunk a másikban. Meg kellett volna hallgatnia, és ha utána elküld, ugyanúgy fájna, de így az esélyt sem kaptam meg. Túl könnyen tessékelt ki az életéből, és ez rettenetesen fájt. Azt hittem, szeret. Hogy ő tényleg szeret engem, és ha nehezen is, de megbocsát, mert akit szeretünk, azt nem dobjuk el anélkül, hogy meghallgattuk volna.

Megtöröltem a szemem a kézfejemmel, és felmentem a szobámba, hogy az ágyamra dőlve, a párnákba sírhassam a bánatomat. Sosem sírtam még senki után, egyedül csak akkor, mikor meghalt a nagymamám. Louis néhány nap alatt érte el, hogy ennyire fontos legyen nekem, és most kegyetlen módon eldobott magától.

Kopogtatásra ébredtem. Kábán néztem szét magam körül, mert hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Ruhástól aludtam úgy, ahogy a faháztól hazajöttem. Kinyitottam az ajtót, és Niall viharzott be rajta.

– Veled meg mi van? – kérdezte, mikor meglátta az arcomat.

Bementem a fürdőbe, és a tükörben megvizsgáltam a sírástól feldagadt szemeimet. Hidegvízzel megmostam az arcomat.

– Tudja már? – kérdeztem, mert Niall ott állt mögöttem.

– Még nem hiszem, mert csend van. Louis miatt bőgtél, igaz? – tette a hátamra a kezét.

A tükörben néztem vissza rá, és bólintottam.

– Kidobott. Meg sem hallgatott – sóhajtottam.

– Hozok fel neked kávét, és meséld el, mi volt. – Magamra, hagyott én pedig újra megmosakodtam.

Niall pár perc múlva két gőzölgő bögrével a kezében lépett be újra. Az erkélyre ültünk ki.

– Rájött, mielőtt elmondhattam volna neki – mondtam szomorúan.

– Hogyhogy? – nézett rám érdeklődve Niall.

– A rabláskor feljött a szobámba, mert meg akart lepni ezzel a kis ajándékkal – fogtam ujjaim közé a medált –, és megtalálta a plüss figurát az ágyamban.

– Baszki! – bukott ki a barátomból. – Akkor gondolom, nagyon felhúzta magát.

– Eléggé, és nem hagyta, hogy megmagyarázzam. Egyszerűen elzavart, Ni! – pislogtam kétségbeesetten a barátomra.

Ő a kezem után nyúlt, és megszorította.

– Időre van szüksége.

– Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy ezzel fogom elveszíteni. Louis nem fog megbocsátani nekem.

– Ha akarod, elmegyek ma hozzájuk, és beszélek vele – ajánlotta.

Büszkeségből legszívesebben tiltakoztam volna, de szerettem volna tudni, van-e még bármi esélyes Louis-nál.

– Ma nem lehet, mert bármikor kezdődhet a cirkusz. Rendbe teszem magam, és le kell mennünk. Ott akarok lenni, amikor apám felfedezi a dolgot.

– Oké, akkor a szobámban megvárlak, és essünk túl rajta – vette el tőlem Niall az üres csészét.

Hálás voltam, amiért legalább ő itt van, és vigasztal, pedig neki is elég gondja volt Zayn miatt. Vettem egy mély levegőt, és tényleg megpróbáltam összekapni magam. Letusoltam, átöltöztem, a szemem alá raktam egy pici alapozót, majd Niall-lel együtt lementünk. Apám a nappaliban újságot olvasott, ami arra utalt, hogy vár valakire vagy valamire.

– Jó reggelt! – köszöntünk oda neki úton a konyha felé.

– A fél tíz már nem reggel – morogta, és letette kezéből az újságot.

Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését, és Niall-lel kerestünk valami kaját. Mondjuk, nekem egyáltalán nem volt étvágyam, de elrágtam egy almát, amíg a barátom bőségesen bereggelizett, és közben vártam, hogy apám mikor megy be az irodájába. Annyira szívesen végignéztem volna a tegnapi felvételeket, hogy lássam az én kis akcióhősömet. Erre újra belenyilallt a szívembe a fájdalom. Nem lehet, hogy Louis csak úgy tovább lépjen. Talán tényleg adnom kell neki egy kis időt, és magától keresni fog. Most dühös, de majd lehiggad, és átgondolja a dolgot. Nem adhatom fel a reményt.

Megszólalt apám telefonja. Niall szájában megállt a kanál, és abbahagyta a müzli falatozását. Feszülten néztünk egymásra, és hallgatóztunk. A kínai hívhatta, mert apám azzal tette le, hogy este ott lesznek a pénzzel a megbeszélt helyen. A léptek zajából tudtam, hogy elindult az irodája felé. Már csak pillanatok kérdése volt a dolog.

– Két perc – súgtam Niallnek.

– Addig én berosálok – nyögte a barátom, és eltolta maga elől a tálat.

Abban a pillanatban egy éktelen nagy ordítás hallatszott az irodából.

Hát, ezen is túl voltunk, és most jön még a java.

24. fejezet