Csókolj szabadon! - 17. fejezet

 

Reggel semmi kedvem nem volt elhagyni a vendégszobát, és ismét magyarázkodni Jessicának. Úgy döntöttem, lustálkodok még egy kicsit. Kezembe vettem a telefonomat, és amikor megnyitottam a közösségi oldalam, azonnal felültem. A követőim száma hatalmasat ugrott, és rengeteg értesítésem volt. Megnyitottam a bejegyzést, amit a sorozatról tettem ki, és hozzászólások hada fogadott. Egymás után futottam át őket, és nem akartam hinni a szememnek. Olyanokat írtak, hogy „Ronen, te vagy a kedvencem", "Úristen, milyen szexi ez a két pasi!", „Máris imádom ezt a sorozatot, a két fiú a legjobb", „Könyörgöm, mondd, hogy meleg vagy!". Az utóbbin jót nevettem. Számtalan gratulációt és biztatást kaptam, hogy milyen jók vagyunk.

Ez egészen feldobott, és rögtön beugrott valami. Pontosabban valaki. Szemét húzásra készültem, de szükségem volt Rafaelre. Arra akartam használni Jess tegnap esti haragját, hogy meglóghassak itthonról. Kikeltem az ágyból, majd kimentem. Hallottam, hogy Jessica már a konyhában tevékenykedik. A fürdőbe vettem az irányt, és egy alapos tisztálkodás után magamra kaptam az egyik színes inget, valamint egy farmert, és csak utána merészkedtem be a konyhába.

– Jó reggelt! – üdvözöltem a még mindig láthatóan rosszkedvű barátnőmet, és gyorsan meglestem mennyi időm maradt. Túl kevés.

Leültem a pulthoz.

– Neked is – felelte Jess, és lerakta elém a kávémat, valamint a zabpelyhet.

– Köszönöm – vettem kezembe csak a kávét.

Jessica nem felelt. Duzzogott. Nekem ez épp kapóra jött. Lehúztam a keserű italt, és rögtön fel is álltam. Az előszobában a cipőmet vettem fel, mikor utánam szólt.

– Hová készülsz?

– Dolgom van – feleltem mereven, majd leakasztottam a kocsikulcsot, és becsaptam magam után az ajtót.

Soha nem váltunk még így el egymástól. Sokszor vitáztunk már, de csak néhány óráig tudtuk tartani a haragot, aztán megbeszéltük a dolgot. Ezzel most nagyon meglephettem Jesst, de látni akartam Rafaelt, és így tudtam a legkönnyebben lelépni otthonról. Nem voltam büszke arra, amit csinálok, de Jess se volt túl jó fej velem.

A repülőtérre tartottam. Hamarosan landol Rafael gépe, és én ott akartam várni őt. Leparkoltam, és még be sem léptem az épületbe, máris izzadt a tenyerem. Annyira rég találkoztam vele… Még volt tizenöt percem, ami most egy örökkévalóságnak tűnt. Egyik lábamról a másikra álltam, míg végre az érkezési oldalon megjelentek az első utasok. Dübörgő szívvel figyeltem az embereket, és akkor megláttam őt. Rafael egy kézitáskával a kezében elgondolkozva nézett maga elé. Fekete pólója gyönyörűen feszült izmos felsőtestén. Mintha megérezte volna, hogy figyelem, felkapta a fejét, és egyenesen a szemembe nézett. Tekintete felcsillant, és elmosolyodott. Számomra ez volt a világ leggyönyörűbb mosolya.

Léptem néhányat felé, és megálltunk egymással szemben. Rafael a földre ejtette a táskáját, és az ölelésébe zárt.

– Istenem, mennyire hiányoztál! – súgta a fülembe, és éreztem, ahogy egy halvány puszit ad a halántékomra.

Már ennyitől is megremegtem.

– Jó látni téged – húzódtam zavartan arrébb.

– Kijöttél elém. Megleptél – mosolygott boldogan.

– Magamat is – nevettem fel halkan, és együtt elindultunk a csomagjaiért.

Két hatalmas bőrönddel érkezett, úgyhogy az egyiket elvettem tőle.

– Miért nem szóltál? – kérdezte, miközben kifelé tartottunk.

– Csak ma reggel döntöttem el, hogy jövök. Látni akartalak, és beszélni is szeretnék veled – feleltem.

– Történt valami? – ráncolta nyomban a homlokát.

– Azon kívül, hogy imádnak minket a nézők? – sandítottam rá vigyorogva.

– Igen, én is láttam – kacsintott rám.

A szívem hevesen dobogott. Még mindig halálosan szerelmes voltam belé, és legszívesebben eldobtam volna a kezemből mindent, hogy magamhoz öleljem, és a lelket is kicsókoljam belőle, de egyelőre ezzel még várnom kellett. Igaz, nem sokáig.

– Nem számítottam ilyen jó fogadtatásra. Gyakorlatilag csak pozitív visszajelzéseket kaptam – meséltem lelkesen.

Elég távol tudtam leparkolni, de most még ez sem bosszantott.

– Mert mindig túlaggódod a dolgokat – kacagott fel Rafael a mély hangján.

– Ez nem igaz!

– Hm, dehogynem.

A szemem forgatva nyitottam fel a csomagtartót.

– Csak egy bizonyos dolgot, de azt is egyre kevésbé – mondtam.

Rafael rám kapta a tekintetét.

– Ezek szerint tényleg történt valami.

– Nem, csak kezdem elfogadni, hogy odáig vagyok érted – tértem ki a válasz alól, de tudtam, hogy ezzel a játékos megjegyzéssel leveszem a lábáról.

Így is történt, mert Rafael rögtön felém lépett, és a fülembe súgott.

– Remélem, nem sietsz sehová.

Csupa lúdbőr lettem.

– Egyáltalán nem – simítottam végig a kézfején.

– Basszus, megőrjítesz! Menjünk! – tépte fel az ajtót izgatottan.

Csak azért nem árultam el neki, mi történt tegnap este, mert egyelőre nem akartam Jesst szóba hozni.

– Mondod a szálloda címét? – kérdeztem, miután elindultam.

– Nem szálloda. Kivettem egy lakást, hisz elég hosszú ideig itt leszek – tette le elém a telefonját, amibe már beütötte a címet.

Egy boldog sóhajjal nyugtáztam a dolgot. Rafael itt lesz a közelemben, és gyakran láthatom. Igaz, fogalmam sem volt, ő miért vállalta mindezt értem. Mármint amúgy is ide kellett volna jönnie, csak azt nem tudtam, hogyan képes megküzdeni azzal a sok problémával, amit én jelentettem számára. Egyikünk sem ezt akarta, Rafael mégis a szeretőm lett. Én pedig ettől többet szerettem volna adni neki, csak még nem tudtam, hogyan is tehetném meg.

Egyszerű társasház előtt parkoltam le. A tulaj már ott várt, és felkísért minket az első emeletre, majd sebtében végigvezette Rafaelt a lakásban, addig én felvittem a bőröndöket. A nem túl nagy nappaliban tettem le őket, közben Rafael elköszönt a pasastól. Bezárta az ajtót, és csillogó szemmel közeledett felém. Az ajkam beharapva vártam rá, annyira izgatott voltam, hiszen tudtam, hogy miért vagyok itt.

Rafael megállt előttem, és csak nézett. Lángoló szerelmet és vágyat láttam a tekintetében. Végigfutott rajtam a borzongás. Talán ő is ugyanezt fedezhette fel az enyémben, hiszen majd' megvesztem érte. Lassan hajolt az ajkaimra, és olyan forrón csókolt, hogy azonnal meg kellett markolnom a pólóját, mert a lábaim nem tartottak túl stabilan. Rafael a fenekem alá nyúlt és az ölébe emelt. Nyakát átkarolva kapaszkodtam bele, és egy fél másodpercre sem szakadtam volna el az édes ajkaitól. Vállával lökte be az ajtót, és együtt dőltünk le az ágyra.

Miközben csókolt, a nadrágom gombolta, és a sajátjával is megtette ugyanezt. Nem érintett meg ott, csak továbbra is hosszan becézgette az ajkaimat, és közben hozzám dörgölőzött. Már ennyitől is teljesen kész voltam, és szinte cibáltam le róla a pólóját. Ő is az ingem gombolta, majd széthúzta rajtam, és a felsőtestem halmozta el apró puszikkal. Nem bírtam magammal, és visszahúztam magamhoz, hogy újra és újra csókot lopjak tőle.

– Nem tudom, mit hová pakoltam. Nem készültem erre – zihálta az arcom előtt, és csípőjét újra megmozdította.

Sután nyúltam a farzsebembe, és előhúztam belőle egy óvszert. Egymásra vigyorogtunk.

– Nem akarlak megkínozni. Azt halasszuk máskorra – nyúlt le kettőnk közé, és kezét becsúsztatta a bokszerem alá.

Felnyögtem az érzéstől, ahogy lassan izgatni kezdett. Türelmetlenül próbáltam én is eljutni hozzá, de Rafael csak kuncogott az ügyetlenségemen.

– Ne csináld ezt! – forgattam a szemem.

– Hm, imádom, mikor mindent azonnal akarsz – emelkedett fel, és lehúzta rólam a nadrágot.

Elégedetten vezette végig a tekintetét rajtam, és a tőle megszokott, idegőrlő lassúsággal szabadult meg a sajátjától is. Mellém heveredett, és először csak az arcomat kezdte el simogatni. Az ajkai után kaptam, és végre én is megérinthettem őt. Rafael halkan belesóhajtott a csókunkba. Ezen felbátorodva ezúttal én fogtam össze kettőnk merevedését, és próbáltam ugyanolyan tökéletesen izgatni magunkat, ahogyan korábban tőle ellestem.

– Ha azt mondod, gyakoroltál, itt helyben kinyírlak – viccelődött Rafael nyögdécselve.

Ezek szerint egész jól csináltam.

– Sosem tennél olyat – morogtam a nyakába.

Rafael az élvezettől a fenekem markolta, és egyre sűrűbben kapkodta a levegőt. Éreztem, hogy kezem az előnedvünktől nedves, és ezt felhasználva eloszlattam kettőnkön, ezzel még nagyobb extázisba taszítva mindkettőnknek. Rafael édes nyögései, a bódító illata és heves csókjai egy pillanat alatt átlöktek a határon. Hangosan élveztem, de nem álltam le mindaddig, amíg őt is el nem juttattam a csúcsra.

A mennyezetet bámulva pihegtünk egymás mellett. Rafael karja a tarkóm alatt pihent, az én fejem pedig a vállán.

– Elmondtam Jessicának, hogy a fiúkat is szeretem – közöltem minden előzmény nélkül.

Rafael karja megrándult alattam, de nem mozdult.

– Miért tetted? – kérdezte.

Kihallottam a hangjából az izgatottságot, de visszafogta magát.

– Túl élethűen csókoltalak – kuncogtam. – De azt hiszem, előbb-utóbb amúgy is megtettem volna.

– Téged ismerve, inkább utóbb – kötekedett nyomban, és adott egy puszit a fejem búbjára. – Hogyan fogadta?

– Kiakadt, de azt hiszem, leginkább azon, hogy eddig elhallgattam előle. Megint rosszul időzítettem. Korábban el kellett volna mondanom neki. Most kis mosolyszünet van köztünk – árultam el.

Rafael egy ideig csak hallgatott. Bizonyára azon gondolkozott, vajon ez a lépésem mit jelenthet számára. Sajnos, erre én sem tudtam volna válaszolni.

– Milyen érzés? – kérdezte egy idő után.

– Határozottan jó – vontam meg a vállam. – Legalább előtte már nem kell titkolóznom. Vagyis, csak bizonyos dolgokban – tettem hozzá.

– Na igen – sóhajtott egyet Rafael. – Egyébként más előtt sem kellene. Te magad mondtad, mennyi pozitív visszajelzést kaptál, és én is láttam. Senki sem ítélne el miatta.

A homlokom ráncolva ültem fel és fordultam felé.

– Azt gondolod?

– Szeretnek minket a nézők – mosolygott biztatóan. – Nekem konkrétan azt írták, hogy megtaláltam a tökéletesen hozzám illő párt. Ez pedig azért fura, mert én is így gondolom.

– Te jó ég! – nevettem el magam. – Nem is ismernek bennünket.

– Attól még van szemük.

Megbántódott. Láttam az arcán, pedig nem ezt akartam. Újra lefeküdtem mellé, és lágyan megcsókoltam.

– Én is érzem, hogy jók vagyunk együtt. Szerinted mit kellene csinálnom? – tereltem más irányba a beszélgetést.

– Nem túl bonyolult. Lesz egy csomó sajtótájékoztatónk, ahol a szereped nehézségeiről fognak kérdezni. Egyszerűen csak mondd el az igazságot – javasolta Rafael.

– Egyszerűen… – vágtam egy grimaszt.

– Igen, egyszerűen – ismételte mosolyogva.

– De hát Jessicán kívül senki sem tud róla – akadékoskodtam.

Magam is megleptem azzal, hogy komolyan fontolóra vettem a dolgot.

– Avasd be a hozzád legközelebb álló személyeket. Hidd el, ők is támogatni fognak ebben – győzködött tovább Rafael.

– Nem értem, hogy tudsz mindig ennyire magabiztos lenni. Irigyellek miatta – biggyesztettem le az ajkaim.

– Elég nagy durranás lenne – kuncogott Rafael.

– Ne paráztáss be még jobban – morgolódtam. – Nem kellene lezuhanyoznunk? – vetettem fel, mert mindketten csupa maszatosak voltunk.

– Nem ártana, de előtte meg kell jegyeznem, hogy megváltoztál – mondta, majd felült és a szemembe nézett. – Bátrabb vagy, és ez igencsak tetszik nekem.

Nem is sejtette, milyen jólestek ezek a szavak, és mennyit segítettek abban, hogy tényleg komolyan vegyem mindezt.

– Talán csak belefáradtam. De az is lehet, hogy valakit büszkévé szeretnék tenni – feleltem sejtelmesen, és kikeltem az ágyból.

Rafael megköszörülte a torkát, és követett. A tekintete elárulta, mennyire jólesett neki a válaszom. Valójában nem is magam miatt, hanem érte szerettem volna mindezt megtenni, de még mindig sok félelem, és kérdés bujkált bennem. A következő lépést már meg is terveztem. Beszélni fogok a szüleimmel erről, aztán a haverjaimmal, akikkel együtt szoktunk zenélgetni. Ők álltak hozzám a legközelebb. Talán tőlük megkapom a végső löketet ahhoz, hogy képes legyek kiállni mindenki elé.

Nem búcsúzkodtunk hosszan Rafaellel, mert másnap találkozni fogunk az első sajtótájékoztatón, ahová már rajongókat is beengednek majd. Kicsit izgultam miatta, de most csupa jó értelemben, hiszen tényleg jók voltak a visszajelzések.

A kocsiban hagytam a telefonom. Sok nem fogadott hívás és üzenet várt. Legtöbbször Jess hívott és anya, az üzenetek pedig ismerősöktől érkeztek, akik gratuláltak. Nem hívtam vissza Jesst, helyette a szüleimhez vettem az irányt. Túl akartam lenni rajta, és milyen jól tettem, hogy nem halogattam, mert egészen feldobva távozhattam tőlük. Anya elmondta, hogy őt nem lepte meg a vallomásom, hisz mégis csak a fia vagyok, és mindig is sejtette az ilyen irányú beállítottságomat, apám pedig vállvonogatva közölte, hogy ez manapság már nem olyan nagydolog. El sem akartam hinni, amit hallottam. Kezdtem tényleg egy idiótának érezni magam, amiért ennyire féltem, mert a végén kiderül, hogy senkinek semmi baja nincs ezzel.

Hazafelé tartottam, de még a menedzseremmel is beszélnem kellett erről, hiszen az engedélye nélkül nem állhattam volna ki csak úgy, mindenki elé. Felhívtam, és megbeszéltem vele egy késő délutáni találkozót. Most már csak Jess maradt hátra. Vele kapcsolatban voltam a legbizonytalanabb, de egyelőre csak egy lépésen akartam túl lenni. Ha az megvan, utána át kell gondolnom a kettőnk kapcsolatát, ám ez nagyban múlik majd azon, ő hogyan fogja lereagálni azt, amit tenni készülök.

Fogalmam sem volt, hogyan jutottam el egy fél délelőtt erre az elhatározásra. Biztos voltam benne, hogy mindez Rafaelnek és a hozzá fűződő szerelmemnek köszönhető. Érte akartam bátor lenni. Büszkévé szerettem volna tenni őt, és nem mellesleg magamon is sokat segíthettem volna vele.

Megjegyzés: A valóságban Jessica tényleg a sorozat alapján jött rá, hogy Ronen a fiúkhoz is vonzódik, és Ronen ennek hatására vallotta be neki. Rafael pedig valóban végig támogatta ebben.

18. fejezet