Életre szóló két éjszaka - 24. fejezet

 

Három nap múlva Jason az irodájában az egyik szerződést olvasta, amikor Ben kopogtatott be hozzá.

– Jó hírt hoztam – mosolygott az öreg. – Gyorsan elmondom, és már megyek is, mert elvállaltam a családban egy ügyet, de bár ne tettem volna.

– Gond van? – vonta fel Jason a szemöldökét.

– Nem, dehogy, csak sokkal nehezebb az embernek a saját rokonaival dolgozni – legyintett az ügyvéd.

Jason biccentett.

– Akkor mondd, mi az a jó hír!

– Ivy az előbb hívott. Lemond a cégről, de kéri a nyaralót.

Jason el sem akarta hinni.

– Hogyhogy? – kérdezte meglepetten.

– Nem tudom, miért gondolta meg magát, de egészen vidámnak tűnt a hangja.

– Természetesen viheti a nyaralót – egyezett bele Jason azonnal.

– Jól van – bólogatott az öreg. – Így a következő tárgyaláson már szét is választanak benneteket. Úgyhogy hamarosan túl leszel rajta.

Jason ettől jobb hírt nem is kaphatott volna, bár fogalma sem volt, Ivy miért gondolta meg magát. Hamarosan szabad lesz, és a cége is megmenekült. Kikísérte Benjamint, és egyből átment Peterhez, hogy megossza vele az információt.

– A végén csak jól alakulnak a dolgaid – veregette a vállát Peter.

– Igen. Kész vagy az átalakítási tervvel?

– Ühüm, tessék. Szerintem így mindenkinek tökéletes lesz – nyújtotta felé a rajzot a barátja.

Jason átnézte, és elismerően bólogatott.

– Vedd úgy, hogy megint meg vagy dicsérve – lökte meg a barátját nevetve. – Oké, akkor kezdjetek hozzá. Jó próbamunka lesz az új csapatunknak, és szerintem Ben is örülni fog, ha a földszintre telepítjük az irodáját. Most pedig hazaugrok ebédelni, és Annának is elújságolom a jó hírt.

– Intézek mindent, nem kell sietned vissza – vigyorgott rá Peter.

Jason nem sietett. Alaposan kihasználta az ebédidőt, és most volt mit megünnepelniük Annával.

– Akkor jövő héten kezdek. Ugye, nem felejtetted el? – szólt utána Anna, amikor kikísérte Jasont a kocsihoz.

– Persze, hogy nem. Épp elégszer hallottam már, hogy dolgozni akarsz – forgatta meg Jason a szemét mosolyogva. – Hazafelé beugrok a lakásodba, és elhozom a maradék holmidat, úgyhogy késni fogok.

– Én is elhozhatnám – vetette fel Anna.

– Nem, ezen a héten pihensz. Megbeszéltük. A süteményeket pedig edd meg, amiket hoztam. Egy hét múlva szeretném az én őrjítően szexi, formás Annámat látni.

– A végén el fogok hízni, annyit etetsz – kuncogott Anna.

– Ledolgozzuk – kacsintott Jason, majd bepattant a kocsijába.

Anna

Anna már egyáltalán nem érezte magát se gyengének, se betegnek, és két kilót vissza is szedett. A kényszerű pihenőt arra használta, hogy befejezze az utolsó simításokat a házukon, de a munka már rettenetesen hiányzott neki.

Hétfő reggel kellemes izgalommal a gyomrában ült be Jason mellé a kocsiba. Ez volt az első alkalom, hogy együtt mentek dolgozni. Amikor beléptek az épületbe, Anna meglepetten nézett körbe.

– Hol az asztalom, és mi ez a nagy felfordulás? – kérdezte a fejét forgatva.

Mindenhol munkások serénykedtek, éppen egy falat húztak fel ott, ahol valamikor az asztala volt.

– Kis átalakításba fogtunk. Gyere, menjünk fel, mert elég nagy a por itt – fogta meg a kezét Jason.

Annát ott is egy sor változás fogadta.

– Nahát, összenyitottad a Peter irodáját a tiéddel? – sétált oda az átjáróhoz, ami korábban még nem volt ott.

– Igen, de az most már nem a Peter irodája, hanem a tiéd. Nem gondolhatod, hogy állandóan leszaladgálok hozzád? – vigyorodott el Jason. – Itt fogsz dolgozni mellettem, és így bármikor láthatlak.

– Hihetetlen vagy – nevetett Anna. – És mi lesz Peterrel?

– Megkapja az ügyvéd irodáját, Ben pedig a földszintre költözik, így más ügyfeleket is fogadhat.

– És Rita meg a másik kolléga, akit még nem is ismerek?

Jason megvonta a vállát.

– Rita már nem lesz. Az orvosa azt tanácsolta neki, hogy jobb lenne, ha inkább nem dolgozná végig az utolsó hónapokat, ezért megegyeztünk, hogy otthonra kap munkát, de csak keveset. Rob pedig a másodikra került a tervezők közé.

– Elnézést, Mr. Grant! – szakította meg a beszélgetésüket a titkárnő. – Egy bizonyos Lucas Silverman van itt. Fogadja?

Anna és Jason döbbenten nézett egymásra.

– Persze, kísérje be – bólintott Jason.

Amikor a volt főnöke belépett, Anna érdeklődve fordult felé. Lucas arcára volt írva, mennyire meglepte, amiért itt látja őt. Megköszörülte a torkát, és a kezét nyújtotta Jason felé, aztán Annát is üdvözölte.

– Minek köszönhetem a látogatását, Mr. Silverman? – kérdezte Jason, és nem kínálta hellyel Lucast.

– A sajnálatos incidens miatt jöttem. Szeretném, ha elsimíthatnánk az ügyet, és nem kellene a hosszadalmas bírósági procedúrát végigcsinálni.

Jason mégis csak intett a fotel felé, így Luca leült. Jason az asztala mögött foglalt helyet, Anna pedig megállt az ablaknál.

– Hallgatom – dőlt hátra Jason.

Lucas egy nyugtalan pillantást vetett Annára, majd beszélni kezdett:

– Időközben utánajártunk mindennek, és sikerült felgöngyölítenünk az ügyet. A maga és az én egyik alkalmazottam tulajdonította el a rajzokat önöktől, amiért az elnézésüket kell kérnünk. Nem tudtunk róla, hogy azokat maguk készítették, de máris igyekeztünk kijavítani ezt a sajnálatos hibát. A prospektusunkat visszavontuk, és az új kiadásban már úgy szerepelnek a bútortervek, hogy azok az önök terveik alapján készültek, és természetes az összes megrendelést a cége felé fogjuk továbbítani, Mr. Grant – mosolygott Lucas mézesmázosan. – Ezenfelül a szállodalánchoz benyújtott pályázatunkat visszavontuk, és elismertük feléjük a tévedést, úgyhogy immáron csak maguk az egyetlen pályázók. A két munkatársunknak, akik az eltulajdonítást elkövették, azonnali hatállyal felmondtunk. Ez minden, amit tehettünk, és őszintén remélem, hogy ez maguknak is megfelel így.

Anna elégedett volt, és úgy sejtette, hogy Jason is hasonlóan érez.

– Ez korrekt hozzáállás – szólalt meg Jason. – Természetesen megfelel mindegyik intézkedésük, és köszönöm. Hamarosan szólok az ügyvédemnek, hogy vonja vissza a feljelentést.

– Hálás vagyok érte, és most szeretnék elnézést kérni Annától is – nézett fel rá Lucas. – Tudja, mire gondolok. Kérem, ne haragudjon. Már beláttam, hogy butaság volt olyasmire kérni magát.

– Rendben, felejtsük el – bólintott Anna. – Azonban lenne egy kérésem.

– Mi lenne az?

– Clara babát vár, ráfér némi béremelés, és remélem, elintézi, hogy Chris sehol se tudjon hasonló munkakörben elhelyezkedni.

– Vegye úgy, hogy mindkettő el van intézve – felelte Lucas, és felállt. – Nos, akkor nem is tartanám fel tovább magukat.

Azzal elköszönt tőlük, és amint távozott, vidáman néztek egymásra.

– Hát, ez is megoldódott – tárta szét a karját Anna.

– Igen, és a lehető legjobb módon, és már itt is van az e-mail a szállodalánctól – nézte Jason a telefonját. – Ők maguk jönnek el szerződést kötni velünk.

– Jól alakulnak a dolgaink, Mr. Grant.

– A lehető legjobban, miss Castillo – kapta Jason a karjaiba, és megcsókolta.

A következő napok sok-sok munkával teltek. Anna vette át a bútorok gyártási részének felügyeletét. Peter segítségével nagyon gyorsan beletanult ezekbe a folyamatokba is, Jason pedig leszervezte a hamarosan elkezdődő átalakítási munkálatokhoz a csapatot, közben boldogan készült a második válóperes tárgyalására.

A tárgyalás napja péntekre esett, és Jason azt kérte Annától, hogy ne menjen be dolgozni, mert utána egyenesen hazamegy hozzá. Anna izgatottan rótta a köröket a házban. Remélte, hogy minden rendben lesz, Ivy nem gondolja meg magát, és Jason szabad emberként jön vissza hozzá.

Tizenegy óra is elmúlt, mire a fekete terepjáró begördült a ház elé, és Jason mosolyogva szállt ki belőle.

– Minden rendben ment? – kérdezte Anna nyomban.

Jason az ölelésébe zárta őt.

– Ühüm, és mától csak a tiéd vagyok, Anna. És most pakolj, mert elutazunk!

– Hová? – nézett fel rá Anna meglepetten.

– A brigád elkezdett kitelepülni a szállodához, és ott kell lennem, hogy elindítsam a munkálatokat. Te pedig elkísérsz.

– Hétvégén kezdik a munkát? – ráncolta Anna a homlokát, de egyből indult pakolni.

A repülőn Jason minden részletet elmesélt a tárgyalásról. Elmondása szerint Ivy egy pillanatig sem akadékoskodott, mindenre azonnal rábólintott, és miután megegyeztek, egyszerűen csak aláírták a papírokat, és ennyi volt az egész. Egy ideig találgatták, vajon mitől gondolhatta meg magát, de egyikük sem tudta rá a választ.

Anna boldog mosollyal az arcán lépett be a szállodába, ahol minden elkezdődött. Nagyot sóhajtva fordult körbe. Semmi sem változott, minden ugyanolyan volt, ahogy az emlékeiben élt, de ennek hamarosan vége, hiszen kezdődnek a munkálatok, bár ennek egyelőre semmi jelét nem látta.

– Várj meg a liftnél, hozom a kulcsot – súgta neki Jason.

Anna addig is emlékeket idézett fel magában, majd fellifteztek a harmadikra.

– Ez ugyanaz a szoba – jegyezte meg vidáman, amikor meglátta a szobaszámot.

– Valóban – biccentett Jason, és kitárta előtte az ajtót.

Anna pillantása rögtön a kényelmes franciaágyra esett, és pár lépést közelebb sétált. Az első két éjszakájuk…

– Anna! – szólt Jason.

Anna megpördült.

– Igen? – kérdezte csillogó szemmel.

Jason zavartan állt egyik lábáról a másikra.

– Még csak néhány órája vagyok szabad ember, de nem akarok az lenni – mondta, majd hirtelen letérdelt, és előhúzott a zsebéből egy dobozt. – Ugye, hozzám jössz feleségül? – tartotta Anna elé a csillogó gyűrűt, melyet a dobozka rejtett.

Anna elnyílt ajkakkal kereste a szavakat, és villámgyorsan futottak át a fején a gondolatok. Nincsenek munkások, nem ma kezdődnek a munkálatok. Jason azért hozta ide, pont ebbe a szobába, hogy megkérje a kezét ott, ahol minden elkezdődött közöttük.

– Igen, boldoggá tenne, ha a feleséged lehetnék! – felelte a könnyeivel küszködve.

Jason felállt, kivette a gyűrűt a dobozból, és Anna ujjára húzta.

Kapcsolatuk egy másik szintre emelkedett, és újabb felejthetetlen emlékeket gyűjtöttek maguknak a három csodálatos nap alatt, amit immáron jegyespárként töltöttek a szállodában.

Vidáman nevetgélve léptek ki a repülőtér épületéből és indultak el a parkoló irányába. Jason berakta a csomagtartóba a csomagjaikat, majd beültek.

– Az ott nem Ivy? – kérdezte Anna egy távolabb parkoló autó felé mutatva.

– De igen – felelte Jason.

Ivy mellől egy másik nő szállt ki a kocsiból. Felnyitották a csomagtartót, kivettek egy nagy bőröndöt, majd hosszan megcsókolták egymást.

Döbbenten bámulták a jelenetet Jasonnel, majd Anna volt az első, aki elnevette magát.

– A volt feleséged leszbikus – állapította meg. – Szerintem ő nem a saját testébe volt szerelmes, hanem úgy általában a női testbe. Ez lehetett az oka…

Jason még mindig az előbb látottak hatása alatt volt, és csak nagy nehezen szólalt meg.

– Nem mertbe bevallani magának. Az kellett hozzá, hogy elhagyjam, és valószínűleg ezért ment bele mindenbe. Ivy újra szerelmes – csóválta a fejét csodálkozva.

Anna a férfi arcát fürkészte.

– Milyen érzés?

Jason szélesen elvigyorodott.

– Hm, két nő… Eléggé izgató a gondolat.

– Adok én neked két nőt – csapta fejbe Anna a kezében lévő reklámújsággal, mely a kocsijuk szélvédőjére volt tűzve.

– Csak vicceltem. Hogy bírnék már két olyan nagy étvágyú nővel, mint te vagy! – emelte maga elé Jason mindkét kezét.

– Még, hogy én vagyok nagy étvágyú? Nem is tudom, ki nem akart kimozdulni az ágyból a szállodában! Még, hogy két nő! – háborgott Anna kacagva.

Egy év múlva

Jason már hallotta a szokásos ébresztőt, de még a szemét csukva tartotta.

– Ez Grety lesz – nyögte Anna.

– Szerintem meg Nathan.

Ekkor felcsendült a második gyereksírás is.

– Na jó, mindkettő – ásított egyet Anna, és kikelt az ágyból, Jason pedig kómásan követte.

Amíg ő átvitte a két csöppséget az ágyukba, addig a felesége felmelegítette a cumisüveg tartalmát.

– Mikor fognak legalább egy éjszakát végigaludni? – kérdezte Anna, miközben átnyújtotta neki az üveget.

– Ha Nathan nem lenne ennyire telhetetlen, szerintem Graty nem ébredne fel.

– Mert az apjára ütött – nevetett Anna, és maga felé fordította a fiukat, aki türelmetlenül kapott a cici után.

Addig Jason a kislányukat etette cumisüvegből. Gyönyörű ikreik voltak, és habár még csak három hónaposak, máris rájöttek, hogy a két gyerek ég és föld. Graty nyugodt volt, míg Nathan örökmozgó és állandóan éhes.

– Mi az? – kérdezte Anna, mert észrevette, hogy Jason őt nézi.

– Irigykedem a fiamra. Kívánatos mellei vannak, Mrs. Grant.

– Akkor beszéld meg a fiaddal, hogy ne sajátítsa ki őket. Nézd, milyen mohó most is. Hát nem imádnivaló? – nézett Anna szeretettel a fiukra, majd Gratyre, akinek éppen bűbájos mosolyra húzódott a szája evés közben.

– Annyira gyönyörűek – mondta Jason elérzékenyülve.

Miután a két csöppség jóllakott, visszavitték őket a szobájukba, majd halkan bedőltek az ágyukba. Anna neki háttal feküdt, Jason pedig szorosan odabújt hozzá, majd a takaró alatt tenyerébe vette az egyik mellét.

– Akkor most már nekem is jut ezekből a szépségekből? – suttogta a fülébe.

– Te sosem vagy fáradt? – kuncogott Anna.

Jason lejjebb csúsztatta a kezét, és felhajtotta a felesége hálóingét.

– Ehhez soha, de úgy érezem te sem – fordította hanyatt Annát, és máris felé kerekedett.

– Szeretlek, Jason! – nyögte Anna, amikor megérezte magában.

– Én is szeretlek téged, gyönyörű feleségem – zárta le Jason egy csókkal Anna formás ajkait.

Vége