Harry
Apám a testőrök
után ordítozott, na nem mintha onnan meghallották volna.
– Maradj itt, én
bemegyek hozzá – mondtam Niallnek, aki már olyan sápadt volt, hogy azt hittem,
mindjárt elájul. – Igyál egy kávét – tettem hozzá, és berohantam apám
irodájába.
Sosem láttam még
őt ennyire idegesnek. Az irodában rótta a köröket, és szinte a haját tépte. A
telefonja a földön feküdt, ripityára törve, a széf pedig tárva nyitva. Egyből
kiszúrtam a kis gyufásdobozt a földön, de ezek szerint ő még nem vette észre.
– Mi a baj? –
kérdeztem.
Apám megtorpant,
és úgy nézett rám, mint aki most lát életében először.
– Az a baj, fiam –
mutatott a széf felé. – Kiraboltak minket – lódult meg újra, és tovább járkált.
Közelebb sétáltam,
és próbáltam minél döbbentebb arcot vágni.
– Elvittek
mindent? – tettem fel a világ leghülyébb kérdését. – De hogy?
– Ezt én is szeretném
tudni – fordult szembe velem. A szemében gyanakvás csillant. – Ha megtudom, ki
volt, az nagyon megkeserüli!
A hangja ijesztően
fenyegetően csengett. Mielőtt megszólalhattam volna, Ray és a kopasz rontott
be, így apám rögvest hozzájuk fordult.
– Elvitték a pénzt
a széfből. Azonnal derítsétek ki, hogy kik voltak! – parancsolt rájuk.
Mindkét fickó
szeme hatalmasra nyílt.
– Mikor történt? –
kérdezte Ray.
– Honnan tudjam? –
csattant fel apám. – Talán tegnap este, vagy azelőtt. Nem néztem be a széfbe
három napja. Az a dolgotok, hogy kiderítsétek!
– Megnézzük a
felvételeket – fordult ki az irodából a két melák, apám pedig utánuk ment, így
én is.
Menet közben
megakadt a tekintetem Niallen, aki a lépcsőnél toporzékolt. Intettem a
fejemmel, hogy inkább menjen fel a szobába. Ahogy bementünk a helyiségbe, ahol
a monitorok voltak, apám újra ordítozni kezdett, hogy kerítsék elő a fickót,
aki éjszaka őrködött. A kopasz előkapta a telefonját, Ray pedig visszatekerte a
felvételeket. A körmömet rágva ácsorogtam a háttérben, mert kurvára izgultam a
fiúkért. Féltem, hogy mit fogunk majd látni, és az is idegesített, amit apám
szemében láttam, az irodában.
Jó sok időbe telt,
mire megtalálták az első képkockákat, amelyen Louis és Zayn alakja tűnt fel.
Addigra a gyomrom már golflabdányira zsugorodott.
– Tegnap este
csinálták – közölte Ray a nyilvánvalót.
Egészen közel
hajolva bűvölték a monitort apámmal, így én alig láttam valamit, ezért muszáj
voltam közelebb húzódni. A felvételen annyit lehetett látni, hogy két feketeruhás
alak kilép a könyvtár ajtaján, majd fél perc múlva eltűnnek az irodában. Már a
mozgásuk alapján is tudtam, melyik az én szerelmem. Annyira imádtam. Nem fogom
kibírni nélküle.
Ezután Ray
átváltott az irodai felvételre. Büszke mosollyal nyugtáztam a látottakat, mert
a két fiú szó szerint úgy csinált mindent, ahogy azt meghagytam nekik. Profikat
megszégyenítő gyorsasággal rámolták ki a széfet, méghozzá úgy, hogy az
égvilágon semmit sem lehetett látni belőlük. Egyszer sem néztek fel a kamerába,
és semmivel sem ügyetlenkedtek.
– Kik ezek? –
tanakodott apám hangosan.
– Nem tudom, de
profinak tűnnek – felelte Ray, mintha csak az én gondolataimban olvasott volna.
Ettől még büszkébb lettem rájuk, és némileg magamra is, hiszen én terveztem meg
az akciót.
Ray kijelentése elterelte
a gyanút rólam, hiszen mi közöm lenne nekem egy profi rablóbandához? Reméltem,
hogy apám máris kiverte a fejéből a gondolatot, hogy esetleg én is benne
voltam.
– Nézzük vissza
újra – intett. Minden mozdulatából áradt a feszültség.
Addigra már a
kopasz is odahajolt, és velük együtt figyelte a képkockákat. Én távolabb
húzódtam, mert már mindent láttam, amit látni akartam.
– Az elejtett
valamit – szólalt meg a kopasz, és a monitorra mutatott.
Áldottam a
sasszemét ennek a baromnak.
Átrohantak vissza
az irodába, természetesen én is velük tartottam. Ray szúrta ki a gyufásdobozt,
és odaadta apámnak. A faterom feje olyan vörössé vált, mint amilyen Niall
barátomé szokott lenni, mikor Zaynről beszélünk.
– A rohadt kurva
anyjukat! – káromkodta el magát, amit még soha nem hallottam tőle eddig.
– Mit találtatok?
– játszottam a hülyét.
Apám felém
tartotta a dobozt, amin ott virított a szórakozóhely kínai betűs logója.
– Ők voltak? –
csodálkoztam.
Válasz nélkül
maradtam, mert apám láthatóan a fejét törte, és megint fel-alá járkált a
helyiségben.
– Alacsonyak,
fürgék és profik. Szerintem ők csinálták – mondta Ray.
A három jelzővel
egyetértettem, legalábbis az én szerelmem tényleg az volt. Főleg profi… Az
ágyban mindenképpen.
– De miért? –
torpant meg apám. – Kifizettem volna őket.
Itt muszáj volt
újra megszólalnom, nehogy kétségei legyenek.
– Azt mondtad
nekik, hogy készpénzben fizetsz. Sejthették, hogy nem a bankban tartod a
pénzed.
A szürke szemek
engem bámultak. Utáltam, amikor így néz rám, de végre eltűnt a gyanakvás a tekintetéből,
helyette jött a kétségbeesett felismerés.
– Lehet, találtak
másik vevőt, és ezzel két legyet ütöttek egy csapásra – tanakodott Ray
hangosan. – Gondolj csak bele, Desmond! Így rohadt sok lóvéval hagyják el az
államot, és könnyedén beindítják a bizniszt az új helyen.
Meglepett, hogy
Ray tegezi az apámat, de amit mondott, az elégedettséggel töltött el.
– Azok a rohadékok
azt hitték, nem jövünk rá – szitkozódott apám. – Nézzétek meg újra az összes
felvételt, az embereinket pedig indítsátok útnak! Derítsenek ki valamit,
mindegy mennyibe kerül! – adta ki az utasítást. – Még azelőtt le kell
számolnunk a csürhével, mielőtt elhagynák az államot. Ne bánjatok kesztyűs
kézzel velük!
Apám mindig is
félelmetes volt, de most különösen. Bele sem gondoltam, hogy ezzel kirobbantok
egy esetleges bandaháborút, de tettem rá. Egyik banda sem jobb a másiknál.
Harcoljanak csak, addig a fiúk biztonságosan elindíthatják a saját legális
bizniszüket. Bárcsak én is ott lehettem volna velük.
Egy nagy sóhajjal
hagytam el az irodát, és csupán annyira mentem fel Niall-hez, hogy elmondjam
neki a fejleményeket. Szerencsétlen annyira ideges volt, hogy kínjában rendet rakott
a szobában, ami igazán nagy szó nála. Utána ő is lejött velem, és
végighallgatta, ahogy apám leordítja az éjszakai őr fejét, aztán kirúgta a
fazont. Sajnos a bejárónőnk is kapott egy alapos fejmosást a nyitva hagyott
ablak miatt, de őt apán nem zavarta el. Szerintem azért, mert valamikor régen
dugtak. Rémlettek jelenetek a gyerekkoromból, de nem különösebben érdekelt a
dolog.
Ez az esemény
duplán jól jött. Egyrészt apámban fel sem merült, hogy mások tehették, másrészt
megúsztam a további basztatást a tegnapi rendőrségi ügyem miatt. Egy idő után
mindenki elhagyta a házat, úgyhogy kettesben maradtunk Niall-lel, és a még
mindig szipogó Ritával. Egy kicsit vigasztaltam az asszonyt, aztán felmentünk
az emeletre, mert az én lelkemnek is pátyolgatásra volt szüksége.
– Nem üzentek? –
kérdeztem egyből, miután becsukódott az ajtó mögöttünk.
Niall a fejét ingatta.
– Mondtam, hogy
elmegyek hozzájuk, ha akarod.
– Nem, most nem
lenne tanácsos, és amúgy is igazad volt. Időt kell adnom Lou-nak. Viszont, hívd
fel Brandont, és mondd meg neki, hogy úgy néz ki, bevált a terv a kínaiakkal.
Azóta biztosan izgulnak, hogy mi lehet itt – mondtam, és eldőltem az ágyon.
– Rákérdezzek Louis-ra
is?
– Nem. Ha üzenni
akar, akkor úgyis megteszi – sóhajtottam, mert tudtam, hogy semmit sem fog
üzenni nekem.
Niall megcsörgette
Brandont. Nem beszéltek hosszan.
– Még a faházban
vannak. Elrejtették a pénzt, és este mindenki visszamegy a lakásába, kivéve Louist.
Ő ott marad – tájékoztatott Niall.
Már megint a sírás
fojtogatott, de próbáltam visszatartani.
– És mit mondott
még?
– Hát, Zayn
belekiabált, hogy szeret – mosolyodott el –, és örültek a hírnek.
Elmosolyodtam.
– Nagyon szeretnéd
látni?
– Igen, de
kibírom. Nem akarok kockáztatni – ült le mellém Niall.
– Az apám most
elfoglalt. Este menj el Zayn lakására. Rád úgysem gyanakodna, ha pedig netalán
mégis rákérdezne hová tűntél, megmondom, hogy egy csajnál vagy – ajánlottam. Tudtam,
mennyire kevés idejük maradt egymásra. Persze, egy icipici hátsó szándék is
volt ebben, mert Niall biztosan hozna valami hírt Louis-ról.
– Biztos? Nem lesz
gond belőle? – derült fel a barátom arca.
– Persze, hogy
nem. Már így is túlbiztosítottuk ezt az egészet. Menj csak, és érezzétek jól
magatokat – ütögettem meg a combját. – Apropó! Mi van a bosszúval? Nem meséltél
róla.
– Nem is fogok –
öltötte rám a nyelvét.
– Elverlek! –
fenyegettem meg nevetve.
– Az a baj, hogy
tudom, tényleg megtennéd – kuncogott. – Oké, megvolt, ha annyira érdekel.
– Mi az, hogy
megvolt? Azért ettől több részletet kérek! – követeltem.
Niall fújtatott
egyet.
– Szóval, a
második éjszaka én őt…, de nem bosszúból, mert hát kurvára be voltam tojva,
hogy egyáltalán jól csinálom-e – mesélte megint fülig vörösödve.
– És milyen volt?
– faggatóztam.
Niall hangosan
felkacagott.
– Kurva jó volt az
a két perc, ameddig tartott.
Végre én is vele
együtt nevettem, és hozzávágtam a párnát.
– Elsültél, gyorstüzelő.
– Nem vagyok
gyorstüzelő – kiáltott fel éles hangon –, csak nagyon új volt a dolog.
– De az vagy, és
mától így foglak hívni: Gyorstüzelő. Szerintem, jó név.
Na, erre Niall jó
alaposan eltángált a párnával, én meg csak nevettem. Kimondottan jólesett most
ez a kis hülyéskedés, hiszen rettenetes órákat tudhattam magam mögött, és még
közel sem volt vége.
Niall újra
felhívta Brandont, és Zaynt kérte a telefonhoz. Megbeszélték, hogy hétkor
találkoznak a lakásán. Piszok irigy voltam rájuk, és csak remélni tudtam, hogy
előbb-utóbb mi is rendezni tudjuk Lou-val a dolgainkat.
Vacsora után
bevonultam a saját szobámba, Niall pedig készülődött. Apám azóta sem jött haza,
és fogalmam sem volt, mit csinálhatnak. Valószínűleg nyomoznak a kínaiak után.
Infókat próbál szerezni, és csak utána csap le rájuk. Én is ezt csináltam volna
a helyében. Gondolom, az különösen rosszul érintette, hogy a szemüveges fazon
elfogadta az árajánlatát, ezzel is hülyének nézve őt. Nem irigyeltem az ürgét,
amit kapni fog ezért.
Niall nem jött
haza éjszaka, pedig egész sokáig ébren voltam. Sejtettem, hogy így lesz, de
azért mégis csak vártam, hátha hoz valami biztató hírt Louis-ról. Valamikor
hajnalban érkezhetett meg, mert reggel hétkor az ablakból láttam, hogy a kocsim
a helyén áll. Tűkön ülve vártam nyolcig, és akkor már nem bírtam tovább,
bekopogtattam hozzá. Meglepetésemre Niall rendesen fel volt öltözve, és csak
egy kicsit látszott álmosnak.
– Azt ne mondd,
hogy végigaludtad az éjszakát! Nagyon kipihentnek tűnsz – rontottam be hozzá.
– Pedig képzeld,
aludtunk is – csukta be az ajtót, és leült a fotelbe.
– Örülök, hogy ott
van az az IS szócska – vigyorogtam, és helyet foglaltam az ágyán.
Niall arca komoly
volt, ami egy kicsit sem tetszett.
– Figyelj, Harry!
El kell mondanom valamit – kezdte, és nekem azonnal lehervadt a mosoly az
arcomról.
– Louis-ról van
szó, igaz? – kérdeztem félve.
Niall bólintott.
– Nem fogsz örülni
neki – figyelmeztetett.
Nem voltam biztos
benne, hogy így már hallani akarom, de ahhoz túlságosan fúrta az oldalam a
kíváncsiság.
– Ne kímélj! –
sóhajtottam, és erősen megkapaszkodtam az ágy szélében.
– Szóval, Zayn
elmondta, hogy Louis miért akadt ki ennyire – kezdte Niall. – Valószínűsítem,
hogy Louis nem beszélt neked erről, de a szülei és a húga meghaltak
autóbalesetben, és ő tizenhét évesen egyedül maradt. A nagyszülei papíron ugyan
magukhoz vették, hogy ne kerüljön intézetbe, de ő ott maradt a szülői házban.
Már ennyi is elég
volt ahhoz, hogy rettenetesen ideges legyek. Louis tényleg nem beszélt nekem
ezekről a dolgokról, pedig kérdeztem. Talán túl korainak tartotta, hogy
teljesen kiöntse nekem a szívét.
– A házon hitel
volt, amit Louis nem tudott egyedül fizetni, és kilakoltatták – mondta Niall,
velem pedig azonnal megfordult a világ.
– A rohadt életbe!
– káromkodtam, mert már világossá vált minden. Ezért esett ilyen rosszul Louis-nak,
és ezért nem volt képes meghallgatni engem. Újra átélte a borzalmakat, amiket
tinédzser korában.
– Ez még nem
minden – folytatta a barátom. – Louis kimentett minden emléket, a bútorokat, a
szülei személyes tárgyait, a húga játékait, és átvitte abba a lakásba, ahonnan
te kiköltöztetted. Ennyi maradt neki a családjából…
– A franca, Niall!
– temettem az arcom a tenyerembe, és elsírtam magam, annyira mardosta a lelkem
a bűntudat.
Honnan tudhattam volna? Tönkretettem mindent. Megfosztottam Louis-t az
összes emlékétől, és óriási fájdalmat okoztam neki. Ezt soha nem fogja nekem
megbocsátani.
– A rablás
éjszakáján hazament, és betörte az ajtót. A lakást már teljesen kirámolták.
Elvitték a bútorokat is, így teljesen kiakadt, és ugye a plüss figura miatt
tudta, hogy neked közöd volt hozzá – beszélt tovább Niall. – Zayn próbálta
győzködni, hogy te nem tehetsz róla, de Louis senkire sem hallgat. Velük is
csak kiabál, és azt hajtogatja, hogy a pénz sem kell neki.
– Kérlek, hagyd
abba! – könyörögtem, mert már nem bírtam tovább hallgatni.
Leborultam az
ágyára, és a párnába temettem az arcom, úgy zokogtam. Niall lefeküdt mellém, és
a hátam simogatva vigasztalni próbált.
– Sajnálom, Harry,
de ne vádold nagyon magad. Hibáztál, viszont te ezt nem tudhattad. Zayn szerint
is időt kell adni Louis-nak, mert szeret téged, és ha lenyugszik, akkor ő is
beszél vele újra.
Én már ezeket a
szavakat alig hallottam, mert csak az járt a fejemben hogy örökre elveszítettem
Louis-t.
25. fejezet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése