Csókolj szabadon! - 3. fejezet

 

Utáltam az utolsó jelenetet. Rafael végig ott állt a rendező mögött, és le sem vette a szemét rólam. Háromszor kellett kiköpnöm azt a rohadt almapüré-szerűséget, amikor hányást imitáltam. A végén már majdnem igazából is hánytam tőle. Azt hittem, szörnyű voltam, úgyhogy meglepődtem, mikor a végén megdicsértek.

– Oké, akkor Rob és Liv, még ti jöttök, aztán végeztünk mára – mondta Richard, és máris készültek az utolsó felvételre, amelyben én már nem szerepeltem.

Kilenc is elmúlt, Natacha és Julian már leléptek, de persze Rafael rögtön követett az öltözőbe.

– Egész jó voltál – dicsért meg.

– Kösz – feleltem unottan, és benyitottam a helyiségbe.

– Ha gondolod, visszaviszlek a hotelbe, hogy ne kelljen megvárnod a többieket.

Meglepetten fordultam vissza hozzá. Tényleg nem tudtam kiigazodni ezen a srácon.

– Fáradt vagyok, úgyhogy élnék vele, köszönöm – biccentettem, és elkezdtem ledobálni magamról a ruháimat.

Sosem voltam szégyellős, de amikor a nadrág is lekerült rólam, akkor tudatosult bennem, hogy Rafael ott van velem, és a falnak dőlve engem bámul. Leplezetlen érdeklődéssel mért végig, amivel rendesen zavarba hozott.

– Jól fogsz mutatni a képernyőn – jegyezte meg egy pimasz vigyor kíséretében.

– Hagyj! – forgattam a szemem, és sietősen magamra kaptam a ruháimat.

– Nem gondoltam, hogy zavar, ha néznek.

– Nem zavar – morogtam.

– Elpirultál – nevetett fel.

– A faszt pirultam el! – Magamra húztam a pulcsimat, majd megálltam Rafael előtt. – Mondd, mit akarsz tőlem?

Tényleg nem tudtam, mit akar, és egyáltalán miért viselkedik úgy, ahogy. Rafael sóhajtott egy nagyot.

– Oké, kezdjünk tiszta lappal. Mondd el mi a bajod velem, és ne vágd rá, hogy semmi, mert ez nem lenne igaz! – kérte.

– Tiszta lappal? Szerintem, sehogy sem indítottunk, nincs mit újrakezdeni. Menjünk! – léptem el mellette, és kivágódtam a folyosóra.

Rafael követett. Nem szólt semmit, csak mutatta az utat a kocsiig.

– Honnan van? – kérdeztem, amikor beültünk.

– Kikönyörögtem – vonta meg a vállát. – A forgatási szünetekben szeretnék elmászkálni ide-oda. Nem szándékozom a szállodában tölteni az időt.

Még nem ismertem őt, de valahogy mégis annyira tipikusan hozzáillőnek éreztem ezt a dolgot. Biztosan el akar járni szórakozni. Valószínűleg nem élt komoly párkapcsolatban senkivel. Ezt igazolta az is, ahogy azzal a fiúval flörtölt.

– Nos, elmondod? – nézett rám Rafael vezetés közben.

– Nincs mit mondanom – motyogtam mereven az utat bámulva.

– Szeretném látni azt az édes mosolyt, úgyhogy kérlek, beszéljük meg! – erősködött.

Basszus! Elmosolyodtam, pedig nem állt szándékomban ilyet tenni.

– Oké, ha annyira tudni akarod, nagyképűnek tartalak, és zavar, amiért levegőnek néztél. Még arra sem vetted a fáradtságot, hogy bemutatkozz nekem, pedig hosszú ideig együtt fogunk dolgozni. Nem éppen ilyen indításra számítottam – bukott ki belőlem.

Rafael néhány pillanatig hallgatott, közben azon tűnődtem, vajon ezzel megbántottam-e. Ő akarta tudni, mi a problémám, hát most felvilágosítottam.

– A megbeszélésre értem oda. Nem volt idő a bemutatkozásra – szabadkozott Rafael. – Később pedig ti elvonultatok ebédelni, és nem akartalak zavarni benneteket. Egyébként, te is odajöhettél volna.

Eszemben sem volt papolni neki az illemről, de azért jobb kifogást is kitalálhatott volna.

– Rendben. Lépjünk túl rajta – adtam fel a dolgot.

– Még nem, mert tudni szeretném, miért tartasz nagyképűnek – nézett ismét rám.

Erre mit mondhattam volna? Az ilyesmit nehéz elmagyarázni.

– Azt kérted, legyen tiszta lap. Felejtsük el a dolgot – fordultam most én felé.

Rafael rám mosolygott. A szép ívű száját néztem. Most egészen barátságosnak tűnt, és nem láttam semmi ravaszságot a mosolya mögött.

– Jó, legyen – egyezett bele –, de attól még zavar, hogy ilyesmit gondolsz rólam – tette hozzá mégis.

– Lapozhatnák? – nevettem fel. – Nehogy elkezd itt nekem a sértettet játszani.

– Ó, nem szándékoztam semmi ilyesmit tenni. – Behajtott a szálloda parkolójába, majd leállította a motort. – Nem vicceltem, amikor azt mondtam, jók leszünk együtt. Szimpatikus vagy, Ronen.

– Aha, biztosan azért akartad elpróbálni a csókjelenetet – fintorogtam.

– Csak viccnek szántam, de levágtam, hogy nem vagy vevő rá.

– Egy meleg sráctól elég félreérthető egy ilyen vicc.

Amint kimondtam, rögtön meg is bántam. Rafael arca elkomolyodott.

– Oké, most nem tudom, mit gondoljak – felelte, és kiszállt.

Basszus!

– Hé, nem úgy értettem! – siettem utána.

– Elég nehéz elhinni – morogta.

Nem tudtam válaszolni, mert beértünk a szállodába, ahol még mindig nagy volt a nyüzsgés, és nem akartam, hogy azt lássák, máris vitatkozunk egymással. Rafael a lépcső felé vette az irányt, így én is vele tartottam.

– Semmi bajom vele, csak nem tudtam róla – magyarázkodtam.

– Nekem legalább menni fog… – vetette oda Rafael félvállról, és sietősen haladt a szobája felé.

– Azt hiszed, nekem nem? – Lecövekeltem az ajtóm előtt.

Rafael visszanézett rám. Tekintete haragról, vagy talán inkább megbántottságról árulkodott.

– Ahhoz először le kéne vetkőzni a gátlásaidat, szépfiú – felelte, és bement.

Ez meg miről beszél? Sosem voltam gátlásos. Ha az lettem volna, nem vállalom ezt a szerepet. Nekem vele volt problémám, és nem a gátlásaimmal. Kedvetlenül nyitottam be a szobámba. Úgy tűnt, mégsem fogunk jól kijönni egymással. Egyszerűen teljesen másképp működünk. Talán én hibáztam. Nem kellett volna elmondanom neki, mit gondolok róla, és a hülye beszólásom miatt most azt képzelte, zavar, hogy meleg. Mégis kinek akarok hazudni? Tényleg zavar.

A vitánk miatt az első éjszakám meglehetősen nyugtalanra sikeredett, emiatt keveset aludtam, és amikor reggel hétkor megszólalt az ébresztőm, alig bírtam kikelni az ágyból. Még mindig rosszkedvű voltam Rafael miatt, és őt hibáztattam, amiért így alakult a kapcsolatunk. Lehetett volna rögtön kedves, vagy csak normális, mint a többiek, és akkor nem jutunk el idáig.

Az étvágyam is elment, és alig tudtam magamba erőltetni némi zabpelyhet. Az pedig végképp felpaprikázott, amikor Rafael azzal a sráccal érkezett az ebédlőbe, akivel korábban is láttam, ráadásul egyenesen felém tartottak. Vajon együtt aludtak? Nem tartottam kizártnak.

– Csatlakozhatunk? – mosolygott rám barátságosan Rafael, mintha semmi sem történt volna tegnap este.

– Persze – bólintottam.

– Üdv, Greg vagyok, kaszkadőr – mutatkozott be a sötétszőke srác.

Inkább elfojtottam magamban a gondolataimat. Semmi okom nem volt arra, hogy kisebbségi érzésem legyen mellette. Jóképű és izmos. Na és?

Picsába!

– Egyenruha próbával kezdünk – közölte Rafael.

Nem tudtam, honnan van neki ennyi infója. Hozzám csak annyi jutott el, hogy a laktanyában a felvételi beszélgetéses jelenetek következnek.

– Oké – feleltem szűkszavúan.

– Jöhetsz velem, ha gondolod – nézett rám a reggelije fölött.

– Kösz, de a többiekkel tartok.

Rafael megköszörülte a torkát, és nem válaszolt. Nem érdekelt, mit gondol kettőnkről, vagy a színészi tehetségemről. Majd bebizonyítom neki az ellenkezőjét. Gonosz módra abban reménykedtem, hogy sokkal szarabb lesz, mint én, és akkor talán visszavesz egy kicsit az arcából.

– Helló, mizu? – dobta le magát hozzánk Julian. – Első munkanap. Már alig várom, hogy kezdjünk. Üdv, Julian Works – nyújtott kezet Rafaelnek, majd a kaszkadőr srácnak is.

– Natacha? – érdeklődtem.

– Még hajnalban elment futni. Szerintem, mindjárt itt lesz – felelte Julian.

Ahogy kimondta, a barna hajú libanoni lány meg is jelent az asztalunknál.

– Üdv, skacok – ült ő is le mellém. – Úgy látom, a zsaruk is leereszkedtek hozzánk – szúrt oda nyomban Rafaelnek.

Máris imádtam ezt a lányt. Rafael lesz az egyetlen rendőr karakter közöttünk.

– Nem kellene – morogta az érintett.

– Miért? Talán letartóztatsz? – kötekedett vele tovább Natacha.

– Ha megkapom a bilincset, nem kizárt, hogy használni is fogom – felelte Rafael, és közben rám nézett.

Álmodban!

– Ohó, valakik máris kezdenek ráhangolódni a szerepükre – lökte meg a vállam Natacha.

Greg megtörölte a száját.

– Megyek, később találkozunk – mondta Rafaelnek, és otthagyott bennünket.

Félpercnyi feszült csend telepedett közénk. Én zavarban voltam, Natacha vigyorgott, Rafael engem méregetett, Julian pedig úgy tett, mint aki semmit sem érzékelt ebből az egészből.

– Lassan idő van – állt meg mellettünk Beth, és megkocogtatta a karóráját. – Öt perc múlva indulnotok kell a helyszínre, úgyhogy…

– Oké, megyünk – pattantam fel rögtön.

Natacha kézbe vette a szendvicsét, és lehajtotta a maradék narancslevét. Julian is felállt, egyedül Rafael maradt ülve. A két társam értetlenül nézett, ő miért nem mozdul, de mivel én elindultam, ők is jöttek utánam.

– Miért nem jön? – kérdezte Julian, miután beültünk a buszba.

– Külön kocsit kapott – árultam el nekik.

– A fene a jó dolgát. Egyesek miért ilyen kiváltságosak? – háborgott Natacha.

– Talán mi is kapnánk, ha kérnénk – elmélkedett Julian.

– Hoznak-visznek bennünket. Minek kocsi? – kérdeztem. – Látjátok, még Rob is velünk utazik. Neki sem voltak ilyen nagy igényei.

– Jól érzem, hogy nem túlságosan bírod Rafaelt? – sandított rám Natacha.

– Ezt nem mondanám, de nem indítottunk túl jól – vontam meg a vállam.

– Pedig tutira bejössz neki. Tegnap egész délután téged bámult – árulkodott a lány.

Ha nem mondja el, akkor is tudtam volna, hiszen rohadtul zavart, amiért a forgatás alatt Rafael végig engem nézett. Tényleg nem értettem őt. Simán lóghatna velünk, mint a többiek.

– Hol van Brian? – jutott eszembe a fekete fiú.

– Összebarátkozott a mentős lánnyal. Hogy is hívják? Brianna? – várta a választ tőlünk Julian.

– Gőzöm nincs, ki az a Brianna – ingattam a fejem.

– Az a magas lány – magyarázta Natacha.

– Oké, azt hiszem, tudom. – Egyből beugrott kiről beszél. Az a lány eléggé kilógott a sorból, mert a legtöbb férfitól magasabb volt.

– Szerintem, Brian velük van a másik buszban – mutatott mögénk Julian.

Mikor megérkeztünk, mindenkinek az öltözőbe kellett menni, mert tényleg a ruhapróbákkal kezdtük. Örültem, hogy még Rafael nincs ott. Sietősen vetkőztem, hogy belebújjak a kikészített tűzoltó egyenruhába. Már az ingemet gomboltam, amikor Rafael belépett.

– Hű! – torpant meg az ajtóban. – Jól áll.

Figyelmen kívül hagytam a szexi, játékos mosolyt a szája sarkában.

– A nadrág kicsit bő, nem? – kérdeztem.

– Fordulj meg! – intett Rafael a fejével.

Hezitáltam. Ha nem teszem meg, akkor őt igazoltam volna a gátlásosságomat illetően. Nagyot sóhajtva fordultam meg abban a tudatban, hogy tutira a fenekem bámulja.

– Tökéletes – csapott a fenekemre, és jót derült azon, hogy ugrottam egyet.

Annyi minden a nyelvemen volt, de bármit mondtam volna, ő nyer, úgyhogy szó nélkül hagytam a műveletet. Arra gondoltam, sokkal jobban járok, ha úgy teszek, mint aki nem tulajdonít jelentőséget semminek. Persze, csak addig, amíg nem lép át egy határt vele.

Amíg a stylistra vártam, leültem a székre, és most én bámultam Rafaelt, ahogy vetkőzik. Sejtettem, hogy őt egy cseppet sem fogja zavarni a dolog. Ledobta az ingét a másik székre, és szándékosan a szemembe nézve kezdte el kigombolni a nadrágját. Utáltam, amiért ennyire magabiztos, de azért még inkább, mert kibaszottul kockás volt a hasa, és legszívesebben megérintettem volna a feszes izmait.

A francba!

– Már megint zavarban vagy. Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen hímnemű, akit így látsz – jegyezte meg Rafael, miután letolta a nadrágját.

– Mégis mi a francból állapítottad meg, hogy zavarban vagyok? – tártam szét a karom értetlenül.

Igaza volt, de semmi pénzért nem ismertem volna be.

– Folyamatosan elpirulsz, és ide-oda kapkodtad a tekinteted, miközben a szád szélét rágcsálod.

Te jó ég! Ennyire nyilvánvaló volt?

– Tévedsz. Felőlem egy szál faszban is mászkálhatsz, rohadtul nem zavarna – vetettem oda flegmán, és máris imádkoztam, nehogy megtegye.

Rafael hangosan felkacagott, és az állványhoz sétált.

– Oké, szépfiú. Ha te mondod, biztosan így van.

– Ne hívj így! – morogtam.

Magára húzta a fekete nadrágot, majd kezébe vette az inget.

– Mindig ilyen harapós vagy, vagy csak engem tüntetsz ki vele? – vonta fel Rafael a szemöldökét.

– Jesszusom, nem! – döntöttem hátra a fejem, majd újra ránéztem. – Szűk rád az ing – állapítottam meg.

– Én is úgy érzem – feszítette be a bicepszét.

Vajon a konditeremben is alszik? Rengeteg edzés kell ahhoz, hogy valaki így nézzen ki. A legszörnyűbb az, hogy még a nem megfelelő méret ellenére is piszok jól állt neki az egyenruha.

A stylist rontott be hozzánk. Szerencsétlen biztosan nagyon el lehetett havazva, mert rettenetesen ziláltnak tűnt a külseje. A haja összekócolva, mintha legalább ezerszer beletúrt volna, nyakában szabócenti lógott, vállára egy garnitúra egyenruha volt vetve, a kezében pedig tűpárnát szorongatott. Rajtam nem volt mit igazítania, de Rafael ingéből rögtön kiengedett egy kicsit, és megígérte, hogy holnapra hozza a tökéletes méretet.

Miután végeztünk, az ismételt átöltözés után mindketten mentünk dolgunkra. Én a laktanyába, Rafael pedig egy másik helyszínre, ahol Livvel lesz jelenete. Így, hogy nem volt ott, rettenetesen élveztem a forgatást. A felvételi beszélgetések zajlottak, és iszonyat sokat nevettem, mert szinte mindenki belebakizott a szövegébe. Még Rob is. A valódi nevén szólította Natachát, és nem értette, miért nézünk rá furán. Nagyon jó hangulatban telt a nap, mindaddig, amíg nekünk is át nem kellett menni egy másik helyszínre, ahol az első jelentem következett Rafaellel.

Már attól is gyomoridegem lett, hogy megláttam őt. Rafael úgy feszített az egyik lakókocsi mellett, mint egy igazi rendőr, és még kávét is kortyolgatott mellé. Rögtön engem kezdett el méregetni, de hátat fordítottam neki. Tudtam, hogy oda fog jönni, hiszen a rendező utasításait hallgattuk.

– Izgulsz? – súgta a fülembe.

– Kellene? – vontam fel a szemöldököm.

– Még nem, de holnap igen. Meg foglak csókolni, szépfiú.

Az összes szőr felállt a karomon, annyira érzékien suttogta az utolsó mondatot. Gőzöm nem volt, hogyan fogom átvészelni a következő napot.

4. fejezet