A nagy szívrablás - 25. fejezet

 Louis

Egyszerűen nem bírtam elnyomni magamban a dühömet és a csalódottságomat, pedig a barátaim mindent megtettek azért, hogy lenyugtassanak. Képtelen voltam nem haragudni Harryre, amiért ezt tette velem. Persze, legbelül éreztem, hogy nem teljes egészében ő a hibás, és nem okolhatom mindenért, de nem tudtam mit kezdeni a bennem tomboló érzésekkel. Most olyan volt, mintha újra elvesztettem volna a családomat. Legalább annyira fájt, mint akkor. Szinte minden emlék odaveszett, ami belőlük megmaradt. Az a néhány apróság pedig, amit Harry kimentett, még mindig ott lapult a garázsban. Üresen teltek a napjaim is, semmi mást nem csináltam, csak emésztettem magam minden miatt.

Hiányzott Harry, és még az akciónk sikere sem tudott feldobni. Naphosszat az erdőben sétálgattam, vagy csak feküdtem az ágyamban, ahol a legszebb éjszakáimat töltöttem vele. Sehogy sem tudtam megérteni, miért tette ezt velem. El kellett volna mondania már az első nap, mert nem lehetett semmi sem fontosabb ennél. Vakon bíztam benne, mégis elárult. Semmibe vette az érzéseimet. Hányszor, de hányszor kívántam azt, hogy bárcsak ne szeretném ennyire, akkor talán most sokkal könnyebb lenne.

Zayn szinte minden nap eljött hozzám. Tőle tudtam, hogy Harryt is nagyon megviselte ez az egész, de valahogy nem sajnáltam miatta. Magának köszönhette. Nem kellett volna figyelmen kívül hagynia engem.

Ismét az erdőben bóklásztam, amikor a barátom megcsörgetett, hogy hamarosan leugrik hozzám, és megkérdezte, hozzon-e valamit. Semmire sem vágytam. Vagyis csak egy valakire, de annak a valakinek még nem voltam képes a szemébe nézni.

Elindultam visszafelé, és amikor a falhoz értem, elmosolyodtam. Örökké szép emlékek fognak ide kötni. Mennyi vidámságot, küzdelmet, reményt és szerelmes pillantást látott ez a romhalmaz. Most pedig a bánatomnak lehetett szemtanúja.

Miután visszaértem, éppen csak, hogy főztem egy kávét, Zayn kocsija gurult be a ház elé, így neki is készítettem egyet. A tornácon ültünk le beszélgetni.

– Meg kéne borotválkoznod. Lassan úgy nézel ki, mint egy ősember – jegyezte meg.

Igaza volt, teljesen elhanyagoltam magam az utóbbi egy hétben, mióta a magányba temetkeztem.

– Majd holnap – simítottam végig a már majdnem szakállnak nevezhető borostámon. – Mi újság van? Hogy álltok a kereséssel?

– Liam ma talált egy helyet, ami egész jónak tűnik. Egy kisebb étterem. Idősek a tulajdonosok, ezért inkább ki akarják adni bérbe. Li holnap ül le velük tárgyalni – mesélte Zayn, és közben a kávéját kortyolgatta.

– Te is láttad a helyet?

– Persze, elmentem vele. Eléggé kulturált, és forgalmas helyen van. Ráfér egy pici fiatalítás, de amúgy nem sok meló lenne vele. Ha kivesszük, ugye, jössz melózni? Nem ülhetsz itt örökké – nézett rám rosszallóan.

– Mindenképpen, mert szükségem van valami melóra – bólintottam.

A kúton már felmondtam, de egyelőre még nem volt erőm új munka után nézni, és amúgy is inkább velük dolgoznék, mint másnak.

Zayn megint csak a fejét ingatta.

– Tényleg nem akarsz a pénzhez nyúlni? Tiszta hülye vagy, Louis! Az a te részed. Élvezd, mert Harry úgysem veszi vissza tőled.

Már a név említésére is belehasított a szívembe a fájdalom.

– Akkor osszátok szét egymás között. Nem kell Harry pénze – vetettem oda flegmán.

– Az nem az övé, hanem a szemétláda apjáé. Hihetetlen csökönyös tudsz lenni!

– Közvetve az övé is, hiszen úgyis ő örökölte volna.

– Most komolyan rendes melósként akarsz nálunk dolgozni? Térj már észhez, Louis! – hordott le. – Már azt sem értem, miért nem állsz szóba vele, hiszen megbeszélhetnétek, de amit most művelsz, annak végképp semmi értelme.

– Ne vitatkozzunk ezen, jó? – sóhajtottam fáradtan, annyiszor hallottam már ezt tőle.

– Nem vitatkozunk, csak beszélgetünk. Mindketten szenvedtek, de te még ráteszel egy lapáttal azzal, hogy ki sem mozdulsz innen. Ami történt, megtörtént. Harry nem tudhatta, hogy mit okoz ezzel neked – győzködött tovább.

– Attól még lehetett volna őszinte velem.

– Senki sem mondta, hogy nincs igazad, de ez akkor sem állapot. Nem kell Harry, nem kell a pénz, inkább itt duzzogsz. Szerinted, ezzel jobb lesz? Ezért csináltuk végig?

– Nem – ráztam a fejem. – A gyűrűd miattad csináltuk, és az megvan. A többi nem érdekel. Apropó, visszaadtad neki az ékszereit?

Még tegnapelőtt odaadtam neki Harry dobozát, amely tartalmát számtalanszor átnéztem már, és mindannyiszor bőgtem, mint egy hülyegyerek. Ezért is szabadultam meg tőle, hogy ne fájdítsam tovább a szívem.

– Igen, odaadtam Niallnek – vált csendesebbé Zayn hangja.

A vállára fektettem a karomat.

– Mikor indul?

– A hétvégén.

– Nem tudtad rávenni a maradásra?

Zayn az ujjai közé csippentette az orrnyergét. Láttam rajta, milyen nehéz ez neki.

– Mindenképpen haza kell mennie, és egyelőre nem tudja, visszajön-e. Azt mondta, szeret, de át kell gondolnia.

– Mit kell azon átgondolni, ha szeret? – értetlenkedtem.

– Ezt épp te kérdezed? – nevetett fel Zayn keserűen.

– Mindig ide lyukadunk ki?

– Hát nem érted, Lou? Neked itt van Harry, és kurvára nem teszel semmit, én meg hiába csinálok bármit, Niall mégis el fog menni.

Igaza volt, de ez akkor sem olyan egyszerű. Szerettem volna túllépni ezen az egészen, de mégsem ment.

– Már csak három napotok maradt – emlékeztettem tök feleslegesen.

– Igen, és azt szeretném vele tölteni. Ma este is eljön. Érdekel, mi van Harryvel?

Persze, hogy érdekelt, de az istennek se vallottam volna be.

– Nem akarom tudni, mi van vele. Élje az életét, majd én is azt teszem.

– Mikor lesz az a majd? – csóválta a fejét a barátom.

– Ha kiveszitek a helyet, ott leszek segíteni az átalakításban – feleltem.

– Brandon is jönni akar, de Liam lebaszta, hogy ne hanyagolja a sulit. Tudtad, hogy az a kis hülye kitűnő tanuló? Nem tudom, hogy csinálja – nevetett fel Zayn.

– Vele kapcsolatban már semmi sem lep meg. Kész rejtély az a gyerek. Tényleg, az apjától semmi hír?

– Semmi. Nialltől tudom, hogy az öreg Styles továbbra is a kínai bandát gyanúsítja, és állítólag behajtott már rajtuk némi pénzt. Niall tegnap kicsit ideges volt, mert állítólag Harryt is be akarja vonni valami akcióba – mesélte el Zayn mégis csak a híreket.

– Mondtam, hogy nem akarok róla tudni semmit! – csaptam mérgesen az asztalra.

– Oké, de gondoltam, ez mégis csak érdekelne. Veszélyes lehet…

– Ha Harry belemegy, az az ő dolga – morogtam, de közben már legbelül majd' szétvetett az ideg. Nem akartam, hogy Harrynek baja essen.

– Na jól van, megyek – állt fel Zayn. – Te pedig szedd rendbe magad, mert lassan megijedek tőled – veregetett hátba.

Biztosan megsértettem őt, de majd megbékél.

– Tartsd itt a szerelmed! – kiáltottam utána.

– Azon leszek – intett, és beszállt a kocsijába.

Bárcsak nekem is ilyen könnyen menne. Szerettem volna magamhoz ölelni az én smaragdszemű gyönyörűségemet, aki annyi fájdalmat okozott nekem. Kedvetlenül mentem be a házba. Kinyitottam a hűtőt, hogy valami vacsoraféleség után nézzek, de az már szinte teljesen kiürült. Nem voltam vásárolni, mióta itt ragadtam, friss pékárut mindig a fiúk hoztak, de most még az sem volt itthon. Előkerestem egy tonhalsaláta konzervet, és jobb híján beértem azzal vacsorára. Utána ledöglöttem a kanapéra, és a tévét bámultam.

Reggel ugyanott ébredtem. A tévé még mindig ment, a nap pedig élesen sütött be az ablakon. Szinte csukott szemmel támolyogtam be a konyhába, és elkészítettem a kávémat. Morogva vettem tudomásul, hogy abból is az utolsó adag van, így kénytelen leszek bemenni a városba. Úgyis vennem kellett cigit is, mert anélkül főleg nem bírtam volna ki egy napot sem. A fürdőszoba tükörből egy nyúzott képű, ápolatlan alak nézett vissza rám. Kezdtem belátni, hogy ez tényleg nem mehet így tovább.

Beálltam a zuhany alá, és jó alaposan lesikáltam magam, utána pedig megborotválkoztam. Máris sokkal jobban tetszett a kép, ami a tükörből nézett vissza rám. Kerestem egy tiszta farmert és pólót, ami nem volt egyszerű, mert még mosni is lusta voltam, úgyhogy gyorsan felnyaláboltam egy adag ruhát, és begyűrtem a mosógépbe. Magamhoz vettem a kocsikulcsot, és elmentem vásárolni.

Csak a legszükségesebb dolgokat szereztem be, mert spórolnom kellett. Mindenki idiótának gondolt volna, ha tudnák, hogy mennyi pénz lapul a fáskamra padlója alatt, én meg itt számolgattam az aprót. Majdnem tizenegy milliót hoztunk el, ami annyira rengeteg pénz, hogy egyikünk sem mert hozzányúlni. A fiúk is éppen csak annyit vettek ki belőle, hogy beindíthassák a saját vállalkozást, és a mindennapokra fussa. Brandon pedig egyáltalán semmit. Ő azt mondta, anélkül jól megvan, és majd ha kell neki, akkor szólni fog. Teljes mértékben megbízott bennünk.

Muszáj voltam elmenni a garázshoz is, hogy magamhoz vegyek egy adag ruhát, mert szinte csak a melegítőim voltak a házban, és nem ártott volna, ha van nálam egy-két normális ruha is. Fájó szívvel néztem végig a dobozokon. Bármennyire haragudtam Harryre, azért mégis csak hálás voltam neki, amiért legalább ennyit megmentett nekem.

A napom elment ezzel, és kivételesen még főztem is. Este Liam felhívott, hogy kivették a helyet, és hétfőn akár már kezdhetnénk is, ha van kedvem hozzá. Az alkalmazottakat megtartotta, úgyhogy sima ügy lesz az újbóli nyitás. Abban maradtunk, hogy miután elrendezték a papírokat, mindannyian ott találkozunk, és megbeszéljük a részleteket. Örültem, mert így legalább lesz mivel lekötnöm magam.

Másnap elhatároztam, hogy kitakarítom az egész házat, mert már nagyon ráfért. A nagynéném egyelőre nem jelzett, hogy el akarna jönni, ezért a lakhatás miatt nyugodt voltam, de a hidegebb hónapokra mindenképpen keresnem kell valamit, ugyanis a faház nincs téliesítve. Mindössze csak egy kandalló volt benne lent, de az alkalmatlan lett volna arra, hogy kifűtse az egész házat.

Egészen késő délután végeztem mindennel, és miután lezuhanyoztam, kiültem elszívni egy cigit. Már a motorzúgásból tudtam, hogy Zayn közelít felém, és akkor elő is bukkant fekete kocsijának az orra a fák közül. Amikor kiszállt, a tekintetéből meg tudtam állapítani, hogy valami gond van.

– Most pedig itt maradsz és végighallgatsz! – parancsolt rám azonnal, és még a mutatóujját is felemelte nyomatékosításként.

– Oké – bólintottam. Nem mertem ellenkezni, annyira elszánt volt a tekintete.

– Baj van Harryval – kezdte, és belőlem egyből kiszaladt egy nagy sóhaj, de csendben maradtam. – Niall tegnap este mesélte, hogy Desmond teljesen kikelt magából, mert valami nem úgy sült el, ahogyan azt ő tervezte. Harry is ott volt, így vele kezdett el ordibálni. A fejéhez vágta, hogy ha aznap este nem a rendőrségen töltik az éjszakát, akkor nem rabolták volna ki, és mindez a Harry hibája.

– A rendőrségen töltötték az éjszakát? – kérdeztem vissza, mert erről én mindeddig semmit sem tudtam.

– Ja, igen, ezt sem mondtuk el neked. Szóval, Harry úgy csalta el otthonról az apját, hogy részegen betört egy kirakatot a zsaruk orra előtt. Bevitték az őrsre, és az apja odament, hogy kihozza – hadarta Zayn.

Döbbentem hallgattam a történetet. Az én édes Harrym mit meg nem tett azért, hogy nekünk sikerüljön a rablás. Most először éreztem azt, hogy egy icipicit meglágyult a szívem irányába.

Zayn folytatta.

– Tehát, tegnap este Desmond üvöltözött, és Harry visszaszólt neki, hogy leszarja a pénzét, meg őt magát is, mert ő sem foglalkozott vele sosem. Az öreg még jobban kiakadt, és megütötte Harryt.

– Hogy mi? – kiáltottam fel éles hangon.

– Nem ez a lényeg, Louis! Hanem az, hogy holnap Harry el fog utazni Niall-lel – mondta, és úgy nézett rám, mint aki azt szeretné tudni, felfogtam-e, amit hallottam.

Hát hogyne fogtam volna fel, hiszen olyan fájdalom hasított belém, hogy majdnem feljajdultam tőle.

– Mennyi időre? – kérdeztem kétségbeesetten.

– Nem fog visszajönni, Louis, úgyhogy csinálj valamit, mert nem engedheted el! – parancsolt rám Zayn.

Forogni kezdett velem a világ, és meg kellett kapaszkodnom, annyira szédültem. Ha Harry elmegy, abba én belehalok. Igaz, hogy most büntettem, és talán saját magamat is, de képtelen lettem volna nélküle élni. Még mindig ugyanúgy szerettem, és ez az érzés talán csak erősödött a hiánya miatt.

– De mit tehetnék? Nem mehetek oda hozzájuk – motyogtam, mert hirtelen semmi értelmes nem jutott eszembe.

– Nem is kell – nyúlt a kezem után Zayn. – Niall elcsalja a lakásomra, és te ott fogod várni őt.

– Mi? Hogyan? De nektek ez lenne az utolsó éjszakátok – ráztam a fejem hevesen.

– Majd itt töltjük – mosolyodott el a barátom. – Úgyis itt kezdődött minden, és itt is fog véget érni – sóhajtott egy nagyot.

Felálltam, és magamhoz öleltem.

– Nem adhatod fel! Vissza fog jönni hozzád – biztattam.

– Inkább öltözz, mert nemsokára találkozhatsz a szerelmeddel – veregette meg a hátam.

Nem kellett kétszer mondania. Magamra kaptam egy fehér farmert fekete pólóval, és máris újra ott álltam a tornácon.

– Tessék! – adta a kezembe a lakása kulcsát. – Békülj ki vele, és ne engedd, hogy elmenjen.

– Köszönöm – szorítottam még egyszer magamhoz, és könnyes szemmel ültem be a kocsimba.

Ideje volt, hogy visszaszerezzem magamnak a szerelmemet.

26. fejezet