Harry
A kádban ültem, és
az illatos habok között próbáltam lehiggadni. Nem érdekelt a pofon, amit
kaptam, és azt sem bántam meg, amit az apám fejéhez vágtam. Eléggé időszerű
volt már a dolog. Mindig is egy szar ember volt, és az is marad. Őt nem
érdekelte más, csakis a pénz és a hatalom. Inkább az dühített, amiért rajtam
verte le a sikertelenségét, amit nem is értettem, hiszen a pénz nagy részét már
visszaszerezte. Igaz, gőzöm nem volt, milyen módszerekkel, de nem is érdekelt.
Az sem hatott volna meg, ha kinyírják egymást. Valószínűsítettem, hogy ez lett
volna az utolsó akciójuk, ami balul sült el, és azért külön haragudott rám,
amiért nem voltam hajlandó részt venni benne.
Most már úgyis
mindegy, mert ez volt az utolsó csepp a pohárban. Elmegyek innen, és soha többé
nem jövök vissza. Semmi értelme tovább fájdítani a szívem, hiszen Louis a
legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy meg akarna bocsátani nekem, apámmal
pedig már nem bírtam egy fedél alatt maradni. Úgy döntöttem, hogy holnap én is
elutazok Niall-lel, és ott új életet kezdek. Magam mögött hagyom ezt az
egészet, a fájdalmas és a szép emlékekkel együtt.
A telefonom
csörgése hasított a fürdőszoba csendjébe. A kád szélére tettem, és gyorsan érte
nyúltam, mielőtt beleesne a vízbe. Niall volt az. Nem értettem, miért hív, hisz
Zaynhez ment, hogy elbúcsúzzanak egymástól. Szegény, ő is biztosan haragudott
rám, mert eléggé elhanyagoltam az utóbbi időben, ugyanis fontos dolgokat
intéztem, amibe szemét módon nem avattam be őt. Szerintem, ha nem lett volna Zayn,
Niall már rég hazament volna, annyira mellőztem őt.
– Ha összetörted a
kocsim, kiheréllek – szóltam bele.
– Azt nem, de
valami más lehet, hogy eltört. Segítened kell, Harry! – hadarta izgatottan.
– Mi történt? –
emelkedtem ülő helyzetbe.
– Zayn elcsúszott
a zuhanyzóban, és szerintem eltört a lába, de nem hajlandó orvoshoz menni, és
azt sem engedi, hogy mentőt hívjak hozzá. Gyere ide, kérlek, és beszéld rá! –
könyörgött kétségbeesetten.
– A franc essen a
csökönyös fejébe! Nem bír ráállni? – kérdeztem, de már szálltam is ki a vízből.
– Nem, és úgy
látom, meg is dagadt. Most a hálóban van, és nem hallja, hogy felhívtalak.
Siess, kérlek! – mondta, és azzal ki is nyomta, így esélyem sem volt tovább
kérdezősködni.
Morogva törölköztem
meg, és hívtam egy taxit, mert nem akartam elvinni apám egyik kocsiját sem. Gyorsan
magamra kaptam egy farmert és egy fehér, rövid ujjú inget, belebújtattam a
lábam a bokacsizmámba, és rohantam le. Alig öt percet vártam a taxira, és máris
Zayn lakása felé tartottam. Mérges voltam, mert egy lábtörés nem játék. Zayn
ugyanolyan makacs lehet, mint Louis. Ha kell, én magam ültetem be a kocsimba,
és viszem el a kórházba. Ugyanakkor sajnáltam is őket, mert ez lett volna az
utolsó éjszakájuk, erre az ügyeleten kell tölteniük.
Kettesével szedtem
a lépcsőfokokat, és pihegve álltam meg az ajtó előtt. Becsengettem. Hallottam a
lépteket, de amikor kitárult az ajtó, nem az az ember állt előttem, akire
számítottam.
– Lou – nyögtem,
mikor megláttam az én kócos szerelmemet, és a lábam azonnal a földbe
gyökerezett.
El sem akartam
hinni, hogy ő áll előttem, olyan régen találkoztunk már. Gyönyörű volt. Kék
szemeivel engem bűvölt, és legszívesebben a karjaimba kaptam volna, annyira
nagyon hiányzott már.
– Gyere be! –
tárta szélesebbre az ajtót előttem.
Azt gondoltam,
hogy őt is elhívták segíteni, de amikor beértem a nappaliba, senki mást nem
láttam. A homlokom ráncolva fordultam vissza hozzá. Louis halványan elmosolyodott,
és kezdett leesni, hogy itt tényleg nincs senki más, csak ő. A szívem nagyot
dobbant, mert azonnal felcsillant bennem a remény.
– Nincs semmilyen
lábtörés, ugye? – kérdeztem bizonytalanul.
– Lábtörés?
Remélem, nincs – rázta a fejét, és most már egy teljes mosoly jelent meg az
arcán.
– Te akartál
találkozni velem. – Ezt inkább kijelentettem, semmint kérdeztem, mert eléggé egyértelműnek
tűnt.
– Még mindig
haragszom – mondta, miközben bólintott egy aprót.
– Tudom –
helyeseltem hevesen –, és ha kell ezerszer is bocsánatot kérek. Hülye voltam,
és annyira sajnálom, Lou – néztem rá esdekelve.
Lehajtotta a
fejét, mint aki átgondolja a dolgokat, majd ismét rám nézett. Egy lépést tett
felém. A kezem után nyúlt, és mindkettőt megfogta, én pedig máris a torkomban
gyülekező gombóccal küzdöttem.
– Hiányoztál –
ejtette ki azt a szót, amitől nálam azonnal eltört a mécses.
– Te is nekem –
feleltem elvékonyodó hangon.
– Soha többé ne
csinálj velem ilyet – vont magához, és szorosan a karjaiba zárt.
A rám törő
zokogástól nem tudtam válaszolni. A nyakába temettem az arcom, és csak úgy
záporoztak a könnyeim, ezzel eláztatva a pólóját, de ő nem törődött vele, hanem
a hátam és a hajam simogatta.
– Nem akarom, hogy
elmenj, Harry! Maradj itt velem – suttogta gyengéden.
– Azt hittem, soha
többé nem akarsz látni – szipogtam.
– Én is, de nem
megy, mert szeretlek – emelte fel a fejem, és a két tenyere közé zárta az arcom.
– Kellesz nekem, és az a bizonyos közös otthon is, amiről beszéltünk – mondta a
szemembe nézve, és közben hüvelykujjával törölgette az arcomon legördülő könnycseppeket.
– Már megvettem –
árultam el neki.
Louis összevonta a
szemöldökét. Az ő szemeiben is könnyek csillogtak. Annyira szép volt.
– Mit vettél meg?
– kérdezte.
– Egy lakást, és
visszaszeretem a bútoraidat is – töröltem meg a kézfejemmel a szemem, így Louis
kénytelen volt elengedni, és döbbenten nézett rám.
– Hogyan? Mikor és
miért? – hebegte teljesen összezavarodva.
Most én fogtam meg
a kezét, és lehúztam magammal a kanapéra.
– Niall elmondta,
milyen sokat jelentettek neked az emlékek miatt, és akkor elhatároztam, hogy
megpróbálom kideríteni, hová tüntették el őket apám emberei – meséltem még
mindig kissé elcsukló hangon. – Megtudtam, hogy átvitték egy másik lakásba,
amit szintén ki akartak adni. Nem volt egyszerű visszaszereznem őket, mert úgy
kellett csinálnom, hogy apám ne tudja meg. Lefizettem a házmestert, és vettem
helyettük másik bútorokat.
Louis hitetlenkedve
csóválta a fejét.
– Értem tetted.
– Igen, hisz
hibáztam, és vettem egy lakást is, mert akkor még azt hittem, hogy talán mi… –
Itt elhallgattam, mert nem kellett tovább magyaráznom. – Aztán, amikor
rájöttem, hogy mégsem, akkor úgy döntöttem, mielőtt elmennék, majd odaadom Zaynnek
a kulcsot.
Louis egy mélyet
sóhajtott.
– Nem is tudom,
mit mondjak erre – ölelt magához újra. – Ne haragudj rám, amiért
ennyire makacs voltam.
– Nehogy már még
te kérj bocsánatot! – kuncogtam, és végre kezdtem feloldódni.
Felemeltem a
fejem, és Louis-ra néztem. Itt volt. Újra itt volt velem. Rögtön kiszúrtam,
hogy a számra pillant. Elmosolyodtam.
– Csókolj már meg!
– parancsoltam rá, és ő azonnal az ajkaimra borult.
Csodálatos volt
újra érezni Louis csókjának ízét. Még alig ért hozzám, a vérem máris szinte
felforrt. Közelebb húztam magamhoz, és elmélyítettem a csókunkat. Louis nyelve
vadul kergette az enyémet, és olyan hévvel bújt hozzám, hogy attól hátrahanyatlottam
a kanapén. Ő fölém magasodott, és rendületlenül csókolt tovább, miközben a
kezével már az ingem gombjaival foglalatoskodott.
– Úristen,
mennyire hiányzott ez – nyögte az ajkaim közé, amint hozzáfért a csupasz
bőrömhöz, és lágyan végigcirógatta azt.
– Érezni akarlak,
Lou – esdekeltem nagy sóhajok kíséretében, annyira jólesett a simogatása.
Louis feltérdelt
elém, lekapta a pólóját, majd széthúzta rajtam az inget.
– Még mindig olyan
kibaszottul gyönyörű vagy – nézett végig rajtam.
Úgy beszélt,
mintha évek óta nem láttuk volna egymást, habár ez a bő egy hét, számomra
tényleg éveknek tűnt. Élvezettel legeltettem végig rajta én is a tekintetem,
miközben ő már a nadrágommal babrált. Megemeltem a csípőm, hogy le tudja húzni
rólam, de a térdemnél elakadt.
– Muszáj ilyen
szűk ruhákba bújtatnod a szexi tested? – morgolódott, mire végül sikerült
lehúznia rólam.
– Te beszélsz? –
kuncogtam a türelmetlenségén, és a szemem le sem vettem ez erősen dudorodó
ágyékáról.
Louis csak a
szemeit forgatta, majd felállt, és annyira igyekezett megszabadulni a
nadrágjától, hogy majdnem rám esett közben. Én már kacagtam, annyira édes volt.
Ő bosszúból rám ugrott.
– Majd mindjárt
nem fogsz nevetni – fenyegetőzött –, mert nincs nálam semmi – mondta, és
rámarkolt a hosszomra.
Összerándultam az
érintésre, és a nevetésem valóban valami fura nyöszörgéssé változott.
– Zaynnek biztosan
van valahol – lihegtem, annyira erősen izgatott, és közben már a nyakam is
harapdálta.
– És azt hiszed,
hogy most nekiállok keresgélni? – csúszott lejjebb, és már a hasamon lévő bőrt
szívogatta.
Már ennyivel
teljes extázisba tudott kergetni.
– Ó, nem…
megoldjuk – nyögdécseltem.
Louis
felemelkedett, és huncut szemekkel nézett rám.
– Még szerencse,
hogy csorog a nyálam utánad – mondta, és, hogy ezt demonstrálja, máris egy jó
adagot folyatott a kezére, és benyúlt a lábam közé.
Végem volt. Louis
ráborult a farkamra, és a szájába vett, miközben igyekezett gondosan előkészíteni.
Én már azt sem bántam volna, ha nem teszi, annyira nagyon vágytam rá. Ezt
többször is a tudtára adtam, hiszen már szó szerint könyörögtem neki, de ő még
mindig húzta az időt, és csak akkor volt hajlandó engedni a kérésemnek, amikor
úgy találta, biztosan nem okoz nekem fájdalmat. Beigazította magát, és végtelen
lassúsággal hatolt belém.
– Harry ez… Ó,
istenem… Óvszer nélkül ez… – nyögte összefüggéstelenül.
– Intenzív –
segítettem ki, és türelmetlenül megmozdultam alatta, hogy folytassa már végre.
Azt hiszem, a
Gyorstüzelő barátom valami hasonlót élhetett át, mint most Louis, ugyanis talán
még Niall rekordját is megdöntötte. Na, nem mintha én sokkal tovább bírtam
volna. Louis káromkodva rogyott mellém, és egyben arrébb is tuszkolt engem.
Imádtam, amiért mérges, hogy ilyen gyorsan vége lett.
– Össze fogjuk
kenni Zayn kanapéját – figyelmeztettem kuncogva.
– Majd kitisztítja
– morogta, és még szorosabban magához húzott.
– Nem lesz rá
ideje – feleltem.
– Miért? – Louis
szeme csukva volt, úgy beszélt hozzám.
– Mert holnap
elutazik.
Erre persze
kipattantak a szemei.
– Hová?
– Angliába. Niall
magával akarja vinni.
– Ez komoly? És
te? Hármasban mentetek volna? Meddig maradnak? – záporoztak nyomban Louis
kérdései.
– Igen, nem és nem
tudom – feleltem nevetve. – Niall az utolsó pillanatban gondolta meg magát. Azt
mondta, szerelmes, és rájött, hogy nem fogja bírni Zayn nélkül, ezért
kitalálta, hogy ha Zayn is beleegyezik, akkor elviszi bemutatni az anyjának,
aztán majd valamikor visszajönnek. Csakhogy már jegy nem volt arra a járatra,
így felajánlottam az enyémet.
– Akkor te nem is
mentél volna el? – nézett rám Louis gyanakodva.
– De igen, csak
későbbi géppel.
– De most már itt
maradsz ugye? – kérdezte lágyan.
Rámosolyogtam, és
megcirógattam az arcát.
– Igen. Szeretlek,
Louis, és önszántamból soha nem hagytalak volna el téged.
– Csak nagyon
haragudtam – biggyesztette le az ajkait édesen.
– Tudom, és meg is
érdemeltem, de mentségemre szóljon, hogy tényleg csak azért halogattam a
dolgot, mert jobb ötletnek tűnt, ha a rablás után mondom el a történteket.
Féltem, hogy ideges lennél, és valljuk be, valóban az lettél volna – vontam meg
a vállam.
– Ha úgy vesszük,
igazad van, és persze nem tudhattál a múltamról – ismerte be.
– Mert te is
elhallgattál valamit előlem. Úgyhogy kvittek vagyunk.
– Na jó, azért a
kettő nem ugyanaz – ellenkezett nyomban.
– Lehet, de
örülök, hogy végre megbeszéltük, és most nem ártana lezuhanyoznunk, mert
szerintem már hozzád ragadtam – próbáltam eltolni magamtól, aminek az lett az
eredménye, hogy Louis leesett a kanapéról.
– Hát én esküszöm,
hogy kinyírlak még ma! – bosszankodott.
Annyira nevettem,
hogy ezen még jobban felhúzta magát, és a lábamnál fogva ráncigált le a
kanapéról. Amikor földet értem, azonnal nekem esett, és halálra csiklandozott.
Amikor már megunta hallgatni a könyörgésemet, akkor az ölébe húzott, és
megcsókolt.
– Istenem, én
annyira szeretlek téged! – mondta levegő után kapkodva.
– Én is téged,
életem! – szorítottam magamhoz.
Már egészen biztos
voltam benne, hogy történjék bármi is, soha többé nem fogom magam mellől
elengedni. Nekem ő a mindenem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése