Egy feleség naplója - 20. fejezet

 foto: pixabay

Ruby

Ruby elsírta magát, miután átvette a csokrot, és elolvasta a kártyát. Szíve szerint boldogan rohant volna vissza Adrian karjaiba, de elvesztette a bizalmát a férfiban. Az utolsó éjszaka elhangzott szavak még mindig égették belülről.

Őszintén sajnálta Adriant azért, ami vele történt, de az nem volt mentség arra, amit vele tett. Nem csupán szavakkal, de tettekkel is sárba tiporta az önbecsülését. Rögtön egy másik nő karjaiban keresett vigaszt ahelyett, hogy megbeszélték volna a problémákat.

A csokor és a kártya megdobogtatta a szívét, ám nem fog megbocsátani neki. Elég volt a csalódásból. Először Marcus alázta meg, és most Adrian. Nem adhat mindenkinek újabb és újabb esélyt, mert önmagát őröli fel vele.

Hogy teljes legyen a boldogtalansága, az olvasók még mindig tömegével gyalázták őt. Aurora szerint Carlos is kénytelen volt egy biztonsági őrt felvenni, hogy illetéktelenek ne léphessenek be a szerkesztőségbe.

Ruby nem akarta az egész napot önsajnálattal tölteni, de sehová sem mert kimozdulni, nehogy összefusson az újságírókkal. Unalmában a telefonját nyomkodta, és törölgette Adrian nem fogadott hívásait, majd azt a három üzenetet, amit küldött neki.

– Hát ez a csokor? – kérdezte Aurora, amint belépett az ajtón.

– Adrian küldte – felelte Ruby egykedvűen.

– Felix hívott. Mesélte, hogy Adrian bocsánatot szeretne kérni tőled. – Aurora ledobta a táskáját a székre, és az arcát fürkészte. – Hogy vagy?

– Vacakul – sóhajtotta. – Szétmegy a fejem a sok gondolkozástól és a sírástól.

– Nem akarsz beszélni vele?

Ruby teríteni kezdett a korai vacsorához.

– Nem. Semmi értelme nem lenne.

– Oké – sóhajtotta Aurora. – Nem ismerek minden részletet, de nem értem, ezek után miért őrzöd még mindig a titkait, viszont ez a te döntésed. Azonban Felix kérdezgetni fog…

– És te semmit sem fogsz mondani, igaz? – nézett fel rá Ruby, majd letette az ételt az asztal közepére.

– Ígérem, tartom a szám, de ha azt hiszed, könnyen túl leszel rajta, akkor nagyot tévedsz. Szerelmes vagy, Ruby. A szerelem pedig aljas dolog. Hosszan és nagyon tud fájni.

– Minden percben érzem – motyogta Ruby ismét a könnyeivel küszködve.

Aurora odalépett hozzá, és átölelte.

– Jaj, te szegény. Annyira segítenék, de nem tudok. Viszont nem itathatod egész nap az egereket. Beszélj Carlossal, és dolgozz itthonról! Kösd le magad valamivel.

Ruby egyetértett vele, csakhogy eddig ereje sem volt ahhoz, hogy a kesergésen kívül mással foglalkozzon. Viszont, ha már bezártságra kényszerült, tényleg le kell kötnie magát valamivel. Arra pedig a munka a legalkalmasabb.

Adrian

Adrian kezdte elveszíteni a türelmét. Hiába küldött mindennap virágot üzenetekkel, hiába próbálta hívni Rubyt, a nő semmire sem reagált. Két alkalommal Aurora lakásán is újra próbálkozott, de amint Ruby meghallotta a hangját, megszakította a hívást.. Adrianen eluralkodott a kétségbeesés. Főleg a magányos hétvégén, amikor tovább gyötörte magát azzal, hogy minden apró emléken elidőzött, ami Rubyhoz kötötte. A könyvtárban leemelte a polcról a szakácskönyvet, melyet tőle kapott. Egyenként lapozott át minden oldalt, és olvasgatta a kézzel odabiggyesztett sorokat. Az egyik recept címe fölé valaki odaírta: Ruby kedvence. Vajon ki lehetett? Az anyukája vagy a nagymamája? Adrian megfogadta, hogy ha sikerül visszaszereznie Rubyt, ő maga készíti el neki ezt az ételt.

A naplója minden egyes sorát többször is elolvasta már, és úgy érezte, bele fog őrülni, ha végre nem történik valami.

– Aurora mit mond? – kérdezte reménykedve Felixtől, miután újabb két nap telt el anélkül, hogy Ruby bármilyen közeledésére reagált volna.

– Azt, hogy ki akar maradni belőle. Nem szeretne közvetítő lenni, és Ruby a barátnője, tehát egyértelmű, hogy őt védi.

– Oké, ez érthető – sóhajtotta Adrian. – Még nem akarom feladni.

– Ha lenyugodott, előbb-utóbb szóba fog állni veled. Csupán idő kérdése a dolog – veregette vállon Felix.

– Remélem, igazad lesz. Nagyon kitartó, de egyszer ki kell mozdulnia abból a lakásból, és akkor én ott leszek.

– Azért valószínűleg most is kimozdul, csak nem tudjuk, mikor – nevetett Felix.

Adrian is elmosolyodott.

– Ne mondj ilyeneket, mert képes leszek valakit odaállítani Aurora lakása elé.

A hírekre nem kellett sokat várni, mert másnap Felix közölte, hogy Ruby azt üzente, ne küldjön több virágot neki, és egyáltalán ne keresse.

– Nem haragudhat ennyire. Ekkorát hibáztam volna? – kérdezte Adrian szomorúban.

– Aurora valami olyan említett, hogy másik nővel voltál. Ez igaz? – nézett rá Felix gyanakodva.

– Mi? Már, hogy lenne igaz? – csattant fel Adrian. – Mióta Ruby beköltözött hozzám, nem voltam mással, de ezt te tudod a legjobban…

Felix a tarkóját vakargatta.

– Aurora valami olyasmiről beszélt, hogy a monitoron ott volt egy szőke nő képe, te pedig elmentél, és nem jöttél haza. Ez viszont tényleg így volt. Nem aludtál itthon...

– Bassza meg! – káromkodta le magát Adrian. – Dühös voltam, összevissza járkálgattam a házban, és bementem oda is. Azon agyaltam, hogy milyen könnyű volt előtte, csak kiválasztottam valakit… És tényleg megfordult a fejemben, hogy úgy felejtsek, de inkább nyaralómba mentem, berúgtam, és kidőltem.

– Oké, én hiszek neked – bólintott Felix –, viszont Ruby meg lehet győződve róla, hogy te másik nővel voltál. A veszekedésetek és ez… Nem csoda, ha akar szóba állni veled.

– De hogy magyarázzam meg neki, ha nem áll velem szóba? – tette fel Adrian a legfogósabb kérdést.

– Nem tudom. Találj ki valamit – vonta meg Felix a vállát.

Adrian tekintete az asztal sarkán fekvő újságra siklott, és hirtelen beugrott neki valami.

Ruby 

Ruby napjai rettenetesen egyhangúakká váltak. Szinte ki sem mozdult Aurora lakásából, csak nagy ritkán mentek el együtt sétálni, azt is kizárólag este. Habár őt kevésbé ismerték fel, nem úgy, mint Adriant, mégsem vágyott emberek közé. Helyette annyit dolgozott, amennyit csak tudott.

Péntek délután Aurora is hamar hazaért, így együtt főztek, és közben kibeszéltek mindent, ami a szerkesztőségben történt.

– Akkor este Gloria a program? – kérdezte Ruby, mert Aurora gyakran Felix-szel töltötte az estéket, vagy néha az éjszakát is.

– Az egyetlen műsor, amit soha nem hagynák ki – felelte a barátnője, és máris bedobta a popcornt a mikróba.

Rubyt zavarta, amiért már erről a műsorról is Adrian jut az eszébe. Akkor kerültek egymáshoz közelebb, és akkor érezte úgy, hogy képes lenne azt a férfit megváltoztatni. Hát, jó nagyot tévedett.

– Megyek, bekapcsolom, öt perc, és kezdődik – mondta, és bement a nappaliba.

Aurora egy nagy tál pattogatott kukoricával a kezében követte.

– Ki lesz ma a vendég?

– Tim Hughes, úgyhogy biztosan érdekes lesz.

– Oh, imádom azt a pasit. Minden könyvét olvastam – lelkendezett a barátnője.

Leültek egymás mellé a kanapéra, lábaikat felhúzták, a tálat Aurora letette kettőjük közé, és a képernyőre szegték tekintetüket.

Gloria King nagy tapsvihar közepette vonult be a stúdióba, és hihetetlenül trendi összeállítást viselt, mint mindig.

– Köszönöm, köszönöm! – bólogatott szélesen mosolyogva a közönség felé. – Sok szeretettel köszöntük mindenki a stúdióban és a tévéképernyő előtt. Fantasztikus este elé nézhetünk, hölgyeim, és uraim, ugyanis ma lesz egy meglepetés vendégünk is! – jelentette be, majd újabb taps következett. – Bevallom, számomra is nagyon nagy meglepetés volt. – Itt Gloria egy kis hatásszünetet tartott, és Ruby is izgatottan várta, ki lesz a meglepetés vendég. – Nem is húzom tovább az időt. A különleges vendégünk pedig nem más, mint... – megint hatásszünet – Adrian Butler.

Ruby és Aurora keze megállt félúton a tál és a szájuk között, majd döbbenten néztek egymásra. Ruby azonnal letette a lábát a szőnyegre, és előrehajolt. Gloria már azt ecsetelte a nézőknek, hogy ki is Adrian Butler, de ő ezt meg sem hallotta, mert Adrian valóban ott volt. Teljes életnagyságban, és elképesztően jóképűen.

A férfi zavart mosollyal az arcán sétált be a stúdióba, majd leült a kanapéra, miután Gloria hellyel kínálta.

– Ezt nem akarom elhinni! – nyögte Ruby.

– Hogy kerül ő oda? – dőlt előre Aurora is.

– Ez roppant jó kérdés.

– Adrian Butlerről mindenki tudja, hogy sohasem adott még interjút, és tv műsorban sem szerepelt. Velünk mégis kivételt tett – mondta Gloria, és Adrian felé fordult. – Elárulja, mi az oka?

Adrian még mindig rettenetesen zavarban volt, de biccentett, és beszélni kezdett.

– Üzenni szeretnék valakinek. Van egy hölgy, aki nagy rajongója a műsorának, Gloria, és tudom, hogy most is nézi, így remélhetőleg az üzenetem eljut hozzá.

Ruby szíve majd’ kiugrott a helyéről. Idegesen nyelt egyet.

– És miért nem beszél vele személyesen? – kérdezte Gloria.

– Mert nem áll szóba velem – jelentette ki Adrian nemes egyszerűséggel.

A stúdióban felnevettek, Rubyt pedig már az ájulás kerülgette.

– Azt is megtudhatjuk, hogy ki ez a bizonyos hölgy? – tette fel a következő kérdés Gloria.

– Ruby Gates – mondta ki Adrian a nevét, Auróra pedig rögtön átnyúlt hozzá, és megszorította Ruby kezét.

– Az a Ruby Gates, aki cikket írt magáról, és akit beköltöztetett a házába, hogy megtudja, milyen lenne a feleségeként élni?

– Igen, így van – helyeselt Adrian.

– Rendben, akkor hallgatjuk, Adrian. Mit üzenne neki? Reméljük, Ruby valóban nézi a műsort, és eljut hozzá az üzenete.

Adrian a kamera felé fordult, Ruby pedig még levegőt venni is elfelejtett, amikor belenézett azokba a gyönyörű szemekbe.

– Jézusom! – sikoltott fel halkan Aurora mellette.

– Ruby! Tudom, hogy megbántottalak, és nagyon haragszol rám, de arra kérlek, most az egyszer hallgass végig – mondta Adrian egészen nyugodt hangon. – Szeretném, hogy tudd, egy szó sem igaz abból, amit akkor este neked mondtam. Soha nem voltál olyan, mint az összes többi, és egy percig sem untalak. Hogyan is unhatnék meg egy olyan csodálatos nőt, mint te vagy? Szebbé tetted az életemet, és mióta elmentél, nem találom a helyem… Szükségem van rád! Azt szeretném, ha nem csak egy hétig, vagy egy hónapig lennél a feleségem, hanem egy életre! Szeretlek Ruby, és azt kérem, gyere vissza hozzám, és igazából legyél a feleségem!

A stúdióban döbbent csend fogadta Adrian szavait, Gloria a szemét törölgette, és nem tudott megszólalni.

– Ruby, Adrian megkérte a kezd – mondta ki Aurora a nyilvánvalót.

Ruby arcán szintén könnyek csorogtak, és le sem tudta venni a szemét Adrianről.

– Ez nagyon szép volt, Adrian – szólalt meg Gloria. – Ha gondolja, felhívhatjuk a hölgyet, hogy megtudjuk, mit szól mindehhez. Megpróbáljuk, elérni őt?

– Félek, hogy nem venné fel – felelte Adrian bizonytalanul.

– Meglátjuk. A kollégáim már tárcsázzák is Ruby Gatest.

Ruby rémülten nézett a telefonjára.

– Fel kell venned! – szólt rá Aurora.

– Nem merem.

– Dehogy nem, Ruby! Vedd fel, és beszélj vele. Ezek után nem teheted meg, hogy nem! Ez a férfi szeret téged, és azt akarja, hogy menj hozzá feleségül!

A telefon tényleg csörögni kezdett, Ruby remegő kézzel nyúlt utána, Aurora pedig lehalkította a tévét.

– Tessék – szólt bele reszketeg hangon.

– Ruby Gates? – hallotta Gloria hangját a túloldalon.

– Igen, én vagyok.

– Én pedig Gloria King. Nézte a tévét, Ruby?

– Igen.

– Akkor hallotta, mit üzent magának Adrian. Kérem, beszéljen vele.

Ruby válaszolni sem tudott, Adrian máris átvette a szót.

– Örülök, hogy hallom a hangod, Ruby. – szólalt meg gyengéden. – Tudom, hogy ez most váratlanul ért, de mi a válaszod?

– Szerintem ezt személyesen kellene megbeszélnünk – felelte Ruby akadozva.

Ruby látta a képernyőn, hogy Adrian azonnal felpattant.

– Akkor odamegyek hozzád.

– Mi is elkísérhetjük? – kérdezte Gloria.

– Ruby, elkísérhetnek? – Adrian tőle várta a választ.

– Azt hiszem – hebegte, majd letette a telefont.

Adrian

Adrian úgy érezte, mindjárt szívrohamot kap. Nem csak a nyilvánosság miatt, hanem rettegett attól, hogy hülyét csinál magából, de Rubyért ezt is vállalta.

Ahogy elindult ki a stúdióból, a kamerák végig követték. Azonnal Felixet tárcsázta.

– Nálam vagy még?

– Persze, nézem a közvetítést. Öregem, ez nagyon menő volt – lelkendezett a barátja.

– Figyelj! Azonnal menj fel a szobámba!

– De akkor lemaradok róla…

– Tedd, amit mondok! – szólt rá Adrian erélyesen. – Az ágyammal szemben lévő szekrény, harmadik fiók. Ott vagy már?

– Igen – hallotta Felix lihegő hangját, közben ő is kifelé tartott a kocsijához, nyomában egy komplett stábbal.

– Keress egy kis ezüstszínű dobozt. Megvan?

– Meg.

– Akkor azonnal ülj be a Porche-ba, és hozd el Aurora lakásához. De ajánlom, hogy ott legyél, mire odaérek!

– Tényleg a Porche-val? Hú, rohanok! Mi van benne? – kérdezte Felix izgatottan.

– Anyám eljegyzési gyűrűje, úgyhogy siess!

Amikor Adrian beült Victor mögé, egy operatőr is követte, az első ülésen pedig Gloria foglalt helyet, és rögtön folytatták a műsort.

– Adrian, elárulja nekünk, mióta ismeri miss Gatest?

– Két hete, de ebből egy hétig nem beszéltünk egymással – válaszolta Adrian őszintén.

– Nem gondolja, hogy kicsit elhamarkodottan döntött?

– Egyáltalán nem. Szeretem Rubyt, és teljesen biztos vagyok az érzéseimben.

– Ön szerint igent fog mondani?

Adrian idegesen simított végig a combján.

– Őszintén remélem!

– Ugye tudja, hogy ezzel nagyon sok nő szívét törte össze? – mosolygott rá Gloria.

– Úgy gondolom, megbocsátják majd nekem.

– Bizonyára – bólintott a nő.

Ezután Gloria a nézőkhöz beszélt, Adrian gondolatai pedig egészen máshol jártak.

– Megérkeztünk. Ugye, megengedi, hogy felmenjünk magával? – kérdezte Gloria.

Adrian nem válaszolt. A legkevésbé sem érdekelte, hogy mit csinálnak. Ő csak Rubyt akarta. Azonnal kipattant az autóból, és tekintetével Felixet kereste, aki épp akkor fordult be csikorgó kerekekkel a ház elé. Adrian odasietett hozzá.

– Itt van, és sok sikert! – nyomta Felix a kezébe a dobozkát.

– Életemben nem voltam még ennyire ideges – vallotta be Adrian, és a kamerák kereszttüzében elindult a kapucsengőhöz.

Ahogy megnyomta, azonnal sípolt az ajtó. A lépcsőn ment fel, a stáb pedig utána. Remegő kézzel kopogtatott be, mire az ajtó kitárult, és Aurora jelent meg mögötte.

– Ez szép volt! – mosolygott rá, majd kilépett, és Adrian végre megpillantotta Rubyt.

Szíve a torkában dobogott, ahogy újra belenézett azokba a gyönyörű, szürke szemekbe, melyekben most könny csillogott. Odalépett hozzá, és a karjába zárta őt.

– Elmondani sem tudom, mennyire hiányoztál. – súgta a fülébe. – Bocsáss meg nekem mindenért, amit veled tettem. Szeretlek! Annyira szeretlek, Ruby, hogy azt nem lehet szavakba foglalni! – szorította magához.

Ruby elsírta magát a karjaiban.

– Én is szeretlek, Adrian.

Adrian elhúzódott, és két tenyere közé zárta Ruby könnyáztatta arcát.

– Akkor most megkérhetem a kezed?

Ruby képtelen volt megszólalni, csak zavartan felnevetve bólinott. Adrian megkönnyebbülten elmosolyodott, majd letérdelt elé.

– Ruby Gates, hozzám jössz feleségül? – nézett fel rá boldogan.

– Igen, Adrian Butler, hozzád megyek – felelte Ruby két zaklatott zokogás között.

Adrian újra felállt, és hosszan megcsókolta, majd a stáb felé fordult.

– Mindent köszönök, de innentől szeretnénk kettesben folytatni.

– Sok boldogságot! – intett Gloria, és kiterelgette az embereit.

*** 

Éjfélre járt az idő. Adrian a szeretett nő haját simogatta. Már a nappalijában ültek, és próbáltak mindketten lenyugodni az eseménydús éjszaka után. Érezte, hogy Rubyban még vannak kétségek.

– Bizonytalan vagy? – kérdezte félve.

Ruby megrázta a fejét.

– Nem, az érzéseikben teljesen biztos vagyok.

– Akkor?

– Azt szeretném, hogy boldog lennél, Adrian.

– Már az vagyok, mert itt vagy velem – felelte gondolkodás nélkül.

– Csak akkor lehetsz boldog, ha el tudod engedni a múltat, ezzel együtt a haragot is. Segíteni szeretnék benne.

– Mire célzol? – ráncolta Adrian a homlokát.

– Arra, hogy ne büntesd tovább Greent. Az élet már megbüntette, hiszen elveszítette a lányát. Biztos vagyok benne, hogy ettől nagyobb büntetést semmi sem jelentene számára. Még az sem, ha teljesen tönkreteszed. Fel kell hagynod ezzel, Adrian, és koncentrálj most már a saját boldogságodra.

Adrian elmerengett ezen. Most valóban nem tűnt olyan fontosnak a bosszú. A jövőjük érdekelte, és nem az, mi lesz Greennel. Boldoggá szerette volna tenni azt a nőt, aki felnyitotta a szemét.

– Rendben. Befejeztem – tett ígéretet.

Ruby összeszűkített szemmel nézett rá.

– És nem lesz több képernyőről kiválasztott lány…

Adrian alig bírta elrejteni a mosolyát.

– Nem. Soha többé nem lesz.

– Bujkálni sem fogsz, mert szeretnék veled nagyon sok helyre elmenni – mondta Ruby a következő feltételeit.

– Jól van, de nem ígérem, hogy azonnal át tudok állni – sóhajtotta Adrian. – Még valami?

– Csak annyi, hogy ne törd össze a szívemet – nézett rá Ruby lágyan.

– Minden erőmmel azon leszek – jelentette ki Adrian, és ezt halálosan komolyan is gondolta. Rubyért képes lesz megváltozni.

Egy feleség naplója - 19. fejezet

 foto: pixabay

Adrian

Adrian a nyaralójához vitette magát. Először össze akart szedni valami nőt, hogy valamivel csillapítsa a lelkében tomboló vihart, de inkább letett róla. Nyugalomra volt szüksége, és még több italra.

Búskomoran ült a sötét házban, egyik poharat ürítette a másik után. Időnként megindultak a könnyei, egyszerre siratta a jelenét és a múltját. Ruby feltépte a sebeit, melyeket oly ügyesen rejtegetett eddig. Kegyetlen érzés volt kitárulkoznia neki, a tehetetlenség pedig feldühítette Adriant. Senki szemében nem akart többé gyengének látszani. Ez a gyengeség tette tönkre az életét, és most úgy tűnt – ha nem is olyan drasztikus módon –, de az élet megismétli önmagát. Ismét elveszített valakit, aki fontos lett számára.

Adrian addig ivott, míg végül már nem ment neki a gondolkodás, egyszerűen csak eldőlt a kanapén, és mély, nyugtalan álomba merült.

Reggel az előző napi ruhájában ébredt, a földön üres üveg hevert, az asztalon hamutál, tele csikkekkel. Ezer éve nem dohányzott már. Ahogy felült, a feje szét akart hasadni. Kitámolygott a konyhába, megivott két pohár vizet, majd a fürdőbe vette az irányt. A zuhany némileg segített rajta, ám a fejfájása semmit sem csökkent. Keresett magának tiszta ruhát, majd előkotorta a telefonját is.

Bőven elmúlt már tíz óra, rengeteg nem fogadott hívás várta, köztük Felixé legalább vagy hatszor. Tudta, hogy haza kell mennie, de attól félt, Ruby még mindig ott fogja várni, és nem élné túl, ha újra el kellene küldenie. Már így is a szíve szakadt meg érte, de nem tehetett mást. Ez a nő felbolygatta a gondosan megtervezett világát, nem akart újra érezni, félni a jövőtől, szánalmasnak tűnni. Inkább választja a megbízható magányt, a gondosan eltervezett életét, mely lemondásokkal jár ugyan, de kockázatmentes.

Üzent Victornak, aki fél órán belül ott volt érte. Adrian csak a kocsiban hívta vissza Felixet, mert addigra már magához tért annyira, hogy értelmesen tudjon kommunikálni.

– Hol a fenében vagy? És mi történt? – támadta le egyből a barátja.

– Miért? – játszotta Adrian az értetlent.

– Hogyhogy miért? Ruby elment, Eva szerint üres a szobája, te meg nem vagy sehol…

Adrian behunyta a szemét. Tehát elment. Ruby kilépett az életéből.

– Mindjárt ott leszek – mondta, majd kinyomta a hívást.

Amikor Adrian belépett a házba, Eva éppen az étkezőasztalt törölte. Az asszony felé pillantott, éppen csak, hogy elmormolt egy köszönést, és folytatta a munkáját. Adrian nem tudta, hogy képzelődik, vagy valóban vádaskodást pillantott meg a szemében. Ráadásul Victor is túl szótlan volt egész úton. Megrázta a fejét, és bement az irodájába. A titkárnőjére inkább rá se nézett, csak köszönt neki.

Felix az ablaknál állt, és rossz szokásához híven, a körmét rágta. Amikor Adrian belépett, megfordult, és végigmérte.

– Hogy nézel ki, és hol a fenében voltál?

Adrian lerogyott a kanapéra.

– Adnál egy kis vizet?

Felix idegesen vitt oda neki egy egész flakonnal.

– Berúgtál? – kérdezte meglepetten.

Adrian letekerte a kupakot, majd ivott.

– Ja. Egy kicsit – felelte, és megtörölte a száját.

– Összevesztetek?

– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy elzavartam.

Felix értetlenül tárta szét a karját.

– De miért, Adrian? Hisz szereted…

Adrian azonnal leintette.

– Nem akarom ezt többet meghallani. Nem vagyok szerelmes.

– Figyelj, te mamlasz! Mégis kinek akarsz hazudni? A barátod vagyok. Mondd már el, hogy mi a fene történt, mert semmit sem értek! – követelte Felix.

Adrian mérgesen pillantott fel rá.

– Igazad volt. Ruby újságíró, és olyan dolgokba ütötte az orrát, amibe nagyon nem kellett volna.

Felix vett egy mély levegőt, aztán leült a fotelbe.

– Mégis mibe? Beszélj már az istenért, Adrian!

Adrian belefáradt a titkolózásba. Felix az egyetlen, akivel megbeszélheti ezt, de mégis nehezen találta a szavakat.

– Ruby rájött, miért vagyok ilyen. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki képes lesz kideríteni, de ez a nő megtette. Elképesztő – rázta a fejét, mint aki még mindig nem hiszi el, hogy megtörtént.

– Akkor talán ideje lenne engem is beavatnod, mert még mindig nem értek semmit – morogta Felix.

Adrian a szemébe nézett, és bólintott. Aztán csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Semmilyen részletet nem hagyott ki. Most, hogy másodjára mesélte el, ugyanolyan fájdalmasan érintette, de ezúttal nem roppant össze. Lelkileg már túl fáradt volt ahhoz is.

Felix idegesen végigsimított göndör fürtjein.

– Jézusom, Adrian! Ez borzasztó. Nagyon sajnálom – nyögte.

Adrian nem válaszolt. Felix hosszú ideig csak meredt maga elé.

– Azért remélem, tudod, hogy igazságtalan voltál Rubyval – szólalt meg egy idő után.

Adrian hátradöntötte a fejét a kanapé támlájára, és a mennyezetet bámulta.

– Nem maradhatott a házamban. Felborította az egész életemet.

– Mégis mivel? – csattant fel Felix. – Azzal, hogy megtanított újra érezni? Vagy hogy végre élni kezdtél mellette? Ez olyan megbocsáthatatlan bűn lenne?

– Ne folytasd! – szólta le Adrian.

– De igenis folytatom – dacolt vele a barátja. – Elismerem, szörnyű, ami veled történt, de az nem Ruby hibája, és még csak nem is a tiéd. Egy ember tehet az egészről, az pedig Simon Green. De ezt te is tudod, hisz ezért akarsz bosszút állni rajta.

– Miért véded ennyire? Ruby olyan dolgokba ártotta bele magát, amelyek nem tartoznak rá.

– Több okom is van védeni. Ruby remek ember, másrészt első perctől fogva azon igyekezett, hogy boldoggá tegyen téged. Nem hiszem el, hogy te ezt nem vetted észre. Soha nem láttalak olyan felszabadultnak, mint vele. Boldognak tűntél, Adrian. Az a nő boldoggá tudott tenni.

Adrian nem akarta tovább hallgatni ezt. Felix is csak bűntudatot akar ébreszteni benne, amire semmi szüksége.

– Megyek, átöltözök, aztán dolgozzunk – jelentette ki, mintha meg sem hallotta volna, amit a barátja mondott neki.

Felix beletörődve ingatta a fejét, végül még lemondóan legyintett is egyet. Adrian felment. Csak egy pillanatra nézett be Ruby szobájába a nyitott ajtón, és azonnal elkapta onnan a tekintetét, mert a szíve nyomban elszorult. Amikor pedig a saját szobájában megérezte az illatát, dühösen tárta ki az ablakokat. Nagyon gyorsan átöltözött, és utána belevetette magát a munkába.

Egész végig feszült volt a hangulat közöttük, de Felix nem hozta szóba többé Rubyt, Adrian pedig magában hálás volt neki ezért. Este, miután egyedül maradt, nem találta a helyét a saját házában. Bárhová nézett, Ruby jutott eszébe. Még vacsorázni sem ült le az asztalhoz, hogy ne érezze a hiányát, inkább a konyhában erőltetett magába néhány falatot.

Adrian fáradtan ébredt. Alig aludt valamit. Az éjszaka közepén még az ágyneműjét is áthúzta, csak hogy szabaduljon Ruby illatától.

Az edzést kihagyta, de erőt vett magán, és normálisan reggelizett. Amikor pedig kezébe akadtak az újságok, máris újra remegett az idegességtől. Még mindig az ő fotójukkal voltak tele a lapok, különböző hangzatos címekkel ellátva.

Adrian Butler legújabb hódítása.

Adrian Butlerre rátalált a szerelem?

Az újságírónő és Adrian Butler összemelegedtek.

Adrian nem olvasta el a cikkeket, de a képeket hosszasan bámulta. Ruby gyönyörű volt rajtuk, és csak úgy sugárzott a boldogságtól. Máris hiányzott neki. Feszülten dobta le kezéből az újságokat, és átment az irodájába. Kihúzta a fiókot, hogy elővegyen egy mappát, és akkor a tekintete megakadt a kis pnedrive-on, amire Ruby naplóját másolta. A kezébe vette, és jó ideig csak forgatta benne, míg végül beillesztette a laptopjába, és remegő gyomorral megnyitotta a mappát.

Találomra lapozott bele a naplóba.

 „Még mindig beleremegek, ha csak néz rám, és olyankor attól félek, látja rajtam, mennyire elgyengülök a közelében.”

Adrian felsóhajtott, majd tovább görgetett.

„Szerettem volna kiszakítani a világából, ahová valamilyen okból száműzte magát, úgyhogy elvittem vásárolni. Időnként olyan volt, mint egy izgatott kisgyerek. Legszívesebben minden percben megpusziltam volna.”

Ezen Adrian elmosolyodott. Valóban úgy viselkedett, mint egy gyerek. Beleolvasott egy nem túl régi bejegyzésbe.

„Szerelmes lettem. Adrian Butlert nem lehet nem szeretni. Amikor ránézek, a lelkemet melegség járja át. Folyamatos késztetést érzek arra, hogy olyan dolgokkal ajándékozzam meg, amelyek kimaradtak az életéből. Adrian vágyik a gyengédségre, a törődésre, a figyelemre, vagy olyan egyszerű dolgokra, mint az ölelés vagy a simogatás. Ezek mindenkinek kijárnak.”

Adrian nagyokat pislogott, hogy eltűntesse a látását elhomályosító könnyeket.

„A múltját keresem. Meg kell találnom, mitől vált ilyenné, mert csak így segíthetek neki. Ha magam számára nem is, de másnak még megmenthetem őt. Adrian megérdemli a boldogságot.”

Adrian lecsapta a laptop fedelét, és arcát a tenyérbe temette. Ruby szereti őt. Őszinte, tiszta szerelemmel, és csak segíteni akart. Leengedte a kezét, és döbbentem meredt maga elé. Most jött csak rá, hogy ugyanazt a hibát követte el, mint tizenkét évvel ezelőtt. Eldobta, és megbántotta azt, akit szeret. Isabellával is ezt csinálta, és mi lett a vége…

Igaza volt Felixnek. Hisz szerelmes. Majd megőrül Rubyért. Miért is ne vállalhatná fel? Most már mindent tud róla, és talán elfogadja őt a múltjával együtt.

Adrian felállt.

Ettől a felismeréstől egészen megkönnyebbült. Nem is volt olyan nehéz dönteni, mint hitte. Bocsánatot kell kérnie Rubytól, mert igazságtalanul bántotta. Jóvá fogja tenni minden bűnét.

Izgatottan járkálni kezdett. Alig várta, hogy Felix megérkezzen. Míg tétlenül toporgott, kezébe vette a telefonját, és Rubyt akarta tárcsázni. Aztán mégsem tette, mert nem kérhetett telefonon bocsánatot. El kell mennie hozzá, de vajon otthon van? Vagy a szerkesztőségben? Valószínűleg egyik helyen sem, hisz most még inkább üldözhette a média.

Nyílt az ajtó, és Felix lépett be rajta.

– Segítened kell! – rohanta le azonnal Adrian.

– Mi történt? – ráncolta a homlokát a barátja, és ledobta a táskáját a fotelbe.

– Bocsánatot akarok kérni Rubytól. Igazad volt. Én tényleg szerelmes vagyok, Felix! – hadarta boldogan, de legalább ugyanannyira kétségbeesetten.

Felix hangosan felnevetett, és vállon veregette.

– Végre, hogy észhez tértél. Miben segítsek?

– El akarok menni hozzá, de nem tudom, hol keressem. Megkérdeznéd Aurorától?

– Hát persze – felelte Felix vigyorogva, és máris a füléhez emelte a telefonját. Pár lépést távolabb sétált. Adrian kiment addig kávéért, mert nem akarta őket zavarni. Ám amikor visszament Felix savanyú ábrázata egyáltalán nem tetszett neki.

– Nincs jó hírem – sóhajtotta Felix. – Aurorához költözött, mert a lakásánál sátrat vertek az újságírók. Aurora szerint valószínűleg nem akar téged látni.

– Hogyhogy nem akar? De hát, bocsánatot szeretnék kérni tőle – rázta a fejét Adrian.

– Aurora próbál vele beszélni este, és majd visszahív.

– Este? – ismételte Adrian elképedve. – Az még nagyon soká lesz. Hol lakik? Elmegyek most.

Felix pár pillanatig hezitált, majd bólintott.

– Nem tudom jó ötlet-e, de próbáld meg.

Adrian egy percig sem várt. Amint megkapta a címet, kocsiba pattant, és elvitette magát Aurora lakásához. A napszemüvegét az orrára tolta, és felcsengetett a lakásba.

– Igen? – hallotta meg Ruby édes hangját a túloldalon.

– Adrian vagyok. Beszélhetnénk?

Rövid csend következett.

– Nem akarok beszélni! Kérlek, menj el! – felelte Ruby.

– Légy szíves! – kérte volna Adrian, de megszakadt a kapcsolat.

Újra és újra megnyomta a csengőt, de nem érkezett válasz. Csalódottan ment vissza a kocsijához, beült a hátsó ülésre, és hazavitette magát.

– Nem engedett be – közölte Felix-szel, aki érdeklődve kapta fel a fejét, amint belépett hozzá.

– Akkor nagyon megbánthattad. Mégis mit mondtál neki?

– Ostobaságokat.

– Például? – Felix letette a kezéből az iratokat, és csak rá figyelt.

– Hogy nem jelentett semmit… Meg, hogy ráuntam.

– Micsoda? Normális vagy? Hogy mondhattál ilyet egy nőnek? – csattant fel Felix.

– Haragudtam rá – morogta Adrian, és idegesen beletúrt a hajába.

– Ez nem mentség. Nem elég, hogy megsértetted, de porig is aláztad mellé. Gratulálok!

– Félig részeg voltam, nem gondolkodtam, csak mondtam, ami eszembe jutott, mert azt akartam elmenjen – mentegetőzött.

– Jól megcsináltad. Most aztán teperhetsz, hogy szóba álljon veled… – dünnyögött Felix.

Adrian a telefonja után nyúlt.

– Felhívom.

– Nem fogja felvenni.

Adrian ennek ellenére próbálkozott, de Ruby mindannyiszor kinyomta.

– Oké, mit csináljak? – fordult tanácstalanul Felixhez.

– Küldj neki virágot és egy bocsánatkérő kártyát. Aztán várj.

– Te is tudod, hogy sosem csináltam még ilyet. Segíts!

– Rosa segíteni fog – vonta meg a vállát Felix unottan.

Adrian a szemét forgatva ment a ki a titkárnőjéhez, és elmagyarázta, mit szeretne.

– Rendben, máris intézem. Mit írjanak a kártyára? – nézett fel rá az asszony.

– Bocsáss meg, beszélnünk kell, vagy Ne haragudj, beszélnünk kell? Melyik a jobb? – kérdezte Adrian tanácstalanul.

– Őszintén? Egyik sem. Ha azt akarja, hogy megbocsásson, akkor ettől sokkal jobbat kell kitalálnia – felelte Rosa.

Adrian nagyot sóhajtott. Ebben szörnyű volt.

– Hiányozol! Kérlek, bocsáss meg! Ez jobb?

– Egy fokkal – mosolygott rá a titkárnője.

Adrian kissé lehiggadt, és visszament dolgozni. Nagyjából másfél óráig bírta, majd nyugtalanul fészkelődni kezdett.

– Szerinted fel fog hívni? – kérdezte a barátját.

Felix ismét az egyik irat fölül pillantott fel rá.

– Nem.

– Akkor miért mondtad, hogy küldjek virágot? – csattant fel Adrian.

– Azért, mert ez csak az első lépés. Többször kell próbálkoznod.

Adrian, mint egy duzzogó kisfiú, úgy fonta össze a karját maga előtt. Egy cseppet sem volt hozzászokva ahhoz, hogy tepernie kelljen valaki miatt. De Rubyért bármire hajlandó lett volna.

20. fejezet

Fogas kérdés - novella

Fogas kérdés

 

Már az felbosszant, hogy alig találok parkolóhelyet. Egyszerűen nem értem, hogy miért kell az összes fontosabb létesítménynek a városközpontba tömörülnie. Ha el akarok menni egy bankfiókba vagy bármilyen hivatalba, rendelőbe vagy telefonos szaküzletbe, akkor idegbajt kapok, mire sikerül valahol leparkolnom. Aztán meg azért, mert a világ összes aprópénze nem elég az automatába, végül pedig még álljak (jobb esetben üljek) sorba azért, amiért jöttem.

Korábban érkezek, így amikor benyitok az ajtón, rettenetesen megkönnyebbülök, mert én vagyok az első. Hamarabb túl lehetek rajta. Talán csak rossz beidegződés, de a víz kiver a váróterem falára helyezett képek láttán. Megpróbálok nem figyelni rájuk, csak lehuppanok a sötétszürke párnázott székek egyikére. Az legalább kényelmes, bár remélhetőleg nem kell sokáig ücsörögnöm rajta.

Fülelek. Az ajtó mögül semmi zaj nem szűrődik ki. Egészen jól néz ki, fehér bőrrel bevont, gombokkal behúzott, akárcsak egy dizájn kanapé. Nem kizárt, hogy hangszigetelt, ami nem is baj. A túloldali sarokban egy fikusz kúszik a magasba, alsó leveleit már elhullajtotta, mellette a falon egy tévé, de jelenleg nincs bekapcsolva. Egy kis állványon prospektusok sorakoznak, azonban nem tudom jobban szemügyre venni, mert nyílik a bejárati ajtó. Egy nagyjából velem egykorú, húszas évei közepén járó srác lép be rajta, fülén a telefonjával.

– Oké, akkor megvárlak. Tényleg nincs semmi gond, miattam nem kell kapkodnod, kibírom azt a negyedórát – mondja valakinek, majd kinyomja a telefont, és rám néz. – Üdv! – mosolyog, és két székkel arrébb leül.

– Helló! – köszönök én is.

A hátizsákját ledobja maga mellé, és kényelmesen kinyújtóztatja hosszú lábait. Egyszerű farmer van rajta, de a cipője márkás. Tavaly én is venni akartam magamnak egy hasonlót, csak sajnáltam rá a pénzt, és talán nem is az én stílusom. Ellenben ennek a srácnak jól áll. Főleg, hogy a velúr bőrkabátja is hasonló árnyalatú, ami alatt vékony, világoskék kötött pulcsit visel.

Hirtelen kapom el a fejem, mert felém fordul. Valószínűleg így is érzékelhette, hogy megbámultam.

– Csak nem izgulsz? – kérdezi tőlem kedélyesen.

Meglepődve fordulok felé. Ő éppen beletúr az enyhén hullámos, barna tincseibe. Tekintetemmel követem a mozdulatot, mielőtt megszólalnék.

– Egy kicsit. Nem igazán szeretek ilyen helyekre járni. Szerintem az összes fogorvos szadista – bukik ki belőlem, és idegesen megtörlöm a tenyerem a nadrágomban.

A srác jókedvűen felnevet.

– Talán van benne valami. Sok rossz tapasztalatod van? – érdeklődik.

– Hm, akad pár – bólintok. – Alapvetően nem szeretem, ha valaki a számban piszkál. Ha pedig maszkot visel és fúrógépet tart a kezében, akkor különösen nem.

– Fogadni mernék, horrorfilm rajongó vagy. – Egész testével felém fordul, könyökével megtámaszkodik a szék támláján.

– Láttam már egyet-kettőt – vonom meg a vállam. – De ha ilyen alakok bukkannak fel benne, annak sosincs jó vége.

Megint nevet, és a vidámsága átragad rám is, elmosolyodok.

– Oké, de a fogorvosok pont, hogy jót akarnak neked, még ha kissé félelmetes is a módszerük.

– Nem minden esetben vagyok meggyőződve róla – ingatom a fejem. – Ki választ magának ilyen szakmát? Csak az, akinek van valami beütése. Lehet, hogy a fúró hangjára gerjed, vagy csak szájfétise van.

– Vagy szadista – ismétli meg a srác a korábbi állításomat.

– Pontosan – bólogatok mosolyogva. – Élvezik, ha másokat kínozhatnak, és még szólni sem tudnak miatta, mert a fél kezük kitölti a páciens száját. De a legjobb, amikor azt mondják, mindjárt kész, te meg már számolod a másodperceket, és a végén rájössz, hogy nem is tudsz addig elszámolni, mert egy végtelenségig tart, mire befejezi a kínzásodat.

Erre már hangosan felkacag. Csengő nevetése visszhangzik a csempézett falakon.

– Neked tényleg nagyon rossz tapasztalataid lehetnek. Most mit fognak csinálni veled?

– Annak örülnék, ha semmit – vágom rá –, de valószínűleg betömik az egyik hátsó fogamat.

– Az elég gyorsan megvan – feleli. – Szerintem az injekció része rosszabb.

Már kezdtem azt hinni, ő egyáltalán nem tart a fogorvostól, és nem túl férfias, hogy én meg itt rinyálok, úgyhogy egyből hevesen bólogatok.

– Ne is emlegesd! Kiskoromban hárman fogtak le az oltásoknál.

– Azért remélem, most nem lesz szükség ilyesmire – kuncog.

Aranyos. Határozottan aranyos. Jólesik, hogy eltereli a figyelmemet, mert azóta már az összes körmömet lerágtam volna.

– Te viszont nem látszol túl idegesnek – jegyzem meg.

Hosszan a szemembe néz, majd mintha kicsit zavarba jönne, a táskája pántját kezdi el piszkálni.

– Én sem örömmel ülök a fogorvosi székbe – ismeri be. – De semmivel sem jobb, ha halálra idegeskedem magam miatta.

– Ez igaz – sóhajtom, mire ismét rám néz, és ebben a tekintetben most van valami, ami miatt a gyomrom bukfencet hány, de nem tudok alaposabban meggyőződni a megérzésemről, mert ismét nyílik az ajtó.

Egy teltebb, alacsonyabb nő lép be, fején citromsárga sapka, aminek oldalán egy masni virít. A mellettem lévő srác megfogja a táskáját, és feláll. A homlokom ráncolva figyelem őket.

– Bocsánat, doktor úr, de alig találtam parkolóhelyet – hadarja a nő lihegve, és egy kulcsot tart a kezében, amivel a párnázott ajtóhoz lép.

Döbbenten meredek a srácra. Doktor úr? Te jó ég!

– Khm – köszörüli meg a torkát, majd mosolyogva felém fordul. – Gyere be, egy perc, és kezdhetjük – int a rendelő felé.

Valószínűleg sápadtabb vagyok, mint a helyiség berendezése. Gépiesen huppanok le a székre, és mereven várakozok, amíg ő magára húzza a köpenyét, aztán eltűnik. A vízcsobogásból tudom, hogy a kezét mossa. Az asszisztense meg egyfolytában beszél, de nem fogom fel, miről, mert azon pörög az agyam, amit a fogorvosokról mondtam neki. Jót röhöghetett rajtam magában. Csak én kerülhetek ilyen hülye helyzetbe.

– Bocsánat, már itt is vagyok. Szóval a hátsó fog rakoncátlankodik? – kérdezi egy pimasz mosollyal a szája sarkában. Válaszolni akarok, ám mielőtt megtenném, a fülemhez hajol: – Nyugi, nagyon élveztem.

Lehet, hogy az előbb elsápadtam, de most olyan vörös lehetek, mint a főtt rák.

– Nem fáj, csak van rajta egy pici lyuk – felelem.

Nem akarok egyebet mondani, mert az asszisztens ott sürög-forog körülöttünk, eszközöket pakol le, meg a poharat tölti fel vízzel.

– Oké, akkor megnézzük – mondja a srác, vagyis a doki, én meg kelletlenül kinyitom a számat.

Felhúzza a maszkot az arcára, és megvizsgálja az érintett fogamat, kicsit meg is piszkálja.

– Akkor egy tömés? – kérdezi olyan hangsúllyal, hogy még jobban zavarba jövök. Tudom, hogy szándékosan csinálja. Még jó, hogy az asszisztens nem hallotta, mert épp telefonál.

– Oké, bocs az előbbiért – suttogom. – De tényleg parázok a fogorvosoktól.

A szemén látom, hogy mosolyog. Ismét közelebb hajol.

– Ígérem, ezután nem fogsz. Hétkor végzek. Van kedved utána meginni valamit? Addigra kimegy a zsibbadás. Ja, és nincs semmiféle perverzióm – teszi hozzá.

Kellemes melegség fut végig rajtam, és fülig érő szájjal bólintok. Ezután már nem is igazán figyelek arra, mi történik velem, csakis az jár a fejemben, hogy randira hívott a világ legcukibb fogorvosa.