Egy feleség naplója - 19. fejezet

 foto: pixabay

Adrian

Adrian a nyaralójához vitette magát. Először össze akart szedni valami nőt, hogy valamivel csillapítsa a lelkében tomboló vihart, de inkább letett róla. Nyugalomra volt szüksége, és még több italra.

Búskomoran ült a sötét házban, egyik poharat ürítette a másik után. Időnként megindultak a könnyei, egyszerre siratta a jelenét és a múltját. Ruby feltépte a sebeit, melyeket oly ügyesen rejtegetett eddig. Kegyetlen érzés volt kitárulkoznia neki, a tehetetlenség pedig feldühítette Adriant. Senki szemében nem akart többé gyengének látszani. Ez a gyengeség tette tönkre az életét, és most úgy tűnt – ha nem is olyan drasztikus módon –, de az élet megismétli önmagát. Ismét elveszített valakit, aki fontos lett számára.

Adrian addig ivott, míg végül már nem ment neki a gondolkodás, egyszerűen csak eldőlt a kanapén, és mély, nyugtalan álomba merült.

Reggel az előző napi ruhájában ébredt, a földön üres üveg hevert, az asztalon hamutál, tele csikkekkel. Ezer éve nem dohányzott már. Ahogy felült, a feje szét akart hasadni. Kitámolygott a konyhába, megivott két pohár vizet, majd a fürdőbe vette az irányt. A zuhany némileg segített rajta, ám a fejfájása semmit sem csökkent. Keresett magának tiszta ruhát, majd előkotorta a telefonját is.

Bőven elmúlt már tíz óra, rengeteg nem fogadott hívás várta, köztük Felixé legalább vagy hatszor. Tudta, hogy haza kell mennie, de attól félt, Ruby még mindig ott fogja várni, és nem élné túl, ha újra el kellene küldenie. Már így is a szíve szakadt meg érte, de nem tehetett mást. Ez a nő felbolygatta a gondosan megtervezett világát, nem akart újra érezni, félni a jövőtől, szánalmasnak tűnni. Inkább választja a megbízható magányt, a gondosan eltervezett életét, mely lemondásokkal jár ugyan, de kockázatmentes.

Üzent Victornak, aki fél órán belül ott volt érte. Adrian csak a kocsiban hívta vissza Felixet, mert addigra már magához tért annyira, hogy értelmesen tudjon kommunikálni.

– Hol a fenében vagy? És mi történt? – támadta le egyből a barátja.

– Miért? – játszotta Adrian az értetlent.

– Hogyhogy miért? Ruby elment, Eva szerint üres a szobája, te meg nem vagy sehol…

Adrian behunyta a szemét. Tehát elment. Ruby kilépett az életéből.

– Mindjárt ott leszek – mondta, majd kinyomta a hívást.

Amikor Adrian belépett a házba, Eva éppen az étkezőasztalt törölte. Az asszony felé pillantott, éppen csak, hogy elmormolt egy köszönést, és folytatta a munkáját. Adrian nem tudta, hogy képzelődik, vagy valóban vádaskodást pillantott meg a szemében. Ráadásul Victor is túl szótlan volt egész úton. Megrázta a fejét, és bement az irodájába. A titkárnőjére inkább rá se nézett, csak köszönt neki.

Felix az ablaknál állt, és rossz szokásához híven, a körmét rágta. Amikor Adrian belépett, megfordult, és végigmérte.

– Hogy nézel ki, és hol a fenében voltál?

Adrian lerogyott a kanapéra.

– Adnál egy kis vizet?

Felix idegesen vitt oda neki egy egész flakonnal.

– Berúgtál? – kérdezte meglepetten.

Adrian letekerte a kupakot, majd ivott.

– Ja. Egy kicsit – felelte, és megtörölte a száját.

– Összevesztetek?

– Inkább fogalmazzunk úgy, hogy elzavartam.

Felix értetlenül tárta szét a karját.

– De miért, Adrian? Hisz szereted…

Adrian azonnal leintette.

– Nem akarom ezt többet meghallani. Nem vagyok szerelmes.

– Figyelj, te mamlasz! Mégis kinek akarsz hazudni? A barátod vagyok. Mondd már el, hogy mi a fene történt, mert semmit sem értek! – követelte Felix.

Adrian mérgesen pillantott fel rá.

– Igazad volt. Ruby újságíró, és olyan dolgokba ütötte az orrát, amibe nagyon nem kellett volna.

Felix vett egy mély levegőt, aztán leült a fotelbe.

– Mégis mibe? Beszélj már az istenért, Adrian!

Adrian belefáradt a titkolózásba. Felix az egyetlen, akivel megbeszélheti ezt, de mégis nehezen találta a szavakat.

– Ruby rájött, miért vagyok ilyen. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki képes lesz kideríteni, de ez a nő megtette. Elképesztő – rázta a fejét, mint aki még mindig nem hiszi el, hogy megtörtént.

– Akkor talán ideje lenne engem is beavatnod, mert még mindig nem értek semmit – morogta Felix.

Adrian a szemébe nézett, és bólintott. Aztán csak úgy ömlöttek belőle a szavak. Semmilyen részletet nem hagyott ki. Most, hogy másodjára mesélte el, ugyanolyan fájdalmasan érintette, de ezúttal nem roppant össze. Lelkileg már túl fáradt volt ahhoz is.

Felix idegesen végigsimított göndör fürtjein.

– Jézusom, Adrian! Ez borzasztó. Nagyon sajnálom – nyögte.

Adrian nem válaszolt. Felix hosszú ideig csak meredt maga elé.

– Azért remélem, tudod, hogy igazságtalan voltál Rubyval – szólalt meg egy idő után.

Adrian hátradöntötte a fejét a kanapé támlájára, és a mennyezetet bámulta.

– Nem maradhatott a házamban. Felborította az egész életemet.

– Mégis mivel? – csattant fel Felix. – Azzal, hogy megtanított újra érezni? Vagy hogy végre élni kezdtél mellette? Ez olyan megbocsáthatatlan bűn lenne?

– Ne folytasd! – szólta le Adrian.

– De igenis folytatom – dacolt vele a barátja. – Elismerem, szörnyű, ami veled történt, de az nem Ruby hibája, és még csak nem is a tiéd. Egy ember tehet az egészről, az pedig Simon Green. De ezt te is tudod, hisz ezért akarsz bosszút állni rajta.

– Miért véded ennyire? Ruby olyan dolgokba ártotta bele magát, amelyek nem tartoznak rá.

– Több okom is van védeni. Ruby remek ember, másrészt első perctől fogva azon igyekezett, hogy boldoggá tegyen téged. Nem hiszem el, hogy te ezt nem vetted észre. Soha nem láttalak olyan felszabadultnak, mint vele. Boldognak tűntél, Adrian. Az a nő boldoggá tudott tenni.

Adrian nem akarta tovább hallgatni ezt. Felix is csak bűntudatot akar ébreszteni benne, amire semmi szüksége.

– Megyek, átöltözök, aztán dolgozzunk – jelentette ki, mintha meg sem hallotta volna, amit a barátja mondott neki.

Felix beletörődve ingatta a fejét, végül még lemondóan legyintett is egyet. Adrian felment. Csak egy pillanatra nézett be Ruby szobájába a nyitott ajtón, és azonnal elkapta onnan a tekintetét, mert a szíve nyomban elszorult. Amikor pedig a saját szobájában megérezte az illatát, dühösen tárta ki az ablakokat. Nagyon gyorsan átöltözött, és utána belevetette magát a munkába.

Egész végig feszült volt a hangulat közöttük, de Felix nem hozta szóba többé Rubyt, Adrian pedig magában hálás volt neki ezért. Este, miután egyedül maradt, nem találta a helyét a saját házában. Bárhová nézett, Ruby jutott eszébe. Még vacsorázni sem ült le az asztalhoz, hogy ne érezze a hiányát, inkább a konyhában erőltetett magába néhány falatot.

Adrian fáradtan ébredt. Alig aludt valamit. Az éjszaka közepén még az ágyneműjét is áthúzta, csak hogy szabaduljon Ruby illatától.

Az edzést kihagyta, de erőt vett magán, és normálisan reggelizett. Amikor pedig kezébe akadtak az újságok, máris újra remegett az idegességtől. Még mindig az ő fotójukkal voltak tele a lapok, különböző hangzatos címekkel ellátva.

Adrian Butler legújabb hódítása.

Adrian Butlerre rátalált a szerelem?

Az újságírónő és Adrian Butler összemelegedtek.

Adrian nem olvasta el a cikkeket, de a képeket hosszasan bámulta. Ruby gyönyörű volt rajtuk, és csak úgy sugárzott a boldogságtól. Máris hiányzott neki. Feszülten dobta le kezéből az újságokat, és átment az irodájába. Kihúzta a fiókot, hogy elővegyen egy mappát, és akkor a tekintete megakadt a kis pnedrive-on, amire Ruby naplóját másolta. A kezébe vette, és jó ideig csak forgatta benne, míg végül beillesztette a laptopjába, és remegő gyomorral megnyitotta a mappát.

Találomra lapozott bele a naplóba.

 „Még mindig beleremegek, ha csak néz rám, és olyankor attól félek, látja rajtam, mennyire elgyengülök a közelében.”

Adrian felsóhajtott, majd tovább görgetett.

„Szerettem volna kiszakítani a világából, ahová valamilyen okból száműzte magát, úgyhogy elvittem vásárolni. Időnként olyan volt, mint egy izgatott kisgyerek. Legszívesebben minden percben megpusziltam volna.”

Ezen Adrian elmosolyodott. Valóban úgy viselkedett, mint egy gyerek. Beleolvasott egy nem túl régi bejegyzésbe.

„Szerelmes lettem. Adrian Butlert nem lehet nem szeretni. Amikor ránézek, a lelkemet melegség járja át. Folyamatos késztetést érzek arra, hogy olyan dolgokkal ajándékozzam meg, amelyek kimaradtak az életéből. Adrian vágyik a gyengédségre, a törődésre, a figyelemre, vagy olyan egyszerű dolgokra, mint az ölelés vagy a simogatás. Ezek mindenkinek kijárnak.”

Adrian nagyokat pislogott, hogy eltűntesse a látását elhomályosító könnyeket.

„A múltját keresem. Meg kell találnom, mitől vált ilyenné, mert csak így segíthetek neki. Ha magam számára nem is, de másnak még megmenthetem őt. Adrian megérdemli a boldogságot.”

Adrian lecsapta a laptop fedelét, és arcát a tenyérbe temette. Ruby szereti őt. Őszinte, tiszta szerelemmel, és csak segíteni akart. Leengedte a kezét, és döbbentem meredt maga elé. Most jött csak rá, hogy ugyanazt a hibát követte el, mint tizenkét évvel ezelőtt. Eldobta, és megbántotta azt, akit szeret. Isabellával is ezt csinálta, és mi lett a vége…

Igaza volt Felixnek. Hisz szerelmes. Majd megőrül Rubyért. Miért is ne vállalhatná fel? Most már mindent tud róla, és talán elfogadja őt a múltjával együtt.

Adrian felállt.

Ettől a felismeréstől egészen megkönnyebbült. Nem is volt olyan nehéz dönteni, mint hitte. Bocsánatot kell kérnie Rubytól, mert igazságtalanul bántotta. Jóvá fogja tenni minden bűnét.

Izgatottan járkálni kezdett. Alig várta, hogy Felix megérkezzen. Míg tétlenül toporgott, kezébe vette a telefonját, és Rubyt akarta tárcsázni. Aztán mégsem tette, mert nem kérhetett telefonon bocsánatot. El kell mennie hozzá, de vajon otthon van? Vagy a szerkesztőségben? Valószínűleg egyik helyen sem, hisz most még inkább üldözhette a média.

Nyílt az ajtó, és Felix lépett be rajta.

– Segítened kell! – rohanta le azonnal Adrian.

– Mi történt? – ráncolta a homlokát a barátja, és ledobta a táskáját a fotelbe.

– Bocsánatot akarok kérni Rubytól. Igazad volt. Én tényleg szerelmes vagyok, Felix! – hadarta boldogan, de legalább ugyanannyira kétségbeesetten.

Felix hangosan felnevetett, és vállon veregette.

– Végre, hogy észhez tértél. Miben segítsek?

– El akarok menni hozzá, de nem tudom, hol keressem. Megkérdeznéd Aurorától?

– Hát persze – felelte Felix vigyorogva, és máris a füléhez emelte a telefonját. Pár lépést távolabb sétált. Adrian kiment addig kávéért, mert nem akarta őket zavarni. Ám amikor visszament Felix savanyú ábrázata egyáltalán nem tetszett neki.

– Nincs jó hírem – sóhajtotta Felix. – Aurorához költözött, mert a lakásánál sátrat vertek az újságírók. Aurora szerint valószínűleg nem akar téged látni.

– Hogyhogy nem akar? De hát, bocsánatot szeretnék kérni tőle – rázta a fejét Adrian.

– Aurora próbál vele beszélni este, és majd visszahív.

– Este? – ismételte Adrian elképedve. – Az még nagyon soká lesz. Hol lakik? Elmegyek most.

Felix pár pillanatig hezitált, majd bólintott.

– Nem tudom jó ötlet-e, de próbáld meg.

Adrian egy percig sem várt. Amint megkapta a címet, kocsiba pattant, és elvitette magát Aurora lakásához. A napszemüvegét az orrára tolta, és felcsengetett a lakásba.

– Igen? – hallotta meg Ruby édes hangját a túloldalon.

– Adrian vagyok. Beszélhetnénk?

Rövid csend következett.

– Nem akarok beszélni! Kérlek, menj el! – felelte Ruby.

– Légy szíves! – kérte volna Adrian, de megszakadt a kapcsolat.

Újra és újra megnyomta a csengőt, de nem érkezett válasz. Csalódottan ment vissza a kocsijához, beült a hátsó ülésre, és hazavitette magát.

– Nem engedett be – közölte Felix-szel, aki érdeklődve kapta fel a fejét, amint belépett hozzá.

– Akkor nagyon megbánthattad. Mégis mit mondtál neki?

– Ostobaságokat.

– Például? – Felix letette a kezéből az iratokat, és csak rá figyelt.

– Hogy nem jelentett semmit… Meg, hogy ráuntam.

– Micsoda? Normális vagy? Hogy mondhattál ilyet egy nőnek? – csattant fel Felix.

– Haragudtam rá – morogta Adrian, és idegesen beletúrt a hajába.

– Ez nem mentség. Nem elég, hogy megsértetted, de porig is aláztad mellé. Gratulálok!

– Félig részeg voltam, nem gondolkodtam, csak mondtam, ami eszembe jutott, mert azt akartam elmenjen – mentegetőzött.

– Jól megcsináltad. Most aztán teperhetsz, hogy szóba álljon veled… – dünnyögött Felix.

Adrian a telefonja után nyúlt.

– Felhívom.

– Nem fogja felvenni.

Adrian ennek ellenére próbálkozott, de Ruby mindannyiszor kinyomta.

– Oké, mit csináljak? – fordult tanácstalanul Felixhez.

– Küldj neki virágot és egy bocsánatkérő kártyát. Aztán várj.

– Te is tudod, hogy sosem csináltam még ilyet. Segíts!

– Rosa segíteni fog – vonta meg a vállát Felix unottan.

Adrian a szemét forgatva ment a ki a titkárnőjéhez, és elmagyarázta, mit szeretne.

– Rendben, máris intézem. Mit írjanak a kártyára? – nézett fel rá az asszony.

– Bocsáss meg, beszélnünk kell, vagy Ne haragudj, beszélnünk kell? Melyik a jobb? – kérdezte Adrian tanácstalanul.

– Őszintén? Egyik sem. Ha azt akarja, hogy megbocsásson, akkor ettől sokkal jobbat kell kitalálnia – felelte Rosa.

Adrian nagyot sóhajtott. Ebben szörnyű volt.

– Hiányozol! Kérlek, bocsáss meg! Ez jobb?

– Egy fokkal – mosolygott rá a titkárnője.

Adrian kissé lehiggadt, és visszament dolgozni. Nagyjából másfél óráig bírta, majd nyugtalanul fészkelődni kezdett.

– Szerinted fel fog hívni? – kérdezte a barátját.

Felix ismét az egyik irat fölül pillantott fel rá.

– Nem.

– Akkor miért mondtad, hogy küldjek virágot? – csattant fel Adrian.

– Azért, mert ez csak az első lépés. Többször kell próbálkoznod.

Adrian, mint egy duzzogó kisfiú, úgy fonta össze a karját maga előtt. Egy cseppet sem volt hozzászokva ahhoz, hogy tepernie kelljen valaki miatt. De Rubyért bármire hajlandó lett volna.

20. fejezet