Életre szóló két éjszaka - 8. fejezet

 foto: pixabay

Jason boldogan vezetett haza. Bárcsak minden vágya így teljesülne. Meg akarta ismerni ezt a nőt, és erre tessék… El sem hitte, hogy ilyen létezik.

Tudta, mennyire veszélyes Annát alkalmaznia, de esze ágában sem volt elengedni, ahhoz túlságosan vonzódott hozzá. És ez a nő nemcsak szép, de okos is. Rendkívül tehetségesnek tartotta. Minden egyes nap kihívás lesz a közelében lenni, de Jason vállalni akarta ez a kihívást. Igaz, már az első nap elbukott, hisz nem bírta megállni, hogy ne menjen le hozzá. Újra meg kellett győződnie arról, hogy Anna tényleg ott van, és tényleg neki fog dolgozni.

Nem szerette volna ámítani magát, de mégis úgy érezte, hogy a munkán kívül újra van miért felkelnie. Anna akaratlanul is színt vitt a sivár életébe. Reggel már úgy ment dolgozni, hogy pontosan tudta, milyen indokkal fog újra lemenni hozzá.

– Ez a három rész elkészült – rendezgette Peter a tervrajzokat az asztalon. – A neheze azonban még hátravan. Abban lehet, a te segítségedre is szükség lesz.

– Jól van, később lenézek hozzátok – biccentett Jason.

Peter ledobta magát a szemben lévő fotelbe, és a lábát keresztbe vetve sandított a barátjárta.

– Na, és mit szólsz Annához? Ugye mondtam, hogy tetszeni fog?

Jason elmosolyodott.

– Te most mire gondolsz? A külsejére vagy a munkájára?

– Mindkettőre.

– Minden szempontból figyelemreméltó – motyogta az orra alatt, és közben úgy tett, mint akit nagyon leköt a papírok halomba rendezése.

– Egy bombázó. Ha nem lenne barátnőm…

– Akkor sem lenne esélyed nála – vetette közbe Jason.

Peter elégedetlenül szusszant egyet.

– Miből gondolod? Amúgy mindenkinek bejön. A fiúk szinte sorban állnak az asztalánál, hogy bemutatkozzanak neki.

Jason meglepetten kapta fel a fejét.

– Valóban? Akkor talán le kellene néznem, hogy a munka is haladjon – állt fel az asztala mögül.

Nem szívesen ismerte be, de máris mardosni kezdte a féltékenység. Nem akarta, hogy bárki is Anna körül legyeskedjen. Amint leért, bosszankodva győződött meg arról, hogy Peter nem állított valótlanságot. Hárman is ott sündörögtek Anna körül, holott az emeleten lenne a helyük.

– Megtudhatnám, milyen látnivaló van itt? – lépett oda hozzájuk, alig elrejtve a hangjában megbújó bosszúságot.

– Semmi, főnök – fordultak felé a tervezők. – Csak üdvözöltük az új kollégát.

– És megnéztük a rajzait – tette hozzá a másik.

– Nem igaz. Udvarolnak Annának – árulta be őket Rita nevetve.

– Úgy látom, még bonbont is hoztatok – nézett Jason az asztalon fekvő csokoládés dobozra.

– Azt történetesen Petertől kaptuk – szólalt meg Anna, és egy varázslatos mosolyt eresztett meg felé.

Jason szívét megdobogtatta ez a tekintet.

– Fiúk, vissza dolgozni – intett a fejével az emelet felé, majd újra Annához fordult. – Ha ez így megy, akkor kénytelen leszek a saját irodámba beköltöztetni téged, hogy a munka is haladjon.

Jason viccelt, de azért magában fortyogott: Még hogy bonbon? Mit képzel Peter is?

– Új vagyok, természetes, hogy kíváncsiak – védte őket Anna.

– Oké, igazából nem zavar, csak ne menjen a munka rovására – rántotta meg a vállát a férfi.

– Bízd csak rám! Mindenkit el fogok zavarni Anna közeléből – kuncogott Rita.

– Jól van, de nem ezért jöttem – váltott témát Jason. – Ha marad annyi időtök, akkor terveznétek legalább egy-két ágyat? Hátha azt is le tudnánk adni, a többivel együtt. Hadd lássák, mennyire komplexek vagyunk.

– Nem tudom, belefér-e, de igyekezni fogunk – felelte Rita.

– Ha más nem, akkor csütörtökön és pénteken bent maradhatok – ajánlotta Anna.

Jason azonnal megrázta a fejét.

– Azt nem kérem. Emiatt nem kell túlóráznod, de köszönöm. Ha jut idő rá, megcsináljátok, ha nem, akkor nem. Nem gond – mosolygott a lányokra. – Nos, én sem tartalak fel titeket. Jó munkát!

Jason megfordult, és komoly erőfeszítésébe került, hogy ne vigyorogva menjen vissza az irodájába. Anna ma is gyönyörű, jól áll neki a feltűzött haj, de rögtön az ugrott be neki, hogy látta ő már egészen kócosan is… meztelenül… kívánatosan… a karjai között. Most úgy tűnt, mintha az egy másik dimenzióban történt volna. Ráadásul, ha akarna, sem közeledhetne felé, amíg le nem zajlik a válás. Eme gondolat hatására át is ment Benhez, az ügyvédjéhez. Az öreg érdeklődve nézett fel rá a szemüvege fölött.

– Hogy állsz az ügyemben? – ült le Jason.

– Haladok, de nem mehet gyorsan, te is tudod. Idő kell ekkora összegek mozgatásához.

– Ha megvan, azonnal szólj, és közlöm Ivyvel a döntésem. Megpróbálom a lehető legbékésebben elrendezni a dolgokat.

Ben komótosan bólogatott.

– Rajtam nem múlik, szurkolok nektek. Talán én örülnék a legjobban, ha nem kellene a céget szétcincálni.

Jason gyomra összerándult a gondolatra, hogy Ivy elveheti tőle a cég felét.

– Azt semmiképpen nem engedem – jelentette ki határozottan. – A többi szerződést előkészítetted már?

– Igen, péntekre meglesz, és küldheted azt is a terveitekkel együtt.

– Remek. Köszönöm, Ben. – Jason felállt, és visszatért a saját munkájához, később pedig lement a másodikra, hogy segítsen a többieknek. Megállt Peter mellett, aki elmélyülten gondolkozott az egyik kinyomtatott rajz fölött.

– Bonbon, mi? – morogta Jason halkan.

Peter felnézett rá, és arca grimaszba rándult.

– Neked muszáj mindig mindenről tudnod? Csak kedveskedni akartam.

– Akkor hozz a titkárnőmnek, úgyis egy csomó papírmunkát megcsinál helyetted – csapta vállon, majd arrébblépett egy másik asztalhoz.

Nehezen, de sikerült összehozniuk a konyha átalakítási rajzát is. Ezután visszament a saját irodájába, és rendezte a többi függőben lévő munkájukat. Már épp ebédidő közeledett, mikor Anna kopogtatott be hozzá.

– Nem zavarlak? – dugta be a fejét a nő.

Jason pulzusa rögtön megugrott.

– Nem, gyere csak – felelte, és próbálta leplezni az örömét.

Anna néhány vázlatot tett le elé.

– A tanácsodat szeretném kérni. Készítettem négy új rajzot, és nem tudom eldönteni, melyik a jobb.

Jason kezébe vette a papírokat, és megnézte őket.

– Ez a kettő tetszik, de talán a lábak kevésbé legyenek ívesek – mutatta az ujjával.

– Úgy érted, hogy egyáltalán ne legyen ív, vagy csak kisebb? – kérdezte Anna.

– Megmutatom. – Jason intett, Anna pedig átsétált az ő oldalára, és megállt mellette. Jason ceruzával átrajzolta a bútorok lábainak vonalát.

– Így tényleg jobb, kösz – mosolygott le rá a nő, aztán kezébe vette a rajzokat, és már ment is volna, de Jason utána szólt.

– Maradj még, kérlek!

Anna kérdőn fordult vissza felé.

– Megiszol velem egy kávét?

– Csak akkor, ha a többi alkalmazottaddal is szoktál kávézni – ráncolta Anna a homlokát.

– Peterrel szoktam – vágta rá Jason. – Szólok Karennek, addig helyezd magad kényelembe.

Jason érezte, mennyire átlátszó, amiért itt marasztalja, de önző módon, szeretett volna lopni tíz percnyi boldogságot. Mert igen, már az is boldoggá tette, hogy beszélgethet vele.

Anna gyanakodva pillantott fel rá, amikor visszament. Jason leült vele szemben, és feszülten elmosolyodott.

– Most kérdezhetsz, ha akarsz.

Anna szemöldöke magasba szaladt.

– A tegnap estére célzol?

– Arra – bólintott Jason.

Anna nyert egy kis időt, amíg Karen behozta a kávét. Az asszony letette a tálcát az asztalra, majd távozott.

– Oké. Akkor te mi érzel, Jason? – hadarta el Anna gyorsan a kérdését, és látszott, hogy már ennyitől is zavarba jött.

Jason nem válaszolt azonnal. Megvárta, amíg elfogy Anna türelme, és a szemébe nem néz.

– Megőrjít a vágy, és iszonyatosan nehéz megállnom, hogy ne érjek hozzád – mondta ki az őszinte szavakat.

Anna kezében megremegett a csésze.

– De megállapodtunk, hogy…

– Tartom is magam hozzá, csak a kérdésedre válaszoltam – felelte Jason.

– Te aztán tudod, hogyan kell az embert zavarba hozni – forgatta Anna a szemét.

Jason megvonta a vállát, bár közel sem volt olyan laza, mint ahogyan az kívülről látszott.

– Szerintem te is épp ugyanezt érzed, és nincs abban semmi, ha beszélünk róla.

– Ez így van – biccentett Anna –, viszont az csak egy..., illetve két éjszaka volt. Akkor még nem tudtam, hogy ki vagy, és azt hittem, soha többé nem látlak. Most pedig a főnökömként ülsz itt velem szemben, ráadásul nős vagy. Beszélnünk sem szabadna róla.

– Tudom – sóhajtotta Jason. – Kizárólag ezek a tények tartanak vissza attól, hogy ne teperjelek le itt, és most.

Anna ajkai megremegtek, és a légzése láthatóan felgyorsult.

– Ne csináld ezt velem, Jason! – ezután úgy pattant fel, mintha tüskébe ült volna.

Jason is felemelkedett, és az útját állta, mielőtt a nő kimenekült volna.

– Ne haragudj, nem akartalak felzaklatni – csúsztatta Anna tarkójára a kezét. – Szeretném, ha megnyugodnál, és nem úgy rohannál ki innen, hogy mindenki észrevegye rajtad.

– Nem fog menni. Túlságosan nagy hatással vagy rám – felelte Anna reszketeg hangon.

– De igen – felelte Jason, és Anna ajkaira hajolt.

Anna úgy simult a karjaiba, mintha egész végig a csókjára várt volna. Jason nem így tervezte, egy hirtelen ötlettől vezérelve vetemedett arra, hogy megcsókolja Annát, bár mi tagadás, rendkívül élvezte.

Levegő után kapkodva váltak szét. Jason a két tenyere között tartotta Anna kipirult arcát.

– Látod, már nem is vagy annyira zaklatott. Legalábbis nem rémület látszik rajtad – nevetett.

Anna még jobban elpirult.

– Ezt akkor sem kellett volna – ingatta a fejét mosolyogva, majd az ajtóhoz lépett, és mielőtt kilépett volna rajta, még egyszer visszanézett Jasonra, aki szintén mosolyogva figyelte őt.

Amint a nő becsukta maga mögött az ajtót, Jason első gondolata az volt, bárcsak felgyorsíthatná valahogyan a válását, mert akarta Annát. Mindennél jobban szerette volna teljesen meghódítani ezt a gyönyörű nőt, csakhogy elvileg hozzá sem érhetne. Ma mégis megtette. És gyanította, még meg is fogja tenni párszor. Persze, amennyiben Anna is engedi.

9. fejezet