Csókolj szabadon - 11. fejezet

 

Amíg Rafael áthordta a holmiját, addig csináltam neki helyet a szekrényben. Csak két napra költözik be hozzám, mégis olyan érzésem volt, mintha ezzel örökre összekötnénk az életünket. Valamilyen szinten így is lesz, mert biztos, hogy soha életemben nem fogom elfelejteni ezt az időszakot.

Letusoltam, ő pedig némileg berendezkedett, de a legtöbb ruháját a táskákban hagyta. Együtt mentünk le vacsorázni, és a szokásos társasághoz ültünk le.

– Ott a pultnál, de ne nézzetek oda egyszerre! Ő az új szobatársam – suttogta Natacha.

Hát persze, hogy mindannyian arra fordultunk. Egy nagyon fiatal, vörös hajú lány szürcsölgette a koktélját unottan, vagy csak nem ízlett neki, azért vágott olyan savanyú képet.

– Dögös – vonta meg a vállát Brian.

– Dögös? – fintorgott Natacha. – Először válts vele két szót, és utána mondd ezt.

– Az ágyban nem kell, hogy beszéljen – vágta rá Brian.

– Ó, ha így gondolod, akkor máris cserélhetünk. Szívesebben alszok Juliannel – csúszott ki Natacha száján, és nyomban fülig pirult.

– Mit szólsz ehhez, haver? – csapta hátba Brian Juliant, akinek az arca szintén lángolni kezdett.

Rafael és én csak mosolyogtunk rajtuk.

– Ha még egyszer így hátba vágsz, tényleg inkább Natachát választom – morogta a fiú.

Egész vacsora alatt egymást húzták, mi pedig többnyire csak hallgattunk. Bennünk volt a várakozás izgalma. A kezem enyhén remegett, a gyomromban verdeső pillangókról nem is beszélve. Ez nem olyan volt, mint mikor az ember felszed egy csajt valami bárban, és felviszi magával a lakására. Most is tudtam mire készülök, csakhogy itt a lényeg azon volt, hogy kivel. Rafael ízig-vérig férfi, abból is a legjobb fajta. A tökéletes külső mellé számtalan jó tulajdonsággal bírt, ami rendkívül szerethetővé tette őt. Éreztem iránta valamit. Ezt már napok óta sejtettem, hiszen nem pusztán testi vágy az, amikor az ember ilyen tüneteket produkál, mint ami jelenleg rajtam is mutatkozott.

– Lépek, holnap találkozunk – tolta ki hirtelen maga alól a széket Rafael. – Már, ha addig nem ölitek meg egymást – tette hozzá, és a társaságra kacsintott, majd rám se nézve távozott.

A többiek intettek neki, és vidáman csevegtek tovább. Nem tudtam, én mikor köszönjek el tőlük, mert még nyolc óra sem volt, és nem akartam feltűnően gyorsan Rafael után rohanni. Próbáltam becsatlakozni a beszélgetésbe, hogy teljen az idő, de titkon állandóan az órámat lestem. Ekkor beugrott, hogy Jesst megint fel sem hívtam. Tényleg mindig megfeledkeztem róla. Rögtön felpattantam.

– Bocs, fiúk, én is távozom. Még fel kell hívnom a barátnőmet – emeltem feléjük a telefonom.

– Add át üdvözletünk, és azt is mondd meg neki, hogy szeretnénk már megismerni – udvariaskodott Julian.

Sokat meséltem nekik Jessről, és a szerepei alapján ismerték is valamennyire, de személyesen egyikük sem találkozott még vele. Kisétáltam a hátsó teraszra, ahol ült ugyan néhány stábtag, de félre tudtam húzódni annyira, hogy ne halljanak. Jess az első csörgésre felvette.

– Már vártam, hogy hívj! – szólt bele, és a hangjából rájöttem, hogy kapkod.

– Miért? Mész valahová? – ráncoltam a homlokom.

– Tegnap elfelejtettem mondani, hogy egy vacsorával egybekötött megbeszélésre vagyok hivatalos – mesélte gyorsan.

– Valóban elfelejtetted említeni. Milyen megbeszélés lesz ez? – Letéptem egy szál kék színű virágot az egyik bokorról és beleszagoltam. Förtelmes illata volt. El is dobtam. Ki tudja, lehet mérgező.

– Lesz egy közös fotózás a szereplőkkel, a helyszínt és az időpontot szeretnék megvitatni velünk, ezért meghívtak mindenkit. A francba! – káromkodott Jess.

– Ugye nem telefonálás közben sminkeled magad? – nevettem, mert rendszeresen ezt szokta csinálni, és még mindig nem jött rá, hogy sosem sikerül neki.

– Túl jól ismersz, Rubinstein!

Szinte magam előtt láttam, ahogy a tükörben grimaszol.

– Hiányzol, Jess! – bukott ki belőlem.

Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg a hiányérzet szólalt meg belőlem, vagy sokkal inkább a bűntudat.

– Ha annyira hiányzom, akkor tedd magad szabaddá egy hétvégére, és utazz haza – felelte Jess egyszerűen.

– Pontosan tudod, hogy ez nem így működik. Eddig minden szombaton forgattunk. Fogalmam sincs, mikor lesz szabad egy teljes hétvégém – sóhajtottam színpadiasan.

Nem akartam elhinni, hogy megjátszom magam. Idáig süllyedtem volna?

– Oké, Ron, nem kell magyarázkodnod. Most viszont muszáj letennem, mert tényleg el fogok késni. Holnap beszélünk. Szeretlek – hadarta, és éppen csak megvárta, hogy elköszönjek, ki is nyomta.

Egy nagy sóhaj kíséretében süllyesztettem a zsebembe a telefonom, majd felnéztem a szobám ablakára. Rafael ott várt engem, Jessica pedig vacsorázni ment ki tudja, kikkel. Ott kellene lennem vele. Ehelyett a legnagyobb párkapcsolati bűnt készültem elkövetni. Nem mintha, az utóbbi időben nem hasonló dolgokat műveltem volna.

Az étteremben még mindig ott ültek a többiek, de észre sem vettek. A liftben már a tenyerem is izzadt, a pulzusom pedig az infarktus határát súrolhatta. Megálltam az ajtó előtt, kezemben a kártyával. Féltem. Ez az igazság.

A zár kattant, és beléptem. Nem számítottam semmi olyasmire, hogy Rafael majd meztelenül elterülve vár az ágyban, vagy hasonló, de ami a szemem elé tárult, az ezerszer nagyobb hatással volt rám. Az ágyban volt ugyan, de felöltözve, rövidnadrágban és pólóban. Kezében könyv, orrán pedig szemüveg. A leggyönyörűbb látvány volt a világon.

Amikor meglátott, rám mosolygott, becsukta a könyvet, és letette a szemüvegével az együtt az éjjeliszekrényre.

– Valami baj van? – ráncolta rögtön a homlokát, mivel nem mozdultam.

Felállt, és óvatos léptekkel elindult felém. Szerelmes voltam. Ez holtbiztos. A maradék távolságot én szüntettem meg közöttünk, és az ajkaira tapadtam. Rafael kissé meglepődött, de azonnal fogadta a heves közeledésem. A derekam átkarolva vont magához közelebb, és belesóhajtott a csókunkba. Imádtam a puha ajkait és a nyelve játékosságát, amellyel most még vad tempót diktált, de tudtam, milyen kényeztető is tud lenni, ha akar.

A pólóm szegélye után nyúlt, és áthúzta a fejemen. Én is ezt tettem az övével. Az alsó ajkát beharapva, izgatottan nézett rám. Annyira szépnek láttam ilyenkor.

– Azt mondtad, sosem dicsérlek – szólaltam meg rekedten. – Számomra te vagy a leggyönyörűbb. Nincs olyan, amit ne szeretnék benned.

A vallomásom hatására megrándult egy nyakizma, és szóra nyitotta a száját, de először csak valami nyögésféle hangot hallatott.

– Jesszusom, Ronen! – mosolyodott el. – Te aztán hatásos tudsz lenni.

– Ne beszéljünk most! – Újra az ajkaira hajoltam, és ledöntöttem az ágyra.

Hátborzongató, mennyire tud vágyni az ember a másikra. Mindent akartam kapni belőle, és mindenem oda szerettem volna adni neki. A nyakát becézgettem, puha csókokat leheltem a füle mögé, és mélyen beszívtam a friss, zuhanyzás utáni illatát. A mellkasán végigpuszilgattam minden egyes feszes izmot, és hallottam, hogyan dübörög a szíve. Imádtam, hogy ezt a hatást én értem el nála. A hasán haladtam lefelé, hogy semmit sem hagyjak ki, hisz annyira szerettem volna már úgy igazán felfedezni és birtokolni őt.

Feltérdeltem elé, ujjaim beleakasztottam a rövidnadrágja derekába. Rafael megemelte a csípőjét, és lehúztam róla a nadrágot. Semmit sem viselt alatta. Le sem tudtam venni a tekintetem a szépséges merevedéséről. Rögtön ráhajoltam, és nyelvem körbevezettem a makkján. Rafael feje hátrahanyatlott, és hangosan felnyögött. Fokozatosan engedtem a számba, közben fél kézzel kigomboltam a nadrágom, és lehúztam a cipzárt rajta, hogy enyhülést szerezzek saját magamnak.

Minden hang, minden illat, íz és mozdulat csak tovább fokozta a vágyat bennem. Hevesebb lettem, és szinte felfaltam őt a mohóságommal. Többször is mélyen a torkomra engedtem, amitől Rafaelből kéjes sóhajok szakadtak fel. A hajam simogatta, de egyszer sem nyomta le a fejem erőszakosan. Hagyta, hogy a saját tempómban kényeztessem.

– Te jó ég, Ronen! Elég! – állított meg, miután újra mélyen magamba engedtem, és pár pillanatig bent is tartottam. – Megölsz – nevetett fel halkan.

Mosolyogva húzódtam el tőle, és megálltam az ágy előtt, hogy levegyem a nadrágomat. Rafael kicsusszant az ágy szélére, és megállította kezem.

– Majd én – vette át tőlem, és lassan, az alsómmal együtt térdig letolta rólam.

Felnézett rám, mikor megérintett, és nyelvét kinyújtva végignyalt a teljes hosszomon. A lábam megremegett a bizsergető érzéstől. A szájába vett, és a kezével együtt valami fenomenális módon kezdett el izgatni. Imádtam, ahogyan csinálja. Nem volt olyan mohó, mint én, sokkal jobban odafigyelt arra, hogy a lehető legnagyobb élvezetet nyújtsa számomra. Nem is bírtam annyi ideig, mint ő.

A két tenyerem az arcára fektetve toltam el magamtól, és miközben lehajoltam hozzá egy csókra, idétlenül próbáltam kilépni a nadrágomból. Mikor végre sikerült, Rafael az éjjeliszekrényhez nyúlt, kivett belőle egy tasakot és egy kék tubust, majd a kezembe nyomta. Úgy néztem a tasakra, mint aki életében először lát óvszert, pedig nem az lepett meg, hanem, hogy Rafael azt akarta, én tegyem magamévá őt.

– Ezt te fogod használni – adtam vissza a kezébe.

– Nem, jobb lesz így. Te túl régen… – tiltakozott volna, de a szájára helyeztem a mutatóujjam.

– Bízok benned – hajoltam újra hozzá, és egy csókot leheltem a szájára.

Rafael átkarolta a derekam, és lefordított maga mellé az ágyra.

– Nagyon fogok rád vigyázni, ígérem – suttogta, miközben felnyitotta a tubust, és egy adag gélt oszlatott el az ujjain.

Persze, hogy izgultam, de mindennél jobban akartam őt. Újra megcsókolt, és kezét a lábam közé vezette. Összerándultam, mikor hozzám ért, de leginkább a hidegtől, ami a síkosítónak volt köszönhető. Óvatosan masszírozta a fenekem az ujjaival, közben nyelve édesen táncolt a számban. Rendkívüli módon fel tudott izgatni, ahogyan bánt velem. Az első ujja nem okozott fájdalmat, teljesen el tudtam lazulni. Élveztem, ahogyan ki-be mozgatja bennem. Néha nem csókolt tovább, csak az arcomat nézte, hogyan reagálok. Mivel láthatta, hogy semmi bajom, a második ujját is csatlakoztatta az elsőhöz. Ekkor már picit felszisszentem.

– Abbahagyjuk? – kérdezte rögtön.

– Eszedbe ne jusson! – tiltakoztam, és megmozdítottam a fenekem, hogy lássa, tényleg kutya bajom.

– Hm, mindjárt rásegítek, hogy teljesen ellazulj – mosolyodott el.

Lejjebb ereszkedett, és minden előzmény nélkül újra a szájába vett. Ez volt a pont, amikor elvesztettem a kapcsolatot a külvilággal. A kétfelől érkező inger valami elképesztő extázisba sodort. Teljes mértékben Rafael irányított. Azt is ő szabályozta, hogy ne élvezzek el idő előtt, mert mindig megállt, amikor úgy látta, hamarosan végem van. Azt sem vettem észre, hogy már három ujja kényeztet belülről. Csak a feszítésből sejtettem, hogy így lehet, de fájdalmat egyáltalán ne éreztem. Hangos cuppanással engedett ki a szájából, és ezzel egy időben az ujjait is megvonta tőlem. Kinyitottam a szemem. Rafael az óvszert görgette magára, és miután elhelyezkedett a széttárt lábaim között, még egy adag gélt oszlatott szét rajtam.

– Azonnal szólj, ha bármi kellemetlen – mondta fátyolos hangon.

Félszegen bólintottam, és akkor megéreztem, ahogy hozzám illesztette magát. A térdeim feltolta, és óvatosan belém hatolt. Fájt, de nem annyira, hogy emiatt leállítsam. Először csak várt, hogy szokjam, majd lassan megmozdult. Máris sokkal kellemesebb volt az egész. Rafael végig a szemembe nézett, és figyelte a reakcióimat. Amikor látta, hogy nincs semmi baj, rám hajolt, és megcsókolt.

A lábam a dereka köré kulcsoltam, ő megtámaszkodott a fejem mellett, és fokozta a tempót. Hangos sóhajaink töltötték be a kis hotelszobát. Mindketten hihetetlen módon élveztük, amit adni tudtunk egymásnak. Bíztam benne, és ő mindent megtett azért, hogy megszolgálja ezt a bizalmat. Számomra ez volt a tökéletes eggyé válás.

Nem érzékeltem az időt, teljesen egészében csak Rafaelre koncentráltam. Imádtam a szenvedélyes csókjait, vagy, ahogy suttogva becézgetett közben. Gyönyörű volt az arcára kiült élvezet, és teljesen elaléltam attól, milyen gyengédséggel tudott rám nézni. Amikor eltávolodott tőlem, szinte könyörögve néztem utána, de rögtön megértettem miért csinálta. Ujjait a merevedésem köré fonta, és mozgásával egy ütemben izgatni kezdett. Nyöszörögtem a gyönyörtől, és egy perc sem kellett hozzá, hogy hangosan a nevét kiáltva robbanjak a kezében. Rafael néhány utolsó erőteljes lökéssel követett engem, majd pár másodpercnyi pihenő után, fáradtan rogyott le mellém.

Felé fordítottam a fejem, és egymásra mosolyogtunk. Nem kellett mondanunk semmit, tudtuk, hogy mindkettőnk számára mit jelentett ez. Jók vagyunk együtt. Ez nem kérdés. Ahogy az sem, hogy ezentúl mindig az ismétlésre vágyunk majd.

Tökéletes páros lehettünk volna.

12. fejezet