Te vagy az örökségem - 25. fejezet

 

25. fejezet: Rajongás és félelem

Dylan

Váratlanul érte Liana felbukkanása, de Dylan rendkívül boldog lett, amikor meglátta. Nem csak azért, mert így szemmel tarthatta, hanem mert a lány annyira gyönyörű volt, hogy alig tudta levenni róla a tekintetét.

A termet halk zene és az az emberek csevegése töltötte be. Poharak koccantak, nevetések csendültek fel, Liana pedig úgy lépkedett közöttük, mint egy tünemény.

Fehér, rövid kis kabátot viselt, enyhén puffos vállrésszel, alatta mindössze csak a mellét takaró fényes felsővel, mely szabadon hagyta lebarnult hasát. Szűk nadrágjának magas dereka és tűsarkúja kiemelte karcsúságát. Haját feltűzte, fülében nagy karika fülbevalót akasztott, derekát pedig lazán, egy kis ezüstlánc ölelte körbe. Dylan eddig sosem látta Lianát ennyire merész szerelésben, határozottan elkápráztatta vele. Az egésznek mindössze egy szépséghibája volt. Mégpedig az, hogy nem az ő oldalán sétált végig a teremben. Oliver – érthető módon – büszkén vonult vele, majd leültek az első sorban a kifutó jobb oldalán.

– Ez meg, hogy került ide? – szólalt meg mellette Amanda.

– Oliver vendége. Őt pedig gondolom, Carmen hívta meg – ürítette ki a poharát Dylan.

– Hogy volt képe ide jönni? Csak nem együtt járnak? – forrongott tovább az anyja.

– Nem hinném. Csak összebarátkoztak, bár Olivert ismerve, biztosan be akarja majd fűzni – fordult el tőlük, mert már így is túl sokáig nézte őket.

– Őszintén? Nem is bánnám, ha elvinné ezt a cafkát a birtokról. Legalább megszabadulnánk tőle. Habár, a pénzedet akkor is magával vinné. – Amanda eltüntetett egy újabb pohár italt.

Dylannek fájt, hogy az anyja így beszél Lianáról, de sem a hely, sem az idő nem volt alkalmas megvitatni ezt.

– Inkább üljünk le – mondta, és odakísérte Amandát a kifutó elején lévő első sorhoz.

Szándékosan választotta ezt a helyet, mert így épp rálátott Lianára, aki láthatóan rendkívül izgatottan várta, hogy elkezdődjön a bemutató.

Dylan nem tudott semmi másra figyelni, habár nem is érdekelte ez az egész. Hallotta ugyan a rövid megnyitót, majd a zenét, és azt is érzékelte, hogy a lányok egymás után lépkednek a kifutón, de tekintete mindig Lianára tévedt. Őrülten szerette ezt a lányt. De nem csak szerette, csodálta is. Számára mindenféle szempontból Liana jelentette a tökéletességet.

Figyelte, ahogy többször összesúgnak Oliverrel, majd mosolyog, és érdeklődve, csillogó szemmel figyelni a bemutatott ruhákat. Lianának biztosan ez az első ilyen rendezvénye, ezért minden új lehetett számára. Egyenes háttal, keresztbe vetett lábakkal ült, ölében egy pici kézitáskával, és időnként elkapta a pillantását, mely azonmód kellemes melengető érzéssel töltötte el Dylan szívét. Liana szemében ott volt minden, amit látni akart. Szeretet, szerelem, cinkosság és vágy. Összetartoztak. Titokban, de ők összetartoztak.

Szinte észre sem vette, hogy a bemutató véget ért, csak a tapsolásra lett figyelmes, ahogy a tervezők, és végül Carmen is megjelent a kifutón. Ő is megtapsolta a barátnőjét, aki mosolyogva vonult végig, akárcsak a lányai. Carmen büszkén seperte be az elismeréseket, és mindenki felé volt egy kedves pillantása.

Az emberek felálltak, és elkezdődhetett a parti. Amanda azonnal talált társaságot magának, Dylan pedig bement hátra, hogy megkeresse Carment. A modell lányok társaságában talált rá, ahol Carmen épp megdicsérte őket, majd amikor észrevette a férfit, odasietett hozzá.

– Fantasztikus volt. Remek munkát végeztél – karolta át a nő derekát Dylan, és megpuszilta az arcát.

– Annyira izgultam, hogy minden rendben legyen. Láttad mennyien eljöttek? – mosolygott szélesen Carmen.

– Igen, és meglehetősen nagy tapsot is kaptatok. Büszke vagyok rád – húzta egészen közel magához.

Tényleg büszke volt. A nő sokat dolgozott azért, hogy idáig eljusson. Ma már az egyik legnagyobb divattervezők kollekcióit mutathatta be, és sok felkapott modell dolgozott a csapatában.

Kézen fogva sétáltak ki, ahol a barátnője sorban fogadta a gratulációkat, Dylan pedig állandóan Lianát kereste a szemével. A páros egy nagyobb társasággal nevetgélt, akik többnyire Oliver barátai voltak. Dylan most az egyszer irigyelte Olivert. Szívesen cserélt volna helyet vele. A fiú súgott valamit Lianának, mire a lány a fejét rázta, aztán Oliver újra hozzá hajolt. Liana belekarolt, megfordultak, és egyenesen feléjük tartottak. Dylan pulzusa felgyorsult, mint mindig, ha a szépséges lány közelébe került.

– Mi sem hagyhatjuk ki, hogy ne gratuláljunk neked, Carmen. Igazán látványos bemutatót hoztál össze. Mindketten rendkívül élveztük – vigyorgott Oliver a meglepődött Carmenre.

– Köszönöm, Oliver. Micsoda meglepetés vendéget hoztál magaddal – nézett Carmen Lianára.

– Borzasztóan tetszett, én is szeretnék gratulálni – mosolygott szerényen Liana.

– Neked is köszönöm, és örülök, hogy eljöttél. Kicsit szégyellem magam, amiért nem hívtalak meg, de azt hittem, téged nem érdekel az ilyesmi – szabadkozott udvariasan Carmen.

Dylan kissé zavartan hallgatta ezt a társalgást. A két nő még soha nem beszélgetett így egymással.

– Semmi baj, megértem. Igazából nem tudtam, hogy ide jövünk. Oliver meglepetésnek szánta, de már nagyon örülök, hogy elhozott – mondta Liana.

– Büszke lehetsz a barátnődre, Dylan. Most mindenki őt ünnepli – fordult hozzá Oliver.

– Hidd el, az vagyok – felelte hűvösen.

Oliver letett a poharát a mögöttük lévő asztalra.

– Rátok bízhatom Lianát egy kis időre? Szólít a szükség.

– Én is veled tartok. Pár perc, és jövök, édesem. Addig szórakoztasd a mi kis meglepetés vendégünket – fordult el tőlük Carmen, és Oliverrel karöltve elindultak a mosdók irányába.

Furcsa volt, hogy kettesben hagyták őket, de ezt Dylan egyáltalán nem bánta.

– Ha tudom, hogy ilyen szexi szerelésben jössz, tuti bezárlak a szobádba – súgta a lánynak. – Elképesztően nézel ki.

– Ne is mondd! – forgatta a szemét Liana. – A modell lányok mellett törpének, kövérnek és öregnek érzem magam. Egyáltalán esznek ezek valamit?

– Biztosan nem hamburgert, mint egyesek – jegyezte meg Dylan.

– Ezzel te is arra célzol, hogy kövér vagyok? Köszönöm szépen, Dylan. Igazán tudod, hogy kell bókolni egy nőnek – kuncogott a lány.

– Én imádom a formáidat, ha erre voltál kíváncsi – kacérkodott vele, mire Liana nyomban elpirult.

– Talán jobb lenne másról beszélnünk, mert kezd szörnyen meleg lenni itt.

– Benne vagyok, mert nem szeretném, ha levennéd a kabátod. Így is túl sok éhes szem mered rád.

– Nem önző egy kicsit, Mr. Crawford? – szidta meg Liana.

– Ha rólad van szó, csak az tudok lenni.

Liana nem mert ránézni, de mosolygott. Annyira édes volt, Dylan legszívesebben elrabolta volna innen, hogy tényleg csak az övé legyen.

Sajnos nem tudták tovább folytatni, mert elsőként Oliver tért vissza, és rögtön utána Carmen is csatlakozott hozzájuk. Mögöttük pedig Amanda közeledett feléjük, aminek Dylan most a legkevésbé sem örült.

– Azt hiszem, lesz egy kis vihar – köszörülte meg a torkát, mire mindenki hátrafordult.

– Úgy álldogáltok itt, mint egy nagy boldog család – kezdte a szokásos cinizmusával az anyja. – Carmen, szívem, gratulálni jöttem. Pazar volt, de tényleg pazar. Végre ezt én is élveztem – adott két levegőbe puszit a nőnek.

– Köszönöm, Amanda, nagyon kedves vagy – hálálkodott Carmen.

– Dylan, ezt a nőt minél hamarabb vedd feleségül! Ne hagyd, hogy esetleg más lecsapja a kezedről, hisz láthatod mennyire körülrajongták ma is – intézte most Dylanhez a szavait Amanda.

– Mindig remek tanácsaid vannak, anya. Ígérem, megfontolom – mosolygott kényszeredetten Dylan.

– Liana, gyermekem. Íme, a remek példa – mutatott az asszony Carmenre. – Ha a köreinkbe akarsz tartozni, akkor ne koszos gumicsizmában túrd a földet. Egy nőnek legyen tartása és ambíciói. Csak úgy juthat előre.

Dylan már épp szóra nyitotta a száját, hogy megvédje Lianát, de Oliver megelőzte.

– Már megbocsásson, Mrs. Crawford, de szerintem nincs abban semmi rossz, amit Liana csinál.

– Ó, ugyan már Oliver! Te is csak apád fia vagy – legyintett Amanda. – A mezőgazdaságon kívül semmihez sem értetek, így nem csoda, hogy azt hiszed, erre büszkének kell lenni. De nem hibáztatlak. Tulajdonképpen úgy érzem, jól egymásra találtatok Lianával. Zsák, a foltját.

Mielőtt bármelyikük visszavághatott volna, Amanda egyszerűen faképnél hagyta őket. Liana mérgesen fújtatott egyet, és Dylanre nézett.

– Anyád ma is hozta a formáját. Szerintem jobb, ha mi most elköszönünk. További kellemes estét nektek – karolt bele Oliverbe, aki szintén feléjük biccentett, és elvonultak.

Dylan kedvetlenül nézett utánuk.

– Ez kicsit erős volt még Amandától is. Nem értem, miért kellett Olivert is megbántania – vett kezébe egy pohár italt Carmen.

– Tudod, hogy mindig is lenézte őket. Egyedül apám kedvéért volt hajlandó elviselni a társaságukat – sóhajtott Dylan.

– Pedig rendes emberek.

– A szülei valóban azok.

– A parti után szeretnék veled hazamenni, és ott is maradnék a birtokon. Végre lesz néhány nap szabadnapom, azt pedig veled akarom tölteni, édes – bújt hozzá Carmen.

Ez igen váratlanul érte Dylant, mert ő Lianával akart lenni. Azt hitte, holnaptól ismét csak vele lehet. Nem értette ezt az egészet, hiszen Carmennek eddig elég volt az a heti egy-két találkozás és telefonbeszélgetés. Most miért akar négy hosszú napot tölteni vele?

Dylan egyre inkább érezte, hogy ez a kettős élet nem neki való, és döntenie kell, mégpedig a lehető legrövidebb időn belül.

– Örülök neki – simogatta meg a barátnője hátát.

Ezt már muszáj lesz végig csinálnia. Talán ez a négy nap elég lesz arra, hogy véglegesen átgondolja a Carmennel való kapcsolatát.

 

Carmen

A bemutató kezdete előtt Carmen kilesett a függönyök mögül, hogy megnézze mennyien gyűltek már össze. Elképedve nézte a tömeget, és köztük a szerelmét kereste, ám amikor megtalálta, arcáról lehervadt a mosoly. Dylan leplezetlenül bámult valakit, és ez a valaki Liana volt, aki Oliver oldalán sétált be a terembe.

Lianát mintha kicserélték volna. Az egyik legdivatosabb kollekciót viselte, és Carmennek el kellett ismernie, kifogástalanul állt rajta. Nem csodálta, hogy Dylan is úgy megbámulta, de sajnos abban a nézésben jóval több volt, mint egyszerű csodálat. A barátja szerelmes rajongással gyönyörködött Lianában.

Carmen reszkető kézzel húzta vissza a függönyt, és próbált újra a munkájára koncentrálni. Amikor elindult a bemutató, többször kinézett, és mindannyiszor ugyanazt látta. Dylan Lianát nézte.

Boldognak kellett volna lennie, mert fantasztikusan sikerült az egész show, mégsem tudott az lenni. Újabb, és sokkal nehezebb kihívások vártak rá. Vissza kellett szereznie a férfit, akihez feleségül akart menni.

Haragudott Oliverre, amiért odavitte azt a lányt. Már kicsit bánta, amiért meghívta a fiút, de miért is ne tette volna, hiszen barátok. Túlságosan is közeli barátok. A szakításuk után hosszú ideig nem beszéltek egymással, de Carmennek mindig is hiányzott Oliver, aki mellett önmaga lehetett.

Az egyik ebédszünetében futottak össze egy kávézóban, ahol Oliver átült hozzá, és újra szóba elegyedtek. A beszélgetés annyira jól sikerült, hogy később megismételték. A harmadik alkalommal pedig, Carmen meghívta magához vacsorára, ahol rövid idő alatt az ágyában kötöttek ki.

Hazudna, ha azt mondaná nem így tervezte. Már a legelső alkalommal vágyott arra, hogy újra a fiúval lehessen. Oliver előtt nem kellett megjátszania magát. Egészen fiatalkoruk óta ismerték egymást, és annak ellenére, hogy Carmen jó családból származott, a fiúval mindig levetkőzhette a magára erőszakolt gátlásokat. Oliver volt az egyetlen, akivel igazán élvezte a szexet, de ez nem a szerelemről szólt. Egyszerűen csak vágyott arra, hogy újra érezhesse a rég háttérbe szorított felszabadultságot.

Az egyszeri alkalmat követte egy újabb. Majd kialakult egy havi rendszeresség közöttük. Ilyenkor mindig nagyokat beszélgettek, és szeretkeztek. Aztán mindenki ment a maga útjára: Oliver az aktuális barátnőihez, Carmen pedig Dylanhez. Ahhoz a Dylanhez, akinek annyira meg akart felelni, akibe beleszeretett, és aki mellett képtelen volt elengedni magát. Most ez a Dylan egy másik nőre vetett szemet, és ő nem hagyhatja elveszni azt, amit egyszer már megszerzett magának.

Carmen jókedvet erőltetett magára, és még a riválisával is megpróbált barátságos lenni, pedig legszívesebben a hajánál fogva ráncigálta volna ki a teremből Lianát.

Örült, hogy el tudta csípni Olivert a mosdó felé menet, mert mindenképpen beszélni akart vele.

– Elmondanád minek hoztad ide? – kérte számon a fiút, miután behúzta egy félreeső zugba.

– Nem kötötted ki, hogy nem hozhatok vendéget – felelte Oliver félvállról.

– Mit akarsz tőle? Csak nem fel akarod szedni?

– Féltékeny vagy, Carmen? Nem gondoltam volna – vigyorgott rá szemtelenül.

– Egyáltalán nem. Sőt, örülnék neki, ha így lenne. Úgyhogy, ha még nem sikerült befűznöd, akkor jobban erőltesd meg magad.

– Szóval Dylannek tetszik a csaj? Mindjárt gondoltam. A múltkor is tudni akarta hová viszem. Nocsak, nocsak! Vetélytársad akadt, Carmen? – gúnyolódott vele Oliver.

– Nem vetélytárs, de nem szeretnék semmilyen kellemetlenséget. Jobb megelőzni a bajt – felelte duzzogva.

– Szóval azt szeretnéd, hogy csábítsam el? Hidd el, azon vagyok.

– Akkor csináld jobban! Van gyakorlatod benne – parancsolt rá a még mindig vigyorgó fiúra.

– Oké, a kedvedért odateszem magam, habár fokozatosan akartam behálózni. Tuti a csaj, és szeretném megtartani.

– Nem érdekel, hogy mit csinálsz vele, de minél kevesebbet van Dylan közelében, annál jobb – hagyta volna faképnél a fiút, de még visszafordult hozzá. – Ja, és örülnék, ha időnként beszámolnál róla, hol tartotok.

– Örömmel. Csak mondd, mikor és hol találkozzunk. Tudod, hogy számodra mindig szakítok időt – kacsintott rá Oliver, majd elvonult a férfi mosdóba.

A bemutató után Carmen a birtokra ment Dylannel, és ahogy arra számítani lehetett, semmi sem történt köztük az éjszaka. Carmen elfáradt, és ideges volt, a férfi pedig nem kezdeményezett. Talán épp a feszültség miatt, Carmen egészen korán ébredt, és Dylant már nem találta maga mellett.

Mivel tudta, hogy a párja időnként futással kezdi a napot, kiment az erkélyre megnézni nem látja-e valahol. Dylan nem futott, hanem úszott. Carmen néhány pillanatig nézte az izmos férfit, ahogy időnként felbukkant, hogy szusszanjon egyet, mielőtt újabb körbe kezdene, majd ledobta magáról a hálóingét, belebújt a köntösébe, és lement hozzá. Dylan csak akkor vette észre, amikor már a medence szélénél állt.

– Jó reggelt! Miért jöttél le ilyen korán? – bámult fel rá a vízből.

– Csatlakozni szeretnék hozzád – közölte Carmen, azzal leengedte vállán a köntösét, és lassan belépkedett a vízbe.

– Mit csinálsz? Meztelenül akarsz úszni? – kérdezte Dylan csodálkozással vegyes zavarral a hangjában.

Persze, hogy meglepődött, hiszen Carmen korábban soha nem csinált ilyet. De most ez a Carmen vissza akarta szerezni a férfit, aki valószínűleg hűtlenségre adta a fejét.

– Senki sincs a házban. Tegnap azt mondtad, kimenőt kapott mindenki – siklott a férfi felé.

– De akkor sem szoktál így… – hebegett Dylan.

– Csak nem zavar a meztelenségem? – állt meg előtte, és átkarolta a nyakát.

– Már miért zavarna? – védekezett Dylan, ám mégis inkább hátrált egy lépést tőle.

– Akkor miért nem ölelsz át? – dörgölőzött hozzá a nő, és lágyan megpuszilta a mellkasát.

Dylan olyan lassan tette a derekára a kezét, mintha csak valaki kényszerítené. Hát ennyire nem kívánja? Tényleg arra a kis libára vágyik?

– Nem hiszem, hogy jó ötlet itt. Inkább menjünk fel – kérte a férfi.

– Most itt szeretném – sóhajtotta, és kezét becsúsztatta a férfi fürdőnadrágjába.

Dylan úgy összerándult, mintha áramütés érte volna, és majdnem elhúzódott tőle, de Carmen megfogta a kezét, és a derekáról a melleire csúsztatta. Ekkor gyors lábdobogás hallatszott a ház felől. Mindketten a hang irányába fordították a fejüket. Liana állt ott földbegyökerezett lábakkal, kezében a telefonja, amit előtte nyomkodhatott, mert még a mozdulata is megállt a levegőben.

– Bocsánat, nem tudtam, hogy itt vagytok – fordította el a fejét ijedten, majd elsietett a nyári lak irányába.

Dylan arca falfehér lett.

– A franca! Mondtam, hogy nem itt kellene – húzódott el tőle mérgesen.

– Ugyan már, édesem! Nagylány. Biztos nem először látott ilyet. Azt akarom, hogy itt dugj meg! – próbált újra közel menni hozzá, de párja inkább a lépcső felé vette az irányt.

Carmen csak az emeleten érte utol a férfit, ahol hiába szólt utána, Dylan nem várta meg. Helyette bement a fürdőbe, és csak nagy sokára jött ki újra.

– Elmondanád miért haragszol rám? – állt elé Carmen.

– Hogy viselkedhettél így? Nem ismerek rád – sóhajtotta csalódottan Dylan.

– Hogy viselkedtem?

– Közönségesen – tért ki előle a férfi, és bement a nappaliba.

– Mióta közönséges az, ha szeretkezni akarok a barátommal? – szállt vitába vele.

– Nem az volt közönséges, hanem amit utána mondtál.

Carmen elgondolkozott. Talán igaza volt Dylannek. Kicsit túlságosan is erőltetni akarta a dolgot. Amikor Liana megzavarta őket, le kellett volna állnia. A féltékenység nem a legjobb énjét hozta elő. Viszont, ami történt, az részben jó, hiszen Liana egyértelműen teljesen kikészült, ahogy Dylan is. Ezzel egy kis időre biztosan szétválasztotta őket, de ugyanakkor Dylant is eltaszította magától. Mindenképpen vissza kellett édesgetnie.

26. fejezet