Te vagy az örökségem - 23. fejezet

 

23. fejezet: Titkos románc

Dylan

Miután átöltözött, Dylan lement az irodájába, hogy válaszoljon az e-mailekre. Mást már úgysem nagyon tudott intézni, hiszen lejárt a munkaidő, de majd reggel a többi ügyét is elrendezi. Másnap úgyis muszáj lesz bemennie a vállalathoz, habár szívesebben maradt volna itthon Lianával. Nem csak azért, hogy segítsen neki, hanem mert imádott vele lenni. Szerette a beszélgetéseiket, odavolt a mosolyáért, kedvelte az őszinteségét, bírta a humorát, és vonzódott az egész lényéhez. Mellette ő maga is felszabadult volt, és kizárólag csak akkor feszült be, ha kettejük kapcsolatára gondolt.

Még mindig túl kevés idő telt el mióta megismerte, és mégis szoros köteléket érzett kettejük között. Nem csak a közös titkuk miatt, hanem mert vele olyan természetesnek tűnt minden. Sosem akartak megfelelni egymásnak, nem játszottak szerepet, hogy megkedveltessék magukat a másikkal. Önmaguk voltak, és önmagukért szerették meg egymást. A kérdés már csak az volt, ezek az érzések mennyire mélyülnek el, és meddig fognak kitartani.

Dylan most először gondolt komolyan arra, hogy talán Liana miatt képes lenne tovább lépni. Azonban ahhoz, hogy ezt a döntést könnyű szívvel meghozhassa, időre volt szüksége. Kicsit olyan volt ez, mint amikor valaki egy házasságból készül kilépni. Őt ugyan nem kötötte össze papír Carmennel, de volt egy másik kockázatos oldala a dolognak. Ha Lianával mégsem jönnének ki egymással, akkor is arra lesznek kényszerítve, hogy együtt éljenek. Az pedig – ismerve magukat –, maga lenne a pokol.

– Kopp-kopp! Csak nem ilyenkor is dolgozol? – lépett be hozzá Liana.

Úgy látszott csak gondolnia kell rá, és máris megjelenik. Habár, ennek igen nagy volt az esélye, mert egyfolytában rá gondolt.

– Csak néhány levelet válaszoltam meg, de kész vagyok. Gondolom, a vacsora miatt akartál szólni – állt fel.

– Igen, mert én már piszok éhes vagyok, és remélem, te is – bólogatott buzgón Liana, majd sarkon fordult, és elindult előtte ki a teraszra, friss, üde illatot hagyva maga után.

Dylan minden egyes alkalommal megcsodálta a formáit, és most sem hagyhatta ki. Lianán egy fehér, apró virágmintás nyári ruha volt, szintén fehér szandállal. A bőre már gyönyörű barnára lesült, haja pedig frissen mosva göndörödött a háta közepéig.

Dylan hiába kapott már ízelítőt a lányból, még nem csodálhatta meg teljes meztelen gyönyörűségében, csak bikiniben, akkor is távolról. Nem volt kérdés mennyire vágyott rá, hogy úgy is láthassa.

– Képzeld, holnap érkeznek a fóliák és az üvegház is – mesélte lelkesen Liana. – Már annyira várom, hogy kész legyen minden.

A férfi udvariasan kihúzta neki a széket.

– Igyekszem majd haza, hogy délután tudjak még segíteni, mert holnap sajnos be kell mennem dolgozni.

– Te már így is rengeteget segítettél. Neked van munkád, ami sokkal felelősségteljesebb, úgyhogy miattam még véletlenül se érezd magad rosszul. Ezt én vállaltam, úgyhogy az én feladatom végigvinni.

Abbahagyták a beszélgetést, mivel Harper hozta a vacsorájukat. Amikor a szobalány letette Dylan elé, a férfi az ételre meredt, majd Harperre, aztán ismét az ételre.

– Nehogy azt mondd, hogy nem szereted a hamburgert! – szólt rá Liana. – Az én kívánságom volt, mielőtt bárkin számonkérnéd.

– Nem arról van szó, hogy nem szeretem, csak nem igazán szoktam ilyen ételeket enni – válaszolta még mindig meglepetten.

– Nézz rá, Dylan! Mondd azt, hogy nem guszta. És ez a sült krumpli… – vett a szájába egy darabot –, isteni!

Liana annyira bűbájosan próbálta meggyőzni, hogy mosolyognia kellett rajta.

– Abbahagyhatod. A kedvedért erre is hajlandó vagyok – rázta a fejét nevetve.

– Ne az én kedvemért edd, hanem a sajátodért. Bűnözni néha csodálatos! Mondjuk, ezt neked kellene a legjobban tudnod – tette hozzá Liana kuncogva.

De még milyen csodálatos! Dylan legszívesebben máris újra bűnbe vitte volna mindkettőjüket.

– Ezek szerint annyira mégsem bántad meg. – Kézbe vette az ételt, és közben a Liana huncutul csillogó szemébe nézett.

Istenem, hogy lehet valaki ennyire gyönyörű?

– Sosem mondtam ilyet – válaszolta a lány, miután lenyelt egy jókora falatot.

Ezután Harper üdítőt tett eléjük, amin Dylan már annyira meg sem lepődött, helyette halkan felkacagott.

– Úgy látom, ma tényleg halmozni akarod a bűnös élvezeteket. Egyáltalán, hogy került a házba ilyen ital?

– Edgar hozta. Vagyis gondolom – vonta meg a vállát Liana. – Donnát kértem meg, hogy küldje el érte.

– Ha nem haragszol, ezt az egyet ki fogom hagyni.

Liana azonnal felháborodott képet vágott.

– A kólát mindenki szereti, nem hiszem el, hogy te nem. Nézd, még jégkocka és citrom is van benne – biztatta, majd belekortyolt. – Hú, és rohadt szénsavas! – rázkódott össze édesen.

– Ezt nem hiszem el, mindenre ráveszel – emelte fel nevetve a saját poharát, majd jó nagyot kortyolt a hideg italból.

– Most mondd azt, hogy nem finom! Oké, persze, nem kell minden nap ilyet enni, vagy inni, de szerintem badarság teljesen kiiktatni. Ez pedig, ahogy Donna elkészítette, különösen finom.

Dylan nem tudott vitába szállni vele, mert neki is jólesett. Még az üdítő is, amit igazából annyira nem is szeretett.

– Finom volt, úgyhogy megnyugodhatsz, és jól is laktam – dőlt hátra elégedetten.

– Én is. Mozdulni sem tudok. Szerintem, ha belemegyek a medencébe, rögtön elsüllyedek – viccelődött Liana.

Dylan erre felkapta a fejét.

– Csak nem úszni akarsz tele hassal?

– Nem, csak lazulni. Neked nincs kedved hozzá? Remek idő van, kellemesen elfáradtunk, ennyit igazán megérdemlünk – állt fel a lány, és lekapta a ruháját, mely egy világos rózsaszín bikinit rejtett maga alatt.

A férfi mellkasába szorult a levegő.

– Jézusom, Liana, ne csináld ezt velem! – nyögött fel fájdalmasan.

A lány teste izgatóan gyönyörű volt. Dylannek hozzá sem kellett érnie ahhoz, hogy máris kényelmetlenül érezze magát. Liana gömbölyded formái piszkos gondolatokat ébresztettek a fejében, így kényszeredetten fordult vissza az édes löttyhöz.

– Te zavarba jöttél – nevetett Liana. – Ne haragudj! Akkor jobb, ha én most bemegyek a vízbe, és ha van kedved, akkor csatlakozhatsz.

Dylan követte a tekintetével.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne – rázta a fejét, és még egyszer végigmérte az észbontóan kívánatos testét.

Liana szeme játékosan megcsillant. Élvezhette, hogy milyen hatást váltott ki a vetkőző számával.

– Nem vagyunk egyedül. Itt a személyzet, és csak beszélgetünk, de semmi baj, ha nem akarod. Megértelek – húzódott ravasz mosolyra a szája.

Dylan nézte, ahogy a lány lassan beleereszkedik a vízbe, alámerül, majd hanyatt fekve lebeg a víz tetején.

– Úgy látom, mégsem süllyedtél el – kiáltott oda neki.

Liana újra talpra állt, és kisöpörte a szeméből a vizet.

– Na, gyere már! Ne kéresd magad! – intett.

Persze, hogy erre is rávette. Dylan bármit megtett volna neki, amire csak megkéri.

– Jól van, öt perc – mutatta a kitárt tenyerével, és felszaladt, hogy fürdőnadrágba bújjon.

Miközben átöltözött, azzal nyugtatta magát, hogy valóban nincsenek egyedül, így nem történhet baj, bár valószínűleg Harperen kívül már senki sem volt a házban. Ahogy kilépett a lakosztályából, épp vele találta magát szembe, és egy hosszú pillanatig csak a lányt nézte.

– Igen, uram? – pislogott rá értetlenül a szobalány.

– Ma korábban hazamehet, Harper. Hagyja csak, amit csinál, és menjen haza. Majd az éjszakai váltás befejezi – utasította.

– Most azonnal? – meresztette rá a szemét Harper.

– Igen, most azonnal. Magának is jár egy kis pihenés.

– Köszönöm – húzódott mosolyra a lány szája, és le is tette a kezében lévő ruhahalmot.

Dylan azt próbálta bemagyarázni magának, hogy csak a biztonság kedvéért küldte el, pedig ez nem volt teljesen igaz. Hátsó szándékai voltak, és mire beereszkedett a vízbe Liana mellé, ezek a szándékok egy pillanat alatt nyilvánvalóvá váltak.

Időt sem adott a lánynak, hogy felfogja, miért közeledik hozzá olyan határozottan. Sebesen a karjába kapta, és szenvedélyesen megcsókolta. Liana próbált ugyan elhúzódni, de Dylan nem engedte. Akarta, és biztos volt benne, hogy ő is ugyanúgy vágyik rá.

– Meglátnak – lihegte Liana, miután a férfi engedte egy kis levegőhöz jutni.

– Senki nincs a házban – nyúlt mögé Dylan, hogy kioldja a felsőjét.

– Meg fogjuk bánni – próbált újabb kifogást találni Liana, de nem állította meg a kezét.

– Ha azt akarod, hagyjam abba, megteszem, de rohadtul nem szeretném abbahagyni, Liana – suttogta Dylan fátyolos hangon.

Liana hezitált. Zihálva nézte a férfit, és tekintetét ide-oda járatta rajta.

– Ne hagyd abba! – kapaszkodott a nyakába, és újra a szájára tapadt.

Dylan erre a válaszra várt. Csakis ezt a választ kaphatta. Liana is épp úgy vágyott rá, mint ő.

Bármennyire is szerette volna azonnal érezni, ezúttal nem akart kapkodni. Lépésről lépésre fedezte fel a lány testét, mely pont olyan lélegzetelállító volt, ahogyan az képzelte. Kedvére becézgethette, kényeztethette, és Liana mindezt hihetetlen érzékiséggel fogadta. Mély sóhajtásai, apró sikolyai, és remegő teste jelezte mennyire szereti az érintéseit. Most az egyszer úgy szerethette, ahogyan csak akarta.

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy Liana is felbátorodjon, és viszonozza a tőle kapott gyönyöröket. Dylan szívverése is kihagyott, mikor a lány ujjai finoman a férfiasságára fonódtak, és tovább ingerelte az amúgy is felfokozott izgalmi állapotát.

– Istenem, Liana! – sóhajtott fel, és az ölébe emelte.

Lassan, és hosszan szerette, és legszívesebben soha nem is hagyta volna abba, annyira varázslatos volt a szeretkezésük.

Később egymás karjaiban pihentek, és gondolataikba merülve a tájat fürkészték. Nem kérdeztek, nem magyarázkodtak, csak élvezték az őket körülvevő nyugalmat.

 

Liana

Liana figyelte, ahogy a park lassan kezd sötétbe borulni. Kezével végigsimított Dylan karján, mely a hasa köré fonódott, hogy szorosan magához húzva tartsa őt. A férfi keze felcsúszott a mellére.

– Elmondhatatlanul szeretek veled lenni, Liana – puszilt bele a nyakába Dylan. – Hideg vagy. Be kell mennünk, mert megfázol. Maradj itt, hozok törölközőt neked – súgta gyengéden a fülébe.

Liana megfordult, és nézte, ahogy a gyönyörű férfitest kiemelkedik a vízből, majd eltűnik a házban.

Boldog volt, és ezt a mámorító érzést nem akarta elrontani azzal, hogy azon rágódik mi lesz ezután. Most már csak a pillanatnak akart élni, ahogy holnap és holnapután is. Fájóbb már úgysem lesz, akkor miért is ne élvezhetné ki azokat a perceket, amivel Dylan megajándékozza őt.

Amikor a férfi visszajött, megállt a medence partján, és várta, hogy kisétáljon hozzá a vízből. Azonnal köré csavarta a puha törölközőt, és az ölébe kapta.

– Teljesen átfáztál, úgyhogy beduglak az ágyba. – A vállával lökte be az ajtót, majd felvitte az emeletre.

A hálószobában, az ágy előtt tette le, és gyengéden megsimogatta a vizes haját.

– Itt maradsz velem? – nézett kérlelően a szemébe Liana.

– Azt szeretnéd, hogy itt maradjak? – kérdezett vissza Dylan.

– Csak, ha te is akarod.

Dylan válasz helyett kioldotta a lányon a törölközőt, és saját testével kezdte melegíteni őt. Néhány perc múlva Liana újra kéjes kábulatban lebegett a férfi erős karjai között. Az egész éjszakát szerelmeskedéssel töltötték. Nem kérdeztek, nem gondolkodtak, csak együtt akartak lenni.

A férfi reggel gyengéd csókokkal ébresztgette őt.

– Ideje lenne felkelned, te kis hétalvó – súgta a fülébe.

Liana kinyitotta a szemét. Dylan már fel volt öltözve.

– Ennyire késő van? – ásított egy nagyot.

– Nem, nincs késő. El kell ugranom néhány órára, de sietek vissza hozzád. Készülődj, mert meghozták a sátrakat. Felküldetem neked a reggelit, hogy azzal se kelljen bajlódnod – magyarázta szelíden a férfi.

– Köszönöm. – Liana felült, és álmosan rámosolygott.

– Én köszönöm, amit adtál nekem – hajolt le, és egy csókot adott a szájára. – Sietek haza – búcsúzott el tőle.

Olyan volt az egész, mintha Liana csak álmodna. Dylan siet haza hozzá. Hozzá. Ez többet ért minden vallomásnál.

Kapkodva, de határtalan jókedvvel kezdett hozzá a készülődéshez. Amint felöltözött, gyorsan megette a reggeli felét, és már rohant is. A farmon már lepakolták az üvegház és a fóliasátor vázait, és csak rá vártak, hogy megmondja, hol állítsák fel. A munka teljesen lekötötte, és nem volt ideje máson gondolkodni. Örömét lelte abban, amit csinál, pedig legbelül már érlelődtek a nem kívánt gondolatok a fejében.

Dylan ebéd után érkezett, és természetesen most is vitt neki néhány szendvicset, amit Liana a kocsinál állva, beszélgetés közben fogyasztott el.

– Jócskán haladtatok ma – bólintott elismerően a férfi, miután megszemlélte a területet.

– A jövő hétre rendeltem a növényeket, addigra készen kell lennie mindennek. Holnap el kell ugranom beszerezni egy csomó apróságot, és Bellhez is beszaladok – beszélt a terveiről a kocsit támasztó férfinak.

– Miért mégy Ronaldhoz? Tudtommal nincs semmi aláírni való – szaladt ráncba Dylan homloka.

– Csak szeretném meglátogatni. Igazán kedves volt velem, és tudom, hogy mennyire elfoglalt, ezért gondoltam, beugrok hozzá néhány percre.

– Igen, azt én is észrevettem, hogy jól kijöttök egymással, de az is feltűnt, hogy van valami, amit elhallgattok előlem – lépett elé Dylan, és a válaszát várta.

Honnan tudja? Miből jött rá, hogy Bellnek és neki van egy közös titkuk?

– Ugyan már! Mit hallgatnánk el előled? – próbált Liana könnyedén kitérni a megjegyzés elől.

– Nem tudom, de remélem, egyszer majd elmondod – felelte Dylan, és közben úgy szuggerálta, mintha olvasna a gondolataiban.

Lianát a telefonja csörgése mentette meg. Előhalászta a zsebéből, és zavartan vette fel, ugyanis Oliver hívta.

– Jó számot tárcsáztam? Virágot szeretnék rendelni – tréfálkozott a fiú.

– És kinek szeretnéd azt a virágot? – Liana elfordult Dylantől, hogy az ne lássa a mosolyát.

– Egy gyönyörű kertészlánynak, aki szombaton a kísérőm lesz – flörtölt vele Oliver.

Liana még távolabb sétált néhány lépést.

– Ha már a szombatnál tartunk, akkor elárulhatnád, hogy hová megyünk.

– Meglepetés. Úgyhogy nem mondhatom meg, mert akkor már nem lenne az – nevetgélt a fiú.

Liana lopva Dylanre lesett, aki karba tett kézzel ismét a kocsinak dőlve nézelődött, de végig hallotta miről beszél.

– Oké, Oliver, de akkor legalább azt mondd, meg mit vegyek majd fel.

– Valami extravagánsat. Ami vagány, fiatalos, de elegáns is – érkezett a válasz.

– Ezzel nem segítettél – csóválta a fejét. – Viszont, ha már hívtál, akkor holnap délután lehet, átmennék, hogy beszéljek édesapáddal. Esetleg megkérdezhetnéd tőle alkalmas-e neki.

– Persze. Akkor, majd később visszacsörgök. Addig is, viszlát, Liana – köszönt el tőle Oliver.

Ahogy letette, Dylan rögtön felé fordította a fejét, és a korábbi jókedv teljesen eltűnt a szemeiből.

– Milyen jópofa gyerek ez az Oliver – jegyezte meg gúnyosan.

– Ezt már megbeszéltük, ne kezdjük újra, kérlek! – lépett oda hozzá Liana, hogy kiengesztelje.

A férfi vonásai megkeményedtek, szeméből harag sugárzott.

– Nem kezdek semmit, Liana, de pontosan tudod, mit gondolok, és úgy tűnik, téged ez egy cseppet sem zavar.

– Már megígértem neki, hogy elmegyek vele, nem visszakozhatok, de egyébként sem lenne okom rá. Bízz bennem, Dylan! – Megfogta a férfi kezét, de előtte szétnézett nem figyelik-e őket.

– Bízok benned, de attól még nem vagyok boldog, ha vele lófrálsz – szorította meg a kezét a férfi, és egy pici mosoly bujkált a szája sarkában.

– Na, ne lógasd az orrod, inkább gyere, és segíts, ha már itt vagy – próbálta Liana kicsit jobb kedvre deríteni.

Visszamentek az építési területre, és együtt újra végigvettek mindent, és közben Liana a telefonjába jegyzetelt. A végére Dylan már annyira belelendült, hogy ő adott újabbnál újabb tanácsokat, amivel még praktikusabban meg tudná oldani a tárolást és a szállítást.

– Szeretnék már visszamenni veled a villába – súgta a fülébe váratlanul a férfi.

Lianán kellemes borzongás futott végig. Pontosan tudta Dylan miért kéri, és azt is, hogy ő miért nem fog nemet mondani neki. Alig várta, hogy újra kettesben maradhasson vele, és hozzá bújhasson.

– Fél óra elég, hogy elkészülj? – kérdezte Dylan halkan, a lány lakosztálya előtt.

– Hm, szerintem nem. Főleg úgy, hogy te is velem jössz – húzta maga után.

Együtt zuhanyoztak. Hol vad szenvedéllyel, hol finom gyengédséggel fedezték fel újra és újra egymás testét. Természetesnek tűnt, hogy együtt vannak, mintha mindig is együtt lettek volna, és nem is létezne rajtuk kívül senki más. Pedig nagyon is létezett.

Liana akaratán kívül is egy szerelmi háromszög közepébe csöppent, ahol ő maga volt az a bizonyos gyűlölt harmadik. Bármennyire is nem kedvelte Carment, tisztában volt vele, hogy fájdalmat okoznak neki. Nem akarta ezt, és mégis túl gyenge volt ahhoz, hogy véget vessen annak a csodának, ami még csak most kezdődött el.

Dylan az egyetlen, aki változtathatott volna ezen, de Liana jól tudta, hogy mennyire nehéz döntés elé állította a férfit ez a váratlanul jött, viharos kapcsolat. Türelmesnek kellett lennie vele, és ki kell várnia, hogy a férfi rendezni tudja magában az érzéseit, és akkor meg fogja hozni a döntését. Liana ebben egészen biztos volt, de abban nem, hogy számára ez a döntés kedvező lesz-e.

Később külön-külön mentek le, hogy a személyzet ne lássa meg őket együtt. Először Dylan, majd ő, és rögtön szaladt is Brunót elrendezni, hogy aztán a szeretett férfival vacsorázhasson.

– Szereztem neked munkásokat – tájékoztatta Dylan.

– Tényleg? És kiket? – nézett fel rá érdeklődve evés közben.

– Egy házaspárt. Mindketten kertészetben dolgoztak korábban.

– De jó! Akkor tudni fogják a dolgukat. Köszönöm szépen! – mosolygott rá.

Miért ilyen tökéletes? Pedig, hogy utálta az elején. Erre kiderül, hogy Dylan egy igazi álompasi. Az ő álmaiban mindenképpen annak számított.

24. fejezet