Az én váram - 4. beleolvasó

Nem kezdődött valami jól az új életem. Elveszettnek éreztem magam. Nem tudtam, legelőször mihez kezdjek. Szükségem volt egy tervre.

Miután ettem néhány falatot, amíg Robertre vártam, átmentem a szállodába. A ház kísértetiesen festett így, a vendégek és a személyzet nélkül. A tágas előtérben néhány fotel és asztal helyezkedett el szemben a recepciós pulttal, a pult mindkét oldalán lépcső vezetett az emeletre. Fent oldalanként hét-hét szobát alakítottak ki, saját fürdővel és erkéllyel. Lent, az előtér bal oldalán helyezkedett el a konyha és a raktárhelyiségek, jobb oldalon pedig az étkező, ahonnan mind a verandára, mind pedig a hátsó kertbe ki lehetett sétálni.

A régi bútorok, bordó szőnyegek, nagy virágmintás tapéták és súlyos bársonyfüggönyök valamikor még rendkívül ízlésesnek számítottak, de most valahogy olyan sötétnek és komornak tűntek. A lépcsőn felfelé ujjaimmal végig simítottam a falon. Így közelebbről szemügyre véve láttam, hogy eléggé megkopott már a tapéta színe, és a szőnyeget sem ártana kicserélni. A folyosón és a szobákban ugyanez volt a helyzet. A függönyök enyhén kifakultak a naptól, az ablakokat újra kellene festeni, de lehet, hogy cserére is megértek már.

Máris megvolt a tervem: a szállodát fel kell újítani.

Beszédhangok szűrődtek fel az emeletre. Már a lépcső tetejéről láttam, hogy mindenki eljött. Max, Teresa, Lucia, Anita, Robert és még Mrs. Thomson is ott állt, egymással sustorogtak. Ahogy megláttak, elhallgattak, és csendben figyelték, ahogy lesétálok a lépcsőn.

– Örülök, hogy mind itt vannak – néztem rájuk hálásan.

– Miss Way, ez olyan szörnyű! – szólalt meg sírós hangon Anita. – Most mi lesz?

– Ez egy nagyon jó kérdés – feleltem bizonytalanul. – Még nem igazán fogtam fel a dolgokat.

– Mindenben segíteni fogunk, Jamina – mondta Teresa. – Ugye nem baj, ha így szólítunk?

– Persze, hogy nem – mosolyogtam rá. – Kislány korom óta ismertek. Nyugodtan tegezhet mindenki.

– Köszönjük! – hallottam Robert mély hangját. – Esetleg megtudhatjuk, pontosan mi történt?

Elmeséltem nekik azt, amit tudok. Mindannyian lesújtva álltak, és tudtam, hogy most bizonytalanok a jövőjüket illetőben. A nagymamám jelentette a biztosítékot arra, hogy megmarad a munkahelyük.

– Szeretném minél hamarabb megnyitni a hotelt, és ehhez szükségem lesz mindenki segítségére – nyugtattam őket. – Azonban úgy látom, hogy az egész épületre ráférne egy alapos felújítás.

– Ez pontosan így van – helyeselt Robert, de a többiek is bólogattak. – A vízvezetéket sem ártana kicserélni.

Azért ekkora felújításra nem gondoltam, de fel kellett mérnem a helyzetet.

– Mennyire lenne sürgős? – kérdeztem

– A csövek régiek, és időnként hangosak. Egyszer már csőtörés is volt az egyik szobában.

– A konyhába is elkelne néhány modernebb gép – jegyezte meg Mrs. Thomson.

– Ha már felújítás – szólt közbe Lucia –, akkor talán ki lehetne alakítani egy-két lakosztályt is.

– Így igaz, minden évben van ilyen kérés, de nekünk soha nem volt lakosztályunk – csatlakozott Anita a beszélgetéshez.

Zsongani kezdett a fejem. Ez iszonyatosan sok. Új vízvezeték, lakosztályok, új szőnyegek, festés, tapéta, függönyök, gépek. Valószínűleg az összes megtakarított pénzem nem lenne elég rá.

Együtt körbejártuk az egész épületet, és rájöttem, hogy igazuk van. Túl sok minden érett már meg a cserére. Ráadásul a két lakosztály helyét is azonnal megtaláltam. Ugyan két szobával kevesebb lenne, de, ha mindkét oldalon összenyitunk két-két szobát, akkor lenne tíz szoba, és két lakosztály saját nappalival, hálóval, modernebb fürdővel, esetleg jakuzzival. A kérdés csak az maradt, ki csinálná meg, és mennyiből.

Az előtérben ültünk le tanácskozni. Lucia és Teresa természetesen vállalták a takarítást a felújítás során. Anita is készségesen felajánlotta, hogy segít a tapéták leszedésében, és minden másban, amiben csak tud. Mrs. Thomson a fájós lábával nem tudott sok mindent ígérni, de azt mondta, minden nap főz nekünk. Robertre és a halk szavú Maxre pedig a férfiaknak való munkák vártak, mint a bontás, szemét kihordás. De ettől függetlenül mindenképpen szükségem lesz szakemberekre. Ráadásul ez egy régi épület, nem mindegy, hogyan nyúlnak hozzá. Abban maradtunk, hogy a jövő hétre megpróbálok szerezni valakit, aki felméri, és nagyjából kiszámolja a költségeket. Addig a türelmüket kértem a kényszerű szabadságolás miatt.

Visszamentem a házba, ahol szerencsére semmihez sem kellett nyúlni. Egyedül a hálóban terveztem lecserélni az ágyat, mert a meglévő már eléggé nyikorgott, és amúgy se szerettem volna a nagyszüleim ágyában aludni.

Imádtam az épület minden zugát, de a kedvencem a nappali volt, mely falát szinte végig könyvespolc borította, tele mindenféle régi és új olvasmánnyal. Már iskolás éveim alatt is szerettem a kényelmes kanapén elterülni, és a különféle könyveket lapozgatni.

Bőven elmúlt dél, a gyomrom pedig hangosan korgott az éhségtől. Nem akartam megint szendvicset enni, ezért gondoltam, elmegyek a legközelebbi étterembe, legalább picit kiszellőztetem a fejem. Lezuhanyoztam, és felvettem az egyetlen étterembe való ruhámat, amit sebtiben találtam, hiszen még ki sem pakoltam a táskákból. A pánt nélküli ruha miatt kiengedve hagytam a hajam, hogy takarja a vállam az erős napsütéstől. Derekamra egy világosbarna övet kötöttem, és felvettem egy nem túl magas, kényelmes, barna szandált. Felkaptam a táskám, és gyalogosan indultam útnak, hogy keressek egy helyet, ahol ebédelhetek, valamint átgondolhassam a továbbiakat.

Épp csak két háznyit gyalogoltam, mikor eszembe jutott, hogy otthon hagytam a telefonom. Azzal a lendülettel sarkon fordultam, hogy visszamenjek érte, de beleütköztem valakibe, és valami hideget éreztem. Egy széles mellkas tárult a szemem elé, melyet világoskék ing és egy hatalmas csokifagyi folt borított.

– Jézusom, ne haragudjon! – léptem hátra, és felnéztem a magas férfira.

Egészen sötét, bosszús szempár tekintett rám, majd szája hirtelen mosolyra húzódott.

– Maga se haragudjon! – pillantott a dekoltázsomra.

Lehajtottam a fejem, és megláttam, hogy a ruhám szegélye fölött, a csupasz bőrömön olvadtan csorog le a fagyi a két mellem közé, csúnya foltot hagyva a fehér ruhámon.

Sikeresen összekentem az egyetlen, kéznél lévő ruhámat, de azt még inkább szégyelltem, amit a férfi ingével műveltem.

– Jöjjön! – karoltam bele a férfiba, aki egyik kezében még mindig az üres tölcsért szorongatta. – Itt lakom két háznyira, azonnal kitisztítom az ingét.

– Ugyan, nem szükséges – hebegte, annyira meglephettem, de követett. Nem is tehetett mást, hiszen szinte húztam magam után zavaromban.

Előkotortam a kulcsot a táskámból, és kinyitottam az ajtót.

– Ne nézzen szét! Most költöztem – figyelmeztettem a rá váró látványra. – Vegye le az ingét! Mindjárt kimosom – utasítottam hátra sem nézve, és azon gondolkodtam, melyik bőröndbe tettem Scott ingeit, amelyeket nálam hagyott. Magammal hoztam őket, ha esetleg mégis…

Az idegennel mit sem törődve, a konyhába siettem, bevizeztem egy konyharuhát, és letöröltem vele a csokifagyit a mellkasomról. Visszamentem a szalonba, ahol a férfi szót fogadva levette az ingét, és a kezében tartotta. A szavam elakadt, mikor megláttam az izmos felsőtestét és kockás hasát. Nehezen szakítottam el a tekintetem a csodás látványról, és inkább a szemébe néztem. Egy elképesztően jóképű pasi nézett rám várakozóan.

– Így gondolta? – kérdezte, és mellé megeresztett egy pimasz mosolyt.

Hát persze, hogy tisztában volt az adottságaival.

– Ööö, igen. Adja csak ide! – léptem közelebb.

Ki akartam venni a kezéből az inget, ám kicsit nehezen engedte el, és egy pillanatra egymás szemébe néztünk. Nyeltem egy nagyot. Szexi. Határozottan szexi a pasi.

– Mindjárt adok magának egy másik inget, ha megtalálom – mondtam ismét a bőröndök felé fordulva. Hihetetlen, mennyire összezavart, ami az előbb a szemem elé tárult.

– Talán ebben lesz – böktem találomra az egyik csomagra.

– Segíthetek? – kérdezte a férfi, miközben lépett egyet felém.

– Nem, köszönöm, boldogulok – hárítottam, azzal megemeltem a bőröndöt, aminek a csatja azonnal kioldódott, a tartalma pedig az idegen lába elé ömlött. A fehérneműim és a harisnyáim szanaszét hevertek a földön. Ledermedtem. A férfi lehajolt, és felvett egy csipkés, rózsaszín tangát.

– Azt hiszem, nem erre gondolt – nyújtotta felém a bugyit, és láttam az arcán, hogy remekül szórakozik.

Arcom olyan vörös lehetett, mint az a harisnyatartó, amit a két éves évfordulónk alkalmából vásároltam, hogy meglepjem vele Scottot. Azóta sem volt rajtam, és most ott díszelgett a földön az is, a többi női holmival együtt.

Zavaromban kikaptam a férfi kezéből a csöppnyi anyagot, és elkezdtem mindent visszagyömöszölni a bőröndbe. Nem akartam elhinni, hogy ennyire béna vagyok. Ez az idegen fickó magában jókat derülhet rajtam.

– Úgy tűnik, ez nem az én napom. Megyek, inkább beáztatom az ingét, mert már lassan beleszárad a folt – zártam le gyorsan a táska fedelét, és rá se mertem nézni a férfira, úgy surrantam be a fürdőbe. – Nyugodtan szolgálja ki magát. A konyhában talál kávét – kiáltottam ki neki, hogy addig is foglalja le magát valamivel. Gyorsan hideg vizet engedtem az ingére, és bekentem folttisztítóval.

– Maga is kér? – hallottam a hangját.

– Igen, köszönöm – kiabáltam. Ha már nem sikerült ebédelni, akkor legalább kávét igyak.

Visszamentem a szalonba, ahol a férfi már helyet foglalt, és az asztalon gőzölgött a két kávé. Még mindig félmeztelen volt, ezért továbbra is igyekeztem kizárni a látókörömből, inkább a bőröndöket kezdtem el nyitogatni, hogy megtaláljam azokat a fránya ingeket.

– Nem tudtam, hogy ez a ház a magáé – szólalt meg. Mély hangjára szinte összerezzentem.

– Nem régóta az enyém. A nagymamámé volt. Ez az. Végre megtaláltam. Kicsit gyűrött – emeltem ki diadalittasan az egyik szürke, vékony fehér csíkos inget, és odavittem hozzá.

– Köszönöm – mosolygott, majd felállt, és belebújt, de a mellkasán nem ért össze az anyag. – Hm, nem éppen a méretem – állapította meg derűsen, és újra helyet foglalt.

Én már annak is örültem, hogy legalább ennyi ruha takarja a testét. Iszonyatosan vonzónak találtam, alig tudtam levenni a szemem róla, de míg öltözött, kicsit bátrabban szemügyre vettem. Talán a harmincas évei közepén járhatott. Sötétbarna, rövidre nyírt frizurát viselt, álla kissé szögletes, és enyhén borostás, ami még inkább férfias külsőt kölcsönzött neki. Nem kizárt, hogy a városka legjobb pasiját sikerült elrabolnom.

– A szálloda is a magáé? – hozott vissza a gondolataimból.

Leültem vele szemben, hogy megigyam a kávét. Egyik kezem a ruhámon éktelenkedő folton tartottam, nem mintha el tudtam volna takarni vele.

– Igen, azt is megörököltem a házzal együtt – bólogattam.

– Igazán szép épület. Üde színfoltja a városnak.

– Az, de sajnos az egészet fel kell újítani – feleltem, és egyszerre lehúztam a csészém tartalmát, mert annyira zavart a pasi jelenléte, hogy inkább ismét menekülőre fogtam a dolgot. – Megyek, megnézem az ingét. Ha kijött belőle a folt, bedobom a szárítóba, és már mehet is. Remélem, sehová nem sietett – szóltam vissza már a fürdő ajtóból.

– Nem. Épp hazafelé tartottam.

– Tényleg ne haragudjon – kiabáltam. Sokkal könnyebb volt így kommunikálnom vele, hogy nem láttam az arcát. – Ebédelni indultam, és eszembe jutott, hogy itthon hagytam a telefonom, azért fordultam vissza olyan hirtelen.

A folt kijött, vagyis csak nagyon halványan látszott már, de nem akartam további áztatással húzni az időt. Megtettem, ami tőlem telik.

– Semmi gond – nézett rám kedvesen a férfi, ahogy kiléptem a fürdőből. – Legalább megismerhettem.

És mennyire igazat adtam neki… Simán újra nekimennék, bármilyen kínos helyzetbe is hoztam magam.

– Jaj, mennyire figyelmetlen vagyok! Be sem mutatkoztam. Jamina Way – nyújtottam felé a kezem, amit előtte gyorsan megtöröltem a ruhámba.

– Kaiden Davis. Örvendek, Miss Way – szorította meg enyhén a kézfejem, és közben a szemembe nézett.

– Csak Jamina – mosolyogtam zavartan. – Azonnal jövök.

Felrohantam az emeletre, és bedobtam a szárítóba az inget, majd háttal nekidőltem a készüléknek. Kaiden Davis. Még a neve is milyen szép – olvadoztam egy fél pillanatig, aztán gyorsan ledobtam a koszos ruhám, hogy belebújjak a reggel ott hagyott pólómba és vászon miniszoknyámba. Elfojtottam egy káromkodást, amikor észrevettem, hogy a melltartóm is összekentem, és nem volt kéznél másik. Persze, hiszen mindegyik ott van lent a bőröndben, amit az előbb a lába elé borítottam. Tétováztam, majd szitkozódva ledobtam magamról, és úgy húztam magamra a pólót, belebújtam a szoknyába, és már rohantam is le. Csak reménykedni tudtam, hogy nem tűnik fel neki a melltartóm hiánya.

– Pár perc, és kész is van – vigyorogtam bárgyún a lépcsőn lefelé jövet.

Kaiden szája szélén halvány mosoly bujkált. Őszintén reméltem, hogy ez nem azt jelenti, hogy máris kiszúrta a fedetlen kebleimet. Életemben nem kerültem még ennyi kínos szituációba néhány perc leforgása alatt.

– Honnan költözött ide? – érdeklődött, miután újra leültem vele szemben.

– Floridából.

– Itt lakik a családja?

– Most már senkim sem lakik itt. Nemrég halt meg a nagypapám, és tegnap a nagymamám.

– Ez szörnyű, sajnálom. – Zavart kifejezés jelent meg az arcán. – Fogadja őszinte részvétem. Akkor ez még nagyon friss – tette hozzá halkan.

A szemeimbe könnyek szöktek, és gyorsan megráztam a fejem.

– Igen. Mindkettő váratlanul történt.

– Ne haragudjon a kérdéseim miatt. Nem tudhattam – szabadkozott Kaiden.

– Semmi gond. Ezek szerint maga is a városban lakik? – váltottam témát, hogy eltereljem a gondolataimat, és ezzel megszüntessem a férfi zavarát.

– Igen. Néhány utcányira innen – tette le a csészét a kezéből, mert eddig nagyon lassan kortyolgatta a kávéját. – Igazából ritkán szoktam sétálni, de most kedvem támadt egyet fagyizni.

– Én pedig tönkretettem az egészet – sóhajtottam, majd felálltam, hogy kivigyem a csészéket.

Abban a pillanatban emelkedett fel ő is, és a közel százkilencven centijével hirtelen ott tornyosult felettem. Meglepetten pillantottam fel rá, és ejtettem vissza a csészéket az asztalra.

– Éppen ellenkezőleg! – suttogta, és szája olyan hirtelen csapott le rám, hogy reagálni se maradt időm.

Mire felfogtam, hogy mi történik, az ajkam már ösztönösen szétnyílt, és engedtem, hogy nyelve megtalálja az enyémet. Egyik keze a derekam tartotta, másikat felcsúsztatta a pólóm alá. Nagy tenyerét csupasz mellemre fektette, és miközben még csókolt, hüvelykujjával finoman végig simította a meredező mellbimbómat. Ahelyett, hogy tiltakoztam volna, felnyögtem a kellemes ingerre, és a karjaiba simultam. Ő viszont amilyen hirtelen átölelt, olyan hirtelen engedett el.

– Elnézést! – mondta, majd megköszörülte a torkát, és hátrébb lépett.

Egy pillanatig döbbentem meredtem rá, aztán remegő lábakkal, szó nélkül kivittem a csészéket a konyhába, és letettem a pultra.

Ez mi volt? Mi a fene történt az előbb? Nem értem rá gondolkodni. Úgy mentem fel az emeletre, hogy rá sem néztem. Nem is láttam, hol van, olyan gyorsan vágtam át a szalonon.

Kivettem a gépből az inget, bedugtam a vasalót. Megcsókolt egy férfi, akit csak az előbb ismertem meg. Sosem történt meg velem ilyen. Nem akartam belemerülni abba, vajon mit gondolhat most rólam, amiért hagytam. Mit hagytam? Egyenesen a karjaiba olvadtam.

Remegő lábakkal vittem le a félig-meddig kivasalt inget. Kaiden az ablak előtt állt, és az utcát szemlélte.

– Kaiden – szóltam csendesen. – Kész van az inge.

Lassan megfordult, és úgy vette el a kezemből, hogy rám se nézett.

– Köszönöm, nagyon kedves és alapos – vette szemügyre az inget.

– Ez volt a legkevesebb, miután összekentem – mosolyogtam, de továbbra sem nézett rám.

Újra elfordult, levette Scott ingét, én pedig vágyakozva csodáltam meg deltás felsőtestét. Felvette a sajátját, és csak miután begombolta, akkor fordult vissza.

– Nagyon köszönöm a kedvességét, Jamina. Örülök, hogy megismerhettem – biccentett, és csak futólag vetett rám egy pillantást. Sarkon fordult, és kisétált a házból, én pedig némán bámultam a mögötte bezáródott ajtót.

Egészen megdöbbentett az elmúlt percek eseménye. Ez a férfi váratlanul megcsókolt, aztán pedig elrohant. Miért lett ilyen közönyös? Azt pedig végképp nem értettem, velem mi a fene történt. Olyannyira elkábított a csókja, hogy ha nem hagyja abba, ellenkezés nélkül az övé lettem volna. Szívem még jó ideig hevesen vert, és csak nagy sokára tudtam erőt venni magamon, hogy megmozduljak.

Felmentem az emeletre, beáztattam a saját ruhám is. Elment a kedvem attól, hogy étterembe menjek, ezért elővettem a laptopom, és kerestem egy közeli éttermet, ahonnan házhoz szállítanak, majd pedig a bútorokat böngésztem, és rendeltem egy ágyat.

Felhívtam Robertet, hogy megkérdezzem, el tudja-e szállítani a régi ágyat valahová. Megígérte, hogy holnap a fiai eljönnek a teherautóval, és elviszik, később pedig, ha megérkezik az új, akkor azt összeszerelik nekem.

Amíg meghozták az ételt, kipakoltam a ruháim egy részét a gardróbba. Hogy eltereljem a gondolataimat az ismeretlen férfiról, a felújításon törtem a fejem. Tudtam, hogy nem kis költségre számíthatok, és valószínűleg rámegy minden megtakarított pénzem. Muszáj dolgoznom addig is, amíg nem tudom megnyitni a szállodát, hogy legyen némi jövedelmem, így valamennyi pénz visszajönne abból, amit elköltök.

Mivel este úgyis el akartam menni Ellához, így meg tudom kérdezni tőle, hogy esetleg ideiglenesen nem venne-e fel. Jó ingatlanos vagyok, nem okoznék csalódást neki.

Aztán eszembe jutott a kocsi, amit anyám emlegetett. Kimentem a garázsba, és mikor felnyílt az ajtó, azonnal kikerekedtek a szemeim. Egy gyönyörű, meggypiros kis Honda terepjáró állt a garázsban. Teljesen új lehetett, mert csak úgy csillogott a fényezése. Azonnal beleszerettem. Kinyitottam, és beültem. Bent is mindent a tipikus új szag lengett körül. Soha nem volt még ilyen szép autóm. Mint mindenen, ezen is spóroltam, és csak olcsóbb autót vásároltam magamnak. Így most eladhatom a régi Toyotámat, abból is visszajön némi pénz, mert ezt a csodát mindenképpen meg szerettem volna tartani.

Három óra elmúlt, mire végre ebédelni tudtam. Apám hívott, hogy holnapután jönnek megszervezi a nagyi temetését, és csak hétfőn, a temetés után mennek haza. Addig sem leszek egyedül, és Bozontot is haza akarták vinni Davidnek, aki addig az egyik osztálytársánál fog aludni.

Ez újabb feladatot jelentett, mert se ágyneműm, se törölközőm nem volt a vendégfogadáshoz. A hotelból nem akartam hozni, és különben sem néztem át a készletet, lehet azokat is muszáj cserélni majd. A hűtőt is fel kellett töltenem, az egyéb apróságokról nem is beszélve. Így már meg is lett a másnapi programom.

Miután írtam egy hosszú listát, beültem az új Hondámba, és elmentem Ellához. Egész úton Kaiden járt a fejemben. Még mindig nehezen dolgoztam fel az eseményeket, és zavart az a különös vonzalom, amit iránta éreztem. Ki kell verni a fejemből, mert van millió más dolog, amire muszáj koncentrálnom.

Ella a történtek miatt még mindig nagyon maga alatt volt. Többször pityergett, és elmesélte, hogy nála is járt a nyomozó.

– Azt hiszem, úgysem fog kiderülni, hogy valójában mi történt – sóhajtottam.

– Egyetértek – bólintott Ella szomorúan. – De mi tudjuk, hogy baleset volt, és ez a lényeg – Megszorította a kezem, majd felállt, és behozott egy nagyon gusztusos, minden jóval megrakott tálcát. – Az egyik ügyféltől kaptam. Egyél. Egyedül nem tudnám eltüntetni őket – kínált kedvesen.

– Köszönöm, ezek nagyon jól néznek ki – emeltem ki egy rákhúsos falatkát. – Talán valami hasonló lehetne nálunk is a szállodában. Majd megemlítem Mrs. Thompsonnak.

– Tényleg, és mi a helyzet ott? Tudod már, mikor nyitsz?

– Nyitás még egyelőre nem lesz, ugyanis először fel akarom újítani – feleltem, és kivettem egy újabb csodát a tálcáról. – Mindent átnéztem, és sajnos elkerülhetetlen, hogy kicseréljünk jó néhány dolgot.

– Igazad van, drágám – helyeselt Ella. – Már régóta esedékes lett volna egy felújítás, de hát, a nagyszüleid már idősek voltak hozzá. Ebben a korban nehezen szánják rá magukat az emberek az ilyen nagy munkálatokra.

– Tudom, nincs is ezzel semmi gond. Megértem. Viszont nagyon sok pénzre lesz szükségem, ezért arra gondoltam, hogy eljöhetnék hozzád dolgozni, amíg a felújítás tart, és újra beindul a szálloda.

Ella arca végre felderült.

– Ilyen emberekre mindig szükségem van, mint te vagy, Jamina – mosolygott. – Akár már holnap bejöhetsz az irodába. Eléggé leterheltek a kollégák, és több ügyfelet is át tudok neked adni. – Hirtelen felpattant, és egy mappával tért vissza. – Ezt viszont már most oda tudom adni. Tegnap kötöttük a szerződést, de az események miatt itt maradtak nálam a papírok. Ha sikerül eladnod, egész nagy jutalékra számíthatsz.

Annyira örültem Ella kedvességének. Megígértem neki, hogy holnap bemegyek hozzá az irodába, és a temetés után azonnal kezdem a munkát. A hétvégén pedig megnézem a házat, amelyiknek a szerződését ideadta, hogy lássam, mit is kell eladnom.

A könyet ide kattintva a tudod megvásárolni.