A nagy szívrablás - 28. fejezet - Epilógus

 

Epilógus

Fél évvel később

Louis

Az előszoba falnak dőlve figyeltem Harryt, ahogy a szekrény gombjával baszakodik. A hosszú ujjaival ügyetlenkedett, és állandóan elejtette, mielőtt felcsavarozhatta volna.

– Komolyan most kell a bútorfelújítással vacakolnod? El fogunk késni Brandon diplomaosztójáról – tettem szóvá, mert már rég készülődnünk kellett volna.

– Mindjárt megvagyok. Ez az utolsó – felelte, és annyira koncentrált, hogy még a nyelvét is kidugta.

A lakás, amit vett, gyönyörű volt és modern, ezért szóvá tettem, hogy nem igazán illenek ide az én bútoraim, így Harry kitalálta, hogy kicsit átalakítja őket. Ezt is miattam tette, hogy ne kelljen megválnunk tőlük, és én rettenetesen hálás voltam neki ezért.

– Kész van. Na, milyen? – állt meg mellettem, és a művét szemlélte.

– Szuper! – adtam egy cuppanós puszit az arcára. – És most gyere, mert igazán használhatnád másra is az ügyes kezeidet. – A fürdőbe cipeltem magammal.

– Csak emiatt türelmetlenkedtél – morgolódott, de amint beértünk, azonnal nekem esett.

A falhoz szorítva tapadt az ajkaimra, és közben a nadrágját gombolta. Sejtettem, hogy ezúttal én leszek, aki jó alaposan megkapja a magáét, de egy cseppet sem bántam. Tökéletes párost alkottunk, mert mindketten boldogan vállaltuk bármelyik szerepet, így gyakorlatilag sosem kellett várnunk, ha esetleg kissé túltoltuk volna a dolgokat, ahogy most is.

– Azért lehettél volna kíméletesebb – róttam meg. – Így most muszáj lesz végigállni az ünnepséget.

– Te siettettél – intézte el ennyivel a dolgot Harry, de azért rögtön elővette a kenőcsöt.

– Nem kell, annyira nem fáj, csak jó téged néha basztatni – nevettem, és magamhoz húztam egy csókra, mielőtt feleselni kezdett volna.

A ruháinkat már előre kikészítettem, mert tudtam, hogy Harry akár órákig is képes lenne válogatni közöttük. Neki világos lila, magamnak pedig szürke inget választottam, mindkettőnknek fekete nadrággal. Harry szettjéhez még egy szürke nyakkendőt is odatettem, hogy passzoljon az enyémhez. Én nem szerettem a nyakkendőt, habár Harry is meglehetősen sajátos módon használta. Egyszerűen csak lazán beleakasztotta a nyakába, az ingét pedig mindig hasközépig kigombolta hozzá. Hihetetlenül dögösen nézett ki ilyenkor.

– Az ajándék megvan? – kérdeztem, mielőtt bezártam volna az ajtót.

– A farzsebemben – bólintott Harry, és kitapogatta, hogy tényleg ott van-e.

Brandonnak megvolt mindene, így azt találtuk ki, hogy veszünk nekik két repülőjegyet Angliába, és megkapják hozzá Niallék házának a kulcsát, ugyanis az üresen állt. Mrs. Horan ideköltözött, de a házukat meghagyta arra az esetre, ha mégis honvágya lenne. Így annyi időt töltenek majd ott Liammel, amennyit csak akarnak.

Az egyetem aulájában már ott vártak a barátaink. Zayn az öltönyében úgy festett, mint egy igazi úriember. Mióta felvetette a pénz, többnyire elegánsan öltözött, de lehet, hogy csak Niall kedvéért csinálta. Mindenesetre piszok jól állt neki ez a stílus is.

– Menjünk be, mielőtt a szülők megérkeznek – sürgetett bennünket Niall, de elkésett vele.

– Gyerekek! – Mr. Horan igyekezett felén kitárt karokkal, és mindegyikünket jó erősen megnyomorgatott. – Csodásan néztek ki. Nem igaz, Desmond? – nézett fel Harry apjára, aki Ritával karöltve ácsorgott bárgyún vigyorogva.

Nos igen. Ez a Desmond Styles, már nem az volt, aki néhány hónappal ezelőtt szarrá verette Zaynt, ugyanis miután Harry elköltözött tőle, történt vele egy kis baleset. A sors fintora, hogy nem a kínaiakkal való leszámolás alatt sérült meg, hanem otthon. Egyszerűen csak megcsúszott a lépcsőn, és leszánkázott a földszintre, és közben úgy beverte a fejét, hogy kórházba került. Mikor felébredt, kiderült, hogy az elmúlt kb. tíz év kiesett neki. De nemcsak ez lett a fejét ért ütés eredménye, hanem valahogy megszelídült tőle, és akkor még óvatosan fogalmaztam. Ha őszinte akarnék lenni, azt mondanám, teljesen meggárgyult.

Először is, feleségül vette Ritát, mert Desmond még arra emlékezett, hogy viszonyuk van egymással, és úgy tartotta tisztességesnek, ha elveszi az asszonyt. Aztán jött Harry, akire még kisgyerekként emlékezett, és agyba-főbe dicsérte, hogy milyen szép férfi lett belőle. Mondjuk, ezzel én is egyetértettem, de azért mégis csak furcsa volt ez az egész. Utána következett az, hogy Desmond megbotránkozott saját magán, miután beugrott neki, mivel foglalkozott valójában. Igaz, csak a tíz évvel ezelőtti állapotra emlékezett, de az is bőven elég volt ahhoz, hogy közölje, lezárult az a korszaka. A testőreit elbocsájtotta, és csak az ingatlanok bérbeadásából élt.

Mi el sem akartuk hinni ezt a nagy változást, és vagy százszor megkérdeztük az orvosától, meddig marad így ez az állapot. Mindig azt a választ kaptuk, hogy nem tudja, és nem tartotta kizártnak a véglegességet sem. A legviccesebb mégis az volt a dologban, hogy Desmond a széf kódját is elfelejtette, és nem érdekelte, mi van benne. Vásárolt egy festményt, amivel elrejtette, hogy ne is lássa. Nos. Mi tudtuk a kódot, úgyhogy a jövőnk eléggé biztosítottnak látszott.

Az úgyszintén elképesztő volt, hogy Zayn simán járkálhatott ki-be a házában, ugyanis Desmond rá sem emlékezett, és kurvára bírta Zaynt. Rendszeresen meghívott minket vendégségbe, és Mrs. Horant is. Én személy szerint annyira nem szerettem ezeket a meghívásokat, mert Desmond amolyan tipikus kertvárosi nyugdíjas lett, aki a szomszédokat áthívja sütögetésre, és ehhez mérten kellőképpen unalmasak voltak ezek az esték. Bezzeg Harry élvezte. Még időnként sakkozni is leült az apjával, amiért nem tudtam haragudni rá, hiszen hosszú éveken keresztül nélkülöznie kellett az apai figyelmet.

A diplomaosztó ünnepség után Brandon odajött hozzánk, és átadtuk neki az ajándékunkat. Örült, mint hülye gyerek, amikor belenyúl a konnektorba, és kijelentette, hogy egy hónapig ne is keressük őket.

– És mi lesz az informatikai cégeddel? – kérdezte tőle Zayn, mert Brandon abba akarta fektetni a pénzét, amihez azóta sem nyúlt.

– Majd megcsinálom, ha visszajöttünk – rántotta meg a vállát. – Tudjátok, hogy el akartam húzni innen, úgyhogy már nem véglegesen, de ennyi nekem is jár – sandított az apja felé, aki Harry faterjával beszélgetett nem messze tőlünk.

Hát igen. Ezt sem gondoltuk volna még néhány hónappal ezelőtt, hogy a rendőrfőnök a város egyik legnagyobb bűnözőjével fog barátkozni.

– Engem csak az érdekel, hogy vigyázzatok az éttermemre amíg távol leszek – vonta magához Liam szerelmesen a fiúját.

– Mi az, hogy az éttermedre? – csattant fel Zayn. – Az éttermünkre.

– Ja persze, csak te mindig a söröződdel vagy elfoglalva – forgatta a szemeit Liam.

Zayn vett egy lepukkant helyet, mert most már nem kellett nagyon rejtegeti a pénzt, és kitalálta, hogy egy menő western sörözőt csinál belőle, amibe persze engem is berángatott, így szerencsétlen Liamre maradt az étterem. Ha elmennek, nekem kell majd átvenni a feladatait.

– Indulnunk kellene, édeseim – jött oda hozzánk Brandon mostohaanyja, akiről állandóan azt jutott eszembe, hogy leszopta a nevelt fiát, és emiatt egyszerűen képtelen voltam komolyan venni.

– Megyünk, Monica – fogtam kézen Harryt, aki már megint belefeledkezett a Naill-lel való díszkurzusba.

Mióta megnyitották a tervezőirodájukat, állandóan a munka volt a téma közöttük.

– Muszáj nekünk is elmenni a vacsorára? – morgolódott Harry kifelé menet.

– Kajálunk, aztán lelépünk. Liam meglepetés partit szervezett Brandonnak – árultam el, mert már nem kellett tovább titokban tartanom.

Még Zayn sem titkolózott ennyire, mikor megkérte Niall kezét. Mondjuk, azóta sem házasodtak össze, mert mindig közbejött valami, most például Liamék útja. Legutóbb Zayn azt mondta, hogy ha elkészül a söröző, inkább ott tartják az esküvőt, és egyben fel is avathatnánk a helyet. Úgyhogy, az még kicsit odébb lesz.

A vacsora inkább egy állófogadásnak volt mondható, és majd' megölt az unalom a nagybácsik és nagynénik között, de legalább a kaja miatt megérte eljönni. Valamiféle koktélt kortyolgatva ácsorogtunk Harryvel az egyik sarokban.

– Nem nézzük meg az emeleti fürdőt? Elüthetnénk az időt valamivel – súgtam oda neki.

Rögtön felcsillantak a smaragd szemei, és letette a kezéből a poharat. Feltűnés nélkül osontunk fel az emeletre, de már a folyosón egymásba gabalyodva csókolóztunk. A vállammal löktem be az ajtót, hogy egy pillanatra se szakadjak el a szerelmem édes ajkaitól, amikor egy ismerős hang szólalt meg mögöttünk.

– Nem zavar, hogy már foglalt?

Ijedten pördültem meg, és Zayn csupasz fenekét láttam magam előtt. Mögüle Niall feje bukkant elő, nagyjából ugyanabban a magasságban. Harry kuncogni kezdett.

– Legalább az ajtót bezárhattátok volna – háborogtam, amiért hoppon maradtunk.

– Nincs benne a kulcs – magyarázta Zayn térdig letolt nadrágban.

– Most mozizni akartok, vagy kimentek? – szólt ránk Niall.

Dünnyögve húztam vissza magammal a folyosóra Harryt, és majdnem beleütköztünk Liam barátomba, aki Brandonnal igyekezett volna ugyanoda.

– Már elfoglalták – közölte velük Harry lebiggyesztett ajkakkal.

– Kik vannak bent? – kérdezte Liam.

– A jegyespár – feleltem –, úgyhogy menjetek inkább szobára.

– A mostohaanyám bezárt minden ajtót – fintorgott Brandon.

– Miért? – néztem rá értetlenül.

– Mert nem akarja, hogy elaludjon benne valamelyik részeg nagybácsi – sóhajtotta a falnak dőlve.

– Jó kis rokonaid lehetnek – jegyeztem meg nevetve, majd a folyosó vége felé néztem, ahonnan Desmond igyekezett felénk.

– Ti is a mosdóra vártok, fiúk? Lent mindegyik foglalt, és sokkal nagyobb a sor – mutatott maga mögé.

Ekkor nyílt az ajtó, és Zayn jelent meg mögötte. Ahogy meglátta Harry apját, zavartan a hajába túrt. Desmond megdermedt, és hosszasan Zayn kezére meredt.

– Olyan ismerős az a gyűrű – mondta.

Azt hiszem, nem csak bennem hűlt meg a vér, de a többiekben is, ugyanis mindenki elsápadt, kivéve Niallt, aki vérvörös fejjel álldogált Zayn mögött. Ha Desmondnak visszatér az emlékezete, nekünk annyi.

Mire ezt végiggondolhattam volna, egy váza csattant Desmond tarkóján, és ájultan Zayn karjaiba dőlt. Döbbenten néztem Brandonra.

– Mi a faszért ütötted le? – kiáltottam rá fojtott hangon.

– Nehogy már emlékezzen – vonta meg a vállát a fiú.

Aggódva pillantottam Harryre, hiszen mégis csak az apjáról van szó, akit lehet, hogy Brandon ki is nyírt.

– Mit csináljunk vele? – toporgott idegesen Liam is.

– Nem segítenétek? – nyögte Zayn, aki még mindig a tehetetlen testet tartotta. Niall kapcsolt végre, és segített neki.

– Húzzátok be oda, én meg feltakarítom a törmeléket – adta ki parancsba Harry, és máris szedegetni kezdte a cserépdarabokat.

A két fiú becipelte Desmondod, majd lefektette a földre. Lehajoltam hozzá, és megnéztem a pulzusát.

– Csak elájult – közöltem velük.

Öten álltuk körbe, és néztük. Valószínűleg mindenki azon gondolkozott, mi lesz, ha magához tér. Harry jött be hozzánk.

– Miért álltok itt? – kérdezte. – Menjünk le.

– Itt hagyjuk? – meresztette nagyra a szemeit Niall.

– Persze. Majd azt fogja hinni, hogy csak elájult – bólintott Harry. – Zayn, te pedig vedd le azt a gyűrűt, és dugd el! – parancsolt a barátomra.

Ilyenkor olyan kibaszott szexi volt, hogy legszívesebben ráugrottam volna.

– Oké, akkor menjünk le, és tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna – mondta Brandon, és már nyitotta is az ajtót.

Lent nyomban ittunk vagy két felest az ijedtségre, és megdumáltuk, hogy ha Desmond emlékezni fog valamire abból, hogy leütöttük, majd eljátsszuk a hülyét. Mi nem jártunk fent, és biztosan csak beképzelte a dolgot. Ezután megint ittunk, mert ennek ellenére mindenki be volt parázva attól, hogy mi van, ha több minden is eszébe jut. Jó húsz perc telt, mikor az öreg megjelent a lépcsőn, és a tarkóját simogatva lépkedett lefelé. Azonnal elkezdünk kedélyesen csevegni egymással, és egyikünk sem nézett arra.

– Errefelé jön – súgta pánikolva Niall.

Hát, mit ne mondjak, én is rendesen be voltam szarva.

– Nahát, Harry! – csendült Desmond hangja. – Hogy megnőttél! – ölelgette magához a fiát.

Szegény Harry csak pislogott, ahogy mi is.

– Ők kicsodák? A kis osztálytársaid? – nézett ránk Desmond.

– Ööö, igen – bólintott Harry.

Csodáltam, hogy egyáltalán tudott válaszolni, mert mi a döbbenettől moccanni sem tudtunk, nem, hogy még beszéljünk is.

– Aranyos fiúk. Majd hívd el őket egyszer hozzánk. Sátorozhatnátok a kertben – csacsogta vidáman Desmond, majd bizalmasan hozzánk hajolt. – Harold imád kempingezni.

– Az jó – nyöszörögte Niall, és kérdőn nézett rám, mintha én tudnám a választ arra, mi a fasz folyik itt.

– Mit isztok? – kapta ki a kezemből a poharat az öreg, majd beleszagolt. – Szabad nektek már ilyet inni?

– Baszki! – csúszott ki Brandon száján.

Én is kezdtem sejteni, hogy Harry faterja teljesen meghibbant.

– Na, jó. Most az egyszer – enyhült meg Desmond, és visszaadta a poharamat. – Amúgy elmondanátok, milyen rendezvényen vagyunk? – nézett körbe.

– A holdra szállásomat ünnepeljük – felelte Brandon.

Mindenki rémülten kapta rá a tekintetét, Liam még bokán is rúgta, de Brandon rezzenéstelen arccal állt. Desmond is elcsodálkozott, majd megveregette Brandon vállát.

– Ez nagyszerű, fiacskám. Gratulálok hozzá!

Harryre néztem, mert aggódtam érte, hiszen valószínűleg most vesztette el végleg az apját. Ő derűsen figyelte a jelenetet, nem tűnt nagyon összetörtnek.

– Ott, az a szép nő a felesége – mutatott Zayn Rita irányába, aki távolabb beszélgetett valakikkel.

– Ó, igen? – csillant fel Desmond tekintete. – Akkor megyek, és köszönök neki. – Azzal ott is hagyott bennünket.

Teljesen lesokkolódva álltunk, ám én csak Harryt féltettem.

– Ne haragudj, szívem, de azt hiszem, apád egy kicsivel flúgosabb lett, mint volt – simogattam meg a karját.

Harry csak megvonta a vállát.

– Nem baj, így legalább tutira megverem majd sakkban.

– Ó, de imádlak! – rántottam magamhoz egy csókra, majd a fülébe súgtam. – Most sürgősen meg kell, hogy dugjalak. Már szabad a fürdő.

– Na végre! – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt, és már cibált is az emeletre.

Nem tudtam, mennyi izgalom lesz még az életünkben, de az tény, mióta Harryt megismertem, rengeteg hihetetlen élményben volt részem. Én pedig minden percét imádtam.

VÉGE