Best of Neon Moon

 

– Ha a bárra gondolsz, akkor nem. El fogom venni Benjamintól – jelentettem ki, majd bekaptam egy szelet paradicsomot.

Jacob sóhajtott egy látványosat.

– Most komolyan így akarod megbosszulni? – Letette a villát a kezéből, és felém fordult.

– Ez a legjobb módja – vontam meg a vállamat.

– Ilyenkor olyan vagy, mint az apád – morogta Jacob.

– Még jó, hogy nem a postáshoz hasonlítottál.

Jacob ezt nem találta olyan viccesnek, mert nem nevetett velem együtt.

– Van négy hónapom, hogy lebeszéljelek erről az egészről. Nem teheted tönkre valaki életét csak azért, mert csorbát ejtett a büszkeségeden.

– Ez annál több, te is tudod. Igazságtalan volt és megalázott. Most én fogom ugyanezt csinálni vele.

– Azért, amire te készülsz, az sokkal komolyabb dolog.

– Nemcsak Benjamin miatt csinálom. Tényleg tetszik a hely, és azt akarom, hogy az enyém legyen. – Én is nekiláttam a reggelimnek.

– És az nem számít, hogy milyen áron?

Hiába igyekezett Jacob a lelkiismeretemre hatni, nem fog sikerülni neki meggyőznie arról, hogy rossz, amit tenni készülök.

– Majd nyit egyet máshol. A berendezést viheti, az úgyis az övé, vagy kifizetem neki. De a nevet megtartom. Neon Moon – mondtam ki áhítattal. – Hangzatos.

– Pff, úgy beszélsz, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Tönkre fogod tenni szerencsétlent. – Felállt, majd újra elkezdett pakolászni mögöttem.

– Kap négy hónapot, hogy felkészüljön rá. Ügyes fiú, majd megoldja – vontam meg újra a vállam.

– Megyek – közölte Jacob váratlanul. – Az irodában találsz néhány papírt, írd alá őket. Ezenkívül hagytam egy cetlit, miket kell ma intézned.

Megpördültem a széken, és csodálkozva néztem rá.

– Itt hagysz? Azt sem tudom, milyen intéznivalókról beszélsz.

Jacob arcán gúnyos mosoly jelent meg.

– Ügyes fiú vagy, megoldod.

– Ha a bárra gondolsz, akkor nem. El fogom venni Benjamintól – jelentettem ki, majd bekaptam egy szelet paradicsomot.

Jacob sóhajtott egy látványosat.

– Most komolyan így akarod megbosszulni? – Letette a villát a kezéből, és felém fordult.

– Ez a legjobb módja – vontam meg a vállamat.

– Ilyenkor olyan vagy, mint az apád – morogta Jacob.

– Még jó, hogy nem a postáshoz hasonlítottál.

Jacob ezt nem találta olyan viccesnek, mert nem nevetett velem együtt.

– Van négy hónapom, hogy lebeszéljelek erről az egészről. Nem teheted tönkre valaki életét csak azért, mert csorbát ejtett a büszkeségeden.

– Ez annál több, te is tudod. Igazságtalan volt és megalázott. Most én fogom ugyanezt csinálni vele.

– Azért, amire te készülsz, az sokkal komolyabb dolog.

– Nemcsak Benjamin miatt csinálom. Tényleg tetszik a hely, és azt akarom, hogy az enyém legyen. – Én is nekiláttam a reggelimnek.

– És az nem számít, hogy milyen áron?

Hiába igyekezett Jacob a lelkiismeretemre hatni, nem fog sikerülni neki meggyőznie arról, hogy rossz, amit tenni készülök.

– Majd nyit egyet máshol. A berendezést viheti, az úgyis az övé, vagy kifizetem neki. De a nevet megtartom. Neon Moon – mondtam ki áhítattal. – Hangzatos.

– Pff, úgy beszélsz, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Tönkre fogod tenni szerencsétlent. – Felállt, majd újra elkezdett pakolászni mögöttem.

– Kap négy hónapot, hogy felkészüljön rá. Ügyes fiú, majd megoldja – vontam meg újra a vállam.

– Megyek – közölte Jacob váratlanul. – Az irodában találsz néhány papírt, írd alá őket. Ezenkívül hagytam egy cetlit, miket kell ma intézned.

Megpördültem a széken, és csodálkozva néztem rá.

– Itt hagysz? Azt sem tudom, milyen intéznivalókról beszélsz.

Jacob arcán gúnyos mosoly jelent meg.

– Ügyes fiú vagy, megoldod.

– Kösz, de én nem iszok – hárítottam.

– Majd fogsz – mosolygott rám ravaszkásan.

A homlokom ráncolva néztem rá. Ő kényelmesen hátradőlt, és a lábait keresztbe vetette. Gyanús volt ez az egész. Mitől ilyen magabiztos?

– Mit akarsz, Alexander? – kérdeztem ahelyett, hogy bocsánatot kértem volna, mert úgy éreztem, ebben a helyzetben az most másodrangú.

– Téged? – kérdezett vissza vigyorogva.

– Ne viccelj! – szóltam rá, de attól még lúdbőrös lett a karom.

Alexander belekortyolt az italába, és közben le sem vette rólam a szemét.

– Mond neked valamit a Green House? – bökte ki végül.

Lassan bólintottam.

– Tőlük bérlem a helyet. Miért? – kérdeztem halkan, és akkor már kezdett egészen rossz érzésem lenni.

– Netalán a tulajdonosát is ismered?

Nem értettem, mit akar ezzel.

– Persze, Edward Sel... – Elakadt a szavam.

Nem! Ez nem lehet igaz!

Alexander felnevetett.

– Mi az, aranyom?

– Te a fia vagy – nyögtem.

Bassza meg!

Alexander ismét ivott, majd előredőlt, úgy nézett a szemembe.

– Bizonyára nem értesültél róla, Black, de apám úgy egy hónapja meghalt.

– Saj... Sajnálom! – Én is az italom után nyúltam, mire Alexander szája még szélesebb vigyorra húzódott.

– Mondtam, hogy inni fogsz.

Zeph lesajnálóan elmosolyodott.

– Szereted a kihívásokat, igaz?

– Ő nem kihívás – vontam meg a vállam. Ez nem volt teljesen igaz, mert Ben kurvára nagy kihívásnak tűnt.

Erre Zeph már hangosan felkacagott.

– Sokkal hamarabb dugna meg ő téged, mint te őt.

– Valóban? – játszottam a meglepettet.

– Csak elméletileg, mert gyakorlatilag egyik sem fog megtörténni – közölte magabiztosan.

– Fogadjunk?– mentem bele a játékba.

Zeph a fejét rázta.

– Nem fogadok a barátom kárára. Hagyd őket békén, Alexander! – kérte jóval szelídebben. – Benjamin rendes, ne kavarj be náluk!

Fél lépés sem volt közöttünk. Egy másodperc alatt átszelhettem volna ezt a pici távolságot, és csókolhatnám azokat a formás ajkakat, melyeket most dühösen összeszorítva tartott. Lecsillapíthatnám vele, ahogy a saját szűnni nem akaró sóvárgásomat is. Még a gondolat végére sem értem, amikor ő tette meg helyettem. Szája éhesen csapott le az enyémre. Fogaink összekoccantak a hevességtől, és mindketten felnyögtünk a hirtelen jött ingerektől. A göndör fürtökbe markoltam, és úgy húztam magamhoz, mintha soha többé nem akarnám elengedni.

– A te beteged vagyok, Ben – lehelte a számba, és keze máris a pólóm alatt járt.

Az illata elbódított, csókjának íze megőrjített, a hozzám tapadó keménysége pedig elvette a maradék eszem is. Forró lehelete cirógatta bőrömet, apró harapást éreztem a nyakamon, és puha tenyér szántott végig a gerincemen. Elvesztem a karjai között. A vágy ijesztő erővel gyűrte le minden ellenállásom. Bármit megadtam volna azért, hogy végre érezhessem ezt a gyönyörű őrültet magam körül.

A telefonom hangja térített észhez. Szemem tágra nyílt, és úgy dobtam el magamtól Alexandert, mintha leprás lenne.

– Ne csináld ezt! – nézett rám kipirult arccal, könyörgőn.

– Robin mindjárt itt lesz. Menj el, Alex! – ziháltam fátyolos tekintettel.

Idegesen a hajába túrt, amit én úgy imádtam. Ennek a srácnak minden jól állt.

– A francba Robinnal! – kiabálta. – Hát nem látod, hogy kurvára én kellek neked?

Gyűlöltem, amiért igaza van. A telefonom továbbra is csörgött. Mi van, ha Robin már a ház előtt álldogál? Nem találkozhatott Alexanderrel.

– Gyerünk! – Megragadtam Alexander karját, és a kijárat felé kezdtem húzni. – Tűnj el innen!

– Nem dobhatsz ki állandóan! – Kirántotta a karját a szorításomból, és váratlanul a farkamra markolt, amire felszisszentem. – Ez mindent elárul, tudod? Miért játszod meg magad, Benjamin? Miért nem engedsz a vágyaidnak?

Dühbe gurultam, és olyan erővel löktem a falhoz, hogy csak úgy nyekkent. Megragadtam az inge gallérjánál fogva, és ordítani kezdtem.

– Mi az istent akarsz, Alexander? Megdughatlak? Hm? Ugye, hogy nem? Akkor meg miért csinálod ezt? Vagy azt hiszed, én adom meg magam neked? Ebben reménykedsz? Te tényleg ennyire hülye vagy? – ráztam meg, és a feje a falhoz koppant. Csodálkoztam, amiért eltűrte mindezt, hiszen erősebb nálam. Könnyűszerrel leállíthatott volna. – Én Robint szeretem, te pedig csak púp vagy a hátamon – hazudtam szemrebbenés nélkül. – Most pedig húzz innen! Találkozunk négy hónap múlva – löktem az ajtó felé.

Alexander kezét a kilincsre tette, majd visszanézett rám. Tekintetében szomorúsággal vegyes csalódottságot láttam, melytől összeszorult a szívem.

– Rendben, Benjamin. Békén hagylak – mondta halkan.

– Nem fogod annyiban hagyni, igaz? – Olvasott a gondolataimban. Imádtam látni azt a kis játékos zavart a szemeiben. Mivel a fejem ráztam, ezért folytatta. – Nem tudok kiigazodni rajtad. Megnéztem a fotóidat a neten, és... Szóval, lányokkal láttalak rajtuk, de... – Ismét elakadt, és megint csak a földet pásztázta. – Inkább tényleg hagyjuk, ez annyira kínos – fintorgott édesen.

– Hé! – Az álla alá nyúltam, hogy a szemébe tudjak nézni. – Ez nem kínosabb annál, mint ahogyan én érzem magam melletted. És mielőtt félreértenéd, nem miattad kínos, hanem magam miatt – mondtam neki őszintén.

– Miért? – ráncolta a homlokát.

– Mert eddig úgy tudtam, hogy a lányokat szeretem, de te... – Most az én szavam akadt el. Csak néztem Zeph gyönyörű, sötét szemeit, és a gyomrom megremegett.

Tekintetem ide-oda cikázott az arcán. Olyan közel volt hozzám... Ajkaim puhán érintették az övét. Nem csókoltam meg, csak éppen, hogy súroltam a csábító bőrfelületet. Forró leheletét éreztem az arcomon. Zeph felmordult, keze a tarkómra siklott, közelebb húzott, és olyan lágyan csókolt, hogy azt hittem, menten összerogynak a lábaim. Bizonytalanul tettem mindkét kezem a csípőjére, de amint megéreztem a nyelvét befurakodni a számba, felnyögve rántottam magamhoz egészen közel. Soha nem éreztem még ehhez hasonlót. Minden egyes porcikám vágyott erre a fiúra.

Jeremy gúnyosan felkacagott.

– Vág az eszed, Alexander – bólintott elismerően. – De számomra lényegtelen a különbség. Nem sok ember áll közel hozzád. Mit szólnál, ha Jacobbal fizetnél? Vagy, hogy is hívják az új fiúdat? Benjamin?

Meghűlt a vér az ereimben. Ez az ember mióta figyeltet engem? Honnan tud Benjaminról?

– Őket hagyd ki ebből – dörrentem rá indulatosan.

– Valamit valamiért. Megadom neked a választás lehetőségét – tett egy kegyes kézmozdulatot felém. – Jacob vagy Benjamin élete kedvesebb számodra?

Az élete? Ez meg akarja öletni valamelyiküket? Ilyen nincs! Biztosan csak szórakozik. Mindössze rám akar ijeszteni.

– Mintha nemrég azt mondtad volna, nem viccet mesélni vagyunk itt – emlékeztettem, de hallottam, ahogy a hangom megremeg.

Jeremy hirtelen odalépett hozzám, megragadta az ingem, és az arcomba üvöltött.

– Én sohasem viccelek, Alexander! Hozzányúltál ahhoz, ami az enyém, és ezt senkinek sem tűröm el. Válassz! Mégpedig most! – lökött el magától, és újra felegyenesedett.

Ennél a pontnál tört el bennem valami. Nem bánthatja őket. Jeremy olyasmire akart kényszeríteni, amit képtelen lettem volna megtenni. Jacob a legjobb barátom, Benjamint pedig tiszta szívemből szerettem. De egyébként sem. Nem lettem volna képes kimondani valaki halálos ítéletét. Ha agyonveretne, sem válaszolnék neki.

– Fogytán a türelmem. Egy nevet, Alexander! – követelte erős hangon.

A szemembe könnyek szöktek, és a semmiből egyszer csak elfogott a remegés. Szinte egész testemben reszketni kezdtem. Azt hiszem, pánikrohamom lett.

– Hagyd ezt abba, Jeremy! Hibáztam. Itt vagyok. Büntess meg! – könyörögtem.

Jeremy vágott egy lesajnáló grimaszt, majd a zsebébe nyúlt.

– Akkor eldöntjük pénzfeldobással. A fej legyen Jacob, hisz úgyis olyan okos, az írás pedig Benjamin. – A markában tartotta az érmét.

Kifutott a vér az arcomból. Jeremy hüvelykujjával megpöccintette az érmét. Lassított felvételként láttam, ahogy a fémdarab a magasba repül, néhányszor megpördül a levegőben, majd visszaérkezik, Jeremy tenyerébe. A szívem a torkomban dobogott, miután ráfordította a kézfejére. Rémültem néztem a szemébe, ő meg csak elégedetten vigyorgott, majd felemelte a kezét.

– Ó, írás. Szerencsétlen Benjamin – vonta meg a vállát, és egyszerűen kisétált a helyiségből, az embere pedig utána. Otthagytak egyedül a félelmemmel és a tehetetlenségemmel.

A könyvet ide kattintva tudod megvásárolni.