Visszatalálunk - 24. fejezet

 

24. fejezet

Meggyötörve és kimerülve feküdtem az ágyon. Nem érdekelt, mennyire kentük össze Sally szüleinek ágytakaróját, de az is lehet, hogy nem is az ők szobájában voltunk. Tök mindegy. Louis mellettem pihegett, alkarjával eltakarva a szemét előlem. Annyi mindent szerettem volna mondani neki, de féltem, ha megszólalok, faképnél hagy. Végignéztem rajta. Felsőteste gyönyörűen csillogott az izzadtságtól, tetoválásai sötétebbnek tűntek, mint egyébként. Lapos hasa enyhén megemelkedett minden légvételnél, nadrágja kigombolva, és a bokszere alól kikandikált néhány izgató szőrszál. Elképesztően szexi volt, és ha nem kínzott volna annyira meg, biztos, hogy lenne folytatás.

Most viszont beszélgetni akartam vele, csakhogy ő nem szólt semmit. Végül úgy döntöttem, kockáztatok, és kimondom azt a szót, amitől Louis vagy azonnal elrohan, vagy végre szóba áll velem.

– Szeretlek!

Hangom erőtlenül csengett, és azt hittem, meg se hallotta, mert nem mozdult, de végül leengedte a karját, és felém fordult. Továbbra is hallgatag maradt, és csak nézett azokkal a gyönyörű, kék szemeivel.

– Ha én nem így éreznék, most nem lennék itt – mondta végül, és ettől nekem az ajkaim megremegtek, szemembe pedig könnyek szöktek.

– Ha akarod, ezerszer bocsánatot kérek, de nem bírom tovább nélküled, Lou! – törtek elő belőlem a szavak. – Ha tudnád, hányszor, de hányszor megbántam már, és nem találok magyarázatot arra, miért tettem, mert nekem nem kell senki más rajtad kívül.

Louis egy pillanatra behunyta a szemét, mint akinek fájdalmas ezt hallania, majd közelebb húzott magához.

– Azon az estén a legnagyobb félelmem vált valóra – mondta, miközben a hajam simogatta. – Mindig attól rettegtem, mikor környékez meg valaki, aki felkelti az érdeklődésed.

– Ő nem érdekelt engem – ráztam a fejem hevesen.

Louis gyengéden elmosolyodott.

– Talán így van, nem tudom, de jönni fog majd más. Én már voltam másokkal, Harry, de te még nem.

– Nem is akarok – tiltakoztam ismét.

– De igen. Ezt is meg kell tapasztalnod – zárta Louis a két tenyere közé az arcom. – Rettenetesen fájna, de muszáj!

– Mi? – vontam össze a szemöldököm, mert nem akartam hinni a fülemnek. – Nem fogok mással lenni! Ilyet ne is kérj tőlem!

Annyira ideges lettem, hogy fel kellett ülnöm, de Louis azonnal visszahúzott magához.

– Figyelj rám, Göndör! – nézett mélyen a szemembe. – Tudom, betegesen hangzik, de ez lenne a legjobb. Inkább vállalom a kockázatot, hogy talán beleszeretsz valakibe, de ha nem teszed meg, akkor ez a félelmem megmarad, és tönkretenne mindent.

Elképesztőnek tartottam, hogy erről vitatkozunk, de a tetteim fényében valahol egyet kellett értenem Louis-val. Ő attól félt, hogy a kíváncsiságom előbb-utóbb tévútra vinne. De akkor sem tudtam egyetérteni vele, hiszen nem összeházasodni készültünk, hanem csak együtt járni. Igaz, én simán el tudtam volna képzelni vele akár egy egész életet is, ám nem tudhattuk, mit hoz a jövő. Túlságosan fiatalok voltunk ehhez.

– Én akkor bizalmat szavaztam neked, Lou. Most neked is ezt kellene tenned. Bízz abban, hogy sosem hagynálak el más miatt – győzködtem.

– Ez nem igaz, nem ugyanaz a kettő. Én tudom, mit kaptam azzal, hogy itt vagy nekem, de te nem, mert nincs összehasonlítási alapod.

– Szeretlek téged, képtelen lennék megtenni – suttogtam szomorúan, mert már nem tudtam, mivel győzhetném meg őt.

– Akkor nem tudom, mi legyen – sóhajtott lemondóan, és hanyatt dőlve a plafont kezdte el bámulni.

– Egyszerűen csak bíznod kellene bennem – motyogtam.

– Ez nem bizalom kérdése. A megcsalás rossz dolog, de a kíváncsiság természetes.

– Louis! Te most komolyan ezt szeretnéd? Legyek másokkal, és akkor megnyugszol? Miből gondolod, hogy utána nem tenném meg? – könyököltem fel, hogy a szemébe tudjak nézni.

Láttam rajta, hogy ezt ő sem gondolta komolyan, a tanácstalanság ott csillogott a csodálatos kék szemeiben. Lehajoltam hozzá, és megcsókoltam. Hosszan és lágyan, beleadva mindent, amit iránta érzek.

– El tudnád viselni, hogy ezt mással tegyem? – suttogtam az ajkaira.

– Nem. Nem hiszem – lehelte Louis erőtlenül. A kezdeti határozottsága megtörni látszott.

– Belehalnék, ha úgy sétálnál ki innen, hogy nem vagyunk újra együtt.

– Belehalnék, ha másnak adnád a szíved – felelte ő.

– Akkor az esélyt se add meg rá! Te voltál nekem az első, de lehetsz az egyetlen is, csak ne engedje el, kérlek! – könyörögtem könnyek között.

– Az egyetlen? Tizenhét éves vagy, Harry…

– Tisztában vagyok vele – bólintottam –, és biztosan fogunk még butaságokat csinálni, de ne dobj el magadtól csak azért, mert félsz, hogy elveszítesz.

Louis halkan felnevetett, amivel egészen meglepett.

– Ez valóban elég ostobán hangzik.

– Na, ugye!

– Annyira gyönyörű vagy, Harry! – fektette tenyerét ismét az arcomra. – Fájt, amit tettél, de képtelen vagyok haragudni rád.

– Mindjárt, cseszd meg! – kiabáltam ki, mert valaki már harmadjára kopogott az ajtónkon.

– Niall vagyok. Minden oké? – szólalt meg a barátom a túloldalon.

Nagyot sóhajtva kászálódtam le az ágyról, felkaptam a farmeremet, és kinyitottam az ajtót. Niall rögtön bedugta a fejét, és fülig pirult, amikor meglátta, hogy mindketten félmeztelenek vagyunk. Louis lazán intett felé.

– Nyugi, még egyben van – közölte. – Úgy ahogy… – tette hozzá, és rám kacsintott, mire én csak megforgattam a szemem.

– Oké, csak mondták, hogy… Na, mindegy – legyintett Niall. – Majd dumálunk.

Újra bezárta az ajtót, és én a szemtelenül vigyorgó Louis-ra néztem.

– Minek örülsz ennyire? – indultam vissza hozzá.

– Cuki a járásod – tárta ki a karját, én pedig rávetettem magam.

– Élvezed, hogy sajog a hátsóm, mi? – haraptam meg a vállát, de Louis nyomban átfordított, és maga alá gyűrt.

– Ne haragudj, amiért fájdalmat okoztam, nem akartalak bántani, csak dühös voltam – simogatta ki a hajam az arcomból.

– Megérdemeltem, és annyira azért nem volt rossz. Rájöttem, hogy szeretem a vad Louis-t is – vallottam be enyhén elpirulva.

– Máskor is vadulhatunk, de jobban odafigyelek majd rád, ígérem. Most viszont… – vonta fel a szemöldökét. – Mi lenne, ha meglepnénk a társaságot?

A gyomrom bukfencezett egyet. Louis újra meg akarta mutatni mindenkinek, hogy együtt vagyunk. Vidáman, bohóckodva kaptuk magunkra a maradék ruhánkat, és kéz a kézben vonultunk ki a kertbe. Boldogan feszítettem Louis oldalán, és öröm volt látni a barátaim széles mosolyát, amikor megláttak minket együtt. Bármi is történt, mi mindig visszataláltunk egymáshoz, és reméltem, ez a jövőben is így lesz.

Louis

Kurvára elegem volt mindenből. Anyám nemrég telefonált, hogy lekésték a járatot, és csak nyolc körül érnek haza. A születésnapom van, bassza meg! Rettenetesen fájt, hogy még ilyenkor sem voltak képesek itthon maradni. Még szerencse, hogy nem készültem, pedig egész nap azt fontolgattam, összedobok valami meglepi vacsorát nekik. Feleslegesen fáradtam volna vele. Már biztos rendeltek, ahogy szokták.

Olyan szívesen töltöttem volna az én Göndörömmel a napot, de hát a szenteste a családról szól, ami nekem is van. Látszólag. Lola lelépett Zayn-hez, de ő legalább előtte felköszöntött. Harry sajnos szintén elfelejtette a szülinapomat, vagy csak holnapra halasztotta a jókívánságait, mert úgy beszéltük meg, hogy az egész napot együtt töltjük majd.

Egyedül gubbasztottam a nagy házban, és kár tagadni, vacakul éreztem magam. Hiányzott Harry. Ő mindig képes volt jókedvre deríteni, és mellette nem jutottak eszembe a szar dolgok. Annyira szerettem őt, és már beláttam, mekkora hülyeség lett volna elengedni. Nem is értettem, egyáltalán, hogy juthatott ilyesmi az eszembe. Talán csak azért, mert nekem ő az első komoly kapcsolatom, és az első személy, akibe tényleg beleszerettem. Megrémültem ezektől az érzésektől, és attól, akivé váltam mellette. Amikor vele voltam, minden olyan tökéletesnek tűnt, de amint egyedül maradtam, rettegni kezdtem, hogy egyszer elveszítem. Hát, majdnem sikerült, és tulajdonképpen én hajszoltam bele.

Azon az estén igazságtalanul vádoltam meg, otthagytam, pedig még azt a kurva füves cigit is én adtam a szájába. Harry miattam itta le magát és csinált olyat, amit soha nem tett volna. Ostoba voltam, amiért nem fogadtam el a bocsánatkérést, vagy mert nem ültem le vele beszélgetni. Helyette kínoztam őt és saját magamat is. Ha Harry tudta volna, hogy minden este sírva aludtam el, amikor összeszedett valakit, akkor biztosan nem teszi. De hát túl büszke voltam ahhoz, hogy leállítsam, és megmondjam neki, mennyire szeretem még mindig.

Csak neki köszönhettem, amiért újra együtt lehetünk. Ha ő nem szorít sarokba, akkor talán végképp elmérgesedett volna a helyzet közöttünk. Ám most újra az enyém volt, és minden egyes nap bebizonyítja, hogy csak rám van szüksége. Harry cuki. A legcukibb srác, akit valaha ismertem. Még akkor is az, amikor valamin felhúzza magát, és fújtat, mint egy kiscica. De nincs olyan, amit ne szerettem volna benne.

Sóhajtottam egy nagyot, és hasra fordultam az ágyamon. Még csak háromnegyed hat volt. Kint esett a hó, ami csodaszéppé varázsolta ilyenkor a környéket, de még annak sem tudtam most örülni. Tizenkilenc éves lettem, és ez Lolán kívül senkit sem érdekelt. Nem nagy dolog, tudom, de akkor is...

Megrezdült a telefonom. Nyomban utána kaptam, és egy mosoly kúszott az arcomra, mert Harry írt, de amint elolvastam, idegesen pattantam ülő helyzetbe.

Harry: Szia, Lou! Át tudnál jönni? Elég vacakul érzem magam.

Valami nagy baj lehetett, mert Harry nem hívott volna el csak úgy magukhoz szenteste.

Louis: Mi a baj, életem?

Harry: Nem tudom. Mindenem fáj. Anya el akart vinni az ügyeletre, de én csak azt szeretném, ha most itt lennél mellettem.

Louis: Persze. Tizenöt perc, és ott vagyok. Sietek!

Kezembe kaptam egy vastag pulcsit, amit a lépcsőn szaladva húztam magamra. Aggódtam Harryért, mert ez az üzenet nagyon különös volt. Sosem szokta így elengedni magát, és biztos, hogy oka volt, amiért azt kérte, legyek mellette. Már a kocsiban ülve olvastam el az utolsó üzenetet.

Harry: Oké, de annyira ne rohanj, mert csúszik az út. Azt szeretném, ha tényleg ideérnél.

Ez annyira ő volt. Most is értem aggódott.

Sehogy sem tudtam volna száguldozni, mert a havat még nem takarították le mindenhol az utakról, és annyira sűrűn esett, mintha csak a Star Warsba keveredtem volna, és csillagok suhannának el mellettem. Alig tudtam hol leparkolni Harryék háza előtt, mert vagy elfoglalták az út szélét, vagy nagy hókupacok akadályoztak benne. Végül két háznyira találtam egy üres részt, és a fejem behúzva, kezem pedig zsebre dugva kocogtam a bejárati ajtójuk elé. Megnyomtam a csengőt, közben leráztam magamról a havat, és megcsodáltam az égősorokat, amelyekkel a kertet díszítették fel. A vacak szülinapom ellenére, a karácsony mégis csak a legszebb ünnep volt.

– Louis! De örülök, hogy látlak! – ölelt meg röviden Harry anyukája, miután kinyitotta nekem az ajtót.

– Hogy van? Azt írta, rosszul érzi magát – érdeklődtem, miközben a kabátomtól és a cipőmtől szabadultam meg.

– Szerintem most már nagyon jól lesz, hogy itt vagy – mosolygott rám az asszony sejtelmesen, és karon fogva bevezetett a házba.

Ekkor már éreztem, hogy valami nem oké, mert túl sötét volt a ház, de amikor beléptünk az étkezőbe, és hirtelen felkapcsolódott a villany, földbe gyökerezett a lábam. Mindenki ott volt. Az én vigyorgó Göndöröm, az ő és az én szüleim, Loláék, Harry barátai, és mindannyian a boldog születésnapot dalt énekelték nekem.

Sosem voltam az a fajta, aki elbőgi magát minden szaron, kivéve, ha azt a szarságot Harry okozta, de most nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Zavartan fogtam két ujjam köré az orrnyergem, hátha az segít, de amikor Harry odaugrott hozzám, és átölelt, a vállára borulva pityeregtem.

– Boldog születésnapot, szerelmem – súgta a fülembe. – Ne haragudj, amiért így felzaklattalak!

Nem volt időm válaszolni neki, mert a szüleim jöttek oda hozzám, hogy ők is a karjaikba zártak. Egy csomó kérdésem lett volna, hiszen nem értettem, ők, hogy kerültek ide, de aztán már Lola csimpaszkodott a nyakamba, majd szép sorban mindenki felköszöntött.

– Te szerveztél le mindent, igaz? – néztem a csillogó szemű Harryre, miután egy kis levegőhöz jutottam.

– Hát, nem volt egyszerű a szüleiddel leegyeztetni, de a lényeg, hogy összejött. Remélem, örülsz – vigyorgott édesen.

– Basszus, nagyon! Én… Hú, ez életem legszebb születésnapja – szaladt ki belőlem egy boldog sóhaj, és magamhoz húztam őt. – El nem tudom mondani, mennyire szeretlek téged, Göndör!

– Szeress is, különben nem kapod meg az ajándékod! – fenyegetett meg, majd egészen közel hajolt a fülemhez. – Amúgy, amint látod, a szüleidet nem zavarja, hogy együtt vagyunk.

Feléjük fordultam, és valóban. Anya és apa mosolyogva néztek bennünket. Most először láttam megcsillanni a szemükben a felismerést, hogy mennyi mindenből kimaradtak. Reméltem, hogy ezentúl másképp lesz, és ha igen, azt megint csak Harrynek köszönhetem majd. Ez a fiú mindent megadott számomra, amire csak vágyhattam, én pedig azon leszek, hogy viszonozhassam neki mindezt.

Vége

 Ezt, és négy másik regényt megvásárolhatod tőlem csomagban, mindössze 2000 forintért. Ha szeretnéd, akkor írj egy mailt, a címemet megtalálod a főoldalon.