Szerelem négy fal között - 13. fejezet

 

foto: pixabay

13. fejezet

12. nap

Reggel Brian csalódottan állapította meg, hogy Randy kocsija még mindig a ház előtt parkol. Annyira ideges lett, ki kellett mennie úszni, hogy levezesse a feszültséget. Amikor már a parton törölközött, Amelia jött ki a házból. Tekintetük egymásba fonódott. Brian intett a fejével, hogy menjen oda. Amelia zavartan nézett vissza a háza felé, majd odasietett hozzá.

– Jó reggelt! Mondd gyorsan, mert még nem vagyok egyedül – suttogta.

– Csak meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e – felelte Brian, és ledobta a törölközőt a napozóágyra.

Amelia meglepetten bólintott.

– Persze. Miért kérdezed?

– Semmi, csak hiányzol és aggódtam – vonta meg Brian a vállát.

– Ez kedves tőled, de nincs miért aggódnod.

– Hol van most? – nézett el Brian a ház felé.

– Még alszik.

Brian kézen fogta Ameliát, behúzta a növények takarásába, és mire a nő kettőt pisloghatott volna, megcsókolta.

– Te tényleg őrült vagy, Brian – csóválta a fejét kipirulva.

– Csak hiányzol – cirógatta meg Brian a nő arcát. – Meddig lesz itt?

Amelia belesimult az érintésébe.

– Nem tudom. Buliban voltunk, eléggé kiütötte magát.

Brian vett egy mély levegőt, hogy ne mondja ki, amit gondol.

– Oké, menj vissza, nehogy keresni kezdjen, ha felébred. Később majd beszélünk.

Egy finom puszival vált el a nőtől. Keserűen gondolt arra, hogy már csak kilenc napja maradt a két hétből, amiben megállapodtak. Egyedül Judy miatt nem adhat több időt maguknak. Igaz, szakíthatna vele anélkül is, hogy elmondaná az igazságot, de nem akart még mélyebbre süllyedni. Már így is sok volt a rovásán.

Nyugtalanul járkált fel-alá a házban. Máskor mindig le tudta kötni magát valamivel, most viszont sehogy sem sikerült. Bezárva érezte magát, de mégsem akart elmenni sehová, hogy otthon legyen, ha esetleg Randy távozna. Utálta az egész helyzetet, nem tett jót az önbecsülésének, hogy nem kívánt harmadikként epekedve várta, mikor kerül rá a sor. Viszont ilyen rövid ismeretség után nem volt joga Ameliát választás elé állítani.

Később mégis csak kiment a kertbe dolgozni, hogy gyorsabban teljen az idő. Kitakarította a bokrok tövét, lemetszette a túlnőtt ágakat, és közben Hunterrel is játszott kicsit.

– Helló, szomszéd! – üdvözölte messziről Randy, és egy bögrével a kezében egyenesen felé sétált.

Brian megtörölte a kezét a nadrágjába, és fogadta a kézfogását.

– Mi jót csinálsz? – kérdezte Randy unottan.

– Igyekszem rendben tartani a kertemet. Mi a helyzet? – nézett rá kérdőn.

– Próbálok magamhoz térni – nevetett Randy. – Tegnap este kicsit kimozdultunk Ameliával, és tudod, hogy van ez. A másnap sosem túl kellemes.

– Na, igen. Ismerem az érzést – értett egyet vele Brian.

Randy egyik kezét a zsebébe süllyesztve bámészkodott tovább, majd újra megszólalt.

– Nem tudod, Amelia miért akarja eladni a házat?

Brian megdöbbent. Erre most mit feleljen? Fogalma sem volt, Amelia milyen indokot adott be neki, és nem akart mást állítani.

– Miért? El akarja adni? – Inkább úgy tett, mintha nem is tudna róla.

– Azt hittem, neked is említette. Azt mondja, mégsem szeret itt élni, pedig szerintem jó a környék és a ház is. Én is szívesen ideköltöznék.

Na, még csak az hiányozna! – morgott Brian magában. Bele is őrülne, ha mindennap ennek a fickónak a képét kellene bámulnia. Akkor inkább ő adná el a sajátját.

– A nők eléggé kiszámíthatatlanok – felelte, és még egy mosolyt is erőltetett magára.

Randy a szemébe nézett.

– Rábeszélhetnéd, hogy ne adja el.

– Hogy én? – hökkent meg Brian. – Ha rád nem hallgat, akkor nem hiszem, hogy nekem sikerülne, de megemlíthetem neki…

– Kösz, haver! – veregette vállba Randy. – Amúgy azt hiszem, találtam egy helyet a klubnak. Megnézhetnéd, érdekelne a véleményed. Te mégis csak ebben utazol, jobban értesz hozzá, mint én.

Brian nem akart Randyvel barátkozni, és rendkívül idegesítette ez az egész szituáció.

– Jól van, valamikor elugorhatunk – bólintott rá mégis, hisz nem tudott volna értelmes indokot az elutasításra.

– Ha ráérsz, akár elmehetnénk most is. Úgyis indulni akartam haza – élt Randy azonnal a lehetőséggel.

Brian beleegyezett, mert így legalább gyorsan túl lehet rajta. A ház előtt Amelia idegesen pillantgatott felé, amikor meglátta, hogy együtt mennek ingatlant nézni. Briannek el kellett fordulnia, mert nem bírta nézni, amikor Randy búcsúzóul hosszan megcsókolta Ameliát. Alig bírta legyűrni a féltékenységét, és végig forrt benne a harag, amíg az épülethez nem értek.

– Ez lenne az – mutatott egy üresen álló épületre Randy, miután kiszálltak a kocsijukból.

A férfi, aki az épületet őrizte, beengedte őket. A hely tágas volt, de Brian azonnal látta, hogy nagyon sok munka lenne klubbá alakítani, bár fogalma sem volt, Randynek milyen elképzelései vannak. Mindent körbejártak, majd Randy izgatottan fordult felé.

– Na, mit szólsz?

– A hely könnyen megközelíthető, az épület is jó állapotban van, de túl sok a lakóház a környéken, és az gondot okozhat. Meg kell oldanod a hangszigetelést, de attól még az utcán is zajongani fognak. Sok falat ki kell bontanod, amihez statikusra lesz szükséged. Szerintem túl sok költséggel járna, és lehet, az engedélyt sem kapnád meg rá. Járj utána mindennek, és készíts egy költségvetést. Utána majd tisztábban látsz – darálta le Brian a meglátásait.

– Akkor azt mondod, keresgéljek tovább? – kérdezte Randy csalódottan.

– Mindenképpen. Ne kapkodd el, mert a hely kiválasztása a legfontosabb. Inkább szánj rá több időt, minthogy később megbánd – javasolta Brian.

– Még jó, hogy magammal hoztalak. Kösz, haver – csapott újra a vállára, mintha valami országos haverok lennének.

– Igazán nincs mit. Akkor én megyek is, a héten még úgyis találkozunk. – Brian kezet fogott vele, és már sietett is ki, hogy minél hamarabb hazaérjen.

Első útja egyenesen Ameliához vezetett. A nő a teraszon ült, előtte a laptopja. Briannek már a látványától is hevesebben kezdett el dobogni a szíve.

– Már vissza is értél? – nézett fel Amelia, miután észrevette.

Brian leült az asztalhoz.

– Nem volt sok néznivaló rajta.

– Akkor ezek szerint nem jó a hely. Bocs, hogy ilyen helyzetbe hoztalak.

– Nem a te hibád, de kibírtam. És te, mit csinálsz?

Amelia lágyan elmosolyodott.

– Azt hiszem, találtam egy házat.

Brian nem akarta, hogy Amelia elmenjen, hiába ő maga kérte ezt tőle.

– Megmutatod? – kérdezte ahelyett, hogy marasztalná vagy őszintén elmondaná neki, mit érez.

Amelia felé fordította a gépet, Brian pedig végiglapozta a képet, és elolvasta a leírást is.

– Jónak tűnik, és az ára is egész kedvező, de járj utána, vajon mi az oka, hogy áron alul kínálják.

– Háromra beszéltem le az ingatlanossal. Még ma elmegyek megnézni – árulta el Amelia.

– Akkor veled megyek – jelentette ki Brian.

Ha már így alakult, akkor az a legkevesebb, hogy segít neki normális házat találni. Bár titokban még mindig abban reménykedett, Amelia rádöbben majd, hogy nem Randyre van szüksége.

– Ennek nagyon örülnék – mosolygott Amelia.

Meg kellett csókolnia, mert annyira édes volt a kissé szomorkás tekintetével, ám a csók sokkal szenvedélyesebbre sikerült, mint amilyennek szánta.

– Brian, ne! – állította le Amelia. – Most nem lehet.

Brian tudta, miért utasítja el. Randyvel volt. Máskülönben nem állította volna le.

– Oké, semmi baj. Látom, kicsit zaklatott vagy – simogatta meg az arcát, de Amelia felállt.

– Azt hiszem, nekem ez mégsem megy. – A hangja elcsuklott, aztán berohant a házba.

Brian nagyot sóhajtva nézett utána. Egyesek könnyűszerrel lépnek félre, egy csepp lelkiismeret-furdalásuk sincs emiatt, míg mások nagyon megszenvedik a tetteik következményeit. Úgy tűnt, Amelia az utóbbi.

Ő is felállt, és bement a házba. Amelia a nappaliban ült, térdeit felhúzva szipogott. Brian leült mellé, és magához húzta.

– Ne sírj, kérlek! Nem erőltetem, megértem, ha nem akarod. Az én hibám, amiért belerángattalak ebbe. Ne haragudj!

– Önző voltam, bele sem gondoltam, mit teszek Randyvel – törölgette Amelia a szemeit.

– Mondtam, hogy semmi baj. Ígérem, hozzád sem érek ma, de nem hagylak egyedül. – vigasztalta. – De tudod mit? Átvisszük hozzám a festőállványod, és fess. Azt mondtad, az kikapcsol, én pedig beizzítom a grillsütőt, és ott leszek, ha kellek. Mit szólsz?

Amelia végre elmosolyodott.

– Oké, ez jó ötlet.

– Akkor ne itasd tovább az egereket. Gyere, segítek.

Mire átpakoltak, Amelia is abbahagyta a sírást. A teraszon állították fel az állványt, Brian még az egyik kis asztalt is odatette, hogy Amelia arra pakolhassa a festékeit.

– Jöhet egy kis zene? Hátha jobb kedvre derít – nézett kérdőn a nőre.

– Ha én választhatok – felelte Amelia már sokkal vidámabban.

Brian kivitte a lejátszót, és amíg ő rendbe tette a grillsütőt, addig Amelia elindított egy lágy, kellemes muzsikát, majd rögtön a vászon felé fordult, és a gondolataiba mélyedt.

Brian nem akarta zavarni. Bement a konyhába, hogy előkészítse a húst és a zöldséget. Nem érzett csalódást, amiért Amelia visszautasította. Igazából jó is, hogy ilyen. Az lett volna a furcsa, ha nincs bűntudata.

Amikor Brian visszament, Amelia már hozzákezdett a képhez.

– Elárulod, mit festesz? – lépett oda hozzá.

A nő a fejét ingatta.

– Nem, de majd úgyis rá fogsz jönni.

Brian ennyiben hagyta a dolgot, és nekilátott a főzésnek. Amíg a sütő melegedett, felvágta a zöldségeket, és gyakran Amelia felé pillantgatott. Tökéletesnek érezte a pillanatot. Tudta, hogy ők ketten remekül meglennének egymással.

A hangulat remek volt: kellemes zene, ínycsiklandozó illatok, egy virgonckodó kutya, egy lustálkodó macska, kedves mosolyok és sokatmondó összenézések. Amelia festménye is kezdett alakot ölteni. Brian azonnal rájött, hogy a kert egy része került a vászonra.

– Miért éppen ez ihletett meg? – kérdezte, mikor odament, hogy közelebbről is megcsodálhassa a félkész képet.

– El akarom vinni magammal emlékbe – válaszolta Amelia.

Hosszan néztek egymás szemébe, és Brian úgy érezte, mindketten ugyanarra gondolnak. Ameliának nem lenne szabad innen elmennie. De miért nem mondja el, ha vele akar maradni? Miért nem lép ki abból a kapcsolatból, ami láthatóan nem teszi boldoggá? Mire vár? Éreznie kell, hogy ő törődik vele, sokkal több figyelmet fordít rá, mint az elvárható lenne…

Brian tekintete lesiklott Amelia szép formájú ajkaira. Odahajolt, és gyengéden megcsókolta. Amelia távol tartotta tőle a maszatos kezeit, Brian pedig olyan szerelmesen ölelte magához, mint talán még soha. Úgy hitte, már mindenféle módon kimutatta, mit érez iránta, de a várva várt szavak csak nem jöttek.

– Azonnal kész a kaja. Meg kellene mosni a kezed – szólalt meg rekedt hangon.

– Másra vágyok, Brian – felelte váratlanul Amelia, és bele is pirult.

Brian alig tudta elrejteni a mosolyát.

– Biztos vagy benne? – kérdezte, mert nem akarta, hogy utána Amelia megint sírjon.

– Teljesen.

Brian villámgyorsan lekapkodta a rácsról a húsokat, és bevitte, nehogy az állatok kedvet kapjanak hozzá, Amelia pedig a kezét most a fürdőben.

A hálószobába már teljesen összegabalyodva jutottak fel, és hosszú ideig ki sem jöttek onnan.

Annyira eltöltötték az időt, hogy Ameliának oda kellett szólnia az ingatlanosnak, hogy egy órát késnek. Az ebédet is kapkodva fogyasztották el, de legalább újra jókedvűen tették.

Ezúttal Brian kocsijával mentek. Együtt járták körbe az épületet, mintha csak maguknak keresnének közös otthont. Brian legszívesebben csupa rossz dolgokat mondott volna a házról, de nem volt képes hazudni. Ráadásul kiderült, hogy válás miatt adják áron alul, úgyhogy tényleg jó vételnek számított.

– Nekem tetszik, de kíváncsi vagyok a te véleményedre is – fordult felé Amelia.

Brian még egyszer körbefordult a tágas nappaliban.

– Tökéletes. Nem túl nagy, de nem is kicsi, nemrég volt felújítva, így ezzel sem lesz gondod. A helyiségek kellemes méretűek, nincsenek felesleges terek, és a kert pont akkora, hogy még akár egyedül is rendben tudod tartani.

Miután elhallgatott, nagyon rosszul érezte magát, mert ez volt az első lépés ahhoz, hogy elveszítse Ameliát. Máris azon töprengett, nem kellene-e elmondani neki, mit érez. Egyedül az tartotta vissza, hogy Amelia még csak célzást sem tett arra, hogy nem Randy mellett képzeli az életet, vagy nem érzi jól magát a kapcsolatukban. Azt sem mondta, hogy fél a lánykéréstől, vagy bizonytalan lenne okosan dönt-e, ha hozzámegy Randyhez.

Brian nem tartotta kizártnak, hogy Amelia pofára fogja ejteni, és úgy megy el, mintha semmi sem történt volna közöttük. Azt kívánta, bárcsak tudna a nők fejével gondolkozni, mert képtelen volt Ameliát megfejteni. Legalább tudná mi a helyes. De nem tudta. Érzett dolgokat, ám lehet, hogy csak ő képzelte be őket, mert az a fránya szerelem vakká teszi az embert. Neki kimondott szavakra lett volna szüksége, csakhogy úgy tűnt, azokra hiába vár.

– Megveszem – lépett oda hozzá Amelia, miután újra végigjárta a házat. – Megbeszélem az ingatlanossal a részletek, és megkérdezem, elvállalja-e az enyém eladását is.

Amelia újra sarkon fordult, de Brian utánaszólt.

– Azt hagyd!

– Miért? – fordult vissza.

Brian hezitált, de végül kimondta:

– Mert én fogom megvenni.

Amelia a homlokát ráncolta.

– Miért akarod megvenni?

– Mert rajtad kívül senki sem költözhet oda – felelte Brian. Most már ez volt a teljes igazság. Egyedül csak Ameliát tudná ott elviselni.

– Rajtam kívül? – értetlenkedett Amelia. – Első perctől kezdve azt kérted, költözzek el onnan…

Brian összeszorította az állkapcsát, és próbált nem ingerülten válaszolni.

– Ha hozzá mész Randyehez, akkor nem csak te laknál ott.

Amelia keserűen felsóhajtott.

– Hát persze – mondta, és otthagyta őt.

Brian rettenetesen ideges lett. Eddig annyira jól alakult minden, de most úgy érezte, kettőt visszaléptek, pedig ő előre akart haladni.

Amikor mindennel végeztek, beültek a kocsiba, és feszült csendben tartottak hazafelé.

– Tényleg meg akarod venni a házamat? – törte meg a csendet Amelia.

– Igen. Már ismersz, tudod, milyen vagyok – bólintott Brian. – Nem tűrök meg akárkit magam mellett. Ha megkötöttétek a szerződést, akkor azonnal megírhatjuk a mienket is. Leegyeztetem az ügyvédemmel, és rögtön ki is fizetem.

– Rendben – felelte Amelia csendesen.

– Ez nem jelenti azt, hogy azonnal ki kell költöznöd – tette hozzá Brian gyorsan. – Tudok várni, amíg mindent elrendezel. Pár nap már semmit sem számít.

Amelia nem válaszolt, csak kifelé nézett az ablakon. Tapintható volt a feszültség kettejük között. Hogy más irányba terelje a gondolataikat, Brian lelassított és megfordult.

– Hová megyünk? – kérdezte rögtön Amelia.

– Kiválasztjuk a keretet a képedhez.

– De ahhoz a kép is kell.

– Még tegnap beraktam a csomagtartóba – válaszolt Brian.

Megkeresték a helyet, és amíg válogattak, mindketten újra feloldódtak. Végül Amelia döntötte el, melyik legyen, mert Briannek bármelyik megtette volna.

– Eljössz velem vacsorázni? – kérdezte, miután újra beültek a kocsiba.

Amelia elnevette magát.

– Istenem, Brian! Mindig olyasmiket kérsz tőlem, ami elbizonytalanít, és nem tudom helyes-e. Több időt töltök veled, mint a barátommal.

– Ha hazamennénk is velem lennél, nem? Ha már úgyis itt vagyunk, akkor miért ne? – rántotta meg Brian a vállát.

– Utálom, hogy mindig meg tudsz győzni – ingatta Amelia a fejét.

– Nemcsak meggyőzlek, de meg is csókollak – jelentette ki Brian, és áthajolt hozzá egy hosszú, érzéki csókra.

– Néha úgy érzem, melletted sosincs választásom – suttogta Amelia kipirultan.

Brian megcirógatta az arcát.

– De igen, mindig van választásod, Amelia!

14. fejezet