Csókolj szabadon - 8. fejezet

                                          

– Zuhany? – kérdeztem, pedig nem szívesen törtem meg ezt a meghitt csendet, de az előző élvezetünk eredménye mindkettőnkön ott díszelgett.

– Talán a saját szobámban kellene – felelte Rafael bizonytalanul.

– Azt hittem, velem alszol.

Hangomból kiérezhette a csalódottságot, mert kedvesen elmosolyodott, és adott egy puszit a számra.

– Miért érzem azt, hogy egyikünk sem tudja, mit csinál? – kelt ki az ágyból, és a kezét nyújtotta felém.

– Mert valószínűleg tényleg nem tudjuk – fektettem tenyerem az övébe.

Megengedtem a vizet, és egymással szemben beálltunk a zuhany alá. Rafael nyomott egy kis adag tusfürdőt a kezébe, és maga helyett engem kezdett el lemosni. Szerettem, amiért ilyen gondoskodó. Már reggel is az volt, amikor a teát hozta nekem.

– Min gondolkozol? – kérdezte a tűnődő arckifejezésem láttán.

– Nem szeretnék róla beszélni. Túl jó ez most – öleltem magamhoz.

Csodálatos érzés volt, ahogy az erős karjaiban tartott. Kiderült, hogy Rafael egészen más, mint akinek először mutatta magát. Örültem, hogy megismerhettem ezt az arcát is.

– Oké, de holnap megbeszéljük, rendben? – emelte meg az állam, hogy a szemembe nézhessen. – Ez nem egyedül csak a te problémád, hanem most már az enyém is.

Rendes volt tőle, hogy ezt mondta, de én egyáltalán nem így gondoltam. Ő azt csinál, amit akar, hiszen szabad ember. Szabad?

– Neked ugye nincs senkid? Úgy értem, Gregen kívül… – tettem hozzá.

Rafael kisöpörte a vizet a szeméből, és elmosolyodott.

– Greg sincs. Vagyis semmi komoly, csak elvoltunk egyszer.

– Egyszer? – vontam fel a szemöldököm, és közben már én kezdtem el lemosni őt.

– Miért, mit hittél? Nem rángattam minden éjszaka az ágyamba. Annyira nem az esetem.

Mivel Rafael háttal állt, így nem láthatta a vigyort az arcomon.

– És én az eseted vagyok? – haraptam meg játékosan a lapockáját.

Visszafordult, és tenyerét a fenekemre fektette.

– Hm, mit gondolsz? – kérdezte somolyogva.

– Nem tudom, ezt igennek vehetem-e – zártam ujjaim közé a merevedését.

– Szerintem egészen jól olvasol a sorok között – nyögött fel, amint megmozdítottam a kezem.

Hazudhatnám azt, hogy tétováztam, de ez nem volna igaz. Gondolkozás nélkül ereszkedtem térdre előtte. Rafael lélegzetvisszafojtva nézett le rám. Láttam rajta, hogy mondana valamit, de ezúttal ő sem volt képes rá. Behunyta a szemét, és fejét hátrahajtva hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok. Érdekes és egyben izgalmas élmény volt a számba venni őt. Talán öt-hat éve csináltam ilyet utoljára, de ez olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Mohón ízlelgettem. A lehető legkellemesebb élményt akartam nyújtani számára. Rafael egy kicsit sem titkolta előttem, mennyire élvezi, amit vele csinálok. Olyan édes hangok törtek fel belőle, melyektől majdnem, hogy én jutottam el a csúcsra.

– Te jó ég! Ez fantasztikus volt – emelt fel magához.

Esetlenül töröltem meg a számat, mire Rafael felnevetett, és megcsókolt. Úgy tűnt, egy cseppet sem zavarja a saját íze a számban.

– Az ágyban akarom viszonozni – morogta az ajkaimra.

A gyomrom megremegett az izgalomtól, és sietősen elzártam a csapot. Kapkodva itattam le magamról a vizet, míg Rafael szórakozottan nézett rám. Nem szólt semmit, csak ő is megtörölközött, és játékosan a fenekemre csapva indított útnak.

Nem akartam magam felkínálni, ezért miután bebújtam az ágyba, majdnem a fejem búbjáig húztam a takarót. Rafael elhelyezkedett mellettem, és egy kézmozdulattal eltüntette az ideiglenes védőbástyámat.

– Nem bújhatsz el előlem, cukifiú – fektette tenyerét a hasamra.

– Újabb becenév? – forgattam a szemem.

– Most találtam ki, mert olyan cukin izgatott vagy – fúrta be a fejét a nyakamba, és nyelvével játékosan ingerelni kezdett.

– Te is izgatott lennél a helyemben – mordultam fel a jóleső érzéstől.

– Akkor fokozzuk tovább ezeket az izgalmakat – felelte.

Mit is mondhatnék? Megtette. Rafael gyakorlott szájával a mennyekbe repített engem, és ebben a kellemes lebegésben aludtam el a karjai között. Végre egy igazán jót aludhattam. Nem riadtam fel egyszer sem, nem álmodtam semmi rémisztő dologról, és nem forgolódtam, vagyis, azt hiszem, hogy nem, mert reggel még mindig ugyanúgy Rafael karjai között találtam magam. Ő még aludt. Karja a derekamon pihent, és békésen szuszogott mellettem. Egy darabig az arcában gyönyörködtem, és próbáltam leküzdeni a rossz gondolatokat, melyek erőnek erejével akartak felszínre törni.

A telefonom csengőhangja hasított a szoba csendjébe. Azonnal érte kaptam, hogy kinyomjam, de Jessica neve virított a képernyőn. Biztosan most vette észre, hogy tegnap este kerestem.

– Vedd csak fel – szólalt meg Rafael.

– Majd visszahívom – nyomtam ki, de tudtam, hogy ezzel lőttek a kellemes reggelünknek.

Rafael nyújtózott egy nagyot, és felült. Máris öltözködni kezdett, amitől nekem a gyomrom görcsbe rándult.

– Nem beszélhetnénk, mielőtt…? – vetettem fel.

Szükségem volt arra, hogy mindent tisztázzunk, mielőtt Jesst visszahívom, és legalább annyira vágytam Rafael megnyugtató szavaira is. Nem számítottam csodára, mert amit tettem, azon nem lehet szépíteni, de talán ő segíthetne némileg helyrerázni a fejemben a dolgokat.

– Hozok fel reggelit. Addig készülj el, és beszélhetünk – húzta magára a pólóját.

Elmosolyodtam. Kettesben reggelizek vele. Igaz, már tíz óra is elmúlt, olyan sokáig aludtunk.

– Oké – biccentettem, és felé nyújtottam a farmerját, ami az én oldalamon hevert a földön.

Vasárnap lévén, ma nem volt forgatás. Megtehettük volna, hogy egész nap ki sem mozdulunk a szobából, de sajnos ez nem így működött. Volt egy görbe esténk, és ennyi. Ennyi kell, hogy legyen, mert nem lehetett több. Ezt Rafael is jól tudta. Bementem a fürdőbe, és elkészültem. Még a fogamat mostam, amikor halk kopogást hallottam. Ajtót nyitottam Rafaelnek. Egy nagy tálcával a kezében lavírozott be, és óvatosan letette az íróasztalra.

– Az egész szintet jól akarod lakatni? – viccelődtem a rengeteg finomság láttán.

– Nem, de gondoltam, te is éhes lehetsz, mert én az vagyok – vonta meg a vállát. – Mit kérsz? Teát vagy kávét?

Besiettem a fürdőbe, és seperc alatt kiöblítettem a számból a fogkrémet.

– Kiszolgálom magam – léptem oda hozzá, és adtam egy puszit az arcára.

Rafael meglepődve nézett rám.

– Tudom, nem kellene – emeltem fel a kezem.

– Nem, csak jólesett. Ez olyan, nem is tudom. Bensőséges – mosolyodott el, majd a kezébe vett egy tányért, amit telepakolt, aztán leült a fotelbe.

Én is így tettem, és törökülésben elhelyezkedtem az ágyon. Nagyjából három percig csak csendben falatoztunk. Egyikünk sem tudta, hogyan kezdjen hozzá a beszélgetéshez. Végül én szólaltam meg elsőként.

– Tudunk barátként működni? – kérdeztem.

Rafael oldalra billentette a fejét.

– Muszáj lesz megpróbálnunk.

– Eddig se ment…

– Nem érzed magad elég erősnek hozzá? – kérdezett vissza, és belekortyolt a teájába.

Csodáltam, hogy mindig ilyen nyugodt tudott maradni.

– Túlságosan vonzódom hozzád, és gyakorlatilag össze vagyunk zárva – feleltem őszintén.

Már megint mosolygott. Miért imádom ennyire ezt a mosolyt?

– Nos, azért teljes egészében nem kell nélkülöznünk. Vicces, hisz titkolnunk kellene, de a kamerák előtt egymáshoz érhetünk.

– Milyen abszurd – grimaszoltam. – Attól félek, senki sem fogja elhinni, hogy csak színészkedek.

– Színészkedsz? – vonta fel Rafael a szemöldökét.

– Tudod, hogy értem.

– Miért félsz tőle ennyire? A barátnőd miatt?

– Ha ezt a kérdést az előtt teszed fel, mielőtt mi…, akkor valószínűleg azt válaszoltam volna, hogy még nem vagyok kész rá. Most pedig, már nemcsak ettől félek – toltam el magam elől a tányért, mert elment az étvágyam.

– Hanem attól is, hogy lebukunk – fejezte be helyettem a mondatot.

Rafael felállt, átrakta a tányéromat az éjjeliszekrényre, és magával húzva engem, lefeküdt az ágyra.

– Szánalmas vagyok – sóhajtottam.

– Dehogy vagy az. Ez teljesen normális – cirógatta meg az arcom. – Tudod, a pályám elején, én is rettegtem attól, mit szólnak majd mások. Féltem, hogy nem kapok szerepet a másságom miatt, ugyanis én sosem titkoltam azt, aki vagyok – kezdett el mesélni Rafael. – Tapasztalataim alapján ez a szakma meglehetősen elfogadó, vagy csak szerencsém volt, nem tudom. Mindenesetre, néhány apró kellemetlenségtől eltekintve, semmilyen hátrányom nem származott belőle.

Elgondolkoztam a hallottakon. Ő könnyebb helyzetben volt, hiszen végig tudta magáról, hogy kicsoda, de én a mai napig bizonytalan voltam. Eddig mindössze néhány alkalommal voltam fiúkkal, de azokra csak egyfajta próbálkozásféleségként tekintettem. Egyik sem volt rossz, de nem is azt kaptam tőlük, amit reméltem. De most itt van Rafael. Amit ő adott nekem, az köszönőviszonyban sincs a korábbi élményeimmel. Bele sem mertem gondolni, milyen lenne egy valódi együttlét vele.

– Válaszút elé is állíthatnál – jegyeztem meg.

Rafael a homlokát ráncolva nézett rám.

– Ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Soha nem kérnék olyat, hogy válassz köztem és a barátnőd között – felelte. – El sem tudod képzelni, mennyire szeretném veled megpróbálni, de ez a helyzet számomra meglehetősen kedvezőtlen.

Összeszorult a szívem, miközben hallgattam. Eddig bele sem gondoltam, hogy ő mit érezhet. Tényleg nem lett volna szabad ezt elkezdenünk, mert csak fájdalmat okozunk saját magunknak.

– Rosszkor találkoztunk. – Az álla alá nyúltam, és finoman megcsókoltam.

– Most én kérem, hogy ne csináld ezt – suttogta az ajkaimra.

– A barátok nem csinálnak ilyet, igaz? – pusziltam bele most a nyakába.

– Ronen – sóhajtott fel Rafael. – Amit most te teszel, az kegyetlenség.

Felemeltem a fejem, és ránéztem.

– Sosem akarnálak bántani.

– Akkor ne bánts! – esdekelt halkan. – Hívd vissza a barátnődet, aztán gyere el velem sétálni.

– Tényleg? – derült fel az arcom.

– Fagyizni támadt kedvem – vonta meg a vállát. – Nem messze innen láttam egy fagylaltozót.

Rafael felállt, és néhány pillanatig csak nézett, majd lehajolt, és megcsókolt.

– Utolsó volt. Lent találkozunk, ha végeztél – mondta, és kiment a szobából.

Utolsó. Ezt a szót ízlelgettem egy darabig, majd összeszedtem magam, és visszahívtam Jessicát. A hazugság és a színészkedés nem áll olyan távol egymástól. Könnyen ment azt mondanom, hogy egy megbeszélés miatt nem tudtam felvenni a telefont, hiszen színész vagyok. Az más kérdés, hogy mit éreztem közben. Nem léptem félre még soha. Nem is sejtettem, hogy a bűntudat ennyire kínzó tud lenni. Míg Jess vidáman kérdezgetett, addig engem belülről mardosott a tudat, hogy elrontottam. Olyan dolgot tettem, amit nem lehet már kitörölni, sem jóvá tenni.

Nem tudtam, ez milyen hatással lesz a kapcsolatunkra, túl lehet–e lépni rajta. Vajon Jess megcsalna, ha ilyen helyzetbe kerülne? Ha meg is tenné, biztosan elmondaná, mert a nők másképp működnek. Érzelmi alapon döntenek. Rafael és köztem csak testi vágy volt. Esetleg egy picivel több. Vagy talán nem is annyira picivel. Őszintén kedveltem őt, és ez is egyfajta érzelem.

A búcsúzáskor elhangzott szeretlek szó legalább nem volt hazugság. Szerettem Jesst. Talán nem lángoltunk már annyira, mint az elején, de ez még mindig szerelem volt. Közös emlékek, szokások és számtalan apróság kötött össze minket. Még a kutyák is, hiába mondta mindig azt Jess, hogy azok az enyémek, ő ugyanúgy szerette őket. Mi így voltunk egy család, és talán egyszer majd másképpen is igazi család leszünk.

Gyarló az ember, és időnként hamis tévképzeteket kerget. Mind szép és jó volt, amit öltözködés közben végiggondoltam, csakhogy amint megpillantottam Rafaelt a bárpultnál ülve, a szívem azonnal dupla sebességre kapcsolt. Tényleg csak kedvelem? Ez nem több annál? Jólesett ránézni, kellemes éréseket keltett bennem, amikor hozzám beszélt, vagy rám mosolygott, az érintését nem is említve. Még azt is szerettem, ha szépfiúnak hívott, hiába nyafogtam miatta.

– Jól vagy? – Ez volt Rafael első kérdése. Megint értem aggódott, holott ő is rossz lelkiállapotban lehetett.

– Gyere, tegyünk róla, hogy jobban legyünk – mosolyogtam rá.

Rafael felállt, és együtt sétálunk ki a napsütésbe. Csodás idő volt. Én mindig jól bírtam a meleget, de úgy sejtettem, hogy ő is.

– Honnan származol? – kérdeztem, mivel még semmit sem tudtam róla.

– Brazíliában születtem, tizenhárom éves koromban költöztünk Amerikába – felelte.

– Akkor gondolom, a portugál jól megy.

– Igen. Te pedig oroszul, héberül és angolul is tudsz – húzta ki magát büszkén, hogy milyen sok infója van rólam.

– Mindennek utánanéztél? – kacagtam fel.

– Hm, nagyjából. Tudni akartam, kivel fogok dolgozni.

– Szégyellem, hogy én nem tettem meg, de örülök, hogy személyesen hallhatom a történeted.

Folyamatosan kerülgetnünk kellett az embereket, olyan sokan lézengtek az utcákon. Rafael a kezem után nyúlt, és félrehúzott, amikor majdnem nekiütköztem egy csapat görkoris fiatalnak. Így nem igazán tudtunk beszélgetni, de a fagylaltozó nem volt messze. Hogy megszabaduljunk a nyüzsgéstől, bent ültünk le.

– Nos, ha annyira kíváncsi vagy rám – tolt a szájába egy kanál vanília fagylaltot Rafael –, akkor elárulom, hogy eredetileg állatorvos akartam lenni.

– Komolyan? – állt meg a kanál a kezemben. – Miért döntöttél mégis a színészet mellett?

– Amikor ide költöztünk, meglehetősen megviselt a váltás. Tinédzser voltam, számos problémával. Még akkor kezdtem el felfedezni önmagam, és hirtelen más környezetbe kerültem, ami kicsit sem segített rajtam. Zárkózott lettem, olyannyira, hogy a suliban még órákon sem szerettem nyilvános megszólalni.

Szinte tátott szájjal hallgattam. Sosem hittem, hogy ő valaha ilyen problémákkal küzdött.

– Nehéz elképzelni rólad – tűnődtem. – Hogy sikerült megbirkóznod vele?

– Az egyik tanárom javaslatára elmentem egy önképző körbe, ami tulajdonképpen amolyan amatőr színjátszó csoport volt. Kis közösség, és viszonylag gyorsan feloldódtam közöttük. Ekkor jöttem rá, hogy nekem ez tetszik, és állítólag van hozzá tehetségem is – fejezte be Rafael a történetét.

– Nem csak állítólag – nevettem. – Remek színész vagy, Rafael.

Máris egészen más szemmel néztem rá. Elképzeltem a fiút, aki éppen csak, hogy elkezdte felfedezni önmagát, majd hirtelen kiszakították a biztonságosnak vélt közegéből. Elvesztette a barátait, a bizalmasait, akikkel megoszthatta volna a problémáit. Mennyire nehéz lehetett neki mindennel egyedül megbirkóznia. Bizonyára a családja előtt is jó ideig titkolta az orientációját. Büszke voltam Rafaelre, hogy mindezek ellenére is elérte a céljait, és remek ember lett belőle.

Megjegyzés:

Amit magukról mesélnek, az a valóságban is így van/volt.

9. fejezet