Csókolj szabadon - 7. fejezet

 

A buli miatt hamarabb fejeztük be a forgatást. Rafael máris tartotta a szavát, és szólt Natachának és Juliannek, hogy őket is visszafuvarozza a szállodába, úgyhogy négyesben ücsörögtünk a kocsiban.

– Tudtátok, hogy Liv csak erre az évadra szerződött le? – kérdezte Natacha.

– Tényleg? Azt hittem, végig velünk fog maradni. Csípem őt – közölte Julian.

– Mintha olyan sokat beszéltél volna vele – rázta a fejét Natacha.

– Ma este itt lesz az alkalom – fordultam hátra hozzájuk. – Tényleg, mi újság van Briannel és Briannával? Még a nevük is passzol egymáshoz.

– Együtt vannak – felelte Rafael.

– Honnan tudod? – kérdeztük szinte egyszerre.

– Hajnalban láttam Briant kijönni a lány szobájából – vigyorodott el Rafael.

– Miért kóvályogsz te hajnalban a folyosón? – ráncoltam a homlokom.

– Edzeni szoktam.

– Gondolhattam volna – húztam el a számat. Egészen más járt a fejemben. Azt hittem, Greghez mászkál hajnalok hajnalán. Nevetséges volt a féltékenységem.

– Muszáj jól kinéznem melletted – kacsintott rám Rafael.

Hát persze, hogy erre nyomban fülig pirultam.

– Most úgy teszünk, mintha ezt nem láttuk volna – kuncogott Natacha.

A középső ujjam mutattam feléjük.

– Úgy tűnik, az ügyeletes szépfiúnk nem vevő a vicceinkre – csipkelődött tovább Natacha.

– Ne már! Mi a francért hív így mindenki? – csattantam fel.

– Miért? Ki hívott még így? – kérdezett vissza nyomban Julian.

A fenébe!

– Mit tudom én, talán a sminkes lány – hazudtam.

Rafael nem tudta elrejteni előlem a mosolyát. Tutira élvezte a kínjaimat.

– Aha, a sminkes lány – bólogatott Julian. – Érdekes, engem törpének hívott.

Mindhárman elnevettük magunkat.

– A törpék aranyosak – vigasztalta Natacha.

– Nem sértődtem meg rajta. A becéző alakját használta. Egész pontosan azt mondta, jó a hajad, törpikém – felelte Julian.

Erre már tényleg mindannyian hangosan felkacagtunk.

– Kapjátok be! – dőlt hátra Julian sértődötten.

– Bocs, törpikém – hahotázott még mindig Natacha, de Rafael is letörölt egy könnycseppet a szeme sarkából.

A hangulatot máris megalapoztuk a bulihoz, és még alkohol sem kellett hozzá. Vidáman nevetgélve mentünk fel készülődni. Rafael egy sokatmondó mosolyt küldött felém, mielőtt benyitott volna a saját szobájába. Nekem első dolgom volt felhívni Jesst, mert utána már nem igazán lesz alkalmam rá. Iszonyatosan gyötört a bűntudat. Ő hűségesen várt rám otthon, én pedig rögtön az első héten hülyeséget csináltam. Gondoltam rá, hogy mindent elmondok neki, de nem tehettem, hiszen még a forgatások elején tartottunk. Ha megtudná, hogy Rafael és köztem történt valami, az szakításhoz vezetne. Nem bízna többé bennem, ami teljesen érthető lenne.

Szégyelltem magam, de megkönnyebbültem, amikor Jess nem vette fel. Ledobtam a készüléket az ágyra, letusoltam, magamra kaptam valamit, és lementem. Az étterem félhomályba burkolózott, és halk zene szólt. Rengeteg ember lézengett mindenfelé. Briant szúrtam ki először. A nagydarab, fekete srác Brianna derekát átkarolva beszélgetett egy társasággal.

– Iszol velem valamit? – súgta Rafael a fülembe.

Már a hangjától is kellemes borzongás futott végig rajtam. Mosolyogva fordultam meg.

– Csak sört, tegnap elég volt a töményből.

– Akkor sörözzünk együtt – invitált a pulthoz, de előtte még odahajolt hozzám. – Jól áll neked ez a szín.

Végignéztem a sárga ingemen, mintha nem emlékeztem volna, mit viselek.

– Ne csináld ezt – kértem, pedig nagyon is jólestek a szavai.

Vigyorogtam. Így tutira nem fog komolyan venni, de nem tehettem róla, ezt hozta ki belőlem.

– Legalább én hadd dicsérjelek, ha már te sohasem teszed – csusszant fel Rafael az egyik bárszékre.

– Sosem gondoltam, hogy épp tőlem vágysz ilyesmire – ültem le én is.

Rafael kért két sört.

– Tőled egészen sok mindenre vágynék – nézett rám komolyan.

Hihetetlen, milyen hatással voltak rám a szavai. Úgy kellett erőt vennem magamon, hogy ne cibáljam fel rögön az emeletre, és mindent megtegyek vele, amire csak vágyik.

– Továbbra is azt kérem, ne csináld ezt – feleltem, és gyorsan beleittam az italomba.

– Nehéz megállni, de nem felejtettem el, hogy csak barátok vagyunk – mosolyodott el.

– Legyünk azok – koccintottam a poharához az enyémet.

Valahol mélyen tudtam, hogy csupán erőltetjük, úgysem nem fog működni. Mi nem barátkozni akartunk egymással.

– Helló, fiúk – lepett meg hátulról Natacha. – Most komolyan sört isztok? Milyen buli ez?

– Csendes? – vontam fel a szemöldököm.

– Nem valami nyugdíjas összejövetelen vagyunk. Három tequilát – mutatta az ujját a pultos felé. – Bocs, négyet – javította ki magát, mert Julian is feltűnt a színen.

Nem hagytak lehetőséget a tiltakozásra, innom kellett velük. Rafael csak megvonta a vállát, és leküldte az italt.

– Nos. Ismerkedési est van. Kivel kezdjek? – tanakodott Julian, és tekintetét végigvezette az embereken.

– Ez nem kötelező program, törpike – vágta hátba Natacha. – Velem is nyugodtan eltöltheted az estét.

– Egész nap veled vagyok, hadd ismerkedjek már! – forgatta a szemét Julian.

Láttam Natachán, hogy a válasz rosszul érintette, de csak megvonta a vállát, és kért még egy kört.

– Te tényleg ennyire vak vagy? – súgtam Julian fülébe. – Engeszteld ki!

– Mi? – ráncolta a homlokát.

A fejemmel Natacha felé intettem, és végre Juliannek leesett, miről beszélek.

– Ööö, lenne kedved sétálni? – kérdezte zavartan a lánytól.

– Na, mi az? Már nem is akarsz elvegyülni? – húzta el a száját Natacha.

– Kettesben is vegyülhetünk – hajtotta le az italát Julian, és kézen fogta a lányt.

Mosolyogva néztünk utánuk.

– Tökéletes páros – jegyezte meg Rafael.

– Igen. Nagyon passzolnak egymáshoz. Viszont ezt nem kérem – toltam felé a tele poharam.

– Le akarsz itatni, szépfiú?

– Mondtam már, hogy ne hívj így! Ez annyira lealacsonyító – grimaszoltam.

– Nekem tetszik – harapta be Rafael édesen az alsó ajkát.

– Akkor én, hogy szólítsalak téged? Mondjuk, izomagynak? Hogy tetszene?

– Pfúj, ne már! – kacagott fel Rafael.

Jim jött oda hozzánk, és rögtön megjelent a sorozatbeli párját alakító Sierra is. Meglepődtem, hogy ők már milyen jóban vannak Rafaellel, én meg még alig beszéltem velük. Innentől kezdve nem igazán tudtunk kettesben maradni, mert mindig csapódott hozzánk valaki, és egy idő után, Rafael el is tűnt mellőlem. Azonban így sem veszítettük egymást szem elől. Bárkivel is beszélgettünk, minduntalan egymás tekintetét kerestük.

– Ronen, végre már, hogy összefutottunk – állt meg mellettem Tim. – Tegnap nem tudtalak kifaggatni. Na, milyen volt?

– Mi milyen volt? – kérdeztem vissza, pedig jól tudtam, mire gondol.

– Egy pasival smárolni. Állati jól játszottatok! – lelkendezett.

– Ha ennyire érdekel, miért nem próbálod ki? Ott van az a kaszkadőr srác – böktem a poharammal Greg felé. – Meleg – árultam el neki nem kis hátsó szándékkal.

– Ó, tényleg? – csodálkozott rá a dologra Tim. – De amúgy fúj, nem, köszi – rázta a fejét.

– Ugyan már! Fiatal vagy. Addig nem is éltél, amíg ki nem próbáltál mindent – biztattam.

– Csak hülyéskedsz – nevetgélt zavartan Tim.

– Egyáltalán nem. Látom, hogy érdekel a dolog. Ne legyél gyáva! Nézd, milyen helyes! – pillantottam újra Greg irányába.

Tim követte a tekintetemet.

– Amúgy, jól néz ki – értett egyet velem, majd rögtön megingott –, de én a lányokat szeretem.

– Persze. És van barátnőd? – érdeklődtem somolyogva.

– Most… Most nincs – dadogta Tim zavartan.

– Figyelj! – tettem a vállára a kezem. – Egy férfi pontosan tudja, mi kell a másik férfinak. Egyszer tényleg ki kell próbálnod.

Tim meglepetten nézett rám.

– Te próbáltad már?

Elvettem a kezem, és megvontam a vállam.

– Barátnőm van. Talán, majd egyszer… – füllentettem.

Tim ismét ránézett Gregre, és láttam az arcán, hogy elgondolkozott a dolgon. Nem volt nehéz levágni, hogy vonzódott a saját neméhez, csak hiányzott a bátorsága. Akárcsak nekem…

– Esetleg meghívhatnám egy italra – tűnődött.

– Remek ötlet! – veregettem hátba, és ezzel útnak is indítottam.

Elégedetten kortyoltam bele a sörömbe, és megfordultam, hogy visszamenjek a pulthoz, de Rafael vigyorgó feje került a látóterembe.

– Ez nem volt szép – jegyezte meg.

Basszus! Hallgatózott?

– Jobb szeretted volna, ha inkább rád uszítom? – Álltam a tekintetét.

– Nem, de érdekes, hogy épp Greghez küldted – mosolygott, majd témát váltott. – Csak elköszönni jöttem. Elég volt mára, felmegyek… – itt egy pillanatra megállt. – Te még maradsz?

Hirtelen azt sem tudtam mit feleljek. Nem szerettem volna félreérteni a dolgot. Biztosan nem arra célzott, hogy esetleg én is felmehetnék vele.

– Azt hiszem, én is megyek. Hosszú volt a nap – vágtam rá mégis. – Lógjunk meg, amíg lehet.

Rafael biccentett. Letettem a poharam a pultra, és elslisszantunk a lépcső felé. Szerencsére senki sem állított meg bennünket. Rafael szótlanul lépkedett mellettem. Menet közben a kezünk néha egymáshoz ért, majd a fordulóban Rafael összekulcsolta az ujjainkat. Meglepetten néztem rá, és ő szembe fordított magával.

– Rohadt nehéz, Ron – nyögte panaszos hangon, miközben már a derekam ölelte.

– Tudom. Nekem is az – suttogtam reszketeg hangon.

Azt hittem, meg fog csókolni, és elképesztő módon vágytam is rá, de nem tette meg. Rafael ellépett tőlem, és még a kezem is elengedte. Folytatta az útját felfelé, én pedig magamba zuhanva néztem utána.

Fent bevárt, és csak a szobám előtt állt meg újra.

– Nem tudom, mit mondhatnék – nézett rám kérlelőn.

Én még annyira sem tudtam, mint ő.

– Talán, nem kell semmit mondanod – feleltem bizonytalanul.

Rafael biccentett egy aprót.

– Oké, akkor… Jó éjt, Ronen!

Olyan gyorsan tűnt el a szobájában, hogy időm sem volt elköszönni tőle. Én is bementem, és nekitámaszkodott a csukott ajtónak. Nem tudtam, mi van velem. Soha nem sóvárogtam így senki után. Akartam őt. Minden egyes porcikám vágyott Rafaelre, mégsem lehettem vele. A gondolat is fájt, hogy itt van tőlem alig néhány lépésre, és mégis mindketten egyedül bújunk be a hideg ágyba.

Gondolkodás nélkül téptem fel az ajtót, és megtorpantam. Rafael ott állt, egyik kezét maga előtt tartva, mint aki éppen kopogtatni készül. Kellett néhány másodperc, mire felfogtuk, hogy mindketten ugyanazt akartuk.

– Én csak… – kezdte volna, de közbe vágtam.

– Ne állj ott! – léptem el előle.

Rafael beljebb sétált, és szembefordult velem.

– Ronen! Tudom, hogy nem kellene, de megőrülök, ha nem kaphatok belőled egy kicsit – nézett rám könyörgőn.

Fogalmam sem volt, mi az a kicsi, amire gondolt, de nem is érdekelt. Úgy tapadtam a szájára, mint egy kiéhezett vadállat, aki hetek óta nem jutott zsákmányhoz.

Rafael ajkai pont olyan édesek voltak, mint tegnap, és nyelvjátéka ugyanolyan erős vágyakat ébresztett bennem. Áthúzta a pólóját a fején, és máris tovább csókolgatott, miközben sietősen az ingem gombolta.

Egymásba kapaszkodva zuhantunk az ágyra. Rafael ajkai már a nyakam kényeztették, és közben a nadrágommal bíbelődött. Segítettem neki. Feltérdelt elém, és lehúzta rólam. A szemembe nézve oldotta ki az övet a derekán, majd felállt, és megszabadult a saját farmerétől is. Újra letérdelt mellém, és megfogta a bokszerem szélét.

– Biztos? – kérdezte.

– Semmiben sem voltam még biztosabb – ziháltam izgatottan.

Már nem kapkodott, lassan húzta le rólam az utolsó ruhadarabot is. Elmosolyodtam, amikor végigmért. Tudtam, hogy megleptem. Egy valami miatt sosem kellett szégyenkeznem.

– Gyönyörű vagy – jegyezte meg fátyolos hangon.

Az alsó ajkam beharapva vártam, hogy végre én is megpillanthassam őt. Rafael ugyanolyan idegőrlő lassúsággal tolta le magáról az alsóját. A levegőt visszatartva csodáltam meg őt teljes szépségében.

Fölém magasodott, és először csak egymást néztük. Egy lépésre voltunk az eggyé válástól. Biztos voltam benne, hogy ő is ugyanarra gondolt, mint én. Hol a határ? Mit tehetünk meg egymással? Bármit, már úgysem számít?

Rafael hozta meg a döntést helyettem. Lefordult mellém, és csak simogatással juttattuk gyönyörhöz egymást. Számomra ez is felért a legcsodálatosabb szeretkezéssel, mert ő ért hozzám, és nem más, méghozzá olyan szakértelemmel, és törődéssel, hogy a világomat sem tudtam. Ez volt az a kicsi, amit kapni akart belőlem. Én is megelégedtem ennyivel. Sőt. Jóval többet kaptam belőle, mint amiről valaha is álmodhattam.

Ebben a pillanatban boldog voltam, és nem gondoltam arra, mit is tettem. Rafael itt volt velem, és engem ölelt békésen pihegve. Ujjai a mellkasom cirógatták, sok jó érzéssel megajándékozva engem. Nem akartam arra gondolni, hogy ez csak egyszeri alkalom volt, és hamarosan vége. Pedig jól tudtam, hogy így lesz.

 

8. fejezet