Harry
Reggel be kellett
mennem a városba, mert egyrészt még nem vettem üvegvágót, amit a fiúknak
ígértem, másrészt Louis az éjszaka a fülembe ültette a bogarat ezzel a
névjegyes dologgal. Nem a saját kocsimmal mentem, mert apám úgy tudta, nem
vagyok a városban, ezért ismét napszemüveg-kalap kombóval álcáztam magam, hogy
senki se ismerjen fel. Túl sok embere van apámnak, úgyhogy jobbnak láttam
óvatosnak lenni.
Az üvegvágót
gyorsan beszereztem, utána a kínai szórakozóhelyhez hajtottam. Leparkoltam a
túloldalon, és az ajkaimat rágcsálva gondolkodtam, mit tegyek, ugyanis a hely
zárva volt. Ez persze nem lett volna olyan nagy baj, mert ha nyitva van, sem
megyek be, nehogy felismerjenek, de kellett valami, ami majd rájuk tereli a
gyanút.
Egy fehér furgon
hajtott ki a hely melletti nyitott kapun. Beindítottam Zayn kocsiját, és
begurultam a hátsó udvarra. Egyetlen egy jármű sem állt sehol, így bátran
kiszálltam. Körbenéztem, és tekintetem megállapodott a szemetes konténeren.
Remek! Kukázni fogok.
Felhajtottam a
tetejét, és az undorom visszafogva, turkálni kezdtem benne. Mindenféle szarba
belenyúltam, és fintorogva törölgettem a kezem a konténer szélébe, de semmit
sem találtam. Már a gyomrom is forgott, és fel akartam adni, mikor az egyik
félredobott papírhalomból kiesett egy gyufásdoboz. Felkaptam, és a szám
elégedett vigyorra húzódott. A helynek a logója virított a dobozon. Tökéletes lesz.
Visszamentem a kocsihoz, kihalásztam a vizes palackot, ami eddig idegesítően a
hátsó ülés előtt gurult ide-oda. Öntöttem valamennyit a kezemre belőle, és
úgy-ahogy megtisztultam, azután már mentem is vissza az erdei faházhoz.
– Sikerült minden?
– sietett ki elém Louis, amint megérkeztem.
– Ne érj hozzám! –
szóltam rá, mielőtt átölelt volna, és ezzel rendesen meg is leptem, mert olyan
ijedt képet vágott, hogy legszívesebben összevissza puszilgattam volna. –
Nagyon büdös és koszos vagyok. Egy kukában kellett turkálnom – magyaráztam.
Louis
megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, és persze azonnal kinevetett.
– Miért kukáztál,
életem?
– Miattad –
forgattam a szemeim, és a kezébe nyomtam a gyufát. – Ezt kell ott hagynotok a
helyszínen.
– Imádlak, te kis
bűzös borz – csapott a fenekemre. – Nyomás fürdeni!
A házban senki sem
volt, valószínűleg a falnál edzettek. Miután végre megtisztultam, elkaphattam
az én kékszemű szerelmemet egy kis szeretgetésre, utána mi is kimentünk a
többiekhez. Büszke voltam rájuk, amiért ilyen kitartóak, Louis-ra pedig
különösen, mert az első próbálkozásra sikerült neki feljutni, még a fájós térdével
is. Éreztem, hogy nekem is akart bizonyítani, és ettől még inkább
beleszerettem. Ő lett a mindenem, és úgy éreztem, nincs semmi és senki, aki
elválaszthatna tőle.
– Mi a helyzet? –
löktem meg a vállammal Niallt, miután leült mellém a földre.
– Nem sok.
Kedvetlen, amiért visszamegyek Angliába – bökött a fejével Zayn felé.
– Ez érthető, hisz
szerelmes. – Együtt tudtam érezni Zaynnel. – Vissza akarsz menni? – sandítottam
Niallre.
– Tudod, hogy muszáj
– sóhajtott, majd leszakított egy fűszálat, és azt kezdte el rágcsálni.
– Szereted? –
kérdeztem rá, mert láttam, hogy őt is bántja a dolog.
– Inkább
fogalmazzunk úgy, hogy nagyon kedvelem – válaszolta diplomatikusan.
– Tudod jól, ha
úgy akarod, itt is kezdhetsz új életet. Anyukádon kívül nem sok minden köt oda
– jegyeztem meg.
Az igaz, hogy Niall
Londonban nőtt fel, de az egyetemi barátain kívül túl sok mindent nem hagyna
maga mögött. Még nincs munkahelye, se saját lakása, semmi, ami ott tartaná.
Kivéve persze az édesanyját.
– Ez azért nem
olyan egyszerű. Még csak most ismertem meg, és fogalmam sincs, meddig tartana,
anyámról nem is beszélve. Kitérne a hitéből, ha megtudná, hogy egy fiú miatt
hagyok ott mindent.
Ezzel is egyet kellett
értenem. Niall nem volt könnyű helyzetben, és Zaynt is sajnáltam. Főleg, ha
belegondoltam, hogy milyen érzés lenne nekem Lou-t elhagynom. A szívem szakadna
meg…
– Még két hétig
itt leszel. Használd ki, és legyél minél többet vele. De azután is dönthetsz,
ha visszamentél. Zayn biztosan megvárna – próbáltam lelket önteni belé.
A szombati nap úgy
elrepült, hogy mire észbe kaptam, már vasárnap volt, és aznap este haza kellett
mennünk. A fiúkon is érezni lehetett a feszültséget, hiszen másnap komoly
feladat várt rájuk. Louis-val a lehető legtöbb időt töltöttük együtt, de ők
továbbra sem lazítottak. Ha nem edzettek, akkor a tervet rögzítették a
fejükben, és ezerszer átismételték a dolgokat. Mindig azzal viccelődtek, hogy
csak akkor lesznek elégedettek, ha már bekötött szemmel is ki tudják rabolni a
házunkat.
Ahogy közeledett a
délután, egyre idegesebb lettem, mert még most sem tudtam, mikor mondhatnám el Louis-nak
a kilakoltatást. A rablás után közvetlenül nem lett volna tanácsos találkoznom
velük, de emiatt muszáj lesz megkockáztatnom, mert joga van tudni róla. Előtte
semmiképpen sem akartam szólni neki, mert már így is túl feszült volt, és
különben is azért vártam vele eddig, hogy higgadtan tudja végig csinálni az egészet.
Mivel azt már tudtam, hogy utána idehozzák a pénzt, egész biztosan itt lesznek
még legalább egy napot. Valahogy megoldom majd, hogy el tudjak jönni hozzá, és
akkor elmesélek neki mindent.
– Ha te aggódsz,
én is aggódni fogok – ült az ölembe Louis.
Rögtön kiszúrta,
hogy gondterhelt vagyok. A dereka köré fontam a karjaimat.
– Nem aggódom,
csak fejben újra átvettem mindent – füllentettem.
Azok a csodálatos
kék szemek a tekintetem fürkészték, majd Louis elmosolyodott.
– Nem fogunk
hibázni – jelentette ki magabiztosan.
– Tudom, hogy nem
– húztam magamhoz, és megpusziltam az arcát –, hisz már-már profik vagytok.
– Mi az, hogy csak
már-már? – csattant fal megjátszott felháborodással.
– Brandon nem tudta
megmászni a falat – kerestem gyorsan egy kifogást.
– De tőle jobban
senki sem tudná megfosatni az őrt – vágott vissza Louis, és egyszerre kezdtünk
el nevetni.
– Szeretlek –
öleltem át jó szorosan.
– Én is téged –
fúrta a fejét a nyakamba. – És gyere vissza hozzám minél hamarabb.
Ezek után főleg
nem volt egyszerű az elválás. Már nem mondtunk egymásnak semmit, csak annyit,
hogy hamarosan találkozunk. Zayn is zavartan intett nekünk, és rögtön be mentek
a házba, mielőtt még elindultunk volna.
– Oké, Niall!
Holnap túl leszünk rajta, de neked ma még van egy fontos dolgod – kezdtem el
rögtön az előttünk álló feladatokról beszélni.
– Tudom, a kamera
– bólogatott.
– Én lefoglalom az
őrt, te megcsinálod, és ha kész vagy, dobsz egy üzit. Rendben? – néztem rá.
– Gyerekjáték –
felelte. – Csak ne legyen otthon az apád.
Hát igen. Ez engem
is aggasztott, de szerencsére nem állt otthon a kocsija. Meg kellett várnunk,
hogy teljesen besötétedjen, mert éjszakai felvételre volt szükségünk.
Mindketten tűkön ülve vártunk a megfelelő pillanatra. Az őr nem volt a
monitoros szobában, de attól még le kellett kötnöm, nehogy véletlenül meglepje Niallt.
Egy cigit kértem a
pasastól, és semmiségekről dumálgattam vele, amíg Niall bent ügyködött. Kínos
volt, mert ennek a fazonnak sem tudtam a nevét, és akárhányszor eszembe jutott,
hogy holnap mekkora hasmenéssel fog küzdeni, mindig nevethetnékem támadt. Niall
tényleg gyors volt, és már csak a kötelet kellett felvinnem az erkélyre a
kocsimból, azon kívül mindennel elkészültünk.
Mindketten korán
ágyba bújtunk, mert tudtuk, hogy a következő éjszaka nem igazán lesz részünk
sok alvásban. Ennek köszönhetően kipihenten ébredtem, de egész nap bennem volt a
várakozással teli feszültség, ahogy Niallben szintén. El tudtam képzelni, hogy
a fiúk is mennyire izgulhattak már. Este tíz órát beszéltünk meg velük, hogy
akkor parkolnak le ott, ahol legelső alkalommal is, mert az a hely tökéletes
takarásban volt.
Bevallom, egy kicsit
reménykedtem abban, hogy apám hátha tényleg nem lesz otthon, mert gyakran éjfél
után járt haza, de ebben most nem volt szerencsém. Amikor kilenc körül járt az
idő, és láthatóan sehová sem készült, szóltam Niallnek, hogy indulás.
– Hová megyünk? –
kérdezte halkan, mert még őt sem avattam be, mivel fogom elcsalni otthonról
apámat.
– Majd meglátod,
és te vezetsz – adtam kezébe a kocsikulcsot.
– Oké, akkor
legalább azt mondd meg, merre menjek – nézett rám tanácstalanul.
– A belváros felé
– feleltem, és kivettem a kesztyűtartóból egy üveg töményet, amit már előre
odakészítettem.
– Te inni fogsz? –
nyíltak tágra Naill szemei.
– Ez is a terv
része. – Lecsavartam a kupakot, és meghúztam az üveget.
Egyáltalán nem
esett jól, de újra egy nagyot kortyoltam belőle.
– Harry! Most már
igazán elmondhatnád, mire készülsz! – kapkodta a fejét a barátom.
– Csak menj, és
majd meglátod – mutattam előre, és szorgalmasan emelgettem a számhoz az italt.
Niall a fejét
csóválta, és elsőre úgy tűnhetett neki, hogy céltalanul kocsikázunk, de én
tudtam, mit keresek. Az órámra néztem. Háromnegyed tíz volt. Felemeltem a
fejem, és éppen akkor láttam meg, ami miatt ennyit keringtünk.
– Itt állj meg! –
parancsoltam Niallre, aki ijedtében majdnem satuféket nyomott, ami egy kicsit
sem használt a gyomromnak. Így is épp eléggé émelygett már az elfogyasztott
alkoholtól.
– Oké, és most? –
nézett rám.
Elővettem a
telefonom, és a kezébe adtam.
– Ha eljön az idő,
hívd apámat – közöltem vele, és kinyitottam az ajtót.
– De honnan fogom
tudni? – kiabált utánam Niall.
– Tudni fogod –
kacsintottam rá, majd a csomagtartóból kivettem a korábban berakott fél téglát.
Átsétáltam a
túloldalra. Mondjuk sétának már kevésbé volt nevezhető, mert egyre jobban
kezdett kiütni a pia, és a lábaim kissé önálló életet éltek, de még tisztán
tudtam gondolkozni.
Szemrevételeztem a
rendőrautót, ami miatt itt álltunk meg. Két zsaru ült benne. Ideje volt munkát
adnom nekik. Megvártam, míg az a néhány járókelő eltávolodik, majd fogtam, és a
fél téglát izomból behajítottam az egyik üzlet kirakatán. Az üveg hangos
csörömpöléssel robbant millió darabra, és abban a pillanatban a riasztó is
megszólalt. Ahogy néztem, és ruhaüzletet sikerült telibe találnom.
Egy perc múlva már
a földön feküdtem. Az egyik rendőr a hátamon térdelt, és a csuklómon bilincs
kattant. Érdekes, mert eddig alig láttam embert az utcán, de most hirtelen egy
csomóan gyűltek körénk. Amikor felrángattak, a saját kocsim felé néztem. Niall
ijedt arccal bámult, fülén a telefonnal. Helyes.
Betuszkoltak a
rendőrautóba, és rám csapták az ajtót. Eddig nem figyeltem, a rendőrök mit
beszéltek hozzám, de most hallottam a dünnyögésüket. Nem tettem boldoggá őket
azzal, hogy egy részeg randalírozót kell bevinniük az őrsre. Nos, én sem
vágytam rá, de ez tűnt a legbiztosabb módszernek arra, hogy elcsaljam apámat
otthonról. El fog jönni, mert nem engedhette meg magának a szégyent, hogy a
fiát leültessék.
A fejem egyre
kábább volt, és behunyt szemmel vártam, hogy odaérjünk. Azóta Louis-ék már ott várakozhattak
a házunknál, és amint apám elhagyja, hozzákezdenek. Elmosolyodtam, ahogy magam
elé képzeltem őket. Brandon bizonyára a körmét rágta, Louis pedig a száját,
mert megfigyeltem már, hogy ha feszült volt, mindig azt csinálta. Zayn a lábát
remegtette, Liam pedig ezerszer sóhajtott egy nagyot. Nagyon csíptem
mindegyiket.
– Gyerünk –
ragadott meg egy erős kar, és kirángattak a kocsiból.
A két rendőr
bekísért az épületbe, és leültettek. Átadták a papírjaimat az ügyeletesnek, aki
rám nézett, majd a száját elhúzva szorgalmasan pötyögni kezdett a számítógépen.
A két rendőr kávét vett az automatából, és ott beszélgettek, amíg sorra nem
kerültem. Nem egyedül engem hoztak be aznap éjszaka, úgyhogy biztosan nem lesz
gyors a menet.
Ismét behunytam a
szemem, és a fejem a falnak döntöttem. Talán még el is szunyókálhattam egy kis
időre, mert egyszer csak Niall hangját hallottam, ahogy a nevem mondja.
Felkaptam a fejem, és láttam, hogy a bejárat közelében áll. Apám is ott volt
vele. Elmosolyodtam volna, ha lehet, de helyette inkább igyekeztem bűnbánó
arcot vágni. Akkor viszont már kuncogtam, amikor láttam, hogy a két rendőr nem
engedi oda hozzám apámat, amíg fel nem veszik az adataimat, így kénytelenek
voltak ők is várakozni. Az öreg fel volt háborodva. Hát igen. Nem ehhez van
szokva.
Rettenetesen
elégedett voltam magammal. A tervem tökéletesen működött. Most már csak a
fiúkon múlt minden, de tudtam, hogy ők sem fognak hibázni. Egy óra múlva
milliomosként fognak távozni a Styles birtokról.
Ettől jobb dolog
nem is történhetett volna velem. Már megérte visszajönni erre a szar helyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése