Facebook profilom

Facebook profilom
Kövess be!

2023. november 2., csütörtök

Végzetes alku - bevezető

 



Sziasztok!

Mielőtt belevágnánk a közepébe, szeretnék megosztani veletek néhány információt.
Ez a történet egy fanfiction lesz, melyet - több másikkal egyetemben -, még 2022-ben írtam.
Az egész sztori úgy indult, hogy véletlenül rátaláltam egy ilyen írásra, amit aztán elolvastam, és rettenetesen tetszett. Elég gyorsan rákattantam a témára, és miután elfogytak az olvasnivalóim, én magam írtam egy történetet a fiúkról (aztán még párat :D )
Szóval így kezdődött nálam, ezeknek a fanficeknek a hatására kezdtem el melegregényeket írni :)

Na, de kik is ők?

Korábban hallottam már a One Direction (1D) együttesről, de sosem hallgattam őket, úgyhogy a tagjait sem ismertem. Az együttes rendkívül népszerű volt, ami nem csoda, mert nemcsak jó zenéket játszottak, hanem öt helyes és piszok tehetséges srác adta elő őket.
Az együttes 2016-ban szünetre ment, azóta sem álltak újra össze, hiszen minden tag szólókarrierbe kezdett.
Egyenként szeretném bemutatni nektek a fiúkat, és magyarázatot is fűzök hozzájuk, hogy ti is képbe kerüljetek :)







Harry Styles:



Ő a legismertebb és legnépszerűbb egykori bandatag. Igazi különc, de én imádom, ahogy öltözködik és a zenéjét is :) Állandó listavezető dalai vannak, ezenkívül több filmben is főszerepet kapott már.
A történet egyik főszereplője lesz.



Louis Tomlinson:


Louis (ejtsd: Lui) szintén szólóban nyomja, most volt koncertje nálunk. De nem csak énekel, zenét szerez, hanem számos más vállalkozása is van (pl. saját ruhamárkája is). Ezenkívül rengeteget jótékonykodik.
Korábban focizott, méghozzá igen jól :) Nem nősült meg, de van egy kisfia.
Ő a történet másik főszereplője.



Miért ők ketten?

Amikor még bandatársak voltak, a két fiú igen közel került egymáshoz. Sok gyanúra okot adó felvétel készült róluk, és a rajongót természetesen összeboronálták őket. Louis és Harry nevének összeolvasztásából született meg a Larry Stylinson elnevezés. Kettőjükről rengeteg fanfiction született, és sokan a mai napig hisznek abban, hogy a két fiú valamikor együtt volt (vagy van ma is).
Az igazság viszont az, hogy nyilvánosan mindketten csak lányokkal mutatkoztak :)


Zayn Malik:


Zayn szintén adott ki saját lemezt, sok híres zenésszel, énekessel dolgozott együtt. Neki egy kislánya született, de jelenleg (úgy tudom) szingli :) Aranytorkú énekes :) 



Liam Payne:


Neki is van saját albuma, de talán ő volt a legproblémásabb egykori bandatag. Függőséggel küzdött, de ma már rendben van. Egy kislány apukája, ám ő sem nősült meg.



Niall Horan:


Talán Niall a legszerényebb egykori bandatag. Szépen építi a karrierjét, több albumot adott ki, nálunk is volt idén a Szigeten, és Voice zsűritag is.



Mind az öt fiú folyamatosan benne volt a leggazdagabb 30 év alatti előadók kategóriájában Angliában. A mai napig iszonyatosan népszerűek, és a rajongól még mindig reménykednek abban, hogy egyszer újra összeállnak :)

Nagyon röviden ennyit érdemes tudni a fiúkról, és máris hozom az első fejezetet :)

Figyelem! A könyv néhol nagyon 18+-os, és nem feltétlen felel meg mindenhol a valóságnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése