Facebook profilom

Facebook profilom
Kövess be!

2023. december 4., hétfő

A nagy szívrablás - 27. fejezet (bónusz 18+)


 18+

Zayn

Amint Louis elhajtott, kivettem a kocsiból a tasakokat. Egy étteremből hoztam, mert meglepetés búcsúvacsorát akartam Niallnek. Majd melegíteni kell, de sebaj. Amikor beléptem a házba, leesett az állam, olyan rend fogadott. Mondjuk, már Louis rendezett kinézete is meglepett, de a takarítás végképp. Örültem, mert így nem nekem kellett megcsinálni, és amúgy se sok időm lett volna rá.

Emlékeztem, hogy az egyik fiókban láttam gyertyákat, úgyhogy előkerestem őket, és hármat kiraktam az étkezőasztalra, egyet a nappaliban, és kettőt a kandallóra tettem. Ezután megterítettem, és azon morfondíroztam, hogy az ajándékomat csak úgy egyszerűen letegyem az asztalra, vagy inkább dugjam el, és később adjam oda neki. Mivel nem nagy dolog, mert tulajdonképpen csak egy kis emléket szerettem volna adni neki, ezért a dobozkát beletettem a tányérjába. Aztán még eszembe jutott a pezsgő, így azt is betettem a hűtőbe.

Amikor úgy ítéltem meg, hogy mindennel készen vagyok, elmentem zuhanyozni. Nem húzhattam sokáig az időt, mert Niall bármelyik percben megérkezhetett. Rettenetesen nehéz volt feldolgoznom, hogy ez lesz az utolsó éjszakánk együtt. Haragudtam rá, amiért elmegy, ugyanakkor megértettem, hiszen várta haza az anyukája, de iszonyatosan fájt, hogy mindenféle ígéret nélkül akar itt hagyni. Úgy éreztem, ő is szeret engem, de talán még nincs kész arra, hogy felvállaljon. Én képes lettem volna várni rá, de Niall még ezt sem kérte, így, ha fájó szívvel is, de tényleg el kell engednem. Viszont ez az egy éjszaka még a mienk, és én maradéktalanul ki akartam használni.

Harry fekete terepjárójával jött, mint mindig. Gyorsan meggyújtottam a gyertyákat, lekapcsoltam a villanyt, és kimentem elé. A kis szőkém mosolyogva közelített felém, a szívem pedig csak úgy repesett. Halálosan szerelemes voltam belé, ez kétségtelen.

– Minden rendben ment? – vontam ölelésembe.

– Igen – vigyorgott szélesen, és adott egy puszit a számra. – Azt kamuztam, hogy eltörted a lábad a zuhanyzóban, és nem akarsz orvoshoz menni.

– Remélem szex közben – kacagtam fel, annyira tetszett a sztori, amit kitalált.

– Nem mentem bele részletekbe – ingatta a fejét nevetve.

– Az a fontos, hogy találkoznak, és remélhetőleg ki is békülnek. Na gyere, van egy kis meglepim – fogtam kézen, és bevezettem a házba.

Niall csillogó tekintettem nézett szét bent.

– Ó, ez nagyon szép… és romantikus – mosolygott zavartan.

– Az utolsó esténk, cicám, úgyhogy azt szerettem volna, hogy szép legyen – öleltem újra magamhoz, és megcsókoltam.

Niall kezdeti bátortalansága már sehol sem volt. Gátlások nélkül csókolt vissza, és ebben a csókban éreztem a szerelmét. Ettől persze még inkább nem értettem, miért akar itt hagyni.

– Ülj le, máris hozom a vacsorát. Remélem, éhes vagy! – siettem be a konyhába.

– Konkrétan mindjárt kilyukad a gyomrom – válaszolta, ami nem nagyon lepett meg, mert mindig egy halom kajával érkezett hozzám.

Gyorsan rámelegítettem az ételre, és megpróbáltam nagyon szépen kitálalni. Mikor kivittem, láttam, hogy Niall már a dobozkát bűvöli.

– A tiéd. Nyisd csak ki! – biztattam, és letettem a tányérokat a kezemből.

Leültem vele szemben, és figyeltem, ahogy még mindig csak forgatja a kezében.

– Miért kapok ajándékot? – nézett fel rám.

– Ne gondolj semmi extrára. Csak szerettem volna, ha van valami, ami majd rám emlékeztet – feleltem.

Niall bájosan elmosolyodott.

– Rengeteg dolog lesz, ami rád emlékeztet. Sőt! Azt hiszem, kijelenthetem, hogy életem legszebb emlékei hozzád fűződnek, Zayn.

Ez igazán meghatott, és muszáj volt nyelnem egy nagyot. De persze, hogy nem bírtam megállni a szemrehányást.

– Mégis itt hagysz – ejtettem ki halkan a szavakat.

Niall felállt, átsétált hozzám, és befurakodott az ölembe.

– Nem hagylak itt, ha velem jössz – mondta.

A szavai annyira megleptek, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam.

– Mi? Menjek veled? Hová? – tettem fel az értetlen kérdéseim sorát.

– Szeretnélek bemutatni anyukámnak – felelte.

– Niall – nyögtem fel elérzékenyülten. – Ez… hú, ennek nagyon örülök – dadogtam összevissza.

– Szóval, ha te is úgy akarod, nem ez az utolsó éjszakánk. Viszont holnap dél körül indulnunk kell, úgyhogy nem maradhatunk fent reggelig.

– Jesszusom, cicám! Imádlak! – kaptam el a tarkóját, és megcsókoltam. – Hát, persze, hogy veled megyek.

Erre aztán végképp nem számítottam. Olyan boldoggá tett, hogy vele együtt álltam fel, és körbeforgattam, aztán összevissza puszilgattam.

– Nem lehetne, hogy először eszünk, utána örülünk tovább – kacagta édesen.

– Ünneprontó – tettem le morogva.

– Nem vagyok ünneprontó, csak éhes, és az ajándékodat a repülőn bontom ki! – jelentette ki, majd visszaült a helyére.

– Hát jó! Akkor jó étvágyat, és közben várom a beszámolót anyukádról – mondtam, mert máris elfogott a pánik, mit fog szólni hozzám Mrs. Horan.

Az ajándék nem izgatott, mert csak egy kis kerámia cica volt a dobozban, ugyanolyan szürkéskék szemekkel, mint Niallnek van. Viszont a mama miatt tényleg kivert a víz, és akkor sem lettem sokkal felszabadultabb, miután Niall mesélt nekem róla. Máris tudtam, hogy bajban leszek, és nem lesz egyszerű bevágódnom nála.

– Ez isteni volt, köszönöm – tolta el maga elől a tányért, majd az enyémre nézett. – Te alig ettél valamit.

– Máris anyukád főztjére tartalékolok – viccelődtem.

– Az már egy jó pont lenne nála – helyeselt nevetve Niall. – Kiülünk kicsit? Olyan szép idő van – javasolta.

Tudtam, hogy ez a gesztus nekem szólt, hogy nyugodtan rágyújthassak. Imádtam, amiért ilyen figyelmes. Kivittük a pezsgőt, és a padra ültünk, ahol szorosan összebújtunk. A levegő valóban kellemes volt, az erdei környezet pedig csodaszép. Mindent tökéletesnek éreztem.

– Remélem, tudod, hogy most nagyon boldoggá tettél – mondtam, és közben a nyakát cirógattam, ahogy átkaroltam a vállát. – Mennyi ideig akarsz otthon maradni? Csak azért kérdezem, mennyi cuccot pakoljak – tettem hozzá gyorsan, nehogy azt higgye, hogy sürgetni akarom.

– Ez tőled is függ. Ha nem érzed jól magad nálunk, akkor hamar visszajöhetünk. De nagyon sok mindent szeretnék neked megmutatni. Jártál már Londonban? – nézett rám.

– Nem, még soha – ráztam a fejem.

– Hű, akkor főleg lesz mit megnéznünk – lelkesült fel. –, de nem felejtettem el, hogy neked itt terveid vannak. Ha más nem, az étterem megnyitójára visszajövünk, jó?

– Tökéletes – adtam egy puszit az arcára. – És neked milyen terveid vannak. Mert gondolom, már ezt is eltervezted.

– Arra gondoltam, hogy most már rohadt sok lóvéd van, és nyithatnál nekem egy szexuálpszichológiai magánrendelőt – jelentette ki tök komoly ábrázattal.

Rákaptam a tekintetem. Egy pillanatig csak egymást néztük, majd kipukkant belőlünk a nevetés.

– Végül is, ja. Egy ilyen biztos jól jövedelmezne, de ahhoz nem ártana valami vizsgát is letenned – kacagtam, mert Niall építészetet tanult. – Habár a tapasztalatod már megvan benne.

– Azt mondod? Szeretnék még több tapasztalatot szerezni – tette a combomra a kezét.

Követtem a tekintetével a mozdulatot. Niall határozottan bevállalósabb lett, mint volt, ugyanis a keze máris felfedező útra indult rajtam olyan helyekre, ahová korábban csak hosszas előjáték után merészkedett.

Megkerestem az ajkait, és táncba hívtam a játékos nyelvét, amivel mindig úgy fel tudott izgatni. Niall az ölembe fordult, és úgy csókolt tovább szenvedélyesen, közben a csípőjét előre-hátra mozgatva ingerelt.

– Megőrjítesz ezzel. Menjünk be, cicám – markoltam rá a fenekére, és még egyszer ledugtam a nyelven a torkán, amitől ő ismét le akart támadni. – Az ágyban kényelmesebb lesz – figyelmeztetem újra. Szerintem simán képes lett volna velem ott kint szeretkezni, annyira be volt indulva, amivel persze engem is rendesen feltüzelt.

Bezártuk az ajtót, elfújtuk a gyertyákat, és felmentünk az emeletre, a „saját" szobánkba. Niall piszok módon, szándékosan kellette magát azzal, hogy az ágyra hajolt, és elkezdte igazgatni, holott semmi szükség nem volt rá. Az ajtónak dőlve bámultam a kerek fenekét, majd mögé léptem, és elkaptam a csípőjénél fogva.

– Mióta fontosabb az az ágy, mint én? – dörgölőztem hozzá.

Egy picit illegette magát, majd felegyenesedett, és felém fordult.

– Semmi sem fontosabb, mint te – ragadta meg a pólóm, és magához rántott egy csókra.

Meglepett a hevessége, az pedig főleg, hogy szinte letépte rólam a pólómat, és úgy tapadt a nyakamra, mint egy vámpír. A fejem hátravetve élveztem, amit művel velem. Tenyere mindenhol simogatott, és felváltva használta hol a nyelvét, hol az ajkait arra, hogy a végletekig felizgasson vele. Csak addig állítottam meg, amíg én is lehúztam róla a pólóját, mely alól előtűnt a némi szőrszállal borított, kibaszottul férfias mellkasa.

Végiglegeltettem rajta a tekintetem, de ő máris lehuppant az ágyra, aztán magához húzva, a hasam kezdte elhalmozni a finom csókjaival. A nadrágom gombolta, és én már a gondolatra is elaléltam, hogy talán most önszántából fog olyan módon kényeztetni, amit én annyira szerettem. Voltam már a szájában, de csak röpke időre, és akkor is rettenetesen zavarban volt, de most úgy tűnt, határozottan ez volt a szándéka.

Lehúzta a sliccem, beakasztotta az ujjait a nadrágom derekába, és lejjebb tolta rajtam. Csillogó szemmel pillantott fel rám, mielőtt a bokszeremmel is megtette volna ugyanezt. Lélegzetvisszafojtva figyeltem, ahogy a farkam ott lüktet az arca előtt. Niall leereszkedett elém, és a kezébe vett. Már az érintésére is megremegett a lábam. Bátorítólag a selymes hajába túrtam, mire ő lassan a szája felé irányított, és óvatosan körbe nyalta a makkom. Beugrott, mivel tudnám még jobban elvenni az eszét.

– Mutasd meg, milyen jól tudsz szopni, cica – mondtam rekedt hangon, mire Niall azonnal kéjesen felnyögött, és a szájába engedett.

Még szoknom kellett, hogy ő erre gerjed, és valójában én is rettenetesen élveztem ezt a fajta szókimondást. Mondjuk, engem amúgy sem kellett félteni, de eddig leginkább hülyéskedés céljából használtam a trágár szavakat, most viszont ezt a gyönyörű kis szőkét izgattam fel vele.

– Ügyes vagy, édes – nyöszörögtem, mert tényleg kurva jól csinálta. Ahhoz képest mindenképpen, hogy szinte semmi gyakorlata nem volt benne.

Néhányszor megpróbált egészen mélyre engedni a torkán, de mindannyiszor levegő után kapkodva húzta vissza a fejét. Egy idő után megkíméltem, és felemeltem magamhoz. A szájára tapadva léptem ki teljesen a nadrágomból, és ledöntöttem az ágyra. Most végre én vehettem birtokba vágytól reszkető tesét. Az érzékeny mellbimbóit kényeztettem a nyelvemmel, majd finoman megharapdáltam őket. Niall a vállamba marva sóhajtozott.

Amíg a hasát becézgettem a számmal, addig kigomboltam a nadrágját, és gyorsan kiszabadítottam férfiasságát a szoros rabságából. Éppen csak, hogy húztam rajta néhányat, Niall máris hangosan nyögdécselve mutatta ki mennyire tetszik neki. Ismét fel kellett állnom, hogy levegyem róla a nadrágját, és utána a fiókból is kivettem a szükséges kellékeinket.

– Várod már, bogaram? – néztem le rá, ahogy zihálva kapkodja a levegőt.

Niall az alsó ajkát beharapva bólogatott. Annyira cuki volt, hogy meg tudtam volna zabálni. Feltérdeltem az ágyra, lehajoltam a szájára, majd a dereka köré fonva a karom, átfordítottam magamra. Niall elszakadt az ajkaimtól, és ravasz mosollyal nézett le rám, aztán hirtelen visszafordított, így most megint én voltam felül.

– Ó, szóval ezt akarod? – vontam fel a szemöldököm.

– Mondd ki, kérlek! – követelte, és még a csípőjét is felém lökte.

– Azt akarod, hogy jól megbasszalak, igaz?

Válasz helyett lerántotta magához a fejem, és úgy lesmárolt, hogy alig kaptam levegőt. Egyedül csak amiatt voltam bajban, hogy holnap egy hosszú repülőút várt ránk, és Niallnek végig kell majd ülnie az utat. Az első alkalom kivételével nem voltunk úgy együtt, ezért most különösen vigyáznom kellett rá.

Minden tudásom bevetve, nagyon hosszan készítettem elő őt, és közben az összes csúnya szót elhasználtam a szótáramból, hogy minél jobban ellazítsam. Miután úgy ítéltem meg, belevághatunk, a lábai közé férkőztem, és beillesztettem magam. Niall farka már szinte vörösen lüktetett, és gyönyörűen csillogott az előnedv mennyiségtől, amit az előkészítés alatt adott ki magából. Eszméletlenül kívánatos volt.

– Szét fogom kúrni a segged – adtam meg a kezdő lökés, de nem csak szóban. Tövig merültem benne.

Niall felsikoltott, és rögtön magához nyúlt.

– Nem, ezt még nem lehet – állítottam meg a kezét, és ezzel saját magam is fegyelmeztem, mert annyi szűk volt, hogy attól tartottam, menten elélvezek.

Niall szófogadóan bólintott egy aprót, de láthatóan alig volt magánál, pedig még csak most kezdtem el mozogni benne. Nehezen tudtam visszafogni magam, hogy lassan csináljam. Nem is ment túl sokáig, mert Niall türelmetlenül mocorgott alattam. Egy idő után észre sem vettem, mennyire hevesen üldözöm mindkettőnket a végkifejlet felé.

– Most lehet – adtam engedélyt neki, mikor úgy éreztem, csak másodperceim vannak hátra.

Niall azonnal rámarkolt a kőkemény merevedésére, és a tempómmal megegyező ritmusban kényeztette magát. A szemem előtt már csillagok táncoltak, és szédültem az oxigén hiánytól. Niall háta ívben megfeszült, és hangosan nyögve élvezett el, én pedig vele együtt robbantam.

Ha valamire lehet mondani, hogy jó szex, hát ez az volt. A legjobb, amiben életem során részesültem.

– Ha megkérnem a kezed, igent mondanál? – néztem le rá, de már a karjaim alig tartottak.

Niall szeme hatalmasra nyílt, és visszatartotta a lélegzetét.

– Csak vicceltem! – nevettem el magam, és lerogytam mellé.

Hallottam, ahogy megkönnyebbülten kifújja a levegőt.

– De azért gondolkozz el rajta – tettem hozzá gyorsan, mert azért mégsem annyira viccnek szántam a dolgot.

Ezt a fiút simán elvenném.

28. fejezet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése