A nagy szívrablás - 3. fejezet

 

Louis

Amint beültünk, lezártam az ajtókat, és hátradobtam a pulcsit a srácnak.

– A kezed már úgyis kiszabadítottad, úgyhogy vedd fel. A kötést is leveheted – mondtam, majd beindítottam a kocsit.

Brandon feszülten ült mellettem, és oldalra fordulva az utasunkat bámulta.

– Biztos, hogy jó ötlet volt ez? – kérdezte.

A visszapillantóban néztem, ahogy a srác lekapja magáról a sálat, majd kihúzza a szájából a zsebkendőt, és köhécselni kezd.

– Erre semmi szükség nem volt – krákogta. – Nincs egy kis vizetek? Elfogyott az összes nyálam.

– Adhatnék a sajátomból, de vezetés közben nem tudok smárolni – feleltem, majd a telefonomért nyúltam. – Maradj csendben!

Zöld szemei egy rövid ideig engem bámultak, de csendben maradt, és szófogadóan magára húzta a pulcsit.

– Hová megyünk? – kérdezte azonnal Zayn, amint felvette a telefont. Ő mögöttem jött.

– A nyaralóba. Ott senki sem fog keresni – feleltem.

– Nyughass már! – szólt rá valószínűleg a másik túszunkra, aki hátul nyekergett valamit. – Oké, de inkább leteszlek, mert nem bírunk vele – mondta, és ki is nyomta.

A nagynénémnek van egy faháza nem messze a várostól, és szinte sohasem használta. Én szoktam ránézni néha, és párszor buliztunk is ott a haverokkal. Jó kis eldugott hely, ott nem talál ránk senki, amíg kigondoljuk, mi az istent csináljunk.

Nem tudtam haragudni Zaynre, mert ebben a mi kezünk is benne volt. Ha nem szívunk be, és nem jön az a hülye ötlet, ott a hotelben, akkor most nem lennénk bajban. Ez a betörés is sima ügy lehetett volna, ha nem akadunk össze Harryvel, és persze, ha megtaláljuk azt a rohadt gyűrűt. Túl sok volt a ha. És mi lett a vége? Elraboltunk két embert. Remek.

– A nyálcserén kívül van már terved, cukifiú? – kérdezte tőlem Harry. Előredőlt és a két ülés között hol rám, hol Brandonra nézett.

– Egyelőre elégedj meg azzal. Ha megérkeztünk, akár meg is kaphatod – vigyorogtam rá, hogy álcázzam az idegességem.

Mondjuk, simán megadtam volna neki, annyira kibaszott jól nézett ki. Már amikor a földön feküdt, és lefogtuk, felpiszkálta a fantáziámat. Harry dögös, de nem is akármennyire. Gyönyörű smaragd szemek, telt ajkak, hosszú lábak, izmos, tetovált felsőtest, és most már azt is tudtam, hogy göndör a haja, ugyanis kiengedte.

– Ó, ne mondd, hogy csak smárolni raboltál el. Azt a házban is megtehettük volna – incselkedett velem.

Még a hangja is tetszett. Ez a fiú tisztára olyan, aki pillanatok alatt képes beindítani.

– Nem hiszem el, hogy ezt csináljátok. Téged elraboltak, baszki – szólta rá Brandon Harryre. – Nem kéne legalább egy kicsit paráznod?

– Tőletek? – kacagott fel Harry. – Ugye csak viccelsz?

Brandon feje elvörösödött.

– A barátod azért eléggé berezelt – morogta.

– Te is berezeltél volna, ha betömött szájjal és hátrakötözött kézzel vezetik eléd a haverodat. De ha egy ujjal is hozzá mertek nyúlni Niallhez, nem leszünk jóban – komolyodott el az arca.

– Hm, csak nem a fiúd? – bukott ki belőlem a kérdés.

Harry profilból az arcom vizsgálgatta. Rendesen zavart az átható tekintete.

– Verd ki a fejedből az összes oda nem illő gondolatot, Lou bébi – duruzsolta a fülembe.

Már erre is megrándult a farkam a nadrágomban. Hogy lehet valakinek ilyen érzéki hangja? Lou bébi? Tényleg becézget? Valóban elcseszett emberrabló lehetek.

– Inkább mást vernék ki, de térjünk erre vissza később – feleltem, miután nyeltem egy nagyot.

– Hihetetlenek vagytok! – ingatta a fejét Brandon. – Egy fél órája láttátok egymást először.

– Na és? Téged még annyira sem ismerlek, mint Harryt – sandítottam rá.

– Pedig egész behatóan tanulmányoztál – öltötte rám a nyelvét Brandon. – Amúgy meg, már Liammel járok.

Erre most én kacagtam fel hangosan.

– És mióta? Miután én szálltam ki belőled, vagy Zayn?

– Bunkó! – villantotta rám fakó kék szemeit.

– Öhm, bocs, hogy beleszólok a családi vitába, de rohadtul szomjas vagyok – nyűgösködött Harry.

– Mindjárt ott vagyunk. Addig bírd ki! – mordultam rá, és rögtön ismét azon kezdtem el agyalni, mi a faszt csináljunk velük.

Elég nagy szarban voltunk, mert mégis csak egy drogkereskedő fiát raboltuk el, a másik srácról meg azt sem tudtam, kicsoda. Lassítanom kellett, nehogy túlmenjek a leágazáson, ami a faházhoz vezetett. Már egészen sötét volt, a fák között főleg. Alig lehetett látni valamit, de mivel már ezerszer jártam erre, pontosan ismertem minden egyes bukkanót, és kisebb letérőt. A harmadiknál kellett lehajtanom a felszórt útról, ami már csak sima földút volt, és meglehetősen zötykölődött.

– Ez lenne az a híres nyaraló? – kérdezte Harry.

Mielőtt feloldottam volna a zárat, hátrafordultam hozzá.

– Ugye nem forgatsz semmit a szépséges fejecskédben? Nem akarok balhét.

– Eddig sem balhéztam – biggyesztette le édesen az ajkait.

Igaz. Sőt, még segített is, habár gőzöm nem volt, miért. Kinyitottam az ajtókat, és kiszálltunk. Zayn a karjánál fogva húzta ki a szőke srácot.

– Azt hittem, már sosem érünk ide. Az agyamra ment – morgolódott.

– Mi volt a baja? – néztem Niallre, aki most is fura grimaszt vágott.

– Tele van a segge rózsatüskékkel – tájékoztatott Liam.

– Baszki – nevettem el magam. – Majd Zayn ellát. Na, gyertek!

Előhalásztam a kulcsot a zsebemből. Még jó, hogy mindig a csomagtartómban hordtam, mert néha csak úgy random leugrottam ide. Bementünk a házba, és felkapcsoltam a villanyt. A barátaim már ismerősek voltak errefelé, de Brandon, Harry és Niall nem, ezért ők bámészkodtak. Harry, mintha csak otthon lenne, azonnal a konyhába ment, és ivott.

– Hol a fürdő? – kérdezte Niall.

– Inkább a szobába menj! – intett a fejével Zayn az egyik ajtó felé. – Vetkőzz le, hozok valami fertőtlenítőt.

– Majd Harry kiszedi. Nem fogom neked mutogatni a seggem! – hisztizett Niall.

– Attól félsz, hogy megduglak? – kacagott Zayn. – Meleg vagyok, de nem erőszaktevő.

– Harry? – nézett a barátjára segítségkérően Niall.

– Ne nyafogj már! Én sem másztam rád egyszer sem, Zayn se fog – utasította rendre a barátja.

– Szép kis barát vagy te, mondhatom! Egyáltalán miért vagyunk itt? – akadékoskodott tovább Niall. – Simán leléphettetek volna. Miért hoztatok ide?

– Elmondtátok neki? – kérdeztem Liamtől, mert Zayn már elment valamiféle fertőtlenítőt keresni.

– Muszáj volt, mert nem hagyott békén bennünket.

– Jogom volt tudni, miért hurcoltatok el! – vágott közbe ismét Niall, majd Harryre nézett, aki már a kanapén elterülve szemlélődött. – Most komolyan kényelembe helyezted magad? Mi itt túszok vagyunk, a rohadt életbe már!

– Figyelj, szőke cica! – lépett mellé Zayn. – Én türelmes vagyok, de ha nem hagyod abba, betömöm valamivel azt a nagy szádat!

Somolyogva néztem, ahogy a fülig vörösödött fiút Zayn betaszigálja a szobába.

– A barátod eléggé kiakadt – jegyeztem meg Harrynek, és benéztem a hűtőbe, amiben persze néhány flakon ilyen-olyan szószon kívül semmi sem volt.

– Ahhoz is joga van – nevetett fel Harry a mély hangján. – Nos, akkor valaki elmondja, mi a tervetek?

– El kéne ugrani a legközelebbi benzinkútra – mondtam Liamnek, figyelmen kívül hagyva Harryt. – Brandon elkísér. Vegyetek valami kaját és innivalót – nyomtam a kezébe némi pénzt.

Harry is felállt, és odajött hozzánk.

– Narancslevet, toast kenyeret, vajat, sonkát és zöldségeket is hozzatok. Meg valami gyorskaját Naillnek. Bármit megeszik, csak sok legyen – adta oda Liamnek a kártyáját, nekünk pedig leesett az állunk. – De tudjátok mit? Bőven vásároljatok be mindenből, hogy legyen. Se éhezni, se szomjazni nem szándékozok. Ja, és ha árulnak valami promós göncöt, azt is hozzatok, nem akarok ugyanebben a ruhában aludni.

Liam tanácstalanul nézett rám.

– Felőlem. Addig nem gond, amíg nem a mi pénzünket költi – vontam meg a vállam.

– De nem nekünk kéne diktálni? Miért ő mondja meg, hogy mi legyen? – pattogott Brandon.

– Te örülj, hogy itt vagy, bogaram. Vegyél óvszert is, mert nem árt lenyugtatni a kis szerelmedet – veregettem vállba Liamet, hogy induljanak már el végre. 

Liam kezébe vette a kocsikulcsot, távoztak. Harryvel nyomban egymást méregettük.

– Csábító az a nyálcsere ajánlat – jegyezte meg mosolyogva, és a számra nézett.

De mennyire csábító volt, csakhogy még nem bíztam benne, és józanul akartam gondolkozni. Mielőtt válaszolhattam volna, ismét ő szólalt meg.

– Még nem élnék vele – fordult el hirtelen, és leült vissza a helyére.

Talán ő is hasonlóképpen gondolkodott, mint én. Letelepedtem vele szemben a fotelbe. A szobából Niall nyüszítése hallatszott ki.

– Ugye tényleg nem dugja meg? – mutatott maga mögé Harry.

– Most biztos nem, de éjszaka bármi előfordulhat – vigyorogtam.

– Azt kétlem, mert Niall a lányokat szereti, de inkább mesélj, Lou! Mi ez az egész?

Már megint becézett, és bevallom, nagyon bizsergető érzés volt ezt az ő szájából hallani.

– Nagyjából már tudod – dörzsöltem meg a borostámat, mert nem igazán tudtam, mennyire lehetek őszinte vele. De hát miért is ne, hiszen ha tőlünk nem, az apjától úgyis megtudja majd, mi történt. – Zayn a faterodnak dolgozott, bár szerintem, most találkozott vele először.

– Ó, akkor azért ilyen az arca – szólt közbe azonnal. – Vele nem érdemes ujjat húzni.

– Most már tudjuk, csak tegnap este ez meg se fordult a fejünkben – sóhajtottam.

– Pontosan mit csináltatok?

Az arca komoly volt, zöld szeme pedig egyenesen az enyémbe nézett. El kellett fordulnom, annyira vonzott ez a tekintet.

– Az egyik szállodában adta le az utolsó adag cuccot, mi pedig kint megvártuk a kocsiban. Elszívtunk egy-két spanglit, mert bulizni készültünk, de aztán a bulit ott helyben tartottuk, és apád állta az egészet – hadartam el.

Harry nevetni kezdett, de annyira, hogy a válla is rázkódott bele. Nagyon cuki volt, és a vidámsága rögtön átragadt rám is.

– Kivettünk egy lakosztályt, hozattunk fel piát és kaját, meghívtunk néhány srácot – folytattam a történetem. – Brandon is ott volt, úgy került ide, de különben semmire sem emlékszek. Még arra sem, hogyan jutottam haza.

– Nem semmik vagytok – törölgette Harry a szemeit.

– Szóval, apád valahonnan egyből megtudta, és elkapta Zaynt, aztán lenyúlta a családi ékszerét cserébe, ami elég sokat ér. Azt akartuk visszaszerezni, mert Zaynnek nagyon fontos – magyaráztam.

Harry már a fejét csóválta.

– És az nem zavar, hogy a házban mindenhol kamera van?

Az arcomra fagyott a mosoly. Ha az apja észreveszi, hogy eltűnt Harry, vissza fogja nézni a felvételeket, és akkor nekünk annyi.

– Elsápadtál – kuncogott.

– Írj neki, hogy bulizni vagy – dobtam az ölébe a telefonját, ami eddig a zsebemben lapult.

– Nyugi! Ha egy hétre eltűnnék, se keresne – lökte félre a készüléket.

– Akkor a felvételeket sem nézni meg?

– Hm, nem hinném – vonta meg Harry a vállát. – Tehát, mi a szándékotok velünk? – kérdezte újra.

– Mit tudom én – pattantam fel, és idegesen járkálni kezdtem. – Talán megzsaroljuk apádat, hogy érted cserébe adja vissza a gyűrűt.

– Ez aztán hatalmas terv – tapsolt kettőt. – Nem is fogja tudni, ki zsarolta meg. Mellesleg, ő inkább azért fizetne, hogy soha ne engedjetek vissza.

Én is tudtam, hogy hülyeség, amit mondtam, de Harry utolsó mondatára felkaptam a fejem.

– Miért? Ennyire rossz a viszony köztetek? Ezért segítettél?

Harry bólintott.

– Mondhatni, hogy az apám és én, nem igazán kedveljük egymást.

Ekkor Niall sántikált ki a szobából, kezét a fenekére szorította.

– Hat tüske volt bennem, és Zayn letaperolt – panaszolta.

– Hogy szedtem volna ki, ha nem érek hozzád? – bukkant fel mögötte a feketehajú barátom. – Amúgy meg jó segge van a haverodnak – kacsintott Harryre.

– Hallottam ám – kiabált a konyhából Niall.

– A többiek? – kérdezte Zayn tőlem.

– Elküldtem őket kajáért, de beszélnünk kellene – rágcsáltam a számat idegesen.

– Azt én is tudom. Mi legyen? Bezárjuk őket addig a szobába?

Harry kuncogott.

– És mivel veszel rá, hogy bemenjek oda? A vízipisztolyoddal?

Ez mekkora égő volt. Már akkor majd elsüllyedtem, mikor Zayn elővette. Fogalmam sincs, hogy került hozzá. Talán valamelyik buliból maradhatott a kocsimban, és zsebre dugta. Mondjuk, Niall bevette, hogy igazi, na de akkor is ciki volt, ahogy ez az egész szarság is.

– Nem kell őket bezárni. Harry nem bírja az apját, úgyhogy beszélhetünk előtte – ültem le újra.

– Na, végre! Akkor mondhatom a tervem? – kérdezte Harry, mire megint csodálkozva kaptuk rá a tekintetünket. – Vagy inkább várjuk meg a többieket? Kihúzlak benneteket a bajból, fiúk – vigyorgott szélesen.

Most aztán végképp kezdtem elveszíteni a fonalat. Lényegében ki is itt a főnök?

4. fejezet