Kéretlen kerítők - 11. fejezet

 

foto: pixabay

11. fejezet: Megvilágosodás 

Alisha

Akkora volt a felfordulás körülöttem, hogy azt sem tudtam, hol áll a fejem. Ráadásul mindenféle vacak gondolatok kínoztak. Megkönnyebbültem, amikor Fabian közölte, hogy nem akar munkahelyi kapcsolatot, ugyanakkor mégis csalódott voltam, és piszkosul bántotta az önérzetem a dolog. Megkapott és ennyi. Kész, téma lezárva. Szóban. Merthogy lélekben ez rohadtul nem ment ilyen könnyen, ám valahogy mégis muszáj lesz túltennem magam rajta. De legalább nem rúgott ki. Ez is valami.

A fiúk felhozták az összes aktámat, ami mind az asztalomon pihent, így próbáltam valamiféle rendet tenni, amikor Fabian lépett be hozzám, és letett elém egy kávét.

– Életet mentettél, köszönöm – néztem rá hálásan, de bár ne tettem volna, mert a pasi olyan szépen mosolygott rám, hogy majdnem lefolytam az asztal alá. Mától gyűlölöm a kék színt.

– Holnap már kicsit nyugisabb lesz – mondta, és leült velem szemben.

El sem tudtam képzelni, hogyan fogok minden egyes nap ezekbe a szemekbe nézni, melyek most is engem fürkésztek. Feszülten kortyoltam bele a forró italba.

– Hm, honnan tudtad, hogy így szeretem? – kérdeztem, mikor megéreztem a fahéj csábító aromáját.

– Nem tudtam – vonta meg a vállát, és utána rögtön megköszörülte a torkát.

Reméltem, nem mindenben ilyen tökéletes, mert amit eddig mutatott magából, mindenben túl jónak tűnt. Biztosan akadt valami hibája a pasasnak. Ha megtalálom, abba fogok kapaszkodni. Az talán segít életben tartani.

– Felraktam rá az összes programot, és beállítottam az e-maileket. – Rudy jelent meg, és letette Fabian elé a laptopját.

– Nagyszerű, köszönöm. Majd később, ha elkészültél mindennel, beszéljünk, mert lenne néhány kérésem – nézett fel Fabian az állát vakargató Rudyra.

A két pasas komikusan festett egymás mellett. Rudy, a nagy, szőrös hasával, a bozontos szakállával, és a jóképű Fabian, a maga hanyag eleganciájával.

– A túlzott kávéfogyasztás és a stressz magas vérnyomást idéz elő, ami jelentősen csökkenti a férfi potenciát – közölte Rudy Fabiannel, majd sarkon fordult, és kivonult.

Fabian olyan értetlen arcot vágott, hogy a szám elé kellett kapnom a kezem, ne vegye észre a mosolyomat.

– Ezt most miért mondta? – nézett rám segítségkérően.

– Ő ilyen. Majd megszokod – legyintettem, és inkább nekiláttam a pakolászásnak.

A nap úgy elrepült, hogy szinte észre sem vettem. Volt, ami lekössön. Mindenki igyekezett kialakítani a saját kis életterét, így alig-alig váltottunk néhány szót egymással. A nap végére a tárgyaló teljesen átalakult. A kanapék és a fotelek bekerültek a helyükre, a polcokon ott sorakoztak az akták, a projektor és a kivetítő beállítva Fabian mögé, a tervezőasztalok az ablak előtt, úgyhogy a korábbi tárgyaló máris igazi munkahelynek nézett ki.

Az előtérben nem volt ilyen fényes a helyzet, mert ugyan a panelek már álltak, de még óriási felfordulás fogadott, amikor hazafelé indultam.

– Gondolom, most nem vár semmilyen üzenet a kocsimon – nyújtotta felém a rúzsomat Fabian a lift előtt. – Elejtetted, amikor…

Az arcom vörösebbre válthatott, mint a rúzs színe.

– Azóta őrizgeted? – léptem be a fülkébe.

– Először vissza sem akartam adni. Kedves emlék – közölte lágyan, és beállt mellém.

Mindjárt elájulok! Szájból szájba lélegeztetést kérek!

– Azt mondtad, felejtsük el – bámultam mereven az ajtót, hogy amint kinyílik, eltűnhessek.

– Azért is adtam vissza – motyogta alig hallhatóan.

Az ajtó kitárult.

– Akkor, viszlát, holnap – fordultam felé egy pillanatra.

– Holnap… – mosolygott, és ő is elindult a kocsijához.

Utáltam, amiért a pulzusom mindig meglódult, amikor a közelében voltam, de a piszkos gondolataimat még inkább. Újra és újra át akartam élni azt, ami abban a sötét, poros helyiségben történt, aminek az ajtaját most is úgy szuggeráltam, mintha valami csoda lenne mögötte.

Morcosan ültem be a kocsimba, és hazahajtottam. A ház előtt Brenda és Penny pakoltak ki Brenda kis fekete Fordjából. Úgy tűnt, kihasználták, hogy hamarabb eljöhettek, és bevásároltak.

– Segítsek? – kérdeztem.

– Nem kell, már az utolsó adagok – hárított Brenda.

Megtartottam nekik az ajtót, amíg bemennek. A konyha felől már finom illatokat éreztem. Gyorsan ledobtam a cipőmet, és siettem a többiek után.

– Korábban eljöttél? – kérdeztem Brunót, mert ő már a konyhában szorgoskodott.

Felültem az egyik bárszékre, hogy ne legyek útban.

– Csak fél órával. Olasz kaja lesz, remélem, éhes vagy – felelte egy kedves mosoly kíséretében.

Bruno kötényben, egyszerű pólóban és tréningnadrágban épp olyan szexi volt, mint mikor a legdivatosabb göncöket húzta magára. Rudy leült mellém, a lányok pedig elkezdték kiüríteni a táskákat.

– Eléggé éhes vagyok – feleltem. – Ha odaférek, majd megterítek, addig gyorsan átöltözök.

Kényelmes ruhába bújtam, és mire visszamentem, a két lány is ott ücsörgött Rudy mellett a pultnál, én pedig bementem Brunóhoz, hogy elővegyem a tányérokat.

– Ki kezdje? – kérdezte Penny.

– Majd én. Rövid leszek – szólalt meg Rudy. – Szerintem a pasas rendben van.

Mindenki egyetértően bólintott.

– Akkor én jövök – vette át a szót ismét Penny. – Nekem sincs semmi bajom vele, azonkívül, hogy ha ránézek is benedvesedem.

Letettem a tányérokat a kezemből, mert kezdett érdekessé válni a beszélgetés. Bruno is elfordult a tűzhelytől, és nekidőlt a pultnak.

– Te egy szobanövénytől is benedvesedsz, olyan régen dugtak már meg – vetette oda Rudy félvállról.

– Ezt épp te mondod? A képernyőn kívül láttál már egyáltalán puncit közelről? – csattant fel Penny.

– Mellmániás vagyok, úgyhogy rossz a kérdés – vonta meg a vállát Rudy.

– Azt hiszem, eltértünk a tárgytól – szólt közbe Brenda. – Én következem. A véleményem az, hogy jó fej. Úgy érzem, nem fog kirúgni, és délben még sütit is hozott fel nekem a büféből.

Láttam Brendán, hogy elpirult. Feleslegesen pánikolt, erre ő maga is rájött.

– Tényleg? Ez igazán kedves volt tőle – jegyeztem meg.

– Mondhatom én is? – keverte meg a tésztát Bruno, majd újra felénk fordult.

– Szerintem, én tudom a választ – kuncogtam.

– Ha Maximra gondolsz, akkor igen. Méghozzá egy bazi nagy igen. Máris imádom – vigyorgott. – Ami pedig a te pasidat illeti…

– Nem a pasim – vágtam közbe.

– Mindegy. Szóval, Fabian Hardy szimpi, de bizonytalan, ami valószínűleg csak miattad van, mert rendesen bezavartál a képbe, és nem igazán tudja, mit kezdjen a helyzettel – közölte a meglátásait.

– Tévedsz – fontam össze a karomat magabiztosan a mellkasom előtt. – Nagyon is tudja, mit akar.

– És mit? – kérdezte Penny.

Megvontam a vállam.

– Semmit. Amikor felhívott a hetedikre, közölte, hogy felejtsük el az egészet, mert nem akar munkahelyi kapcsolatot. Úgyhogy ezzel vége. Csak munkatársak leszünk.

Mindenki lefagyott egy pillanatra. Valószínűleg nem erre számítottak.

– A szemét! – bukott ki Rudyból. – Visszaszívom, amit mondtam. Mégsem oké a fickó.

– Hogyhogy a szemét? – fordultam felé értetlenül. – Ez így normális.

– Egy frászt az – csattant fel Brenda is.

– Megkettyintett, aztán eldob? Mégis, hogy képzeli? – csapott a pultra Penny.

– Hé, álljatok már meg! Miről beszéltek? – tártam szét a karom.

Bruno a vállamra tette a kezét.

– Arról beszélnek, édesem, hogy amint a pasid megtudta, mi a helyzet, bepánikolt, és most próbálja játszani a komoly főnököt, aki nem kefél az alkalmazottaival – világosított fel, majd elfordult tőlem, hogy leszűrje a tésztát.

– És ez nekem miért baj? – tettem fel a kérdést, mert nem értettem, miért vannak így felháborodva.

– Ha téged nem zavar, hogy kihasznált… – vonta meg a vállát Penny.

Mi? Miről beszélnek?

– Nem használt ki. Akkor még nem is tudtuk, hogy együtt fogunk dolgozni – tiltakoztam.

– Emlékeztetnélek arra, ami a bárban történt – szólalt meg újra Bruno. – Mikor is volt? Két napja?

– Mi történt a bárban? – kérdezte Rudy.

– Basszus, Bruno! – néztem rá mérgesen, amiért elárult. – Inkább együnk – rontottam ki a tányérokkal a kezemben az étkezőbe.

Hangos csörömpöléssel terítettem, és végig éreztem a tekinteteket magamon. A válaszomat várták. A szememet forgatva pördültem meg.

– Oké! A szombat este is bepróbálkozott – árultam el.

Senki sem mukkant meg a bejelentésemre. Bruno kitette a tésztát és a szószt az asztalra, majd mindenki leült. Már rendesen kezdett zavarni a beállt csend. Tudtam, hogy valami jár a fejükben.

– Tehát, ha jól értem – nyúlt a kiszedő után Rudy –, akkor szombaton is simán megfektetett volna, és ma ugyanúgy az arcodba vágja, hogy semmi sem lehet közöttetek.

Így összefoglalva, nem volt kellemes szembesülni az igazsággal. Az a pasi tényleg kihasznált volna engem. Ismét síri csendben kezdtünk enni. Hagyták, hogy emésszem egy ideig a dolgot.

– A picsába! – csaptam le az evőeszközöm, és még egy picit ugrottam is egyet ültőhelyemben.

– Jó reggelt! – vigyorgott Bruno.

– Te túl jó nő vagy ahhoz, hogy ilyet tegyen veled – motyogta tele szájjal Rudy.

– Kösz, de látod, mégis megtette – támasztottam meg az állam a tenyeremen.

– Meg fogja bánni. Szerintem egy kicsit megleckéztethetnénk – vetette fel Penny.

– Hogyan? Még nem is ismerjük – törölte meg a száját Brenda.

– Eszetekbe nem jusson! Nem érdekel az a pasi! – morogtam magam elé.

Kár lett volna tagadni, elkeseredtem. Ez így egészen más megvilágításba helyezte a dolgokat a fejemben.

– Dehogy nem érdekel. Csak rád kell nézni – dőlt hátra Bruno. – Szerintem nem ártana, ha egy picikét húznád az agyát. Visszavághatnál neki.

– Ez tényleg jó ötlet! – csillant fel Penny szeme. – Kínozd meg egy kicsit.

Szomorúan bambultam az asztalt, miközben mindenféle gondolatok pörögtek a fejemben. Eddig sem éreztem jól magam ettől a helyzettől, de most végképp nem.

– Pedig ma még habos, fahéjas kávét is hozott nekem. Eltalálta, hogyan szeretem – sóhajtottam.

– Egy frászt! Én árultam el neki – felelte éles hangon Penny.

Felkaptam a fejem.

– Mekkora kamugép! Amikor rákérdeztem azt mondta, nem tudta, hogy így szeretem – háborogtam. Ez a pasi az orromnál fogva vezet engem! – Oké, azt hiszem, igazatok van. Megérdemel egy kis kínzást. Nehogy már azt higgye, ő diktál! Csak a munkában a főnököm. Majd én megmutatom neki, hogy nem olyan könnyű engem levegőnek nézni! – csapkodtam az asztalt a tenyeremmel.

Még én is meglepődtem a kirohanásomon. Mintha nem is magamat hallottam volna. Úgy tűnt, most tört felszínre a csalódottságom, amiért ilyen pofátlanul a szemembe vágta, hogy nem kér tovább belőlem. Igaz, én is ezt mondtam neki szombaton, de teljesen más okból. Szégyelltem, amit tettem, és nem akartam, hogy könnyűvérű nőnek tartson. Erre most kiderült, hogy baromira annak gondol, és kínos lenne számára mindez a munkahelyen.

– A legdögösebb ruhád vedd fel holnap. Segítek kiválasztani – kacsintott rám Bruno.

– Én pedig kisminkellek – ajánlotta Brenda.

– És én mit csináljak? Feltűzzem a hajad? – kérdezte Penny.

– Ajj, imádlak titeket, de megoldom egyedül – ráztam a fejem.

– Nekem is van néhány ötletem – meredt maga elé Rudy elgondolkodva.

– Inkább nem akarom tudni, mik azok – nevettem el magam. – Na, jól van. Ki mosogat?

Erre persze nagy hallgatás lett a válasz.

– Oké, majd én megcsinálom, amiért ilyen rendesek vagytok velem – vállaltam magamra.

Meg fogom mutatni annak a kékszemű szörnyetegnek, hogy nem minden úgy lesz, ahogyan azt ő elképzeli.

12. fejezet