19. fejezet
Vasárnap nem futottunk össze Louis-val, mert egyrészt várt rám néhány igen
régóta halasztott házimunka, konkrétan a szobám és a garázs kitakarítása, amit
megígértem a szüleimnek, másrészt mindkettőnknek tanulnunk kellett. Ő a szóbeli
vizsgáira készült, én pedig az utolsó témazárókra. Csak telefonon beszültünk és
chateltünk, egészen addig, amíg jó éjt nem kívántunk egymásnak.
Reggel izgatottan készülődtem, ugyanis Louis ragaszkodott hozzá, hogy ő
vigyen el suliba, és értem is akart jönni. Tudtam, miért csinálja. Meg akarta
mutatni mindenkinek, hogy együtt vagyunk. Nem volt okom a tiltakozásra, hiszen
a szüleim és a barátaim előtt már megnyíltam, az pedig nem érdekelt, mit
szólnak majd mások. A legfontosabb emberek mellettem álltak, és csak ez az egy
számított. Nem mellesleg, én is büszke voltam arra, hogy Louis az enyém, és nekem
sikerült az, ami senki másnak nem. Megkaptam, és nem csak a testét, de a lelkét
is. Igaz, az előbbit még nem teljes egészében, de pont ez volt a jó benne.
– Mindig a napom fénypontjának számított, amikor reggelente először
pillanthattalak meg a suliban – üdvözölt Louis ezekkel a kedves szavakkal, én
pedig alig bírtam megállni, hogy ne ugorjak a nyakába emiatt.
A kocsiját támasztotta, és leplezetlen érdeklődéssel mért végig, de ezúttal nem
pirultam bele.
– Akkor azt lopva tehetted, mert sosem vettem észre – léptem oda hozzá,
és puha csókolt leheltem az ajkaira.
Louis mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót. Szinte biztos voltam benne,
hogy anya az ablakból les minket, és büszkén feszítettem, amiért épp a
lovagias Louis-t láthatta. A vicces az volt a dologban, hogy gyakorlatilag alig
több, mint öt perc alatt odaértünk, annyira közel laktunk a sulihoz. De nem is
ez volt a lényege az egésznek.
– Gondolom, nem zavar, ha elkísérlek az ajtóig – mondta Louis,
miután kiszálltunk.
– Te tényleg meg akarsz mutatni mindenkinek – forgattam a szemem.
– Naná, hogy meg! – fűzte össze az ujjainkat, és együtt a bejárat felé
sétáltunk.
Éreztem a kíváncsi tekinteteket magamon, és hogy leplezzem a zavarom, a
távolban ácsorgó barátimra koncentráltam, akik viszont széles vigyorral vártak
bennünket. Lola is ott állt közöttük, derekán Zayn keze pihent. Nagyon szép pár
voltak, és reméltem, egyik sem fog csalódni a másikban.
– Ezt nevezem. Ez az igazi belépő – biccentett felénk elismerően Zayn.
– Ja, máris egész nyárra adtatok témát nekik – bökött Liam a fejével a
mögöttünk álló sokaság felé, de én hátra sem mertem nézni, csak Niallre
vigyorogtam, aki szintén ugyanezt csinálta. Örült nekünk, és ez jólesett.
Louis kezet fogott a barátaimmal, majd felém fordult.
– Félkor végzel, igaz? Elmenjünk valahová ebédelni vagy főzzek neked?
– Micsoda? – nevettem el magam. – Te tényleg főznél nekem?
– Baszki, Harry! Még a végén irigy leszek – szólt be nyomban Liam.
Louis feltartotta felé a középső ujját, de a szemét le sem vette rólam.
– Nos?
– Imádnám látni a kötényes Louis-t – feleltem, mire ő azonnal a számra
tapadt.
Nos, ez volt a fél suli előtti debütálásunk, ami azt eredményezte, hogy a
maradék két hétben mindenki engem bámult, és meglepetésemre még népszerűbb
lettem, mint annak idején, amikor Lolával jártam. Magam sem értettem az okát,
de mindenki jó előre köszönt nekem. A lányok kuncogva, a fiúk elismerően,
esetleg érdeklődőn. Igen. Elég hamar rájöttem, kik a melegek, vagy kik azok,
akik eddig ügyesen titkolták, mert olyan pillantásokat kaptam tőlük, hogy az
néha engem is zavarba hozott.
Louis-nak persze nem beszéltem ezekről az apró megkörnyékezésekről. Arról
sem, hogy miután a haverokkal elmentünk egy szórakozóhelyre, és Louis
szemérmetlenül lépten-nyomon lesmárolt, csupa ismeretlen srácok jelöltek be a
közösségi oldalaimon. Nem tulajdonítottam jelentőséget egyiknek sem, mert fülig
szerelmes voltam, és egyébként is más dolgok foglaltak le. Többé-kevésbé az,
hogy felfedezzem a testiség minden örömét az én odaadó szerelmemmel, akivel még
mindig nem jutottunk el odáig, mégpedig nem miattam. Louis egyszerűen nem volt
rá hajlandó, mert szerinte még nem álltam készen rá, én meg már lassan ott
tartottam, hogy könyörögni fogok neki.
Nekem véget ért a suli, Louis-nak pedig a vizsgái. Nálunk voltunk, ahogy az
utóbbi időben legtöbbször. A szüleim kedvelték Louis-t, és ez kölcsönös volt.
Louis jókat tudott beszélgetni apával, anya pedig ismét áldozhatott a süti
sütési szenvedélyének, és ezúttal senki sem szólta le miatta.
Ezen az estén kettesben voltunk, mert a szüleimet áthívták Rogersék
vacsorára, hálából, amiért apa elkészítette nekik az átalakítási terveket. A
szobámban fetrengtünk, pontosabban egészen addig ezt csináltuk, amíg Louis rám
nem mászott, mert onnantól kezdve egykettőre ruha nélkül találtuk magunkat, és
eszement szenvedéllyel faltuk egymás ajkait.
– Kérlek, ma ne utasíts vissza! – esdekeltem kifulladva.
Éreztem már őt magamban, igaz, csak egy ujját, de imádtam, és attól
többet akartam. Sokkal, de sokkal többet.
– Nincs nálam semmi – keresett kifogásokat.
– Mindent beszereztem – árultam el neki.
– Készültél? – nézett rám csodálkozva.
Összegabalyodva feküdtünk egymás mellett, kezem a derekán, az ő lába
pedig keresztben rajtam.
– Gondoltam, nem baj, ha tartok itthon – vontam meg a vállam, de azért egy
picit zavarba jöttem.
– Rendben – vágta rá Louis, én meg nem akartam elhinni. Tényleg
beleegyezett?
Villámgyorsan előkaptam a fiókból az óvszert és a flakont, mielőtt
meggondolta volna magát. Mindkettőt ledobtam mellénk az ágyra, és Louis
kipirosodott ajkaira borultam. A tudat, hogy végre eggyé válhatok vele,
izgatottá tett, ám amikor ő vezette a kezem a fenekére, meglepetten kaptam fel
a fejem. Louis persze mosolygott, és épp olyan gyönyörű volt, mint ilyenkor
mindig.
– Te irányítasz – közölte.
– Miért? – ráncoltam a homlokom.
– Mert abban már van gyakorlatod, és mert most így szeretném.
Feleslegesnek éreztem vitába szállni vele, mert ez a lehetőség épp úgy
feltüzelt, és meg is értettem, miért akarta így. Első tapasztalatszerzésnek
ideálisabb volt a fordított felállás. Louis bizalma igazán jólesett, és
igyekeztem a lehető leggyengédebben meghálálni ezt. Életem legjobb
szeretkezésében lehetett részem, és őt elnézve, talán hasonlóan érezhetett.
Arca gyönyörűen kipirult, és csak úgy sugárzott róla a kielégültség. Izzadt
haja a homlokára tapadt, szeme csillogott, mellkasa pedig szaporán járt
fel-alá. Csak rövid ideig csodáltam őt, aztán kimerülten mellé rogytam. Percek
kellettek hozzá, mire képesek voltunk megszólalni.
– Olyan jó vagy benne, hogy talán legközelebb is így akarom – fordította
felém Louis a fejét, és a szépséges mosolya most sem hiányzott az arcáról.
– Nem tudom, miért féltesz ennyire. Mert ugye azért halogatod? – vontam
kérdőre.
– Csak azt szeretném, hogy a lehető legjobb legyen az első élményed. Félek,
hogy elbaszom – vallotta be.
Annyira édes volt ilyenkor. Egyre jobban szerettem őt.
– Nem akarsz fájdalmat okozni. Neked fájt most?
– Nem, mert figyeltél rám – sóhajtotta.
Az arcára fektettem a tenyeremet.
– Az életem is rád bíznám, Lou!
– Basszus, Harry! Kicsinálsz – vont magához szorosan, és a fülembe súgta
mennyire szeret. Ettől tökéletesebb első alkalmunk nem is lehetett volna.
Ekkor még nem gondoltam, de három nap múlva megtörtént a második is,
pontosabban az én második első alkalmam. Utána rögtön megértettem, mitől
féltett Louis. Az elején valóban kellemetlen volt, de szerencsére csak rövid
ideig tartott, és nem hagyott bennem olyan nyomokat, hogy legközelebb ne
akartam volna. Sőt, csak úgy akartam. Nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, és
úgy éreztem, minden tökéletes.
Zayn továbbra is Lolával járt, így gyakran összefutottunk a házukban.
Előfordult, hogy együtt filmeztünk, kajáltunk, vagy elhívtuk oda Niallt és
Liamet is, akiknek még mindig nem volt barátnőjük, éppen ezért a tervezett
tóparti nyaralást is halasztottuk. Liam időközben már hazacuccolt, ugyanis az
apja elköltözött, és végre újra nyugi vette körül, mert az anyjának nem volt
kivel veszekednie.
Louis viselkedése kezdett meggyőzni, hogy valóban nem lesz közöttünk
semmi baj akkor sem, ha elmegy fősulira. Még a fiúk és Lola is megjegyezte,
hogy sosem látták őt ilyennek, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Szerintük
ez az én érdemem volt, pedig nem. Louis önmagától változott meg, mert komolyan
vette a kapcsolatunkat.
Már július közepe volt, és piszok meleg. Kitártam a szobám ablakát, és
felültem a párkányra, kezemben a telefonommal. A fiúknak akartam írni, hogy
holnap elugorhatnánk valahová, mert már második hete nem voltunk sehol, amikor
észrevettem egy üzenetküldési engedélykérést, valami Adamtől. Semmi egyebet nem
írt, csak köszönt. Megnyitottam a profilját. Egy szőke, világoskék szemű,
jóképű fiú mosolygott a kamerába. Az arca ismerősnek tűnt, mintha láttam volna
már valahol, de nem ugrott be, hogy hol. Megnyitottam a többi fotóját, és akkor rájöttem.
Adam nem más, mint Niall unokatestvére, de kölyökkorában láttam utoljára, ahhoz képest
pedig most teljesen másképp nézett ki.
Azonnal megadtam az engedélyt azzal, hogy visszaköszöntem neki, és úgy
voltam vele, majd ír, ha akar. Ezután üzentem a fiúknak, ők persze nyomban
rácsaptak a lehetőségre. Még Louis is, mert már ő is bent volt a chatszobában,
ugyanis addig rágta a fülem, amíg be nem hívtam. A többiek sem ellenezték, mert
megkedvelték őt, a poénjait pedig kifejezetten bírták.
Adam: Azt hittem, már sosem veszed észre.
Meglepődtem, amikor felugrott az üzenet.
Harry: Jobb későn, mint soha. Alig ismertelek fel, ezer
éve nem láttalak.
Gőzöm nem volt, mit akarhat tőlem Adam, Niallnek pedig el is felejtettem
megemlíteni, hogy rám írt az uncsitesója.
Adam: Én is rendesen rácsodálkoztam a fotóidra, amikor
megláttam őket. Mindig is helyes srác voltál, de most…
Meredten bámultam a képernyőt, és próbáltam nem félreérteni a dolgot.
Harry: Te is sokat változtál.
Adam: Remélem, pozitív irányba.
Erre nem tudtam, mit írjak, és még mindig nem derült ki, mit akar.
Harry: Határozottan.
Nem akartam hazudni, meg amúgy sem írhattam mást.
Adam: A városba költöztem, mert itt kezdem a fősulit.
Mivel senkit sem ismerek, gondoltam, összefuthatnánk.
Ez megint eléggé gyanúsnak tűnt, és nem nagyon tudtam, mit kezdjek ezzel
a helyzettel. Itt kezdi a fősulit? Akkor
Lou-val együtt.
Harry: Niall nem említette. Holnap elugrunk a
Fash-be. Ha van kedved, csatlakozhatsz.
Adam: Szuper! Nem tudom, melyik az, de majd rákeresek.
Harry: Oké, akkor ott találkozunk. Lépek, mert húzós
napom volt.
Hazudtam, mert valahogy zavart ez az egész beszélgetés. Adam elköszönt,
és én azonnal felhívtam Niallt.
– Gáz van? – kérdezte nyomban, hiszen már este kilenc is elmúlt.
– Rám írt az unokatesód.
– Melyik?
– Adam. Azt mondta a városba költözött, és holnap el akar jönni velünk
bulizni – hadartam. – Neked is írt?
– Nem. Azt sem tudtam, hogy itt van. Legalább három éve nem láttam –
felelte Niall, és éreztem a hangjában a meglepettséget.
– Adam meleg? – bukott ki belőlem, mert semmi másra nem tudtam gondolni,
miért pont nekem írt.
– Gőzöm sincs. Amikor legutóbb dumáltam vele, még csak tizenhat volt, és
nem igazán érintettük ezt a témát.
Niall válaszával nem lettem előrébb, de akkor majd kiderül. Ha esetleg az,
csak lesz annyi esze, hogy Louis jelenlétében ne mozduljon rám. Na, meg persze
Lou-ra se.
– Jó, az is lehet, hogy nincs ebben semmi, csak meglátott, és megkeresett
– tűnődtem.
– Inkább erről lehet szó. Nehezen tudnám elképzelni róla.
– Rólam is nehezen tudtad – vágtam közbe.
– Ez igaz. Utánajárjak a dolognak? – ajánlotta Niall.
– Nem, holnap úgyis kiderül. Leteszem, mert Lou vár – mondtam, és meg sem
várva Ni válaszát, kinyomtam.
Mióta együtt jártunk, minden este ugyanaz volt a programunk.
Beszélgettünk, néha más egyebet csináltunk, mert rendkívül izgalmasnak
tartottuk a virtuális szexet aztán jó éjt kívántunk egymásnak. Már nyitottam volna meg
Louis üzenetét, amikor megláttam az értesítéseket. Adam az összes képemet
szivecskékkel látta el. Most már kezdtem hinni, nem tévedtem. A srác nem
véletlenül írt rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése