Visszatalálunk - 19. fejezet

 

19. fejezet

Vasárnap nem futottunk össze Louis-val, mert egyrészt várt rám néhány igen régóta halasztott házimunka, konkrétan a szobám és a garázs kitakarítása, amit megígértem a szüleimnek, másrészt mindkettőnknek tanulnunk kellett. Ő a szóbeli vizsgáira készült, én pedig az utolsó témazárókra. Csak telefonon beszültünk és chateltünk, egészen addig, amíg jó éjt nem kívántunk egymásnak.

Reggel izgatottan készülődtem, ugyanis Louis ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el suliba, és értem is akart jönni. Tudtam, miért csinálja. Meg akarta mutatni mindenkinek, hogy együtt vagyunk. Nem volt okom a tiltakozásra, hiszen a szüleim és a barátaim előtt már megnyíltam, az pedig nem érdekelt, mit szólnak majd mások. A legfontosabb emberek mellettem álltak, és csak ez az egy számított. Nem mellesleg, én is büszke voltam arra, hogy Louis az enyém, és nekem sikerült az, ami senki másnak nem. Megkaptam, és nem csak a testét, de a lelkét is. Igaz, az előbbit még nem teljes egészében, de pont ez volt a jó benne.

– Mindig a napom fénypontjának számított, amikor reggelente először pillanthattalak meg a suliban – üdvözölt Louis ezekkel a kedves szavakkal, én pedig alig bírtam megállni, hogy ne ugorjak a nyakába emiatt.

A kocsiját támasztotta, és leplezetlen érdeklődéssel mért végig, de ezúttal nem pirultam bele.

– Akkor azt lopva tehetted, mert sosem vettem észre – léptem oda hozzá, és puha csókolt leheltem az ajkaira.

Louis mosolyogva nyitotta ki nekem az ajtót. Szinte biztos voltam benne, hogy anya az ablakból les minket, és büszkén feszítettem, amiért épp a lovagias Louis-t láthatta. A vicces az volt a dologban, hogy gyakorlatilag alig több, mint öt perc alatt odaértünk, annyira közel laktunk a sulihoz. De nem is ez volt a lényege az egésznek.

– Gondolom, nem zavar, ha elkísérlek az ajtóig – mondta Louis, miután kiszálltunk.

– Te tényleg meg akarsz mutatni mindenkinek – forgattam a szemem.

– Naná, hogy meg! – fűzte össze az ujjainkat, és együtt a bejárat felé sétáltunk.

Éreztem a kíváncsi tekinteteket magamon, és hogy leplezzem a zavarom, a távolban ácsorgó barátimra koncentráltam, akik viszont széles vigyorral vártak bennünket. Lola is ott állt közöttük, derekán Zayn keze pihent. Nagyon szép pár voltak, és reméltem, egyik sem fog csalódni a másikban.

– Ezt nevezem. Ez az igazi belépő – biccentett felénk elismerően Zayn.

– Ja, máris egész nyárra adtatok témát nekik – bökött Liam a fejével a mögöttünk álló sokaság felé, de én hátra sem mertem nézni, csak Niallre vigyorogtam, aki szintén ugyanezt csinálta. Örült nekünk, és ez jólesett.

Louis kezet fogott a barátaimmal, majd felém fordult.

– Félkor végzel, igaz? Elmenjünk valahová ebédelni vagy főzzek neked?

– Micsoda? – nevettem el magam. – Te tényleg főznél nekem?

– Baszki, Harry! Még a végén irigy leszek – szólt be nyomban Liam.

Louis feltartotta felé a középső ujját, de a szemét le sem vette rólam.

– Nos?

– Imádnám látni a kötényes Louis-t – feleltem, mire ő azonnal a számra tapadt.

Nos, ez volt a fél suli előtti debütálásunk, ami azt eredményezte, hogy a maradék két hétben mindenki engem bámult, és meglepetésemre még népszerűbb lettem, mint annak idején, amikor Lolával jártam. Magam sem értettem az okát, de mindenki jó előre köszönt nekem. A lányok kuncogva, a fiúk elismerően, esetleg érdeklődőn. Igen. Elég hamar rájöttem, kik a melegek, vagy kik azok, akik eddig ügyesen titkolták, mert olyan pillantásokat kaptam tőlük, hogy az néha engem is zavarba hozott.

Louis-nak persze nem beszéltem ezekről az apró megkörnyékezésekről. Arról sem, hogy miután a haverokkal elmentünk egy szórakozóhelyre, és Louis szemérmetlenül lépten-nyomon lesmárolt, csupa ismeretlen srácok jelöltek be a közösségi oldalaimon. Nem tulajdonítottam jelentőséget egyiknek sem, mert fülig szerelmes voltam, és egyébként is más dolgok foglaltak le. Többé-kevésbé az, hogy felfedezzem a testiség minden örömét az én odaadó szerelmemmel, akivel még mindig nem jutottunk el odáig, mégpedig nem miattam. Louis egyszerűen nem volt rá hajlandó, mert szerinte még nem álltam készen rá, én meg már lassan ott tartottam, hogy könyörögni fogok neki.

Nekem véget ért a suli, Louis-nak pedig a vizsgái. Nálunk voltunk, ahogy az utóbbi időben legtöbbször. A szüleim kedvelték Louis-t, és ez kölcsönös volt. Louis jókat tudott beszélgetni apával, anya pedig ismét áldozhatott a süti sütési szenvedélyének, és ezúttal senki sem szólta le miatta.

Ezen az estén kettesben voltunk, mert a szüleimet áthívták Rogersék vacsorára, hálából, amiért apa elkészítette nekik az átalakítási terveket. A szobámban fetrengtünk, pontosabban egészen addig ezt csináltuk, amíg Louis rám nem mászott, mert onnantól kezdve egykettőre ruha nélkül találtuk magunkat, és eszement szenvedéllyel faltuk egymás ajkait.

– Kérlek, ma ne utasíts vissza! – esdekeltem kifulladva.

Éreztem már őt magamban, igaz, csak egy ujját, de imádtam, és attól többet akartam. Sokkal, de sokkal többet.

– Nincs nálam semmi – keresett kifogásokat.

– Mindent beszereztem – árultam el neki.

– Készültél? – nézett rám csodálkozva.

Összegabalyodva feküdtünk egymás mellett, kezem a derekán, az ő lába pedig keresztben rajtam.

– Gondoltam, nem baj, ha tartok itthon – vontam meg a vállam, de azért egy picit zavarba jöttem.

– Rendben – vágta rá Louis, én meg nem akartam elhinni. Tényleg beleegyezett?

Villámgyorsan előkaptam a fiókból az óvszert és a flakont, mielőtt meggondolta volna magát. Mindkettőt ledobtam mellénk az ágyra, és Louis kipirosodott ajkaira borultam. A tudat, hogy végre eggyé válhatok vele, izgatottá tett, ám amikor ő vezette a kezem a fenekére, meglepetten kaptam fel a fejem. Louis persze mosolygott, és épp olyan gyönyörű volt, mint ilyenkor mindig.

– Te irányítasz – közölte.

– Miért? – ráncoltam a homlokom.

– Mert abban már van gyakorlatod, és mert most így szeretném.

Feleslegesnek éreztem vitába szállni vele, mert ez a lehetőség épp úgy feltüzelt, és meg is értettem, miért akarta így. Első tapasztalatszerzésnek ideálisabb volt a fordított felállás. Louis bizalma igazán jólesett, és igyekeztem a lehető leggyengédebben meghálálni ezt. Életem legjobb szeretkezésében lehetett részem, és őt elnézve, talán hasonlóan érezhetett. Arca gyönyörűen kipirult, és csak úgy sugárzott róla a kielégültség. Izzadt haja a homlokára tapadt, szeme csillogott, mellkasa pedig szaporán járt fel-alá. Csak rövid ideig csodáltam őt, aztán kimerülten mellé rogytam. Percek kellettek hozzá, mire képesek voltunk megszólalni.

– Olyan jó vagy benne, hogy talán legközelebb is így akarom – fordította felém Louis a fejét, és a szépséges mosolya most sem hiányzott az arcáról.

– Nem tudom, miért féltesz ennyire. Mert ugye azért halogatod? – vontam kérdőre.

– Csak azt szeretném, hogy a lehető legjobb legyen az első élményed. Félek, hogy elbaszom – vallotta be.

Annyira édes volt ilyenkor. Egyre jobban szerettem őt.

– Nem akarsz fájdalmat okozni. Neked fájt most?

– Nem, mert figyeltél rám – sóhajtotta.

Az arcára fektettem a tenyeremet.

– Az életem is rád bíznám, Lou!

– Basszus, Harry! Kicsinálsz – vont magához szorosan, és a fülembe súgta mennyire szeret. Ettől tökéletesebb első alkalmunk nem is lehetett volna.

Ekkor még nem gondoltam, de három nap múlva megtörtént a második is, pontosabban az én második első alkalmam. Utána rögtön megértettem, mitől féltett Louis. Az elején valóban kellemetlen volt, de szerencsére csak rövid ideig tartott, és nem hagyott bennem olyan nyomokat, hogy legközelebb ne akartam volna. Sőt, csak úgy akartam. Nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, és úgy éreztem, minden tökéletes.

Zayn továbbra is Lolával járt, így gyakran összefutottunk a házukban. Előfordult, hogy együtt filmeztünk, kajáltunk, vagy elhívtuk oda Niallt és Liamet is, akiknek még mindig nem volt barátnőjük, éppen ezért a tervezett tóparti nyaralást is halasztottuk. Liam időközben már hazacuccolt, ugyanis az apja elköltözött, és végre újra nyugi vette körül, mert az anyjának nem volt kivel veszekednie.

Louis viselkedése kezdett meggyőzni, hogy valóban nem lesz közöttünk semmi baj akkor sem, ha elmegy fősulira. Még a fiúk és Lola is megjegyezte, hogy sosem látták őt ilyennek, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Szerintük ez az én érdemem volt, pedig nem. Louis önmagától változott meg, mert komolyan vette a kapcsolatunkat.

Már július közepe volt, és piszok meleg. Kitártam a szobám ablakát, és felültem a párkányra, kezemben a telefonommal. A fiúknak akartam írni, hogy holnap elugorhatnánk valahová, mert már második hete nem voltunk sehol, amikor észrevettem egy üzenetküldési engedélykérést, valami Adamtől. Semmi egyebet nem írt, csak köszönt. Megnyitottam a profilját. Egy szőke, világoskék szemű, jóképű fiú mosolygott a kamerába. Az arca ismerősnek tűnt, mintha láttam volna már valahol, de nem ugrott be, hogy hol. Megnyitottam a többi fotóját, és akkor rájöttem. Adam nem más, mint Niall unokatestvére, de kölyökkorában láttam utoljára, ahhoz képest pedig most teljesen másképp nézett ki.

Azonnal megadtam az engedélyt azzal, hogy visszaköszöntem neki, és úgy voltam vele, majd ír, ha akar. Ezután üzentem a fiúknak, ők persze nyomban rácsaptak a lehetőségre. Még Louis is, mert már ő is bent volt a chatszobában, ugyanis addig rágta a fülem, amíg be nem hívtam. A többiek sem ellenezték, mert megkedvelték őt, a poénjait pedig kifejezetten bírták.

Adam: Azt hittem, már sosem veszed észre.

Meglepődtem, amikor felugrott az üzenet.

Harry: Jobb későn, mint soha. Alig ismertelek fel, ezer éve nem láttalak.

Gőzöm nem volt, mit akarhat tőlem Adam, Niallnek pedig el is felejtettem megemlíteni, hogy rám írt az uncsitesója.

Adam: Én is rendesen rácsodálkoztam a fotóidra, amikor megláttam őket. Mindig is helyes srác voltál, de most…

Meredten bámultam a képernyőt, és próbáltam nem félreérteni a dolgot.

Harry: Te is sokat változtál.

Adam: Remélem, pozitív irányba.

Erre nem tudtam, mit írjak, és még mindig nem derült ki, mit akar.

Harry: Határozottan.

Nem akartam hazudni, meg amúgy sem írhattam mást.

Adam: A városba költöztem, mert itt kezdem a fősulit. Mivel senkit sem ismerek, gondoltam, összefuthatnánk.

Ez megint eléggé gyanúsnak tűnt, és nem nagyon tudtam, mit kezdjek ezzel a helyzettel. Itt kezdi a fősulit? Akkor Lou-val együtt.

Harry: Niall nem említette. Holnap elugrunk a Fash-be. Ha van kedved, csatlakozhatsz.

Adam: Szuper! Nem tudom, melyik az, de majd rákeresek.

Harry: Oké, akkor ott találkozunk. Lépek, mert húzós napom volt.

Hazudtam, mert valahogy zavart ez az egész beszélgetés. Adam elköszönt, és én azonnal felhívtam Niallt.

– Gáz van? – kérdezte nyomban, hiszen már este kilenc is elmúlt.

– Rám írt az unokatesód.

– Melyik?

– Adam. Azt mondta a városba költözött, és holnap el akar jönni velünk bulizni – hadartam. – Neked is írt?

– Nem. Azt sem tudtam, hogy itt van. Legalább három éve nem láttam – felelte Niall, és éreztem a hangjában a meglepettséget.

– Adam meleg? – bukott ki belőlem, mert semmi másra nem tudtam gondolni, miért pont nekem írt.

– Gőzöm sincs. Amikor legutóbb dumáltam vele, még csak tizenhat volt, és nem igazán érintettük ezt a témát.

Niall válaszával nem lettem előrébb, de akkor majd kiderül. Ha esetleg az, csak lesz annyi esze, hogy Louis jelenlétében ne mozduljon rám. Na, meg persze Lou-ra se.

– Jó, az is lehet, hogy nincs ebben semmi, csak meglátott, és megkeresett – tűnődtem.

– Inkább erről lehet szó. Nehezen tudnám elképzelni róla.

– Rólam is nehezen tudtad – vágtam közbe.

– Ez igaz. Utánajárjak a dolognak? – ajánlotta Niall.

– Nem, holnap úgyis kiderül. Leteszem, mert Lou vár – mondtam, és meg sem várva Ni válaszát, kinyomtam.

Mióta együtt jártunk, minden este ugyanaz volt a programunk. Beszélgettünk, néha más egyebet csináltunk, mert rendkívül izgalmasnak tartottuk a virtuális szexet aztán jó éjt kívántunk egymásnak. Már nyitottam volna meg Louis üzenetét, amikor megláttam az értesítéseket. Adam az összes képemet szivecskékkel látta el. Most már kezdtem hinni, nem tévedtem. A srác nem véletlenül írt rám.

20. fejezet