Csókolj szabadon! - 18. fejezet

 

– Merre jártál? – kért számon Jessica, amint beléptem az ajtón.

– Rafaellel voltam – árultam el neki az igazságot, majd lerúgtam a cipőmet, és bementem a nappaliba.

A kutyáim rögtön mellém telepedtek, úgyhogy kaptak tőlem egy-egy ölelést és simogatást. Ez Jessnek is kijárna, ha nem úgy nézett volna rám most is, mint aki mindjárt megforgatja bennem a konyhakést.

– Vele voltál ahelyett, hogy megbeszéltük volna a problémáinkat? Egyáltalán miért mentél hozzá? – tárta szét Jess a karját.

– Ülj le, kérlek! – néztem rá lágyan.

Lehet, hogy kölcsönösen haragudtunk egymásra, de mégis megsajnáltam őt. Nagyon nem fair, amit vele tettem, és már rég őszintének kellett volna lennem. Eleinte volt mentségem, hiszen csak futó fellángolásnak hittem a Rafael iránti érzelmeimet, de már hónapok teltek el, és a fellángolásból szerelem lett, ami azóta nemhogy csökkent volna, de egyre inkább erősödött. Mégsem arra készültem, hogy bevalljam Jessicának a félrelépésem. Nem akartam egyszerre mindennel sokkolni, de jól tudtam, hogy valamikor meg kell tennem, nem tarthattam örök hazugságban sem őt, sem önmagamat.

– Szóval? – sürgetett Jess, miután morcosan ledobta magát a fotelbe.

– Kezdd te. Szeretném, ha őszintén elmondanád, mi bánt ebben az egészben – kértem csendesen.

Jessica a kezét tördelve nézett rám.

– Leginkább az bánt, hogy így kellett megtudnom. A barátnőd vagyok, Ronen, és velem osztottad meg utoljára…

– Nem, Jess! – vágtam közbe gyorsan. – Te tudtad meg másodjára. Egyedül csak Rafaelnek beszéltem róla, és neki is azért, mert ő a partnerem. Nem panaszkodtam, de ez a szerep – pont emiatt –, óriási terhet rótt rám, és ő segített túllépni rajta – magyaráztam. – Rosszulesik, amiért meg sem fordul a fejedben, én mit élhetek át, mennyire nehéz ez nekem. Ne érts félre! Tudom, hogy hibáztam. Nem akarlak téged okolni, csak azt szeretném, hogy tudd, nekem sem könnyű ez.

Nem láttam rajta, hogy túlságosan meghatotta volna a rövid monológom.

– Ha nincs ez a szerep, soha nem mondtad volna el, igaz? – kérdezte Jess komoly arccal.

– Nem tudom. Valószínűleg nem – feleltem őszintén. – De csak azért nem, mert nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Sosem jött ez szóba közöttünk, ám ha úgy lett volna, bizonyára elmondom.

Jess fáradtan sóhajtott egy nagyot.

– Mindegy, csak rosszulesett, hogy a képernyőn kellett szembesülnöm vele.

– Tudom, szívem – nyúltam át hozzá, és megfogtam a kezét. – Éppen ezért, úgy döntöttem, hogy akkor már szeretnék őszinte lenni mindenkivel. Nem akarok tovább titkolózni senki előtt – zúdítottam rá az újabb váratlan információt.

– Hogy érted? – ráncolta nyomban a homlokát.

– Nyilvánosan szeretnék beszélni róla, de először kell hozzá Albert jóváhagyása.

– Mi? Egy coming out? Ezt komolyan gondolod, Ronen? – nyílt hatalmasra Jess szeme. – És rám nem gondolsz? Mit fognak gondolni rólam az emberek? – sorjáztak a kétségbeesett kérdései.

– Számít az, mit gondolnak? Nem mások döntenek kettőnkről, Jess. Vagy esetleg szégyellnél engem?

Muszáj volt ezt megkérdeznem tőle, hiszen a döntésem valóban érintette őt is, de attól még semmi sem tántoríthatott el tőle. Hacsak Albert keresztbe nem húzza a számításaimat.

– Nem. Persze, hogy nem – rázta Jessica a fejét elgondolkozva. – Végül is, nem tenne rosszat a karrieremnek.

Na, ez eléggé mellbe vágott. A karrierjének? Nyilván én is aggódtam miatta korábban, de ez a történet most elsősorban nem róla szólt, hanem rólam, és ő képes volt ilyenkor is arra gondolni, milyen haszna származna mindebből. Bizonyára őt is rengetegszer megszólaltatnák az ügyben, és a népszerűsége szempontjából jól jöhet, de akkor is…

El kellett számolnom háromig, hogy magamban tudjam tartani mindazt, ami ebben a pillanatban nagyon kikívánkozott belőlem. Jess miért nem aggódik értem? Miért nem kérdezi meg, hogy készen állok-e rá? Miért nem biztosít azonnal a támogatásáról? Talán csak azért nem, mert nem voltam vele őszinte. Ezt már sosem fogom megtudni.

– Szóval, számíthatok rád ebben? – kérdeztem nem kis csalódottsággal a hangomban.

– Legyen úgy, ahogy akarod, Ronen. Bár gondolom, Albertnek is lesz ehhez egy-két szava – felelte Jess, és az arcán láttam, hogy még mindig nagyon pörög valamin. Inkább nem akartam tudni, hogy min.

– Fél hétkor találkozom vele. Majd kiderül. A szüleimnek már elmondtam, ők is támogatnak – árultam el neki ezt is.

– Látod? Megint másokhoz rohantál, mielőtt velem beszélted volna – tette panaszba Jess.

– Haragban váltunk el – emlékeztettem.

– És te egyből Rafaelhez szaladtál…

– Mert egyedül csak vele tudtam beszélni erről. Most megint össze akarsz veszni velem? Kérlek, Jessica! Ne kezdjük elölről! Tudom, nehéz és váratlan ez az egész, de egy picit lehetnél tekintettel rám is – fakadtam ki, mert kezdett egyre inkább elegem lenni abból, hogy egyfolytában csak magát sajnálta.

– Túlságosan ingerült vagy mostanában – morogta duzzogva.

– Talán pont emiatt, nem gondolod? – forgattam a szemem, és inkább bementem a konyhába, hogy valami kaja után nézzek, hiszen egész nap semmit sem ettem.

Nem értettem, most megint mi a fene van. Azt hittem, mindent normálisan megbeszélhetünk egymással, de kezdtem azt érezni, hogy Jesst nem túlságosan érdekli, mi van velem. Igazából, már ebben sem voltam biztos, mert lehetséges, hogy csak Rafael mellett kerestem kifogásokat magamnak, és ezért láttam most a barátnőmet rossznak. Bárhogy is volt, ez egy kicsit sem segített rajtam.

Később sem sokat beszéltünk egymással. Idegesített, hogy nem tudtam, mi baja van még mindig Jessnek. Ezerszer végigpörgettem magamban a dolgot, mi mással bánthattam meg, de semmi sem jutott eszembe. Nem beszéltem neki erről az egy dologról. Bocsánatot kértem miatta. Mit kellett volna még tennem? Talán neki is időre van szüksége, hogy megbarátkozzon a gondolattal? Ez is egy magyarázat lehetett a távolságtartó viselkedésére, azonban úgy éreztem, nem ez a igazi ok.

– Milyen sok rajongód lett – jegyezte meg, mikor újra leültem hozzá a nappaliban.

Jess a telefonját nyomkodta, és ezek szerint az én oldalamat böngészte.

– Igen, engem is meglepett – bólogattam.

– Ünnepelt sztárok lesztek. Sosem hittem volna, hogy az embereknek ennyire bejön egy meleg páros – húzta el a száját gúnyosan.

Féltékeny? Szóval, ez volt Jess problémája. Féltékeny lett a sikeremre. Nem túlságosan örültem ennek az újabb váratlan arculcsapásnak, de még mindig próbáltam betudni annak, hogy ez túl sok most számára.

– Emlékezz, mennyire tartottam a fogadtatásról, úgyhogy ez mindenképpen pozitív. Velem együtt kellene örülnöd – tettem szóvá, és én is elővettem a telefonom, hogy megnézzem, reggel óta milyen új kommenteket kaptam.

– Jobban örültem volna, ha nem a hajlamaid miatt kedvelnek meg az emberek – locsogott tovább Jess, és amint felfogta, mit is mondott, rögtön rám kapta a tekintetét. – Tudod, hogy nem úgy értettem – szépített azonnal.

Nem sok kellett hozzá, hogy megint szó nélkül faképnél hagyjam. Ez rohadtul nem volt szép tőle.

– Igen, tudom, hogy értetted, de ezt a szerepet kaptam, sajnálom – feleltem, majd felálltam. – Indulok Alberthez. Nem kell megvárnod a vacsorával.

Utáltam ezt az egész helyzetet. Egyértelműen eltávolodtunk egymástól, de nem tudtam, mikor kezdődött és, hogy ennek én voltam-e az oka. Hajlottam rá, hogy magamat hibáztassam mindenért, mert már nem azt éreztem Jess iránt, mint korábban. Úgy tűnt, az irányítás kicsúszott a kezeim közül, és minden anélkül haladt a maga útján, hogy nekem abba bármi beleszólásom lenne. Először jött a váratlan szerelem, aztán kaptam egy jókora löketet, hogy vállaljam fel magam, most pedig Jess viselkedése a szakítás irányába kezdett sodorni, holott nem ezzel a céllal repültem haza. Sőt, semmilyen célom nem volt. Csak annyit tudtam, hogy bűnt követtem el, és helyre kell hoznom. Nos, rohadtul nem sikerült, de talán ennek így kell lennie.

A menedzseremhez már azzal az elhatározással értem oda, hogy a Jessicával kilátásban lévő szakításom is felvázolom neki. Albert hosszasan töprengett a dolgon, melyik megoldás lenne a legideálisabb mindkettőnk számára, mert külön kértem, hogy lehetőleg Jess se jöjjön ki rosszul ebből az egészből.

– Figyelj, Ron! Nem akarlak elszomorítani, de a kettő együtt nem fog menni – szólalt meg nagy sokára Albert és közben a szakállát birizgálta. – Senki sem hinné el, hogy nem a coming outod miatt mentetek szét, ez pedig mindkettőtökre rossz fényt vetne. Rögtön szárnyra kelne a pletyka, hogy elhagytad őt egy férfi miatt.

– Sajnos ez nem is lenne akkora hazugság – vallottam be ezt is, mire Albert felkapta a fejét. – Tudom, hogy megőrzöd az összes titkomat, úgyhogy te leszel az egyetlen, aki értesül erről. Összejöttem Rafael Silvával.

– Ó, te jó ég! – sóhajtott egy mélyet, majd végigsimított a kopasz fején.

Albert nem volt öreg, még csak a negyvenes évei elején járt, és divatból borotválta kopaszra a fejét, de egész jól állt neki.

– Találj ki valami okosságot erre – néztem rá könyörögve.

– Mintha olyan könnyű lenne – horkantott fel. – Vele akarod folytatni? – kezdett el részletesebben puhatolózni.

– Mármint, hogy nyilvánosan fel akarom-e vállalni a kapcsolatunkat? Ha erre gondoltál, akkor igen, de tisztában vagyok vele, hogy nem menne egyik napról a másikra.

Úgy látszott, ez az elhatározások napja lett nálam. Mindent egy nap alatt döntöttem el, és éreztem, hogy a legjobb döntéseket hoztam meg. Meg kellett tennem Rafaelért, Jessicáért, és nem utolsó sorban önmagamért.

– Oké. Első körben leszervezek neked egy interjút valamelyik nagy műsorban, aztán meg kell várnunk, hogy valamennyire lecsengjen az ügy. Ha akarod, Jessicával megbeszélheted a szakítást, de semmiképpen se költözzetek szét – magyarázta Albert a tervét. – Egyeztetni fogok az ő menedzserével is, de biztos vagyok benne, hogy ugyanezt a megoldást fogja választani.

– Úgy érted, hogy szakítsunk, de továbbra is éljünk egy fedél alatt? – vontam fel a szemöldököm.

– Ha jól szeretnétek kijönni a dologból, akkor nem lesz más választásotok – tárta szét Albert a karját.

Erre aztán végképp nem gondoltam volna.

– Mi lenne a következő lépés? – kérdeztem.

Úgy voltam vele, először meghallgatom, utána eldöntöm, egyáltalán fontolóra vegyem-e a javaslatát.

– A fokozatosság elvét követnénk. Két hónap múlva ismét kezdődnek a forgatások, és újra együtt lesztek Rafaellel. Majd készítünk egy-két lesifotót, ahol együtt sétálgattok a városban. Elindítjuk a pletykákat. Néhány hét múlva mindezt megalapozzuk azzal, hogy kézen fogva kapnak lencsevégre benneteket – tanakodott hangosan Albert. – Ha beindul a gépezet, utána már nem fog sokkolni senkit, ha végül kiderül, hogy a két sztár egymásba szeretett a forgatáson.

– Atya ég! – döntöttem hátra a fejem, és a mennyezetet kezdtem el bámulni.

– Közben Jess is simán találhat magának mást, és a legideálisabb esetben a rajongók majd a közös megegyezésen alapuló szakításról fognak értesülni – folytatta Albert. – Hidd el, simán el tudjuk érni, hogy a rajongóitok Rafaelnek és neked drukkoljanak.

– Már nekünk drukkolnak – nevettem fel keserűen.

– Akkor meg? Szerintem imádni fognak tieteket. Viszont ez a folyamat kell ahhoz, hogy Jesst se érje bántódás.

Mindez nagyon hosszúnak és bonyolultnak tűnt, ugyanakkor simán kivitelezhető lenne. Egyedül csak az a rész nem tetszett, hogy a szakítás után is Jessicával kellett volna élnem. Igaz, nem olyan hosszú ideig, mert ha elkezdődnek a forgatások, akkor ismét Austinba települnék, de attól még Rafaellel továbbra is bujkálnunk kellett volna. Egyáltalán azt sem tudtam, vajon ő mit szólna ehhez az egészhez.

– Rendben. Alszok rá néhányat, de ettől függetlenül az interjút egyeztesd le. Azt mindenképpen meg akarom csinálni – mondtam, majd felálltam. – Addig ne beszélj Jess menedzserével, amíg nem döntök. Kösz mindent – nyújtottam felé a kezem búcsúzóul.

– Ha bármi kérdés felmerül benned, nyugodtan hívj. Én is átgondolom még, de azt hiszem, ez a verzió mindkettőtök számára vállalható – veregette meg Albert a vállam.

– Három szereplő van – mosolyogtam.

– Oké, akkor mindhárom félnek – helyesbített. – Amúgy tényleg kurva jók vagytok együtt. Én is megnéztem az adást.

Ezzel sikerült vigyort csalnia az arcomra, és kevésbé keserű szájízzel hagytam el az irodáját. Át kellett még rágnom mindezt, mert nem szerettem volna elhamarkodottan dönteni. Úgyis bőven marad időm az interjúig, és utána még meg kell várnunk, hogy lecsillapodjanak a kedélyek. Addig Rafaelnek sem beszélhettem a terveimről. Legyen inkább meglepetés neki. Ám egy valamit nem akartam tovább titkolni előtte. Ideje lesz megtudnia, hogy mennyire szeretem őt.

19. fejezet