Csókolj szabadon! - 19. fejezet

 

Nem kellett a vendégszobában aludnom, de a helyzet nem sokat változott. Vagyis elsőre így gondoltam, de kiderült, hogy ismét nagyot tévedtem. Sokkal rosszabb lett.

– Gondolkoztam a dolgon – mondta Jess, miután ő is bebújt mellém az ágyba. Érdeklődve fordítottam felé a fejem miközben ő a takarót igazgatta magán. – Belátom, hogy rosszul reagáltam le ezt az egészet. Valószínűleg rettenetesen nehéz lehet ez neked, édesem – fektette tenyerét az arcomra, és adott egy puszit a számra.

Eléggé meglepett ezzel a fordulattal. Örültem, hogy végre nem csak magára gondol.

– Az – bólintottam –, éppen ezért szeretnék hamar túl lenni rajta.

– Holnap elmegyek veled a sajtótájékoztatóra. Az embereknek látniuk kell, hogy melletted állok – jelentette ki.

Hevesen tiltakozni akartam, de még időben észbe kaptam. Azt terveztem, hogy utána felmegyek Rafaelhez, és eltölthetek vele valamennyi időt, csakhogy most Jess keresztülhúzta a számításaimat. Nem tudtam volna neki megindokolni, miért ne jöjjön velem, úgyhogy muszáj voltam beleegyezni.

– Az jó lenne, köszönöm – mosolyogtam rá nem túl lelkesen.

Jess még közelebb húzódott hozzám.

– Megértem, mennyire fontos neked a karriered, és a bejelentés után valószínűleg tele lesz veled a sajtó. Ezt jól kitaláltad, Ron – viszonozta Jess a mosolyom.

Egy pillanatra bennem rekedt a levegő. Mi a francról beszél? Azonnal felültem.

– Te azt hiszed, hogy ezért csinálom? Szerinted nekem ér ennyit a rohadt népszerűség? – csattantam fel dühösen.

– Mi másért? – vonta meg Jess a vállát.

– Jesszusom, Jessica! – hanyatlottam vissza a párnára.

Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha soha nem ismertem volna a barátnőmet. Hogy nem vettem észre ezt eddig? Jessnek minden gondolata csak a pályafutása körül forgott, és emiatt arra a következtetésre jutott, hogy én is ezért csinálom mindezt. Szánalmas volt a hozzáállása.

– Ronen, édesem – bújt hozzám ismét –, bárhogy is van, én támogatni foglak mindenben. Egyelőre még barátkozom a gondolattal, hogy fiúkkal is ágyba bújtál, de el tudom fogadni mindezt. Tulajdonképpen egy kicsit izgatónak is találom a dolgot – kuncogott, és keze a hasamra csúszott.

Azonnal megállítottam.

– Hagyjuk ezt most, Jess!

Már végképp tudtam, hogy jól döntöttem. Lehet, hogy végig kell csinálnunk ezt az egész színjátékot, és piszok nehéz lesz, de nem akartam tovább Jessicával maradni. Ez már túl sok volt nekem. Ez már nem az a kapcsolat, amiben hittem.

A szerelem sokféle lehet, a mienket ideálisnak gondoltam mindaddig, amíg meg nem ismertem Rafaelt. Ő olyan áldozatokat hozott értem, amire Jess talán soha nem lett volna képes. Rafael elviselte, hogy titkolom őt, sosem állított válaszút elé, és mindenféle erőszak nélkül teregetett a helyes irányba. Segített a szerepemben, ahogy abban is, hogy elfogadjam saját magamat. Rafael szenvedett, de mégis mindig visszatalált hozzám, mert őszintén szeretett engem. Alig vártam, hogy végre én is viszonozhassam neki mindazt a jót, amit tőle kaptam. Jess pedig… Ő óriási csalódás lett számomra.

A sajtótájékoztatót a kora délutáni órákban tartották. Előtte küldtem Rafaelnek egy üzenetet, hogy ne érje váratlanul Jess megjelenése. Ő megköszönte, de semmi egyebet nem fűzött hozzá. Sajnáltam, mert ott biztosan nem lesz lehetőségünk szót váltani egymással, de valahogy meg akartam oldani, hogy később találkozhassak vele. Egész úton, egy újabb hazugságon törtem a fejem, és már nem is zavart, hogy ezt teszem.

Igazán jó érzés volt újra találkozni mindenkivel. Julian és Natacha még mindig együtt jártak, Rob a fiaként ölelt magához, Jeff szokásához híven viccelődött, Rafael pedig kedves volt és visszafogott. Legalábbis velem. Jessica is régi ismerősként üdvözölt mindenkit, majd helyet foglalt a széksorokban a meghívott vendégek között. Mi velük szemben, egy hosszú asztal mögé telepedtünk. Természetesen, most is Rafael mellett kaptam helyet. Rögtön kihasználtam a terítő takarását arra, hogy Rafael keze után nyúljak, és megsimogassam őt. Csak egy zaklatott sóhajt kaptam válaszul, de viszonzásul megszorította a kezemet.

Amíg általános kérdésekkel bombáztak bennünket, a tájékoztató nem volt túl izgalmas, viszont amikor részletesen rátértek a szerepeinkre, bevallom, büszkén húztam ki magam. Jólestek az elismerő szavak, amivel nemcsak kettőnket illettek, hanem a többieket is. Persze, hogy feltették azt a kérdést is, milyen volt együtt dolgoznunk Rafaellel.

– Ronen tehetséges színész – dicsért Rafael. – Szinte azonnal megtaláltuk a közös hangot, és a szerepünkön túl gyorsan összebarátkoztunk egymással. Hatalmas élmény volt vele dolgozni. Természetesen, ahogy a többiekkel is – tette hozzá.

Nos igen, barátság. Sok-sok extrával. Jelenleg ezek voltunk mi, és ebbe az extrába az érzelmek is beletartoztak, de hamarosan minden meg fog változni. Bárcsak elmondhattam volna Rafaelnek, hogy mire készülök. Biztosan rettenetesen boldoggá tettem volna vele.

Ezután jöttek a rajongói kérdések. Ők már sokkal merészebbek voltak, mint az újságírók, és sokszor egészen zavarba ejtőek tudtak lenni, de humorral oldottuk meg a dolgot, amiben Rafael ismét nagy segítségemre volt. Minden érdekelte őket, még az is, milyen érzés volt először megcsókolnom Rafaelt, mi a kedvenc ételem, kutya vagy macska párti vagyok-e.

Később, a már kiürített teremben válthattunk még néhány szót mindenkivel, és akkor sikerült Rafaelt két percre elkapnom.

– Ma meglátogathatlak? – súgtam neki feltűnés nélkül.

– Ezt komolyan megkérdezted? – kuncogott aranyosan.

– Nem szeretnék váratlanul beállítani – vontam meg a vállam.

– Akár kulcsot is adok, ha szeretnéd.

Ha nem lett volna annyi ember körülöttünk, most biztosan a falhoz nyomom, és a lelket is kicsókolom belőle.

– Megpróbálok hét körül érkezni – feleltem, és nem bírtam elrejteni a boldog mosolyom.

– Készüljek valamivel?

Biztosan vacsorára gondolt. Imádtam volna, ha egyszer elvihetem rendes randira.

– Csak rád van szükségem – simítottam végig lopva a kézfején, és ott is hagytam, mielőtt gyanút keltett volna a sustorgásunk.

Valójában csodálkoztam, amiért Jess nem lett féltékeny Rafaelre, pedig elég sok okot adtam rá, hogy az legyen. Ráadásul most már tudta, hogy a fiúkhoz is vonzódom. Talán meg sem fordult a fejében, hogy esetleg lehet köztünk valami. Mondjuk, fordított helyzetben én is nehezen tudtam volna elképzelni Jessről, hogy egy nővel csaljon meg. Még akkor sem, ha kiderülne, hogy vonzódik a saját neméhez.

A tájékoztató után bevittem Jessicát egy cukrászdába, hogy teljen az idő, és egyébként is oldani szerettem volna valamivel a köztünk lévő feszültséget. Pontosabban már csak én voltam feszült, rajta nyomát sem láttam az elmúlt napok eseményeinek. Őt feldobta ez az egész tájékoztató, főleg azért, mert az elején és a végén is hozzám bújt minden egyes fotózáson. Máskor ezzel semmi bajom nem lett volna, csakhogy már tudtam, miért teszi. Mindent a népszerűségéért.

– Hét óra körül elugranék a fiúkkal sörözni – említettem meg csak úgy mellékesen, miközben hazafelé tartottunk.

– Milyen fiúkkal? – fordult felém Jess.

– Rodrigóval és Jonnal. Meg akarjuk beszélni a próbák napjait. Az utóbbi időben elég sokat hanyagoltuk a zenélést.

Az hazugság volt, hogy velük leszek, de minden más nem. Tényleg alig jártam el velük, pedig korábban hetente két-háromszor összeültünk zenélgetni.

– Oké – egyezett bele Jess. – Ők tudnak róla?

Nem örültem, hogy ismét felhozta ezt a témát.

– Még nem, de erről is szeretnék beszélni velük.

– Ki fognak akadni – kuncogott Jessica, de most semmi rosszindulat nem volt a vidámsága mögött.

– Valószínűleg – értettem egyet vele, és én is mosolyogtam, ahogy elképzeltem a két haverom arcát. Majd tényleg össze kell futnom velük, nehogy lebukjak Jess előtt.

Hat órakor már tűkön ültem. Túl voltam a fürdésen, az öltözködésen, és épp a vacsoránál ültünk Jessicával, de két falat alig csúszott le a torkomon, annyira mehetnékem volt már. Egyik randimat sem vártam ilyen izgatottsággal, mint ezt a mostanit, pedig csupán sima találka lesz Rafaellel, és még csak nála sem alhatok. A forgatás megkezdéséig esélyem sem volt ilyesmire.

Fél hétkor felkaptam a bőrdzsekimet, elköszöntem Jesstől azzal, hogy majd valamikor érkezem, és máris úton lehettem életem szerelméhez. Tudtam, hogy számít rám, de azért küldtem neki egy üzenetet. Rafael visszaírta, hogy nagyon vár, és ott volt az elmaradhatatlan szivecske a végén, amitől az én szívem is gyorsabb ritmusra kapcsolt. Még le sem parkoltam, amikor jött egy újabb üzenet tőle, benne a kapukóddal, hogy ne kelljen felcsengetnem. Mosolyogva nyugtáztam a dolgot, és ezzel a mosollyal az arcomon szedtem a lábam az első emeletre.

– Nagyon pontos vagy. Szia – üdvözölt Rafael egy meleg öleléssel.

– Imádom az illatod – szippantottam egy jó mélyet a nyakába hajolva, a kedvencemmé vált fűszeres illatból.

– Becsukhatom az ajtót? – nevetett, mert nem voltam hajlandó elengedni.

– Ó, persze! – léptem arrébb.

Rafael kulcsra zárta az ajtót, és sokatmondó tekintettel lépett egyet felém. Hagytam, hogy megcsókoljon, és újra a karjaiba zárjon, de amikor a hálószoba felé kezdett terelgetni, akkor megállítottam.

– Először beszélni szeretnék veled – húzódtam el tőle.

– Ez komolynak tűnik. Ugye nincs semmi baj? – vonta össze a szemöldökét gyanakvóan.

– Nem, nincs – mosolyodtam el, és adtam egy puszit a szájára. – Csak jobb szeretném, ha ez a beszélgetés az együttlétünk előtt történne meg.

– Megrémisztesz, de oké – állt félre Rafael és egy intéssel a nappali felé invitált. – Iszol valamit?

– Nem kérek semmit, és ne ijedezz – nyúltam a keze után, aztán magammal húztam. – Semmi rossz dolgot nem fogsz hallani.

Egymással szembefordulva ültünk le a kanapén. Én még mindig Rafael kezét fogtam, aki valóban rémülten nézett rám. Nem tudtam, mire számít, de biztosan nem arra, amit mondani készültem neki.

– Igazából nem találtam ki, hogyan is kezdjek hozzá, vagy miként tálaljam a dolgot – kezdtem bele bizonytalanul. – Most jól jönne valami hatásos szöveg, vagy ilyesmi, csak semmi sem jut eszembe. Pedig színész vagyok, és tudnom kellene rögtönözni, de…

– Ronen! – szólt rám Rafael. – Kibököd végre?

Ez még jobban kizökkentet, és tényleg nem volt egy épkézláb gondolatom se. Vagyis csak egyetlen egy.

– Szeretlek, Rafael! – szaladt ki belőlem a világ legegyszerűbb, de legtöbb tartalmat hordozó mondata.

Imádtam látni, ahogy az érzelmek átfutottak Rafael arcán. Az ijedtséget váltotta a döbbenet, majd boldog mosolyra húzódott a szája.

– Basszus, Ronen! A frászt hoztad rám – kapott utánam, és olyan szorosan ölelt magához, hogy levegőt is alig kaptam.

– Nem szerettem volna, hogy azt hidd, csak a szeretkezés hevében mondom ki neked – motyogtam elérzékenyülten, annyira meghatott Rafael heves reakciója.

– Ha akkor mondod ki, sem tett volna kevésbé boldoggá, mint most – zárta két tenyere közé az arcom. – El sem tudom mondani, én mennyire szeretlek téged, Ron.

Finom csókot lehelt az ajkaimra, és könnyes szemmel néztünk egymásra.

– Hú, ez nagyon jó érzés most – vettem egy mély lélegzetet, el ne bőgjem magam.

– Te tényleg megváltoztál. Miért pont most? – kérdezte, és hátradőlve magához húzott.

– Nagyon sokszor ki akartam már mondani, de visszatartott egy csomó dolog. Üres szavaknak hitted volna, viszont most, hogy ki akarok állni a nyilvánosság elé, úgy gondoltam, már nem csupán azok. Beszéltem a menedzseremmel. Leszervez nekem egy interjút – árultam el neki.

– Ó, te aztán nem tétlenkedtél, Szépfiú! – szorongatott meg nevetve. – Örülök, hogy rászántad magad erre a lépésre.

– És annak nem, hogy szerelmet vallottam? – kötekedtem vele játékosan.

Rafael szemből az ölébe fordított.

– Hm, mondhatnám, hogy nagyon meglepődtem, de ez nem volna igaz – felelte. – Persze, rettenetesen jólesett, hogy végre kimondtad, de mindvégig éreztem. Egyedül ez adott erőt ahhoz, hogy végig kitartsak melletted. Tudsz róla, hogy milyen árulkodó a tekinteted és a mosolyod?

Szóval végig tudta, hogy bele vagyok zúgva. Talán tényleg ez volt a szerencsém, amiért a végsőkig mellettem tudott maradni.

– Ha akarnék, sem tudnék máshogyan nézni rád. – Teljesen magával ragadtak az érzések, és nem voltam képes tovább magamban tartani a dolgokat. – Veled akarok lenni. Nem úgy, hanem ténylegesen.

– Mi? – nyílt tágra Rafael szeme. – Kérlek, Ronen! Ne mondj ilyeneket, ha nem gondolod komolyan.

A szívem belefájdult abba, hogy ennyire nehéz hinnie nekem, de meg tudtam érteni.

– Nem mondanám, ha nem gondolnám komolyan. Szakítani akarok Jessicával, mert téged szeretlek, Rafael. Ha te is úgy akarod, akkor végigcsinálhatjuk együtt, de nem lesz könnyű.

– Istenem! Biztos, hogy ez te vagy, Ronen? – kacagott fel aranyosan. – Már mindent elterveztél, igaz?

– Nem én, hanem Albert, de nem válaszoltál.

– Volt kérdés is? – viccelődött.

– Gonosz vagy – csíptem meg az oldalát, mire ő megugrott alattam.

– Te meg erőszakos, de oké. Ha annyira tudni akarod, a világ legboldogabb emberévé tennél, ha végre nyilvánosan is egy pár lehetnénk.

Megmozdítottam a csípőm, és hozzá dörgölőztem.

– Szeretkezni akarok veled, utána ígérem, mindenbe beavatlak.

Rafael kéjesen felmordult, és rámarkolt a fenekemre.

– Azt akarom, hogy közben is ezerszer mondd el, mennyire szeretsz engem.

Velem együtt állt fel a kanapéról.

– Ezt vegyem parancsnak? – kacérkodtam vele.

– Van mit bepótolnod, nem? – dobott le az ágyra, és fölém hajolt.

– Akkor máris kezdem. Szeretlek téged, Rafael!

20. fejezet