Te vagy az örökségem - 13. fejezet

 

13. fejezet: Veszélyes vonzalom 

Dylan

Dylan annyira feszült lett, hogy képtelen volt lemenni vacsorázni, pedig az ebédet is kihagyták, mert elhúzódott a lovaglás. A lány olyan erővel vonzotta magához, mint a mágnes, és úgy érezte, nem tud ellenállni neki. Eleinte azt remélte, hogy csak azért kedveli, mert ha nem is szó szerint, de a testvére, azonban már tudta, ez sokkal több annál. Tetszett neki Liana. Szerette látni a mosolyát, a csillogó szemeit, a játékosan rakoncátlan tincseit, az izgató formáit, de legfőképp a természetességét. Liana egy fiatal, kívánatos nő volt, aki rendkívül okos, bátor és őszinte.

Dylan a zsigereiben érezte a veszélyt, amit ez a lány jelent számára. Most már egészen más okból akarta, hogy Liana elmenjen. Attól félt, hogy elveszti a fejét mellette. Még csak négy napja költözött be a házába, máris teljesen összezavarta, pedig a lány valójában semmit sem tett. Nem vetett be semmilyen praktikát, nem csábítgatta, és még csak célzásokat sem tett semmire, ellentétben vele. Már az autószalonban is egyértelműen jelezte felé a vonzalmát, és ma a konditeremben is szándékosan provokálta azért, mert vágyott Liana visszajelzésére. Hogy miért? Azt maga sem tudta volna megmondani, hiszen merő ostobaság az egész. Liana túl fiatal, ő pedig komoly kapcsolatban él, és ezen nem is szándékozott változtatni. Már az is ijesztő, hogy egyáltalán ilyen gondolatok merültek fel benne.

Később már azon elmélkedett, amit Carmen mondott neki az este. Be kellett ismernie, hogy volt benne némi igazság. Az apja tényleg nem akarta Lianát? Lehetséges lenne, hogy valóban csak Bell beszélte rá erre az egészre? Az pedig különösen meglepő, hogy az anyja és Bell… Az ügyvéd mindig olyan tisztelettudó, becsületes és megbízható embernek számított, sehogy sem fért Dylan fejébe, hogy esetleg ők viszonyt kezdtek egymással.

Mindezek csak arra voltak jók, hogy még jobban összezavarják, mert sem az apjáról, sem Bellről nem tudta elképzelni, amiket állítottak róluk. Az a Robert Crawford, akit ő ismert, nem hagyta volna cserben a lányát, de úgy tűnt, mégis megtette. Vajon miért? Miért döntött így? És miért hagyta mégis a lányára a fele vagyonát?

Kedvetlenül ment ki az erkélyre, de ami a szeme elé tárult, az rögtön kiverte fejéből minden korábbi gondolatát. Liana a medencénél állt, neki háttal. Ledobta magáról a köntösét, amely alatt egy apró világoskék bikinit viselt. Dylan megigézve nézte a jelenetet. Nem tudta levenni a szemét Liana gömbölyű, feszes fenekéről és karcsú derekáról. A lány összefogta a haját, és gyors mozdulattal kontyba csavarta. Dylan izgatottan nedvesítette meg az ajkait, és nézte, ahogy Liana lassan belépked a vízbe, majd alámerül.

Nyelt egy nagyot. Hogy vonzódhat ennyire valakihez? Mit tudott ez a lány?

Hatalmas késztetést érzett, hogy lemenjen hozzá, és közelebbről is megcsodálhassa, de tudta, akkor már nem leplezhetné tovább előtte vágyódását. Helyette inkább leült, és kényelmesen hátradőlve a magasból figyelte, ahogy Liana a köröket rója.

A látvány egészen felkavarta, szüksége volt egy italra. Bement, és a tele pohárral a kezében megállt a korlát előtt. Liana akkor már a lépcsőn lépkedett kifelé. Haját újra kiengedte, és megrázta. Göndör tincsei enyhén nedvesen terültek szét meztelen vállán, majd nyújtózott egyet.

Úristen! Milyen gyönyörű ez a lány! – állapította meg izgatottan Dylan, majd gyorsan bele is kortyolt az erős italba. Eddig is sejtette, hogy Lianának lélegzetelállítóan szép mellei lehetnek, de most már meg is bizonyosodhatott róla. Kellőképpen teltek és formásak voltak, melyek csak arra vártak, hogy hozzáértő kezek becézgessék őket.

Mi az istent csinálsz, Dylan? – korholta magát, de mégsem mozdult.

Liana hirtelen felemelte a fejét, és egyenesen ránézett. Mintha csak megérezte volna, hogy figyeli. Dylan nem örült, hogy lebukott, de ha visszavonulót fújna, akkor még inkább elárulná magát. Helyette kissé megemelte a poharát a lány felé. A gesztusra Lianának nem csak a szája, de a szeme is mosolyra húzódott.

– Nem illik meglesni a másikat! Ezért jössz egy itallal nekem is! – kiáltott fel hozzá, majd felvette a köntösét.

– Akkor gyere, még úgysem jártál nálam! – ment bele a magára nézve túlságosan is veszélyes játékba.

Dylan azt hitte, Liana rögtön felszalad hozzá, de tévedett. Tizenöt perc is eltelt, mire a lány kopogtatott az ajtaján.

– Ezek szerint nem voltál annyira szomjas – engedte be.

Liana már átöltözött, és a haját is megszárította. A rövid sortban és szűk trikóban, egészen kislányosnak tűnt, főleg, ahogy kissé megszeppenve jártatta körbe a tekintetét a lakosztályában. Így utólag Dylan örült, hogy nem egy szál bikiniben állított be hozzá, mert akkor igen nagy bajban lett volna.

– Nézz csak körbe nyugodtan. Mit iszol? – kérdezte tőle, és a bárszekrényhez sétált.

– Te mit iszol? – kérdezett vissza Liana.

– Whiskyt.

– Akkor én is azt kérek – érkezett a lány válasza, miközben az egyik festményt csodálta a falon.

– Nem lesz túl erős?

– Remélem, nem – vonta meg a vállát, majd tovább sétált az egyik szekrényig, és megállt egy fénykép előtt. Kezébe vette, és hosszasan nézegette. – Ő volt az apám? – kérdezte reszketeg hangon.

– Igen. Ő az apánk – felelte a férfi, és odavitte neki az italt. – Hasonlítasz rá.

Liana elvette tőle a poharat.

– Miben?

Angyali szemében könny csillogott, és Dylan erőteljes késztetést érzett arra, hogy megölelje, de nem mozdult.

– A természeted és az arcod, amikor elgondolkodsz valamin, vagy ha összehúzod a szemöldököd, ha koncentrálsz.

Liana sűrűn pislogott, majd lágyan elmosolyodott.

– Majd mutatsz nekem még több képet is róla?

– Persze, akár most is, ha szeretnéd – ajánlotta fel Dylan készségesen.

– Nem, majd később. Látod, hogy máris elérzékenyültem. – Zavartan hajtotta le a fejét.

– Akkor igyunk, hisz úgyis ezért jöttél fel. Egészségedre! – koccintotta össze a poharukat.

– Egészségünkre, Dylan! – pillantott rá újra a lány, és ismét egy kis mosoly bujkált a szája sarkában.

Az arcára volt írva, hogy örül a társaságának. Dylan csak azt nem tudta eldönteni, hogy még mindig családi kötődés miatt, vagy már valami egészen más okból.

– Nem akarsz leülni? – intett a poharával a kanapéra.

– Csak, ha nem tartalak fel semmiben – szabadkozott Liana bájosan.

– Vasárnap van. Holnaptól viszont kevesebbet kell majd kerülgetned.

Liana leült a kanapé szélére, ő pedig a hozzá legközelebb eső fotelbe. Mindketten az italukat szorongatták a kezükben, és kissé zavartan mosolyogtak egymásra. Dylan csak a helyzet miatt viselkedett úgy, mint egy kiskamasz, aki először randizik. Pedig ez nem randi volt, csak egy egyszerű beszélgetés az apja lányával. Csakhogy ez a lány behálózta a gondolatait, mosolya beleégett a retinájába, az illata a bőre alá kúszott, és különös vágyakat ébresztett benne.

– Gondolom, sokat dolgozol minden nap – törte meg Liana a csendet.

– Inkább változó. Néha egész nap úton vagyok, máskor pedig itthonról dolgozok. Ha rajtam múlna, biztosan otthonülő ember lenne belőlem. Szeretek itthon lenni, de a munka miatt muszáj kimozdulnom.

– Meg tudlak érteni. Csodás ez a hely – bólintott a lány, majd kiürítette a poharát, és egy kis grimasz kíséretében lenyelte az erős italt.

Dylan halkan felnevetett.

– Te aztán nem teketóriáztál. Még egyet? – kínálta újra.

– Tudod mit? Legyen – egyezett bele Liana. – Úgysem messze kell vinned, ha kidőlnék – kacarászott a csilingelő hangján.

Dylan csak azért nem válaszolt erre megjegyzésére, mert nem lett volna túl szerencsés, amit mondani akart. Inkább hozott maguknak még egy italt.

– Mesélj kicsit magadról, Liana. Semmit sem tudok rólad – huppant vissza a helyére, és ő is ugyanolyan gyorsan megitta a whiskyjét, mint az előbb a lány.

Feszült volt, és oldani akarta azt a belülről kitörni készülő valamit, amit csak Liana közelében érzett.

– Nem tudom, mit mesélhetnék – forgatta a kezében a poharát Liana.

– Bármit – felelte, és próbálta elszakítani tekintetét róla.

– Nekem egyáltalán nem volt izgalmas életem. Nem tudom, mi érdekeset mondhatnék – merengett. – Gyerekkoromban többször költöztünk, ezért több iskolába is jártam. Aztán végül gyökeret vertünk egy kisvárosban, ahol anyám megnyitotta a virágboltját. Amikor végeztem a középiskolában én is rögtön dolgozni kezdtem, mert nem volt pénzünk az egyetemre. Úgyhogy beálltam anyám mellé, és mellette takarítást is vállaltam egy iskolában, – Liana kisepert egy szemébe hullott tincset, és folytatta. – Később pedig, mikor anya meghalt, én vettem át az üzletet, mígnem egyszer csak kaptam egy levelet egy bizonyos Bell ügyvédi irodától. A többit pedig már tudod – fejezte be a történetét, majd ivott egy kortyot.

Amint mesélt, az valóban se izgalmas, se érdekes nem volt, de megható annál inkább.

– Sajnálom, amiért nem mehettél egyetemre, de most már megteheted, ha tényleg azt szeretnéd – nyúlt Dylan ösztönösen Liana karfán pihentetett keze után, ám mielőtt valóban hozzáért volna, vissza is húzta.

Mi a fenét csinál? Csak ismerkednek. Nem szabad fogdosnia közben.

– Nem tudom, Dylan – sóhajtotta Liana. – Lehet, már túl öreg vagyok a tanuláshoz.

– Ez a hét vicce volt – nevette el magát. – Huszonkét éves vagy Liana. Még, ha én mondanám…

– Miért, te mennyi vagy?

– Harminc.

– Tényleg? Nem nézel ki annyinak.

– Na, jó! Ez úgy hangzott, mintha azt mondtad volna „Tényleg kurvára öreg vagy” – csóválta a fejét, majd kényelmesen hátradőlt a fotelben.

– Ez nem igaz. Semmi ilyesmire nem céloztam – kuncogott Liana, és játékosan meglökte a karját.

Dylan fejében rögtön megfordult, hogy ha Liana még egyszer hozzá ér, menten ledönti az ágyra.

– Nem, de céloztál rá – incselkedett tovább a lány.

– Egyáltalán nem vagy öreg. A férfiak ebben a korban a legvonzóbbak – vonogatta a vállát.

Dylan szíve hatalmasat dobbant, és nem tudta eldönteni, hogy az alkohol miatt van ilyen melege, vagy egészen más okból forrt fel így a vére.

– Valóban? Engem is vonzónak találsz, vagy csak úgy általában a férfiakról beszéltél? – csapott le a megjegyzésére.

Dylan észrevétlenül is olyan játékba kezdett, amit egyáltalán nem kellett volna, ám ezzel most nem törődött, csak a szépség válaszát várta.

Liana résnyire összehúzott szemmel méregette, majd az ajkába harapott, és az arca felderült.

– Te iszonyúan jó pasi vagy, Dylan – rebegte egészen érzéki hangon.

Hát, azért erre Dylan nem számított. Azt hitte, Liana majd ezt is elüti egy tréfával, ehelyett most is úgy nézett rá, amitől egészen lúdbőrös lett. Rettenetesen szerette volna megérinteni. Mit megérinteni? Megízlelni, felfalni, és addig szeretgetni, amíg a saját nevüket is elfelejtik. Muszáj volt felállnia, hogy szabaduljon a közeléből, különben tényleg nem bírt volna magával.

Kiment, vagy sokkal inkább kimenekült az erkélyre. Megtámaszkodott a korláton, és mélyen belélegezte a friss levegőt. Ez a lány teljesen megőrjíti.

– Valami rosszat mondtam? – hallotta maga mögött Liana hangját.

Dylan tudta, hogy ha most megfordul, akkor elveszett. Ennek ellenére egy másodpercig sem habozott. Liana ott állt előtte, és kissé bágyadtan, ártatlan szemekkel nézett fel rá. Már szinte hallani vélte, ahogy a vér zúg az ereiben, és önkéntelenül mozdult. Karját a lány vékony derekára fonta, magához húzta, és szája lecsapott az édes ajkakra, melyek megadóan utat engedtek neki. Nyelve mohón ízlelte meg a csodát, és a vágy olyan elképesztő erővel öntötte el az egész testét, amitől ijedten hátrahőkölt. Mi a francot csinál?

Egy röpke pillanatig tartott az egész, de arra épp elég volt, hogy teljesen kétségbeessen. Szinte ellökte magától szegény lányt, majd dühösen visszament a nappaliba. Egészen megrémült attól, amit érzett, és amit tett.

– Menj el, Liana! – dörögte hűvösen.

Liana nem mozdult, csak döbbenten bámult rá az ajtóból. Muszáj volt elzavarnia onnan, mert ha nem teszi, még nagyobb ostobaságot fog elkövetni. Fújtató bika módjára lépett egyet felé.

– Menj el! Nem hallottad? De ne csak innen, hanem a birtokról is! – kiáltott rá Dylan olyan hangosan, hogy az még őt is meglepte.

Liana szépséges arcán végig lehetett követni, ahogy a döbbenet haraggá változik.

– Miért menjek el, Dylan? – kérdezte most már ő is indulatosan, de még mindig nem mozdult.

– Hát, nem látod máris mit okoztál? Még több bajt akarsz csinálni? Mégis mi ezzel a szándékod? – tárta szét a karját Dylan.

– Én csináltam bajt? Te nem bírsz a farkaddal, és én menjek el? Azt ugyan várhatod! – felelte villámló tekintettel.

Liana ezzel csak még jobban feldühítette Dylant, pedig nagyon is tisztában volt a lány szavainak igazságával.

– Semmi keresnivalód nincs itt! Pénzt akarsz? Adok. Csak végre tűnj már el innen! – lépett oda hozzá fenyegetően.

Liana összeszorított szájjal, dacosan nézett vele farkasszemet.

– Több jogom van itt lenni, mint neked! Az én ereimben legalább Crawford vér folyik! – vágta az arcába kegyetlenül, majd elviharzott mellette.

Dylan úgy állt ott, mint akit alaposan pofán vágtak. Csak az ajtócsapódása adta hírül neki Liana távozását.

Dühösen seperte le az asztalról a poharakat, melyek hangos csörrenéssel törtek ezer darabra, és szóródtak szét körülötte. Kezét csípőre téve emelte az ég felé a fejét. Nem vagyok normális! – szidta magát, de a lány iránti haragja ettől is erősebb volt.

Liana kegyetlenül megsértette. Most már egészen biztos volt abban, hogy nem maradhat a házában.

14. fejezet