Csókolj szabadon! - 2. fejezet

 

Jó pár taxit odarendeltek értünk, egész sok stábtag érkezett ezzel a járattal. Timet nem tudtam lerázni, jött velem, bár annyira nem zavart, mert sokkal jobban képben volt, mint én. A srácnak be nem állt a szája, de legalább egy csomó infót megtudtam tőle az ideút során. Nem egy ötcsillagos szállodát kaptunk, de első ránézésre nem tűnt rossznak a szállásunk. A hallban rengetegen nyüzsögtek.

– Üdv, Ronen – jött oda hozzám egy barna, rövid hajú lány. – Beth vagyok, amolyan mindenes. Téged is rám bíztak.

– Helló, Beth! – üdvözöltem. – Akkor hallgatlak.

Beth vett egy mély levegőt, és elkezdte darálni az infókat.

– A legtöbben kétágyas szobát kaptok. Egyelőre egyedül leszel, de később, ha megérkeznek az új szereplők, osztozkodnod kell valakivel. A második emelet a színészeké, a tiéd a huszonkilences szoba – nyomta kezembe a kulcsot. – Rendezkedj be, de tizenegyre gyere le a megbeszélésre. Aztán ebéd után lesz egy gyors sajtótájékoztató, majd háromra már az első helyszínen kell lenned. Ez a számom – adott egy névjegykártyát is –, írd be a telefonodba. Pontos legyél, mert közös kisbusz visz benneteket. Mit hagytam ki? – gondolkodott el Beth egy pillanatra.– Ja igen! Vacsorát majd ott kaptok, és úgy készülj, hogy este tíz előtt nem fogtok visszaérni.

Igyekeztem felfogni a rám zúdított infókat, és közben már a lány számát pötyögtem a telefonomba.

– Kösz, Beth! Akkor lépek, mert csak félórám maradt. A csomagjaimat felhozza valaki?

– Igen, azonnal utánad küldetem őket – bólintott, és máris sarkon fordult, hogy intézkedhessen.

Vállamra kaptam a sporttáskát, amelyben a személyes holmim volt, és az embereket kerülgetve a lépcső felé vettem az irányt, mert a liftnél többen is várakoztak. Felszökkentem a másodikra, és megkerestem a huszonkilences számot. Ahogy beléptem a szobába, rögtön hívnom kellett a cserfes Beth-t.

– Azt mondtad, kétágyas. Ebben a szobában franciaágy van – dobtam le a táskám az egyik fotelbe.

– Ó, ezek szerint te kaptad az egyetlen franciaágyas szobát. Ne aggódj, Ronen, jó ideig úgysem kell osztozkodnod senkivel. Leteszlek, mert dolgom van – hadarta, és ki is nyomott.

Remek. Majd ezt is intézhetem, mert holtbiztos, hogy senkivel sem fogok egy ágyban aludni. Zsebre dugtam a telefonomat, de még szét se nézhettem, már kopogtak. A csomagjaimat hozták. Miután végre magamra maradtam, felkerestem a mosdót. A fürdő meglepően tágas volt, és rendkívül tiszta. A szoba viszont lehetett volna nagyobb is, de legalább ízlésesen rendezték be. A fürdő melletti falon végig szekrények húzódtak, vele szemben az ágy, két szélén éjjeliszekrénnyel, és mindkét oldalán egy-egy fotel. A bejárat melletti falon íróasztal, és a sarokba állítva egy nagyméretű fikusz meredezett. Erkélyem is volt, de most nem maradt időm arra, hogy megszemléljem a várost.

Sietősen ürítettem ki a bőröndjeim tartalmát, mert így is eléggé összegyűrődtek a ruháim, de majd a személyzettel kivasaltatom mindegyiket. Mire elkészültem, már mehettem is le a megbeszélésre. Ezúttal a liftet választottam, ahol ott várakozott Natacha és Julian is, akik a tűzoltó társaimat alakítják majd.

– Mikor érkeztetek? – kérdeztem, miután üdvözöltük egymást.

Nem láttam őket a gépen, sem a reptéren.

– Én már tegnap este – felelte Julian, és belépett a liftbe.

A srác jó fél fejjel volt alacsonyabb tőlem, és olyan kis konszolidáltnak tűnt.

– Én a hajnali géppel jöttem. Tudod, a nőknek több idő kell a készülődéshez – kacsintott rám Natacha.

Már a Los Angeles-i sajtótájékoztatón is bírtam a csajt. Vagány, nagyszájú, és a szerepe alapján is annak kell lennie. Biztosan nem lesz nehéz dolga ráhangolódni a karakterére.

– Ti is jöttök az első forgatásra? – érdeklődtem, miközben a hallban felállított széksorok felé tartottunk.

– Naná! Meg akarjuk nézni a helyszínt. Mi csak holnap kezdünk – felelte Julian, és helyet foglalt a második sorban.

Leültem mellé, Natacha pedig Julian másik oldalán foglalt helyet. Amíg a többiekre várakoztunk, ismét elkezdtem olvasni a mai szövegemet. Igaz, már a repülőn is betéve tudtam, de felkészülten akartam érkezni. Fél szemmel láttam, hogy Rob a rendezővel beszélget, majd megindult felém.

– Tedd el azt a vackot, menni fog anélkül is! – veregette meg a vállam, és leült mellém.

Eddig a bemutatkozáson kívül egy szót sem váltottunk egymással. Kissé megilletődve hajtottam össze a papírlapot, és bedugtam a combom alá.

– Neked biztosan, de nekem nem árt párszor átolvasnom – mosolyogtam.

– Ne izgulj, kölyök! – paskolta meg Rob a combonat, majd felnézett. – Nocsak, végre megérkezett a partnered.

Követtem a tekintetét. Egy jóképű, kigyúrt srác sétált be a hallba, kezében sporttáska, amit hanyagul a lába mellé ejtett, miután Beth őt is lerohanta. Beth felénk mutatott. Gondolom, a megbeszélésre hívta fel Rafael figyelmét. A srác bólintott, újra megfogta a táskáját, és leült az első sorba, a legszélső székre.

Feszülten nedvesítettem meg az ajkaimat, és még mindig őt bámultam. Eszembe jutott, amit Timtől hallottam. Rafael meleg. Így első ránézésre, nem mondtam volna meg róla. A második epizódban csókolóznom kell majd vele. A gondolatra kisebb gyomorideg kapott el. Nem ő lesz az első fiú, akivel intim kapcsolatba kerülök, de eddig sosem a kamerák előtt tettem, ráadásul már sok év eltelt azóta.

Észre sem vettem, hogy elkezdődött a megbeszélés, annyira lekötött a partnerem szemlélése. Lényegében semmi új dolog nem hangzott el, amit Beth-től már ne hallottam volna, a többi pedig csak a szokásos maszlag volt. Felsorolták a neveket, kiknek kell jönnie a helyszínre, és máris mehettünk ebédelni. Julian és Natacha velem tartott, Rob pedig csatlakozott a rendezőhöz, és néhány idősebb alakhoz, akiket már biztosan régről ismerhetett.

– Vegán vagy? – csodálkozott el Julian, mikor kihozták az ételem.

Még az érkezésünk előtt megkérdezték, kinek milyen igényei vannak. Nos, nekem nem volt sok, de ez az egy igen.

– Miért olyan meglepő ez? – vetettem egy pillantást a fiú előtt lévő hatalmas hússzeletre.

– Nem, csak biztosan nehéz így étkezni.

– Én is ritkán eszek húst – szólt közbe Natacha. – De leginkább csak csirkét vagy halat. Simán meg lehet lenni nélküle.

– Hát, nem tudom – mélázott el Julian. – Én a zöldségektől mindig csak éhesebb leszek.

– Meg lehet szokni – mosolyogtam rá, miközben igyekeztem gyorsan eltüntetni az ételt, mert még egy sajtótájékoztató várt ránk, és előtte fel akartam menni a szobámba átöltözni.

Az asztaltársaim a korábbi szerepeikről kezdtek el beszélgetni, majd áttértek az előttünk álló feladatokra.

– Azért idejöhetett volna bemutatkozni – bökött a fejével Natacha az egyik asztal felé.

Rafael ült ott egy számomra ismeretlen fiúval, és láthatóan jól elvoltak egymással, mert jókat nevettek evés közben.

– Lesz még időnk megismerni – vontam meg a vállam.

Valójában én is sérelmeztem, amiért Rafael ennyire figyelmen kívül hagyott minket, főleg engem, hiszen valahogy egymásra kellene hangolódnunk, de így elég nehéz lesz.

– Bocs, fiúk, késtem – dobta le magát mellénk a nagydarab, fekete srác, akinek elfelejtettem a nevét. Ő is a tűzoltó csapat tagját alkotja majd.

– Nem maradtál le semmiről, Brian, de az ebédről le fogsz, ha nem intézed azonnal – vigyorgott rá Julian.

Ezek szerint, Briannek hívják.

– Felszaladok átöltözni, a tájékoztatón tali – emelkedtem fel.

– Vastag pulcsit hozz, mert állítólag hideg lesz éjszaka – szólt utánam Natacha.

Fent megcsörgettem Jesst, aztán megejtettem egy villám zuhanyzást, majd kényelmes farmerbe és pólóba bújtam, valamint kezembe kaptam az egyik kapucnis pulcsimat, és rohanhattam is le. A szobaajtót zártam, mikor valaki megszólalt mögöttem.

– Nem kell kapkodnod, minket úgyis megvárnak.

Rafael volt az.

– Attól még nem kell késnünk – feleltem, és zsebre dugtam a kulcsomat.

Be sem mutatkozott, így én sem tettem, hiszen, mégis csak ő szólított le engem. Biztosan tudta, ki vagyok.

– Öt perc, és ott leszek – mutatta felém a tenyerét, és benyitott a mellettem lévő szobába.

Nem tudtam hová tenni a srácot. Se ellenséges, se barátságos nem volt velem. Úgy tűnt, nem különösebben érdeklem, ezért úgy döntöttem, én sem foglalkozok vele. Anélkül is képes vagyok jó alakítást nyújtani, hogy barátkoznék vele. Mégis csak színész lennék, vagy mi a fene.

A hallt már átrendezték a tájékoztatóhoz. Beth szaladt elém, és mutatta hol a helyem. Natacha ült mellettem, a másik oldalamon üresen maradt egy szék, utána Julian, Brian és sorban a többiek. Gondolhattam volna, hogy az üres hely Rafaelé lesz. A srác vigyorogva ült le mellém. Ő is átöltözött, mert az előbbi ing helyett most fehér póló volt rajta. Sajnos kibaszottul jól állt neki, mert még inkább kihangsúlyozta a barna bőrét, és meg mertem volna esküdni rá, hogy direkt befeszítette a bicepszét, ugyanis a póló majd' szétszakadt rajta azon a részen. Tutira el volt szállva magától...

A tájékoztató elkezdődött, és én azonnal töltöttem magamnak az előttünk lévő vízből. Először csak úgy általánosságban kérdezgették a rendezőt a sorozatról és a forgatásról, majd random kérdéseket kaptunk. Annyira nem is figyeltem oda, mert idegesített, hogy Rafael a telefonját nyomkodja az asztal alatt. Nem akartam leskelődni, de láttam, hogy üzenetet küldött valakinek.

– Elég színes karaktereket válogattak össze, és lesz egy meleg párosuk is – hallottam meg az egyik újságíró hangját, és erre felkaptam a fejem. – Nem tartanak attól, hogy ez hatással lehet a nézettségre? – kérdezte a nő.

– Egyáltalán nem tartunk ilyesmitől – rázta a fejét Richard, a rendező. – Minden karakternek megvan a saját terhe vagy mássága, ha úgy tetszik. Ez teljesen normális, hisz a való élet is ilyen.

– Akkor maradjunk a témánál – nézett most felénk a nő. – Ronen, mennyire lesz nehéz egy meleg tűzoltó bőrébe bújnia? Ha jól értesültem, ez lesz az első ilyen szerepe.

Éreztem magamon Rafael vizslató tekintetét. Megköszörültem a torkom.

– Bizonyára nem lesz egyszerű, de mindent megteszek, hogy a leghitelesebb alakítást nyújtsam. Részemről örülök, hogy az alkotók ilyen színes karaktereket hoztak létre.

Láttam a nő arcán, hogy nem ilyen válaszra számított, de nem érdekelt. Nem állt szándékomban erről bővebben nyilatkozni, hiszen még magam sem tudtam, hogyan sikerül megbirkóznom a feladattal.

– Remélem, tényleg hiteles leszel – súgott a fülembe Rafael.

Örömmel bokán rúgtam volna a szemtelensége miatt.

– Csak nem aggódsz? – suttogtam halkan, mert még mindig tartott a tájékoztató.

– Nem különösebben. Tudom, hogy remek páros leszünk – felelte somolyogva.

Erre inkább nem feleltem. Ez a srác nagyképű, ugyanakkor jólesett, hogy bízik bennem. Bárcsak én is ennyire biztos lettem volna magamban. Sosem tartottam ennyire egyik szereptől sem, mint most, és ennek maga Rafael volt az oka. Egyrészt kurvára zavart a tény, hogy meleg, másrészt nagyjából minden idegesített benne. Túl jól nézett ki, túl magabiztosnak és arrogánsnak tűnt. Sosem bírtam az ilyen alakokat.

Mire végeztünk, már mehettünk is. A kisbuszba zsúfolódtunk be. Liv és Rob is velünk utazott, illetve a színészgárda többsége, a többieket pedig másikkal fuvarozták el a helyszínre. Szerettem volna a várost megnézni, de mindenki ismerkedett mindenkivel, így engem is folyamatosan kérdezgettek. Képtelenség lett volna megjegyezni az összes nevet, de lesz időm rá. A végére úgyis egy nagy családként fogunk működni, ahogy az lenni szokott.

Egészen a külvárosba vittek bennünket. A terület le volt zárva, de fogadni mertem volna, hogy több ember nyüzsgött most itt, mint egy normális hétköznapon. Mindenki tette a dolgát. Egyből az öltözőkhöz vezettek minket, amelyeket a tűzoltó laktanyával szemben lévő épületben alakítottak ki. A nevem már ott díszelgett az egyik ajtón, de sajnos a Rafaelé is. Persze, nem meglepő, hogy közös öltözőt kaptunk, de mégis jobb szerettem volna valaki mással osztozkodni.

A helyiség nem volt túl nagy, de a célra megfelelt. A sminkes lány azonnal lenyomott a tükör előtti székre, és munkához látott. A laktanyába érkezéses jelenettel kezdünk, ami nem lesz túl hosszú. Utána Liv következik, majd végül ismét Rob és én jövünk az újraélesztésemmel, és ezzel vége lesz a napnak. Majd valamikor készíteni kell néhány New York-i felvételt is, de oda csak egy kisebb csapattal utazunk. Ennek az időpontját egyelőre még nem közölték.

A stylist behozta a ruháimat, és felakasztotta az állványra, majd rohant tovább a többiekhez. A sminkes magamra hagyott, és miután felvettem az odakészített, fekete inget és farmert, kimentem az épület elé, ahol már minden készen állt, csak ránk vártak. Beültem a kocsiba, amivel indult a jelenet, és kisvártatva Rob is megjelent. A rendező a lehúzott ablakban még elmagyarázta, pontosan mit vár tőlünk, és máris kezdhettünk.

Gördülékenyen ment minden. Rob tényleg profi volt, és csak miattam kellett kétszer újravennünk a jelenetet. Egyszer rossz irányba sétáltam, másik alkalommal pedig véletlenül belerúgtam az egyik kellékbe. Egész gyorsan végeztünk. Natacha és Julian a hüvelykujját mutatta felém, hogy jó voltam. Végül is, én is így éreztem.

A laktanyából kilépve Rafaelt pillantottam meg, ahogy megint azzal a sráccal beszélget, akivel ebédidőben is. Mit keres itt? Neki ma nem volt forgatás.

Visszamentem az öltözőbe, hogy betanuljam a következő jelenethez a szövegemet, és megint ruhát kellett cserélnem. Beth ígérte, hogy szól, ha kezdenem kell.

Elterültem a székben, lábamat feltettem az asztalra, és magamban halkan magoltam. Tíz perc sem telt, amikor nyílt az ajtó, és Rafael lépett be rajta. Felvont szemöldökkel végigmért, és elmosolyodott.

– Miért vagy itt? Tudtommal neked nincs jeleneted mára – vettem le a lábam az asztalról.

– Ellenséges vagy. Van valami oka? – dobta le magát Rafael a másik székre.

– Nem vagyok ellenséges, csak érdeklődtem.

Hosszan a szemembe nézett. Álltam a kutakodó tekintetét, ami nem bizonyult könnyű feladatnak, mert olyan érzésem volt közben, mintha sötét szemeivel a lelkembe látna.

– Gondoltam, megnézem az alakításodat, hogy tudjam, mire készüljek – szólalt meg végül.

Nagyszerű. Pont a hányásos jelenetemet akarja majd látni?

– Oké, de most tanulnék, ha nem bánod – emeltem meg kezemben a papírokat.

– Szívesen segítek próbálni – ajánlotta.

– Nem, kösz – hárítottam.

Rafael néhány másodpercig ismét csak engem bámult, majd felállt.

– Hamarosan csókjelenet. Arra is készülhettünk volna, de ahogy gondolod – kacsintott rám, és faképnél hagyott.

Döbbenten néztem a csukott ajtóra. Csókjelenetet gyakorolni? Rafael szórakozik velem, de nem értettem az okát, miért csinálja ezt. Nagyot téved, ha azt hiszi, belemegyek a hülye játékába.

(kép: Julian és Natacha)

3. fejezet