Játék, szex, szerelem - 2. fejezet

 foto: pixabay

Még felfogni sem volt időm a történteket, és máris ott állt előttem két teljesen ismeretlen nő. Az egyik egy idősebb, egészen ezüstösen csillogó, rövid hajú, míg a másik a húszas évei végén járó platinaszőke nehézbombázó.

– Anya, Tessa, hadd mutassam be nektek a barátnőmet, Giannát – helyezte a derekamra a kezét Jacob.

Először meg sem tudtam mukkanni, csak akkor kaptam észbe, mikor Jacob szorított egy kicsit rajtam.

– Üdvözöm, asszonyom! Gianna Black – nyújtottam az asszony felé a kezem.

– Nem tudtam, hogy barátnőd van! – Jacob anyja egyszerűen levegőnek nézett, a fiára szegezte a tekintetét.

– Helló, Gianna! Tessa Lohan – fogadta a kézfogásom az anyja helyett a szőke nő.

Jabob megköszörülte a torkát.

– Nem beszéltünk mostanában, de most már tudod – felelte az anyjának, és hellyel kínálta őket. – Meséljetek, mi járatban vagytok erre?

Jacob engem is visszaterelgetett a kanapéra, majd leült mellém, és a karját a vállamra helyezte.

Istenem! Mibe keveredtem?

– A városban akadt dolgom, ahogy Tessának is, és ha már erre jártunk, gondoltam, benézünk néhány percre – felelte az asszony kimérten.

– Nos, jól tettétek – mosolygott Jacob bárgyún. – Isztok egy kávét, vagy valami mást?

Persze, hogy mindketten kértek. Jacob felállt, engem pedig rögtön kivert a víz.

Nehogy itt hagyj!

– Segítesz, kicsim? – nézett rám várakozóan.

Kicsim? Hogyne, kicsim!

– Persze – pattantam fel, és úgy indultam el a konyha irányába, mintha tényleg ismerném a terepet, Jacob pedig követett.

– Hálás vagyok! – súgta, mihelyst beértünk.

– Lehetsz is! – nyúltam azonnal a kávégéphez, ami majdnem teljesen ugyanolyan volt, mint a kávézóban.

Még mindig nem értettem, mit keresek én itt, és azt főleg nem, hogyan keveredhettem ilyen szituációba.

– Majd én beszélek helyetted, neked nem kell semmit sem mondanod – oktatott Jacob halkan.

– Még jó, mivel a neveden kívül semmit sem tudok rólad – raktam az első kávékat a tálcára, amit ő tett a pultra.

– Ahogy én sem rólad, de nem lesz gond, nyugi – lapogatta meg bátorítólag a vállam.

Mi vagyok én? A haverja? Nem voltam annyira ideges. Sőt, inkább kezdett szórakoztatni a dolog. Csak Jacob ne érne hozzám…

– Majd én viszem – vette el tőlem a tálcát.

– Félsz, hogy rájuk borítanám? – kuncogtam.

Jacob megvonta  a vállát.

– Sosem lehet tudni. – Udvariasan maga elé engedett.

Az anyja szúrós szemmel vizslatott, amíg újra helyet foglaltunk. Nem volt nehéz kitalálni, hogy nem túlságosan örül a személyemnek.

– Köszönöm, Jacob! Mi történt a barátnőddel? – vette el a kávét a tálcáról az asszony.

Vajon látja, hogy én is itt vagyok? Mondjuk, valószínűleg, ha már a kötéseimet észrevette.

– Elestem a biciklivel – válaszoltam Jacob helyett, mire az asszony úgy nézett rám, mintha szellemet látna. Talán meglepődött azon, hogy nekem is van hangom.

– A városban elég veszélyes ez az edzésfajta – jegyezte meg Tessa.

Mi van?

– Nem edzettem. A boltba indultam – vágtam rá, mire Jacob megint megköszörülte a torkát.

Mi az? Valami rosszat mondtam?

– Kerékpárral ment vásárolni? – meresztette rám a nagy szemeit az asszony.

– Igen, anya. Gianna szeret kerékpározni. Nincs ezzel semmi baj – tette újra a vállamra a kezét az újdonsült pasim.

Egy perc kínos csend következett, miközben a két nő a kávéját kortyolgatta.

– Mióta vagytok együtt? – szólalt meg újra Tessa, aki rózsaszín, testhezálló ruhájában úgy nézett ki, mint a Chic Barbie kollekció egy darabja.

– Ööö, három hete – felelte Jacob bizonytalanul.

Ha nem szedi össze magát, le fogunk bukni. Bár egy cseppet sem izgatna a dolog, de arra nagyon kíváncsi voltam, miért van szükség erre az egészre.

– Szóval rögtön a parti után jöttetek össze? – vallatta tovább a szőkeség Jacobot.

A nő hangjában némi élt véltem felfedezi, de továbbra is csak hallgattam, mint akinek a cica elvitte a nyelvét.

– Hm, igen… Nagyjából – bólogatott a férfi, majd talán zavarában, de magához húzott, és megpuszilta a halántékom, én meg azt hittem, menten elájulok.

Délelőtt rúgatott ki, most meg puszilgat?

– Szabad tudni mivel foglalkozol, Gianna? – intézte most először hozzám a kérdését Jacob anyja, akinek a nevét még most sem tudtam.

Jobb kérdést nem is tehetett volna fel. Esetleg eláruljam neki, hogy nemrég basztak ki a fiacskája miatt?

– Az egyik kávézómat vezeti – húzott ki a bajból Jacob.

Még én is döbbenten néztem rá. A kávézóját? Csak nem az övé, ahonnan kirúgatott?  Kezdett felmenni bennem a pumpa.

– Megvan a végzettsége hozzá? Olyan fiatal… – nézett végig rajtam az asszony.

Máris megbántam, amiért belementem ebbe az egészbe. Ez a seggfej itt mellettem, kirúgatott, és most még a családja is igyekszik semmibe nézni.

– Megnyugodhat, megvan hozzá a diplomám – szóltam közbe ingerülten, mire Jacob finoman megszorította a vállamat.

Mikor akarnak már elmenni végre? Ez az idegen pasi engem taperol!

– Gianna nagyon ügyes. Ő az első, akivel semmilyen problémám nem volt eddig – dicsekedett Jacob velem.

Ó, hogy egyem a szívét!

– Valószínűleg elfogult vagy. Mégiscsak a barátnőd – tette le a csészéjét Tessa.

– Az meglehet – mosolygott rám a pasi. – Nehéz nem elfogultnak lenni vele.

Istenem! Mekkora színész! Úgy nézett rám, mint aki tényleg szerelmes. A gyomrom megremegett. Idétlenül visszamosolyogtam rá, de a molyos gyorsan az arcomra fagyott, ugyanis Jacob arca közelíteni kezdett hozzám. Egy másodperc alatt végigszáguldott rajtam a pánik. A szája az enyémre tapadt, elzárva előlem a levegő útját.  Nyelve olyan hirtelen csusszant a számba, hogy ijedtemben majdnem leharaptam.

Mi a fenét művel? Próbáltam nem hirtelen elhúzódni, és zavartan lesütöttem a szemem. Éreztem, hogy fülig pirultam, és a combom alá rejtettem a remegő kezem.

– Látom, nagy a szerelem – jegyezte meg Tessa epésen, és tekintetével majd megölt.

Nem volt nehéz rájönni, hogy ennek a nőnek köze van Jacobhoz. Csak az méregeti így a másikat, aki féltékeny.

– A szerelem gyorsan jön, és talán még gyorsabban megy – vetette oda Jacob anyja, és felállt. – Köszönjük a kávét, fiam! Ideje mennünk, mert már így is nagyon eltöltöttük az időt. Tényleg csak be akartunk köszönni.

Végre! Ez még fél óra sem volt, de lehet, ki sem bírtam volna addig, ha Jacob továbbra is ilyeneket csinál.

– Örülök, hogy megismertelek, Gianna! – biccentett felém Tessa, de a mosolya a legkevésbé sem volt őszinte.

– Szintén – vigyorogtam rá, és mivel Jacob is felállt, én is így tettem.

Csak Tessa köszönt el tőlem. Az asszony rám se nézett, ami a nem igazán érdekelt, csak tűnjenek el végre. Jacob kikísérte a két nőt, én pedig dühösen vártam, hogy visszatérjen hozzám. Most már aztán tényleg volt mit megmagyaráznia, és jóvá tennie.

– Köszönöm! Szuper voltál! – jött vissza mosolyogva a férfi.

– Tényleg? Ezt én nem mondhatom el rólad – tettem csípőre a kezem.

– Miért? Valamit rosszul csináltam? – állt meg előttem.

Erre most mit válaszolhattam volna? Éppenséggel rossznak nem volt rossz…

– Beledugtad a nyelved a számba? Normális vagy, Jacob? – emeltem fel a hangom.

– Ösztönösen jött. Remélem azért nem volt olyan borzasztó, mint ahogyan most rám nézel.

Olyan pofátlanul jóképű, és még a szemei is mosolyogtak, ahogy ezt a megjegyzést tette.

– Nem tudom, mit képzelsz magadról! Lehet, ahhoz vagy szokva, hogy bármit megtehetsz, de ez nem így van! – háborogtam. – Most pedig magyarázd meg, miért volt erre szükség, aztán itt sem vagyok!

– Oké, oké! Elnézést kérek. Szép nő vagy, és tényleg ösztönösen jött, ne haragudj rám! – emelte védekezően maga elé a kezeit.

Ez minden volt, csak nem magyarázat, de persze azonnal megolvasztotta a szívemet.

– Jól van, felejtsük el! Hallgatlak! – néztem rá türelmetlenül.

Dehogy fogom elfelejteni!

– Akkor üljünk le… – próbálkozott ismét hellyel kínálni.

– Már ültem eleget!

– Rendben, akkor elmondom – sóhajtotta. – Az anyám mindenáron össze akar boronálni Tessával, és sehogy sem tudom leállítani. Amikor szólt, hogy itt vannak, azonnal beugrott ez az ötlet. Ha azt hiszi, hogy barátnőm van, talán felhagy ezzel a hülye tervével. Szóval, csak ennyi az egész – vonta meg a vállát.

Talán tollas a hátam?

– Higgyem is el, hogy ennyi volt az egész? – ráztam a fejem.

Ez túl egyszerűnek hangzott, és kizárt, hogy Jacob nem tudna lekoptatni egy nőt. Az ilyen pasik kisujjból kirázzák az ilyesmit.

Jacob nem jött zavarba, mint általában azok, akik füllenteni szoktak.

– Tényleg ennyi. Láthattad, anyám milyen. Azt hiszi, Tessa hozzám való, pedig nagyon nem.

– Nem csak anyád hiszi így, hanem Tessa is – morogtam.

– Nem érdekel, mit hisznek. Köszönettel tartozok neked, Gianna! – Jacob egy lépést közelített felém.

– Jól van! – emeltem fel a kezem, ezzel megállítva őt. – Még egy kérdésemre válaszolj, és aztán lépek is!

Jacob lecövekelt, és kérdőn nézett rám.

– Tiéd a kávézó? – szegeztem neki a kérdést.

Beharapta az alsó ajkát, aztán végül bólintott.

– Igen, az enyém.

– Akkor menj a francba! – vágtam a fejéhez dühösen, majd elsiettem mellette a bejárat irányában.

Én hülye Devonra haragudtam, miközben tulajdonképpen Jacob rúgott ki. Eddig azt hittem, csak panaszt tett rám ez a seggfej, és emiatt döntött így Devon. Már azt is bántam, hogy egyáltalán betettem a lábam ebbe a házba. Ez a pasi szórakozik velem!

– Nem mehetsz el! Még vennem kell neked egy biciklit! – sietett utánam Jacob.

Dugd fel a pénzed!

– Nem kell tőled semmi! – nyúltam a kilincs után, de az ajtó nem nyílt.

Még egyszer meghúztam, de semmi. Mérgesen fordultam vissza. Jacob már ott állt mögöttem, ismét azzal a pimasz mosollyal az arcán.

– Hazaviszlek, ha megbeszéltük.

– Nem viszel engem sehová, és most eressz ki! – sziszegtem a képébe indulatosan.

– Nyugodj már meg, kérlek, és gyere vissza! Sajnálom, hogy így alakult!

– Sajnálod? Az ostoba barátnőd fellökött, te pedig kirúgattál, és azt mondod, hogy sajnálod? – kiabáltam. – Neked ez semmi, igaz? Nincs munkája? Na és! Összetört a biciklije? Veszek másikat! Megsérült a telefonja? Kit érdekel? Lehorzsolta magát? Leápolom, aztán még pofátlanul meg is csókolom, mert én vagyok a menő csávó! Hát, nem vagy az, Jacob! Egy idegesítő, beképzelt fasz vagy, akinek fogalma sincs semmiről!

Jacob egy pillanatig meredten nézett, majd az arca újra felderült.

– Hű, te aztán rendesen kiosztottál most. Na, gyere ide, te morcos boszorka! – lépett oda hozzám, és egyszerűen csak felkapott a vállára, majd elindult velem vissza a nappaliba.

– Mi a fenét csinálsz már megint? – kalimpáltam a fájós lábammal, és közben a hátát püföltem.

Nem akartam elhinni, ez a férfi mit művel velem. Teljesen megbolondult, de lehet, én is, különben nem lettem volna a rohadt házában.

Jacob ledobott a kanapéra, és mindkét kezem lefogva fölém magasodott.

– Normális vagy? – nyögtem, olyan szorosan lenyomott, hogy levegőt is alig kaptam.

– Én az vagyok, de nagyon úgy tűnik, hogy te nem. Elengedlek, ha végre hajlandó vagy velem kiabálás nélkül beszélgetni – emelkedett fel éppen annyira, hogy levegőhöz jussak, de továbbra is fogva tartotta mindkét karom.

– És ha nem? Nem csinálhatod ezt velem! – vergődtem alatta, és kezdtem tényleg komolyan azt gondolni, hogy ez a pasi nem komplett.

– Imádom a heves nőket, úgyhogy jobban jársz, ha lenyugszol, különben újra megérezheted a nyelvem. És nem csak a szádban! – fenyegetőzött, amitől újra elfogyott a levegőm, de most már nem attól, hogy hozzám préselte magát.

– Te beteg vagy! – mondtam elfúló hangon.

– Inkább beszéljünk, jó? – kérdezte váratlanul, és lazított a szorításán, de még mindig nem engedett el.

Most már kezdtem félni. Bármennyire is eszméletlenül jó pasi, teljesen őrültnek tűnt.

– Mit szeretnél? – kérdeztem, és már meg sem mertem moccanni, csak engedjen el végre.

– Szerintem azt már érzed – közölte, és abban a pillanatban tényleg éreztem. Kemény férfiassága nyomta a combomat.

Jézusom! Ez a pasi begerjedt rám?

– Engedj el, kérlek! Meghallgatlak, ígérem! – mondtam csendesen, mert tényleg bepánikoltam. Nem gondoltam, hogy képes lenne erőszakra, inkább attól lettem ideges, amit éreztem. Arra vágytam, hogy ne eresszel el…

Jacob lassan elengedett, majd ülőhelyzetbe emelkedett mellettem. Én is felültem, és egészen elhúzódtam tőle.

– Szóval, valóban sajnálom. Mondd, mit szeretnél, és megteszem neked! – közölte fátyolos hangon.

Ha tudnád, hogy mit szeretnék, nem szálltál volna le rólam.

– Nem kérek tőled semmit, csak haza szeretnék menni – feleltem halkan.

Jacob most sem volt zavarban, inkább feszültnek látszott. Lopva a nadrágjára lestem, ami még mindig erősen domborodott. A fantáziám rögtön beindult. Elkaptam róla a tekintetem, és a szőnyeget kezdtem el bámulni. Épp időben, mert Jacob rám nézett.

– Egy biciklit mindenképpen veszek neked, és egy másik telefont is. Ha akarod, elintézem, hogy visszavegyenek…

Mi van?

– Eszemben sincs visszamenni oda! Nem fogok se Devonnak, se neked dolgozni! – álltam fel újra idegesen, majd rögtön rájöttem, hogy ezt nem kellene, úgyhogy visszahuppantam. Még véletlenül se akartam, hogy újra leteperjen. Vagyis dehogynem akartam, viszont ez a pasi rendesen kicseszett velem, úgyhogy tutira nem érhet hozzám. Különben is, lehet, hogy tényleg zakkant.

– Lesz másik munkád? – fordult felém, és úgy tűnt, kezd lehiggadni.

Most tényleg aggódik, vagy ezt is csak megjátssza?

– Holnap lesz egy állásinterjúm – árultam el neki, de azt persze nem, hogy milyen ócska helyen.

– Ha mégsem sikerülne, akkor kérlek, szólj, és nézünk valahol mást. Nem az az egy kávézóm van, és talán máshol is…

– Nem kell, Jacob! – vágtam a szavába.

Komolyan nem értettem ezt az egészet. Sem a helyzetet, sem a pasit. Nem tudtam kiigazodni rajta.

– Oké, akkor erre visszatérünk később. Mehetünk? – állt fel.

Végre!

– Mondtam, hogy nem kell hazavinned – emelkedtem fel én is.

Ott álltunk egymással szemben, mint két féleszű, akik egyik ostobaságot mondják a másik után, aztán megpróbálják helyrehozni egy még nagyobb ostobasággal.

– Nem haza viszlek, hanem vásárolni – mondta Jacob.

Éreztem, hogy nem fogom tudni leszerelni. Ez a pasi vagy őrült, vagy pedig minden szó igaz, amit korábban a fejéhez vágtam.

– Akkor is haza kell mennem, mert csupa kosz a ruhám. Át kell öltöznöm – néztem végig magamon.

– Hm, ez is megoldható. Gyere velem! – invitált az emeletre.

Ez nem lehet igaz! Semmivel sem lehet lerázni.

– Már félek bárhová veled menni – torpantam meg a lépcsőnél.

Jacob félrebillentette a fejét, és derűsen nézett rám.

– Te tényleg nagyon rossz véleménnyel lehetsz rólam. Ne aggódj, egy ujjal sem fogok hozzád érni – intett a kezével, hogy induljak már végre.

A gardróbjába vezetett, ahol a számtalan férfiruha mellett lógott egy sor női is.

– Keress egyet, ami szimpatikus, biztosan akad olyan, amelyik mellben is jó lesz rád – kuncogott.

Kapd be!

– Na, tűnés! – dobtam hozzá a sisakom, amit fogalmam sincs miért szorongattam még a kezemben.

Jacob nevetve kapta el, majd becsukta rám az ajtót. Igazából imádtam ezt a pasit, de magam sem tudtam miért. Idegesített az arroganciája, de mégis tetszett benne valami, ahogy a váratlan reakciói, a szemtelensége, és az ellenállhatatlan mosolya úgyszintén. River el sem fogja hinni, ha elmesélem, mi történt velem.

Érdeklődve néztem körül. Ennek a pasinak annyi ruhája volt, mint nekem életemben összesen. Csak öltönyből lógott vagy húsz a vállfákon, az ingekről, pólókról nem is beszélve. Biztosan szeret öltözködni. Odaléptem a női ruhákhoz, és rögtön azon törtem a fejem, vajon hány különböző csaj hagyhatta itt ezeket. Semmi kedvem nem volt más ruhájába belebújni.

Villámgyorsan néztem át a kínálatot, és meglepődve tapasztaltam, hogy szinte mindegyik címkés, még soha nem hordta őket senki. Nehéz volt választani, mert a legtöbbet túl hivalkodónak találtam az én ízlésemhez, úgyhogy végül egy vékony, derékban átkötős, világoskék vászonruhánál maradtam. Jacobnak igaza volt, mellben éppen csak, összeért, de legalább ment a fehér tornacipőmhöz. A koszos ruháimat belegyömöszöltem a hátizsákomba, és már szaladtam is le. Jacob az étkezőasztalnál állt, és a telefonját nyomkodta.

– Jól áll – állapította meg, miután feltűnően végigmért.

Nem vagyok az a pirulós fajta, de az arcom megint égni kezdett.

– Majd visszajuttatom.

– A tiéd. Mehetünk? – dugta zsebre a telefonját.

Még mindig feszengve ültem be mellé a kocsiba, a hátizsákomat bedobtam a hátsó ülésre. A kapu kinyílt, a Jack nevű pasas pedig ott állt egy kis faház mellett, amit a bejövetelünkkor észre sem vettem. Intett nekünk, Jacob biccentett felé, majd kigurultunk a kapun.

Ez a fickó piszok gazdag lehet, ha saját portása is van, habár ezt korábban már a házából és a pazar berendezésből is megállapítottam.

– Hogyhogy ennyire ráérsz? Azt hittem, az ilyen emberek, mint te, mindig nagyon elfoglaltak – kérdeztem.

– Ma laza napom van, de nem mindig ilyen. Délelőtt volt egy tárgyalásom, amit miattad lekéstem – nézett rám Jacob, de a tekintetében nem láttam vádaskodást.

– A barátnőd miatt, aki fellökött – helyesbítettem.

– Mondtam, hogy nem a barátnőm.

– Teljesen mindegy.

– Nincs barátnőm – közölte.

– Nem kérdeztem – vágtam rá.

– De talán érdekelt.

– Egyáltalán nem. Miért hiszed, hogy bármi is érdekel veled kapcsolatban?

Jacob megforgatta a szemét.

– A nőket minden szokta érdekelni. Nem hinném, hogy te kivétel lennél.

Mennyire utáltam ezt a magabiztos szemtelenségét. Főleg azért, mert teljesen igaza volt. Tényleg érdekelt.

– Inkább ne beszélgessünk! – fordultam el duzzogva egyrészt azért, mert általánosított, másrészt pedig utáltam, hogy ennyire átlát rajtam.

– Oké, ha én nem érdekellek, akkor beszéljünk rólad. Tényleg van diplomád? – kérdezte.

Szuper! Nagyon jólesett, hogy még ezt sem nézte ki belőlem.

– Ennyire elképzelhetetlennek tartod? – fordultam felé.

Jacob időközben felvett egy napszemüveget, és olyan szívdöglesztő volt, hogy szó szerint összegyűlt a nyál a számban. Basszus! Hogy nézhet ki valaki ilyen jól?

– Nem, dehogy. Csak csodálkozom, hogy annak ellenére pincérnőként dolgoztál – felelte.

El kellett fordítanom a fejem, hogy ne bámuljam, mint egy kiéhezett keselyű.

– Gyakorlat nélküli friss diplomást nem alkalmaz senki. Szóval nem igazán volt választási lehetőségem – vontam meg a vállam, és közben igyekeztem kiverni a fejemből az oda nem illő gondolatokat.

– Nos, igen. Ezt el tudom hinni. Én magam sem szívesen bíznám rá az egységeim vezetését valaki olyanra, akinek nincs benne tapasztalata – sandított rám, de mivel nem viszonoztam a tekintetét, így vissza is fordult.

– Viszont, így elég nehéz tapasztalatot szerezni – sóhajtottam, mert már gondolni sem akartam rá, hogy holnap ismét milyen helyre megyek munkáért pitizni.

– Igazad van. Nekünk, munkaadóknak másképpen kellene gondolkoznunk, de senki sem szeret kockáztatni. – Félrehúzódott egy kerékpáros szaküzlet előtt, és ezzel be is fejeztük a beszélgetést.

Bementünk, majd Jacob arra biztatott, hogy válasszak magamnak valamit, ami tetszik. Nem akartam húzni az időt. Hasonlót kerestem, mint a korábbi kerékpárom volt, és elég gyorsan találtam is egyet.

– Azt hiszem, ez jó lenne… – mondtam bizonytalanul.

Furcsa volt, hogy más vesz nekem valamit, ráadásul egy idegen, és nem egy egyszerű fagylaltról beszélünk, hanem drága holmiról.

– Választhatnál valami komolyabbat is – húzott arrébb Jacob, és megállt egy kék-fehér bicikli mellett. – Szerintem ez sokkal jobb.

Persze, hogy fényévekkel jobb volt, de az ára…

– Nem, ez piszok drága. Nekem tökéletesen megfelel az a másik – ráztam a fejem hevesen.

– Ugye, nem akarod, hogy az első ütközésnél megint összetörjön? – nézett rám szigorúan.

Ez a pasi tényleg azt hiszi rólam, hogy mindent összetörök.

– Nem szokásom ütközni – grimaszoltam.

Jacob a karomra tette a kezét, és szembefordított magával.

– Gianna! Én fizetem, mert az én hibám volt. Ne törődj azzal, mennyibe kerül!

Ezzel a kiskutya tekintettel nem fog levenni a lábamról.

– Érdekes, eddig nem igazán ismerted el, hogy a te hibád lett volna.

Jacob elengedett, majd zsebre dugta a kezét.

– Telefonáltam, és majdnem túlmentem a saját házamon, ezért fékeztem be hirtelen. Tudom, hogy az én hibám volt, úgyhogy ezt vesszük meg. Persze, ha tetszik – tette hozzá.

Te gané! – vigyorodtam el legbelül.

Végül is, értékeltem az őszinte szavait, hiszen csak beismerte, hogy miatta történt ez az egész.

– Jól van, legyen! – egyeztem bele. Neki ez semmiség, én pedig szabadulni akartam.

A pénztárnál elkérték a címemet a kiszállításhoz, aztán pár perc múlva már újra Jacob kocsijában ültünk.

– A telefonválasztásnál nem akarok ugyanilyen vitát – szólt rám előre.

Úgy látszik, gyorsan megismert. Nem válaszoltam. Legyen, ahogy akarja, csak egyszer jussak haza végre, mert teljesen kikészülök tőle. Mióta letepert, nagyjából minden percben arra gondoltam, milyen lehet vele…

– Miért vagy ilyen csendben? – kérdezte.

– Te mondtad, hogy ne vitázzak.

– Attól még beszélgetni lehet.

– Mégis miről? Fél óra, és nem látjuk többé egymást – feleltem utálatosan.

Nem tudtam, miért viselkedek így vele. Igazából tényleg igyekezett jóvá tenni mindent.

– Miből gondolod, hogy többé nem találkozunk? Ma kétszer is összefutottunk, és tulajdonképpen veled töltöttem az egész délutánomat – fordult felém Jacob, miután ismét megálltunk.

Nem sértődött meg, pedig azt hittem, egy kiállhatatlan libának fog tartani, amiért folyton hisztizek.

– Mindez csupán a véletlen műve. Nem fogunk találkozni. Hacsak nem rúgatsz ki máshonnan is.

Már megint bunkó voltam. Nem tudom, mi a fene ütött belém.

Jacob sóhajtott egy nagyot.

– Mondtam, hogy adok másik munkát. Csak egy szavadba kerül, Gianna. De kérlek, ne vesd a szememre ezt újra és újra. Már megbántam, és tényleg sajnálom! – nézett rám őszinte megbánással a szemében.

Lelkiismeret-furdalásom lett. Tiszta hülye vagyok! Miért csinálom ezt vele?

– Rendben, befejeztem! Menjünk inkább.

Kiszálltam a kocsiból. Hagytam, hogy ő válasszon nekem telefont, és még az árát se néztem meg. A színét viszont én döntöttem el.

– Köszönök mindent, Jacob! – fordultam felé, amikor újra az autóban ültünk.

– Nem kell megköszönnöd, mert még mindig én tartozok neked. Viszont, ha lenne kedved hozzá, eljöhetnél velem vacsorázni – vetett rám egy csábító pillantást.

A szívem akkorát dobbant, hogy önkéntelenül is a mellkasomra helyeztem a kezem, amit persze ő követett a tekintetével. Több okom is volt rá, hogy visszautasítsam.

– Köszönöm, de már így is rég otthon kellene lennem. Főzni a barátnőmnek, de azt már eléggé lekéstem – néztem az órámra.

– Barátnődnek? – sandított rám. – Mármint olyan barátnő-barátnő, vagy…? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Istenem, Jacob! Nem vagyok leszbikus, ha erre gondoltál – nevettem el magam. – Riverrel közösen bérlünk lakást.

– Ennek örülök, mert kár lett volna ezért a csinos kis pofiért – vigyorgott rám már megint azzal a szemtelenségével, ami igazából rettenetesen tetszett nekem.

– Na, jó! Hazaviszel végre? – hagytam inkább figyelmen kívül a megjegyzését.

A lakásomhoz vezető utat csendben tettük meg. Nem tudtam, az ő gondolatai merre járhattak, de az enyémek csakis körülötte forogtak. Valójában jó volt ez a mai délután, vagyis inkább izgalmas. Jacob Morris mellett nem lehet túl unalmas az élet.

– Köszönöm a fuvart, és minden mást is – mondtam, miután leparkolt a háztömb előtt.

– Én köszönöm, hogy eljátszottad a barátnőmet. Örülök, hogy megismertelek, Gianna Black! – mosolygott rám elbűvölően.

– OKé, annak ellenére, hogy milyen sok fejfájást okoztál nekem, én is örülök – adtam meg magam. Semmi értelme nem volt már az ellenségeskedésnek. Ami történt, megtörtént. Egy részét jóvá tette.

– Ha a munkával kapcsolatban mégis meggondolnád magad, akkor hívj fel! – nyomta a kezembe a névjegyét.

Elvettem, aztán hátranyújtóztam, hogy kivegyem a táskámat a hátsó ülésről, mire Jacob benyúlt a lábam közé, és végigsimított a combomon. A váratlan érintés annyira meglepett, hogy megugrottam és jól bebasztam a fejem a tetőben.

Jacob kacagni kezdett.

– Bocs, nem bírtam megállni.

Dühösen csaptam vállon a táskámmal.

 – Hogy te mekkora seggfej vagy – nevettem el magam fejcsóválva.

Kiszálltam, és vidáman szökkentem fel a lépcsőn, majd visszafordultam. Jacob mosolyogva intett, aztán elhajtott.

3. fejezet