Visszatalálunk - 14. fejezet

 

14. fejezet

Louis hanyatt döntött a puha fűben, és egész testével fölém hajolt. A szülinapom jutott eszembe, amikor a gipszelt lába megakadályozta ebben. Most viszont semmi sem tarthatta vissza, és ezt meg is mutatta nekem. Egy pillanatra sem vált el az ajkaimtól, olyan szenvedéllyel csókolt, ahogy eddig még soha. Általában a gyengédség volt jellemző rá, de most szinte felfalt a mohóságával. Kezét a derekamnál a pólóm alá csúsztatta, és a széttárt lábaim között előre-hátra ringatta a csípőjét. Olyan erősen ingerelt vele, hogy azt hittem, menten a nadrágomba élvezek.

– Lou, Lou, kérlek! – állítottam le nyögdécselve, mire ő kérdőn nézett rám. – Ez így nekem sok – magyaráztam sűrűn levegő után kapkodva.

– Ne haragudj, elkapott a hév – mosolyodott el, és újra megcsókolt.

Ezúttal sokkal gyengédebben tette, pedig nem a csókja hevességével volt bajom, hanem azzal, amit lentebb művelt. Éreztem, hogy lenyúl kettőnk közé, és először kigombolta a saját nadrágját, majd az enyémmel bíbelődött. Amint engedett az anyag, szaggatott sóhaj szakadt fel belőlem. Főleg azért, mert Louis máris becsúszott az alsóm alá, és hirtelen marokra fogott.

– Idő előtt ki fogsz végezni – szóltam rá ismét.

– Gyakrabban kellene csinálnunk, hogy ne legyen ezzel problémád – kuncogott szemtelenül.

– Ne csináld ezt! – néztem rá könyörgve.

– Melyiket? Ezt? – mozdította meg kezét a merevedésemen.

– Ah, inkább ne beszélj! – csaptam hátra fejem, feladva mindent, tegyen velem azt, amit csak akar.

Nos, amit Louis tett, arra azért mégsem számítottam. Feltérdelt elém, lehúzta rólam a nadrágot annyira, hogy kényelmesen hozzám férjen, és minden előjel nélkül a szájába vett. A levegő bennem rekedt, és a nevét kiáltottam meglepetésemben. Ő szót fogadott, nem beszélt, helyette teljesen másra használta a száját, én pedig a világomat sem tudtam. Anna is csinált már hasonló dolgot velem, de össze sem lehetett hasonlítani a kettőt. Louis pontosan értett hozzá, hogyan kergessen az őrületbe. Csak az utolsó utáni pillanatban állt le, és tért vissza hozzám.

– Veled szeretnék elmenni – suttogta az ajkaimra.

Értettem, mire gondol, úgyhogy amíg elmerültünk egy újabb fergeteges csókban, addig én nyúltam érte, és Louis szinte felkínálta magát nekem. Nagyon rég érintettem már őt, és ugyanolyan bizonytalan voltam, mint első alkalommal. Lehet, tényleg gyakrabban kellene csinálnunk ezeket.

Louis egyik kezével lejjebb tolta a nadrágját, majd félreseperte a kezem. Azt hittem, valamit rosszul csináltam, és rendesen megrémültem, de kiderült, hogy nem ezért tette. A szája elé emelte a kezét, és egy kis nyálat csorgatott a tenyerébe, majd csípőjét előre tolva összefogta mindkettőnk merevedését. Nyitottam a számat, de szavak már nem jöttek ki rajta, de minden más hang igen. Hangos voltam, nem is kicsit. Időnként lenéztem kettőnk közé, mert a sötét ellenére is látni akartam, mit művel velünk, és valami elképesztően izgatóan hatott rám a dolog.

Természetesen megint én robbantam először, de Louis szinte rögtön követett. Imádtam hallani a hangját élvezet közben, ami még a megszokottnál is sokkal magasabban csengett. Egy fáradt csókot lehelt az ajkaimra, mielőtt elterült volna mellettem, majd hirtelen nevetni kezdett.

– Mi az? – fordítottam felé a fejem.

– Érzem, hogy tiszta füves a seggem.

– Jesszusom, Lou! – nevettem én is, és önkéntelenül megemeltem a fenekem, hogy ellenőrizzem. Tényleg ráragadt néhány fűszál. Ezen még jobban kacagni kezdtem, mire Louis is.

Mint két idióta, úgy fetrengtünk a fűben. Amikor feltérdeltünk, hogy leseperjük magunkat, és visszahúzzuk a nadrágunkat, akkor is egyfolytában nevettünk.

– Most már azt is elmondhatom, hogy füveztem is veled – húzott magához, és visszafektetett.

– Hülye vagy – fúrtam be a fejem a vállgödrébe.

Louis nem válaszolt, csak a hátam simogatta. Olyan meghitt volt ez a pillanat, pedig már kezdtem fázni.

– Nem ítélsz el, amiért megcsalom a barátnőmet? – kérdeztem, mert nemcsak Anna jutott eszembe, hanem az is, amiről korábban beszélgettünk a könnyen kapható emberekről.

– Nem, mert velem teszed – felelte. – Egyébként, te is ugyanúgy elítélhetnél engem, amiért elcsábítalak.

– Az nem olyan nagy bűn, te szabad vagy.

– Bűnösnek érzed magad? – állt meg a keze egy pillanatra.

– Nem – vágtam rá gondolkodás nélkül. – Vagyis, nem annyira.

– Ez őszintének hangzott.

– Talán más lenne, ha egy lánnyal csinálnám ugyanezt – tűnődtem.

Louis kimászott alólam, és felém fordulva felkönyökölt.

– Akartál már más fiúval lenni? – kérdezte halál komolyan.

– Mi? Nem. Hogy jutott ez eszedbe? – Felültem, és a karom összefontam a felhúzott lábaim előtt. – Amikor először megcsókoltál, megpróbáltam más szemmel nézni a barátaimra és az osztálytársaimra – beszéltem a sötétséghez, mert Louis mögöttem volt. – Egyik sem mozdított meg bennem semmit. Először azt hittem, hogy ez csak valami téves jelzése a testemnek, vagy ilyesmi – idéztem Niall szavait –, de elég hamar rájöttem, hogy nem az.

– Hogyan? – ült fel mellém Louis is.

– Úgy, hogy kivertem, miközben rád gondoltam – nevettem el magam megint.

– Ó, ez hízelgő. Ha ez vigasztal, én is csináltam ilyet. Nem is egyszer – közölte teljes természetességgel.

– Tényleg? – kaptam rá a tekintetem vigyorogva.

– Ühüm, és nem kizárt, hogy holnap is megteszem – vonta meg a vállát.

– Nem vagy normális – löktem meg.

– Miért? Mert vágyom rád? Néztél te tükörbe mostanában? – kuncogott aranyosan. – Kurva szexi pasi lett belőled.

– Lou! – temettem az arcom a tenyerembe, mert már megint zavarba hozott.

– Figyelj, Göndör! – csúszott az ölembe, és lefejtette a kezem az arcom elől. – Előttem soha ne legyél zavarban, habár ezt is rendkívül szexinek tartom.

– Oké. Tudod még fokozni valamivel? – grimaszoltam kínomban.

– Hm, ha most megdughatnálak, bizonyára sikerülne – gonoszkodott tovább velem.

– Inkább üljünk be a kocsiba, mert fázok – löktem le magamról zavaromban, amin persze ő megint csak jót nevetett.

Beindítottam a kocsit, és felvettem a fűtést.

– Eléggé eltelt az idő – említettem meg, miután észrevettem, hogy már hajnali kettőt mutatott az óra.

– Akkor gondolom, most már tényleg haza akarsz vinni – sandított rám Louis, majd hirtelen átment duzzogósba. – Miért mindig rám szánod a legkevesebb időt?

Nevetnem kellett rajta, annyira aranyos volt, és elindultam.

– Úgy csinálsz, mintha nem tudnád az okát.

Nem válaszolt, ami kezdett zavarni. Sosem tudtam, mi járhat a fejében éppen, mert csak nagyon ritkán tárulkozott ki előttem. Amiről ma beszélgettünk, az is igen kivételes dolognak számított, mert Louis talán csak Lolával tudott teljesen őszinte lenni, és most már kicsit velem. Azóta is furcsállottam, hogy Lola tud kettőnkről, habár a szülinapom óta a jelét sem mutatta. Talán csak kiszúrta az egymás iránti vonzalmunkat, vagy az is lehet, Louis magától mondta el neki.

– Állj meg! – kiáltott rám Louis.

Úgy megijedtem, hogy rögtön satuféket nyomtam, épp a főút előtt. Azt hittem, kiszaladt elénk egy állat, vagy valami ilyesmi, de hiába kapkodtam a fejem, semmit sem láttam.

– Mi az? – néztem mérgesen Louis-ra, amiért így rám hozta a frászt.

– Én… – Rögtön elakadt a mondatban. Tekintete ide-oda járt rajtam. Zavarban volt. Most először láttam Louis-t zavarba jönni, és ettől összerándult a gyomrom, mert tudtam, hogy valami fontosat akar mondani.

– Igen? – kérdeztem halkan.

Louis vett egy mély levegőt, és elkapta rólam a tekintetét.

– Kurva éhes vagyok – nyögte ki.

– A francokat! – csattantam fel. – Nem ezt akartad mondani.

– Ezt meg honnan veszed? – terelt eléggé átlátszó módon.

– Louis! – dörrentem rá.

– Vigyél haza! – követelte.

– Louis! – ismételtem a nevét ezúttal kérlelően.

– Ha nem viszel haza, kiszállok! – fenyegetett meg.

– Azt mondtad, nem szeretsz gyalogolni – mosolyodtam el, annyira cukinak találtam a zavarát, de azért a biztonság kedvéért azonnal lenyomtam a gyerekzárat.

– Tényleg éhes vagyok – hagyta figyelmen kívül a kattanást, és végre újra a szemembe nézett.

– Elviszlek kajálni, ha megígéred, hogy elmondod, amit akartál – kezdtem el egyezkedni vele.

Láttam az arcán, hogy fontolóra vette a dolgot, de nem az ajánlatom miatt, hanem valószínűleg tényleg el akarta mondani, csak nem tudta, hogyan fogjon hozzá. Újra maga elé nézett, majd megmasszírozta az orrnyergét.

– Oké, csak arra gondoltam, talán megpróbálhatnánk… – hadarta olyan gyorsan, hogy szerintem még ő maga se értette tisztán.

– Mit? – csúszott ki a számon a világ leghülyébb kérdése.

– Most komolyan? – sóhajtott egy nagyot. – Nem vagyok jó ebben, Harry.

A szívem máris úgy kalimpált, hogy majd' átszakította a mellkasomat. Boldognak kellett volna lennem, hisz mindig is erre vártam, de nem voltam az.

– Rossz az időzítés – nyúltam át hozzá, és a combjára tettem a kezem.

Louis szinte azonnal ellökte onnan, és meglepett, mennyire indulatossá vált.

– Tudtam, hogy nem kellett volna felhoznom. Menjünk! – fordult el tőlem durcásan.

– Meg sem kérdezed, miért?

– Nem érdekel. Rossz ötlet volt. Elindulsz végre? – kiáltott rám.

Megtettem, de nagyon rosszulesett, amiért így viselkedik. Sejtettem, mekkora erőfeszítésbe telt neki, hogy előhozakodjon a dologgal, és nem számított a visszautasításomra.

– Hamarosan érettségizel, utána pedig elmész egyetemre vagy fősulira – kezdtem el magyarázatot adni neki, akár akarta hallani, akár nem.

– És? – fordult felém hevesen.

– Új környezet, új lányok és…

– Új fiúk? Ezt akarod mondani? – Végre megenyhült a hangja, de még mindig érezhető volt a feszültség benne.

– Igen, Louis – bólintottam.

– Nem bízol bennem – horkantott fel, és megint kifelé bámult az ablakon.

Fogalmam sem volt, hogyan magyarázhatnám el ezt neki, mert nem akartam megsérteni, de tényleg nem bíztam benne. Neki is tudnia kellett volna, hogy mennyire jogos a félelmem. Ha elkerül egy másik helyre, és nem leszek a közelében, könnyen el fog csábulni, mert ő ilyen. Nem hittem abban, hogy képes lenne kitartani mellettem, hiszen még sosem járt senkivel. Teljesen más lenne, ha egy évvel ezelőtt lennénk, mert akkor maradt volna időnk próbálkozni.

– Féltékeny lennék, és az megölné a kapcsolatunkat – válaszoltam végül ezt.

– Ebben te vagy a szakértő – morgolódott.

– Ne gúnyolódj! – szidtam meg, és bekanyarodtam az első McDolnald's-hoz.

– Már nem vagyok éhes.

Louis úgy hisztizett most, mint egy gyerek, aki nem kapta meg a vágyott ajándékát.

– De én igen, és amúgy sem viszlek haza anélkül, hogy ezt megbeszélnénk – közöltem határozottan.

Kikértem két menüt, amit Louis duzzogva vett el tőlem, majd beálltam a parkolóba. Be is ülhettünk volna, de így legalább kettesben lehettünk. A motort járva hagytam a fűtés miatt, de kikapcsoltam az övet, és Louis felé fordultam.

– Szerelmes vagyok beléd – mondtam ki nemes egyszerűséggel, és nem kellett sokat várnom a reakciójára.

Louis rám kapta a tekintetét. Arca először meglepettnek tűnt, aztán megjelent egy halvány mosoly a szája sarkában.

– Ezzel akarsz kiengesztelni, Göndör? – vonta fel a szemöldökét.

– És én még azt hittem, örülni fogsz – nevettem fel. Érdekes módon, nem hozott zavarba a vallomásom, pedig azt gondoltam, soha nem merem majd kimondani neki.

– Örülök, de annak nem, hogy visszautasítottál. Viszont megértem. – A zacskóba nyúlt, és felém nyújtotta az egyik hamburgert.

Lenyugodott. Ez már jó pontnak könyveltem el.

– Olyan régóta húzzuk már ezt. Nem hiszem, hogy az a kis idő sokat számítana – nyitottam fel a dobozt, és beleharaptam a hamburgerbe. Louis szintén enni kezdett.

– Az a három év? – kérdezte, miután lenyelte az első falatot. – Vagy meddig akarnál várni?

– Semmiképpen sem három évet – ingattam a fejem. – Tudni akarom, hogy miután elmész, és távol leszel tőlem valamennyi ideje, akkor is úgyis akarod-e majd. Ha igen, akkor visszatérhetünk a dologra.

Louis hümmögött egyet, és tovább folytatta az evést, ahogy én is.

– A városban maradok. Ide adtam be a jelentkezésem – közölte egy idő után. – Annyira nem leszek távol.

Ez meglepett, és örültem is neki. Már nagyon sokszor eszembe jutott, mi lesz, ha Louis elmegy, és én talán soha többé nem láthatom, de nem szerettem gondolni erre.

– Attól még a környezet új lesz. Mondhatnám azt is, hogy új vadászterület – próbáltam viccelődni.

– Addig emlegeted, míg a végén felcsigázol vele – nevette el magát végre.

– Ó, azt azért nem szeretném – ingattam fejem, majd ittam egy kortyot –, de azt tudd, hogy én mindig itt leszek. Részemről semmi sem fog változni.

Louis is ivott, aztán felhúzta a lábát, és teljes testével felém fordult.

– Sosem voltam még szerelmes, de most az vagyok.

A szívem kihagyott néhány ütemet, és dermedten néztem rá. Louis tovább beszélt.

– Amikor először megláttalak, már akkor tetszettél. Imádtam a gödröcskéket az arcodon, a kusza fürtjeidet, vagy amikor olyan hülyén felnevetsz.

– Mi? Nem szoktam hülyén nevetni – vágtam közbe vigyorogva.

– Dehogynem, viszont én szeretem. Gyakran rajtad felejtettem a tekintetem, és azt hiszem, akkor szerettem beléd, amikor fülig vörösödve álltál előttem a fürdőszoba ajtóban – idézte fel életem egyik legkínosabb pillanatát. – Talán soha nem láttam még senkit ennyire szépnek és ártatlannak, mint akkor téged.

– Jesszusom, Louis! – ráztam a fejem. – Mondjuk, pont akkor vesztettem el az ártatlanságom, szóval, ez nem állja meg a helyét.

– Számomra az voltál, és valamilyen szinten még mindig az vagy – rántotta meg a vállát.

– Miért nem mondtad soha? – kérdeztem most már komolyan.

Louis a kezem után nyúlt, és két tenyere közé zárta.

– Lolával jártál, és amúgy sem tudtam, hogy mi ez az egész. Fel sem fogtam igazán, hogy mit érzek. Akkor világosodtam meg, mikor hazavittelek, és beszélgetni kezdtünk. Előtte azt hittem, hogy csak meg akarlak rontani, vagy mit tudom én – nevetett fel halkan. – De te olyan szépen pislogtál rám a gyönyörű zöld szemeiddel, hogy abba szinte beleszédültem. Szóval, rájöttem, hogy nem csak azt akarom, hanem attól sokkal többet.

Tátott szájjal hallgattam Louis vallomását. Egy percig sem kételkedtem abban, hogy mindez csak félrevezetés lenne. Végig ezt éreztem. Tudtam, hogy ami kettőnk között történt, az jelentett valamit. Örültem, hogy ezzel kapcsolatban nem tévedtem.

– Utána pedig jött a félreértés, majd belépett a képbe Anna – fejeztem be röviden Louis helyett a beszámolót.

– Nagyjából így – értett egyet velem –, de eddig bírtam. Nos, mit szólsz? – engedte el a kezem és széttárta a karját. – Most már mindent tudsz, és örülnék, ha díjaznád a dolgot, mert még senki előtt nem nyíltam meg ennyire.

– Poénkodással ütöd el a zavarodat. Ez aranyos – emeltem meg a kezét, és belepusziltam a tenyerébe. – Értékelem az őszinteséged, bár megtehetted volna hamarabb is.

– Ja, megint elbasztam – grimaszolt Louis.

– Nem, ezt azért nem mondanám.

– De, mert most sem leszel az enyém – ellenkezett. Most már sokkal könnyedebben ejtette ki ezeket a szavakat.

– A tiéd leszek. Nem foglak elengedni anélkül, hogy…

Louis tekintete felcsillant, majd a pólómat megragadva rántott magához, és olyan szenvedélyes csókba vont, hogy abba az egész testem beleremegett.

14. fejezet