Visszatalálunk - 16. fejezet

 

16. fejezet

Egy csendes kis bárban gyűltünk össze. Nem volt sok vendég, kellemes zene szólt, és mindannyian egy töményet kértünk indításnak, hogy oldódjon kicsit a hangulat.

– Szóval, mi ez az őszinte beszélgetős este? – nézett egyikünkről a másikunkra Liam.

– Mindenkinek vannak titkai. Ez az este arra lesz, hogy kitárulkozzunk egymás előtt. Ez a barátság fő alapja – magyarázta Niall.

– Hű, ez úgy hangzott, mintha valami terápián lennénk – nevetett fel Zayn.

– Felfoghatod annak is. De amúgy csak lazán. Egymás között vagyunk. Szóval, van valakinek valamilyen mondanivalója? – nézett végig rajtunk Niall.

Egyelőre én mélyen hallgattam, mert nem akartam az első lenni, aki elkezdi. Tuti annyira ledöbbenteném őket, hogy utána nem is foglalkoznának mással. Mindenki csendben várakozott, és a fejét törte, vagy arra várt, hogy a másik szólaljon meg először.

– Egyszer fantáziáltam Mrs. Grantről – törte meg a csendet Liam.

– Az irodalomtanárunkról? – emelkedett magasba a szemöldököm.

– Ja, elég jó segge van – vonta meg a vállát Liam.

– Kiverted rá? De hát, az egy bányarém! – háborgott Zayn.

– Az arcát nem képzeltem oda – védekezett Liam. – Vagy nem ilyen titkokra gondoltatok? – kapkodta a fejét közöttünk.

Röhögtem, mert tényleg nem ilyesmire számítottam, ugyanakkor meg is lepett a dolog, hogy Liam ráizgult a ronda irodalomtanárra.

– Hát, nem pont ilyenre, de jó tudni. Köszönjük – biccentett felé kuncogva Niall.

Megint csend telepedett ránk. Ittunk. Zayn néhányszor rám sandított, és egészen biztos voltam benne, hogy kikívánkozik belőle a dolog. Nem értettem, miért ilyen nehéz neki ez, hiszen soha nem orrolnék meg rá Lola miatt.

– A szüleim el fognak válni – törte meg a csendet ismét Liam, rendesen megdöbbentve mindhármunkat azzal, amit mondott.

– Mi van? – hasított Niall éles hangja a levegőbe.

Mi mindig egy ideális családot láttunk magunk előtt, és ez az információ hideg zuhanyként ért bennünket. Liam szülei jóval idősebbek, mint a mieink, és irigylésre méltónak találtam a köztük lévő harmóniát, amit sok éven keresztül láttatni engedtek nekünk.

– Apámnál előjöhetett a kapuzárási pánik, mert összeszedett valami fiatal csajt – magyarázta Liam keserűen. – Már két hete áll a bál otthon, néha nem is szeretek hazamenni.

– Basszus! Miért nem mondtad? – tette a vállára a kezét Zayn. – Nálunk se minden fenékig tejföl, de oda bármikor jöhetsz, te is tudod.

– Túlélem, de kösz – eresztett meg Liam egy gyenge mosolyt.

– Ránk is számíthatsz, ha nagyon eleged van – biztosítottam én is a támogatásomról, Niall pedig bólogatott hozzá. – És most mi lesz? A faterod elköltözik?

– Már lakást keres, de amíg nem talál, velünk marad, és ez az állapot engem kikészít. Ha épp nem ordibálnak egymással, akkor megy a csendes terror. Időnként a nővérem is becsatlakozik anyám oldalán – kesergett Liam. – Esküszöm, néha sajnálom a fatert, pedig haragszom rá, vagy nem is tudom.

– Ez nagyon gáz, haver! Cuccolj át hozzám pár napra – ajánlotta fel Niall. – Most, hogy Tamara nincs, úgyis egész nap otthon esz a fene.

– Talán élek vele – mosolyodott el Liam. – Akkor most már te is elmondhatnád, mi a fene volt ez kettőtökkel, mert nem vesszük be, hogy csak a suli váltás miatt mentetek szét.

Niall ezt a mesét adta be nekik, és én se voltam velük teljesen őszinte, mivel csak annyit mondtam, hogy kiszerettem Annából. Ez sehogy sem állta meg a helyét, mert soha nem is voltam bele szerelmes.

– Tamara teherbe esett, és a szülei eltiltották tőlem – foglalta össze röviden a dolgot Niall.

A két barátunk szeme tágra nyílt, és kérdések hadát zúdították rá, Niall pedig szépen elmondott mindent, az elejétől a végéig.

– Ez rohadt szemét húzás volt tőlük – morgolódott Zayn, és kikért egy újabb kör töményet, valamint sört is rendelt mellé.

– Mindegy, már kezdek túl lenni rajta, de az a néhány nap elég szar volt – legyintett Niall.

– Én is emiatt szakítottam Annával – szóltam közbe, és még én is meglepődtem azon, hogy elkezdtek dőlni belőlem a szavak. Először elmondtam nekik, mennyire kibuktam a telefonbeszélgetésünk során, aztán ecseteltem, hogy valójában nem voltam szerelmes, csak jól éreztem magam vele, és ennyi. – Azért nem tudtam szeretni Annát, mert volt valaki más, aki… – Itt elakadtam, mert nehezemre esett kimondani az igazságot.

– Akivel hónapok óta kerülgetitek egymást – fejezte be helyettem a mondatot Liam.

Eltátottam a szám, és Niallre kaptam a tekintetem, aki csak megvonta a vállát.

– Honnan? – nyögtem elképedve.

– Minden az orrunk előtt zajlott, Harry – vette át a szót Zayn. – Először nem akartuk elhinni, mert hát, elég nehéz volt elképzelni mindkettőtökről… Szóval, érted. De aztán az egyik bulizós esténken, mikor kimentem cigizni, megláttam Louis-t smárolni egy sráccal.

– Jesszusom! – rejtettem el az arcom a tenyerembe.

– Akkor már sejtettük, hogy igaz lehet a gyanúnk, és jött a szülinapod, amikor elég sokáig fent voltál nála. Láttuk, hogyan néztek egymásra – folytatta Zayn. – Csak azért nem hoztuk szóba, mert gondoltuk, hogy neked nem lehet könnyű ez, és inkább vártunk, hogy majd magadtól mondd el.

– De nincs bajunk vele, Harry – tette hozzá gyorsan Liam.

Égett a fejem, nem is kicsit. Elvettem a kezem az arcom elől, és végignéztem a barátaimon. Rettenetesen szégyelltem magam, amiért kételkedtem bennük.

– Sajnálom, srácok. Nem kellett volna titkolóznom előttetek.

– Ugyan, ez teljesen érthető – mosolygott rám Zayn biztatóan. – Csak azt nem értem, miért pont ő. Habár, még férfi szemmel is baszott jól néz ki, de hát egy kefélőgép.

– Zayn! – nézett mérgesen Niall a fekete hajú fiúra.

– Hagyd, Ni! Igaza van – intettem le. – Tudom, nehéz ezt elképzelni, de Louis velem más. Beszélgettünk, és… Oké, valószínűleg az is érdekel titeteket, hogy lefeküdtem-e vele, úgyhogy a válaszom, nem. Még nem jutottunk el odáig. Szeretem őt. Azóta, szeretem, mióta először megcsókolt, és akármennyire is küzdöttem, nem tudtam kiverni a fejemből azóta sem. Az első időszak gyötrelmes volt, mert meg kellett birkóznom a gondolattal, hogy egy fiúba zúgtam bele, közben az unokahúgával jártam. Teljes volt a káosz a fejemben.

– Nem csodálom – bólogatott Liam. – Most mi a helyzet veletek? Látjuk, hogy ő is rád van kattanva, de aggódunk.

El tudtam volna sírni magam, annyira jólesett minden szavuk.

– Azt mondta, szeret – sóhajtottam egy nagyot. – Ettől függetlenül én is aggódok, főleg azért, mert hamarosan sulit vált. Holnap találkozom vele, és eldöntjük, hogyan tovább.

Mély hallgatás következett. Nem kellett hosszan ecsetelnem, mitől tartok, mert pontosan tudták. Biztosra vettem, hogy azért nem szólnak semmit, mert ők sem tudnának tanácsot adni nekem. Mindenesetre már ennyiért is hálás voltam nekik, amiért elfogadtak ilyennek, és nem hordtak le Louis miatt. Mondhatták volna, hogy felejtsem el, keressek mást, de nem tették. Igazi barátként viselkedtek. Viszont Niallt majd le kell csesznem, mert ő biztosan tudott mindenről, de baszott szólni róla. Hihetetlen, hogy mindenki titkát képes volt őrizni.

– Jó, akkor már csak én maradtam – vett egy mély levegőt Zayn. – Lolával kavarunk, de úgy néz ki, nem csak az ágyban. Nem azért nem mondtam el, mert tartok a véleményedtől – nézett rám –, hanem hasonló okok miatt aggódom, mint te is, Harry.

– Lola olyan, mint Louis – mondtam ki hangosan, ami egyből az eszembe jutott.

– Úgy valahogy – értett egyet Zayn. – Azt hiszem, belezúgtam, és kurvára nem akarok csalódni.

– Azért jó tudni, hogy nem csak én vagyok ilyen elcseszett – nevettem fel.

– Ilyen az élet. Ha nem mi vagyunk elcseszettek, akkor az élet cseszik ki velünk – helyeselt Liam, és már ő is nevetett a kínjainkon.

A legjobb ötlet volt ez az este Niall részéről, mert mindannyian megkönnyebbültünk, miután kiadtunk magunkból mindent. A végére annyira megnyíltunk, hogy a leglényegtelenebb apróságot is megosztottuk egymással, amiről még soha nem beszéltünk. A gondjaink ellenére rengeteget nevettünk, és hittünk abban, hogy ez az állapot csak átmeneti, és szép lassan minden megoldódik körülöttünk. Vagy így, vagy úgy, de túl leszünk rajta.

Annyira későn értem haza, hogy be kellett állítanom az ébresztőmet nyolcra, le ne késem a reggeli randimat Louis-val. Mondjuk, amilyen izgatott voltam, biztos, hogy nem aludtam volna el, és ez így is történt, hiszen már fél nyolckor a szekrényem előtt álltam azon tanakodva, mit vegyek fel. Annyira hosszan bambultam, míg végül rájöttem, hogy nem a ruhák miatt voltam tanácstalan, hanem amiatt, mi legyen velünk. Szívem szerint belevágtam volna, de rettenetesen féltem. Végre eljutottunk odáig, hogy igaziból egy pár lehessünk, és nem akartam elrontani egy elhamarkodott döntéssel. Louis elszántsága törékeny, elég lenne egy apró csalódás ahhoz, hogy újra visszatérjen korábbi életviteléhez. Szemtanúja voltam, hogyan viselkedett a kocsiban, amikor elutasítottam. Rögtön meggondolta magát, és megbánta, amiért őszinte volt velem. Nem szerettem volna, hogy a kapcsolatunk is erre a sorsra jusson.

Hiába agyaltam, semmivel sem lettem előrébb, így teljes bizonytalanságban léptem be a kávézóba. Louis még nem volt ott, de én érkeztem tíz perccel korábban. Leültem az egyik eldugottabb asztalhoz az ablak mellett, és miután kértem két teát, az utcán sétálgató embereket bámultam. Elmosolyodtam, amikor megláttam őt. Távolabb parkolhatott, mert a túloldalról sietett át az úttesten. Egyik keze a zsebében, a másikban cigarettát tartott, haja a szemébe lógott. Vékony, citromsárga kapucnis pulcsit viselt, szürke melegítőalsóval, hozzá tornacipőt. Laza volt, mint mindig és elképesztően szexi. Már a látványától is felforrósodtam, pedig még bele sem ittam a teába.

Louis egy utolsót szívott a cigarettájába, majd elnyomta a kukánál, és a bejárathoz sietett. Mikor meglátott, rám kacsintott, és mutatta, hogy beszalad a mosdóba. Mivel nagyon gyorsan visszajött, biztosan csak kezet mosott.

– Jó reggelt! Fogadni mernék, hosszúra nyúlt az éjszakád – huppant le velem szembe.

– Neked is! Ennyire látszik rajtam? – fintorogtam, mert elképzeltem, hogy akkor milyen szarul festhetek.

– Csak kicsit karikás a szemed, de így is gyönyörű vagy – felelte Louis mindezt tök természetességgel.

Elérzékenyülten néztem a csillogó kék szemébe, ám mielőtt válaszolhattam volna, megjelent ugyanaz a pincérnő, aki a múltkor kiszolgált bennünket. A lány sokatmondó pillantást eresztett meg Louis felé, én pedig árgus szemekkel figyeltem a reakcióját. Louis egy szájhúzásnak inkább beillő félmosollyal nézett fel a lányra, majd elhadarta mit kér, aztán én is így tettem.

– Megjegyezted, milyen teát szeretek – tett egy megállapítást Louis, miután a lány távozott.

Nem akartam máris rosszul indítani, úgyhogy úgy tettem, mintha nem érdekelne, hogy ők…

– Figyelek a részletekre – vontam meg a vállam.

– Ez jó tulajdonság. Szóval, mesélsz a szakításról? – tért egyből a lényegre.

– Mit akarsz tudni? Összekülönböztünk valamin, és rácsaptam a telefont. Azóta nem beszéltünk.

– Gondolom, nem tartozik rám, hogy min – pillantott felém a csészéje fölött.

– Nem is lényeges, az viszont igen, hogy tegnap beszéltem a barátaimnak rólad.

– Hm, még egyben vagyok, úgyhogy nem fogadhatták olyan rosszul – tréfálkozott.

– Végig tudtak róla. Vagyis nem mindenről, csak látták rajtunk, hogy nem vagyunk közömbösek egymás számára. Nem csináltak belőle problémát, ami kifejezetten jólesett, de ők is aggódnak.

Őszinte akartam lenni, mert Louis-nak tudnia kell, hogy a barátaimnak mi a véleménye. Szerettem volna, ha ők jól kijönnek egymással, mert mindannyian fontosak voltak számomra.

– Nem akadtak ki rajta, hogy a fa… khm, hogy a fiúkat szereted? – igazította ki magát Louis vigyorogva.

– Ne legyél közönséges! – nevettem el magam.

– Oké. Tehát, aggódnak. Félnek, hogy összetöröm a szíved? – dőlt hátra, mert közben kihozták a rendelésünket.

Elpirultam, mert a lány tutira hallotta Louis kérdését, akkora szemekkel nézett ránk, de láthatóan ez csak engem zavart. Louis továbbra is engem nézett, és várta a válaszom. Még csak meg sem köszönte a lánynak a kiszolgálást.

– Ugyanaz miatt aggódnak, mint én. Ez valahol érthető – mosolyodtam el, hogy picit oldjam a hangulatot.

Louis hümmögött egy sort, majd jó étvágyat kívánt, és nekiesett a palacsintájának, én pedig megkentem a bagelem vajjal.

– Ha jól sejtem, már meghoztad a döntésed – szólalt meg egy idő után.

– Nem. Veled együtt szeretnék dönteni – jelentettem ki határozottan, amivel máris elégedett mosolyt csaltam Louis arcára.

– Szabad vagy. Az enyém lehetnél – felelte lágy hangon, és ezzel az én kétségeim máris kezdtek semmivé válni.

– És ha féltékeny leszek? Vagy ha bántani foglak?

– Vagy én téged? – kérdezett vissza.

A gyomrom görcsbe rándult. Egyiket sem akartam.

– Szándékosan biztosan nem tenném – sóhajtottam, és hátradőltem, mert már kevésbé volt étvágyam, pedig felét sem ettem meg.

Louis láthatta rajtam, mennyire magam alá kerültem, mert átnyúlt az asztal fölött, és megfogta a kezem.

– Ha nem kockáztatunk, sosem tudjuk meg, működne-e. Három hónapod lesz rá, hogy fenekestől felforgasd a világom. Tedd meg, Harry! – nézett mélyen a szemembe. – Sosem kértem még senkitől ilyesmit, de miattad nagyon szeretném megpróbálni.

– Te jó ég, Lou! – forgattam meg a szemem. – Elképesztő tudsz lenni, ha kicsit is összekapod magad!

– Azért ne szokj hozzá! – öltötte rám a nyelvét, és meg mertem volna esküdni, hogy zavarba jött, mert elengedte a kezem, és a tarkóját kezdte el vakargatni.

– Basszus, jól van, meggyőztél! Próbáljuk meg – vigyorodtam el.

– Szuper! Akkor ma szexelünk. Remélem délután szabad vagy – vonta fel a szemöldökét, belőlem meg kitört a nevetés.

– Te tényleg nem vagy normális – ingattam a fejem.

– Sosem voltam az. Amúgy csak vicceltem. Vagyis, ha akarod, akkor…

– Akarom – vágtam közbe gyorsan.

Louis meglepődött. Az arcára volt írva, hogy nem erre a válaszra számított. Lassan megnedvesítette az ajkait, és vett egy lassú, mély levegőt.

– Csak azért nem ülök át, és teperlek le, mert tudom, hogy zavarna a közönség, de ha kimentünk innen, nem fogod megúszni – mondta halál nyugodt hangon.

Nyeltem egy nagyot, és bólintottam.

– Én már befejeztem. Felőlem máris mehetünk.

Imádtam minden mozdulatát. Ahogy intett a lánynak, hogy fizetnénk, ahogy sietősen előkapta a pénztárcáját, és szinte számolatlanul rakta az asztalra a pénzt, ahogy udvariasan maga elé engedett, és ahogy a kocsiban rögtön nekem esett. Fényes nappal, a járókelők szeme láttára. Ez volt az őrülten szerelmes Louis, aki tényleg megérte a kockázatot.

17. fejezet