Visszatalálunk - 18. fejezet

18. fejezet

Sokáig beszélgettünk Louis-val, ami boldoggá tett. Ez volt az első alkalom, hogy nem kellett semmi miatt aggódnom, csak rá koncentrálhattam. Alig vártam, hogy párként jelenhessünk meg a barátaim előtt, csakhogy előtte még egy nagy feladat várt rám. Megálltam a házunk előtt, és úgy parkoltam, hogy reggel apa majd kiférjem mellettem. Már az előszobában éreztem a finom illatokat. Anya vacsorát készített. Ledobtam a cipőm, és bementem hozzá a konyhába.

– Ó, Harry! Nem is hallottam, hogy megjöttél – mosolygott rám, miközben a tányérokat szedte elő a szekrényből.

– Segítek – léptem oda gyorsan, és kivettem a kezéből.

Nem volt ez szokatlan, hiszen máskor is besegítettem a házimunkákba, de most minél több jó pontot be akartam gyűjteni, mielőtt közlöm velük a meglepő hírt.

– Merre jártál? Niall keresett, azt hittem, náluk vagy – kérdezte pakolászás közben.

Na, most rendesen megfogott, mert hirtelen nem tudtam mit válaszolni, pontosabban az jelentett nehézséget, minek is nevezzem Louis-t.

– Loláéknál voltam. Nem vettem észre, hogy Niall hívott, talán lemerült a mobilom. Mit akart? – tereltem a témát.

Anya felém sandított.

– Loláéknál? A múltkor mintha nem éppen a legszebb szóval illetted volna azt a lányt – jegyezte meg. – Csak nem alakul valami?

Majdnem kicsúszott a kezemből az egyik tányér, de időben elkaptam.

– Lola Zaynnel jár – motyogtam az orrom alatt. – Apa hol van? – próbáltam megint más irányba vinni a beszélgetést.

– Átszaladt Rogersékhez, mert már két hete azzal nyaggatják, hogy segítsen megtervezni az átalakítást, de mindjárt jön – magyarázta anya, és tovább folytatta a ténykedését, ami jelenleg a hússzeletek sütését jelentette.

Apa tervezőként dolgozott egy nagy cégnél, de néha privátban is vállalt kisebb munkákat. Rogersék három házzal laknak arrébb, és most készültek egy nagy felújításra.

– Anya, szeretnék elmondani valamit – jutottam hirtelen elhatározásra, mert az ő pozitív reakciójában valahogy jobban bíztam, mint az apáéban.

– Figyelek – fordult meg, és várakozóan nézett rám, kezében a húsvillával.

Nem mentem vissza hozzá, az étkezőasztalnál álltam, és azon gondolkoztam, hogyan is kezdjek bele. Míg Louis-tól hazafelé tartottam, addig nagyjából kigondoltam, de most valahogy olyan hülyén hangzott volna az eredetileg eltervezett szövegem.

– Nagyon meglepődnél, ha azt mondanám, hogy beleszerettem egy fiúba? – kérdeztem végül, és az alsó ajkam beharapva vártam anya válaszára.

Láttam a változást az arcán, amit a kérdésem váltott ki rajta. A teljes döbbenetet váltotta a felismerés, majd hirtelen kisimultak a halvány ráncai, és elmosolyodott. Félhosszú, barna haját a füle mögé igazította, és vett egy mély levegőt.

– Hm, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lepne meg, szóval igen, meglepődnék, ám semmi bajom nem lenne vele – nézett rám szeretettel, majd kitárta a karját, hogy menjek oda. Nem kellett kétszer kérnie. Sietősen megkerültem a konyhát az étkezőtől elválasztó pultot, és anya ölelő karjaiban találtam magam. – Szerelmes lettél, Harry? – kérdezte, és közben úgy kezdett el ringatni, mint kiskoromban.

– Nagyon – szipogtam, mert elsírtam magam, annyira jólesett, hogy ilyen anyukám van.

– Az jó dolog. Elmondod ki a szerencsés, aki elrabolta a szíved?

Biztosan fura lehetett neki, hogy nemrég még Annával jártam, most pedig már másba voltam szerelmes. Igaz, nekik is azt mondtam, amit a barátaimnak, hogy már elmúlt a szerelem. Ami tulajdonképpen nem is volt.

– Louis-nak hívják. Lola unokatestvére – feleltem, és megtöröltem a szemem.

– Náluk volt a szülinapi bulid – bólogatott anya, és mosolyogva a kezembe adott a zsepit.

– Igen. Szóval, most vele járok, és ma akartam elmondani vacsoránál, de…

– Tartasz apád véleményétől – simogatta meg a karom. – Köszönöm, hogy bennem legalább megbíztál.

– Apában is bízok, csak vele kicsit nehezebb – magyarázkodtam.

– Akarod, hogy inkább én mondjam el neki?

Elgondolkoztam a dolgon. Talán ez lenne a legjobb. Ha esetleg apa rosszul reagálna, legalább nem látnám.

– Szerinted mit szólna hozzá? – Tanácstalanságomban a szám szélét harapdáltam.

– Meglepődne, mint ahogyan én is, de soha nem bántana miatta. Tudtad, hogy az egyik kollégája meleg?

– Tényleg? Sosem beszélt róla.

– Pedig az, és együtt dolgoznak. Apád kedveli. Akkor miért lenne ez másképp a saját fia esetében? – vonta fel anya a szemöldökét, és már megint mosolygott.

– Én nem vagyok meleg – grimaszoltam.

– Az jó hír, ha a lányokat is szereted – kuncogott anya. – Bízd rám a dolgot, rendben? El tudom képzelni, milyen nehéz lehet ez neked. Hagyd, hogy segítsek!

– Oké, köszönöm – egyeztem bele suttogva, mert akkor már nyílt az ajtó, és hallottuk, ahogy apa megérkezett.

Még vacsora közben is azon filóztam, hogy talán mégis nekem kellene elmondani apának, de végül úgy gondoltam, ez a jobb döntés. Anya tudni fogja, hogyan tálalja neki. Később úgyis lesz erről egy beszélgetésem apával, és akkor válaszolhatok az esetleges kérdéseire, vagy feltárhatom előtte az érzéseimet Louis iránt. Szurkoltam, hogy minden simán menjen, mert Louis csak akkor fogja jól érezni magát nálunk, ha mindkét szülőm elfogadja őt.

Vacsora után felmentem a szobámba, és először visszahívtam Niallt, hogy mit akart. Kiderült, csak unatkozott, de elújságolta, hogy holnap Liam átcuccol hozzájuk pár napra. Ha már így elkezdtünk beszélgetni, akkor gyorsan elmeséltem neki én is fejleményeket, utána pedig rögtön Louis-nak írtam. Ő azt felelte, hogy büszke rám, és küldött vagy harminc szivecskét, amitől az arcomra telepedett egy széles vigyor.

Harry: Csípem ezt a Louis-t.

Louis: Miért, van másik is? Mert akkor eltávolítom a közeledből!

Harry: Ne tedd, mert a másik Louis-t is kedvelem.

Louis: Majd bemutatsz neki?

Harry: Már azzal beszélgetek. Hová tetted az előzőt?

Louis: Most én vagyok személyiségzavaros vagy te? Járhatunk együtt kezelésre.

Harry: Ne már! Nevetek. Pill. Kopogtattak.

Felpattantam az ágyról. Azt hittem, anya akar valamit, de apa állt az ajtóban.

– Bejöhetek? – kérdezte.

– Persze – bólintottam.

Sejtettem, hogy már túl lehettek anyával a beszélgetésen, és ezért jött. Visszakuporodtam az ágyamra, apa pedig szétnézett, hová is üljön. Végül kifordította a székemet az íróasztal előtt, és arra telepedett.

– Még mindig a Garfieldos ágytakarót használod? Azt hittem, már rég kidobtuk – nevetett fel zavartan. Tutira nem tudta, hogyan fogjon bele, ezért jött elő ezzel a témával.

– Talán tényleg ideje lenne már – vontam meg a vállam.

A kezeimet tördeltem, pedig apa nem volt az a veszekedős típus, aki lehordana a sárga földig, ha nem tetszik neki valami, de most valahogy nem tudtam, mire számítsak.

– Az előbb – mutatott az ajtó felé –, beszélgettünk anyáddal.

Úgy éreztem, az ágy kezd besüllyedni alattam, pedig biztosan nem történt ilyen.

– Tudom miről – motyogtam, és nem mertem a szemébe nézni.

– Kicsit rosszulesett, amiért ennyire nem bízol bennem, kölyök – szidott meg, de a hangjában nem volt semmiféle él, ezért rákaptam a tekintetem.

– Nem erről van szó, csak a téma kínos – magyarázkodtam.

Apa elmosolyodott, majd a térdeire támaszkodva előredőlt.

– Elmondok neked valamit, Harry, ha megígéred, hogy anyádnak nem szólsz róla.

Na, ez kezdett érdekessé válni, úgyhogy buzgón bólintottam egyet.

– Fiatalkoromban én is kipróbáltam – mondta nemes egyszerűséggel.

– Mi? Ez komoly? – nyíltak golflabda méretűre a szemeim, és hirtelen azt hittem, nem is ugyanarról beszélünk, mert az lehetetlen, hogy apa és egy másik férfi. Vagyis fiú, hiszen az előbb azt mondta, fiatalkorában.

– Igen. Volt néhány kalandom fiúkkal, úgyhogy megértelek, és nem ítéllek el miatta – nézett a szemembe, és tudtam, igazat mond.

– Akkor te… ? – kérdeztem óvatosan.

– Nem – nevette el magát a fejét rázva. – Nem vagyok meleg. Imádom anyádat. Azok csak kalandok voltak.

– Hű! – eresztettem ki megkönnyebbülten a levegőt. – Ez fura. Nehéz elképzelni rólad.

– Gondolom – rántotta meg apa a vállát. – Tudod, akkoriban kevésbé volt elfogadott ez a dolog, úgyhogy nem vertem nagydobra. Anyádnak is ezért nem említettem, és ennyi idő eltelt után már jobb is, ha nem tud róla. Nem szeretném, ha más szemmel nézne rám.

– Érhető – feleltem, és még mindig úgy bámultam az apámat, mintha most látnám először.

– Csalódtál bennem? – tette fel a kérdést, amit igazából én akartam.

– Nem – ráztam a fejem hevesen –, csak fel kell dolgoznom. Meg fura, hogy erről beszélgetünk – nevettem fel zavartan.

– Elhiszem, hiszen még nekem is furcsa – értett egyet velem. – Nos, mit kell tudni erről a Louis-ról? – emelkedett fel, és derűs arccal várta a válaszomat.

Elkezdtem neki mesélni. Mindenről. Az első csókunkról, a frusztrációimról, a Louis iránt táplált érzéseimről, és végül arról, hol tartunk most.

– Bárcsak tudtam volna róla, min mész keresztül. Talán segíthettem volna – ült át hozzám, és a lábamra tette a kezét.

– Így utólag végiggondolva, lehetett volna rosszabb is, de köszönöm – biccentettem hálásan felé. – És te azóta… Szóval, azóta nem vágytál rá, hogy…? – dadogtam.

Apa halkan felnevetett, aztán rövid időre elmerengett, és csak utána nézett rám ismét.

– Bármilyen furcsa, de engem is környékeztek meg férfiak, de ellen tudtam állni, mert tényleg szeretem anyádat. Egy kis botlás nem érne annyit, hogy megbántsam őt, vagy inkább mindkettőtöket.

– Tudom, hogy az egyik kollégád meleg – vigyorogtam.

– Hm, anyád mindent elmond neked? – nézett rám megjátszott rosszallással a tekintetében. – Nos igen, ő volt az egyik kísértés, de azóta már jó barátok lettünk, mert megértette, hogy nekem fontos a családom. És ha arra gondolsz, elnyomom-e magamban, akkor közlöm, hogy nem így van. Ezek húsz évvel ezelőtti történetek. Volt időm átgondolni, mit szeretnék. Az pedig a család, amit te és anyád jelentetek számomra. Ha pedig te úgy döntesz, hogy csak egy fiú mellett érzed ugyanezt, akkor azt is elfogadom, Harry – szorította meg a lábam biztatóan.

Próbáltam nem elsírni magam, amikor felugrottam, hogy megöleljem őt. Álmomban sem gondoltam, hogy egyszer egy ilyen beszélgetésben lesz részem apámmal. Minden jólesett. A támogatása, az, hogy felnőttként kezel, a bizalmába fogadott, és ami a legfontosabb, hogy szeret. Úgy, ahogy vagyok, annak, aki vagyok.

Miután apa távozott, újra kezembe vettem a telefonom, és a szemem törölgetve nevettem, Louis annyi marhaságot hordott össze.

Louis: Hol vagy már? Elraboltak az ufók?

Louis: Ha a farkad vered a fürdőben, kurva mérges leszek!

Louis: Most komolyan lefeküdtél aludni úgy, hogy el sem köszöntél?

Louis: Holnap büntit fogsz kapni!

Louis: Göndör! Ugye nem akarod, hogy aggódjak?

Kicsit vártam, mert láttam, megint ír, de aztán gyorsan megelőztem.

Harry: Itt vagyok, csak apával beszélgettem.

Louis megállt írás közben, majd ismét elkezdte.

Louis: Szerencséd, mert már épp kocsiba akartam ülni!

Harry: Bolond vagy! Csak félórára tűntem el.

Louis: Annyi idő alatt az összes dolog megtörténhet, amit írtam. A farokverés kétszer is.

Annyira hülye volt, de én így imádtam.

Harry: Szeretlek!

Louis: Cseppfolyóssá válik a telóm, de én is szeretlek!

Harry: Majd veszek másikat.

Louis: Legatyásodsz, ha gyakran kell cserélnem.

Harry: Örülök, ha olyan gyakran le akarod írni.

Louis: Már egészen ráállt az ujjam. Megfertőztél!

Harry: Te mondtad, hogy borítsam fel a világodat. Ez is hozzátartozik.

Louis: A nyálaskodás? Hm, talán elviselem. A farkam körül különösen.

Harry: Mindig a szexre gondolsz?

Louis: Nem. Rád. Az meg ugyanaz.

Harry: Most meg is sértődhetnék.

Louis: Amiért vágyok rád?

Harry: Szeretném, ha nem csak a szex miatt vágynál rám.

Louis: Nem a szexbe vagyok szerelmes, hanem beléd. Elmagyarázzam?

Harry: Kérlek…

Louis hosszan gépelt. Izgatottan várakoztam, mert tudtam, hogy megint kimozdítottam a komfortzónájából.

Louis: Tudod, Göndör, az az igazság, hogy szeretek veled lenni. Szeretem hallani a hangod, vagy csak nézni, ahogy másokhoz beszélsz. Imádom a hosszú tincseidet, a formás ajkaidat, elbűvöl a külsőd és az egész személyiséged. Zavar, hogy magasabb lettél tőlem, de valójában fel akarok nézni rád. Megváltoztattál bennem valamit, és úgy érzem, szeretem ezt a változást magamban. És még mindig meg akarlak dugni, de az se baj, ha te engem. De ez már megint szex, úgyhogy befogom.

Tátott szájjal olvastam Louis sorait. Látszott, hogy nem akart érzelgős lenni, de mégis az lett. A legszebb szerelmi vallomást kaptam tőle, amit nem hittem, hogy valaha bárki is felülmúlhat. Az utolsó mondatai pedig… Azt sem bánná, ha én őt... Ez egyszerre volt rendkívül zavarba ejtő és izgató is. Sosem gondoltam ilyesmire, de máris megmozdult bennem valami. Vagy még inkább a nadrágomban.

Harry: Írd le, mit tennél velem, ha most ott lennék!

Elképzeltem Louis nagyra nyílt szemeit, a csodálatos kék íriszeit, és igazából, ha nem írt volna semmit, akkor is jól vagyok. De Louis írt. Méghozzá olyan dolgokat, amitől rövid időre mindketten a mennyországba kerültünk.

17. fejezet