Házeladás
Nem először költözünk, így nem
először adtunk el házat, de azt hiszem, kijelenthetem, hogy mind közül ez volt
a legfárasztóbb, legidegesítőbb, legaggasztóbb és a legnehezebb.
Szinte kereken egy évig árultuk,
mire megjött rá a vevő. Ez idő alatt százan biztosan megnézték, és akkor lehet,
hogy keveset is mondtam. Boldog boldogtalan jött, mert milyen szép, milyen jó, nem is drága, szeretjük Zala megyét, tetszik a
környék stb., de megvenni mégsem akarta egyik sem.
Hogy miért? Azért mert a
nézelődők 80%-ának nem is volt rá pénze, csak álmodozott, 10%-nak más volt az
elképzelése, a másik 10% pedig (többnyire németek), olyan pofátlan ajánlatot
tettek, hogy elképesztő. Konkrétan volt olyan, aki azt mondta, mi koszos
magyarok örüljünk, hogy ennyit is ajánlott…
A vége felé már nagyon
kikészültünk, mert belefáradtunk az örökös takarításba, jópofizásba, meg abba,
hogy idegeneket engedjünk az otthonunkba, akik csak nézelődni jöttek, mintha
valami múzeum lennénk. Amikor pedig kiírtuk a hirdetésbe, hogy csak komoly
érdeklődőket várunk, akkor felháborodva odaírták, nehogy már mi szabjuk meg,
kinek mutatjuk meg a házat…
Az emberek hihetetlenek. Volt,
aki egy óra bámészkodás után közölte, hogy egyébként ő csak jövőre akar házat
venni. Mások hitegetettek, hogy megveszik, háromszor is visszajöttek, már a
bútorok helyét tervezgették, és a végén kiderült, egy forintjuk sincs. A szembe
szomszédunk ingatlanost hívott, hogy átjöhessen megnézni…. Igen. Jól
olvastátok, és ne kérdezzétek, miért. Mi sem értettük.
Ezenkívül voltak, akik az ország
túlsó végéből jöttek el, csak úgy, nézelődni. Ezen is kiakadtunk, aztán az
egyik kommentelő kioktatott, hogy ingatlanturisták mindig is voltak. Biztosan
velünnk lehet a baj, de nekünk eszünkbe sem jutna elmenni valakihez úgy, hogy nem szándékozunk házat venni…
De végül megérkezett a vevőnk, és
el sem akartuk hinni.
Azonban, hogy ne legyen minden
szép és jó, az egyik ingatlanosunknak elgurult a gyógyszere.
Történt ugyanis, hogy az ő
szerződésében az van, hogy ha felmondjuk vagy eladjuk a házat,
akkor 50ezer+áfa hirdetési díjat ki kell fizetnünk. Nem korrekt, de ezzel nem
is lett volna bajunk, csakhogy a hölgy felhívott, hogy hozna valakit, épp
akkor, amikor már kilátásban volt a vevőnk. Mondtam neki, hogy tegyük át a jövő
hétre, mert ezek a mostaniak eléggé biztosnak tűnnek, és feleslegesen ne hívjon
ide senkit Németországból (mert onnan jött volna, akit hozni akart). Mondta,
hogy rendben, de aztán másnap megint felhívott, hogy hozna másvalakit is, és még
aznap délután. Türelmesen elmagyaráztam neki újra, és azt is hozzátettem, hogy
hazautaznánk anyukámhoz, mert már egy éve nem voltunk éppen a házmutatások
miatt.
Na, erre a hölgy kikelt magából,
és elkezdett fenyegetőzni, hogy akkor ő felbontja a szerződést, ha nem vagyunk
hajlandóak megmutatni a házat, és mit képzelünk mi, ez egy komoly vevő lenne
blablabla. Annyira meglepődtem, hogy először szóhoz sem jutottam. Szó szerint meg akarta tiltani, hogy hazautazzunk. A párom
elvette tőlem a telefont, és elküldte az ingatlanos hölgyet melegebb
éghajlatra.
Nos, azóta már ügyvéddel fenyegetőzik,
hogy fizessük ki neki, ami jár. És itt hozzátenném azt is, hogy egy év alatt
nagyjából háromszor hozott valakit, mindannyiszor felkészületlenül jött,
semmire sem emlékezett, a jegyzeteit sem nézte át, és mindig nekünk kellett
megmutatni a házat.
Úgyhogy kész kabaré volt a
házeladásunk. Rengeteget idegeskedtünk miatta. De túl vagyunk rajta, és pár nap
múlva nagyon-nagyon messze utazunk. Oda, ahol, ha minden igaz nyugalom és
szabadság vár ránk. Szurkoljatok J
Az álom
A hely neve, ahová megyünk, Isla
de Margarita. Egy Venezuelához tartozó Karib-sziget, ami nagyjából másfél
Budapestnyi nagyságú. Közigazgatásilag független szabadkikötő, vám- és
adómentes terület, tehát sokkal olcsóbb az élet ott.
Az egész sziget a turizmusból és
a vendéglátásból él. Fehérhomokos tengerpartok, luxus szállodák, kéklő vizű
tengerpart, hegyek, dzsungel, ám a sziget belsejében jelen van a mélyszegénység
is. Olyasmit képzeljetek el, mint Mexikó vagy Kuba. A beszélt nyelv a spanyol, pénzük
a bolivares és a dollár.
Az emberek keveset keresnek,
ellenben nincs rezsi. Nem kell fizetni a villanyért, a gázért, csak a vízért és
az internetért. Még kötelező biztosítás sincs a kocsikra. A lakosoknak jár heti
45 liter benzin ingyen.
Ez elég hihetetlen, igaz?
Sok egyéb dolgot is megtudunk a
szigetről, de szeretnénk mi magunk megtapasztalni mind a jó, mind pedig a rossz
dolgokat, mert arra is fel vagyunk készülve. Ez egy nagy kaland, amibe
(részemről) némi szorongással, de boldogan vágunk bele.
Sok-sok videós tartalmat akarok
készíteni, hogy megmutathassak nektek mindent. Nincs gyakorlatom benne, de
gondolom, majd belejövök :D Emellett persze továbbra is szeretnék írni J
Tehát a terv:
Július 1.: átadjuk a kulcsokat az
új tulajnak, aztán egy-egy apró bőrönddel vonatra ülünk, és felutazunk Pestre.
Július 2.: hajnal 5-kor indul a
gépünk Madridba, ahol el szeretnénk tölteni egy rövid időt, onnan pedig délután
repülünk tovább Caracasba (több, mint 9 órás út). Ottani idő szerint 7 után
érkezünk (itteni idő szerint az bőven hajnali 1-2 között lesz), és ott alszunk
Caracasban.
Július 3.: Reggel 8 körül
átrepülünk a szigetre.
Senki ne kérdezze, izgulok-e :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése