Csókolj szabadon - 16. fejezet

 

A barátnőm várt a reptéren. Jólesett újra látni őt, és bár a szívem Rafaelé volt, hazudtam volna, ha azt állítom, hogy Jess nem hiányzott. Mégis csak hosszú ideje hozzám tartozott, és ha az érzéseim meg is változtak, vagyis inkább átalakultak, nem szűntek meg teljesen. A másik nagy örömet a két kutyám viszontlátása okozta. Mindketten vidáman ugrándoztak körbe, én pedig jól meggyomroztam őket. Jess elhívta vacsorára a szüleinket, és nekem hosszú élménybeszámolót kellett tartanom a forgatásokról. Mindenről meséltem, természetesen Rafaelről is, hiszen őt sem hagyhattam ki, de az összes olyan részletet elhallgattam, ami kicsit is azt sugallta volna, hogy mennyire közel áll hozzám.

Mivel a szülők már jól tudták, mivel jár a színészi pálya, egyáltalán nem botránkoztak meg azon, hogy egy meleg karaktert kellett alakítanom. Viszont, arra többször is rákérdeztek, mennyire könnyen vettem az akadályokat. Az igazat válaszoltam, hogy nem volt egyszerű, mert valóban meg kellett küzdenem bizonyos dolgokkal, csak nem éppen olyanokkal, amikre ők gondoltak.

Az első hét piszok gyorsan eltelt. Sok intézni való gyűlt össze, sorra meglátogattak a barátaink, és Jesst is el kellett kísérnem egy-két összejövetelre. Többször eszembe jutott Rafael, de nem igazán adódott alkalmam felhívni őt, és ötletem sem volt, mit mondhatnék neki. Az első otthon töltött vasárnap délutánján egyedül maradtam a házban. Kiültem a teraszra, és néztem, ahogy a kutyáim bolondoznak egymással. A telefont tartottam a kezemben, de még mindig nem voltam képes rászánni magam a hívásra. Attól féltem, hogy csak kínos hallgatás lenne mindkettőnk részéről, ezért úgy döntöttem, inkább üzenetet küldök Rafaelnek.

Először bepötyögtem a „mi újság, hogy vagy?" szöveget, de rögtön ki is töröltem. Hosszasan töprengtem, majd végül csak sikerült valami semleges, de kevésbé idétlennek tűnő kérdést összehoznom.

Ronen: Milyen újra otthon lenni?

Azt gondoltam, ez indításnak jó lesz, aztán meglátjuk. Nem érkezett válasz azonnal. Bementem, készítettem egy kávét, és mire újra kijöttem, már ott várt Rafael üzenete.

Rafael: Fura. Túl nagy a csend. Neked?

Gondolkoztam, mit is írhatnék erre.

Ronen: Sok dolgom volt eddig, viszont itt vannak a kutyáim, és ez jó. Szokatlan, hogy nincs nyüzsgés?

Rafael: Hm, azt hiszem. Nem találom a helyem. Nekem nincs kutyám…

Ronen: Nem hiszem, hogy magányos lennél.

Rafael: Nem állítottam ilyesmit. De attól még hiányzik valaki…

Nyeltem egy nagyot. Nem egyértelműen fogalmazott, de biztos voltam benne, hogy rám célzott. Ha nem, akkor max felsülök.

Ronen: Te is hiányzol nekem.

A kezem remegett, a szívem pedig összevissza kalimpált, amíg a válaszára vártam. Rafael olvasta, de nem láttam, hogy elkezdett volna írni. Kezdtem egyre jobban kétségbeesni. Mi van, ha épp próbált elfelejteni engem? Mi van, ha azt fogja felelni, hogy lépjünk túl ezen? Az aztán tényleg szép kis felsülés lenne.

Három perce vártam, de nem érkezett válasz. Letettem kezemből a készüléket az asztalra, és a szám szélét rágcsálva tanakodtam, hogy ez vajon mi. Ő kérte, hogy keressük egymást. Lehet, hogy azóta már megbánta? Még csak egy hét telt el. Ennyi idő alatt biztosan nem léphetett túl rajtam.

Pittyegett a telefonom. Mint az őrült, úgy kaptam a kezembe.

Rafael: Bocs, csak épp meghozták a kaját. Te is hiányzol nekem. El sem tudom mondani, mennyire.

Káromkodtam egy cifrát, amiért ennyire pánikba estem, és máris újra vigyorogtam.

Ronen: Ezek szerint otthon vagy.

Ekkor Rafael mesélni kezdett. Elmondta miket csinált a héten, és én is megtettem ugyanezt, de Jesst egyszer sem említettem, mintha nem is létezne. Nem volt szép, de ezzel csak Rafaelt akartam megkímélni, mert attól ő még pontosan tudta, hogy Jess itt van velem. Végül elköszöntünk egymástól, és persze, hogy küldött három szivecskét is. Mosolyogva néztem, aztán kitöröltem az egész beszélgetésünket.

Innentől kezdve többször is írogattunk egymásnak, de minden esetben én kezdeményeztem. Rafael időnként édesen udvarolt nekem, és ha valaki látott volna engem olyankor, biztosan hibbantnak hisz, mert az állandó vigyorgás mellé még hangosan is beszéltem magamban. Így legalább kimondhattam azokat a szavakat, amiket leírni nem mertem neki. Rafael talán várta, hogy egyszer én is beszélek majd az érzéseimről, és istenigazából a szándék megvolt bennem, csak sosem találtam alkalmasnak rá a helyzetet. A távolság jobban kihozza az emberből ezeket a dolgokat, de attól még én nem léptem az ügyben se előre, se hátra, így továbbra is csak üres szavak maradtak volna.

Rafael: Holnap vetítik az első részt. Izgulsz? – kérdezte az egyik ilyen beszélgetésünk alkalmával.

Az egy hónap ilyen gyorsan elrepült, de volt benne valami jó is.

Ronen: Egy kicsit. Furcsa lesz egyben megnézni a sztorit.

Rafael: Én is kíváncsi vagyok rá. Két hét múlva repülök Los Angelesbe. Találkozni fogunk, szépfiú.

Megint vigyorogtam.

Ronen: Várom.

Rafael: Az enyém leszel?

Majdnem kiejtettem a készüléket a kezemből, annyira meglepett Rafael nyílt kérdése.

Ronen: Nem gondolkoztam ezen.

Ez volt az igazság. Eddig meg sem fordult a fejemben ilyesmi. Csak arra gondoltam, milyen jó lesz majd viszontlátni őt, de olyasmi, hogy újra lefeküdjünk egymással, eszembe sem jutott.

Rafael: Fogsz?

Ronen: Ezek után? Másra sem fogok gondolni.

Ezzel megint nem hazudtam, hiszen máris kivert a víz, pedig még csak beszélgettünk róla. Rafalnek sikerült még így a távolból is teljesen felhúznia, és igen, nem szégyellem, a beszélgetés után a fürdőbe vettem az irányt.

Másnap este Jessica, a kutyáink és egy halom popcorn társaságában ültünk le a tévé elé. Mindketten izgatottan vártuk az első adást, és remekül szórakoztunk. Jess megjegyezte, hogy Rob közel a hatvanhoz is milyen remekül tartja magát, aztán végigröhögtük a felvételi beszélgetéseket, mert mindig közbevetettem, hol rontottuk el a jelenetet. Később a rám törő emlékek miatt, egészen megilletődve ültem a képernyő előtt.

Fura volt újraélni a pillanatot, amikor először kellett egymásra néznünk Rafaellel. Akkor még azt hittük, nem bírjuk egymást, holott most világosan láttam, hogy már akkor is mennyire vibrált körülöttünk a levegő. Aztán jött a táncjelenet. Rettenetesen élveztem a próbákat. Az volt az első alkalom, amikor ténylegesen felkavart Rafael közelsége, és zavarba jöttem tőle. Tulajdonképpen, amikor először megpillantottam, már akkor felkeltette az érdeklődésem, de azt nem tudtam volna megmondani, mikor volt az a pont, amikor nem csupán szexuális vonzalmat éreztem iránta.

Másnap, ahogy kocsiba ültem, azonnal küldtem neki üzenetet. Rafael ezúttal nem válaszolt, hanem megcsörgetett. Hihetetlen jó volt újra hallani a hangját. Az egész utat végigbeszélgettük, amíg a menedzseremhez értem, és együtt kiveséztük az első rész minden apró momentumát. Rafael még így, a távolból is az életem része maradt, és nem tudtam volna elképzelni azt, hogy valaha hosszú időre mellőzzem őt. Már bármiről tudtunk beszélgetni, és gyakran sokkal több mindent osztottam meg vele, mint Jessicával. Rafael szintén beszámolt nekem mindenről, még arról is, aznap épp mit főzött. Alig vártam már, hogy újra láthassam.

A hírek szerint, az első epizódnak remek volt a fogadtatása. Nem ültetett képernyő elé annyi embert, mint a menő sorozatok, de jóval a várt fölött volt a nézőszám. Egy hét múlva hatalmas gyomorideggel telepedtem le Jessicával a tévé elé. Tudtam, hogy ebben a részben két csókjelentünk is lesz. Izgultam, mit vált ki belőlem, ha visszanézem magunkat, és amiatt is feszengtem, Jess vajon mit szól hozzá, meg úgy általában a nézők hogyan fogadják majd.

Igyekeztem nem mutatni Jessnek mennyire feszült vagyok, de nehezen ment, mert fogalmam sem volt, pontosan melyik jelenet után következünk. Az epizód felénél már az összes körmöm lerágtam, és akkor hirtelen megpillantottam magunkat, ahogy beesünk az ajtón. A gyomrom golflabdányira zsugorodott, és nem csak én, de Jess is eltátotta a száját. Döbbenten szembesültem azzal, mennyire valósághű a csókunk. Láttam Rafael nyelvét behatolni a számba, és azt is, ahogyan viszonoztam. Az összes szőr felállt a karomon. Nem hittem, hogy ennyire látszódni fog minden, így rendesen sokkolt a dolog, de sajnos Jesst is, mert sápadtan fordult felém.

– Ronen, ez… – mutatott a képernyőre. – Ez mi volt?

A szám kiszáradt, meg kellett nedvesíteni az ajkaimat.

– Hogyhogy mi? – kérdeztem bután.

– Ti rendesen smároltatok – ingatta a fejét elképedve.

Villámgyorsan futottak át a fejemen a gondolatok. Még ott volt a másik csókjelenet, meg az összes többi, ami a következő epizódokban lesz. Jess nem fogja elhinni, hogy ennyire jó színész vagyok. Azt pedig főleg nem, hogy egyszer sem panaszkodtam neki, milyen nehezemre esett ezt az egészet végigcsinálni. Nem mellesleg, ő azt hitte, nem igazán csípem Rafaelt, és most gyakorlatilag lebuktam. Mentenem kellett a menthetőt, és ezt csak egy valamivel tehettem meg, azonban időre volt szükségem, hogy össze tudjam szedni magam.

– Nézzük végig, mert így lemaradunk róla. Utána megbeszéljük, oké? – tereltem a témát, ameddig csak lehet.

Jess tehetetlenül széttárta a karját, és még mindig döbbent kifejezéssel az arcán újra hátradőlt. Végig éreztem, hogy képtelen figyelni a filmre, és nekem is nehezemre esett, mert egészen más dolgok jártak a fejemben. Csak akkor keltette fel újra az érdeklődésem, amikor ismét mi voltunk a képernyőn abban a jelenetben, mikor Rafael vacsorázni hívott, és én támadtam le őt.

Nem tudtam eldönteni, hogy csak én látom ennyire nyilvánvalónak a Rafael és köztem lévő dolgokat, vagy vajon Jess is. Csak remélni tudtam, hogy ő nem így látja, és ki tudok neki magyarázni mindent. Hülye voltam és elbasztam. Beszélnem kellett volna neki arról, hogy időközben egészen jóban lettünk Rafaellel, mert az most nagyban megkönnyítette volna a dolgomat.

– Nos, hallgatlak! – kapcsolta ki a tévét Jessica. – Meséld el nekem, hogy mi volt ez az egész!

Hangja élesen csengett, ami nem tűnt biztatónak, de már nem futamodhattam meg. Vettem egy mély levegőt.

– Már csináltam ilyet korábban. Úgy értem, nem a kamerák előtt – vallottam be.

– Hogy mi? Már csókolóztál fiúval? – ráncolta Jess a homlokát.

– Nem csak csókolóztam – feleltem halkan.

Jess néhány másodpercig lefagyva nézett rám, majd felpattant.

– Mi az, hogy nem csak csókolóztál? Te… – Nem tudta kimondani. Tenyerét a homlokára fektetve járkálgatni kezdett előttem.

– Figyelj, Jess! Az régen volt, és nem is lényeges. Csak azért beszélek róla, hogy értsd, miért tudtam ezt ilyen jól végigcsinálni – mutattam a tévékészülék irányába. – Tudod jól, mennyire akartam ezt az egészet, és mindent beleadtam – hazudtam is, meg nem is.

– Nem lényeges? Több, mint két éve együtt vagyunk, és így kell megtudnom, hogy fiúkkal is dugsz? – kiabálta, és lecövekelt velem szemben.

– Jézusom, Jess! – álltam fel én is olyan hirtelen, hogy mindkét kutyám megijedt. – Igen, fiatalkoromban kipróbáltam, de ez nem jelenti azt, hogy… – Most én hallgattam el, mert csak egy újabb hazugságot ejtettem volna ki a számon.

Jess egy pillanatra behunyta a szemét.

– Egy meleg férfival csókolóztál, Ronen – mondta ezt már jóval csendesebben.

– Színész vagyok, ha elfelejtetted volna.

– De ez nem színjáték volt. Hát, nem érted? – nézett rám megrökönyödve. – Te nem eljátszottad, hanem megtetted. Érzed a különbséget?

Persze, hogy éreztem, de nem volt igaza, mert ha nincs ez a dolog köztünk Rafaellel, akkor is el tudtam volna játszani. Talán nem ilyen élethűen, de hihető lett volna.

– Most komolyan ennyire kiakadtál? Te is színész vagy, Jessica – tártam szét a karom. – Neked aztán végképp mellettem kellene állnod.

– Basszus, Ronen! Meleg karaktert játszol, smárolsz egy meleg pasival, akit ráadásul nem is kedvelsz, majd bevallod, hogy amúgy te szereted a fiúkat. Szerinted nem kellene kiakadnom?

Megadóan sóhajtottam egyet, és megfogtam a kezét.

– Oké, hibáztam, mert beszélnem kellett volna róla, de annyira régen történt, és nem tartottam fontosnak. Ne haragudj! – kértem elnézést tőle. – Egyébként Rafaellel azóta egészen jóban vagyunk – tettem hozzá, bár nem hittem, hogy ez már túl sokat segítene a helyzetemen.

Jess elengedte a kezem, és újra leült. Fáradtan dörzsölte meg az arcát, majd rám nézett.

– Te tényleg lefeküdtél férfiakkal?

Gyűlöltem beismerni ezt, mert fogalmam sem volt, vajon mi lehet a fejében. Jessnek sosem volt baja a melegekkel, de azért ez mégis csak más.

– Igen, volt már rá példa, de nem szeretnék erről beszélni.

– Ahogy már két éve nem… – húzta el a száját Jess, aztán ismét felpattant. – Ma inkább aludj a másik szobában – vetette oda, és faképnél hagyott.

Lerogytam a kanapéra, és a tenyerembe temettem az arcom. Az egyik félelmem máris beigazolódott. Jess nem jól fogadta a dolgot, de muszáj volt elmondani neki. Ugyanakkor kicsit meg is könnyebbültem, mert egy teherrel kevesebb nyomta a vállam, de még ott voltak a szüleink és az ismerősök. Ők ugyanúgy látták, és bizonyára bennük is felmerültek kérdések, vagy még inkább kétségek, de egyikük sem fog rákérdezni, úgyhogy őket nem kell beavatnom. Ennek ellenére nem lesz könnyű majd a szemükbe néznem.

17. fejezet