Az utolsó nap
Emlékszem, mennyire
vártuk ezt a napot. Nagyon sokszor beszélgettünk róla a párommal, mennyire
mennénk már, de mivel nem volt vevőnk a házra, annyira távolinak tűnt… Aztán
hirtelen valósággá vált.
A vevő gyorsan kifizette
a házat, így rohamtempóban kellett intéznünk mindent. Napközben nem sok időm
maradt az idegeskedésre, de éjszakánként hullámokban tört rám az izgatottság és
a bizonytalanság. Féltem és még most is félek, vajon milyen lesz, szeretni
fogom-e, mennyire lesz honvágyam, és legfőképp, mennyire fog hiányozni a
családom és a fiam, merthogy ő nem jön velünk.
És igen, ez a legnagyobb
szívfájdalmam, de megértem. Huszonhárom éves, Pesten lakik, élvezi az
önállóságot. Még jól érzi magát így, viszont bízok abban, hogy ha nekünk jó
lesz ott, akkor előbb-utóbb ő is jönni akar. Látogatóba úgyis jön.
Ez a része lelkileg tényleg megvisel. Ahogy a családom (anyukám, nővérem, öcsém, unokahúgom) hiányát is érezni fogom. Szerintem, aki távol él a szeretteitől, az mindenki tudja, milyen érzés. Úgyhogy ez az egy árnyékolja be a várakozással teli izgatottságomat.
Mindenképpen szeretnék
néhány szót írni a sok-sok ügyintézésről, amin végig kellett mennünk.
Először is útlevél csináltatás, majd a jogosítvány hosszabbítása, hogy mindkettőnknek friss legyen. Közben intéztük a bankügyeket is, ami nem kis fejtörést okozott, mivel az ottani bankok nincsenek a GIRO rendszerben, ezért nem lehet utalni, és a kártyáinkat sem használhatjuk mindenhol. Ráadásul ott kétféle valuta is van, a bolivares valamint a dollár, de egyesek eurót is elfogadnak. Éppen emiatt óriási a zűrzavar, ha fizetni akarsz, de ezt majd elmesélem, ha élesben megtapasztaljuk. Lényeg, hogy köztes számlákat kellett nyitnunk, mint pl. a wise és a revolut, hogy majd utalni tudjunk. És persze ott is kell nyitnunk számlát, az itthonit pedig megszüntetni. De megszüntetni csak személyesen lehet… Úgyhogy volt fejvakargatás :)
A másik pedig, amit
szintén ki kellett küszöbölni, hogy sehonnan se kapjunk sms-es értesítést,
mivel ha van rooming szolgáltatás, akkor piszok drágán fogjuk megkapni. Ezt még
nem sikerült teljesen megoldani.
Aztán jött még a
háziorvos, pár gyógyszert kiíratni, onnan is kijelentkezni, elkérni a
kartonunkat. Oltásokat nem vettünk fel, mert elvileg magára a szigetre nem kell, a dzsungelbe pedig nem szándékozunk menni, de akár ott is beoltathatjuk magunkat, ha úgy gondoljuk. A repülőjegy foglalások (hármat is kellett): Bp-Madrid,
Madrid-Caracas, Caracas-Porlamar. A szállás foglalások: Vecsés (mivel hajnal 5-kor
indul a gépünk, így muszáj ott aludnunk), Carasas (mert későn érkezünk, és már
nem lesz járat a szigetre), és persze a szigeten is, de azt egy ismerősünk
intézte.
Ott volt még a kocsi
kérdés, mert a sajátot el kellett adnunk, úgyhogy ezt bérléssel oldottuk meg.
Holnap visszavisszük, a tulaj pedig kidob minket az állomáson, és felvonatozunk
Pestre.
Mindeközben szó szerint
minden holminktól meg kellett szabadulni, hiszen oda gyakorlatilag semmit sem
vihetünk. Ez sem volt egyszerű, mert az ember sok emléket összegyűjt, és
ezektől meg kellett válni. Nagy részét a családban osztottam szét, és nagyon
furcsa volt az üres szekrényekre nézni… A ruhákon kívül csak egy adag fotót és
a két nyomtatott könyvem viszem magammal. Nem szeretek arra gondolni, hogy
ennyi maradt az életemből, mert tulajdonképpen azok csak tárgyak voltak, amiket
soha nem is használtam, csak ragaszkodtam hozzájuk. Mert az ember ilyen.
Tehát a házeladás óta
ilyen dolgokkal teltek a napjaim, amellett, hogy még írtam a Neon Ballt is, és elvégeztem egy rövid szerkesztői kurzust is.
Aggódtam, hogy kész leszek-e vele, de végül minden meglett. Mára csak annyi
dolgunk maradt, hogy a holnapi kulcsátadásra szépen kitakarítsuk a házat,
eltüntessük a maradék apróságokat, aztán a két kis bőröndünkön kívül tényleg
semmink sem marad.
Ezek az úgynevezett „utoljára pillanatok”: még utoljára lenyírtam a füvet, még utoljára meglocsoltam a virágokat, tettünk egy utolsó sétát a tó körül és egyebek. Különös érzés, ugyanakkor most már tényleg izgatottan várom, milyen lesz ott nekünk. Csak ezen az irtó hosszú úton legyünk túl :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése