Szerelem négy fal között - 8. fejezet

8. fejezet

7. nap

Brian reggel már korán átment Ameliához, mert nem tudhatta, mikor fog érkezni a barátja, ezért minél hamarabb túl akart esni a beszélgetésen. Az éjszaka ezerszer átgondolta a dolgot. Nem szerette volna Judyt hazugságban tartani.

Bekopogott hozzá. Amelia kinyitotta az ajtót, majd duzzogva összefonta a karját maga előtt, és várta, mit akar. Nem sportszerelés volt rajta, hanem egy fehér, elől gombos vászonruha. Hosszú, sötét haja kecsesen terült el a vállán, és a szeme így, haragosan is gyönyörűen csillogott.

– Igazad van, beszélnünk kell, de valami egészen másról – mondta Brian köszönés nélkül.

Amelia felvonta a szemöldökét.

– Miről?

– El kell mondanom Judynak – jelentette ki Brian.

Amelia arcán végigfutott a rémület. Elállt Brian útjából, hogy bemehessen. Nem ültek le, megálltak az étkezőasztal mellett.

– Miért akarod elmondani neki? – kérdezte Amelia aggódva.

– Mert nem szeretnék hazugságban élni. Rendes lány, és nem ezt érdemli. Az egészet nem érdemelte volna – sóhajtotta Brian.

Amalia idegességében az alsó ajkát harapdálta.

– Mi van, ha átjön veszekedni? Randy nem tudhatja meg… – A hangja kétségbeesett volt.

– Talán neked is el kellene mondanod… – javasolta Brian óvatosan.

Amelia a szemöldökét ráncolta, haragosan nézett Brianre.

– Zsarolni akarsz?

Brian meglepődött a kérdésen, és borzasztóan rosszulesett neki, amiért Amelia ilyesmit feltételez róla.

– Eszemben sincs zsarolni téged. Nem is értem, hogy jutott ilyesmi az eszedbe. Csupán tisztességes akarok lenni vele.

Amelia felháborodva tárta szét a karját.

– A szomszédod vagyok, Brian, nem egy idegen. Itt élünk egymás mellett. Ha elmondod, mindkettőnk életét megkeseríted.

– Ismered a válaszomat – dörögte Brian. Most már ő is ideges lett, pedig nem így jött ide.

Amalia vonásai ismét megkeményedtek.

– Nem fogok elköltözni!

– Pedig ez lenne a legokosabb. Két hetet kapsz. Utána el fogom mondani Judynak. Addig döntsd el, mit akarsz.

– Mégis csak zsarolsz. Ez szemét húzás tőled, Brian!

– Nem, Amelia. Az volt a szemét húzás, hogy nem közölted, neked már majdnem vőlegényed van!

– Jesszusom, Brian! Te meg a tisztesség mintaképe vagy, igaz? Most komolyan engem hibáztatsz?

– Nem, de ha elmondod…

– Akkor mi lett volna? – vágott Amelia a szavába. – Akkor nem tetszem neked? Akkor nem vágysz arra, hogy belém rakd a farkad?

Egy pillanatra elfogytak Brian szavai. Amelia az igazságot vágta az arcába, de nem ez volt a rosszabb. Hanem az, hogy most is ugyanúgy kívánta, mint eddig minden alkalommal. Ezzel talán Amelia sem lehetett másképp, hisz nem véletlenül feküdt le vele már kétszer is.

– Te épp úgy vágytál rá. – Fenyegetően közelebb lépett hozzá. – Sőt, szerintem most is arra vágysz, hogy megtegyem.

– Menj a francba! – Amelia ellökte volna, de Brian elkapta, és magához húzta.

Nem lehetett megmondani, melyikük mozdult először, mert másodpercek múlva hevesen egymás ajkát falták. Brian felültette Ameliát az asztalra, és olyan mohón tette magáévá, mintha tényleg ez lenne az utolsó alkalmuk. Bármekkora őrültség is, nem akarta, hogy az legyen.

– Mondd, mit művelünk, Brian? – kérdezte Amelia, miután kezdett eloszlani a rózsaszín köd.

Brian visszarendezte a ruháját. Elsőre nem tudott mit válaszolni, hisz tisztában volt vele, mennyire nem jó úton haladnak.

– Ha tényleg férjhez akarsz menni, akkor nem szabad itt maradnod – mondta ki az első dolgot, ami eszébe jutott.

Amelia hosszan a szemébe nézett.

– Rendben. Elfogadom a két hetet. Keresek másik házat – egyezett bele.

Brian nem számított erre a válaszra. Azt hitte, Amelia ugyanúgy ellent fog mondani neki, mint eddig minden esetben. Keserűen vette tudomásul, hogy az a különös vonzalom, amit érez, egyoldalú. Amelia egy pillanatig sem gondolkozott el azon, hogy talán…

Csalódottan biccentett, és elhagyta Amelia házát.

Hunter megint az ajtó előtt várta. Szegényt eléggé elhanyagolta, ezért Brian úgy döntött, elviszi sétálni. Most nem akart otthon maradni, össze kell szednie magát, mire Judy megérkezik.

A sétájuk enyhén viccesre sikerült. Hunternek idő kellett, mire megszokta a pórázt. Állandóan nekiiramodott, de a póráz visszatartotta, Brian pedig ilyenkor úgy rángatózott, mint egy marionett bábu. Mindaddig, amíg végre Hunter fel nem ismerte a korlátait. Utána már egész szépen sétáltak egymás mellett.

Miután hazaértek, Brian ki sem mozdult a házból, mert nem akart összefutni Amelia barátjával. Igaz, fogalma sem volt róla, megérkezett-e már, mert idegen kocsit nem látott a ház előtt, de inkább nem kockáztatott. Ahogy telt az idő, egyre gyakrabban kinézett az ablakon. Hajtotta a kíváncsiság, hogy mégis milyen lehet a vetélytárs, ha egyáltalán annak lehet nevezni.

Brian épp elkapta a pillanatot. A pasas három óra körül érkezett meg egy hasonló sportkocsival, mint amilyen Ameliának is van, csak sötétkék színben. Brian elhúzta a száját, miután szembesült vele, hogy a srác jóképű, de ha Amelia szépségéből indul ki, nem is számíthatott másra. Miután Randy kiszállt, megigazította orrán a napszemüveget, majd beletúrt félhosszú, szőke hajába, és végignézett a házon. Brian hátrébbhúzódott az ablaktól, bár valószínűleg nem lehetett belátni.

Miután Randy szélesen elmosolyodott, Brian már tudta, hogy Amelia az ajtóban állhat. Erről néhány másodperc múlva meg is győződhetett, mert Amelia a pasija karjaiba szaladt, aki felkapta és megpörgette a levegőben.

Briannek el kellett jönnie az ablaktól, mert olyan érzések rohanták meg, amelyeket nem szeretett volna érezni. Féltékenység mardosta belülről. Elvettek tőle valamit, ami valójában nem is volt az övé. Nem szeretett veszíteni, de most nem akármilyen vereséget szenvedett.

Megrendelte a vacsorát, és csak a teraszra ment ki egy rövid időre. Hunter a kertben játszott a macskával. A macska akárhányszor leheveredett valahová, Hunter körbeugrálta, és játékosan harapdálta, Bodza pedig igyekezett felpofozni a mancsaival, hogy végre hagyja már lustálkodni. Aranyosak voltak, és ismét csak saját magukat vélte felfedezni bennük.

Judy öt óra körül érkezett. Csinos volt és vidám, mint mindig. Miután jól meggyomrozta Huntert, vacsora közben kellemesen megbeszélték a hét eseményeit, ami Briannek nagyjából mindig ugyanaz volt. Ráadásul most Hunter és Amelia miatt még a szokásosnál is jobban begubózott, úgyhogy nem nagyon tudott miről mesélni. Vagyis, amit elmondhatott volna, azt pont, hogy magában kellett tartania.

– Ez nagyon finom. Valami új helyről rendelted? – kérdezte Judy.

Ezúttal Brian javaslatára bent terítettek meg, pedig leggyakrabban kint étkeznek.

– A szokásos étteremből. Van néhány új ételük. Örülök, hogy ízlik, féltem mellényúltam.

– Ilyet máskor is rendelhetsz. Sőt, főzhetnél valami hasonlót a hétvégén, és áthívhatnánk Ameliát. Megígértem neki, hogy viszonozzuk a meghívását.

Brian majdnem félrenyelte az ételt. Gyorsan leöblítette egy kis borral.

– Nem hiszem, hogy most aktuális lenne. Itt van a barátja.

– A barátja? – kérdezett vissza Judy meglepetten.

– Igen. Állítólag Európában volt, és ma jött haza. Szóval biztosan kettesben akarnak lenni.

– Csodálkoztam is, hogy nincs senkije, hiszen olyan szép nő. Remélem, a párjával is jól kijössz majd. Azért, ha látom őket, megkérdezem, hátha mégis átjönnének – kötötte Judy az ebet a karóhoz.

– Lesz még máskor is alkalmunk áthívni őket – próbálta Brian lezárni a témát.

Ezután Judy az új befektetései után érdeklődött. Brian még mindig Amelia házára tartogatta a pénzét. Nagy valószínűséggel hamarosan eladóvá válik, utána rögtön elkezdi az átalakítást. A jövő héten talán elő is keresi a régi rajzokat róla.

– Megiszunk valamit kint? – Judy elkezdte összeszedni a tányérokat.

– Persze. Mit hozzak? – Brian is felállt.

– Megkóstolhatnánk azt a konyakot, amit Ameliától kaptál.

Brian megforgatta a szemét. Már megint Amelia. Nem akart róla hallani. Felnyitotta az üveget, és töltött mindkettőjüknek, aztán kiültek a teraszra.

– A jövő hétvégén elmennénk a lányokkal szépségnapot tartani, aztán pedig beülünk valahová. Ugye nem baj, ha csak vasárnap jönnék el? – sorolta Judy a terveit.

– Nem gond. Szerintem szombaton én is elmegyek focizni, mert kint játszunk. Oda Huntert is vihetem magammal. Amúgy is hiányzik már, és a haverok is nyaggatnak – felelte Brian, majd kiürítette a poharát.

A konyak finom volt, és az, hogy Ameliától kapta, talán még ízletesebbé tette számára.

– Sétáljunk egyet, olyan szép este van. – Judy felpattant, meg sem várva a beleegyezését.

Brian még le sem ért a lépcsőn, barátnője máris hevesen integetni kezdett a szomszéd ház irányába. De nem csak integetett, el is indult abba az irányba.

– Judy! – szólt utána Brian halkan, de Judy rá se hederített.

Nagyot sóhajtva lelépett az utolsó lépcsőfokon. Amelia a pasijával szintén a kertben sétálgatott, illetve megálltak, mivel Judy feléjük tartott.

Brian rettenetesen kellemetlenül érezte magát. Az illendőség azt diktálta, hogy menjen oda bemutatkozni, mégsem mozdult. Judy már a pasi kezét rázta, és úgy vigyorgott, mint a tejbetök, majd Brian felé fordult, és intett, hogy menjen oda.

Legszívesebben leszidta volna Judyt, hogy miért kell neki mindenkivel ilyen közvetlennek és barátságosnak lennie, de ezt a találkozást úgysem kerülhette volna el.

Próbálta leplezni a feszültségét, és mosolyt erőltetve magára, odasétált hozzájuk.

– Helló! Hallom, te vagy Amelia szomszédja. Randy Lawson. – A fickó Brian felé nyújtotta a kezét.

– Brian Green. Üdv, Randy! – Brian kezet fogott vele, majd Amelia felé biccentett.

Randynek így közelről is megnyerő volt a külseje. Csak néhány centivel tűnt alacsonyabbnak nála. Sportos inget és vászonnadrágot viselt, mindegyik méregdrága, márkás darab, ahogy az órája és a kigombolt inge nyakába akasztott napszemüvege is.

– Köszönjük a vacsorameghívást, nagyon kedves tőletek. Feltétlenül átmegyünk – folytatta Randy.

Brian a vigyorgó Judyra villantotta a tekintetét, majd mosolyt erőltetve magára, visszafordult Randyhez.

– Igazán nincs mit. Nem is zavarunk…

– Nem zavartok – vágott közbe Randy, és átölelte Amelia derekát. – Szeretjük a társaságot. Nem igaz, mókuskám?

Mókuskám? Most komolyan így hívja Ameliát?

– De, igen – bólintott Amelia zavartan.

– Gyertek, igyunk meg valamit, ha már így összejöttünk – invitálta őket Randy vidáman.

– Tényleg nem akarunk zavarni. – Brian továbbra is menekült volna, de Judy közbeszólt.

– Látod, hogy milyen kedvesek, Brian. Ne legyél már ennyire antiszociális! – Judy belekarolt, és már vonszolta is magával a teraszra.

Amelia bement a házba, Judy követte, hogy segítsen neki, így Brian kettesen maradt Randyvel.

– Remek ez a ház. Jó ötlet volt Ameliától, hogy megvette – kezdett el csevegni Randy.

– Igen, tényleg az – felelte Brian szűkszavúan.

– Gondolom, a tiéd is hasonló lehet.

– Nagyjából ugyanolyan elrendezésű, igen – biccentett.

Ekkor, megmentve Briant a kellemetlen percektől, Hunter szaladt oda hozzájuk.

– Nocsak! Hát te ki vagy? – Randy lehajolt hozzá, és megsimogatta, de Hunter elhúzódott.

Brian kárörvendően elmosolyodott magában.

– Hunternek hívják, a kutyám – válaszolt a kérdésre.

Nyílt az ajtó, a két nő kihozta a poharakat és az italt. Brian legszívesebben azonnal legurította volna az első pohárral.

– Mesélj, Randy! Briantől tudom, hogy Európában voltál. Szabad tudni az okát? – kérdezte Judy, amint letette a fenekét a székre.

Amelia is letelepedett Briannel szemközt, de kerülte a tekintetét, és ezidáig alig szólalt meg.

– Üzleti dolgok miatt közel egy hónapot töltöttem ott, de alig vártam már, hogy hazajöhessek. – Randy megfogta Amelia kezét, és rámosolygott.

Brian tekintete azonnal megakadt Amelia kezén, de gyűrűt még nem látott rajta.

– Hú, az nagyszerű. Mivel foglalkozol? – faggatta tovább Judy lelkesen.

– Pénzügyi területen mozgunk. Igazából a cég az apámé, és én is neki dolgozom, de talán már nem sokáig – felelte Randy.

Judy elismerően hümmögött.

– Saját cég vagy váltani szeretnél?

Brian már ott tartott, megrúgja az asztal alatt Judyt, hogy ne kérdezősködjön ennyit, de úgy tűnt, Randy élvezi, ha ő van a középpontban. Büszkén kihúzta magát, és válaszolt:

– Nem igazán az én világom, de tudjátok milyen ez. A szülőknek elvárásaik vannak, a gyerekeknek pedig mindig meg kell felelniük.

– Akkor mihez akarsz kezdeni? – előzte meg Brian a barátnőjét, leginkább azért, hogy ő is bekapcsolódjon a beszélgetésbe.

– Még nem tudom. A szórakoztatóipar vonz leginkább. Talán nyitok néhány klubot – felelte Brian kissé nagyképűen, majd hátradőlt.

Brian elhúzta a száját. Szóval ugyanabban a cipőben jár, mint Amelia. Gazdag szülői háttér és keresi a helyét. Ha a szórakoztatóipar mellett dönt, akkor Ameliának nem lesz könnyű dolga mellette, de az legyen az ő baja.

– Ez izgalmasan hangzik. Te is szeretsz szórakozni, Amelia? – vette át ismét Judy a szót.

– Nem is tudom. Randyvel sokat eljárunk – mosolyodott el Amelia.

– Hát persze, hogy szereti. Amelia imád bulizni és táncolni – válaszolt Randy a barátnője helyett. – Mindketten szeretjük a pörgést és a jó társaságot.

Brian rögtön megállapította, hogy Randy hiába felnőtt férfi, még mindig csak egy kölyök, aki azt hiszi, az élet szórakozásból áll. Furának tartotta, hogy Ameliának bejön ez, mert sokkal komolyabbnak tűnt.

– Én is szeretek táncolni, de sajnos Brian sosem visz el ilyen helyekre – panaszkodott Judy.

– Miért nem? Egyszer eljöhetnétek velünk valahová – csapott le a lehetőségre Randy.

Brain a fejét rázta, és kezébe vette a poharát.

– Köszi, de kihagyom. Én már egy életre kiszórakoztam magam.

– Brian régen rengeteget bulizott, és minden éjszaka más lányt vitt haza – árulta be nyomban Judy. – El tudjátok ezt képzelni róla?

– Judy! – szólt rá Brian, mert máris magán érezte Amelia kutakodó tekintetét. – Nem hiszem, hogy ez érdekelné őket.

– De-de, engem érdekel. Szóval nagy csajozós voltál, Brian? – nevetett fel Randy.

– Azért annyira nem – hárított.

– Minden héten másik barátnője volt – csacsogott közbe Judy –, de már felhagyott ezzel. Talán túlságosan is visszavonultan él. Mármint nem a csajozásra gondolok. Örülök, hogy arról leszokott, de elég nehéz őt kimozdítani.

Brain végig érezte, hogy Amelia őt nézi. Judy beszámolója sokat ronthatott az összeképen róla, de úgysem számít.

– A csajozásról én is leszoktam már, de a buliról nem. Mit szólnátok egy jó kis medencés partihoz? – nézett rájuk Randy. – Hívjátok el ti is a barátaitokat, és rúgjunk ki a hámból.

Brian elkapta Amelia ijedt tekintetét.

– Ez szuper lenne, én benne vagyok! – Judy tapsikolt örömében. – Akkor visszamondom a csajos napomat, mert mindenképpen itt akarok lenni. Ugye szívem te is benne vagy? Végül is, úgyis itt lennénk, hisz tiéd a ház másik fele.

– Amelia is benne van, úgyhogy most már csak a te beleegyezésedre várunk, Brian! – sürgette Randy.

Brian a homlokát ráncolta. Igazából ez a pasas meg sem kérdezte Ameliát. Úgy tűnt, az van, amit ő akar. Most pedig neki sincs választási lehetősége, mert ha nemet mondana, akkor ő lenne a fekete bárány, aki mindig mindent elront. Egy estét kibír.

– Jó, legyen, de én nem hívok haverokat. A legtöbbjük már családos, jobb szeretik a csendes sütögetéseket – füllentett.

A haverjai biztosan örülnének egy ilyen partinak, ahol sok alulöltözött fiatal csaj flangál majd, de inkább nem hívja el őket. Egy-másik túl régóta ismeri, azonnal kiszúrnák, mennyire odáig van Ameliáért.

– Nem baj, így is jól fogjátok érezni magatokat. Ha valamihez, akkor a hangulatkeltéshez aztán értek – kérkedett ismét Randy.

– Akkor megdumáltuk. Azt hiszem, tényleg ideje mennünk. – Brian kitolta maga alól a széket. – Akkor holnap vacsora, kösz az italt.

Szerencsre már nem tartóztatták őket. Miután hazaértek, Brian berakott egy filmet, mert nem volt kedve Judyval beszélgetni. Mérges volt a holnapi vacsora miatt. Nem találta szimpatikusnak Randyt. Egy link alaknak tűnt, aki csak megjátssza magát, mert van pénze, amit ráadásul nem is ő teremtett elő. Sosem szerette az ilyen fazonokat. Így meg, hogy Amelia pasija, különösen nem bírta.

Az éjszakai összebújást hárította azzal, hogy elfáradt. Judy rendkívül megértőnek bizonyult ebben is. Az italoknak hála, hamar el tudott aludni, így nem rágódott azon, vajon mi folyhat a szomszédban.

Hihetetlennek tartotta, hogy egy hét alatt idáig jutottak.

9. fejezet