Facebook profilom

Facebook profilom
Kövess be!

2024. október 8., kedd

Neon Blue - 18+

 


– Képzeld, Gregory féltékeny – csacsogta Tyler a helyiségbe belépő Andresnek. Ő sem öltözött túl, csak egy tréning alsót húzott magára.

– Hülyeségeket beszélsz. Nem érdekel, ha lefeküdtél vele – feleltem unottan.

– Hiányod van, édes? – Tyler hirtelen letérdelt elém, és felnézett rám a nagy, szürkéskék szemével. Rögtön kiszúrta a merevedésem, amit Ashton csókjának felidézése okozott nálam. – Segíthetek rajtad – kezdte el máris lejjebb húzni rólam a nadrágot, de megállítottam a kezét.

– Mi volt köztetek? – kérdeztem, mert tuti nem dugom meg, ha Victor már megtette előttem.

– Csak simogatott. Tényleg nem csinált semmi egyebet – felelte, én pedig azonnal lazítottam a szorításomon.

Andresre néztem, aki somolyogva figyelte a jelenetet. Ismertem már annyira, hogy tudjam, ő is benne van. Felállt, és bement a szobájába. Mire Tyler kiszabadította a farkam, addigra már ő is visszatért, kezében két óvszerrel és a síkosítóval. Még a lámpát is leoltotta, így a tévén kívül semmilyen más fényforrás nem maradt a helyiségben.

Tyler mindenféle szempontból ügyes volt, és pontosan tudta mit, hogyan szeretünk. Lassan nyálazta körbe a makkom, majd rábukott, és finoman dolgozni kezdett rajtam. Andres eközben már elhelyezkedett mögötte, és lehúzta a törölközőt róla. Végigsimított a fiú kerek fenekén, aki válaszul enyhén felé pucsított. Ez a látvány mindig piszkosul beindított, pedig nem mondanám, hogy valaha is híve voltam a csoportos szexnek. Ezeket az embereket azonban jól ismertem, és egy idő után már egyáltalán nem feszengtem, ahogy most sem.

Tyler hangosan felnyögött, amikor az előkészítés után Andres belehatolt. Minden egyes erőteljes lökésére nyöszörögve mélyre nyelte a farkam. Azért Andres arra is figyelt, hogy közben Tylert is kényeztesse egy kicsit, de őt az sem zavarta, ha ezt magának kellett megoldania.

Csak azért nem hunytam be a szemem, mert akkor Ashtont láttam volna magam előtt. Így inkább tenyeremet Tyler fején tartva néztem, ahogyan munkálkodik rajtam.

– Ma rosszalkodtál, úgyhogy büntit kapsz – nyomtam le egészen a fejét, amíg csak kapálózni nem kezdett. Elengedtem, ő pedig cuppanva engedett ki a szájából. Rámosolyogtam, és Andres felé nyújtottam a kezem. – Kérem az óvszert!

Nem az előbbi volt a büntetése, hanem ami ezután következett. Andres kihúzódott belőle, Tyler pedig a kezembe nyomta az óvszert. Egy pillanat alatt magamra görgettem, és eldőltem a kanapén. Tyler elmosolyodott. Tudta, mi következik.

– Imádom az ilyen büntetéseket. – Fölém térdelt, és óvatosan rám ereszkedett.

– Lassabban, ha nem akarod, hogy máris végezzünk – nyögtem a túlzott mohósága miatt.

Tyler a mellkasomra dőlt, felkínálva magát Andresnek is. Nem csókoltam meg. Nagyon ritkán szoktam olyat csinálni. Legtöbbször csak, ha iszok. Andres a lábam közé térdelt, és még egy adag síkosítót oszlatott el mindkettőjükön, majd beillesztette magát mellém. Felkészülten vártam a semmihez sem fogható érzést.

Lassan nyomult beljebb, és addig én meg sem moccantam, amíg teljesen be nem furakodott Tyler szűk nyílásába.

– Ez még mindig kibaszott jó – nyöszörögte Ty.

Egyet kellett értenem vele. Imádtam, ahogy Andres kemény farka az enyémhez simul, amikor pedig lassan mozogni kezdett, már én is sűrűn kapkodtam a levegőt. Ezt sosem bírtuk túl sokáig, de most szerettem volna hosszabban kiélvezni.

Tyler hangosan nyögött a fülembe, és a nyakamat csókolgatta, vagy a vállamba mart. Andres a csípőjét markolva határozott mozdulatokkal tette magáévá, és ezzel egyben engem is a végletekig izgatott. Minden gátlásunkat levetkőzve adtuk át magunkat a mocskos élvezeteknek. Érzelmek nélkül, vadul szexeltünk, és rohadtul élveztük.

Tyler felemelkedett. Andres egyik kezével átfogta a hasánál, a másikkal pedig rámarkolt az előváladéktól csillogó farkára. Az izgató látványra, ahogy Tylert kényezteti, éreztem, hogy robbanni fogok. Most én ragadtam meg Tyler csípőjét, és kezdtem hevesebben mozgatni. Andres káromkodott, ő is a határához ért már. Ahogy megéreztem a hasamon Ty meleg spermáját, azzal egy időben élveztem el én is. Behunytam a szemem, és átadtam magam a kellemes utórezgéseknek, amit Andres végső mozdulatainak köszönhettem. Ő is hangos nyögésekkel élvezett el.

Máskor sem kellett a szomszédba mennünk egy kis szenvedélyért, de ez most olyan volt, mintha mindannyian szabadulni akartunk volna valamilyen tehertől. Én tudtam, számomra ki jelentette azt a terhet: Ashton. A szépség veszélyes rám nézve, és erre annál a csóknál jöttem rá, amit azóta sem tudtam kiverni a fejemből. Az a fiú képes lenne komoly érzéseket kiváltani belőlem, pedig nem az a fajta, aki beérné velem. Ő maga mondta, hogy nem tudnám megadni neki, amire vágyik.

Bárcsak ismertem volna a vágyait.

Ide kattintva vásárolhatod meg, de hamarosan érkezik nyomtatott könyv formájában is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése