Szabadnak lenni - 11. fejezet

Ayden

Nem szívesen találkoztam Sylviával, és ezerszer megbántam már, amiért igent mondtam a kérésére. Azon töprengtem, hol lenne a legbiztonságosabban lezavarni a rövid interjút, hogy ne legyenek tele az újságok kitalációkkal. Étterembe nem akartam vinni, azzal alapot szolgálnék a hamis pletykáknak. Az irodámba sem hívhattam, mert azt meg ő értené félre, ha beengedem a személyes terembe, végül felhívtam, és abban állapodtam meg vele, hogy a stúdióban találkozunk. Állítólag ott van egy közös irodahelyiség, ahol nyugodtan tudunk beszélgetni.

A hátsó bejáraton mentem, Sylvia a folyosón várt, lelkesen intett. Néhány itt dolgozó érdeklődve pillantott felém, aztán végezték tovább a munkájukat. Megszokott látvány lehet, hogy népszerű, vagy esetemben talán kevésbé népszerű alakok mászkálnak ki-be az épületbe.

– Gyere, helyezd magad kényelembe – mutatott Sylvia egy keskeny, piros bőrkanapéra a fal mellett. – Sajnos nekem csak ennyire futja. Kis iroda, kis kanapé.

Leültem. Tekintetem körbevezettem az egyébként valóban elég szűkös helyiségen. Még ablak sem volt rajta, csupán egy mennyezetbe épített szellőző. Néhány polcos szekrény, asztal, fénymásoló és a kanapé jelentette a teljes berendezést.

– Nem akarom rabolni az időd, tudom mennyire elfoglalt vagy – hadarta Sylvia, majd fél fenékkel felült az asztalra. – Hol kezdjük?

Elfordítottam a fejem, mert a szoknyája egészen felhúzódott a hosszú combján. Hetek óta nem voltam nővel, könnyen zavarba ejtett a látvány.

Megköszörültem a torkom.

– Várom a kérdéseket. – Kissé türelmetlenre sikerült a válaszom.

– Mi lenne, ha mesélnél picit a magánéletedről? – kérdezte Sylvia óvatosan, majd gyorsan hozzátette: – Nem kell semmi konkrétum, annyi épp elég, ami találgatásra ösztönzi az olvasókat.

Mégis csak ránéztem.

– Mire gondolsz?

Sylvia elmosolyodott.

– Mi a véleményed a házasság intézményéről? Tervezel megállapodni, esetleg családot alapítani?

Hangosan felnevettem, és megráztam a fejem.

– Szerinted szoktam ilyesmiken gondolkozni?

– A nők bolondulnak érted, Ayden, mindent tudni akarnak. Szórj eléjük egy kis morzsát – kérlelt.

– Hogy aztán túlkombinálják? – akadékoskodtam. Nem akartam a magánéletemről beszélni.

Slyvia megadóan sóhajtott egyet.

– Oké, akkor miről szeretnél beszélgetni? – Kihívó tekintete az enyémbe fúródott. Rúzsozott szája újra csábos mosolyra húzódott. – Be van feszülve, Mr. Wright.

Hirtelen letolta a ruhája pántját a vállán. A laza anyag lecsúszott a rajta, és előbukkant a fél melle. Nem viselt melltartót. Dermedten bámultam, és mire megszólalhattam volna, Sylvia kiegyenesedett, és a ruha a földre hullott. Ott állt előttem egy szál fekete bugyiban.

– Segítek, hogy ellazulj – közölte magabiztosan.

Egy kép ugrott be. Egy bizonyos szállodában, amikor a vörös boszorka illette magát így előttem. A buja emléktől vért tolult az ágyékomba. Az agyam eltompult, de minden más érzékszervem kiélesedett. Kielégülésre vágytam.

Elkaptam Sylvia derekát, és közelebb húztam. Megragadtam a csöppnyi anyagot, és egy mozdulattal megszabadítottam a bugyijától. Ő kacéran felkacagott, de belé fojtottam a vigyort azzal, hogy felálltam, és hirtelen mögé kerültem. Hátát lenyomtam, karjával a kanapéra támaszkodott, míg a feneke az ágyékomnak feszült. Sietős mozdulattal szabadítottam ki a keményre duzzadt szerszámomat, beillesztettem magam, és határozott, erős lökéssel felnyársaltam. Sylvia elfojtott egy sikolyt. Lehetséges, hogy fájdalmat okoztam neki, de ő akarta. Azért hívott, hogy megbasszam. Nos, megkapja.

Pár perc alatt végeztem vele, és amint a vér már nem csupán a farkamat táplálta, hanem az agysejtjeimet is, rögtön megbántam az egészet. Csikorgó fogakkal rendeztem magam vissza a nadrágomba. Sylvia a kanapén elterülve pihegett, szétvetett lábakkal. Úgy festett, mint egy igazi utcalány.

– Ennyi volt az interjú – dörmögtem.

Az ajtóhoz léptem, és mire felocsúdhatott volna, becsaptam magam mögött.

A történtek után a szokásosnál is rosszabb lett a kedvem. Ostobaság volt megdugni Sylviát. Ezt mi sem bizonyította jobban, hogy utána napokig az üzeneteivel bombázott. Először csak azt kérte, beszéljünk, majd az elmaradt interjút akarta bepótolni, végül tisztázni szerette volna a félreértést. Fogalmam sem volt, milyen félreértésről beszélt, hiszen eléggé nyilvánvalóvá tette a szándékait azzal, hogy felkínálta magát nekem.

Mindenesetre nem találkoztam vele. Látni sem bírtam.

Aztán egyik reggel történt valami.

Szokás szerint az irodám asztalán vártak az aznapi lapok. Helen, a titkárnőm, mindennap gondosan bekészítette őket, a kávémmal együtt.

Leültem, és az első, ami feltűnt, hogy a legfelső újság ki van hajtva az egyik oldalon. Kezembe vettem, és meglepetten láttam egy képet a vacsoráról, ahová anyámat elkísértem. Én voltam rajta a miniszterrel és Sylviával.

Miért most jelent meg? – elsőként ez jutott eszembe, hisz több, mint egy hete volt a vacsora. Gyorsan átfutottam az írást, amely a jótékonykodásról szólt, többnyire az alapítvány munkáját méltatták. A fotó azonban nem tetszett, mert Sylvia úgy feszített mellettem, mintha közünk lenne egymáshoz. Egyedül ő nézett a kamerába, mi, Frankkel észre sem vettük, amikor lekaptak bennünket.

Félretoltam az újságokat, és egy kis mappa bukkant elő alóluk, melyen a következő felirat állt: Sienna Emma Brannan. Alatta: csak, ha érdekel!

Silas küldte.

Azonnal kinyitottam a mappát, és egy halom fotót találtam benne Siennáról. Heves szívdobogással forgattam át a képeket. Már több, mint egy hónapja nem láttam őt, és rá kellett jönnöm, hogy még mindig erős hatással van rám. Akartam ezt a nőt.

Lassítottam, és újra megszemléltem minden fotót. Sienna az egyiken egy padon ült, és telefonált. A másikon épp a Kincstárba lépett be. A harmadikon az autójában kapták lencsevégre. Tekintete szomorúnak tűnt. Kivettem a képet, és közelebbről is megnéztem. Sienna sírt. A szeme ragyogott és egy könnycsepp gurult le az arcán. Vajon mi bánthatta? Összeszorult a szívem, amiért így láttam őt.

A nap folyamán többször is átnyálaztam a képeket, és mindig fedeztem fel Siennán valami édes apróságot, amire eddig nem figyeltem fel. Például egy anyajegyet a karcsú nyakán, épp a füle alatt. Szerettem volna csókokat lehelni arra az anyajegyre…

Aztán azon tűnődtem, Silas miért mutatta meg ezt nekem. Valószínűleg önszorgalomból azóta is figyeli Siennát, mert naprakész információk voltak egy papírlapra jegyzetelve. A lap alján találtam néhány megjegyzést a Kincstár nehéz anyagi helyzetéről, és hirtelen egy terv fogalmazódott meg a fejemben.

Azonnal tárcsáztam Silast.

 

Sienna

Meg akartam lepni Theodore-t, ezért munkába menet beugrottam a kedvenc éttermébe, és vettem két isteni marhahúsos szendvicset reggelire, valamint fahéjas latte-t. A két kezem tele volt a szerzeményeimmel, így a vállammal löktem be a Kincstár ajtaját.

– Jó reggelt! Na, mit hoztam? – emeltem magasba a bal kezem, melyben a szendvicses zacskók voltak.

– Neked is jó reggelt! – pillantott fel Theodore egy papír mögül, amit épp tanulmányozott. – Úgy tűnik, hogy ez a meglepetések napja!

Letettem az asztalra a kávét és a szendvicseket.

– Mire gondol? – Elindultam hátra, hogy kipakoljam a táskából a könyveket, és lecseréljem a tűsarkút kényelmesebb szandálra, amit a boltban szoktam viselni, de Theodore rám szólt.

– Várj Sienna, tedd ide a táskád – mutatott a mellette lévő kis fogasra –, és zárd be az ajtót egy percre! Beszédem van veled.

A homlokom ráncolva pillantottam rá, de engedelmeskedtem. Valami baj van, éreztem. Kezdett felmenni bennem az adrenalin, féltem attól, amit mondani készül.

– Húzd ide azt a széket, és ülj le! – bökött Theodore az egyik karosszék felé.

Az futott át a fejemen, hogy vége. Most fogja közölni velem, hogy bezárja a boltot.

– Tudod, hogy már öreg vagyok, és egyre nehezebben bírok el az üzlet vezetésével – kezdett bele Theodore, és a sejtéseim rögtön beigazolódni látszottak. – Már jó ideje fontolgatom, hogy megválok a Kincstártól. És ez a pillanat most jött el.

A hír sokkal jobban lesújtott, mint az várható lett volna. Sokszor gondoltam rá, hogy előbb-utóbb így lesz, mégis úgy éreztem, egy világ omlik össze bennem.

– Nincs más lehetőség? – pislogtam rá kétségbeesetten. – Most épp fellendülni látszik…

Thodore leintett.

– Egy nagyon jó üzleti ajánlatot kaptam, és már el is fogadtam. Tegnap eladtam a boltot.

Első körben csak tátogtam, mert ez talán még váratlanabbul ért.

– Kinek? – kérdeztem végül.

– Egy kedves fiatalember keresett meg a napokban, hogy meg szeretné vásárolni – ahogy ő fogalmazott – a világ legszebb nőjének, és olyan összeget ajánlott, amit nem tudtam visszautasítani.

Azonnal felpattantam.

– Azt akarja mondani, hogy egy gazdag pojáca vásárolta meg a nőcskéjének holmi flancolásból? De hát, Mr. Collins! A Kincstár többre érdemes…

Az öreg szórakozottan felkacagott.

– Nyugodj meg Sienna!

Értetlenül széttártam a karomat.

– Hogy nyugodhatnék meg? Imádom ezt a helyet. – Elcsuklott a hangom.

– Tudom, ezért vettem meg.

Egy hang csendült fel a függöny mögül, amely kísértetiesen hasonlított valakiére. Egy olyan férfi hangjára, akit azóta sem tudtam kiverni a fejemből.

A lélegzetem elállt, és megmerevedtem. Halálra váltan pillantottam a raktár irányába. És ott állt előttem életem megrontója csillogó szemekkel, jóképűen. Fehér inge lazán kigombolva, méregdrága sötétkék öltönyét bizonyára rászabták, annyira tökélesen illeszkedett minden domborulatára.

– Azt hiszem, hogy én most sétálok egyet ebben a ragyogó napsütésben, és a parkban elfogyasztom ezt a kellemes reggelit – állt fel Theodore az asztaltól, és megfogta az egyik szendvicset, meg a kávét.

A hangja kizökkentett a sokkos állapotból. Elszakítottam a tekintetem Aydanről, és az ajtóig kísértem Theodore-t. Amint távozott, gyanakodva fordultam vissza Aydenhez.

– Miért? – bukott ki belőlem a kérdés, hiszen gyakorlatilag semmit sem értettem.

Részben dühös voltam, hisz megvette a munkahelyem a fejem felől. Talán épp annak a nőnek, akivel a képen pózolt. Másrészt majd’ kiugrott a szívem, hogy újra láthatom őt…

– Miattad – válaszolta a legnagyobb meglepetésemre, és néhány lépést tett felém.

– Miattam? – kérdeztem vissza döbbenten.

Ayden elmosolyodott, és körülnézett.

– Szereted ezt a helyet, nem? Neked vettem. Az hittem, örülni fogsz, de ahogy most rám nézel… – Felvonta a szemöldökét, és a válaszomat várta.

Rengeteg dolog kavargott bennem ebben a pillanatban. A világ legszebb nőjének, ezt mondta Theodore-nak. És itt van. Ayden tényleg itt van. De a szigeten…

– Otthagytál. – Ez volt az első szó, amit hirtelenjében ki tudtam mondani, és a szemem megtelt könnyel.

Adryan megrázta a fejét, és még közelebb lépett.

– Hagytam üzenetet. Te mégis szó nélkül távoztál.

– Micsoda? Nem! – ráztam a fejem hevesen, de ő folytatta.

– Hiányoztál Sienna. – Arca egészen közel volt már az enyémhez. Forró lehelete cirógatta a bőrömet. – Annyira hiányoztál, hogy muszáj volt valamit csinálnom.

Tekintetem az ajkára siklott. Szinte fájt, annyira vágytam a csókjára, csakhogy nem engedhettem, hogy újra azt tegye velem. Gyors mozdulattal kitértem előle, és tisztes távolságban megálltam mögötte.

– Mégis, hogy gondolod ezt? – kértem számon dühösen. – Elraboltatsz, lefektetsz, faképnél hagysz, aztán megint megjelensz. Egy rohadt magazinból kell megtudnom, hogy ki vagy. Egész végig itt voltál, és egyszer sem kerestél… Most pedig idejössz azzal, hogy hiányoztam, majd közlöd, megvetted az egyetlen helyet, amit szeretek?

Ayden néhány másodpercig emésztette mindazt, amit mérgemben a fejéhez vágtam.

– Mindenben igazad van, kivéve abban, hogy szó nélkül leléptem. Hagytam üzenetet, a párnára tettem – felelte ő is hevesebben, és megint csak felém közeledett.

Egy pillanatra összezavarodtam.

– Hagytál üzenetet?

– Igen, meghagytam, hogy ebédre jövök érted. El kellett mennem egy tárgyalásra, de olyan mélyen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni. Viszont mire visszaértem, már nem voltál ott.

Erőtlenül rogytam le a mögöttem lévő székre. Félreértés volt. Egy buta félreértés miatt nem tudtunk elbúcsúzni egymástól.

– Ez semmin sem változtat. Nem voltál velem őszinte – mondtam mégis, hisz ez az igazság.

Ayden leguggolt elém, és megfogta a kezem.

– Mert nem lehettem őszinte, Sienna. De most már mindent elmondhatok. Ha egyáltalán tudni akarod még az igazságot.

Már hogyne akartam volna tudni, de túl közel volt, éreztem az illatát. Megint fel kellett állnom, hogy kikerüljek a bűvköréből, de Ayden gyorsan reagált. Ő is felegyenesedett, és az asztalhoz préselve találtam magam.

– Ne félj tőlem, Sienna! – suttogta lágyan.

– Ayden – nyögtem a nevét, és megadóan behunytam a szemem.

Amikor az ajka végre az ajkamhoz ért és karja a derekam köré fonódott, olyan volt, mintha egy védőháló egy túl hosszantartó zuhanás után. Tökéletes biztonságban éreztem magam.

A lágy viszontlátás-csók egykettővé sürgetővé vált, az érintések erőteljesebb lettek. A vágy legyőzte a józan észt. Megőrültem érte.

– Akarlak. Most – lehelte Ayden az ajkaimra, és felültetett az asztalra.

Szétfeszítette a lábam, felhúzta a szoknyám, és benyúlt a lábam közé. Ujjaim a vállába mélyedtek a zakó alatt, ahogy bugyin keresztül simogatott.

Egy pillanatra elengedett, és a szemembe nézett. Nem volt kérdés, hogy mindketten ugyanúgy akarjuk.

Türelmetlenül rángatta le magáról a zakót, aztán a szoknyám alá nyúlt, és lehúzta a bugyim. Megfogta a fenekem, és az asztal szélére húzott. Kigombolta a nadrágját, mely mögül előbukkant a türelmetlenül ágaskodó farka. A lábam közé irányította, újra megcsókolt, és keményen belém hatolt.

Imádtam minden durva mozdulatát, mert pont erre volt most szükségem. Az erőteljes lökéseivel azonos ütemben szabadultam meg a bensőmben hetek óta kínzó feszültségtől. A heves aktus végén felszabadultan adtam át magam az orgazmusnak, és Ayden is magánkívül, fojtottan nyögte a nevem többször egymás után.

Egy autó dudált hangosan az utcán, ez térített magunkhoz minket. Ayden a földre esett zakójáért nyúlt, én lekászálódtam az asztalról, és zavartan húztam lejjebb a szoknyámat, közben tekintetemmel a bugyimat kerestem.

– Akkor most már te vagy a főnököm? – törtem meg a kínos csendet, és kihúztam a szék lába alól a fehérneműmet.

– A bolt a tiéd. – Ayden a zilált hajtincseimet igazgatta.

A bugyit a markomba gyűrtem.

– Nem fogadhatom el.

– Dehogynem. Ez a legkevesebb azért a kényelmetlenségért, ami a szigeten ért. Úgy értem, az elrablásod… – magyarázta akadozva.

Egy hosszú pillanatig a szemébe néztem, majd elmosolyodtam.

– Nem mindent neveznék kellemetlennek.

Úgy tűnt, ennyi kellett, mert Ayden arcáról is azonnal eltűnt a feszültség.

– Reméltem, hogy így van – kacsintott, majd közelebb lépett, és egy puszit nyomott a homlokomra.

– Beszélnünk kell, de először kerítsük elő szegény Theodore-t, mielőtt napszúrást kap valahol – közöltem, és a hátsó helyiség felé vettem az irányt, hogy rendbe szedjem magam.

12. fejezet