Szabadnak lenni - 23. fejezet

 

Ayden

– Mr. Wright, miss Brannan – üdvözölt a nyomozó bennünket. – Foglaljanak helyet.

– Köszönjük – bólintott Sienna, és mihelyst leült, a kezem után nyúlt.

A nyomozó egy dokumentumot tartott a kezében.

– Felvettük az elkövető vallomását, és az elsődleges pszichiátriai szakvélemény is elkészült – fektette a kezét egy paksamétára. – Vincent Mill okozta mindkét tüzet a raktáraiban, ő rongálta meg az autóját, valamint miss Brannant is ő rabolta el. Egy percig sem tagadta, egészen részletes beismerővallomást tett, így sima ügy a vádemelés.

– Mit akart tenni velem? – kérdezte Sienna.

A nyomozó rám pillantott. Alig láthatóan biccentettem. Siennának joga van tudni, és én is kíváncsi voltam a részletekre.

– Valószínűleg nem állt volna meg az erőszaknál – fogalmazott diplomatikusan. – Az akarta, hogy minél nagyobb veszteség érje Mr. Wrightot.

– Nem értem. Sosem ártottam neki – ráztam a fejem.

– Az édesanyja és az ő vallomása alapján Vincent nem tudott a DNS vizsgálat eredményéről. Egész életében abban a hitben volt, hogy az ön édesapja az ő igazi apja, és mint vér szerinti gyermek, neki kellett volna örökölnie mindent. Az anyja kiskorától kezdve azt szajkózta neki, hogy maga elvesz tőle mindent, és ezért mérhetetlen gyűlölet alakult ki benne ön iránt.

– Szörnyű – sóhajtottam. Őszinte szánalmat éreztem Vincent iránt. Még annak ellenére is, hogy bántani akarta Siennát.

– Ez még nem minden – folytatta Green nyomozó. – Az anyja prostituáltként dolgozott, és kiderült, hogy amíg a kuncsaftjait fogadta, addig a fiát a szekrénybe zárta. Vincent minden alkalommal végighallgatta az aktust, de az anyja ráparancsolt, hogy nem nézheti. Ez olyan pszichikai sérülést okozott nála, hogy anyja halála után, felnőtt emberként újra és újra át akarta élni azokat a szituációkat, mert az szexuális élményt okozott számára.

– Úristen! Azt akarja mondani, hogy felnőttként is szekrénybe bújt, hogy másokat meglessen szex közben? – kapta a szája elé a kezét Sienna.

– Pontosan – bólintott Green. – Néhány hete találtunk rá egy bizonyos Sally Parker nevű prostituált holtestére, akinek a lakása tele volt Vincent Mill DNS-ével, különösen a szekrény belseje. Bevallotta, hogy rendszeresen elbújt, végignézte az aktust, közben önkielégítést végzett. Valószínűleg Sally rajtakaphatta, és Vincent megölte, mielőtt a lány jelenthette volna a rendőrségnek.

– Jézusom! – Csak most értettem meg, hogy mekkora veszélyben volt Sienna.

– Szerencsétlen ember! Szörnyű, hogy mit tett vele az anyja – ingatta a fejét Sienna is.

Green helyeslően bólogatott.

– A szakértő szerint pszichiátria kezelésre lesz szüksége. Úgyhogy valószínűleg börtön helyett elmegyógyintézetbe szállítják majd.

Úgy éreztem, eleget hallottunk, ezért felálltam, és Sienna is. Elköszöntünk a nyomozótól, de az ajtóban Sienna még visszafordult.

– Hogy ölte meg a lányt? – kérdezte Greentől.

– Megfojtotta. Utána pedig többször megerőszakolta.

 

Sienna

Mindketten döbbent csendben ültünk az autóban hazafelé. Gondolni sem mertem arra, amit a nyomozó mondott. Meg akart ölni! Csak azért, hogy Aydennek fájdalmat okozzon. És még ki tudja, mit művelt volna velem. Felötlött bennem fésülködőasztal képe, rajta a segédeszközökkel. Bizonyára az anyjáé voltak. Vincent úgy őrizte őket, mint valami kiállítási tárgyakat. Kirázott a hideg.

– Túl vagyunk rajta – nyújtotta felém egyik kezét Ayden vezetés közben. – Ne gondolj rá.

– Ez olyan szörnyű. Az anyja egy perverz, bosszúálló állatot nevelt belőle. Hogy tehetett ilyet a saját gyermekével?

– Sajnos sok rossz szülő van a világon. És egyik gyermek sem választhatja meg őket – felelte. – De a mi gyermekünk végtelenül szerencsés lesz.

 

Utószó

Sienna

Izgatottan készülődtem, ugyanis a szüleimet vártuk vacsorára. Miután megtudták, hogy mi történt velem, el sem akarták hinni, hogy megint elraboltak. Azonnal ide akartak utazni, alig tudtam őket rábeszélni, hogy várjanak néhány napot, amíg rendeződnek a dolgok. Persze, ők hajthatatlanok voltak, de nem bántam, hiszen amúgy is ideje volt bemutatnom nekik Aydent, és arról sem ártana értesülniük, hogy nagyszülők lesznek.

Szerettem volna a tetőteraszon vendégül látni őket, de sötét felhők gyülekeztek az égen, így maradtunk a lakásban. Már minden elő volt készítve. Ayden nem engedte, hogy bármit csináljak, azt akarta, hogy pihenjek, így a bejárónő főzött és terített meg, én meg instruálhattam. Ennyi feladatot kaptam.

Csengettek. Ezzel egyidőben hatalmas égzengés rázta meg a környéket, és le-szakadt az ég. Aydennel együtt mentünk ajtót nyitni.

– Apa, anya! – mosolyogtam rájuk.

Örültem, hogy látom őket. Úgy tűnik, egy ilyen borzasztó élmény eszébe juttatja az embernek, hogy kik a fontosak az életében.

– Sienna, kislányom! – Anyám olyan szorosan ölelt, azt hittem, el sem akar engedni. – Ne csinálj több ilyet! Ígérd meg! Több emberrablást nem bírna ki a szívem!

– Elhiheted, hogy én sem vágyok rá újra – kuncogtam meghatottan.

Ezután apa is megölelt.

– Nagyon örülünk, hogy semmi bajod – mondta szokatlanul lágyan.

Elengedtem őket, és Ayden felé fordultam.

– Szeretném bemutatni nektek a páromat, Aydent.

Apám határozottan kezet rázott Aydennel, és még a vállát is megveregette, de azért vagy kétszer kritikusan végigmérte. Anya pedig egyszerűen az ölelésébe zárta őt is.

– Épp időben érkeztetek – mutattam a kinti felhőszakadásra.

– Érdekes, mert az előbb még szépen sütött a nap. Kiszámíthatatlan az időjárás.

Bevezettem őket az ebédlőbe, és az én drága megalomániás édesapám azonnal megdicsérte a hatalmas étkezőasztalt, meg az egész lakást. Úgy tűnt, mindennel meg van elégedve.

Ebéd közben Aydennel együtt részletesen elmeséltük nekik a történteket. A szüleim végig aggódó arcot vágtak, és nagyon furcsa volt, hogy apám nem tartott előadást fennhangon, mint máskor, inkább szokatlanul csendesen hallgatott. Talán most az egyszer őt is megérintette a dolog, hiszen valós veszélybe kerültem.

– Micsoda emberek élnek közöttünk! – csóválta a fejét anyám, és Aydenre pillantott. – Ugye megígéri, hogy vigyázni fog a lányunkra?

– Ez nem kérdés, asszonyom! – bólintott komoly arccal Ayden. – A haja szála sem fog görbülni soha többé. Erről gondoskodom.

– Nagyon helyes! – szólalt meg apám. – Ideje, hogy egy komoly férfi vigyázzon rá!  Örülök a boldogságotoknak!

– Köszönöm apa! – néztem rá hálásan.

Meghitt pillanat volt ez. Tekintetem a tetőkert irányába tévedt, és meglepetten láttam, hogy elállt az eső, újra kisütött a nap, az égen pedig színpompás szivárvány jelent meg.

Elmosolyodtam, és a két emberre siklott a tekintetem, akik felneveltek, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólaltam.

– Apa, anya! Szeretnénk bejelenteni valamit.

Ayden megköszörülte a torkát. A szüleim is kíváncsian emelték fel a fejüket a desszertes tányér felett.

– Nagyszülők lesztek – mondtam ki egyszerűen a bűvös szavakat.

Anyám elejtette a villát, és a szája elé kapta a kezét. Apám álla is leesett, majd csillogó szemmel felállt.

Anyám is követte, és újabb adag ölelkezés következett. Sejtettem, hogy örülni fognak a hírnek, de arra nem számítottam, hogy apámat pityeregni látom. Azt hiszem, ez a pillanat sok mindent megváltoztatott a viszonyunkban.

– Mr. Brannan, Mrs. Brannan – szólalt meg Ayden. – Csak most találkoztak velem először, és még nem ismernek. Én mégis közölni szeretném az elhatározásomat, amire a napokban jutottam. Ez az esemény rávilágított arra, mennyire szeretem a lányukat. Soha többé nem akarom őt elengedni magam mellől, ezért – Ayden egy pillanatra rám nézett, majd vissza a szüleimre – bátorkodom megkérni önöktől a lányuk kezét.

Elakadt a szavam. Ayden megkérte a kezem? Ráadásul hagyományos módon, a szüleimtől? Biztos voltam benne, hogy ezzel örökre megkapta a kedvenc vő címet apámtól, habár nem is lesz neki másik.

– Remélem, megtisztelnek a bizalmukkal, de abban még inkább reménykedem, hogy te Sienna, nem fogsz kikosarazni – fordult hozzám Ayden, majd letérdelt, és egy kis dobozkát vett elő a zsebéből.

Egy zöld köves gyémántgyűrű csillogott benne.

– Tudom, hogy lehetne nagyszabásúbb is a lánykérés, de ennél váratlanabb semmiképp – mosolygott Ayden. – Sienna Emma Brannan, leszel a feleségem?

Először csak kábán bólintottam, majd egyre hevesebben ráztam a fejem.

– Igen, Ayden Jason Wright. A feleséged leszek.

Felállt, és az ujjamra húzta a gyűrűt.

– Mindennél jobban szeretlek téged – súgta a fülembe.

– Én is nagyon szeretlek téged, Ayden – feleltem zokogva.

Lopva kinéztem, és a szivárvány még mindig ott ragyogott az égen. Aztán csengettek. Meglepetten engedtem el Aydent, és a tekintetéből láttam, ő pontosan tudja, kik az érkezők. Elment ajtót nyitni, és egy egész embersereg özönlött be. Cora és Beth, Silas valamint a neje, Nancy, meg persze a gyerekeik. A hatalmas lakást boldog, vidám nevetés hangja töltötte be, és én rájöttem, a legjobb dolog a világon szabadnak lenni.