Facebook profilom

Facebook profilom
Kövess be!

2024. október 5., szombat

Szabadnak lenni - 7. fejezet

18+-os jelenetek!


Ayden

Az, hogy az egész napot Siennával tölthettem, máris több volt, mint amire számítottam. Annak pedig, hogy felhívott a szobájába, úgy örültem, mintha nem esett volna meg velem számtalanszor ilyesmi. A helyzet az, hogy kicsúszott az irányítás a kezemből, de marhára nem törődtem vele. Ez a nő az orromnál, pontosabban a lejjebb lévő testrészemnél fogva vezetett engem.

Direkt azért hoztam vissza a szállodába, hogy megmutassam, tudok tisztességes úriember lenni. El akartam nyerni a bizalmát, hogy rendes randira hívhassam, és később elmagyarázhassam neki a helyzetet, amibe véletlenül csöppent. De úgy látszott, ő sokkal hamarabb bizalmat szavazott nekem, különben nem hívott volna fel magához.

Még jó, hogy nem utasítottam vissza. Azért annyira jófiú mégsem vagyok.

– Nem bántam meg – mondta Sienna váratlanul a liftben.

– Mit? – Hirtelen nem tudtam, mire gondol, és igazság szerint az eszem egészen máshol járt: valami forró, kellemesen nedves helyen kalandoztam gondolatban.

– Az elmúlt éjszakát. – Lesütötte a szemét.

Édes volt, ahogy zavarba jött. Meg kellett csókolnom azokat a hívogatóan formás ajkakat.

 

Sienna

Beléptünk a szobába. Ayden felém fordult, és a következő pillanatban már úgy csókoltuk egymást, hogy szabályosan küzdenem kellett a levegőért. Őrült módra rángattuk le a ruháinkat, talán ő is tudta volna, hogy nem lesz folytatás, azért kapokodott. A keze mindenhol ott volt, a hajamba túrt, a mellemet simogatta, a fenekemet markolta.

– Ayden... Ayden – ziháltam kipirultam. – Kérlek, várj!

Elengedett, és oldalra billentett fejjel nézett rám.

– Nem gondoltam meg magam – nyugtattam. – Csak kell egy zuhany. Esetleg elkísérhetnél.

Szája kaján mosolyra húzódott, és a kezem megragadva a fürdőbe vezetett.

– Még mindig túl sok a ruha rajtad – mondta, és kicsatolta a melltartómat.

– Türelmetlen vagy – kuncogtam.

– Az vagyok, beismerem. – Tenyerét a mellemre helyezte, és a szemembe nézett, miközben hüvelykujjával végigcirógatta a mellbimbómat.

Reszketeg sóhaj hagyta el a számat, és megbabonázva figyeltem, ahogy letolja magáról a nadrágját. Pillantásom lesiklott az alsónadrágjára, mely megfeszült kőkemény ágaskodó szerszámától.

– Azt hiszem, eléggé egyértelmű, mennyire akarlak – nevetett, közben megnyitotta a csapot, és visszafordult hozzám. – Gyere, szépségem!

A kezem után nyúlt, és bevezetett a kellemesen langyos vízsugár alá. Ayden röpke pillanatig figyelte, ahogy a víz lecsorog az arcomon, végig a nyakamon, tovább a melleimen, aztán mohón a számra tapadt.

Újra magával ragadott a szenvedély. Ayden szétfeszítette a combom, és jobb kezét a lábam közé csúsztatta. Két középső ujját a csiklómra helyezte, és kis nyomás gyakorolva rá, simogatni kezdte. A vállába kapaszkodtam, hogy a lábaim megtartsanak, és ne essek össze a hirtelen jött, kellemes ingerek hatására. Aztán hirtelen Ayden ujja lejjebb siklott, és belém hatolt.

– Istenem! – sóhajtoztam.

– Lassabban, drága!

Kinyitottam a szemem, és meglepetten vettem tudomásul, hogy miért figyelmeztetett. A farkát tartottam a kezemben, és valószínűleg túl hevesen izgattam. Ő újra kihúzódott belőlem, és végigsimított a csiklómon.

– Fordulj meg, kérlek!

Engedelmesen hátat fordítottam neki, tenyerem a fejem mellett a csempének támasztottam. Hallottam, ahogy Ayden felpattintja a tusfürdő kupakját, majd tetőtől talpig bekente a testem az illatos, sikamlós anyaggal. Tenyere égette a bőröm, vágytam, hogy mindenhol megérintsen. A fenekemnél kissé elidőzött, aztán erős testével nekem dőlt, a nyakamat csókolgatta. Egyik kezével a mellemet simogatta, másikkal hátulról a lábam közé nyúlt. Felsikkantottam az édes kéjtől, ahogy mélyen megéreztem magamban. Kis terpeszbe álltam, hogy jobban hozzám férjem, és ő lassan mozgatta bennem az ujjait. Apró csókokkal árasztotta el a nyakam, közben a mellem cirógatta. Aztán a másik keze lesiklott a hasamon, és ismét a csiklómat simogatta. Ez már túl sok volt, nem bírtam tovább. Fejem hátravetettem, és hangosan Ayden nevét kiáltva élveztem el.

Még mindig a csempének dőlve pihegtem. Ayden puszit lehelt a vállamra, és maga felé fordított. Szemében játékos fény táncolt.

– Szeretem az érzéki nőket – mondta, és megcsókolt.

Én pedig azokat a férfiakat szerettem, akik tudják, mit akarnak. És úgy tűnt, Ayden nagyon is tudja. Könnyedén megszerzett magának, és gyakorlatilag azt csinált velem, amit akart.

A legszörnyűbb, hogy én magam is mindent meg akartam adni neki. Olyan bűnös gondolataim támadtak a közelében, mint soha előtte. Azt szerettem volna, hogy örökre emlékezzen erre az éjszakára.

A mellkasát puszilgattam, aztán a hasát, és lassan térdre ereszkedtem előtte. Türelmetlen merevedése az arcom előtt lüktetett. Fogalmam sem volt, hogyan fogom a számba venni, mert közelről ijesztően nagynak tűnt, mégis alig vártam, hogy magamban érezhessem.

Tenyerembe fogtam, nyelvemmel körbenyaltam a makkját. Ayden elégedetten morgott valamit, de nem értettem a vízcsobogástól. Kezemet finoman fel-le mozgattam, és óvatosan a számba vettem a péniszét. Próbáltam a lehető legmélyebben leengedni a torkomon.

– Úristen, de jó vagy! – Ayden lenézett rám, és izgatottan a hajamba túrt.

Újra és újra mélyre engedtem a számban, és hevesen szívogattam, mire ő egyre gyorsabban mozgatta a csípőjét. Sebesen mozgott a számban, már nem én irányítottam. A farka hatalmasra duzzadt, néha elzárta előlem a levegő útját, de olyankor Aydan mindig kihátrált. Aztán a csúcs felé közeledve végleg el akart húzódni, de nem engedtem, így lüktetve a számba lövellte forró magvát. Szerettem látni, ahogy ez az erős férfi darabokra hullik előttem.

– Ez fantasztikus volt. – Gyengéden felemelt magához, és rövid időre átölelt, mielőtt elzárta volna a csapot.

Csupán egy szál törölközőben léptünk ki a fürdőből. Ayden a minibárból poharat vett elő, és mindkettőnknek töltött egy italt.

– Ez most jól fog esni – mosolygott, miközben felém nyújtotta a poharat.

– Csak nem elfáradtál?

– Szó sincs róla. Engem nem olyan egyszerű kifárasztani. – Az ágy szélére ült, és onnan nézett pajzán mosollyal a szája sarkában.

Csupán ennyi elég volt ahhoz, hogy máris újra pezsegjen a vérem. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Lehajtottam az italomat, két lépést hátráltam a falig, és felemeltem a mutatóujjam.

– Maradj ott!

Kioldottam magamon a törölközőt, és az a földre hullott. Hagytam, hogy Ayden szemrevételezze a meztelen testem. Nem terveztem előre, hogy mit fogok tenni, emlékezetből jött minden mozdulat. Egyszer Cora elcsalt egy sztriptíztánc tanfolyamra, mert szerinte legbelül minden nő kurva, és muszáj ilyesmit megtanulnunk, hiszen nem tudni, mikor lesz rá szükségünk. Nekem most jött el az ideje, hogy felelevenítsem a mozdulatokat, amit azon az egy alkalmon tanultam, mivelhogy csak addig bírtam.

Hátamat a falnak támasztottam, mindkét kezemet a mellemre fektettem, és lassan cirógatni kezdem a mellbimbóimat. A csípőm kéjesen tekeredett jobbra, balra, közben a szemem le sem vettem Aydenről. Tekintete felragyogott, kíváncsian várta, mi fog történni.

Egyik kezem a számba vettem, megnyálaztam, aztán lassan az ágyékom felé közeledtem, és továbbra is erotikusan ringattam a csípőmet. Kis ideig csak oda-vissza simogattam magam, mielőtt a két ujjam végigvezettem volna a puncimon. Láttam, ahogy a törölköző megemelkedik Ayden lába között, és fészkelődni kezd. Izgatottan kortyolt egyet az italából, és mellkasa máris szaporán járt fel-alá.

Behunytam a szemem, hogy jobban menjen a koncentrálás. Simogattam magam, és hangosan felnyögtem, ahogy a csiklómat dörzsöltem. Ayden kezét képzeltem az enyém helyére, és ez egyre jobban beindított. Enyhén széttártam a lábam, és a hüvelyembe csúsztattam az ujjaim, és szinte teljes extázisban maszturbáltam Ayden előtt.

– Jesszusom, Sienna! Gyere ide! – hallottam rekedt hangját, és kinyitottam a szemem.

Közelebb léptem, megfogta a fenekem, és mohón belecsókolt a nedves puncimba. Egyik lábam feltettem mellé az ágyra, hogy jobban hozzámférhessen. A hajába túrtam, és fejét még szorosabban magamhoz húztam. Nyelvével olyan ügyesen játszott a csiklómon, hogy azonnal el tudtam volna élvezni, ezért hirtelen eltoltam magamtól, és lenyomtam az ágyra.

Szétnyitottam a törölközőt rajta, és feltárult előttem lüktető férfiassága. Újra megcsodáltam kívánatos méreteit, majd terpeszben fölé térdeltem, és lassan ráereszkedem.

– Megőrjítesz! – nyögte Ayden.

Lehajoltam, és megcsókoltam őt. Nyelveink vadul játszottak egymással, miközben ritmusosan, fel-le mozogtam rajta. Hatalmas farka teljesen kitöltött. Minden egyes mozdulat egyre jobban sodort a kielégülés felé, képtelen voltam kordában tartani a cselekedeteimet. Felegyenesedtem, és csak a saját élvezetemre figyeltem. Hevesen mozgattam a csípőm előre-hátra, miközben Ayden magán kívül hol a melleimet, hol pedig a derekamat markolta, és hangosan nyögdécselt alattam.

– Te jó ég, ne hagyd abba! – kiáltotta.

Nem volt szükségem biztatásra. Szó szerint kisajátítottam a testét, és cseppet sem visszafogottan, sikoltva élveztem el, miközben a hüvelyem szorosra zárt a betonkemény szerszáma körül.

– Bassza meg! – káromkodott, miközben nyögve belém élvezett.

Fáradtan gördültem le róla, és hosszú ideig a plafont bámulva pihegtünk egymás mellett. Aztán Ayden felém fordult, és nevetve megrázta a fejét.

– Ez meg mi volt? Mit teszel velem?

– Nem tudom – kuncogtam fáradtan.

Ayden tekintete elsiklott mellettem, majd a homlokát ráncolva újra rám nézett.

– Sienna! Te elloptad a Bandra szobrot?

Hátranéztem. A kis szobor a nagy falloszával ott állt az asztalon.

– Nem hagyhattam ott – rántottam meg a vállam. – Rád emlékeztet.

– Na persze! – nevetett Ayden, aztán felült. – Rendelek valami kaját, gondolom, te is éhes vagy.

Ezután egymás után ismét lezuhanyoztunk, és hirtelen beállt közénk a kínos csend. Egyikünk sem akarta szóba hozni az elrablásomat. Én azért nem, mert másnap úgyis gépre szállok, és örökre eltűnök az életéből. Nem akartam ilyesmivel elrontani az egyetlen közös esténket. Ayden pedig érthető okokból kerülte a témát, így inkább semleges dolgokról kezdtünk el beszélgetni. Viszont meglepőan sok dolgot megtudtam róla. Például, hogy jó a humora és rendszeresen sportol. Fut, síel, néha szörfözik és vitorlázni is tud. A golfot unalmasnak tartja, színházba ritkán jut el, filmeket csak otthon néz.

Hogy az otthon hol van neki, az nem derült ki számomra. Valószínűleg nem is fogom megtudni soha.

 

Ayden

Az éjszaka történtek messze felülmúlták a várakozásomat. Sienna tényleg egy vörös boszorkány, merthogy teljesen elvarázsolt. Egyetlen egy nőnek sem engedtem még, hogy uralkodjon rajtam, de ő… Bassza meg, ő baromi jó az ágyban! És sajnos azon kívül is. Szellemes, tájékozott, jólnevelt. Olyan, akivel bárhol megjelenhetnék…

Senki nem vett le még így a lábamról, pedig igen hosszú a lista. Sienna úgy viselkedett, mint akit száz évre bezártak, és most kiszabadult a fogságából, aztán hirtelen mindent akart. Vagy legalábbis engem rohadtul akart. Még mindig előttem van, ahogy teljes extázisban rajtam lovagol, és két gömbölyded melle fel-le ringatózik közben…

Felé fordítottam a fejem, és csak néztem, ahogy alszik. Kissé összegömbölyödve, lábait felhúzva, szabályosan lélegzett, meg sem rezdült, amikor megsimogattam, és óvatos puszit adtam az arcára.

Muszáj volt felkelnem, mert fél kilenckor találkozóm lesz a kereskedőtársaság emberével, és utána remélhetőleg Zulogék befejezhetik ezt az eszetlen emberrablósdi játékukat.

Halkan magamra öltöttem a ruháimat, aztán kerestem egy papírlapot és egy tollat. Írtam Siennának egy rövid üzenetet, hogy ebédre jövök, és a papírt rátettem a párnámra. Utána lábujjhegyen kiosontam a szobából, és egyből tárcsáztam Silast.

Bő két óra múlva az üzlet sikeresen megköttetett. Sokkal könnyebb volt, mint magát a találkozót összehozni. Elégedetten néztem az órámra. Még csak fél tizenkettő volt, így akár együtt ebédelhetek vele.

– Vidd el a táborba ezeket, és add oda Zulognak – nyújtottam át Silasnak az aláírt megállapodást. – Mondd meg, hogy holnap beugrok hozzájuk, és megbeszéljük a részleteket.

Silas átvette, és szigorú tekintettel nézett rám.

– Megtudhatom, hogy hová megy, uram?

– Tudod, hová megyek.

Sóhajtott egy mélyet.

– Ezek szerint nem tesz feljelentést – vonta le a következtetést.

– Nem hiszem. Este találkozunk. – Bepattantam a kocsimba, és elhajtottam a szálloda irányába.

Szórakozottan doboltam a kormánykeréken. Nem tudtam, mi lesz holnap, vagy a jövő héten, azt sem, Sienna hinni fog-e nekem, amikor elmondok neki mindent magamról és erről az egész rablási históriáról. Csak azt tudtam, hogy ő kell nekem. Annyira, mint még soha senki.

Leparkoltam a hotel közelében, és szinte futva tettem meg a rövid utat a hallig. A recepciósnak odakiáltottam, hogy miss Brannanhez megyek, és megnyomtam a lift hívó gombját.

– Elnézést, uram, de miss Brannan már kijelentkezett – szólt utánam a recepciós.

Értetlenül fordultam meg.

– Hogy mi?

A középkorú fickó bólintott egyet.

– Tíz órakor kijelentkezett, taxi vitte a reptérre. Sajnálom, uram – tette hozzá, látva a döbbenetet az arcomon.

– Esetleg hagyott üzenetet?

– Nem tudok róla.

Hitetlenkedve megráztam a fejem: ez nem lehet.

Meglódultam a kijárt felé, és előkaptam a telefonomat.

– Derítsd ki, hogy Sienna ott volt-e valamelyik gépen, amely tizenegy körül indult – adtam az utasítást Silasnak.

– Máris, uram – válaszolta ő higgadtan, majd letette.

Beültem a kocsiba, és azt sem tudtam hová tartok, csak elindultam. Rövid idő után le kellett húzódnom az út szélére, mert annyira ideges lettem, hogy képtelen voltam a vezetésre koncentrálni. Miért csinálta ezt? Miért nem szólt, hogy még ma elutazik? Hagytam üzenetet, tudta, hogy visszajövök, és mégis egyszerűen itt hagyott.

Ez a nő csak játszott velem.

A felismerés olyan erővel csapott le rám, mintha jól gyomorszájon vágtak volna. Ki kellett szállnom, mert úgy éreztem, mindjárt elhányom magam. Mély levegőt vettem, és megdörzsöltem az arcomat.

Nem én csábítottam el ott, a bungalóban, hanem ő engem. A szállodába is ő hívott fel magához, aztán szó nélkül lelépett. Ő használt ki engem… Jesszusom! Én hülye még rosszul éreztem magam miatta!

A fejem fogtam, nem akartam elhinni, hogy ez a nő ennyire rászedett.

Hirtelen nem tudtam hová tenni az érzéseket, melyek bennem kavarogtak. A telefonomra néztem. Felhívhatnám, hiszen tudom a számát. Gyakorlatilag mindent tudok róla. De odalenne a maradék büszkeségem is, ha megtenném. Na, azt már nem!

Ekkor megszólalt a készülék a kezemben.

– 11:15-kor indult Los Angelesbe, onnan pedig holnap délben utazik tovább New Yorkba – jelentette Silas.

Leengedtem a kezem. Szóval tényleg elment.

 8. fejezet


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése