Szabadnak lenni - 5. fejezet

 

Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy 18+-os rész következik, és ez még mindig életem első regénye :))) Csupán amiatt nem írtam át részeket, hogy ne tüntessem el teljesen a nyomait annak, hogyan írtam a kezdetekkor :)

Ayden

Amikor beléptem a bungalóba, Sianna éppen a Bandra szobrot forgatta a kezében. Hirtelen olyan erotikus gondolataim támadnak, hogy alig bírtam megszólalni. Miután sikerült megtalálni a hangomat, attól tartottam, nekem esik majd, ám kellemesen csalódnom kellett. Hisztéria helyett dacosan feleselt velem, amivel még jobban felkeltette az érdeklődésemet.

Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy az ágy terült el előttem, mert emiatt kizárólag egy valamire tudtam gondolni: le akarom dönteni rá, hogy aztán mindenféle mocskos dolgot műveljek vele.

A csók váratlanul jött. Nem terveztem, azonban képtelen voltam uralkodni magamon. És miután Sienna ahelyett, hogy eltaszított volna, mohón viszonozta a közeledésem, az eddigi önuralmam semmivé vált. De ezzel legalább nem voltam egyedül.

Már épp eljutott a tudatomig, hogy leálljak, amikor Sienna teljesen váratlanul ellépett tőlem, és ledobta magáról a pólóját. Krisztusom! Semmit sem viselt alatta. Megbabonázva bámultam a kívánatos kerek halmokat.

Bassza meg! Ki irányít itt?

Nyeltem egy nagyot, és közben ő már a sortját gombolta ki, és hagyta lecsúszni a csípőjén. Vörös hajzuhataga tűzforró lávaként terült szét a vállán, zaklatott légvétellel várt a reakciómra, ami nem maradt el.

Magamhoz húztam, és újra megcsókoltam. Sokkal sürgetőbben, sokkal szenvedélyesebben. Kezem felfedezőútra indult a hófehér, hibátlan bőrön. Végigsimítottam a mellén, a hasán, gyengéden megmarkoltam a fenekét, és ő minden egyes mozdulatot halk nyögéssel jutalmazott.

Aztán eltávolodtam tőle, de csak annyi időre, amíg kapkodva áthúztam a fejemen a pólómat, aztán máris újra megkerestem az ajkait. Összegabalyodva estünk az ágyra. Felváltva vettem a számba hol az egyik, hol a másik mellét, élvezettel szívogattam az ágaskodó mellbimbóit. Sienna csípőjét megemelve, kéjesen nyöszörgött alattam. Türelmetlenül várta, hogy teljesen birtokba vegyem gyönyörű testét.

– Akarod? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, miközben félkézzel a nadrágomat ügyetlenkedtem le magamról.

Nagy szemekkel és kipirult arccal nézett rám néhány másodpercig, majd határozottan bólintott.

Lerúgtam magamról a nadrágomat, de a bokszeremet magamon hagytam. Feltérdeltem elé, és a szemébe nézve megfogtam a bugyija pántját. Sienna ismét megemelte a csípőjét. Igazi kihívást jelentett, hogy ne letépjen róla, hanem szép lassan húzzam le a hosszú combjain.

Tekintetem megállapodott a csupasz punciján, és a farkam hatalmasat lüktetett az alsómban. Rámarkoltam, hogy csillapítsam a sürgető vágyat.

– Kérlek! – suttogta Sienna alig hallhatóan, és széttárta a lábát.

Baszki!

Combközépig lerántottam a bokszeremet, elhelyezkedtem a lába között, és csöppet sem gyengéden beléhatoltam. Sienna elfojtott egy sikolyt, és magához rántott egy hosszú, szenvedélyes csókra. Mindkét lábát átkulcsolta a derekamon, miközben határozottan előrelöktem a csípőmet. A lehető legmélyebbre furakodtam a nedves forróságban, aztán kihúzódtam, és újra vissza. Hamar megtaláltuk a közös, vad ritmust. Szűk puncija a farkamra feszült, hatalmas önuralom kellett, hogy ne élvezzek azonnal belé.

– Igen, igen – nyögdécselte, és a vállamba eresztette a körmeit.

Teste megfeszült, és kevésbé visszafogott hangon élvezett el alattam. Én sem bírtam tovább. Egy utolsó mély lökéssel juttattam magam a csúcsra, még kihúzódni sem volt időm.

 

Sienna

A felismerés hirtelen csapott arcon. Mit csináltam? Lefeküdtem egy bűnözővel. Mert ez a férfi csakis bűnöző lehet, máskülönben mit keresne itt?

 Félve pillantottam oldalra. Engem nézett. Kinyújtotta a karját, és kisöpört egy kósza tincset az arcomból, majd megsimogatott.

– Minden rendben? – kérdezte.

Mi a fene?

– Persze – biccentettem.

Már, hogy lenne minden rendben?

– Sienna. – Hangja olyan gyengéden simogatott, mint a reggeli napfény.

– Igen?

– Védekezel valahogy?

Hogyan képes ilyesmire gondolni egy ilyen szürreális szituációban?

– Szedek tablettát. – Zavartam mosolyogtam.

Arra gondoltam, ki kellene menekülnöm a fürdőbe, de nem akartam meztelenül mászkálni előtte. Pont úgy pánikoltam a történtek miatt, mint azon a bizonyos éjszakán Corával, csak most nem volt részeg. Színjózanon követtem el hülyeséget.

– Nem szeretnél lezuhanyozni? – kérdezte.

Ilyen nincs. A fejembe lát?

– De igen. Jó lenne.

– Oké, addig hozok valami harapnivalót. – Ledobta magáról a takarót, és kikelt az ágyból.

Képtelenség volt nem az izzadtságtól csillogó kreol bőrét bámulni. Izmai tökéletesen kidolgozva feszültek öltözködés közben, mintha csak valami istenverte szobrász alkotta volna. Ki ez a pasi?

Kiment. Hallottam, ahogy kattant a zár mögötte. Persze, meg ne szökjek.

Egy percig képtelen voltam megmozdulni, aztán fürgén kipattantam. Sürgősen szükségem volt egy hűvös zuhanyra.

Gyorsan kiderült, hogy az sem segít rajtam. Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyet tettem. Egyetlen férfi sem volt rám ilyen hatással, mint ez az idegen, akinek még a nevét sem tudtam, ám a teste… Nos, a testének minden részlete örökre a retinámba égett. A Bandra szobor semmi ahhoz képest, amit ez a pasi hord a lába között.

Sóhajtottam, és a hűvös vízsugár alatt végigsimítottam a mellemen. Már a gondolatra is újra nedves lettem, hogy az a csodás hímtag bennem járt. Pedig rettegnem kellene, hiszen elraboltak, ám ahelyett arra vágyok, hogy újra magáévá tegyen az elrablóm.

Biztos, hogy nem vagyok normális.

Fogalmam sem volt, hogy ezek után mit csináljak, vagy hogyan viselkedjek. Egy olcsó, könnyen megkapható nőnek gondolhat. De mit számít, mit gondol? Lehet, vissza sem jön.

Ahogy ezt végiggondoltam, ajtócsapódást hallottam. Elzártam a vizet, megtörölköztem, és visszavettem a ruháimat. Fél percig az ajtó előtt hezitáltam, aztán lenyomtam a kilincset.

A férfi felém fordult, és lágyan elmosolyodott. Az asztalon tálca feküdt, mindenféle finomsággal megrakva.

– Ki vagy te? – csúszott ki a számon.

Egy lépést közelebb jött, kinyújtotta a kezét, és szórakozottan a fülem mögé rendezte a hajamat.

– Sajnos azt nem árulhatom el.

Dühös lettem. Elraboltatott, megdugott, úgy bánik velem, mintha a barátnője lennék, még kaját is hozott, és annyira sem méltat, hogy legalább a nevét elárulja.

– Akkor inkább menj el – vetettem oda, és kitértem előle.

– Miért menjek el? Mert nem tudod, ki vagyok? Jobban éreznéd magad attól, ha ismernéd a nevem? – záporoztak a kérdései. – Azt hittem, neked is jó volt.

Az ágy előtt fordultam vissza felé.

– El vagyok rabolva. Lefeküdtem veled. Talán némi információ engem is megilletne, mert úgy látom, te mindent tudsz rólam.

Csípőre tette a kezét, és megrázta a fejét.

– Nem kellett volna idejönnöm – mondta, és az ajtóhoz sétált, aztán visszanézett rám. – Aydennek hívnak.

Némán bámultam a mögötte becsukódó ajtót. Miért csináltam ezt? Egy emberrabló nem fogja elárulni a nevét. Illetve mégis, hisz az előbb... Ayden. Gyönyörű neve van, illik hozzá. Viszont semmivel sem lettem előrébb, hogy ezt tudom.

Tekintetem az ételekre siklott. Biztosan itt maradt volna velem, de elüldöztem magamtól. Butaság volt, mert így már biztos, hogy nem jutok semmilyen információhoz.

Éjszaka nyugtalanul forgolódtam az ágyban. Talán elrontottam, de mégis izgatott voltam. Eddig túl normális életet éltem, és végre történt velem valami olyasmi, amit soha nem fogok elfelejteni. Főleg Aydent nem, mert ő olyan, akit nem lehet kitörölni a fejünkből. Azt kívántam, bárcsak láthatnám még.

Reggel arra ébredtem, hogy kivágódik az ajtó.

– Lenni pénz, hölgy menni el – kiabálta vidáman a zömök fogvatartóm.

Kábán ültem fel az ágyban, de hamar magamhoz tértem, ahogy tudatosultak bennem a szavai.

– Tényleg? Most azonnal elmehetek? – pislogtam rá reménykedve.

A fickó hevesen bólogatott.

– Igen, öltözni, és menni el.

El sem akartam hinni. Vége. Elmehetek. Apám egyszer az életben komolyan vett engem. Két hosszú, unalmas nap után végre távozhatok. Kipattantam az ágyból, egyáltalán nem zavart, hogy csak egy bugyi és trikó van rajtam. Egy szempillantás alatt magamra kaptam a nadrágomat, aztán felmutattam a falon lógó képre.

– Szeretném megvásárolni.

A köpcös értetlenül nézett a képre, majd rám.

– Szeretném megvásárolni – ismételtem. – Lehet szó róla?

– Minden lenni eladó – vigyorodott el.

Beugrott, hogy nincs is nálam pénz. Lecsatoltam az órám, és felé nyújtottam.

– Elég lesz?

A fickó egy darabig forgatta a kezében, majd megint vigyorogva biccentett. Leemeltem a képet, és amikor háttal voltam, lopva a táskám oldalzsebébe csúsztattam a Bandra szobrot is. Ez jár nekem, ha már elraboltak. Amikor visszafordultam, hirtelen megint zsákot húztak a fejemre, és úgy vezettek ki a bungalóból.

– A főnök hol van? – kérdeztem, amikor megéreztem a bőrömön a nap sugarait.

– Mr. Nesbitt nem lenni itt – válaszolta a köpcös.

Szóval Nesbitt. Ayden Nesbitt. Csak sikerült megtudnom a teljes nevét.

 

Vincent

Találtam új munkát. Csomagokat kellett válogatni egy raktárban. Borzasztóan unalmas volt, de négy teljes napig bírtam. Nem nekem való a monotonitás.

– Mi lesz velem, anya? – Az ágyamon összekuporodva sírtam. – Senki sem szeret úgy, ahogy te szerettél.

Felültem, és előre-hátra ringatózva szipogtam, miközben a mellkasomhoz szorítottam bekeretezett fotóját. Fülledt, áporodott levegő töltötte meg a mellkasomat. Időnként maga alá gyűrt a depresszió, főleg, amióta nem szedtem a gyógyszereket.

– Apám sem engem választott – motyogtam magam elé.

A pulóverem ujjával megtöröltem a szemem, közben felrémlett előttem Nesbitt arca. A gyűlölet szép lassan szivárgott a sejtjeimbe.

 

Ayden

Miután Sienna elküldött, dühösen pattantam be a dzsipbe. Zulog hiába integetett, nem törődtem vele. Becsaptam az ajtót, és csikorgó kerekekkel elhajtottam. Jó darabig földúton haladtam, tele bukkanókkal, ezért lassítanom kellett. Ami nem baj, mert a gondolataim nem a vezetés körül forogtak, és nem lett volna jó közelről megismerkedni az erdővel.

– Ez kurvára elcsesztem – dühöngtem magamban hangosan.

Igaza volt Silasnak, nem lett volna szabad eljönnöm hozzá. Kihasználtam a helyzetet, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Aztán meg úgy viselkedtem, mintha teljesen megszokott lenne, hogy szex után együtt uzsonnázunk. Totálisan megfeledkeztem arról, hogy ő gyakorlatilag el lett rabolva. Ráadásul elárultam neki a keresztnevem.

Dühösen a kormánykerékre csaptam.

Nem az én hibám. Nem kényszerítettem semmire. Önként adta oda magát nekem. Bassza meg! Kiszolgáltatott helyzetben volt, és talán segítséget remélt cserébe. Miért nem gondolkoztam? Ki kellett volna fizetnem a váltságdíjat helyette, ahogy régen a francia nőnél. Habár úgyis lebuktam volna, mint akkor is.

Történt ugyanis, hogy ezek a balgák elraboltak egy francia, idős hölgyet, aki annyira megijedt, hogy végig csak sírt. Megsajnáltam, és elutaltam a váltságdíjat, hogy minél hamarabb szabadulhasson. De persze Peth, a törzs egyetlen informatikai zsenije kiszúrta a gyanús utalást, és rövid úton lebuktatott. Nagy patáliát csaptak miatta, és arra hivatkozva, hogy így is rengeteget segítek nekik, visszautalták a pénzemet. Ezenkívül finoman szóvá tették, hogy ez az ő ügyük, ne üssem bele az orromat. Úgyhogy azóta csupán rajtuk tartom a szemem, nehogy valami helyrehozhatatlan ostobaságot csináljanak.

 Behajtottam a hotel fedett parkolójába. Silas az aulában várt rám, egy mappát tartott a kezében.

– Minden rendben? – nézett rám gyanakodva. Túl jól ismert már.

– Ahogy vesszük. – Intettem a fejemmel a bár felé, és leültünk ott. – Találtál valami érdekeset?

Silas átadta a mappát.

– Minden a legnagyobb rendben vele. Normális élet, rendes családi háttér. Habár az apjával többször összekülönböztek, ha ez érdekességnek számít. Bérelt lakás egy barátnővel. Műkincskereskedésben dolgozik, és nincs senkije – sorolta el az összes kiderített infót Siennáról.

– Köszönöm – veregettem vállon, majd intettem a pincérnek, és whiskyt kértem.

Silas a homlokát ráncolva nézett rám.

– Mi a gond?

– Lefektettem.

– Ó! – nyögte, majd felmutatta két ujját a pincérnek, aztán újra rám nézett. – Miért?

Keserűen felnevettem.

– Mert nem tudok parancsolni a farkamnak, Silas. Ennyire egyszerű. – Elhallgattam, mert a pincér kihozta az italunkat. Megvártam, amíg távozik. – Kihasználtam a helyzetét.

– Szóltam, hogy nem kellene odamennie, uram – ingatta a fejét. – Most duplán bajba sodorta magát.

Megrántottam a vállamat, és belekortyoltam a whiskybe. Silas is így tett.

– Megérte? – puhatolózott óvatosan.

Mélyet sóhajtottam.

– Kibaszottul. Épp ez a gond, mert utána elküldött.

– Értem.

Nem hiszem, hogy értette, mert én is elvesztem a történések kuszaságában. Percekig csak a gondolatainkba mélyedve hallgattunk.

– Hogyan tovább? – kérdezte Silas egy idő után.

– Fogalmam sincs – vallottam be őszintén, mert abban az egyben biztos voltam, hogy még látni akarom őt.

6. fejezet

Szabadnak lenni - 4. fejezet

 

Sienna

Nem volt kellemes arra ébredni, hogy ami velem történik, az nem álom, hanem nagyon is valóságos. Mégsem estem kétségbe, ugyanis ez idáig semmilyen bántódásom nem esett, sőt, teljes kényelemben tartottak fogva. Csak még az okára nem jöttem rá.

Reggel ugyanaz a férfi hozta be a reggelit.

– Tessék enni! – parancsolt rám, és a tegnapi maradékommal távozott.

Hiába próbáltam kérdezni, úgy tett, mint aki nem hall engem. Dühös voltam, egyre türelmetlenebbül vártam, hogy történjen valami végre.

Az ágyon ülve töprengtem. Cora jelentette az egyetlen reményt számomra, ő lesz az első, aki keresni fog. Biztosan felforgatja miattam az egész kibaszott szigetet. A legbelevalóbb lány, akit valaha ismertem. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a megismerkedésünk.

Cora a központi könyvtárban dolgozott. Egy tucat könyvet vittem vissza éppen, és a pult előtt várakoztam, mert Cora nekem háttal, telefonon beszélt valakivel. Nem szándékosan hallgatóztam, de túl közel álltam hozzá, és ő egy cseppet sem fogta vissza a hangját.

– Oké, majd megpróbálok többet eljárni... Tudom, anya, de nincs kivel... Szórakozóhelyen lehet ismerkedni? Na, ne mondd!... Jó, ígérem, többször kimozdulok.

Elfojtottam egy halk kuncogást, és ekkor megcsörrent az én telefonom is. Lepakoltam a könyveket a pultra, és fogadtam a hívást.

– Mi a helyzet, Tess? – szóltam bele.

– Este buli Jimnél. Feltétlen gyere el! Mindenki ott lesz! – hadarta a szobatársam.

Egy újabb buli, ahová ő a pasijával megy, én meg egész este egyedül lófrálhatok.

– Tudod, hogy nincs kivel mennem.

Megfordultam, és Corával akadt össze a tekintetem. Elmosolyodtam, mire ő is. Ugyanabban a cipőben jártunk.

– Nem hagyhatod ki! Még élőzene is lesz, meg medence és csoki szökőkút! – erősködött Tess. – Na, Sienna, a kedvemért!

– Jó, legyen. Ott találkozunk – sóhajtottam.

Cora felvont szemöldökkel nézett rám. Biztos voltam benne, hogy ugyanarra gondol, amire én.

– Nos, van kedved buliba jönni az este? – Bedugtam a telefonom a farzsebembe.

– Azt hiszem, hogy ezt nem utasíthatom vissza – nevetett fel aranyosan, és felém nyújtotta a kezét. – Cora vagyok, szia.

Nos, így ismerkedtünk meg, és az a buli meglehetősen jól sikerült. Cora mindössze két évvel idősebb nálam, és hozzám hasonlóan, nagy könyvmolynak számít, így pillanatok alatt összebarátkoztunk. Rengeteget nevettünk, táncoltunk, és italból is sok fogyott. Mindketten felöntöttünk a garatra, így meggyőztem őt, hogy aludjon nálam, a koliban, mert nem mertem egyedül útnak engedni a város túlsó végébe. Taxit hívtunk, és egymásba karolva, nevetgélve mentünk fel a szobámba. Ahogy beértünk a falnak támaszkodva próbáltam lelökni magamról a lábbelimet. Cora megállt előttem, és hirtelen megcsókolt. Meglepődtem, de azon még jobban, hogy viszonoztam a csókját. Az ágyban kötöttünk ki, pedig soha nem voltam lánnyal.

Másnap reggel Cora mosolyogva fogadott.

– Ne mondj semmit! Nem az első alkalom, hogy valaki zavarban van az éjszaka után – nyomott a kezembe egy kávét, amit a folyosón álló automatából szerezhetett. – Ne haragudj, nem így terveztem, nem tudom, mi ütött belém.

– Én sem – pislogtam rá nagyokat. Fogalmam sem volt, miről beszél.

– Nem szoktam ágyba vinni olyat, aki nincs tisztában azzal, hogy mit csinál – folytatta Cora, én meg félrenyeltem a kávét, és eszeveszett köhögésbe kezdtem.

Ezek szerint.... Te jó ég!

Két percig próbáltam összeszedni magam, majd könnyes szemmel megszólaltam:

– Biztosan akartam én is. – Mindössze ennyit tudtam kinyögni a döbbenettől.

Cora leült Tessa ágyára.

– Részegen az ember sok olyan dolgot csinál, amit józanon soha nem tenne meg.

Erre nem tudtam mit mondani. Szinte egyáltalán nem emlékeztem semmire. A csókra igen, és a vetkőzésre is, de ami utána történt, az kiesett.

– Amúgy – emelte fel a fejét Cora –, fogalmam sincs, mit csináltunk éjjel.

Rámeredtem, majd kitört belőlem a nevetés.

Így indult a barátságunk, ami azóta is töretlen. Ő az egyetlen ember a földön, akire az életemet is rábíznám.

– Számítok rád, Cora – mondtam ki hangosan, és elsírtam magam.

Nem a félelem miatt itattam az egereket. Inkább a csalódottság és a tehetetlenség volt az oka. Feleslegesen utaztam ilyen sokat, nem fogok tudni segíteni Theodore-nak. Napok telhetnek el, mire valaki komolyan elkezd keresni, és még több, mire megtalálnak. Ha egyáltalán megtalál valaki. Arra pedig gondolni sem mertem, mi van, ha mégis bántani fognak. Kezdtem aggódni.

Egy idő után ismét nyílt az ajtó, és bejött a fogvatartóm két másik bennszülött kíséretében, akik ugyanúgy néztek ki, mint ő, csak soványabb kiadásban. Kiszúrtam a telefonom a kezében. Felpattantam az ágyról, abban a reményben, hogy végre elengednek.

– Maga lenni túsz, hölgyem. Most telefonálni édesapja. Fizetni váltságdíj – lengette meg előttem a telefont a köpcös.

– Micsoda? El vagyok rabolva és váltságdíjat kérnek értem? – kérdeztem hitetlenkedve. – Mégis mennyit?

Igazából nem érdekelt, mennyit kérnek, csak hadd menjek innen. Örültem, hogy végre megtudtam, miért vagyok itt.

– Ötvenezer dollár. Maga édesapja fog fizetni – közölte a sötétbőrű férfi.

Gyanakodva néztem egyikükről a másikukra, de az arcuk meg se rezdült. Szórakoznak velem?

– Ötvenezer dollár? – nevettem fel keserűen. Ki rabol el valakit ötvenezer dollárért?

– Nem lenni vicc – rázta a fejét a férfi. – Tessék telefon. Hívni apja, fizetni számlára ötvenezer dollár, és maga menni haza. – Ezzel a kezembe nyomott egy cetlit, rajta egy számlaszámmal.

Két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy ezek tényleg nem viccelnek. A másik, hogy az apám ki fog akadni. Nem a pénzen, mert neki ez semmi, sőt, ha akarnám, én is ki tudnám fizetni ezt a nevetséges összeget, hanem apa azért lesz dühös, amiért bajba kerültem.

– Nem fizethetném ki én? – próbálkoztam.

A köpcöst láthatóan meglepte a kérdésem.

– Lenni itt ennyi pénz? – kérdezte félrebillentett fejjel.

– Nincs nálam pénz, de tudok utalni – feleltem, azonban rögtön átfutott a fejemen, hogy ha fizetek, akkor elköltöm a megtakarított pénzem jó részét, és nem lesz miből segíteni a Kincstárnak. Merthogy nagyon úgy tűnt, ezen a helyen nem járok sikerrel, tehát el kell utaznom máshová, és már így is túlköltekeztem. Viszont apámnak rengeteg pénze van, neki ez semmi, és legalább megtudja valaki, hogy elraboltak. Le fog szidni, de ennyit igazán kibírok.

– Rendben, telefonálok – döntöttem el gyorsan.

A férfi ideadta a telefonomat. Amint feloldottam a képernyőzárat, láttam, mennyi nem fogadott hívásom és üzenetem van, de nem nézhettem meg őket. Mindenesetre jó érzés volt a tudat, hogy keresnek.

– Nem beszélni semmi mást! – figyelmeztetett a fogvatartóm.

A szemem forgattam, és megnyomtam a hívás gombot. Apa a harmadik csörgésre felvette.

– Nahát, kislányom, csak nem eszedbe jutottunk? – szólt bele. – Mindig meg tudsz lepni.

– Hát még milyen meglepetés lesz, amit mondani fogok – reagáltam hasonló stílusban a gunyoros megjegyzésére.

– Férjhez mész?

Mindig ezt játszottuk egymással. Soha nem hagyták volna ki, hogy ne célozzanak a családalapításra.

– Nem éppen. – Tartottam egy kis szünetet. – Elraboltak.

Döbbent csend a vonal túloldalán.

– Tessék? –  kérdezett vissza apa.

– Elraboltak – ismételtem meg –, és ötvenezer dollár váltságdíjat kérnek.

– Szórakozol velem, Sienna?

– Pápua Új-Guinea-ban vagyok. Adok egy számlaszámot, ahová elutalhatod az összeget. Utána elengednek.

– Mit keresel te Pápua Új-Guineában? Elment az eszed, lányom? – emelte meg a hangját.

Oké, ebben igaza van, és is kiakadnék a helyében. Nem elég, hogy elfelejtettem közölni velük az elutazásom tényét, most még az elrablásommal is sokkolom.

– Nem ment el az eszem. Itt vagyok, elraboltak, és ennyi pénzt kérnek. Elutalod, vagy sem? – türelmetlenkedtem, mert féltem, hogy elviszik tőlem a telefont.

– Persze, hogy elutalom. Diktáld a számlaszámot. Kik raboltak el? És miért? – kérdezősködött, miközben hallottam, hogy az íróasztalán zörög.

Elhadartam a számot, és azonnal kivették a kezemből a telefont, így nem tudtam válaszolni apa kérdéseire.

– Mi várni pénzt. Ha van pénz, maga lenni szabad – vigyorgott a köpcös, és a másik kettő is hevesen bólogatott.

– Remek – sóhajtottam.

Mindhárman sarkon fordultak, és távoztak.

Megráztam a fejem. Magam előtt láttam apámat, ahogy értetlenül nézi a telefonját, és azon tűnődik, vajon komolyan beszéltem-e. Az sem lepne meg, ha arra a következtetésre jutna, hogy megőrültem, hiszen az egész olyannak tűnt, mint egy gyenge vígjáték. És nem is tud minden részletet.

Kedves emberrablók, nevetségesen kevés váltságdíj, kényelmes ágy, fürdő, épp csak a tévét felejtették el. Érthetetlen volt ez az egész, de hamarosan szabadulhatok, ez a legfontosabb, mert apám biztosan nem kockáztatna vacak ötvenezer miatt.

Rettenetesen fülledt volt a levegő a bungalóban, ezért lezuhanyoztam, hogy felfrissüljek, majd unalmamban fel-alá járkáltam. A falon lógott egy érdekes kép, amely valamiféle szertartást ábrázolt. Tetszettek a színei. Leakasztottam és közelebbről megvizsgáltam. Réginek tűnt. Óvatosan visszaakasztottam, és akkor megláttam a szekrény tetején egy kis fa szobrot. Leemeltem, és elmosolyodtam. Egy istenség lehetett hatalmas fallosszal.

– Bandra, a férfiasság szimbóluma – szólalt meg valaki mögöttem.

Megpördültem, és majdnem elejtettem a szobrocskát. Ott állt előttem maga a férfiasság szimbóluma... Hatalmas fallosz nélkül. Vagyis azt nem tudtam felmérni, hogy mekkora lehet neki.

– Ki… Ki maga? – dadogtam.

– Hogy van? – hagyta figyelmen kívül a kérdésem.

– Remélem, segíteni jött – tértem ki én is a kérdése elől.

– Talán segíthetek. – Körülnézett.  – Nem baj, ha leülök?

– Kell engedélyt adnom?

Az idegen elmosolyodott. Tetszett ez a mosoly. Nem éreztem azt, hogy tartanom kellene tőle.

– Nem zavarom, ha nem szeretné, hogy itt legyek – válaszolta nyugodt hangon. – Bár kétlem, hogy ne örülne egy kis társaságnak. Bizonyára nem túl izgalmasan telik a napja.

Helyet foglalt az egyetlen fotelben. Meglehetősen otthonosan mozgott és szét se nézett, amiből arra következtettem, hogy nem először jár itt.

– Még mindig nem tudom, hogy ki maga.

– Fogalmazzunk úgy, hogy most én leszek a társasága.

– Mi maga? Egy kicseszett társalkodónő? – nevettem fel gúnyosan.

Erre a pasas úgy vigyorgott, mintha a legszebb bókot szórtam volna felé.

– Akár az is lehetek, ha úgy kívánja – felelte, és az ágyra mutatott. – Nem ül le inkább?

Megvontam a vállam, az ágyhoz sétáltam, és leültem vele szemben. Most már nagyon kíváncsi voltam ki ő, és miért tette tiszteletét nálam. Elsőre az villant be, hogy talán ő lehet itt a góré. Ilyen kiállással nem lehetett más. Viszont a nevetséges váltságdíj eléggé bezavart a képbe, mert a méregdrága óráját és cipőjét elnézve, nem kispályás a fickó. Ráadásul úgy néz ki, mint egy napbarnított fürdőruha modell.

– Nem kell aggódnia. Senki sem fogja bántani – szólalt meg újra.

– Nem aggódok – vágtam rá, de a hangom remegése épp az ellenkezőjéről árulkodott. – Már biztosan tudja, hogy a váltságdíj hamarosan megérkezik, és elengedhetnek. Nem teszek feljelentést. Csak szeretnék elmenni.

Azért hülye én sem voltam. Biztosan megfordult a fejükben, hogy azonnal a rendőrségre rohannék.

A férfi előrehajolt, és megtámaszkodott a térdén.

– Ha feljelentést tenne, akkor sem történne semmi – közöle magabiztosan.

Zavaróan közel került hozzám, mégsem moccantam, kitartóan álltam a tekintetét.

– Miből gondolja?

– Ismerem az itteni viszonyokat.

Nagyképű.

– Akkor jobb, ha minél hamarabb túl leszünk ezen, és elfelejtjük egymást!

– Látom, hogy ideges, de mint mondtam, nincs oka rá – nyugtatott ismét.

– Csupán feszült vagyok, mert második napja bezárva tartanak.

Hátradőlt, és szemérmetlenül végigmérte a szorosan összezárt lábamat, aztán újra a szemembe nézett.

– Mit keres itt egyedül egy fiatal nő?

– Kalandot – feleltem gondolkozás nélkül. Eszemben sem volt beavatni a dolgaimba. – És nem vagyok egyedül.

– Valóban? Nem tudok róla, hogy bárki is keresné.

– Mindent maga sem tudhat.

Megint mosolygott, én meg kis híján felsóhajtottam a gyönyörűségtől. Hogy lehet valaki ennyire jóképű? Én is végigmértem. Olyan ruhákat viselt, amilyeneket még én sem engedhettem meg magam, pedig apám tisztességesen ellátott pénzzel. Igaz, az a pénz egy számlám csücsült, amihez sosem nyúltam.

– Tényleg nem. De egyvalamit biztosan tudok. – Ismét előhajolt.

– Mi lenne az?

– Azt, hogy maga gyönyörű, Sienna.

Elakadt a szavam. Ijedten pattantam fel, és ő is felállt. Alig pár centi választott el minket egymástól, és én csak dermedten bámultam azokba a félelmetesen vonzó, sötét szemekbe.

– Kellesz nekem! – suttogta alig hallhatóan.

 És megcsókolt. Életemben először nem álltam ellen, hanem hagytam, hogy csak úgy megtörténjenek velem a dolgok. Nem tiltakoztam, amikor keze a derekamra csúszott, és magához vont, engedtem, hogy nyelve utat találjon a kiszáradt ajkaim között, és kéjesen sóhajtottam fel, miután megéreztem a kemény férfiasságát hozzám nyomódni.

Elvesztem. Képtelen voltam józanul átgondolni, mit teszek.

5. fejezet

Szabadnak lenni - 3. fejezet

 

Vincent

Gépiesen töröltem át a motorháztetőt. A hibátlan fényezés visszatükrözte a mennyezeti neoncsövek hosszanti csíkjait. Lágy, körkörös mozdulatokkal tisztogattam, mintha csak egy tökéletes női test lenne.

Anya képe derengett fel előttem, ahogy az ágyon fekszik. Egy pillanatra behunytam a szemem, és próbáltam kiűzni a fejemből a látványt. Az orvosom megmondta, hogy nem szabad ilyesmikről fantáziálnom. Ennek ellenére csak úgy tolultak elém a gyönyörű emlékek. Magam előtt láttam, ahogy hibátlan, meztelen alakja a puha matracba süllyed. Pilláit megrebegtetve az aktuális kuncsaftjai szemébe nézve megnedvesíti telt ajkait. Egyik keze a mellém pihen, gyengéden masszírozva a kerek halmot, míg a másik óvatosan csúszik lejjebb, egyenesen be, a széttárt lábai közé...

Megborzongtam. Ágyékom az autó lámpájának dörgöltem, miközben az utolsó simításokat végeztem rajta. Tekintetem a bent ülő szőke nőre tévedt, és kezem megállt a mozdulat közben. A nő a szemembe nézve vezette végig apró nyelvét az ajkain, majd megmarkolta a mellét. Lélegzetvisszafojtva figyeltem az erotikus jelenetet. Kétségtelen, hogy a műsor nekem szólt, mintha csak a fejembe látott volna.

Fejét hátradöntve gyúrogatta a bal keblét, jobb keze a lába közé siklott. Nem láttam tisztán, de nem volt nehéz kitalálni, mit csinál ott. Nyeltem egy nagyot, majd felegyenesedve közelebb léptem, hogy jobban lássam. Gyorsan körbeforgattam a fejem. Egy lélek sem tartózkodott a nyitott mosóban, és mögötte sem állt senki. Rámarkoltam a fájdalmasan lüktető merevedésemre, és megigézve bámultam a nőt, ahogy azóta is szüntelenül magát kényeztette. Arcára kiült az élvezet, mellkasa egyre szaporábban járt fel-alá. Kigomboltam a nadrágom, és kézbe vettem a farkam, ám ekkor hirtelen kivágódott a kocsi ajtaja.

– Te jó isten! Maga undorító perverz! – csattant a pofon az arcomon.

A fantáziaképet egy-kettőre köddé váltak, és mire eszméltem, már a főnök irodájában találtam magam.

– Ki van rúgva, és meg ne lássam itt többet! – kiabált magából kikelve a kis mitugrász, miután az asztalra csapta a heti fizetésem.

A nő azt állította, hogy olvasott, és amikor felemelte a fejét, azt látta, hogy a farkam verem rá. Hazudós picsa!

Bizonytalan léptekkel hagytam el az aprócska irodát. Lehet, hogy mégis csak szednem kellene a gyógyszereimet, de nem volt rá pénzem.

Sienna

Maga az út elég keskenynek tűnt két autó számára, de a szélén nagy sávban kiirtották a növényzetet, és végig vadháló futott hosszan, amíg a szem ellát. Legalább attól nem kellett attól tartanom, hogy megtámad valami állat. Egész sokáig sétáltam, de Abel taxija hírből sem látszott. Már épp fel akartam hívni, hogy megsürgessem, amikor a távolban megjelent egy jármű. Ahogy közeledett felismertem, hogy egy hasonló dzsip, mint a parkőröké, csak teljesen zárt. Az autó mellém ért, lelassított, aztán megállt. Mire felfogtam, mi történik, három alak pattant ki belőle, közrefogtak, és betuszkoltak a hátsó ülésre. Halálra rémülten.

Dübörgő szívvel, dermedten ültem a sötétben. A fejemen valami zsák lehetett, mert minden kapkodó lélegzetvételemre előre hátra mozgott az orrom és a szám előtt, és igen zavaró volt. A kezem nem tudtam mozdítani, hátrakötötték. Talán bilincs? De mégis olyan puhának éreztem.

– Mit akarnak? – kérdeztem fészkelődve, de esélytelen volt kiszabadulnom.

Nem kaptam értelmes választ. Ha nekem címezték, amit mondtak, semmit sem értettem belőle, ugyanis számomra teljesen ismeretlen nyelven szólaltak meg. Jézusom! Elraboltak? A szívem a torkomban dobogott, de ők nem tűntek idegesnek, mert csendesen beszélgettek egymással, és néha nevettek is. Füleltem, hátha elkaphatok egy-egy ismerős szót, de végül feladtam.

– Helló! Figyelnének rám? Engedjenek el! Mit akarnak tőlem? – próbálkoztam hangosabban, de egy elfojtott kuncogás volt a válasz.

A dzsip egyre jobban rázkódott, valószínűleg földúton járhattunk. Talán Ynigo tréfál meg, amiért faképnél hagytam őket? Így próbál rám ijeszteni? Ha igen, akkor rohadtul sikerült neki, mert egyre jobban kezdtem pánikolni.

A fejemben egymást kergették a gondolatok. Mi okuk lenne rá, hogy elraboljanak? Nem vagyok értékes, semmim sincs. Sehogy sem értettem az egészet. Még az emberkereskedelem is beugrott, de erre igen kicsi esélyt láttam. Rengeteg szegény család él itt, nem hittem, hogy pont velem kockáztatnának, amikor nálam sokkal fiatalabb lányokat tudnának szerezni bagóért.

Éreztem, hogy az egyik rabló mellettem ül a hátsó ülésen. Teljes erőből bokán rúgtam, azzal a céllal, hogy végre figyeljenek rám. Kár volt, mert a pasas eszeveszett kiabálásba és hablatyolásba kezdett. Bizonyára szidott, amiért megrúgtam, úgyhogy nem próbálkoztam újra, mert feldühíteni semmiképpen sem szerettem volna őket.

A dzsip megállt, kinyílt az ajtó, megfogták a karom, és elvezettek valahová. Pár méter után megállítottak, és hirtelen lekapták a fejemről a zsákot. Először nem láttam semmit, mert a fény bántotta a szemem. Ahogy kitisztult a kép, feltűnt, hogy egy hasonló bungalóban vagyok, mint a szállás volt a parkban. Tiszta, rendezett szoba, szinte ugyanúgy berendezve, de az ágy fölött nem lógott függöny.

Levették a bilincset, és kínomban majdnem elnevettem magam, amikor megláttam, mi volt rajtam. Egy szexshopokban kapható, fehér, bolyhos bilincs lógott a fickó kezében. Mindez valami hihetetlenül szürreálisnak hatott. Milyen emberrablók azok, akik ilyesmit használnak?

Mielőtt szemügyre vehettem volna az elrablóimat, magamra hagytak a szobában, úgyhogy kíváncsian néztem körbe a helyiségben.

A hátizsákom az ágy mellett pihent. Természetesen, rögtön az ajtóhoz léptem, de zárva találtam. Az ablakot ráccsal védték. Odasiettem, de csupán a fákat lehetett látni. Bementem a fürdőszobába, ám ablakot nem találtam rajta, mindössze egy kis szellőző biztosította a légmozgást. Nos, azon nem jutok ki, ez biztos.

Csüggedten mentem vissza, és elterültem az ágyon. A telefonomat még a kocsiban elvették, így tényleg nem maradt választási lehetőségem, mint várni, hogy megtudjam, mi a fene történik velem. Mi van, ha tényleg elraboltak? Ki fogja észrevenni? Ynigoval összekaptam, ő biztosan azt gondolja, hazautaztam. Abel? Esetleg. Lehet, azt hiszi, hogy meggondoltam magam, és mégis a parkban maradtam. Cora? Egy-két nap után nyugtalan lesz, hogy miért nem hívom. Égen-földön kerestetni fog, de az még hosszú idő. A szüleim? Nem is tudják hol vagyok. Theodore Collins? Neki sem árultam el. Remek. Eljöttem a világ végére úgy, hogy szinte senki sem tudja hol keressen. Hogy lehettem ennyire felelőtlen?

Nyílt az ajtó, és egy alacsony, zömök fiatal férfi lépett be rajta, egy tálcával a kezében. Zöld pólót viselt, ami alól kilógott a pocakja, sötétkék térdnadrágja pedig lábszárközépig ért, annyira lecsúszott rajta. Villámgyorsan végigmértem: sötét bőr, göndör haj, széles orr, fülében kisebb agyarral. Egy bennszülött.

– Szép hölgy enni – mondta, és lerakta a tálcát, közben szélesen vigyorgott, majd rögtön sarkon fordult.

– Várjon! – kiáltottam, de már be is csukta az ajtót maga mögött.

Kopogtattam, de nem jött válasz, így az asztalhoz mentem. A tálcán gyümölcsök, valamilyen szósz és csirkecomb volt, mellette egy flakon víz. Nem éreztem éhséget, mivel a szendvicseket megettem úgy egy órája. Vagy kettő? Ránéztem az órámra. Már majdnem két óra eltelt. Kint kezdett sötétedni. Néha beszédfoszlányokat hallottam, de a madárhangokon kívül semmilyen más zaj nem szűrődött be hozzám.

Nem volt választásom, kerestem tiszta ruhát a hátizsákomból, letusoltam, és bebújtam az ágyba. Egy darabig forgolódtam, de végül az izgalmaktól kimerülve, mély álomba merültem.

 

Ayden

– Már megint elraboltatok valakit? – kérdeztem bosszúsan Zulogtól.

– Csak most! Jönni úton fiatal nő. Mi nem gondolkodni. Lehetőség, Mr. Nesbitt – magyarázkodott a bennszülött barátom, és közben többször el kellett húznom a fejem, hogy meg ne üssön, olyan hevesen csapkodott a kezével.

– Nem kell minden szembejövő turistában a lehetőséget látni! Megbeszéltük, hogy nem ez a módja a pénzszerzésnek. Segítek, vagy nem? – dorgáltam meg szigorú arccal, de valójában sosem tudtam rájuk haragudni.

Négyen álltak a bungaló előtt. Zulog törzséből való volt mindegyik. Nagyjából egykorúak, húsz-huszonöt évesek, de csak egyedül a köpcös barátom beszélte az angolt. A többiek kérdőn néztek rá, nem értették, mi történik. Zulog vaskos lábaival a bungalóhoz döcögött, az ajtóra mutatott, és arai nyelven elmondta nekik, hogy miről beszéltünk. A társai lehajtottak fejüket, tudván, hogy neheztelek rájuk, hisz abban maradtunk, nincs több emberrablás. Silasra néztem. Ő csak megvonta a vállát, és várta a folytatást. Hát persze, ő is közülük való, habár már hét éve nekem dolgozott.

– Fiatal nő lenni szép és gazdag. Nézni meg – intett Zulog, hogy menjek az ajtóhoz.

Odaléptem, és belestem az ajtón lévő kis ablakon.

A lélegzetem elakadt egy pillanatra, amikor megláttam az ágyban fekvő gyönyörű nőt. Rézvörös hajzuhataga dús hullámokban terült szét a hófehér lepedőn. Bőre szépen lepirult a napon, mellkasa egyenletesen emelkedett fel-le, ahogy szuszogott. Formás mellei kirajzolódtak a fehér trikója alatt. A takaró alól kilátszottak hosszú combjai és kecses bokája. Ugyanaz a nő volt, mint akit az étteremben láttam. Micsoda véletlen!

– Ki ez? – kérdeztem izgatottan Zulogék felé fordulva.

Megszédített a látvány. Már első alkalommal is lélegzetelállítónak találtam ezt a nőt, de most végképp. Mindent tudni akartam róla.

A reakciómat látva, Silas is benézett az ablakon, majd elismerő biccentéssel nyugtázta a látottakat.

– Itt vannak papír. Nézni meg. Lenni amerikai nő – nyomta Zulog a kezembe a nő útlevelét.

– Sienna Emma Brannan. New York – olvastam félhangosan.

Az útlevélképről is egy igéző, fiatal nő nézett vissza rám. Sóhajtottam egy nagyot.

– Oké, utánanézek, bár gondolom Peth már megtette.

– Peth tudja. Lány lenni gazdag – bólogatott Zulog hevesen. – Hozom többi papír. – Azzal eltűnt egy másik épületben.

– Egyszer bajba kerülnek – fordultam Silashoz. – Minél hamarabb véget kell vetni ennek.

– Még néhány nap. Viszont, ami bent van – biccentett a bungaló felé – az nem semmi, uram.

– Egészen különleges! – értettem egyet vele. – Éppen ezért oda kell figyelnünk rá! – vigyorodtam el, amiből ő azonnal tudta, mit forgatok a fejemben.

Silas rosszallóan csóválta a fejét, de arcán mosoly bujkált.

Zulog átadta a gyűrött lapokat. A papíron az állt, hogy Sienna apja egy bizonyos Frank Brannan. Ingatlanokkal foglalkozik, több cége is van Philadelphiaban. A cégek elég nagy profitot termelnek. Aztán néhány adatot találtam az anyjáról is, valamint Sienna iskoláiról, végül a lakcím, munkahely és különböző telefonszámok. Mi keres itt egy New York- i fiatal nő egyedül? Vagy lehet nincs is egyedül? De, biztosan, hisz az étteremben is egyedül ült.

Visszaadtam a papírokat.

– A szokásos? – kérdeztem Zulogtól.

– Igen. Nem több, nem kevesebb.

– Jó, de gyorsan intézzétek. Ne legyen itt egy napnál se tovább, mint szükséges, és bánjatok vele jól!

– Úgy lesz! – Elkísért a dzsipemig. – Mi vigyázni rá, és lenni kedves. Viszlát Mr. Nesbitt!

A visszaúton a szállodába folyton a nő járt a fejemben. Ha nem ilyen szerencsétlen körülmények között találkozunk, sokkal egyszerűbb lett volna a dolgom, így viszont még csak nem is beszélhettem vele.

A lakosztályomban előszedtem a céges papírokat, de nem tudtam a munkámra koncentrálni, mert valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, úgy éreztem, vissza kell mennem a táborba.

– Uram, ez nem jó ötlet – próbált lebeszélni Silas, amikor késő délután közöltem vele a tervem. – Nem láthatja meg magát.

Silas nemcsak a testőröm volt, de az évek során a legjobb barátommá vált. Mindent tudott rólam. Itt született, ismerte a helyi szokásokat, nyelvjárásokat, így rengeteget segített az üzleti ügyeim lebonyolításában.

– Nem lesz semmi gond – válaszoltam útban a kocsim felé.

– Ne kockáztasson! Mi van, ha a rendőrségre megy, amint kiszabadul? – állta el félig az utam a makacs barátom. – Nem lenne jó, ha emberrablás gyanújába keveredve. Az ön pozíciójában ez igen kellemetlen lenne.

– Beszélnem kell vele, Silas – tértem ki az útjából. – Legfeljebb majd letagadom, ha mégis feljelentene. Úgysem hinne neki senki – vontam meg a vállam, és bepattantam a járműbe.

A visszapillantóban még láttam, ahogy Silas a fejét csóválja, de én csak mosolyogtam rajta. Jó barát, féltett, és ez így teljesen rendben volt. Viszont én tudtam, mit csinálok. Az a nő nem fog feljelenteni, ha esetleg mégis, senki sem hinné el, hogy elraboltattam.

Mire visszaértem, a tábor már elcsendesedett. Néhányan a tűz körül ültek, és Zulog rögtön odasietett hozzám. Az arcára volt írva, mennyire meglepte az érkezésem. A hangja is elakadt, amikor kértem, hogy nyissa ki az ajtót. Nem értette miért, hiszen még soha, egyik túszhoz sem mentem be. Ennek ellenére Zulog engedelmeskedett, és elfordította a kulcsot.

– Senki se zavarjon! – utasítottam, amit ő heves bólogatással nyugtázott, majd értetlen fejjel elballagott.

Megfogtam a kilincset, enyhe izgalom futott át rajtam. Mégis mit fogok mondani neki? Bocs, elraboltak, de amúgy jól vagy? Elég nevetséges. Egy pillanatig hezitáltam, aztán benyitottam az ajtón.

4. fejezet