Szabadnak lenni - 5. fejezet

 

Felhívnám a figyelmeteket arra, hogy 18+-os rész következik, és ez még mindig életem első regénye :))) Csupán amiatt nem írtam át részeket, hogy ne tüntessem el teljesen a nyomait annak, hogyan írtam a kezdetekkor :)

Ayden

Amikor beléptem a bungalóba, Sianna éppen a Bandra szobrot forgatta a kezében. Hirtelen olyan erotikus gondolataim támadnak, hogy alig bírtam megszólalni. Miután sikerült megtalálni a hangomat, attól tartottam, nekem esik majd, ám kellemesen csalódnom kellett. Hisztéria helyett dacosan feleselt velem, amivel még jobban felkeltette az érdeklődésemet.

Nem könnyítette meg a dolgomat, hogy az ágy terült el előttem, mert emiatt kizárólag egy valamire tudtam gondolni: le akarom dönteni rá, hogy aztán mindenféle mocskos dolgot műveljek vele.

A csók váratlanul jött. Nem terveztem, azonban képtelen voltam uralkodni magamon. És miután Sienna ahelyett, hogy eltaszított volna, mohón viszonozta a közeledésem, az eddigi önuralmam semmivé vált. De ezzel legalább nem voltam egyedül.

Már épp eljutott a tudatomig, hogy leálljak, amikor Sienna teljesen váratlanul ellépett tőlem, és ledobta magáról a pólóját. Krisztusom! Semmit sem viselt alatta. Megbabonázva bámultam a kívánatos kerek halmokat.

Bassza meg! Ki irányít itt?

Nyeltem egy nagyot, és közben ő már a sortját gombolta ki, és hagyta lecsúszni a csípőjén. Vörös hajzuhataga tűzforró lávaként terült szét a vállán, zaklatott légvétellel várt a reakciómra, ami nem maradt el.

Magamhoz húztam, és újra megcsókoltam. Sokkal sürgetőbben, sokkal szenvedélyesebben. Kezem felfedezőútra indult a hófehér, hibátlan bőrön. Végigsimítottam a mellén, a hasán, gyengéden megmarkoltam a fenekét, és ő minden egyes mozdulatot halk nyögéssel jutalmazott.

Aztán eltávolodtam tőle, de csak annyi időre, amíg kapkodva áthúztam a fejemen a pólómat, aztán máris újra megkerestem az ajkait. Összegabalyodva estünk az ágyra. Felváltva vettem a számba hol az egyik, hol a másik mellét, élvezettel szívogattam az ágaskodó mellbimbóit. Sienna csípőjét megemelve, kéjesen nyöszörgött alattam. Türelmetlenül várta, hogy teljesen birtokba vegyem gyönyörű testét.

– Akarod? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, miközben félkézzel a nadrágomat ügyetlenkedtem le magamról.

Nagy szemekkel és kipirult arccal nézett rám néhány másodpercig, majd határozottan bólintott.

Lerúgtam magamról a nadrágomat, de a bokszeremet magamon hagytam. Feltérdeltem elé, és a szemébe nézve megfogtam a bugyija pántját. Sienna ismét megemelte a csípőjét. Igazi kihívást jelentett, hogy ne letépjen róla, hanem szép lassan húzzam le a hosszú combjain.

Tekintetem megállapodott a csupasz punciján, és a farkam hatalmasat lüktetett az alsómban. Rámarkoltam, hogy csillapítsam a sürgető vágyat.

– Kérlek! – suttogta Sienna alig hallhatóan, és széttárta a lábát.

Baszki!

Combközépig lerántottam a bokszeremet, elhelyezkedtem a lába között, és csöppet sem gyengéden beléhatoltam. Sienna elfojtott egy sikolyt, és magához rántott egy hosszú, szenvedélyes csókra. Mindkét lábát átkulcsolta a derekamon, miközben határozottan előrelöktem a csípőmet. A lehető legmélyebbre furakodtam a nedves forróságban, aztán kihúzódtam, és újra vissza. Hamar megtaláltuk a közös, vad ritmust. Szűk puncija a farkamra feszült, hatalmas önuralom kellett, hogy ne élvezzek azonnal belé.

– Igen, igen – nyögdécselte, és a vállamba eresztette a körmeit.

Teste megfeszült, és kevésbé visszafogott hangon élvezett el alattam. Én sem bírtam tovább. Egy utolsó mély lökéssel juttattam magam a csúcsra, még kihúzódni sem volt időm.

 

Sienna

A felismerés hirtelen csapott arcon. Mit csináltam? Lefeküdtem egy bűnözővel. Mert ez a férfi csakis bűnöző lehet, máskülönben mit keresne itt?

 Félve pillantottam oldalra. Engem nézett. Kinyújtotta a karját, és kisöpört egy kósza tincset az arcomból, majd megsimogatott.

– Minden rendben? – kérdezte.

Mi a fene?

– Persze – biccentettem.

Már, hogy lenne minden rendben?

– Sienna. – Hangja olyan gyengéden simogatott, mint a reggeli napfény.

– Igen?

– Védekezel valahogy?

Hogyan képes ilyesmire gondolni egy ilyen szürreális szituációban?

– Szedek tablettát. – Zavartam mosolyogtam.

Arra gondoltam, ki kellene menekülnöm a fürdőbe, de nem akartam meztelenül mászkálni előtte. Pont úgy pánikoltam a történtek miatt, mint azon a bizonyos éjszakán Corával, csak most nem volt részeg. Színjózanon követtem el hülyeséget.

– Nem szeretnél lezuhanyozni? – kérdezte.

Ilyen nincs. A fejembe lát?

– De igen. Jó lenne.

– Oké, addig hozok valami harapnivalót. – Ledobta magáról a takarót, és kikelt az ágyból.

Képtelenség volt nem az izzadtságtól csillogó kreol bőrét bámulni. Izmai tökéletesen kidolgozva feszültek öltözködés közben, mintha csak valami istenverte szobrász alkotta volna. Ki ez a pasi?

Kiment. Hallottam, ahogy kattant a zár mögötte. Persze, meg ne szökjek.

Egy percig képtelen voltam megmozdulni, aztán fürgén kipattantam. Sürgősen szükségem volt egy hűvös zuhanyra.

Gyorsan kiderült, hogy az sem segít rajtam. Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyet tettem. Egyetlen férfi sem volt rám ilyen hatással, mint ez az idegen, akinek még a nevét sem tudtam, ám a teste… Nos, a testének minden részlete örökre a retinámba égett. A Bandra szobor semmi ahhoz képest, amit ez a pasi hord a lába között.

Sóhajtottam, és a hűvös vízsugár alatt végigsimítottam a mellemen. Már a gondolatra is újra nedves lettem, hogy az a csodás hímtag bennem járt. Pedig rettegnem kellene, hiszen elraboltak, ám ahelyett arra vágyok, hogy újra magáévá tegyen az elrablóm.

Biztos, hogy nem vagyok normális.

Fogalmam sem volt, hogy ezek után mit csináljak, vagy hogyan viselkedjek. Egy olcsó, könnyen megkapható nőnek gondolhat. De mit számít, mit gondol? Lehet, vissza sem jön.

Ahogy ezt végiggondoltam, ajtócsapódást hallottam. Elzártam a vizet, megtörölköztem, és visszavettem a ruháimat. Fél percig az ajtó előtt hezitáltam, aztán lenyomtam a kilincset.

A férfi felém fordult, és lágyan elmosolyodott. Az asztalon tálca feküdt, mindenféle finomsággal megrakva.

– Ki vagy te? – csúszott ki a számon.

Egy lépést közelebb jött, kinyújtotta a kezét, és szórakozottan a fülem mögé rendezte a hajamat.

– Sajnos azt nem árulhatom el.

Dühös lettem. Elraboltatott, megdugott, úgy bánik velem, mintha a barátnője lennék, még kaját is hozott, és annyira sem méltat, hogy legalább a nevét elárulja.

– Akkor inkább menj el – vetettem oda, és kitértem előle.

– Miért menjek el? Mert nem tudod, ki vagyok? Jobban éreznéd magad attól, ha ismernéd a nevem? – záporoztak a kérdései. – Azt hittem, neked is jó volt.

Az ágy előtt fordultam vissza felé.

– El vagyok rabolva. Lefeküdtem veled. Talán némi információ engem is megilletne, mert úgy látom, te mindent tudsz rólam.

Csípőre tette a kezét, és megrázta a fejét.

– Nem kellett volna idejönnöm – mondta, és az ajtóhoz sétált, aztán visszanézett rám. – Aydennek hívnak.

Némán bámultam a mögötte becsukódó ajtót. Miért csináltam ezt? Egy emberrabló nem fogja elárulni a nevét. Illetve mégis, hisz az előbb... Ayden. Gyönyörű neve van, illik hozzá. Viszont semmivel sem lettem előrébb, hogy ezt tudom.

Tekintetem az ételekre siklott. Biztosan itt maradt volna velem, de elüldöztem magamtól. Butaság volt, mert így már biztos, hogy nem jutok semmilyen információhoz.

Éjszaka nyugtalanul forgolódtam az ágyban. Talán elrontottam, de mégis izgatott voltam. Eddig túl normális életet éltem, és végre történt velem valami olyasmi, amit soha nem fogok elfelejteni. Főleg Aydent nem, mert ő olyan, akit nem lehet kitörölni a fejünkből. Azt kívántam, bárcsak láthatnám még.

Reggel arra ébredtem, hogy kivágódik az ajtó.

– Lenni pénz, hölgy menni el – kiabálta vidáman a zömök fogvatartóm.

Kábán ültem fel az ágyban, de hamar magamhoz tértem, ahogy tudatosultak bennem a szavai.

– Tényleg? Most azonnal elmehetek? – pislogtam rá reménykedve.

A fickó hevesen bólogatott.

– Igen, öltözni, és menni el.

El sem akartam hinni. Vége. Elmehetek. Apám egyszer az életben komolyan vett engem. Két hosszú, unalmas nap után végre távozhatok. Kipattantam az ágyból, egyáltalán nem zavart, hogy csak egy bugyi és trikó van rajtam. Egy szempillantás alatt magamra kaptam a nadrágomat, aztán felmutattam a falon lógó képre.

– Szeretném megvásárolni.

A köpcös értetlenül nézett a képre, majd rám.

– Szeretném megvásárolni – ismételtem. – Lehet szó róla?

– Minden lenni eladó – vigyorodott el.

Beugrott, hogy nincs is nálam pénz. Lecsatoltam az órám, és felé nyújtottam.

– Elég lesz?

A fickó egy darabig forgatta a kezében, majd megint vigyorogva biccentett. Leemeltem a képet, és amikor háttal voltam, lopva a táskám oldalzsebébe csúsztattam a Bandra szobrot is. Ez jár nekem, ha már elraboltak. Amikor visszafordultam, hirtelen megint zsákot húztak a fejemre, és úgy vezettek ki a bungalóból.

– A főnök hol van? – kérdeztem, amikor megéreztem a bőrömön a nap sugarait.

– Mr. Nesbitt nem lenni itt – válaszolta a köpcös.

Szóval Nesbitt. Ayden Nesbitt. Csak sikerült megtudnom a teljes nevét.

 

Vincent

Találtam új munkát. Csomagokat kellett válogatni egy raktárban. Borzasztóan unalmas volt, de négy teljes napig bírtam. Nem nekem való a monotonitás.

– Mi lesz velem, anya? – Az ágyamon összekuporodva sírtam. – Senki sem szeret úgy, ahogy te szerettél.

Felültem, és előre-hátra ringatózva szipogtam, miközben a mellkasomhoz szorítottam bekeretezett fotóját. Fülledt, áporodott levegő töltötte meg a mellkasomat. Időnként maga alá gyűrt a depresszió, főleg, amióta nem szedtem a gyógyszereket.

– Apám sem engem választott – motyogtam magam elé.

A pulóverem ujjával megtöröltem a szemem, közben felrémlett előttem Nesbitt arca. A gyűlölet szép lassan szivárgott a sejtjeimbe.

 

Ayden

Miután Sienna elküldött, dühösen pattantam be a dzsipbe. Zulog hiába integetett, nem törődtem vele. Becsaptam az ajtót, és csikorgó kerekekkel elhajtottam. Jó darabig földúton haladtam, tele bukkanókkal, ezért lassítanom kellett. Ami nem baj, mert a gondolataim nem a vezetés körül forogtak, és nem lett volna jó közelről megismerkedni az erdővel.

– Ez kurvára elcsesztem – dühöngtem magamban hangosan.

Igaza volt Silasnak, nem lett volna szabad eljönnöm hozzá. Kihasználtam a helyzetet, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki. Aztán meg úgy viselkedtem, mintha teljesen megszokott lenne, hogy szex után együtt uzsonnázunk. Totálisan megfeledkeztem arról, hogy ő gyakorlatilag el lett rabolva. Ráadásul elárultam neki a keresztnevem.

Dühösen a kormánykerékre csaptam.

Nem az én hibám. Nem kényszerítettem semmire. Önként adta oda magát nekem. Bassza meg! Kiszolgáltatott helyzetben volt, és talán segítséget remélt cserébe. Miért nem gondolkoztam? Ki kellett volna fizetnem a váltságdíjat helyette, ahogy régen a francia nőnél. Habár úgyis lebuktam volna, mint akkor is.

Történt ugyanis, hogy ezek a balgák elraboltak egy francia, idős hölgyet, aki annyira megijedt, hogy végig csak sírt. Megsajnáltam, és elutaltam a váltságdíjat, hogy minél hamarabb szabadulhasson. De persze Peth, a törzs egyetlen informatikai zsenije kiszúrta a gyanús utalást, és rövid úton lebuktatott. Nagy patáliát csaptak miatta, és arra hivatkozva, hogy így is rengeteget segítek nekik, visszautalták a pénzemet. Ezenkívül finoman szóvá tették, hogy ez az ő ügyük, ne üssem bele az orromat. Úgyhogy azóta csupán rajtuk tartom a szemem, nehogy valami helyrehozhatatlan ostobaságot csináljanak.

 Behajtottam a hotel fedett parkolójába. Silas az aulában várt rám, egy mappát tartott a kezében.

– Minden rendben? – nézett rám gyanakodva. Túl jól ismert már.

– Ahogy vesszük. – Intettem a fejemmel a bár felé, és leültünk ott. – Találtál valami érdekeset?

Silas átadta a mappát.

– Minden a legnagyobb rendben vele. Normális élet, rendes családi háttér. Habár az apjával többször összekülönböztek, ha ez érdekességnek számít. Bérelt lakás egy barátnővel. Műkincskereskedésben dolgozik, és nincs senkije – sorolta el az összes kiderített infót Siennáról.

– Köszönöm – veregettem vállon, majd intettem a pincérnek, és whiskyt kértem.

Silas a homlokát ráncolva nézett rám.

– Mi a gond?

– Lefektettem.

– Ó! – nyögte, majd felmutatta két ujját a pincérnek, aztán újra rám nézett. – Miért?

Keserűen felnevettem.

– Mert nem tudok parancsolni a farkamnak, Silas. Ennyire egyszerű. – Elhallgattam, mert a pincér kihozta az italunkat. Megvártam, amíg távozik. – Kihasználtam a helyzetét.

– Szóltam, hogy nem kellene odamennie, uram – ingatta a fejét. – Most duplán bajba sodorta magát.

Megrántottam a vállamat, és belekortyoltam a whiskybe. Silas is így tett.

– Megérte? – puhatolózott óvatosan.

Mélyet sóhajtottam.

– Kibaszottul. Épp ez a gond, mert utána elküldött.

– Értem.

Nem hiszem, hogy értette, mert én is elvesztem a történések kuszaságában. Percekig csak a gondolatainkba mélyedve hallgattunk.

– Hogyan tovább? – kérdezte Silas egy idő után.

– Fogalmam sincs – vallottam be őszintén, mert abban az egyben biztos voltam, hogy még látni akarom őt.

6. fejezet